Figyelő 2022-02

Page 55

| GEOPOLITIKA |

BEINDULT A CSIPHÁBORÚ

FOTÓ: GETTY IMAGES

FÉLVEZETŐPIAC | A fenyegető és várhatóan tartós csiphiány következtében a nagyhatalmak saját gyártókapacitásokat építenek ki. Kulcsszerepben van Tajvan, ahol Kína növelni, az USA pedig megerősíteni szeretné befolyását. Európa szokás szerint csak kullog a világ után.

Átalakulóban van a csipek, a félvezetők világpiaca. Fájdalmas folyamatról van szó, amely a koronavírus-járvány által okozott, a globális gazdaságot alapjaiban megrázó bizonytalanságban gyökeredzik. Senki sem látja előre, meddig tart a pandémia és következményei, például a gyárak termeléskorlátozása vagy éppen leállása. Ezek egyrészt a dolgozók lebetegedésére, másrészt az ingatag keresletre vezethetők vissza. (S akkor még nem beszéltünk a fenyegető energia- és alapanyaghiányról.) Alapvetően a fentiek miatt alakult ki a globális csiphiány, amelynek a következménye a korszerű fogyasztói elektronikai eszkö-

zök, a hagyományos és elektromos erőforrású járművek gyártásának a lefékeződése. Korábban négy-öt hetet kellett várni a megrendelés után egy új gépkocsira, mára ez az időintervallum a csiphiány miatt négy-öt vagy akár több hónap lehet.

A HELYI GYÁRTÁS A CÉL

A csipválság ráébresztette a Nyugatot, hogy e tekintetben is sérülékeny. Ki van szolgáltatva a Keletnek (még ha részben szövetségesekről, Tajvanról, Dél-Koreáról, Japánról van is szó). A fő gondot Kína jelenti. Emiatt megindult a félvezető-előállítás újbóli hazahozatala, hogy ki-ki maga, a saját országában végezze a gyártás mindhárom fázisát. Három szemben álló félről beszélhetünk: Kínáról, az USA-ról és Európáról. A taj-

vani csipkészítés feletti bizonyos ellenőrzésen túl Peking kezében van a félvezető-előállítással összefüggő nyersanyagok, például a ritkaföldfémek piacának a kontrollja is. Oroszország – noha igen jelentős ritkaföldfémkészletei vannak – mint a csipjeit a nemzetközi piacokon értékesítő tényező gyakorlatilag nem játszik, önellátásra törekszik. Moszkva elsősorban katonai, stratégiai okokból igyekszik az Oroszországi Föderáció (OF) saját csipiparának a fejlesztésére, hiszen e parányi alkatrészek nélkül nincs korszerű katonaigép-, rakéta-, tengeralattjáró- vagy éppen kémműholdgyártás. Noha az Egyesült Államok, az Intel a világ legnagyobb csipelőállítója, Washingtonban rájöttek, hogy támadható pontjaik vannak. Az ellenfél Európa és 2022/2 FIGYELŐ | 55

F_55-57_felvetzetok.indd 55

2022. 01. 10. 17:43


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

EB-RAJT Terített asztal a kézilabdának

9min
pages 78-81

FILMEK, BORTÚRA, KONCERTEK

1min
pages 82-84

DIZÁJN Vége a hófehér minimálnak

4min
pages 76-77

RÉGIÓS HÍREK

4min
pages 68-69

RÖVIDZÁRLATOK A RENDSZERBEN

4min
pages 66-67

MARKETING Ügyfélélmény mindenekfelett

4min
pages 74-75

CES 2022 Újdonságok Las Vegasból

5min
pages 70-71

JELENTŐS MAGYAR SZEREPVÁLLALÁS

6min
pages 62-64

SZÓSZÁTYÁR NAGYKÖVET Bánya mérgezi

3min
page 65

EU-ELNÖKSÉG Francia dilemmák

4min
pages 50-51

HORVÁT TURIZMUS Szép hasznot

2min
page 61

CRISTIAN PĂUN Túlzott optimizmus Bukarestben

7min
pages 58-60

FÉLVEZETŐPIAC Beindult

6min
pages 55-57

TŐKEPIACOK Kínzó kérdések

4min
pages 48-49

ENERGIAVÁLSÁG Zöldgázt és -atomot javasol az EU

5min
pages 52-54

LAKOSSÁGI HITELPIAC Támogatott

3min
pages 44-45

CSEJTEI ILDIKÓ Megújul az OTP

5min
pages 46-47

STARTUP Dőlhet a lé

3min
pages 36-37

AUTÓPIAC Fékező hatások

3min
pages 38-39

TIZENHAT ÚJ INTÉZMÉNY

1min
page 29

INGATLANSZEKTOR Túlkínálat

6min
pages 32-35

SZŰCS GYULA Húszszázalékos drágulás jöhet az építőiparban

5min
pages 30-31

KOVÁCS LÁSZLÓ Nagy ugrás

8min
pages 26-28

VIDÉKFEJLESZTÉS Brandet építenek a Mura mentén

4min
pages 22-23

ÉLMÉNYPARK Új természettudományi múzeum Debrecenben

2min
page 19

DÓZSA GYÖRGY Kudarcra ítélt

1min
page 8

A HÉT HÍREI

5min
pages 4-5

MEZŐGAZDASÁG Dinamikusan bővül a hazai ökogazdálkodás

4min
pages 24-25

ENERGIAPOLITIKA Zöldülő

7min
pages 16-18

EGYETEMI FEJLESZTÉSEK Előkészületben

4min
pages 20-21

TÉR AZ ADÓCSÖKKENTÉSRE Folytatódik

3min
pages 14-15
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.