Budapest egyesítése

1872–1873

A 19. század folyamán Pest és Buda városai rendkívüli fejlődésen, gyarapodáson mentek keresztül, és területileg is folyamatosan terjeszkedtek, új városnegyedeket alkotva. Ebben a század első felében Habsburg-Lotharingiai József főhercegnek, Magyarország nádorának és Széchenyi István grófnak voltak elévülhetetlen érdemei. Utóbbi a reformkori nemzeti újjászületés jegyében a politikai fővárosnak tekintett és koronázóvárosként is funkcionáló Pozsony helyett az ország közepén fekvő Pestre és Budára fókuszált, hogy ezek nőjék ki magukat a Magyar Királyság igazi központjává politikai, gazdasági és kulturális értelemben egyaránt. Az 1867-es kiegyezés visszaállította Magyarországon a parlamentarizmust és a jogállami kereteket, ami rendkívüli lökést adott a magyar nemzet fellendülésének párhuzamosan demográfiai, ipari-gazdasági és kulturális téren is. Ezeknek a tendenciáknak az ország központja, a kettős főváros, Pest-Buda volt a fő nyertese és haszonélvezője. Lakosságának száma állandóan emelkedett, míg: 1869-ben 270 000-en éltek itt, addig a századforduló esztendejére a lakosság lélekszáma elérte a 703 000 főt. Az európai nagyvárosok sorrendjében Pest-Buda 1870-ben még csak a tizenhetedik helyen állt, 1900-ra már felemelkedett a nyolcadik helyre. A síkságon fekvő Pest sokkal dinamikusabban terjeszkedett, mint a hegyektől övezett Buda, ezt mi sem igazolja jobban, mint hogy az egyesülési folyamatot lezáró esztendőben, 1873-ban Buda polgárainak száma 54 000 körül mozgott, addig Pesten 200 000 ember élt. Óbuda (amint akkoriban írták: „Ó-Buda”) mezőváros lakosságának száma csak 16 000 főre volt tehető.

A Duna folyó két partján fekvő fővárosok európai metropolisszá való kiépítése és egyesítése nem egyszeri jogalkotói aktus volt, hanem egy összetett és többlépcsős folyamat része. Első lépésként Andrássy Gyula gróf miniszterelnök kormánya törvénytervezetet nyújtott be az országgyűlés elé, amelyben a Fővárosi Közmunkák Tanácsának létrehozására, városfejlesztési jogköreinek megalkotására tett javaslatot.

Ennek eredményeképpen fogadta el a parlament „a Duna-folyamnak a főváros mellett szabályozásáról s a forgalom és közlekedés érdekében Buda-Pesten létesítendő egyéb közmunkák fedezéséről és e közmunkák végrehajtási közegeiről” címet viselő 1870. évi X. törvénycikket. E jogszabály lehetőséget adott Pest-Buda számára, hogy huszonnégy millió osztrák forint összegű „sorsolási kölcsönt köthessen”, vagyis hitelt vehessen fel az államtól fejlesztési igényei fedezésére. Ezt ötven év alatt kellett viszszafizetnie, évente azonos részletekben. Ezen összeg lehetett az alapja annak, hogy újabb hidakkal kössék össze Budát és Pestet, kiépítsék az árvízvédelem objektumait és a rakpartokat, nyissanak a városban olyan fő útvonalakat, amelyek elbírják az addigi szűk utcák helyett a megnövekedett közlekedési forgalmat, tudjanak ehhez telkeket kisajátítani, mérnöki terveket megrendelni. Mindezen munkálatok ellenőrzésére és a két városi maA Duna folyó két partján fekvő fővárosok európai metropoliszszá való kiépítése és egyesítése nem egyszeri jogalkotói aktus volt, hanem egy összetett és többlépcsős folyamat része.

gisztrátus döntéseivel szembeni fellebbviteli fórumként pedig létrehozták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, amelynek tagjait a kormány, valamint Buda és Pest városai jelölték ki. A Tanács első elnöke lett Andrássy miniszterelnök (majd szokásjogi alapon a későbbi miniszterelnökök, akiket évtizedeken keresztül a kortársai által „Buda-

pest vőlegénye” jelzővel illetett Podmaniczky Frigyes báró helyettesített alelnökként). A Fővárosi Közmunkák Tanácsa széles jogkörrel rendelkezve elkezdte modern nagyvárossá kiépíteni a kettős fővárost. Andrássy gróf személyesen is oroszlánrészt vállalt e munkában, tevékenyen kivéve részét a feladat megkezdéséből, mivel még közmunkatanácsi elnöksége idején kidolgozták az első építési szabályzatokat az egyes városrészekre, és kijelölték a város terjeszkedésének főbb irányait. Tették mindezt azzal a szemlélettel, hogy az egyesülésre váró Pest, Buda és Óbuda az európai fővárosok színvonalára emelkedjen, de az ipar és a kereskedelem érdekei mellett a demográfiai növekedés, az építészet új stílusirányzatai, illetve a korabeli népegészségügyi, csatornázási, városképi elképzelések és a polgárok is nyertesei legyenek a dinamikus fejlődésnek. Andrássy miniszterelnök a törvénytervezet benyújtását a következő szavakkal indokolta meg: „Az ország a fővárosért eddig mit sem tett, az országnak kötelessége fővárosának emelkedéséhez áldozatokkal is járulni.”

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának felállításával, jogköreinek meghatározásával, a fejlesztésre fordítható hitelkeret biztosításával, valamint az egyes városrészek szabályozási terveinek elkészítésével fektették le a későbbi fejlődési irányvonalakat – az eszmei, a gazdasági és a térbeli dimenziókban egyaránt. Az 1870. évi X. törvény azonban nem érintette a kettős főváros és közvetlen vonzáskörzete, Óbuda közös és modern politikai intézményrendszerének, önkormányzati struktúrájának a kiépítését. Az erről szóló törvénytervezetet Wahrmann Mór, Pest lipótvárosi kerületének országgyűlési képviselője, illetve Házmán Ferenc, Buda parlamenti képviselője és utolsó polgármestere nyújtották be az 1872-es esztendő folyamán. Bár a közemlékezet Pest, Buda és Óbuda egyesítését tartja számon, a valóságban az erre vonatkozó törvény külön is nevesítette a Margit-szigetet, melyet Óbuda mezővárossal együtt „Pest vármegyéből kikebeleztetvén” egyesítenek a két szabad királyi fővárossal, mely címeket addig Pest és Buda viselte. Az országgyűlés elfogadta Wahrmann és Házmán javaslatát, így született meg a „Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakításáról és rendezéséről” szóló 1872. évi XXXVI. törvénycikkely. A száznegyvenegy szakaszból álló tervezet az alábbi lényeges elemeket tartalmazta: Szabályozták a törvényhatóság hatásköreit, a mindenkori kormánnyal, kormányrendeletekkel, törvényekkel szembeni kötelezettségeit, eljárási mechanizmusait, a döntések elleni fellebbezés módját és időintervallumát. Rendezték a törvényhatóság bizottságának és közgyűlésének választási feltételeit, feladatköreik meghatározását. Megszabták a tisztviselők választásának részleteit. Gondoskodtak a főváros adókivetési jogairól. Elkülönítették a főpolgármester és a polgármester feladat- és hatásköreit. Eszerint a főpolgármester a megyék élén álló főispánhoz hasonló szerepkört kapott a végrehajtó közegek és a polgármester munkájának ellenőrzése tekintetében. A jogszabály így rendelkezett róla: „A főváros élén a főpolgármester áll, ki a király által a belügyminiszter ellenjegyzése mellett kijelölt három egyén közül a közgyűlés által 6 évre választatik. A főpolgármester a végrehajtó hatalom képviselője; mint ilyen ellenőrzi a fővárosi önkormányzatot és őrködik a törvényhatóság által közvetített állami közigazgatás érdekei fölött.” A főpolgármesteri tisztség a kormányzati hatalom meghosszabbított karja volt az önkormányzatiság rovására, míg ezt a polgármester képviselte, akit a közgyűlés választott meg hat esztendőre a helyetteseivel, illetve a főjegyzővel, a jegyzőkkel, a főügyésszel, az ügyészekkel, a főmérnökkel, a főorvossal egyetemben.

A törvénytervezet parlamenti vitája, elfogadása és királyi szentesítése után Pest, Buda és Óbuda városok képviselőiből egy harmincnégy fős bizottságot hívtak életre, amely kidolgozta a kerületek beosztását, a választókerületeket, a közgyűlés bizottsági struktúráját, a tanács választási szabályzatát, valamint a főváros új jelképeit, szimbólumait. Az egyesítési törvény 1872-ben – százötven esztendővel ezelőtt – született meg, de ebben 1873. január elsejei hatállyal deklarálta, hogy az addigi három város „Buda-Pest főváros név alá egy törvényhatósággá egyesíttetnek”. Az egyesítési folyamat soron következő lépései azonban még eltartottak az ősz végéig. Az első budapesti önkormányzati választásokat 1873. szeptember 25–26-án tartották meg. Az egyesített főváros első főpolgármestere Ráth Károly, addigi legfőbb ítélőszéki bíró, a királyi tábla alelnöke és főrendiházi tag lett, akit Ferenc József király három jelöltje közül választottak meg a tanácstagok, a polgármesteri tisztséget pedig a népszerű pesti tanácsnok, Kamermayer Károly nyerte el, szintén választás eredményeképpen. Bár a megválasztott fővárosi képviselők október 25-én már megtartották első ülésüket, ezt Havas Ferenc kormánybiztos irányította. Hogy az önkormányzati elvnek megfelelően a főváros valóban független intézményként jelenjen meg a nyilvánosság előtt, ne pedig a kormány képviselőjének alárendeltjeként, november 17-én újabb ülést tartottak, és ennek dátumát nyilvánították a főváros „születésnapjának”. Ezen ünnepélyes aktussal zárult le a Pest és Buda szabad királyi fővárosok és a Pest vármegye kötelékébe tartozó Óbuda mezőváros és a Margit-sziget egyesítésének 1870-ben kezdődő többéves folyamata és a modern magyar főváros, Budapest megszületése.

Anka László