4 minute read

EGY KRIMI HULLÁMVERÉSE Rendteremtés

RENDTEREMTÉS

A SZERB KORMÁNYPÁRTBAN

Advertisement

EGY KRIMI HULLÁMVERÉSE | Lemondott az Aleksandar Vučić szerb államfő által vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) fővárosi szervezetének elnöki tisztségéről a párt főbizottsági ülését megelőzően Nebojša Stefanović jelenlegi védelmi, korábbi belügyminiszter. Leváltását, tagságától való megfosztását egy sor pártszervezet követelte, és a kormányközeli média is azt erősítette, hogy köze lehet a köztársasági elnök lehallgatásához, legalábbis tudnia kellett róla.

Stefanovićot sokáig az államfő legbizalmasabb embereként emlegették, mert nem fordult elő olyan helyzet, amikor ne lettek volna azonos véleményen, vagy nem védték volna meg egymást, ha ellenzéki oldalról érkezett valamilyen támadás. Politikai karrierjüket az ultranacionalista Szerb Radikális Pártban kezdték. A politikai alakulat főtitkára a mostani elnök volt, helyettesének pedig Stefanovićot tette meg. A 2008-as pártszakadás után is együtt maradtak, alapítói és meghatározó emberei lettek a Szerb Haladó Pártnak, amelyet 2012 óta Aleksandar Vučić vezet, Stefanović pedig mindeddig a formáció legnagyobb helyi szervezetét, a belgrádit irányította. Homály fedi, hogy valójában mi vezetett el oda, hogy a pártelnök legközelebbi embere, harcostársa nemkívánatos személlyé vált a pártban (bár egyelőre tag maradt, és papíron még van valamilyen tisztsége is az országos szervezetben).

ADATGYŰJTÉS AZ ELNÖKRŐL

Tény, hogy Stefanović kegyvesztettségéről először azt követően lehetett hallani, hogy a nevét összefüggésbe hozták egyes kormányközeli lapok az államfő lehallgatási ügyével. Aleksandar Vulin, aki tavaly október óta belügyminiszter, megerősítette: mintegy 1800 felvétel bizonyítja, hogy a köztársasági elnököt és családtagjait megfigyelték, fizikai biztonságukat bűnözői klánok veszélyeztették, sőt január végén merényletet terveztek az államfő ellen. (Öt év óta a média több ízben is közölt hírt Aleksandar Vučić elleni merényletkísérletről – ezeket az érintett sohasem cáfolta.)

Haladó párti politikusok és a kormányközeli médiumok nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy a lehallgatásokat a korábbi belügyminiszter tudtával hajtották végre. Kérdés, hogy ő gyűjtött-e adatokat a főnökéről.

BŰNÖZŐK ÉS BELÜGYÉREK

Márciusban középpontba került bizonyos Dijana Hrkalovićnak a neve, aki 2017 júliusa és 2019 májusa között a belügyi tárca államtitkári tisztségét töltötte be, de azelőtt is a miniszteri kabinetben, valamint a bűnügyi rendőrség igazgatóságának a titkáraként dolgozott, és Stefanović közeli munkatársának számított. Vulin azt mondta, bebizonyosodott, hogy több belügyminisztériumi vezetővel együtt a hölgynek is közvetlen köze van a lehallgatásokhoz. Februárban, amikor letartóztatták a Partizan focicsapat szurkolói körének a vezetőjét, a véreskezű Veljko Belivukot (a Bajkeverő Veljaként ismert alvilági figurát) és néhány társát, kiderült: a könyörtelen gyilkosságokkal, emberek ledarálásával, kábítószer- és fegyverkereskedelemmel vádolt bandának a rendőrségen, a belügyben is voltak kapcsolatai. Az egyik szál éppen Hrkalovićhoz vezethet, aki szerelmi kapcsolatban állt a bűnszervezetnek falazó egyik rendőrrel. Maga az államfő jelentette ki egy televíziós szereplése alkalmával, hogy dolgoznak az ügy felgöngyölítésén, tudnak az összefonódásokról, amiben tulajdonképpen semmi meglepő nincs, hiszen a bűnbandák általában megfelelő kapcsolatokat próbálnak kialakítani a kulcsfontosságú állami szerveknél.

ELNÖKI ÜZENET A KLÁNFŐNÖKNEK

Sajtókommentárok mást is sejtetnek az SNS belgrádi szervezete vezetőjének a lemondása, kegyvesztettsége mögött, pél-

DIJANA HRKALOVIĆ ÉS NEBOJŠA STEFANOVIĆ MÉG BELÜGYI ÁLLAMTITKÁRKÉNT, ILLETVE MINISZTERKÉNT. A HÖLGY TUDOTT A VUČIĆ CSALÁD LEHALLGATÁSÁRÓL, A VÉDELMI TÁRCA JELENLEGI VEZETŐJE ÍGÉRI, A KATONAI HÍRSZERZÉSSEL ÉS AZ ELIT ALAKULATTAL VÉDI MEG MEG AZ ÁLLAMFŐT

dául azt, hogy Vučić és Stefanović közeli ismerőseik üzleti érdekeltségei kapcsán került szembe egymással (pár éve a tárcavezető édesapja, a tavaly Covidban elhunyt Branko egy szerb gyárban készített fegyverekkel üzletelt, amelyekből állítólag tiltólistás államokba is jutott). Említik azt is, hogy a korábbi belügyminiszter 2019-ben tárgyalt az amerikai FBI-jal, és közvetlenül utána távolították el Hrkalovićot a belügyből, ami nem lehet véletlen egybeesés. Egyébként pár napja újabb embereket tartóztattak le a bandából, csak az egyik klánfőnök bujkál még Dél-Amerikában, aki állítólag gyilkosságokat rendelt meg, valamint a merényletet is. Vučić élő tévéműsorban üzent neki: amíg ő él, nem lesz nyugta, és bárhol rejtőzik a világban, meg fogja találni. A sajtó tudni véli, hogy nem sokáig maradhat a posztján a jelenlegi rendőrfőkapitány.

LETETTE A NAGYESKÜT

Így vagy úgy, a valódi kérdés most voltaképpen az, hogy a hatalmi párt milyen viszonyt kíván ápolni a jelenlegi védelmi miniszterrel, aki emellett a kormány alelnöke, a Nemzetbiztonsági Tanács titkára és a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős iroda vezetője is egyben. Az világos volt már a párt főbizottsági ülése előtt, hogy Stefanović ügyében valaminek történnie kell: a Szerb Haladó Párt helyi szervezetei sorra követelték a menesztését (az újvidékiek állami tisztségeitől is megfosztották volna), petíciókat gyűjtöttek ellene, megvonták tőle a bizalmat. Lemondása voltaképpen leváltásának a megelőzése volt. Stefanović a főbizottság ülése után kijelentette: soha nem vett részt olyan tevékenységekben, amelyek az államfő vagy a családtagjai életét fenyegették volna.

A múlt hét szerdáján pedig kiadott a védelmi tárca honlapján egy nyilatkozatot, amelyben határozottan elítéli a Vučić elnök ellen irányuló halálos fenyegetéseket, és arról biztosította a közvéleményt, hogy a katonai biztonsági ügynökség és Kobra nevű elit alakulat „azonnali intézkedéseket hozott az államfő életének teljes védelme érdekében, hogy a szuverén és független, a saját döntéseit meghozó Szerbiáért folytatott harcát ne terheljék ilyen szörnyű fenyegetések”.

MEDDIG MARADHAT?

Kérdés, hogy Nebojša Stefanović meddig őrizheti meg tisztségeit a kormányban, a pártban. Vučić az ülést követően úgy fogalmazott: sokan szeretnék, ha fejek hullanának az SNS-ben, de nem így fogják intézni a belső problémákat. A múlt hét közepén pedig újságírói kérdésre kijelentette, hogy a pártszervezetekkel szembemenve ő ellenezte Stefanović kizárását. „Három hónap haladékot kaptam (tőlük), majd szeptemberben meglátjuk, mit kezdjünk vele.” (Stefanović ügyével – a szerk.)

Szeptemberben egyébként tisztújító kongresszust tart az SNS, jövőre pedig – az államfő korábbi bejelentése szerint – előre hozott parlamenti választásokat tartanak az országban, a rendes elnökválasztással egy időben. Addig sok minden kiderülhet még a merényletkísérletről, az érintettek köréről, az összefonódásokról és a politikai háttérről. És sok minden nem.

V. Á.–M. J.

This article is from: