Figyelo_2021-23

Page 4

| A HÉT HÍREI |

ÉLEDEZIK A PESTI ALBÉRLETPIAC, TAROLNAK A NYARALÓK

Májusban folytatódott a budapesti albérletpiac élénkülése: tovább emelkedtek a kiadó ingatlanok árai, továbbá a bérlőktől kért kaució összege is nőtt. A Rentingo.com közösségi albérletkereső oldal ugyanakkor arra figyelmeztet: a járványból történő kilábalást követő növekedést egyes körzetekben lassíthatja, hogy az idén több mint hatezer új építésű lakást adnak át a fővárosban. Ezek az ingatlanok pedig akár kínálati sokkot is okozhatnak az adott környéken, a koronavírus-járvány miatt amúgy még jelenleg is túlkínálati piacon. Az összefoglaló szerint a piac csak lassan épül vissza, hiszen a jelenlegi kínálati átlagárak még mindig jelentősen elmaradnak a múlt év eleji, közel 170 ezer forintos csúcsoktól. Közben megjött a jó idő, tarolnak a nyaralók. Olyannyira, hogy két számjegyű drágulás tapasztalható a legnépszerűbb térségekben. Az ingatlan.com elemzése alapján a kereslet már 2020-ban is jelentős volt, ez pedig áremelkedéssel párosult. A Balaton északi partján az átlagos négyzetméterár 35 százalékkal nőtt, a déli parton pedig 20 százalékos drágulás következett be egy év alatt. Szintén komoly mértékű növekedés történt a Tisza-tónál, ám ott az átlagos négyzetméterár még így is bőven 200 ezer forint alatt volt júniusban. A Dunakanyar sem kivétel: Zebegény, Nagymaros és Visegrád 44–59 százalékos áremelkedést könyvelhetett el.

BESPÁJZOLT AZ OROSZ JEGYBANK

Oroszország arany- és devizatartalékai megközelítették a 606 milliárd dolláros szintet a május 21-én véget ért héten. Ez azt is jelenti, hogy az orosz jegybank egyetlen hét alatt 5 milliárd dollár értékben növelte a tartalékait – számolt be az RT.com.

VERSENYHIVATALI ELJÁRÁS A GOOGLE ELLEN A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Google-lal szemben annak vizsgálatára, hogy a keresőjében dalcímekre megjelenő úgynevezett dalszövegkártya alkalmazásával versenyjogot sértő módon előnyben részesíti-e a saját szolgáltatását. A nemzeti versenyhatóság konkrétan azt vizsgálja, hogy a kaliforniai központú cég jogsértő módon befolyásolja-e a dalszöveg közzétételével foglalkozó piaci szereplők közötti versenyt azzal, hogy keresőmotorjának a használatakor (dalok, dalszövegek keresésekor) az organikus találatok – így az ezzel foglalkozó honlapok linkjei – előtt saját dalszöveg-megjelenítési szolgáltatását helyezi el. A fenti kártya ugyanis – különösen mobiltelefonok esetén – alkalmas arra, hogy kitakarja a keresőmotor által sorrendbe állított további találatokat, emellett a Google saját szolgáltatását (YouTube) is népszerűsíti. A hatóság különös figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló nagy technológiai vállalkozások magatartásainak a kontrolljára. A GVH 2019 végén jelentős, 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Facebookra, 2018 nyarán pedig kötelezettségek teljesítését írta elő a Google számára. A versenyhivatal emellett jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoporthoz tartozó Viber, valamint a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását. Egyébként a Google-t a minap a francia versenyhatóság is megbírságolta, és ennek hatására a cég közölte: globálisan is érzékelhető módosításokat fog végrehajtani.

A HÉT 58,8 SZÁMA

százalékkal nőtt áprilisban a tavalyi mély bázishoz képest az ipari termelés. Az adat ugyanakkor a Takarékbank elemzőinek az értékelése szerint elmarad a várakozásoktól. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy a hazai Mercedes termelése akadozik a csiphiány és más ellátási, beszállítói nehézségek miatt. Az ipari termelés áprilisban szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 3,2 százalékkal maradt el a márciusi eredménytől. Az első négy hónap átlagában 13,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva.

4 | FIGYELŐ 2021/23

F_04-05-Hirek.indd 4

2021. 06. 08. 16:07


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.