| CÉGVILÁG |
PORTRÉ | „Az utazási irodáknál az elmúlt másfél év a tulajdonosi tőkepótlásról szólt. Profitot csak 2022-től lehet remélni, de mivel hiszek a szakmában, a csapatban, magamban, és a megfelelő anyagi hátterünk is megvan, fel sem merült a gondolat, hogy feladjuk” – mondta Zsebők Tamás, a tavaszi újraindulás utáni első – belföldi és külföldi – csoportos utazást lebonyolító Z(s)eppelin Utazási Iroda tulajdonos ügyvezetője.
Mint egy XXI. századi tündérmese. A Covid-járvány miatti utazási korlátozást követően egy törzsutas toppant be a Z(s)eppelin Utazási Irodába, hogy visszakérje korábban befizetett pénzét. Miután megkapta, borítékba tette és visszaadta, mondván: az iroda korábban már sok élményt, örömet szerzett neki, és a munkatársaknak most nagyobb szükségük van erre a pénzre, mint neki. Az első reakció a meglepetés volt, majd a tulajdonos egy azonos értékű, bármikor beváltható voucherrel köszönte meg a ritka szép gesztust. Zsebők Tamás ehhez kötődően azt mondja: utazási irodájuk a koronavírusjárvány legsötétebb napjaiban azért is tartott végig nyitva, mert eleinte a kényszerűen törölt foglalásokkal kapcsolatos ügyintézést végezték, azután pedig azért, hogy ezzel is biztassák az utasokat – demonstrálva, hogy amint lehet, velük azonnal útra kelhetnek.
BUDAPESTEN KÍVÜL
A családnevet szójátékként a brandépítésben is felhasználó Z(s)eppelin a rendszerváltozást követően indult klasszikus családi utazási irodák közé tartozik. Azon ke-
vés cégek egyike, amelyeknek – esetükben Szegedről indulva, országos partnerhálózatot létrehozva – azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy a fővároson kívül is fel lehet építeni sikeres utazásiiroda-márkát. Zsebők Tamás édesanyja, Erzsébet – a szakmában mindenkinek csak Zsebi – az IBUSZ legendás, Nyugati téri irodájában dolgozott kiutaztatóként, majd édesapja révén Szegedre került, ahol az állami irodák monopóliumának a lebomlása után két rövid életű utazási iroda alapításában vett részt. Az ott tapasztaltak alapján fogalmazódott meg benne, hogy csak az a biztos, ami a családé. Így startolt el 1994ben a Z(s)eppelin, ahol számos háttérmunkálatot Tamás édesapja, János mellett akkor még csak egy alkalmazott látott el. Az évek alatt aztán folyamatosan bővült a kínálat – amelyet első saját szervezésű programként a görög buszos utak színesítettek – és vele az alkalmazotti létszám is. „Én abban az időben az építőiparban bontogattam a szárnyaimat – mondta Zsebők Tamás. – Szegeden építőipari technikumba, majd Budapesten az Ybl Miklós Műszaki Főiskolára jártam. A főiskolai évek alatt azonban elérkezett a
FOTÓ: ÉRSEK M. ZOLTÁN
UTAZNI MUSZÁJ
32 | FIGYELŐ 2021/23
F_32-33_buszos_tura.indd 32
2021. 06. 07. 18:14