| GAZDASÁG ÉS POLITIKA |
AGGLOMERÁCIÓS ISKOLAÉPÍTÉS
TIZENHAT ÚJ INTÉZMÉNY | Tizenhat Budapesthez közeli településen létesül új tanintézmény az összesen 60 milliárdos agglomerációs iskolaépítési program keretében.
A budapesti XVI. kerülettel határos Kistarcsa 16 alaptantermes általános iskolát kap. A háromszintes, összesen 9062 négyzetméteres oktatási intézmény felhúzását – hasonlóan az agglomerációs programban részt vevő többi település iskolaépítéséhez – nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították. A létesítményben 38 helyiség kap helyet: 16 tanterem, hat szaktanterem, hét csoportszoba, négy műhely, négy sajátos nevelési igényű tanulók kiszolgálására alkalmas tanterem és egy foglalkoztató. A sport tagozatos oktatást is nyújtó tanintézményben egy 734 négyzetméteres tornatermet is kialakítanak, s lesz ott egy 229 négyzetméteres féltornaterem, valamint egy 118 négyzetméteres gyógytestnevelési terem is. Mindemellett saját játszótere, aszfaltozott parkolója is lesz az épületnek, amelyhez közúti csatlakozást létesítenek. Az iskola energiatakarékos technológiával épül majd meg. Kistarcsa mellett Gyömrőn, Szigethalmon, Csömörön és Kismaroson is új 16 tantermes tanintézmény épül.
FOTÓ: FORTEPAN
FOLYAMATOS A BŐVÜLÉS
Dunaharasztiban, egy 14 ezer négyzetméteres önkormányzati telken, huszonnégy tantermes, két épületből álló művészeti iskolát létesítenek, amely kulturális központként is funkcionál majd a településen. Az intézményben négy előadóterem, három részre osztható tornaterem és egy táncterem is helyet kap. Veresegyházon és Őrbottyánban is új, huszonnégy tantermes iskola épül. Kisebb, 8 tantermes létesítményt kap Nagykovácsi, Inárcs, Diósd, Dunavarsány, Délegyháza, Sződ, Vácduka, Tahitótfalu. A fővárosi vonzáskörzet településein a Budapestről való, immár több évtizede jellemző kitelepülés miatt nagyot nőtt a lakosságszám. A folyamat nem áll meg: az agglomerációban a Központi Statisz-
tikai Hivatal előrejelzései szerint a következő évtizedekben akár 10-20 százalékos népességnövekedés várható.
HATVANMILLIÁRD
A kormányzat ezt és a fővárosi kerületi oktatási infrastruktúra leterheltségét is figyelembe véve döntött arról, hogy iskolafejlesztési programba kezd az „alvóvárosokban”. A 16 iskola fejlesztésére mintegy 60 milliárd forintot fordítanak. A szóban forgó intézmények közül négy esetében teljesen új objektum építéséről van szó, míg tizenkét tanintézménynél jelentős kapacitásbővítést
valósítanak meg. Ezek a beruházások mintegy 14 ezer tanulót érintenek. A négy új iskola 80 tantermet, a 12 intézménybővítés pedig további 136 termet jelent. Mint jeleztük, egy tavaly októberi kormányrendelet szerint az agglomerációs köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztéseivel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűek. Ez azt jelenti, hogy az új iskolák építésekor, illetve a hozzájuk kapcsolódó utak és közművek fejlesztésekor a hatósági ügyek intézése könnyebben, gyorsabban halad majd. PT 2022/2 FIGYELŐ | 29
F_29-Kistarcsa.indd 29
2022. 01. 10. 17:35