Gózon Gyula Színész Érsekújvár, 1885. április 19. – Budapest, 1972. október 8.
A színészmesterséget Rákosi Szidi iskolájában
Kellemes hangja és boszorkányos tánctudása elsősorban az operettszínpadon és a kabaréban érvényesült.
tanulta. Pályafutását 1904-ben Polgár Károly délvidéki társulatában kezdte, 1908-ban Nagyváradra, 1912-ben Nagy Endre kabaréjába, 1913-ban a Népoperába került. 1914 és 1918 között és 1920–1921-ben az Apolló Kabaréban
játszott. Feleségével, Berky Lilivel 1919-ben megalapította a rövid életű Muskátli Kabarét. Az 1920-as évektől kezdve szinte valamennyi fővárosi magánszínházban fellépett. 1928-ban a Belvárosi Színház, 1932-ben a Magyar Színház, 1935-ben a Nemzeti Színház szerződtette. 1941-ben elbocsátották zsidó származása miatt. Csak 1945-ben folytathatta karrierjét; 1963-ig a Nemzeti Színházban lépett színpadra. Kellemes hangja és boszorkányos tánctudása elsősorban az operettszínpadon és a kabaréban érvényesült; de tragikomikus figurákat is hitelesen alakított mély jel-
50 †
lemábrázoló tehetségével. Pályája utolsó két évtizedében több emlékezetes előadásban szerepelt; ő formálta meg 1950-ben Millert Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámájában; 1954-ben pedig Somlay Ignácot a Buborékok című Csiky Gergely-vígjátékban. Kisebb-nagyobb szerepeket kapott a magyar filmtörténet olyan nevezetes alkotásaiban, mint a Hyppolit, a lakáj (1931), Az új rokon (1934) vagy a János vitéz (1938), de arra is képes volt, hogy az 1950-es évek sematikus filmjeit – Dalolva szép az élet (1950), Állami áruház (1952), Én és a nagyapám (1954) – elviselhetővé tegye. Művészi munkáját 1954-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Gajdó Tamás
Nemzeti évfordulóink 2022
