Czetz János

Geodéta, történész, tábornok Gidófalva, 1822. június 8. – Buenos Aires, 1904. szeptember 6.

Czetz János huszárszázados és Csiky N. fia. Előbb a kézdivásárhelyi katonaiskolában, majd a bécsújhelyi Mária Terézia Katonai Akadémián tanult. 1842-ben hadnagyként került az erdélyi kiegészítésű 62. gyalogezredhez. Irodalmi ambícióit jelzi a Magyar hadnyelvtan a császári királyi osztriai [ausztriai] hadsereg tisztjei számára című kötete (1844). 1846-ban vezérkari vizsgát tett, és áthelyezték a bécsi katonai földrajzi térképészeti intézethez. 1848. július 4-én került a magyar hadügyminisztériumba, a katonai elhelyezési és mozdítási osztályhoz. Augusztus 1-jén főhadnaggyá léptették elő. Mészáros Lázár hadügyminiszter oldalán részt vett a szeptemberi délvidéki harcokban, majd Pestre visszatérve a kormány szerepét átvevő OrszáBem bánsági hadjárata idején, gos Honvédelmi Bizottmánynál volt a katonai 1849. április 18-tól ő volt az ügyek előadója. Október 9-én honvéd táborkaerdélyi hadsereg megbízott pa- ri századossá, 30-án őrnaggyá és az észak-errancsnoka, május 7-én Kossuth délyi hadsereg táborkari főnökévé nevezték ki tábornokká léptette elő. Baldacci Manó vezérőrnagy mellé. November 23-tól Józef Bem vezérőrnagy megérkezéséig ő volt a Csucsa környékére visszaszorult csapatok parancsnoka. Bemmel közösen dolgozta ki az Erdély felszabadítását célzó haditervet. Komoly szerepet játszott az északerdélyi cs. kir. csapatok decemberi támadásának visszaverésében; Kolozsvár visszafoglalása után a Tordára előretolt dandár élén fedezte Bem csapatainak előnyomulását. December 30-án Bem alezredessé léptette elő. 1849 januárjában részt vett Bem Nagyszeben elleni első támadásában, de a január 21-i ütközetből elkésett. Kitüntette magát a január 24-i szelindeki ütközetben, majd két nap múlva ő fedezte Bem főerőinek Vizaknára történő elvonulását. Részt vett a február 4-i vizaknai ütközetben, az azt követő, Déváig tartó visszavonulásban, majd kitűnt a február 9-i piski ütközetben. Február 10-én Alvincnél hajtott végre sikeres rajtaütést a visszavonuló cs. kir. csapatok egyik dandárja ellen.

Bem február 12-én ezredessé léptette elő, s megbízta a Medgyesen összevont csapatok parancsokságával. Március 2-án, a medgyesi ütközet első napján ő vezényelte a magyar csapatokat, a másnapi vereség után pedig Bemmel együtt vonult vissza Segesvárra. Ezt követően részt vett Nagyszeben március 11-i bevételében. Március 19-én Feketehalomnál vereséget mért a Kalliány József vezérőrnagy vezette cs. kir. csapatokra, amelyek ezt követően rövidesen Erdélyt is elhagyták. Működéséért április 8-án megkapta a Magyar Katonai Érdemrend 3., május 15-én a 2. osztályát. Bem bánsági hadjárata idején, 1849. április 18-tól ő volt az erdélyi hadsereg megbízott parancsnoka, május 7-én Kossuth tábornokká léptette elő.

Május 1-jén lovasbalesetet szenvedett. Bem Erdélybe való visszatérése után átadta a főparancsnoki tisztet az altábornagynak, ő maga pedig gyógykezeltette magát. Felgyógyulása után szemleúton volt Székelyföldön, majd Kolozsvárott, s augusztusban a székelyföldi és kolozsvári hadosztály roncsaival együtt Zsibó felé tartott, majd a fegyverletétel után 1850 elejéig itthon bujdosott. 1850 tavaszán Németországba menekült, ahol még ebben az évben Hamburgban megjelentette Bem erdélyi hadjáratát tárgyaló könyvét (Bem’s Feldzug in Siebenbürgen in den Jahren 1848 und 1849). 1851-ben Klapka Györggyel közösen írtak egy összefoglaló munkát a magyar szabadságharc történetéről, amely 1849. május végéig tárgyalta a hadi eseményeket. Ekkor már Franciaországban élt. Távollétében a nagyszebeni cs. kir. hadbíróság 1852-ben halálra ítélte. 1858–1859-ben Spanyolországban élt, 1859-ben az olaszországi magyar légió egyik szervezőjeként működött. A francia–szárd–osztrák háborút lezáró béke után visszatért Spanyolországba, majd Portugáliába utazott. Innen 1860-ban Argentínába ment, ahol kezdetben földmérőként, majd az 1870-es évek második felétől az ekkor meginduló vasútépítési munkálatok egyik irányítójaként dolgozott. Közben 1870-ben Sarmiento elnök a Buenos Aires-i Katonai Iskola (Colegio Militar) parancsnokává nevezte ki, s megbízta annak újjászervezésével. Czetz kiválóan ellátta feladatát, az ötéves képzési ciklusban működő iskola a hiányzó katonai akadémia szerepét is képes volt betölteni. A hadügyminiszterrel való ellentétei miatt 1874. május 24-én elmozdították beosztásából. Ezt követően Entre Riosban a Departemento Topografico tagja, 1875-től elnöke lett, majd a Buenos Aires-i Departemento Topografico elnökévé nevezték ki. Emellett az Escuela Normal de Profesoresben geometriát és algebrát tanított. 1884-ben jutott pályája csúcsára: az Esuela de Oficiales Ingenieros igazgatója lett, e beosztását hetvenhárom éves korában bekövetkezett nyugdíjazásáig töltötte be. Az 1880-as években – immár spanyolul – megírta emlékiratait, s az 1890-es évektől folyamatosan kereste a kapcsolatot hazájával. Rendszeresen írt az Arméniába és az 1848–49. Történelmi Lapokba. A századelőn tervezte, hogy hazalátogat, de betegsége megakadályozta ebben.

Hermann Róbert