Csengery Antal

Közgazdász, történész Nagyvárad, 1822. június 2. – Budapest, 1880. július 13.

Csengery Antal ügyvéd, jogtudós és Gerhard Terézia fia. A szülővárosának jogakadémiáján, illetve Debrecenben végzett tanulmányait követően néhány évig megyei gyakornok volt Bihar megye első alispánja, Beöthy Ödön mellett. Jurátusként részt vett az 1843–44. évi pozsonyi országgyűlésen, s 1844-ben ügyvédi vizsgát tett. A Pesti

Hirlapba több tudósítást írt az országgyűlés eseményeiről. Ekkortájt hívta fel magára Eötvös József és Szalay László figyelmét, akikkel a centralista politikai csoport egyik meghatározó személyisége lett. Miután 1844 júliusában Szalay vette át a Pesti Hirlapot, Csengery annak rendes munkatársa, 1845 júNagy szerepe volt abban, liusától 1848 végéig pedig főszerkesztője lett; hogy Buda és Pest egyesítése 1848. május 16-tól Kemény Zsigmondot vette bekerült a főváros rendezéséről maga mellé társszerkesztőnek. 1848 végén szóló törvényjavaslatba. Debrecenbe is követte a kormányt. Itt 1849. május 9-től Szemere Bertalan belügyminisztériumában volt miniszteri tanácsos, s főleg kodifikációval foglalkozott. A szabadságharc végén Aradon volt, majd a kormány lemondását és a fegyverletételt követően Kemény Zsigmonddal együtt egy ideig Szatmár megyében rejtőzött. Az év vége felé visszatért Pestre, ahol történeti és természettudományi tanulmányokkal foglalkozott. 1852-től a Szőnyi Pál-féle nevelőintézetben világtörténetet, 1855-től a pesti protestáns teológiai intézetben pedig növénytant oktatott. 1851-ben tette közzé az általa szerkesztett és részben általa is írt Magyar szónokok és státusférfiak című kötetet, amelyben a reformkor legfontosabb szereplőinek jellemrajzait adta közre. 1854–1856 között Kemény Zsigmonddal együtt szerkesztette A Magyar Nép Könyvét, 1857–1869 között szerkesztette és kiadta a Budapesti Szemle című folyóiratot (1860–1866-ban Lónyay Menyhérttel közösen); valamint ugyancsak az 1860-as években szerkesztette a Magyar Akadémiai Értesítő. A Philosophiai, Törvény- és Történettudományi Osztályok Közlönye című kiadványt. Egyik munkatársa volt az

Ujabbkori Ismeretek Tárának, amelybe mintegy 20 ívnyi szöveget írt. Emellett rendszeres szerzője volt a Pesti Naplónak, itt közigazgatási, gazdasági kérdésekkel foglalkozott. 1847. december 29-én a Magyar Tudós Társaság (az Akadémia) levelező tagjává választották, székfoglalóját 1855-ben tartotta a történeti néprajzi kutatások módszertani kérdéseiről. 1858. december 15-én rendes taggá és jegyzővé választották. Részt vett az ügyrend átdolgozásában, az ügyvitel szabályozásában, több állandó bizottság szervezésében. 1869-ben az ő javaslatai alapján dolgozták át az Akadémia alapszabályait, illetve rendezték annak pénzügyeit. A testületnek 1870-től igazgatósági tagja, majd 1871-től másodelnöke volt. Ő kezdeményezte az Akadémia könyvkiadó bizottságának megalakítását, amelynek 1875. január 28-tól elnöke, s szintén az ő javaslatára alapították meg

az MTA Könyvkiadó Vállalatát. A Történettudományi Bizottságnak 1859–1878 között tagja, 1878–1880 között elnöke, a Nemzetgazdasági Bizottságnak 1860–1880, a Könyvtári Bizottságnak1875–1880 között volt tagja. 1860. július 15-én a Kisfaludy Társaság is tagjává választotta, de 1866. február 28-án (túlterheltsége miatt) innen kilépett. A Magyar Történelmi Társulatnak 1867. évi alapításától választmányi tagja volt. 1858-ban Lónyay Menyhérttel közösen állították össze a Magyar Gazdasági Egyesületnek a kormányzathoz írt emlékiratát a magyar földbirtokhitelek állásáról. 1862-ben tagja volt a Magyar Földhitelintézet alapszabályait, ügyrendi és kezelési utasításait kidolgozó négytagú bizottságnak. Az intézet létrejötte után annak titkárává, később egyik igazgatójává választották. Eötvös József felszólítására ő dolgozta ki a pesti iparegyesület helyett egy országos iparegyesület tervét, összefüggésben az iparmúzeummal. 1860. november 15-én Bihar megyében tiszti ügyésszé választották. 1861-ben a megye bihari választókerületét képviselte az országgyűlésen, ahol a Deák-féle Felirati Párt soraiba tartozott. 1865–1867-ben ismét a bihari, 1868–1878-ban a nagykanizsai választókerületet képviselte. Deák Ferenc és Andrássy Gyula mellett komoly szerepet játszott az osztrák–magyar kiegyezés tető alá hozásában, Deákkal közösen fogalmazták meg az 1867:12. törvénycikket. Emellett részt vett minden fontosabb bizottság munkájában. Tagja volt a közös minisztériumok törvényjavaslatait tárgyaló magyar delegációnak. Előbb tagként, majd elnökként vett részt az országgyűlési pénzügyi bizottság munkájában. Ő formulázta a költségvetési törvényeket, részt vett az adótörvények és a községi törvény megfogalmazásában. Indítványozta, formulázta és keresztülvitte az állami számvevőszék felállítását. 1875-ben a Deák-párt és a Tisza Kálmán vezette Balközép Párt fúzióját támogatta, s csatlakozott a Szabadelvű Párthoz. Pest városi képviselőként elnöke volt a városi pénzügyi és polgári iskolai bizottságnak. Nagy szerepe volt abban, hogy Buda és Pest egyesítése bekerült a főváros rendezéséről szóló törvényjavaslatba. Élete utolsó két évében súlyosbodó tüdőbaja miatt sokat betegeskedett. 1879 őszén visszavonult a közügyektől.

Hermann Róbert