Figyelo_2021-19. szám

Page 38

| CÉGVILÁG |

BŐVÜL A LISZT FERENC REPÜLŐTÉR KARGÓBÁZISA KAPACITÁSBOOM | Létrejön a kínai–magyar „légi selyemút”, miután igen jelentős fejlesztés valósul meg a ferihegyi áruforgalmi kiszolgálásban, kínai partnerekkel közösen – jelentették be pár napja. Középtávon ráadásul megtöbbszöröződhet a mai kapacitás, ha a tervezett több tízezer négyzetméteres kínai logisztikai gyűjtő-elosztó központ is megvalósul. A gazdasági nagyhatalommá vált Kína szerepe egyre jelentősebb a globális térben. A hazai gazdasági stratégiák alkotói, végrehajtói is felismerték ezt, így nem a semmiből indulunk, amikor arról beszélünk, hogy Magyarország nagyon fontos hídfőállása a kínai–európai gazdasági-kereskedelmi együttműködésnek. Ennek a hosszú, sok-sok évtizedre meghatározó kapcsolatnak az alapjait részünkről már letettük, de jelenleg fontos mérföldköveket illik vagy inkább muszáj elérni ahhoz, hogy felvegyük a kesztyűt több versenytárs – tőlünk akár északra, akár délre lévő – országgal.

esetleges további bővítésének előzetes vizsgálatát. Hazánk helyzetének erősödéséről szól az a friss hír is, amely április végén látott napvilágot. E szerint jelentősen megnő a nemzetközi Liszt Ferenc repülőtér áruforgalmi kapacitása, mégpedig egy minapi megállapodás kapcsán. Az első hírek pár hete még arról szóltak, hogy a Budapest Airport Zrt. elkezdte a repülőtéri áruforgalmi környezet és az 50 millió eurós (18,3 milliárd forint) beruházással tavaly átadott BUD Cargo City

FELPÖRÖG A FEJLESZTÉS

E hónap elején azonban jött egy kulcsfontosságú bejelentés: e szerint létrejön a kínai–magyar „légi selyemút”, mivel kínai logisztikai bázis épülhet a fővárosi repülőtéren. Ugyanis a Budapest Airport (BA), a kínai Henan Airport Group (a Csengcsou nemzetközi repülőtér üzemeltetője), valamint a CECZ (Central European Trade and Logistics Cooperation Zone)/Utlink kínai–magyar üzleti és logisztikai fejlesztőcég együttműködési

FOTÓK: KOSZTICSÁK SZILÁRD, MTI

AZ ELSŐ FECSKE. EMBERKÖZELBEN A JUMBO

38 | FIGYELŐ 2021/19

F_38-40_LisztFerencrepter.indd 38

2021. 05. 10. 16:31


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelo_2021-19. szám by Mworks - Issuu