3 minute read

ÉPÜLŐ BELGRÁDI LUXUSNEGYED Lakások

LAKÁSOK REKORDÁRON A SZÁVA PARTJÁN

ÉPÜLŐ BELGRÁDI LUXUSNEGYED | Jól halad a mintegy 177 hektárosra tervezett Belgrád Víziváros projektje. Hamarosan befejezik a 168 méteres toronyépületet, több park, a folyó melletti sétány és a hatalmas bevásárlóközpont is elkészült, négy lakótömböt pedig már át is adtak.

Advertisement

A projekt eddigi legdrágább lakása 8754 eurós (több mint hárommillió forint) négyzetméteráron kelt el, de az újabbakat még drágábban kínálják. Ez jelenleg Délkelet-Európa legnagyobb építkezése, több mint két és fél ezer embert foglalkoztatnak itt. A napokban a háromezredik lakást is eladták az egyesült arab emírségekbeli beruházással épülő, a Száva jobb partján elhelyezkedő Belgrád Víziváros (Belgrade Waterfront) luxusnegyedben. A hat éve aláírt projekt szerint ezen a területen szállodákat, óvodákat, iskolákat, hat-hétezer lakást építenek, valamint kereskedelmi központot és más, különböző szolgáltatásokra alkalmas ingatlanokat. A lakások ellenértéke itt a legnagyobb, minimum 3500 euróba kerül az ingatlanok egy négyzetmétere, de azokban az épületekben, amelyekben a városi élet legnagyobb luxusát kínálják, már kilencezer euró felett járnak az árak. (Az eddigi rekordot januárban jelezték, akkor valaki több mint félmilliárd forintnyi dinárt adott egy 166 négyzetméteres otthonért.)

A témával kapcsolatban Zorana Burlić, a Belgrád Víziváros vállalat vezetője a minap kijelentette: nem elérhetetlenek ezek az árak, főleg, ha a főváros más attraktív negyedeit, például a központját vesszük figyelembe. Hozzátette: a vízivárosban már havi 499 eurós törlesztőrészletért hozzá lehet jutni egy egyszobás lakáshoz, akárcsak Belgrád más, drágábbnak számító környékein. Megjegyezte, hogy a lakások iránti kereslet ebben az új, vonzó folyóparti negyedben hatalmas, a legkisebbeket perceken belül eladják a meghirdetésüket követően. Korábban azért vásároltak az ügyfelek, hogy bérbe adják az ingatlanokat, ám mára ez a trend megváltozott.

ÚJ JELKÉP

Az Emírségek Eagle Hills Properties (EHP) vállalata és a szerb kormány által 2015-ben elindított projekt mintegy három és fél milliárd eurós beruházás – harminc évre terveznek. A létesítmények cirka 1,8 millió négyzetméteren fekszenek majd. Eddig négy nagy lakóépületet fejeztek be, s az év végére újabb négy készül el. Mintegy 14 ezer ember él majd itt, nyolc szállodát építenek fel, 165 külön luxusapartmant, valamint Belgrád új jelképét, a 42 emeletes toronyházat. Eddig a 41. emeletig jutottak el a kivitelezők. Itt kap helyet a St. Regis Hotel, 220 lakás és egy kilátó. A Galerija nevű bevásárlóközpontot már megépítették; 93 ezer négyzetméteren fekszik, s várja a látogatókat. Idáig 878 lakásba költöztek be a lakók, és az év végéig további ezerben kezdenek új életet a tulajdonosok vagy az albérlőik, jövőre újabb ezerben. Goran Vesić belgrádi alpolgármester biztosra veszi, hogy 2022 végére a tervezett hat-hétezer otthon felét eladják, és az ingatlanok be is népesülnek.

PEZSGŐ ÉLET

Mára mintegy hat kilométernyi közlekedési útvonalat alakítottak ki Belgrád Vízivárosban és környékén az összeköttetések megteremtése érdekében, s további nyolc kilométerre lesz szükség. A projektet koordináló cég vezetője szerint azonban a munka jelentős része még hátravan: azon dolgoznak, hogy a lehető legnagyobb kényelmet hozzák el ebbe az új negyedbe, ehhez pedig még tanintézményeket és kórházat kell építeni. Zorana Burlić kevésbé aggódik a kikapcsolódást kínáló szolgáltatások miatt. Ezek egy része máris rendelkezésre áll, éttermekből, kávézókból sincs hiány, s a pláza szintén hozzájárul az igények kielégítéséhez. A bevásárlóközpont megnyitása a munkahelyteremtés miatt is fontos volt, hiszen 2200 személy dolgozik itt, s a számuk hamarosan eléri a háromezret. A szállodák kezdetben várhatóan további 500 embernek adnak majd munkát. Egy kicsi, de nem elhanyagolható hozzájárulás ez a szerb gazdaság növekedéséhez – állapította meg az igazgatónő. A közmédiának adott nyilatkozatában közölte: mostanáig összesen 1,2 milliárd eurót fektettek Belgrád Víziváros mai képének a kialakításába. Hogy mikor fejezik be a projektet, arról nem volt szó. A hat éve aláírt szerződésben az arab fél egy tág, három évtizedes határidőt vállalt, de a szerb illetékesek már akkor ennek a harmadára, felére becsülték a megvalósítás idejét.

VIRÁG ÁRPÁD

This article is from: