| RÉGIÓ |
RABLÓ-PANDÚR JÁTÉK: KI ÁLL VESZTÉSRE? ROMÁNIAI RENDŐRNYUGDÍJAZÁSOK | Negyvenhét év körüli, többnyire terepen dolgozó egyenruhások ezrei vonulnak nyugdíjba, mert kifizetődő. Az utánpótlás pedig elég silány, ami egyre több elhibázott, balul elsült akciót, bevetést eredményezhet. Szakértők szerint a romániai rendőrség válsága hosszú távon növelheti a bűnözés mértékét és apaszthatja az államkasszát. A romániai volt belügyi alkalmazottak átlagnyugdíja 2020-ban közelített a bruttó 5000 lejhez (ez nettó 4700 lej, azaz 330 ezer forint), ami 9 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi állapotokhoz képest. Az állam által kifizetett 4,16 milliárdos (mintegy 292 milliárd forintos) teljes összeg pedig 17 százalékkal nagyobb tétellel terhelte meg a költségvetést, mint 2019ben. Az Economica.net gazdasági portál elemzése szerint a pénz 73 ezer olyan ember számláján landolt havi rendszerességgel, aki főként a belügyminisztériumhoz tartozó különböző struktúrákból – rendőrség, csendőrség, tűzoltóság – vonult nyugállományba. Jelentős részük jóval ötvenéves kora betöltése előtt.
NYUGDÍJBA MENEKÜLÉS
A készülő, a tervek szerint 2023-tól érvénybe lépő nyugdíjtörvényreform viszont nagymértékben „fenyegeti” a belügyiek kivételezettségeit, a veszély elől pedig tömeges nyugdíjba vonulással próbál menekülni az egyenruhás-állomány arra jogosult része. Tavaly csaknem nyolcezer belügyi alkalmazott vonult nyugállományba, kétszer többen, mint az azt megelőző két évben. A trend az idén is folytatódik: az esztendő első három hónapjában közel kétezer alkalmazott köszönt el, aminek a következtében a belügyi tárca hivatalos adatai máris 20 százalékot meghaladó létszámhiányt mutatnak. A törvény lehetővé teszi ugyanis, hogy egy rendőr már 47 évesen nyug-
díjba menjen, ha megfelelő időtartamú munkaviszonyt tud felmutatni. Ez 25 év, amelyből legalább 15 esztendő a fegyveres testületnél eltöltött szolgálati idő.
ÉLETERŐS „ÖREGEK”
A probléma korántsem új keletű. Korábban még kivételezettebb helyzetben voltak ezek az alkalmazottak, ezért 2017 augusztusában Carmen Dan akkori szociáldemokrata belügyminiszter az egyik hírtelevízióban bejelentette: olyan irányban készülnek módosítani a szolgálati törvényt, hogy egy rendőr ne mehessen nyugdíjba 47 éves koráig. Egy 2016-ban hozott rendelet ugyanis kimondta, hogy e korhatár előtt is kérhető a nyugdíjazás, az „időskori” ellátás pedig a fizetéssel egyenlő vagy annál nagyobb is lehet ab-
ban az esetben, ha megszűnik az illető posztja, esetleg átszervezik az egységet, amelyben addig szolgált. Egy sürgősségi kormányrendelet szerint a katonák, rendőrök, hírszerzők, törvényhozók, pilóták, diplomaták nyugdíja 2017 augusztusát követően nem haladhatja meg az addigi fizetésüket, a járandóságot pedig utólag már csak az infláció mértékében növelik, nem pedig az illető ágazatot érintő valamennyi béremelés alkalmával. Mert bizony előfordult, hogy egy 2010-ben 7000 lejes öszszeggel nyugállományba vonult katonatiszt hét évvel később már 22 ezer lejes nyugdíjat kapott a sorozatos kiigazítások következtében. A România liberă című, akkor ellenzékinek számító lap szerint a szociáldemokrata Victor Ponta kormányának a fegyveres szervek különleges nyugellátásáról hozott törvénymódosítása több mint 20 ezer jól képzett, ereje teljében
2017 óta a rendőrképzés legfeljebb 10 hónapig tart, 31 hét elméleti és mindössze 11 hét gyakorlati oktatásból áll.
60 | FIGYELŐ 2021/23
F_60-61_roman_rendorok.indd 60
2021. 06. 07. 18:28