14 minute read
Vendégül látlak: NAGY ZOLTÁN - A TÚLÉLÉS MŰVÉSZE
Blogi
Vendégül látlak: NAGY ZOLTÁN - A TÚLÉLÉS MŰVÉSZE
Következő interjúalanyom – bár mint ez hamarosan kiderül a következő beszélgetésből a régi énje nem ilyen volt – szeret a háttérben maradni. Erre jó oka van és mesélni is fog róla. Mégis vállalta ezt a beszélgetést, mert úgy érezte, hogy minden, amit elmondana, jobb, ha digitális formában marad meg az utókor számára. Bár igazából – ahogy ő fogalmazott – nem tudja, mennyire sok embert fog érdekelni a mondandója, de tartozik saját magának is azzal, hogy kibeszéli az utóbbi évek, évtizedek jó és rossz dolgait, mert történés, esemény, sok volt. Talán nem is elég a hely a Magazinban mindenre, de tettünk egy próbát. Nagy Zoli kollégám, vagy ahogy online körökben ismerik, KarmaZoli ritkán beszél magáról és ma már inkább a háttérben szeret ténykedni, bár ezt igazából nem önszántából tette, a Sors rendelte így.
Nehezen kezdem el ezt a beszélgetést, bevallom. Úgy érzem, hogy nem lesz egy könnyű interjú.
Igyekszem nem megnehezíteni a dolgod, ígérem. Nekem sem célom, hogy egy rossz beszélgetés legyen belőle, de azt tudnod kell, nem biztos, hogy nem kerül elő a százas zsepi a végére.
Ne ijesztgess. Ennyire nehézségekkel teli a helyzet, vagy ennyire rossz évek állnak Mögötted?
Egyik sem egyszerű. Képzeld el, amikor egy olyan valaki, aki emberek között érezte jól magát és olyan munkára, hivatásra vágyott, amelynek közönsége van, egyszer csak le kell, hogy mondjon róla és nem önszántából.
Mi volt az és mi vezetett idáig?
A zene és a színjátszás. De kezdjük az elején, úgy könnyebb megérteni. Újpesten születtem, Édesanyám pedagógus, Édesapám pedig kereskedő volt. Már korán magamba szívtam az emberekkel való kommunikáció lényegét és sokat tanultam a szüleimtől erről. Érdekeltek az emberek és tudtam, hogy úgy érzem jól magam, ha vannak körülöttem. Az osztályban egyfolytában szerepeltem. Nem nevezném kifejezetten magamutogatásnak, inkább csak egy önkifejezési forma volt. Belül éreztem, hogy a célom az, valamilyen értéket teremteni, amit aztán „hazavisznek” magukkal. Ének-zenei általánosba jártam, így az éneklés alap tantárgy volt, valamint kötelező volt választani egy hangszert is, amely a zongora lett. Kiváló döntés volt, szerettem, jól is ment, hamar barátságba kerültem a harmóniákkal, ez a mai napig így maradt.
Kezdtél ezzel valamit később?
Igen, házi versenyeken indultam, ének, zene, versmondás, sőt akkor már a kisebb novellák is bejöttek a képbe, az írás akkor érintett meg először. Ez 18 éves korom után elindított egy szövegírói vonalat is, amelyet amatőr – később félprofi –zenekarokban kamatoztattam. Érdekes volt tanult zenészként olyan bandák közelében lenni, amelyek tagjai inkább autodidakta módon képezték magukat, de nem volt egy rossz időszak. Sokat tapasztaltunk, éltünk meg és át, valamint jó sok dalt írtunk. Általában zenésztársaim hozták a zenei alapokat, én pedig a szövegeket írtam, majd el is énekeltem a dalokat. A mai napig vannak olyan számaink, amelyeknek szövege akár ma is aktuális lenne. Aztán sajnos mégsem lett az egészből semmi, ott volt az első nagyobb törés, az első nagyobb pofon ezzel a dologgal kapcsolatban.
Mi történt?
Az egyik nagy kiadó felfigyelt ránk, előszerződést kötöttünk. Akkoriban ért véget a Bonanza Banzai pályafutása és a kiadó szakemberei alkalmasnak találták a csapatot arra, hogy méltó módon folytassák ennek a zenei stílusnak a továbbvitelét. Magának a Banzai-nak a menedzsere, Fábián Tibor is tiszteletét tette egy tárgyalás erejéig a kiadóban, személyesen találkozott velünk és egyeztettünk. Kaptunk 3 hónapot rá, hogy finoman szólva kissé piacképesebbé tegyük a számainkat, de a zenész kollégák erre nem voltak hajlandóak, így az előszerződést nem követte a végleges, sajnos megtört a varázs, nem lett kiadónk, magunkra maradtunk. Akkor „valami véget ért” bennem is és a zenekar háza táján is.
Ez teljesen elvette a kedved a pályától?
Képzeld csak el. Valaki kiskora óta zenét és éneket tanul. Aztán szereplésekkel csiszolja előadói vénáját. Mondhatni készen áll a feladatra, már tényleg csak egy kicsit képezni kell egy nagyon jó alapanyagot, erre mások miatt kénytelen meghátrálni. Nem jó érzés. Ez sajnos az utána lévő évtizedben kétszer is lejátszódott, ugyanezen metódus alapján. Aztán az élet, a polgári dolgok, ügyek bedaráltak és a zenei helyzet is megváltozott itthon. Már nem láttam értelmét. Pontosabban nem találtam meg a mai zenei világban azt, amit én képviseltem volna. Persze, lehet több szempontból is nézni: nem vagyok elég kitartó, nem vagyok elég jó, nem vagyok elég törtető. Lehet, hogy egyik sem vagyok. Vagy lehet, hogy MINDEGYIK vagyok, csak már türelmem nem volt. Mindegy is, lejárt lemez, hogy stílusos legyek. Ami volt, elmúlt. Csak a szépre emlékezem.
Említetted a polgári életet, ha már így felmerült, mesélsz arról, mivel foglalkozol most? Vagy mondjuk úgy az érettségi óta?
Igen, természetesen. De előtte – még nem volt módon megtenni az előzőekben – szeretnék Neked köszönetet mondani, hogy gondoltál rám és elkészült ez a beszélgetés. Hálás vagyok érte és a türelmed is köszönöm. Sajnos utolsó pillanatos vagyok sokszor, ez másoknál kicsaphatja a biztosítékot, bár mondom még egyszer, sosem negatív szándékkal csinálom a dolgokat. Erről még később mesélek. Érettségi után főleg értékesítési területen dolgoztam, ahol kommunikálni muszáj, emberek, ügyfelek, partnerek és a velük kapcsolatos ügyek, feladatok voltak a központban. Lemezbolti eladó is voltam, majd egy multinál értékesítő – olyan, aki terepen van és ügyfelezik –, ezt szerettem, de muszáj volt váltani. Egy ideig dolgoztam egy nagy lapkiadónál is. Igaz, nem cikkeket írtam, hanem ott is az értékesítői csoportban ügyködtem. Dolgoztam rádiós értékesítőként, reklámügynökségnél, kommunikációs ügynökségnél is, mindig csak az emberek. Nagyjából egy évtizede egy rendezvénytechnikai céggel „boldogítjuk egymást”, itt főleg szintén az adminisztráció-kommunikáció-értékesítés “szentháromság” van a központban, ügyfelekkel, partnerekkel, probléma megoldással és -kezeléssel. Nem unalmas, bár néha nem árt, ha valaki jól viseli a monotóniát.
Elég összetett dolognak tűnik. Hogy jött, jön mellé a Magazin? Mikor és hogyan kerültél az újsághoz?
Nagyjából 2010 óta van Facebook-om, akkoriban az ezoterikus-spirituális vonalon sokat mozogtam, mert érdekelt. Ez magával vonzotta azokat az ismerősöket, akik a mai napig is megvannak. Igaz, már kicsit takarékon van nálam a téma, de az ember mindig változik. Szóval az történt, hogy Főszerkesztőnk, István az ismerősöm lett és egy ideje nyomon is követtem a tevékenységét. Úgy emlékszem, hogy a lap indulását is láttam, de akkor még csak olvastam a Magazint és ez évekkel ezelőtt volt. Ahhoz, hogy írjak is bele, kellett egy újabb nagy törés, ami viszont nagyobb és súlyosabb volt, mint amit bármikor is el tudtam volna képzelni...
Azt hiszem, sejtem, de inkább kérlek, meséld el Te.
Az első írásom 2022. májusa körül jelent meg. Előtte két hónappal volt egy féloldali arcideg bénulásom, amely sajnálatos módon eléggé elvágta azokat a munkákat és kommunikációs formákat, amelyeket a beszédre alapoztak. Ez egy új helyzet volt, amelyet el kellett fogadni és muszáj volt megbarátkozni vele. Utóbbit azóta sem tudom, de kénytelen vagyok együtt élni egy ilyen dologgal. És még örülhettem is, hogy nem stroke, amely Édesapámat 2011-ben elvitte. Szóval elkezdődött a kezelés, arctorna, orvosokhoz járkálás, vizsgálatok és gyógymódok. De sajnos nem 100%-os a javulás és ez azóta is így van. És visszatérve akkor: 2022 tavaszán a CSPM hirdetett egy vendégszerzői lehetőséget, ekkor írtam Istvánnak, Ő pedig nagyon kedvesen és támogatóan azt válaszolta, hogy próbáljam meg bátran és írjak a Magazinba, nézzük meg, hogy sikerül.
Ezt azóta már tudjuk, hogy történelem, hiszen már minden hónapban olvaslak, sőt egy ideje osztom is a cikkeid. Miért maradtál, miért szeretsz írni a Magazinba?
Több okból is. Egyrészt, amit Dave kolléga említett az előző számban készült interjúban, az alkotás, írás szabadsága. Hogy egy-egy adott, kiválasztott témán belül szabad kezünk van. Másrészt ez egy jó Csapat, Közösség, amely egy cél, egy szándék felé halad. A segítőkészség, a pozitív tudásanyagok közvetítése az Olvasók felé nagy felelősség, de nagy dolog is egyben. A köszönő posztok, üzenetek igazolják azt, hogy amit így együtt teszünk, az jó dolog és igény van rá. Sajnos a jelenlegi Világunk nem túl pozitív. Sem a jelenlegi állapota, sem a jövőképe. A harmadik oka az ittlétemnek személyesebb: a bénulás után a beszéden alapuló kommunikáció sajnálatos lefojtása után muszáj volt más kommunikációs formát találnom a bennem kavargó dolgoknak, témáknak és ez most jelenleg az írás. Az adja meg nekem azt, hogy készítek, alkotok valamit, ami értéket képvisel és ha legalább pár perc nyugalmat, vagy örömet szerzek egy-egy Olvasónak, már megérte. Egyelőre ez van most nekem a zene helyett.
Ez remélhetőleg pótolja, ami kiesett. Nagyon remélem, még sokáig olvashatjuk a cikkeid. Apropó, ez nagyon érdekel. Mi adta a téma választásaid okát? Ha jól emlékszem, tavaly év végén volt egy karácsonyi vegán menüsorod és azóta is havi rendszerességgel jönnek a vegán cikkek, valamint egy másik izgalmas területről, a megújuló energiákról is gyakran írsz.
Igen, végül kialakult, melyik szegmensben vagyok, lehetek hasznos. Amikor a Magazinhoz jöttem, még írtam zenei és filmes cikkeket is, de aztán annyi gondolatom lett a megújuló és vegán vonalon, hogy minden hónapra jutott valami. Idén nyáron például egy virtuális turnét jártunk be, a mediterrán országokban, vegán szemmel vizsgálva az adott ország kínálatát, ételeit és főleg a látogatókra való felkészültségét. A görögök, az olaszok és a spanyolok jöttek sorban. Aztán az augusztusi nemzeti ünnepünk okán írtam egy cikket az itthoni helyzetről is. Volt egy írásom, amely vegán éttermeket mutatott be, de felvettük a vegán szemüveget Halloween-re és az amerikai hálaadásra is. Van téma bőven. Ez amúgy egy nagyon nehéz terep. Óvatosnak kell lenni. Ha túltolod, rögtön „szektás vérvegán” leszel, aki egyfolytában téríteni akar. Ha meg nem írsz róla, az emberek nem foglalkoznak vele. Pedig érdekes, közben meg egyre növekszik a vegánok száma. Nem is gondolnád, hogy mennyire.
Miért és mióta lettél vegán?
Az első emlékeim 2008-2010 közé tehetőek. Egészségügyi okokból diétáznom kellett. Kipróbáltam több mindent, hol több, hol kevesebb sikerrel. Megismerkedtem az akkor teret hódító bio élelmiszerekkel is, ez akkoriban nagyon menő volt, de nem kifejezetten az olcsó kategória. A termékeket látva feltűnt itt-ott a vegán logó is, ez érdekes volt, utánanéztem. Láttam, hogy a vegán étrendben egy csomó olyan dolog van, amelyet szerettem és egy rakás olyan nincs, amit nem szerettem. Azért nagy felismerés volt, amikor rájöttem, hogy mondhatni erre „készültem” egy ideje. Nem volt sem gond, sem megerőltető átállni és nem is kellett hozzá sok idő. Az egészségügyi okaim mellé már nem is mondom az állatszeretetem és a környezetvédelmi okokat, mindkettő megvan, így most ebből a szempontból kerek a világ.
Szerinted milyen előnyei vannak ennek az életmódnak?
Nem csak szerintem vannak előnyei, de tudom, most rólam van szó. Az egészségügyi értékeim nagy része rendbe jött és bár persze az is előny, hogy nem iszom, nem dohányzom, de orvosilag is bizonyított már, hogy az étrendnek vannak előnyei. Mondjuk, ha már pontosítani szeretnénk, akkor ez nem csupán egy étrend. Ez egy irányzat. Ráadásul nem tapad vér ahhoz, hogy egy étel a tányérra kerüljön. A hasznosságát tényleg hosszasan lehetne sorolni. Az egészségügyi előnye szemmel látható. Több ismerősöm is jobban lett, miután átállt. A környezetvédelmi előnye is jelentős. Ha megnézünk egy azonos területen jelen lévő állattenyésztő létesítményt és egy növénytermesztő területet, akkor utóbbi esetében jóval kevesebb káros anyag kerül a levegőbe, ez eléggé mutatja azt, hogy mi lenne a helyes irány Földünk esetében. De sajnos egyelőre még a gazdasági érdekek és a lobbi erősebb, mint a jó szándék, vagy az állatok – esetleg önmagunk –tényleges szeretete.
Súlyos mondatok, de eléggé elgondolkodtató, köszönöm, hogy kimondod őket.
Ezt anélkül nem lehetne már csinálni. Kommunikálni kell. Ellenszélben, de akkor is. Több szervezet is próbálkozik azzal, hogy felhívja az emberek figyelmét, de véleményem szerint erőszakkal téríteni nem megfelelő. Az egyénnek magának kell eljutnia arra a pontra, amikor változni és változtatni akar és meg is teszi az első lépéseket. Én, amit jó szándékkal és jóindulattal tenni lehet, megteszem. De ez jelenleg kimerül a Magazinban. Sajnos az „offline életben” az emberek már nem olyan nyitottak a dolgokra, ez elég síkos pálya. A nagyon drasztikus vegán akciók inkább elrettentő hatást keltenek, minthogy segítenének az ügyön. Ezt már én is soknak tartom. Viszont, ha valaki hozzám fordul tanácsért, szívesen segítek. A környezetemben, aki már vegán szeretett volna lenni, mindenki megtalált. Ráadásul a „hasonló a hasonlót vonzza” – elv itt is működik.
Annyi receptet kaptunk már Tőled, így felmerül a kérdés. Te Magad vezetsz-e vegán konyhát otthon, vagy rendelni szoktál valahonnan?
Régebben kipróbáltam több helyet is, főleg Budapesten. Az egyik előző cikkemben említett Napfényes Étterem és az Édeni vegán a kedvenc helyeim voltak és azok is a mai napig. De a járvány óta már nem járok külsős helyekre, rendelni sem szoktam már. Az érettségim és szakképesítésem a Gundel Károly Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában szereztem. Mondhatni ura vagyok a helyzetnek a konyhában, így nem okoz gondot az sem, ha magamnak kell előállítani valami finomat és szoktam is. De ennek felsorolása még megtöltene fél tucat oldalt legalább. Bár most már nem csak magamnak készítem, hanem a Lapnak is.
Milyennek találod a hagyományos éttermek választékát vegán szempontból? Vagy csak vegán étterembe jársz?
Erre a válaszom nagyjából az előző kérdésre adott válasz egyik mondatához hasonló, hogy a járvány óta nem járok ilyen helyekre. Csak nagyon ritkán esek be ide-oda, főleg gyors jelleggel. De figyelem és nyomon követem a lehető legtöbb dolgot. Rengeteg helyre vagyok feliratkozva a közösségi oldalakon, nagyjából képben vagyok arról, hogy hol, milyen helyet nyitnak, mi a kínálatuk. A hagyományos helyek is egyre több opciót kínálnak a vegánok részére is. Szerencsére már nem csak rántott sajt, brokkoli és gomba van a kínálatukban. Sok jó hely van az országban, amelyet érdemes kipróbálni. Jó ötlet lenne végigjárni őket és írni róluk a Magazinban is, de ez még a jövő zenéje, meglátjuk.
Azt csiripelték a madarak, hogy van még egy fontos funkció az életedben, amely a vegán vonallal kapcsolatos, beavatsz minket?
A Facebook-on van egy vegán Szakemberek nevű csoport, ott vagyok az egyik admin. Ez egy olyan hely, ahol elvileg a kereslet és a kínálat is vegán. Annyira azért nem szigorú, tudomásom szerint vegetáriánus tagok is vannak, de ahogy mondani szokták, ez a vegánság előszobája. Jó érzés látni, hogy az itt jelen lévő hölgyek és urak segítő szándékkal viseltetnek egymás iránt, minden kérésre jön válasz, megoldás, szóval ez a vegán „szaknévsor” egy életképes kezdeményezés.
Ez nagyon jól hangzik. Mik a további terveid, maradt még valami titkos cél akár?
Van egy Facebook oldalam, a „KarmaZoli Hivatalos”, azt fogom egy kicsit jobban aktiválni. Most közel 300 követője van, a Magazinon kívül talán jelenleg az egyetlen olyan felület, ahol még publikálhatok. Vannak ötleteim könyvekre, sőt filmekre is, de ezek hosszabb távú projektek, amelyek sokkal több rákészülést, tervezést és alapozást kívánnak. Az életem jelenleg olyan mederben zajlik, hogy örülök annak is, ha a havi cikkeket a Magazinban nagyjából időben leadom. Ezen tervezek változtatni 2024-ben, jó irányba. Pedig alapvetően egy precíz, megbízható ember vagyok – ezt sokan bírják is bennem – de az utóbbi években kicsit elszállt az időérzékem, ezen javítanék. Ha lehetne egy nagy dolgot még kívánni az Életben, akkor egy filmzene az, amelyet szívesen elkészítenék. Az énekléshez még szükséges némi rehabilitáció, erről egyelőre le kell mondanom. A filmzene, vagy csak simán egy jó albumnál működő zeneszerzői, szövegírói munka, azt hiszem kárpótolna az elmúlt évtizedek negatív zenei élményeiért.
Kívánom, hogy egyszer sikerüljön. Elárulsz valamit a következő időszak írásairól a Csak Pozitívan Magazin számára?
Neked bármit. A vegán vonalat folytatom, amíg igény van rá. A 2024-es ötletem ezzel kapcsolatban az, hogy inkább helyeket, embereket mutatnék be, kicsit rájuk irányítva a figyelmet. A megújuló energiákkal kapcsolatban is vannak terveim, egyre több kapcsolatot szerzek napelemes, elektromos autós területről, itt is igyekszem újdonságokkal jönni. És ha minden igaz, akkor ugyanebben a számban, amelyben most beszélgetünk, sikerül újra címlap interjút alkotnom, egy kiváló zenei szakemberrel, zeneszerzővel, aki a magyar sikerek után Amerikában próbált szerencsét, sikerrel. Az Ő története is inspiráló hatással bír és sorsszerű, hogy ezzel egy számban, én is éppen beszélgetek, Veled.
Milyen útravalót adnál a cikket olvasóknak búcsúzóul?
Legyetek nyitottak és optimisták. Ne féljetek a jövőtől, mert – ahogy a Bölcs mondaná – a múlt és a jövő nem létezik, csak egy pillanat, a MOST van, az legyen jó, az legyen nyugodt. Próbáljatok meg boldogok lenni, örülni, akár csak egy-egy pillanatra, pillanatnak, mert nem tudni, mi jön holnap. A legnagyobb gödörben is maradjon Bennetek egy csepp pozitív gondolat, egy reménysugár, hogy jobb lesz, jobb lehet. Az utolsó lélegzetvételig bármi megtörténhet. Védjétek azokat, akiket szerettek, az állatokat, a növényeket, a levegőt, a Földet. És örüljetek a napfénynek.
FOTÓK: NZ saját képek, ISP.PAGE, Myprotein.hu, Peakpx, Pinterest.
