Figyelő 2022-02

Page 8

| PUBLICISZTIKA |

KUDARCRA ÍTÉLT A MACRON–DRAGHI-TENGELY

DÓZSA GYÖRGY ROVATVEZETŐ

„Lejjebb kell szorítanunk az adósságszinteket, de nem vállalhatatlan kiadáscsökkentések vagy nagyobb adók által” – írta a Financial Timesban megjelent cikkében Mario Draghi olasz miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy mindebben egyetért Emmanuel Macron francia államfővel. A francia–olasz tengely megerősödése teljesen logikus. Németországnak új kormánya van, egy hárompárti koalíció, amelyben a középen álló szociáldemokratáknak meglehetősen kényes feladat lesz egyensúlyozni a politikai paletta két ellenkező oldalán álló zöldek és a szabad demokraták között. Párizs és Róma jól érzi, hogy Berlin meggyengülhet, s szeretné kihasználni a helyzetet, mégpedig arra, hogy háttérbe szorítsa a hagyományos német fiskális és monetáris szigor befolyását az eurózóna pénzügypolitikájában. Draghi – francia kollégájával nyilván egyetértve – az EU adósságszabályainak a reformját szorgalmazza. Macronnak kapóra jön az olasz szövetséges, hiszen az idén választások lesznek Franciaországban, s így minden külpolitikai lépése része a választási kampánynak is. Nagyon furcsán nézne ki, ha szigorú fiskális politikával kampányolna, és mint tudjuk, ez nem is túlságosan jellemző a franciákra. A több ezer milliárd eurós kérdés az, hogy miként lehetne csökkenteni az adósságot költségvetési megszorítások és/vagy adóemelések nélkül. Draghiék szerint „strukturális reformokkal”. Mint tudjuk, ezek általában – főleg az unióban – meglehetősen hosszan elhúzódnak, ráadásul igen sok pénzbe kerülnek, vagyis további adósságot generálnának. Más megoldás tehát nem nagyon látszik, mint a további pénznyomtatás-cunami.

Ehhez viszont Berlin nem fog hozzájárulni. Olaf Scholz kancellárnak egyetlen lehetősége van egyben tartani a koalícióját: hazai pályán engedményeket tenni a zöldeknek (pénzt adni céljaik megvalósításához), a külpolitikájában viszont továbbra is erőltetni a hagyományos, szigorú német fiskális hozzáállást – ami a harmadik koalíciós partner, a szabad demokraták szája íze szerint való. Macron és Draghi – főleg az előbbi – mindent megtesz majd azért, hogy ezt megakadályozza. Így nyíltan deklarált céljuk már eleve reménytelen: az EU nem lesz egységesebb, s a „strukturális reformok” a németek és az olasz–francia tengely szembenállása miatt elakadnak majd a brüsszeli bürokrácia útvesztőjében.

FOTÓ: FIGYELŐ-ARCHÍV

A több ezer milliárd eurós kérdés az, hogy miként lehetne csökkenteni az adósságot költségvetési megszorítások és/vagy adóemelések nélkül.

8 | FIGYELŐ 2022/2

F_08-09_Szerintem_Szamlalo.indd 8

2022. 01. 11. 17:01


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

EB-RAJT Terített asztal a kézilabdának

9min
pages 78-81

FILMEK, BORTÚRA, KONCERTEK

1min
pages 82-84

DIZÁJN Vége a hófehér minimálnak

4min
pages 76-77

RÉGIÓS HÍREK

4min
pages 68-69

RÖVIDZÁRLATOK A RENDSZERBEN

4min
pages 66-67

MARKETING Ügyfélélmény mindenekfelett

4min
pages 74-75

CES 2022 Újdonságok Las Vegasból

5min
pages 70-71

JELENTŐS MAGYAR SZEREPVÁLLALÁS

6min
pages 62-64

SZÓSZÁTYÁR NAGYKÖVET Bánya mérgezi

3min
page 65

EU-ELNÖKSÉG Francia dilemmák

4min
pages 50-51

HORVÁT TURIZMUS Szép hasznot

2min
page 61

CRISTIAN PĂUN Túlzott optimizmus Bukarestben

7min
pages 58-60

FÉLVEZETŐPIAC Beindult

6min
pages 55-57

TŐKEPIACOK Kínzó kérdések

4min
pages 48-49

ENERGIAVÁLSÁG Zöldgázt és -atomot javasol az EU

5min
pages 52-54

LAKOSSÁGI HITELPIAC Támogatott

3min
pages 44-45

CSEJTEI ILDIKÓ Megújul az OTP

5min
pages 46-47

STARTUP Dőlhet a lé

3min
pages 36-37

AUTÓPIAC Fékező hatások

3min
pages 38-39

TIZENHAT ÚJ INTÉZMÉNY

1min
page 29

INGATLANSZEKTOR Túlkínálat

6min
pages 32-35

SZŰCS GYULA Húszszázalékos drágulás jöhet az építőiparban

5min
pages 30-31

KOVÁCS LÁSZLÓ Nagy ugrás

8min
pages 26-28

VIDÉKFEJLESZTÉS Brandet építenek a Mura mentén

4min
pages 22-23

ÉLMÉNYPARK Új természettudományi múzeum Debrecenben

2min
page 19

DÓZSA GYÖRGY Kudarcra ítélt

1min
page 8

A HÉT HÍREI

5min
pages 4-5

MEZŐGAZDASÁG Dinamikusan bővül a hazai ökogazdálkodás

4min
pages 24-25

ENERGIAPOLITIKA Zöldülő

7min
pages 16-18

EGYETEMI FEJLESZTÉSEK Előkészületben

4min
pages 20-21

TÉR AZ ADÓCSÖKKENTÉSRE Folytatódik

3min
pages 14-15
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelő 2022-02 by Mworks - Issuu