
4 minute read
A HÉT HÍREI
by Mworks
Több mint egymilliárd euró adózás utáni profi tot ért el az idei első negyedévben a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfi zer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS–CoV–2) okozta betegség (Covid–19) ellen. Egy évvel korábban a társaságnak 53,4 milliós vesztesége volt. Az árbevétel 2,048 milliárd eurót tett ki, az előző évi 27,7 millió bő hetvenszeresét. A növekedés a kórokozó elleni – Comirnaty márkanévvel forgalmazott – oltóanyag iránti keresletnek tulajdonítható be. EGYMILLIÁRD EURÓS NYERESÉGET HOZOTT AZ OLTÓANYAG
NÖVEKEDÉST TERVEZ A RICHTER TÖBB MINT 4,3 MILLIÓ BEOLTOTT HAZÁNKBAN
Advertisement

A Richter Gedeon Nyrt. az első negyedévben konszolidáltan 26,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 7,4 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál, az árbevétele pedig 0,4 százalékos csökkenéssel 140,9 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közölt gyorsjelentés szerint. Öt százalék körüli csoportszintű forgalomnövekedést vár euróban kifejezve a Richter az idén – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a negyedéves eredményeket értékelő sajtótájékoztatón, Budapesten. A világjárvány hatásáról a jelentésben kiemelik: a vállalat továbbra is tőkeerős, a cash fl ow-ja pozitív, és szigorú vevői hitelpolitikája továbbra is hozzájárul ahhoz, hogy stressztűrő képességét a globális gazdasági kihívások időszakában is fenntartsa. A koronavírus-járvány kapcsán folyamatosan zajlik a vakcináció. A beoltottak száma lapzártánk idején 4 346 089 fő volt, közülük 2 530 147 már a második dózist is megkapta. Immár több mint 4,9 millióan regisztráltak, és 80 százalékukat be is oltották. A regisztrált 16–18 évesek pedig a hét közepéig foglalhattak időpontot az oltásra, amely e hét csütörtök és jövő kedd között lesz, Pfizer-vakcinával. A 18 év feletti regisztráltak továbbra is Sinopharm-, AstraZeneca- és Szputnyik szérumot tudnak jelenleg interneten foglalni. A háziorvosok Sinopharm-, Janssen- és Moderna-vakcinákkal tudják folytatni az oltást. A szállítmányok pedig folyamatosan érkeznek – közölte a koronavirus.gov.hu.
A HÉT5,1
SZÁMA százalékra emelkedtek áprilisban a fogyasztói árak az előző havi 3,7 után. Az infl áció megugrását elsősorban az üzemanyagárak emelkedése (nagyon alacsony volt a tavalyi bázis), valamint a dohánytermékek jövedékiadóemelése okozta. A maginfl áció 2,8-ről 3,1 százalékra nőtt, a jegybank által számított adószűrt maginfl áció 3,1 százalék maradt. A Takarékbank elemzői szerint az év második felében kisebb monetáris szigorítás jöhet, ugyanis az olaj- és nyersanyag-, valamint a mezőgazdasági árak is emelkednek. Elszálltak a nemzetközi szállítási tarifák, továbbá a korlátozások lazítása után várhatóan nagyon erős lesz a belföldi kereslet.

A HÉT IDÉZETE
„A pénz szomorúnak vigasztalója és az embernek legbiztosabb segítsége s barátja, ha tud vele élni; mert másképpen nemcsak ellensége, de hóhérja is” – Grassalkovich Antal földbirtokos, mecénás.
JÖN AZ UNIÓS OLTÁSI IGAZOLVÁNY
Leghamarabb néhány napon belül, rosszabb esetben május végéig összejöhet az intézmények közötti alku az uniós digitális oltási igazolványról, így tartható az a cél, hogy június 21-re jogszabály legyen az EU-n belüli nyári utazást megkönnyítő vívmányról – írja a Politico. Problémát jelent azonban, hogy még nem tudni, az utóbbi céldátum után mennyi idejük lesz a tagállamoknak otthon is felállítani az oltási igazolványról szóló rendszert. A német BMW járműgyártó bevétele 15,2 százalékkal, 26,778 milliárd euróra (9597,3 milliárd forint) nőtt. Változatlan devizaárfolyamok mellett a forgalom 18,9 százalékkal bővült. Az adó és kamatfi zetés előtti (EBIT) eredmény pedig 1,375 milliárd euróról (492,8 milliárd forint) 3,025 milliárd euróra (1084,1 milliárd forint) emelkedett – közölte a cég képviselete. Az adózott eredménye 2,833 milliárd euróra (1015,3 milliárd forint), részvényenként 4,26 euróra (1526,81 forint) javult a március végével zárult első negyedévben az egy esztendővel korábbi 574 millió euróról (205,7 milliárd forint), részvényarányosan 0,84 euróról (301 forint). Hozzátették: az egy járműre kivetített nyereségráta 9,8 százalékra ugrott a tavalyi első negyedévi 1,3 százalékról. A BMW eladásai megduplázódtak Kínában, ahol 230 120 járművet értékesített. Az Észak-Amerikában eladott autóinak a száma 17,4 százalékkal nőtt, ugyanakkor a német piacon az értékesítés 5 százalékkal csökkent. Motorkerékpárokból 42 592-t adott el a cég, ami 22,5 százalékos növekedés éves összevetésben.

A Mol-csoport 664 millió dollár (199,8 milliárd forint) tisztított, kamat-, adófi zetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben, 7 százalékkal többet, mint az előző esztendő azonos időszakában, még a koronavírus-járvány harmadik hulláma és az azt követő utazási korlátozások, lezárások ellenére is – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A vállalat értékelése szerint az eredményekhez hozzájárultak az erős olaj- és gázárak, a rekordnagy petrolkémiai árrés és a fogyasztói szolgáltatások jó teljesítménye. A csoport nettó eredménye 92,2 milliárd forint volt az első három hónapban a tavalyi január–márciusi 48,4 milliárdos nettó veszteség után. A cég közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnökvezérigazgatóját, aki kiváló eredményként értékelte az elért EBITDA-t, fi gyelembe véve a világ és a régió gazdaságát még mindig sújtó járványhelyzetet. Az erős teljesítmény a Mol stratégiai kezdeményezéseinek és integrált, rugalmas üzleti modelljének a közös eredménye – hangsúlyozta Hernádi Zsolt.
AZ ÖTSZÖRÖSÉRE NŐTT A BMW PROFITJA
NAGYON FELPÖRGÖTT A MOL
