Figyelo_2021-19. szám

Page 22

| GAZDASÁG ÉS POLITIKA |

STARTOLÓ VEZETŐKÉPZÉSEK

A LUDOVIKA EGYETEMI CAMPUS BUDAPESTEN. AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI ÉS UNIÓS ÜGYEK A TOVÁBBKÉPZÉSEK FÓKUSZÁBAN

A Ludovika Collegium célja, hogy minél több, a világról felelősen gondolkodó, stratégiai szemléletű, a közérdeket szem előtt tartó közigazgatási szakembert képezzen – mondta Velkey György, az NKE Ludovika Collegium (LC) programigazgatója. A hat féléves oktatásra május 17-ig harminc év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezők jelentkezését várják. Más tehetséggondozó programoktól eltérően az LC-be az NKE hallgatói mellett más, magyarországi székhelyű felsőoktatási intézményben, nappali képzésben tanuló fiatalok is jelentkezhetnek. Közülük egy többlépcsős felvételi eljárásban választják ki a legtehetségesebb, leginkább motivált hallgatókat. Az oktatás folyamán az eltérő tudományos hátterű diákok egymást is inspirálják.

KIEMELT ÖSZTÖNDÍJ

A szakember elmondta: az itt tanuló leendő vezetők kiváló, naprakész szemléletmódokat sajátíthatnak el. Kiemelte: a

külföldi tapasztalatszerzést is lehetővé tevő programban innovatív oktatási formákkal is találkozhatnak a résztvevők: hackathonok, szimulációs gyakorlatok, csoportos projektmunkák várnak a hallgatókra. A fejlesztést az NKE oktatói mellett hazai és külföldi mentorok is segítik. Ezzel elérhetővé válik, hogy a tanulók ne csak a saját szakterületükön legyenek felvértezve a gyakorlatban is hasznosítható, kimagasló tudással, hanem képesek legyenek komplex összefüggések megértésére, akár bátor vezetői döntések meghozatalára is. Ez a fajta személyes fejlesztés jelentősen elősegíti a hallgatók egyéni karriercéljainak a tudatos kialakítását is. Az egyetemi tanulmányok mellett folytatható képzés résztvevőinek az NKE lakhatást és kiemelt ösztöndíjat biztosít.

UNIÓS KARRIERPROGRAM

Az NKE az Igazságügyi Minisztériummal együttműködve ősszel elindítja a Nemzetek Európája karrierprogram második évfolyamát is, amelyre június 10-ig lehet jelentkezni. A projekt vezetője Prőhle Ger-

gely, az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézetének az igazgatója. A képzésre 35 év alatt, diplomával vagy négyes átlagú abszolutórium igazolásával jelentkezhetnek az érdeklődők. A két szemesztert magában foglaló karrierprogram célja, hogy hazánk felkészült, Európa és Magyarország ügye iránt egyaránt elkötelezett, idegen nyelveken jól beszélő szakemberekkel képviseltesse magát az uniós intézményekben. A projekt az elméleti tudás mellett gyakorlatorientált és széles körű képzést nyújt, felkészít az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) versenyvizsgájára, továbbá a szaknyelvi tudás fejlesztésével segíti a pályázók nemzetközi elhelyezkedését. A végzett hallgatók számára mindez biztos alapot, komoly lehetőséget jelenthet EU-s intézményi karrierjük szempontjából. Az egyetemi oktatók mellett tapasztalt brüsszeli diplomatáktól is tanulhatnak a jelentkezők, nagy hangsúlyt kap a nyelvi készségek elmélyítése, valamint az innovatív megközelítésű gyakorlati oktatás. Az itt végzett diákokkal való további szakmai kapcsolattartás érdekében alumnihálózatot hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. PT

FOTÓ: FIGYELŐ-ARCHÍV

LUDOVIKA | A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) újra meghirdeti a Ludovika Collegium és a Nemzetek Európája karrierprogram képzéseit.

22 | FIGYELŐ 2021/19

F_22_ludovika.indd 22

2021. 05. 10. 16:20


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelo_2021-19. szám by Mworks - Issuu