Előszó

A magyar történelem – ahogy minden ország és nép történelme – tele van híres és hírhedt alakokkal, korszakos hősökkel, égetnivaló csirkefogókkal, nagy és rémtettekkel, emlékezetes és ünnepelt vagy elfelejthetetlen és kitörölhetetlen pillanatokkal. Bárkiről vagy bármiről is legyen szó, egy dolog különbözteti meg őket és ezeket mástól: a mieink. Ott történtek, ahol aztán mi is élünk, ott jártak-keltek, ahol egyik-másik ősünk is, akár még össze is futhattak, egymásra nézhettek, biccenthettek egymásnak. A közelségük formál minket is, akkor is, ha most hallunk róluk először: olyanok vagyunk és leszünk, amilyenek a hőseink, és olyanok nem, amilyenek a rémalakjaink voltak. Remélhetőleg. Az évfordulók számontartása az emlékezet kapaszkodója: mikor máskor vegyünk elő valakit, aki már nincs közöttünk, mint születésének vagy halálának kerek évfordulójakor. Ilyenkor legalább egy szócikk olvasási idejére kapcsolódjunk hozzá, ismerjük meg jobban, és raktározzunk el belőle mindent vagy csak egy-egy érdekes életrajzi epizódot. Nem kényszer az emlékezés, megvagyunk nélküle is. Ám sokkal kellemesebb, sokkal inkább magabiztossá tesz minket, ha van mire emlékeznünk, ha vannak egyéni és közösségi emlékeink. Ezek akkor is ott vannak, ha tudomást sem veszünk róluk, a régen elhunyt alakoknak édes mindegy, hogy olvasunk-e róluk vagy sem. Nekünk viszont nem mindegy, hogy szegényebb lesz-e az életünk, a fejünk, a szívünk, vagy gazdagabb. Elhagyatottabbak leszünk-e, vagy lesz-e társaságunk, a múltunk és a közös gyökereink jelentette pótolhatatlan társaság: itt és most, és egész életünkben is. Ehhez nyújt segítséget ez a kötet.

Pál Dániel Levente irodalomszakmai igazgató Petőfi Kulturális Ügynökség