BÚZA JUDIT
Kedves Olvasóim, leülhetünk egy teára? Fahéjas, szegfűszeges, mézes, igazi szárított gránátalmát hoztam hozzá…
Nos, az év elmúlt hónapjaiban a küldetésemhez híven, igyekeztem a tőlem telhető legtöbb információt szavakba önteni és a tapasztalásaimat is átadni, bízva abban, hogy rányithatom a szemeiteket arra a teremtett csodára, akik TI Vagytok, egyénenként és mindannyian. Igyekeztem elmondani, hogy nem csak fizikai formák vagyunk, akiknek van lelke és szelleme, hanem határtalan szellem és halhatatlan lélek vagyunk, akiknek van egy fizikai megnyilvánulásuk erre az időre, amíg itt élünk, határtalan tudás és hatalom birtokosaiként, ha merjük felismerni és felnövünk hozzá, hogy éljünk is vele. Lehet élni persze e nélkül is, de nem tűnik határtalan pazarlásnak és önszabotázsnak? Kisgyermekként mindezt tudtuk, de a teremtés rendje szerint elfelejtettük és nem volt nehéz, mert úgy elámított bennünket a földi élet ezernyi újdonsága és igen, naivan magunkba szívtuk mások véleményét. Nem a túlzott boldogságra hajazó gondolatait, amit nem rossz szándékból osztottak meg velünk, amit mi el is hittünk, hanem féltésből, szeretetből, gondoskodni akarásból, de legfőképp azért, mert már ők sem emlékeztek a gyerekkori tudásukra. Elfelejtették, ahogy nagyjából vagy egészében mi is, mostani spirituális kifejezéssel élve, jó mélyen „elaludtunk”.
CsPM 141
