Hogyan ne rúgj bele a másik lelkébe?

Szeghy Krisztina

Hogyan ne rúgj bele a másik lelkébe?

Gyorstalpaló a hatékony érzelmi támogatáshoz

„Anyámmal nagyon nehéz a kapcsolatom. Már kamaszként is az volt. Nem lehet elmondani neki semmit, mert mindenre negatívan reagál: sosem hallgatsz rám, miért így csináltad, mert ha úgy csináltad volna, … Úgy érzem, folyamatosan hibáztat, egyáltalán nem ért meg.”

Legélesebben az anya-gyerek viszonyban szokott kibukni, de a párkapcsolatokban és baráti kapcsolatokban is elterjedt jelenség, hogy azt érezzük, a másik fél egyáltalán nem ért meg minket. Sőt, nemhogy nem ért meg, a szavaival még lapátol egy újabb adagot a bennünk lévő fájdalom-kupac tetejére. Valójában egyáltalán nem könnyű megfelelő érzelmi támogatást nyújtani egy nehéz helyzetben. Sokszor azt érezzük, hogy fogalmunk sincs, mit mondhatnánk a másiknak, vagy épp az ellenkezője: kéretlen tanácsokkal látjuk el, esetleg túl empatikussá válunk, és elmerülünk vele együtt a szomorúságban. Hogyan lehet ezt jól csinálni? Ebben az írásomban ehhez szeretnék egy egyszerű módszert bemutatni.

Az Érzelmi Támogatás Művészete

Senki sem kerülheti el, hogy időnként nehézségeket éljen át az élete során, nincs rózsaszín életút. A barátaink, családtagjaink életében is előfordulnak negatív események: szakítás, válás, családtag elvesztése. Ugyanakkor a szakmai és az egyéni életemben is azt tapasztalom, hogy az érzelmek útvesztőjében egyre kevésbé sikerül egyedül boldogulnunk. Szükségünk van ilyenkor az ismerőseink, szeretteink támogatására, akkor is, ha ezt általában nem szoktuk kimondani.

Amikor mi kerülünk abba a helyzetbe, hogy támaszként kellene jelen lennünk egy szeretett személy mellett, nagyon fontos, hogy ezt ne felületesen tegyük. Ez nem azt jelenti, hogy nekünk kell megoldanunk a gondjait, hanem egyszerűen csak komolyan kell vennünk a vele történteket, és mellette kell lennünk azokban a helyzetekben, amikor úgy gondoljuk, hogy számunkra is jó lett volna/jó lenne a támogatás.

A következő négy lépés segít abban, hogyan segítheted úgy a másikat, ahogy az neki a legjobb, nem pedig úgy, ahogy te azt jónak gondolod. Nem kell tökéletesen csinálnod! A lényeg, hogy legyen egy eszköztárad akár a toxikus pozitivitás, akár a kéretlen tanácsok helyett, amelyeket manapság oly előszeretettel alkalmazunk.

1. Értő figyelem

Az első lépés a másik személy érzéseinek megértése és kifejezése. Ez azt jelenti, hogy figyelmesen hallgatjuk a másikat és a visszajelzéseinkkel kifejezzük, hogy megértjük az általa megélt érzéseket. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Mintha egy mély völgy két oldalán állva kurjongatnánk egymásnak oda-vissza, hogy „helló”. Gyakorlatilag a saját szavainkkal megismételjük a másik érzéseit. „Úgy tűnik, hogy borzalmasan elszomorít ez a szakítás, és nem tudod, hogyan fogod átvészelni.” Lehet, hogy elsőre szokatlanul hangzik, hogy ez segít, de hidd el, hogy igen: ezáltal a másik fél nem fogja magát egyedül érezni az érzéseivel.

Fontos, hogy ne tegyél hozzá semmit, és ne is változtasd meg amit elmondott, csak foglald össze, amit tőle hallottál.

2. Elfogadás, kritika nélkül

A második lépés nem kifejezetten egy cselekvésről, hanem talán inkább a nem-cselekvésről szól. Egyszerűen fogadd el, ahogy a másik fél érzi magát. Ne akard megváltoztatni az érzéseit, ne tanácsold neki, hogy „lépjen túl rajta”, ne kritizáld, ne illesd szemrehányásokkal, ne akard megmondani neki, hogy az adott helyzetben mit szabad, és mit nem.

„2 éve küzdünk a babáért. Minden hónapban újra és újra összeroppanok, amikor szembesülök vele, hogy most sem si- került. A barátnőim szerint nem szabadna ennyire sajnálnom magamat, majd idővel úgyis sikerülni fog, csak ne görcsöljek ennyire rá. Iszonyatosan dühös leszek ezektől a mondatoktól. Már nincs is kedvem beszélni velük.”

Amikor elfogadjuk a másik fél érzéseit, akkor nem ítélkezünk. Kifejezzük felé, hogy joga van úgy érezni magát, ahogy épp érzi, hiszen senkiben sincs egy gomb, amivel kikapcsolhatná a dühét, gyászát vagy szomorúságát. Az érzéseink nem szabályozhatóak, azok keletkeznek. Ez a fajta hozzáállás a másik félnek is segít abban, hogy elfogadja a saját érzéseit, és könnyebben kezelje azokat. Mit mondhatunk ilyenkor? „Természetes, hogy ebben a helyzetben megijedtél, dühös lettél…”, „én is ugyanezt érezném a helyzetedben” stb. Csak olyasmit, amivel nem érvénytelenítjük az érzéseit.

3. Empátia

Ebben a lépésben kifejezzük, megosztjuk a saját érzéseinket azzal kapcsolatban, ahogy a másik fél érzi magát. Például, ha valaki a fájdalmáról beszél, mondhatjuk: „Emlékszem, amikor én is hasonló helyzetben voltam, mennyire nehéz volt. Az érzéseid teljesen érthetőek”.

Az empátia megnyitja az ajtót a személyes kapcsolatok mélyebb szintjéhez. Vannak olyan szituációk, amelyekben hatalmas segítség, ha a szenvedő fél látja, hogy mi sem vagyunk tökéletesek és szintén átéltünk már hasonló érzéseket. Nem véletlenül népszerűek mostanában az anyaság nehézségeit viccesen bemutató, a közösségi médiát elárasztó posztok. Ez tipikusan olyan területe egy nő életének, ahol a nehézségekről „nem illik” beszélni, hiszen ez egy olyan szerep, amire „mindenki képes”, nem tűnik akkora megugrandó feladatnak, mint mondjuk filmsztárrá válni Hollywoodban. Mivel az anyaságban szinte „tilos” megélni negatív érzéseket, ezért az anyák helyett ezek a videók mondják ki, amit időként éreznek, ebből adódóan nem érzik magukat elszigetelve és könnyebben megbirkóznak a saját nehéz érzéseikkel.

4. Kérdés

Az utolsó lépésben aktívan kérdezzük meg a másik felet, hogy miben tudunk segíteni neki, mire van szüksége. Nem kell kitalálnod, hogyan segíthetsz a másiknak, meg is kérdezheted tőle. Például: „Hogyan tudok segíteni neked ebben a helyzetben? Van valami, amire szükséged lenne most?” Hidd el, meg fogja mondani. Ne ijedj meg, ha csak egy ölelésre van szüksége, vagy arra, hogy eltölts vele néhány órát. Fogadd el, hogy ő tudja a legjobban, mi az, ami az adott helyzetben a legnagyobb segítség a számára. Mindenki más, mindenkinek másra van szüksége ilyenkor.

Ha szívből próbálsz segíteni, a másikra hangolódva, az mindig erősíteni fogja a kettőtök közti köteléket.