Figyelo_2021-23

Page 46

| PÉNZ BESZÉL |

MAGASABB FORDULATSZÁMON Egyre jobban alakul az év a lakáshitelezés szempontjából: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint áprilisban 107,6 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek a háztartások a pénzügyi szolgáltatókkal, erre korábban még nem akadt példa. Ennek – és a szintén igen erősre sikerült márciusi értékesítésnek – köszönhetően az első négy hónap már több mint 340 milliárdos volument hozott, ami éves összevetésben 7,7 százalékos bővülés.

Az erősödő piaci aktivitás – és részben a még mindig élő hiteltörlesztési moratórium – hatására a lakáshitelek állománya is folyamatosan gyarapodik a lakosságnál: április végére elérte a 4125,8 milliárd forintot, ami 10,7 százalékkal több az egy évvel korábbi mennyiségnél.

ÁTRENDEZŐDŐ PORTFÓLIÓ

Az új kihelyezések összetételét vizsgálva ugyanakkor felfedezhetők érdemi elmoz-

dulások a piacon. Az változatlan trend, hogy egyre kevesebb adós választja a változó kamatozású konstrukciókat, amelyekből négy hónap alatt már csak 2,8 milliárd forintnyit helyeztek ki a bankok: ez az öszszes friss szerződés mindössze 0,8 százalékát jelentette. A múlt év első négy hónapjával összevetve jelentősen csökkent a 10 éven túli kamatperiódusú – tehát végig fix kamatozású – konstrukciók aránya: ezek súlya az esztendő első harmadában már

FOTÓ: ARTUR DEBAT, GETTY IMAGES

LAKÁSHITELEK | Új csúcsra nőtt áprilisra a frissen megkötött lakáshitel-szerződések összege. A piac élénkülését több tényező támogatja, köztük a felújítási céllal felvett kölcsönök mennyiségének ugrásszerű növekedése is.

46 | FIGYELŐ 2021/23

F_46-47-Lakashitel.indd 46

2021. 06. 07. 18:22


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelo_2021-23 by Mworks - Issuu