Karácsony másképp, Blogi módra

Blogi

Karácsony másképp, Blogi módra

Mindezidáig míg lapzárta előtt 2 nappal le nem ültem a laptopomhoz, nem voltam benne biztos, hogy írok a karácsonyi számba... Aztán egyszer csak derült égből száncsengővel megjött az ihlet. Kellett persze hozzá a kerületi karácsonyi vásár meglátogatása a nyitás napján, ahonnan azóta is a „szekeres” délelőtti műszakjaim alatt rendszeresen hallgathatom az évek óta ismételt ilyenkor divatos zenéket. Mariah Carey-t, akitől mások sokszor már sikítófrászt kapnak, a Wham-et, ahogy közli, hogy idén is „leszkriszmesz” és a megszámlálhatatlan feldolgozást arról a bizonyos piros orrú rénszarvasról...

Kellett hozzá, hogy kicsússzak az időből az adventi koszorú vásárlással…

Kellett hozzá, hogy erről eszembe jussanak mindazok a karácsonyok, mikor nemhogy adventi koszorúm nem volt, de karácsonyfából is mindössze egy 20 cm magas példány díszelgett az ausztriai munkásszállásokbeli éjjeli szekrényeimen...

Kellett, hogy visszagondoljak az immáron újra itthon töltött karácsonyokra, melyek közül a legutóbbi kettő már a leginkább megközelítette azt a hangulatot, amit én ettől az ünneptől gyerekkorom óta hiába vártam…

Szóval legszívesebben elénekelném a Páromnak az „All I want for Christmas is you”-t, „Mörájával” kórusban szenteste a fa alatt, ha nem lennék benne biztos, hogy az egész Családnál kiveri a biztosítékot a hangom.

Na meg talán a saját ingerküszöböm szerint is elszállna a „cukiságmérő” egy ilyen produkció alkalmából. Így most inkább kísérletet teszek rá, hogy szavakba öntsem, miért nem csak karácsonykor érzem azt, hogy nekem Ő a legszebb ajándék, amit eddig valaha kaptam a Sorstól, beleértve az elmúlt 45 karácsonyomat, születés- és névnapomat meg minden egyéb jeles alkalmat.

Három befuccsolt komoly kapcsolat és számos gyorsan kudarcba fulladt ismerkedési kezdemény kellett hozzá, hogy mikor alig több, mint két évvel ezelőtt megérkezett az Igaz(i), felismerjem és merjek fejest ugrani az összeköltözésbe gyakorlatilag az első randevú után.

Egy házasságnak is beillő 14 éves „papírmentes” együttélés, egy rövid házasság és egy még annál is rövidebb „le nem papírozott” szerelem, na meg számtalan online társkeresős sírva vagy röhögve végződő próbálkozás megtanított rá, hogy nem feltétlenül érdemes az eszemre hallgatni a szív dolgait illetően.

Mert a nagy agyalás közben az ember lánya simán elszalaszthat valami olyat, amihez foghatóban még sosem volt része, pedig régóta vágyott rá. Nem kell, hogy az Univerzumnak megírt kívánságlista mind az 55+5 pontja stimmeljen, sőt! Elég tudni mi az, amit végképp nem akarok már, a többi pedig megy magától.

Ahogy a Párom fogalmazott, vannak csillámporos szerelmek, amik elvakítanak így vagy úgy, aztán amikor a rózsaszín köd felszáll, már csak a cirkusz és a se veled –se nélküled huzavona marad. Neki és nekem is volt részünk ilyenben. Volt bennük szép, volt bennük jó, hálásak vagyunk, hogy megélhettük, mert így van viszonyítási alapunk, hogy működnek azok.

De van az a fajta szerelem, mikor a különbözőségeink ellenére is egy irányba nézünk és egymást támogatva és inspirálva tudunk haladni a közös célok felé.

És ma már 40 fölött mindketten azt valljuk, ez sokkal tartósabb s ezáltal értékesebb, mint a másik fajta. Persze ideig-óráig annak is megvan a varázsa, de hosszú távon több energiát visz, mint amennyit ad az embernek.

Hazudnék, ha azt állítanám, nincsenek pillanatok, mikor ki tudnánk tekerni egymás nyakát. Mindketten agylobot kapunk a másik bizonyos rigolyáitól néhanap, de sosem volt még olyan, hogy végül ne láttuk volna be, jobban szeretjük egymást annál, mint hogy ilyenkor megmakacsolva magunkat a könnyebb megoldást választva egymásra vágjuk az ajtót, hogy menjen tovább mindenki a maga útján egyedül.

Ennek köszönhetően most együtt készülünk a harmadik közös karácsonyunkra a magunk módján. Rengeteg munkával, hiszen közös vállalkozásunk van, mellette nekem saját munkáim. Adventi koszorú nélkül, ami sokak számára megdöbbentő lehet, de nálunk most így alakult, majd jövőre máshogy lesz ez is. Elhatároztuk és megterveztük, hogy tudjuk kivitelezni, hogy az ajándékok beszerzését ne hagyjuk az utolsó pillanatra. Eldöntöttük, hogy nem fogunk szenteste a vacsora után lemenni az üzletbe egyetlen olyan vásárló miatt sem, aki úgy gondolja, joga van belerondítani kettőnk Ünnepébe azért, mert neki éppen valami halaszthatatlan hasfájása van, amit szerinte csak mi tudunk orvosolni. Tovább is van mondjam még? Ááá, inkább majd jövő ilyenkor mesélem el a többit, mert már lassan este 11 óra van és holnap is hosszú napunk lesz.

Ízelítőnek szerintem úgyis elég volt belelátni, hogy így készülök én Blogi módra idén a karácsonyra. Vele, akivel lehet és érdemes. Nem csak ünnepelni, de tényleg jóban-rosszban kitartani egymás mellett. Nem csak december 24-én posztolva „jajdeboldogokisvagyunk” képeket a facebookra a feldíszített fa alól. Mert van ember, akivel, ha nem is minden nap karácsony, de a hétköznapok olyan apró csodákat tartogatnak, amivel áthidalhatók két igazi pihenés között is az Élet kevésbé vidám pillanatai. A Mi Életünké.

Mert:

„Olyan ő, hogy megáll a szívem, kalapál, mégis olyan ember

Hogyha kell, odébb áll, ő az úton merre jár, abban nincsen rendszer

Kimerít, makacs és szemérmetlen is, én vele nem beszélek

Hogyha kellek, ölelj át, add a szíved, add a szád és én utolérlek

Nézd, ez az érzés más

Ugye te is akarod?

Ez a rendbontás

Most olyan édes

Hogy egy élet

Kevés lenne rá”

(Bagossy Brothers Company: Olyan ő)

Kívánok Önöknek is kedves Olvasók békés, meghitt, nyugodt és örömteli készülődést az Ünnepre. Kellemes pihenést, aztán sikerekben és egészségben gazdag 2024-es évet. Hogy Szenteste hozzánk hasonlóan elégedetten ülhessenek a terített asztalhoz, mielőtt vagy miután kibontják azokat az ajándékokat, melyeket valaki szívből adott. Hogy minden nap egy kicsit karácsony lehessen.