| CÉGVILÁG |
AUTÓPIAC | Enyhén szólva is vegyesen alakult a múlt év a hazai járműpiac szempontjából. Az új személygépkocsik eladásai – jelentős részben ellátási gondok miatt – közel öt százalékkal csökkentek, miközben a motorkerékpároknál és a haszonjárműveknél növekedést mutat a statisztika.
FÉKEZŐ HATÁSOK
KÉTFRONTOS HIÁNY
A rendszerváltás óta – mutatott rá közleményében az MGE – először alakult ki egyszerre szállítói és vevőoldali hiány; korábban minden esetben az utóbbit okozták a ciklikusan előforduló pénzügyi-gazdasági válságok. A megrendeléseket így a márkaimportőrök csak je-
4312 tisztán elektromos és 4238 plug-in hibrid új személyautó kapott rendszámot Magyarországon, ami mindkét kategóriánál valamivel több mint 41 százalékos éves növekedést jelent.
VITTÉK A TEHERAUTÓKAT
Az egyéb jármű-kategóriáknál viszont növekedést hozott 2021. A kishaszonjárműveknél csak 4,3 százalékkal, de nőtt az eladott új kocsik száma 2020-hoz képest, így megközelítette a 23 ezret. A motorkerékpároknál is folytatódott az évek óta tartó emelkedés: a majdnem pontosan 4600 új motor bő 7 százalékkal volt több az egy esztendővel korábbinál. Az igazán nagy ugrás viszont a nagyhaszonjárműveknél és a közúti nehézpótkocsik területén következett be, amit az MGE azzal indokolt, hogy a koronavírus-járvány miatt sokasodtak a szállítási feladatok. Tavaly 4518 új nagyhaszonjárművet és 3030 nehézpótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 38,2, illetve 36,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az új autóbuszok értékesítése szempontjából
FOTÓ: PUZZLEPIX/SHUTTERSTOCK
Valamivel kevesebb mint 122 ezer új személyautót helyeztek forgalomba 2021-ben Magyarországon, ez 4,8 százalékkal múlja alul az egy évvel korábbi számot – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján. Az egyesület emlékeztetett arra, hogy a múlt esztendő meglehetősen hullámzóan alakult az újautó-értékesítés szempontjából: az első hónapok viszonylag gyenge számai után a második negyedévre helyreállt a piac, ám ezt követően a gyártási problémákból adódó fennakadások ismét viszszafogták a teljesítményt.
lentős csúszással tudják teljesíteni, ezért az utolsó négy hónap jelentős visszaesést mutat az előző év azonos időszakához viszonyítva. (Decemberben például mindössze 8742 új személyautót adtak át, ami igen nagy, 31,2 százalékos csökkenés 2020 utolsó hónapjához mérten.) Az egyesület továbbá felhívta a figyelmet, hogy változatlanul jelentős mértékű, 25 százaléknyi a forgalomba helyezést követő hat hónapon belül – reexport, tesztautó-leállítás, bérletből való viszszavétel vagy egyéb üzleti okok miatt – a forgalomból már ki is vont gépkocsik aránya. Ez a trend pedig nincs jó hatással a belföldi autópark összetételére sem műszaki, sem közlekedésbiztonsági, sem környezetvédelmi szempontból. A tisztán elektromos hajtású járművek és a plug-in hibridek értékesítési rátája nagymértékben, de még mindig kis volumen mellett emelkedett. A múlt évben
38 | FIGYELŐ 2022/2
F_38-39_autopiac+hirdi.indd 38
2022. 01. 10. 17:39