3 minute read

PÉCSI DOHÁNYGYÁR Hallgatnak az idők szavára

HALLGATNAK

AZ IDŐK SZAVÁRA

Advertisement

PÉCSI DOHÁNYGYÁR

Növekvő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a múlt évet a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. A társaság a múlt hónap végén bejelentette: úgy alakítják át a termelést, hogy jobban ki tudják elégíteni az új generációs termékek iránti növekvő keresletet.

Sikeres évet zárt tavaly a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. A társaság éves beszámolója szerint az értékesítés nettó árbevétele 5,9 százalékkal nőtt 2020-ban, és megközelítette a 160,3 milliárd forintot. A belföldi eladás nettó forgalma ebből közel 140 milliárdot adott, 4,2 százalékkal szárnyalva túl a 2019-es esztendő adatát. Az exportárbevétel viszont majdnem ötödével bővült éves összevetésben, és csaknem 20,3 milliárd forintot tett ki.

NÖVEKVŐ EREDMÉNY

A jelentés szerint az adózott eredmény 10,16 milliárd forintot ért el tavaly, ez 37,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az adózás előtti nyereség 7,64 milliárdról 10,52 milliárd forintra nőtt a társaságnál, az átlagos statisztikai létszám pedig 825-ről 903 főre emelkedett. Részben ezzel, valamint a növekvő bérekkel áll összefüggésben, hogy a személyi jellegű ráfordítások is jelentősen bővültek a cégnél. Ezen a soron 7,56 milliárd forint szerepel, ami 21,1 százalékkal több az egy esztendővel azelőtti 6,24 milliárdnál. Az egyéb ráfordítások szintén jelentősen – 26,1 százalékkal – növekedtek. A pénzügyi műveletek eredményénél 15,6 milliós mínuszt számolt el a vállalat az egy évvel korábbi 653,6 milliós többlet után, elsősorban a fizetett kamatok magasabb szintje miatt.

ÁTALAKÍTJÁK A TERMELÉST

A cég május végén jelentette be, hogy átalakítják a Pécsi Dohánygyár termelését, azért, hogy a jövőben még inkább meg tudjanak felelni a csökkentett kockázatú termékek, így a modern, dohányt nem tartalmazó nikotinpárnák iránt folyamatosan növekvő piaci keresletnek, s hogy minél hatékonyabban legyenek képesek hozzájárulni a BAT globális üzleti céljainak a megvalósításához.

A társaság elkötelezett aziránt – áll a közleményben –, hogy mérsékelje üzleti tevékenysége egészségre gyakorolt hatását. A hagyományos dohányzás csökkentett kockázatú alternatívái iránti kereslet világszerte erősödik. Hogy ennek a piaci igénynek megfeleljen, a cég beszünteti a legtöbb cigarettamárka helyi gyártását, csak a legismertebb hazai márkájának az előállítását tartja meg Pécsen. A BAT az elmúlt évben világszerte hárommillióval növelte azon fogyasztóinak a számát, akik a csökkentett kockázatú produktumait fogyasztják; a számuk 2020 végére elérte a 13,3 milliót. „Az átalakulás egy újabb lépés az irányban, hogy a vállalat olyan alternatívákat tudjon kínálni fogyasztóinak, amelyek potenciálisan kevésbé ártalmasak, és amelyekkel képes mérsékelni tevékenységének egészségre gyakorolt hatását. Mindent megteszünk azért, hogy a lehető leghatékonyabb módon járuljunk hozzá a globális célok megvalósításához. Pécsen egy éven belül megdupláztuk a termelésünket: egyről kétmilliárd darabosra növeltük a nikotinpárnák gyártását. Az átalakítás azt bizonyítja, hogy a BAT elkötelezett Magyarország iránt, a Pécsi Dohánygyárra pedig úgy tekint, mint amely fontos szerepet tölt be a jobb holnap érdekében megalkotott program megvalósításában” – mondta Orosz Zoltán, a kft. ügyvezetője.

A közleményben kiemelték: felelős munkáltatóként és a törvényi előírásoknak megfelelően a Pécsi Dohánygyár szorosan együttműködik a dolgozói érdekképviseletekkel az átalakítási folyamat során. A BAT – tették hozzá – mindent elkövet azért, hogy a változások hatásai a lehető legenyhébbek legyenek a dolgozókra. A munkavállalók egy részének új munkaköröket ajánlanak fel, s azoknak, akik elhagyják a vállalatot, széles körű támogatást nyújtanak az elhelyezkedéshez.

A hagyományos dohányzás csökkentett kockázatú alternatívái iránti kereslet világszerte erősödik.

BAT PÉCSI DOHÁNYGYÁR KFT. (Mrd forint)

2019 2020

Értékesítés nettó árbevétele Üzemi eredmény Pénzügyi műveletek eredménye Adózás előtti eredmény Adózott eredmény 151,32 160,26 7,00 10,54 0,65 0,02 7,64 10,52 7,41 10,16

Forrás: cégközlés

FONTOS SZEREPBEN A PÉCSI GYÁR

Magyarországon a BAT az egyik legnagyobb dohányipari befektető. A csoport eddig több mint 40 milliárd forintot fordított a pécsi gyár fejlesztésére, így a városban egy európai szinten is kiemelkedő minőségű és kapacitású üzem jött létre. A cég a világon egyedül itt gyárt filteres szivarkát, ezzel kilenc piacot ellátva, köztük a legnagyobbakként a németet és az olaszt. Ezt az egységet 2014ben adták át, s ezzel megduplázódott a gyár termelési területe. A 9 milliárd forintos beruházást 2019-ben egy újabb, több mint 7,5 milliárdos befektetés követte, egy teljesen új üzem, ahol a vállalatcsoport Magyarországon elsőként elkezdte a potenciálisan kevésbé káros termékek gyártását. Ma már több mint harminc országba szállítják a Pécsett készült produktumokat.

BARÁT MIHÁLY

This article is from: