17 minute read
MIT ÉR AZ ÉLET ÁLMOK NÉLKÜL?
Nagy Zoltán
MIT ÉR AZ ÉLET ÁLMOK NÉLKÜL?
INTERJÚ CZOMBA IMRE ZENESZERZŐVEL
Óriási és megtisztelő dolog volt a következő beszélgetést létrehozni és abban részt venni. Van egy magyar – még mindig fiatal – zeneszerző, akinek a pályafutását már jó ideje szemmel tartom, figyelem és nagyra értékelem. Jelentős magyar zenei sikerek után úgy döntött, hogy kitágítja a saját határait és Amerikában próbál szerencsét. A tudása megvolt hozzá, a célok is letisztultak, minden út és esemény az életében, mintha errefelé irányította volna minden lépését. Azért az ember nem minden nap határoz el ekkora dolgot, még ritkább, ha sikerül is összehozni egy ekkora horderejű lépést egy élet alatt. Ő mégis megtette és elindult az Ígéret Földjére, hogy megnézze, milyen az élet és a zenei közeg a Világnak azon a felén. A zenehallgató és filmnéző közönség nagy része csupán a TV-ből és mozikból ismeri azokat a helyszíneket, amelyeket ő élőben is láthatott. Ez egy olyan tapasztalat, amely már örökké vele marad, bármi történik is. Amikor először felmerült bennem ennek az interjúnak a lehetősége, bevallom, magam sem hittem volna, hogy – bár a közösségi oldalakon keresztül ismerjük egymást – benne lesz a dologban, de meglepett. Első szóra készségesen és szerényen reagálva, együttműködésünk elindult és megszületett ez a beszélgetés, amelyet még biztosan hosszú ideig emlegetni fogok. Czomba Imre, zeneszerző, hangszerelő és billentyűs zenész, megannyi zenei, színházi és televíziós produkció zenei felelőse, most Kaliforniából, Los Angelesből nyilatkozott a Csak Pozitívan Magazinnak.
Nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést, külön öröm számomra, hogy az idei karácsonyi, ünnepi számunk címlapján láthatnak az Olvasók. Kérlek, avasd be őket is egy kicsit, milyen volt a gyermekkorod, a családi háttér, ahonnan ez a páratlan karrier indult, milyen iskolákba jártál?
Miskolcon születtem, értelmiségi családban. Anyám könyvelő és apám mérnök. Valószínű a gének miatt nagyon érdeklődtem a matematika iránt, már fiatalon rengeteg matematika versenyre jártam, és amíg a többiek kint játszottak, én gyakoroltam zongorázni. Patinás gimnáziumban, emelt szintű matematika és fizika osztályba jártam. Innen egyenesen vezetett az utam a Műszaki Egyetemre, Budapestre.
Akkor mondhatni, már korán megvolt a műszaki érdeklődés, ez később, főleg a stúdiótechnikai dolgokban, kiváló alap lehetett. A kapcsolatod a zenével honnan ered?
A családomban abszolút nem voltak profi zenészek belátható generációkon belül. Az én kapcsolatom a zene tanulással abból a paradoxonnak tűnő traumából ered, hogy nagyon feszélyezett az, hogy fel kell álljak és énekelnem kell az ének-zene órákon. Viszont észrevettem, hogy aki valamilyen hangszeren játszik, az elő tudja adni az aktuális dalt azon is. Az introvertált énem felkiáltott: Ez kell nekem, el lehet bújni egy hangszer mögött! Így addig beszéltem anyáméknak, amíg kaptam egy harmonikát apámtól, mert ez volt a kedvenc hangszere. Innen indult az egész, hamar rákattantam és mindenki meglepődött azon, hogy milyen gyorsan, hallás után meg tudok szólaltatni dallamokat. Olyan harmadikos - negyedikes lehettem ekkor az általános iskolában, amikor heti rendszerességgel zene órákra kezdtem járni. Zeneelméletet, zongorát, orgonát és harmonikát tanultam.
Hallott valaki rossz hollywoodi filmzenét, ha a film nem is annyira átütő?
Rögtön több hangszert is, ez igen! Kivételes zenei érzékről árulkodik. Milyen volt a zenei pályád belső szemmel, a Te saját szemeddel?
Igazából már Miskolcon aktívan zenéltem, és gyerekkori barátokkal együtt játszottam egészen sikeres, díjakat elnyerő zenekarokban. De a nagy bumm mégis a Budapestre költözéssel történt. A villamosmérnöki kar mellett, jazz-zongora szakra jártam. Nem is gondoltam, hogy milyen aktív zenei élet van a kollégiumokban és hamar elkezdtem zenekarokban játszani. Kézről kézre adtak, nagy reneszánsza volt ezekben az időkben a blues zenekaroknak és a klubéletnek. Nagyon hamar híres zenészekkel kezdtem játszani, ilyen például Török Ádám és Zorán is, akivel több, mint 20 évig együtt zenéltem ezután. Egy érdekes helyzet miatt színházakban is elkezdtem játszani, mert aki ott játszott, az vágyott a koncert zenélésre, de állandóan összecsúsztak a dátumok, kellettek neki helyettesek. Így kerültem a Madách és az akkor alakulóban lévő Rock Színház kötelékébe. Az ottani barátságok, turnék nagyon meghatározók voltak a későbbiekben. Illetve a színház nagy szerelem lett és hamar nem csak játszottam, hanem színdarabok zenéit is írtam. Emellett szinte nem volt olyan előadó abban az időben, akivel nem dolgoztam volna színpadon, vagy stúdióban.
Több sikeres zenei produkció része voltál itthon. Ha ki kellene emelni párat, melyek lennének azok?
Rengeteg zenekarban játszottam és kísértem előadókat, a nagyobbak közül például Palermo Boogie Gang, Török Ádám, Zorán, Presser Gábor. Illetve írtam megannyi dalt többek között olyan legendás előadóknak, mint Cserháti Zsuzsa, Nox, Ákos. Mindig is nagyon érdekelt a nagyzenekari zeneszerzés és hangszerelés, ebben nagyon speciálisra “gyúrtam” magam. Bátran használtam népzenei és filmzenei elemeket. Erre kaptam lehetőséget az Experidance tánctársulatnál, akikkel hosszú évtizedekig dolgoztam. Azt gondolom, a színház volt Magyarországon a legmeghatározóbb számomra, nagyjából 25 bemutatóm volt például a Nemzeti, Víg, Pesti és Nemzeti Tánc Színházakban. A legtöbbje nagy sikerrel szerepelt Madridtól Pekingig, a legnagyobb színházakban hosszú éveken keresztül. Ezen felül rengeteg televíziós szuperprodukció zenei producere voltam. Talán a magyar karrierem csúcsa mégis a 2008-2009-es augusztus 20-i Tűzijáték zenéje volt, legendás előadókkal, mint például Miklósa Erika.
Sokan fele ilyen szép karriernek már örülnének, mondhatni, hogy felértél a szakma csúcsára itthon. Nem voltál elégedett az itthoni helyzettel, már ami a zeneipart és a lehetőségeket illeti?
Nem erről van szó. A nagy kaland előtt rengeteg alkalmazott zenét írtam, színházba, filmekhez. Minden zeneszerző vágyik arra, hogy egyre nívósabb irányítással és nem utolsósorban, minél nagyobb érdeklődésre számító, értékes, minél időtállóbb produkcióban dolgozzon. Gondolok itt arra, hogy legyen az színház, legyen az film, én, mint zeneszerző nem írhatok azt, amit akarok, mindenképpen irányítanak és keményen tartják az irányt, amit megálmodtak az elején - és ez így van rendjén. Viszont, ha rossz instrukciókat kapok, vagy maga a produkció sem lesz átütő, akkor írhatok én bármilyen zenét. Ez egy komoly probléma, mert ha megbukik valami, akkor mindenki megbukik, teljesen mindegy, mit csinált és milyen szinten. A bélyeg mindenkire rákerül, ez az egész folyamat a tesztelések besorolásának is köszönhető. Hollywoodban már csak a nagy számok törvénye és a tökéletességre törekvés miatt is nagyobb a lehetőség arra, hogy sikeres produkcióban dolgozz. Megfelelő tapasztalattal rendelkező szakemberekkel, akiknek a szavára örömmel hallgatsz. Hallott valaki rossz hollywoodi filmzenét, ha a film nem is annyira átütő? Sokszor mondom azt viccesen, hogy tulajdonképpen nem a zeneszerző írja a zenét, ő csak egy szakmai segítség a rendező számára megvalósítani azt, amit szeretne. Ezért tartom nagyon fontosnak az irányítót. Persze igazából a mi szakmánkban az az igazi művészet, hogy ezeken a korlátokon át tudja vezetni a zeneszerző a társ alkotókat, és átvigye valahogyan az ő ötletét. Hiszem azt, hogy minden rendezőnek van egy kedvenc zeneszerzője, aki érti minden gondolatát és egymást erősítik. Rengeteg példa van erre. Igazi csapatmunka.
Mindenki tehetséges, de az nem elég, hogy ha valaki tehetséges. Ez csak a buszjegyre elég, de, hogy le tudj szállni a megfelelő megállónál, kellenek extra képességek, teljesen hétköznapi emberi kapcsolatokkal.
Hogyan jött az ötlet, hogy Amerikában tervezd a további életed?
Hiszek a sorsszerűségben és hirtelen olyan társ lett mellettem, aki megerősített abban, hogy merjek erős lenni és menjek, tanuljak, ha erre vágyok. Beiratkoztam a UCLA filmzeneszerzés szakára, itt kezdtem el tanulni. Minden itt kezdődött.
Folyamatosan kaptál impulzusokat és úgy érett a gondolat, a szándék, vagy egyszer csak, villámcsapásszerűen beugrott, hogy ez lesz a megoldás?
Elhatároztam és elindultunk a feleségemmel. Három hónapokra költöztünk ki Los Angelesbe, mivel itthon rengeteg kötelezettségem volt. Gyorsan felvettük a fonalat és sokat tanultunk mindketten.
Bátor dolog, de ha a szándék megvan, nincs mit tenni, menni kell. Bizonyára helyes döntés volt, hiszen most éppen ezért is beszélgetünk ezekről a dolgokról. Voltak, akik inspiráltak arra, hogy kint próbálj szerencsét?
Természetesen hamar rájöttem a hollywoodi titokra. Az a titok, hogy nincs titok. Mindenki tehetséges, de az nem elég, hogy ha valaki tehetséges. Ez csak a buszjegyre elég, de, hogy le tudj szállni a megfelelő megállónál, kellenek extra képességek, teljesen hétköznapi emberi kapcsolatokkal. Minden a kapcsolatról szól és arról, hogy legyen akár egy pillanat is, ahol meg tudd mutatni magad. Mindenki száz százalékon pörög és általában a komfort zónáját folyamatosan bővíti, mert mindenki küzd a puszta megélhetésével itt. Találkoztam rengeteg inspiráló emberrel természetesen. Legyen az producer, zenész, hasonszőrű zeneszerző, vagy a tanáraim egyike. Mindenki azzal tömte a fejem, hogy nekem itt a helyem. A tragikomédiához az hozzátartozik, hogy ezek nagy része eltűnt akkor már, amikor ténylegesen letelepedtünk és próbáltam velük kapcsolatba lépni.
Akkor már nem volt visszaút. Kérlek mesélj az első lépésekről.
Amint említettem, sokan tömték a fejem Hollywooddal a tanulmányaim folyamán. Beadtam a derekam és mivel olyan szerencsés voltam, hogy mennyiségileg és minőségileg is rengeteg hazai és nemzetközi sikerem volt - ez jól mutatott a resumémban. Ebből az következett, hogy fogadtunk egy amerikai ügyvédet és kérelmeztük a művészek és sportolók számára lehetőséget adó zöldkártya igénylését. Magyarországon vártuk meg az eredményt a feleségemmel, mert ilyenkor a kérelmező családja is megkapja automatikusan a munkaengedélyt. Akkoriban egyébként ilyet nem is láttak még a nagykövetségen.
Mikor döntötted el, hogy végleg kint maradsz? Vagy már a kezdettől fogva ez volt a terv?
Terv nem volt, soha nem gondoltuk ezt túl. Nem menekültem, vagy menekültünk semmitől. Amikor ebbe belefogtunk, már majdnem a negyvenes éveimet kezdtem. Ebben a korban, már nem lehet úgy nekikezdeni egy ilyennek, ahogy a huszonévesek. Minden nehézkesebb és költségesebb. Egy biztos volt, mi nem akarunk a megszokott életminőségünkön lejjebb adni. Viszont ezt tényleg nem lehet, csak nagy lépésben lejátszani. Vagy csinálod, vagy nem. All in.
Hogyan sikerült megbirkózni az amerikai bürokrácia útvesztőivel? Amerika, a bejutás szempontjából igen szigorú ország.
Az nem volt kérdés, hogy hivatalosan jövünk csak. Ezt az egészet egy tesztként fogtam fel. Ha kellek és megkapom a papírokat, akkor ez egy olyan helyzet, amivel muszáj éljünk. Picit be kell valljam, meg is riadtam, mert a beadványtól számított második nap már kaptuk is a választ, hogy várjuk szeretettel az USA-ba. Akkor most mennünk kell (nevet)?
Csoda jellegűen hangzik, de innen aztán már tényleg nem lehet visszafordulni. Biztos vagyok benne, hogy az első kérdések egyike bárkitől az lenne, hogy milyen belülről Hollywood?
Percenként változik minden és mindenki. Van, aki nem bírja sokáig ezt a hajtást és tovább áll. Azt hinné az ember, hogy nagyon sokan tartoznak a belső maghoz, de a valóságban ez nem így van. Ha röviden akarom leírni, ez egy borzalmas, embert próbáló „Monopoly” játék, ami egyben az élet is itt. A folyamatosan projektről-projektre történő munka nagyon nagy kincs. Szinte lehetetlen. Borzalmas néha várni, hogy legyen már valami és közben nyomasztó költségek ülnek rajtad a puszta lét miatt.
Milyen volt élőben látni a zeneipar - és vele együtt a filmes szakma - belső világát?
Mivel én már átéltem huszonévesen a vidékről a fővárosba költözést, itt most újra ismerős érzésekkel kellett fiatalnak érezzem magam. Gondolok itt arra, hogy főleg a kilencvenes években azért csak a televízióban, vagy újságokban láttunk ismert embereket vidéken. A közös munka, “együtt lógás” meg pláne elképzelhetetlen volt. Mikor Budapestre kerültem, hirtelen minden kinyílt és elérhetővé vált sok minden és mindenki. Ugyanezt éreztem itt is, csak ők már nem magyar, hanem világsztárok voltak. Természetesen vannak még pillanatok, amikor ráeszmélek, hogy milyen szürreális helyzetekbe kerülök - sokszor azzal az emberrel dolgozom együtt, akinek a lemezét rongyosra hallgattam annak idején, és most a tanácsaimat fogadja. Vagy néha egy asztalnál vacsorázom egy díjátadón valakivel, aki teljességgel megközelíthetetlennek tűnt, de most rólam érdeklődik.
Akkor beindult – amit az elején is fontosnak tartottál – a kapcsolatrendszer áramlása. Milyen a légkör, az élet kint?
A léptékek nagyon mások és persze amit az elején emlegettem, a szakmai tapasztalat összehasonlíthatatlan. Elképesztően tehetséges zenészeink vannak Magyarországon, de az önmenedzselés teljességgel hiányzik az oktatásból. Kevésbé, vagy szinte abszolút nincsenek meg a jól bevált magyar mutyizások. Minden profitorientált és senki nem akar mellényúlni, minden saját és a profitra váró befektetők pénzéből készül. Ezért például a nulláról kezdtem én is, egyesével rakosgattam az amerikai film kreditjeimet. Senkit nem érdekeltek túlzottan a magyar, vagy az európai sikereim. A legfontosabb kérdés, hogy mi volt a legutóbbi blockbuster produkcióm, milyen volt a profit. Valahol érthető ez természetesen.
Amivel tudtam versenyezni, az a mennyiség, ennyire színes és széles spektrumú kreditjei nagyon kevés zeneszerzőnek vannak, mint nekem. Illetve 40 év körüli alkotót komolyabban vesznek, mint egy fiatal pályakezdőt. Teljesen más az út.
Tettél szert barátokra vagy főleg inkább a zenei területről vannak új kapcsolatok?
Ez egy nagyon érdekes kérdés. Amiben szerintem nagyon jó vagyok, az a kapcsolatépítés, de ez nem jelent feltétlenül mély barátságokat. Gyorsan ismerkedek szakmai közegben és nagyon sok szakmai eseményre, partyra járok. Ez az itteni élet velejárója.
Milyen projekteken dolgozol most? Természetesen csak arra gondolok, ami publikus.
Életem egyik legmeghatározóbb találkozása volt, amikor egy parkolóban vártam az autómat és arra lettem figyelmes, hogy a mellettem álló úr az egyik kedvenc zenei producerem. Szóba elegyedtünk és olyan jól sikerült, hogy most vele fejeztem be egy szuperprodukciót pár hete. Walter Afanasieff a kilencvenes évektől az egyik legmeghatározóbb zenei producer, zeneszerző a crossover balladák világában. Szinte mindenkivel dolgozott együtt, akit szeretek. A munkái örökzöldek és egy zseni. Minden esetben rácsodálkozom egy albumra, vagy előadóra a stúdiójában, hogy ezt is ő...? Most a “The Sound of Music” musical film dalait vettük fel egy egész estésdokumentumfilm kedvéért. Minden egyes dalt egy-egy világsztár énekel, elképesztő élmény volt újra öltöztetni a dalokat. Az előadók nevét most nem tudom még elárulni, viszont a társ hangszerelője vagyok, valamint a produkció karmestere is. Egyébként a zenei felvételeket a legendás Synchron Stage stúdióban rögzítettük Bécsben, egy 65 fős zenekarral. A film és az album jövőre, a hatvanadik évfordulóra fog megjelenni. Mivel én vezényeltem, ezért a filmben is látható vagyok.
Akkor szépen ível felfelé a pálya. Gratulálok hozzá, jó ezt hallani. Kifejezetten pozitív érzéseket tud okozni, ha az ember olvassa ezeket a sorokat. Apropó, pihenés. Ha kicsit sok volt a munkából, vannak kedvenc helyeid, ahová kikapcsolódni, pihenni jársz, amelyek feltöltenek?
Los Angeles környéke és egyben Kalifornia időjárási szempontból is nagyon változatos hely. A hosszú napsütéses órák, vagy a sivatagi klíma, de a síelés is 40 perc vezetéssel elérhető. Nagyon sokat kirándulunk, biciklizünk mindenfelé. Nehéz lenne egyet kiválasztani, de ha kell, nagyon szeretjük Carmel-by-the-see-t.
Nagyjából követtem a pályafutásod régóta és tetszett, amit láttam. Elhatároztad, hogy kint dolgozol tovább, hogy fejlődsz a zenei pályán és egyszer csak, tényleg kint voltál. Megdöbbentő volt - a szó jó értelmében -, hogy a közösségi oldalaidon lévő képek, beszámolók már tényleg kintről jönnek. Egy nagyon pozitív példát látok magam előtt, ezért is szerettem volna ezt a beszélgetést, köszönöm és az Olvasók nevében is mondhatom ezt, hogy beengedtél minket a Világodba és betekinthettünk oda. Van olyan, ami hiányzik itthonról? Hogy állsz a honvággyal?
Természetesen a család és a magyar barátok. És alapvetően az európai kultúra. Kalifornia egy furcsa hely, mindenki jött valahonnan. Itt nem nagyon vannak színházak, európai jellegű koncert események - teljesen más a városok és az emberek dinamikája.
Látom, hogy időnként visszatérsz, egy-egy zenei kooperáció Budapestre, vagy Európa más részeire szólít. Mennyire nehéz ilyenkor visszazökkenni, ha hazautazol (most már inkább az USA-ra értem ezt)?
Ebben az évben kétszer voltam Európában. Nincs időm visszazökkenni, mert csak pár napra, vagy hétre tudok elszakadni innen.
A sikeres zenei pálya mellett a magánéleted is boldogságot sugároz. Kérlek mesélj kicsit a Hölgyekről.
Feleségem, akit már az előzőekben is emlegettem, legbiztosabb pont az életemben. Elképesztő dolgokon mentünk már együtt át itt Amerikában is, amit nem hiszem, hogy sok emberrel meg tudtam volna csinálni. Ez az egész nélküle és a támogatása nélkül nem ment volna. Sikeres családi vállalkozásunkat vezeti. Lányunk lassan hat éves és ő az első igazi amerikai a családunkban. Gyönyörűen beszél magyarul, de soha nem fogjuk felvenni vele a versenyt az angol nyelvvel. A rajzoláshoz és a művészetekhez nagyon vonzódik. Egyelőre zenei érdeklődése nincs, én nem erőltetem és kicsit talán örülök is neki (mosolyog).
Egy hosszabb, de nem tartósabb időre terveztek, vagy végleges már a kintlét, a maradás?
Lassan öt éve vagyunk amerikai állampolgárok is, felzárkózva a lányunk után. Egyelőre nem tudjuk megoldani a kétlaki életet, ez ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb. A lányunk itt kezdte az iskolát és szeretném, ha magába szívna nagyon sok olyan amerikai szemléletet, amit én pozitívnak látok és belőlem eddig hiányzott. Negatív dolgok is vannak, emellett nem lehet elmenni, de azt hiszem következetesen tereljük az európai értékrendünk felé. Nem zártunk be ajtókat, én szívesen vagyok Magyarországon, ha van miért, de egyelőre felszálltunk egy hajóra, amiről nem tudunk leszállni, nagyon mély a víz és várjuk a nyugalmas kikötőt.
Van-e olyan kedvelt színész, zenész, zeneszerző, művész, akinél különösen örültél a személyes találkozásnak?
Mindenkinek nagyon örülök. Nincs kivétel. Természetesen a gyermekkori álmok a legkedvesebbek, főleg akkor, ha valami közös projekt is volt.
Teljesen érthető. Gondolom, a Los Angelesben élő magyar közösségben is már egyre több ismerős, barát van. Mennyire van összetartás?
Egy kezemen meg tudom számolni a magyar barátaimat. Talán Kalifornia a legnehezebb hely Amerikában, itt mindenki 2-3 munkát csinál, hogy a családot el tudja tartani és iszonyatos távolságok vannak, hatalmas dugókkal. Itt sokkal nehezebb összetartani a magyar embereket is. Vannak heroikus próbálkozások, de csak mérsékelt sikerrel.
Ha jól tudom, már neves televíziós díjak szavazó bizottságában is tag vagy. Mennyire volt nehéz bekerülni oda?
Igen, az Emmy Television Academy szavazó tagja vagyok többek közt hat éve. Nagyon megtisztelő volt, hogy felvettek és egy igazán nagy mérföldkő volt a szakmai életemben. Ennek nagyon szigorú feltételei vannak, az Emmyben a nemzeti televízióban sugárzott zenéid idejét limitálják és átvilágítanak évenként. Emellett fontosak a kollégák ajánlásai is. De szavazó tagja vagyok a kreditjeim miatt a Grammy Recording Academy és az Amerikai Zeneszerzők(SCL) és Hangszerelők Szövetségének is.
Van kedvenc TV műsorod?
Nem igazán nézek Tv-t, azt hiszem ez nagyon megváltozott itt is. Szavazok a műsorokról, de „demand” csatornákat nézek és „screenereken”, vagy vetítéseken találkozom az aktuálisan versenyben lévő alkotásokkal. Nagyon sokat fejlődött a televízió a filmekhez képest. Talán sokszor nincs is különbség, csak a vászon mérete.
Egy biztos volt, mi nem akarunk a megszokott életminőségünkön lejjebb adni. Viszont ezt tényleg nem lehet, csak nagy lépésben lejátszani. Vagy csinálod, vagy nem. All in.
Kik a kedvenc zeneszerzőid?
Ez borzalmasan nehéz kérdés és hosszú a lista. Nagyon sok klasszikus kedvencem mellett, rengeteg kortárs kitűnő zeneszerzőt ismerek a világ minden tájáról személyesen is. Minden pillanatban lenyűgöz az a tehetség cunami, ami ezt a várost körbeveszi. Meg kell említsem, hogy nagyon sok sound-designer is dolgozik a szakmában, akik remek hangulatokat teremtenek. Arról lehet vitatkozni, hogy ezeknek mennyi köze van a klasszikus értelemben vett zenéhez, de a világ változása nem áll meg. A klasszikus nagyzenekari zeneszerzők ideje néha érzéseim szerint leáldozóban van. Nagyon ritka, hogy csak tisztán élő nagyzenekari hangzásból varázsolnak filmzenét. Minden hibrid, nagyon sokszor egy nagy team van már egy zeneszerző helyett. Ne is beszéljünk lassan az AI-ról.
Kivel dolgoznál még együtt szívesen?
Nincs limitáció, ennek nincs határa vagy kerete. Nagyon szeretnék mondjuk, nagy stúdió filmeket csinálni, de ez egy hosszú utazás. Azt hiszem, hogy 9 éve - amióta itt élünk és dolgozom - sokkal jobb zeneszerző lettem. Szinte nem volt olyan hét a covid előtt, amikor nem voltam valamilyen híres szakember mesterkurzusán. Folyamatos versenyben és fejlődésben vagyok, azt hiszem túl nagy meglepetés, megoldhatatlan feladat nem tud érni - minden nagyképűség nélkül. Viszont Hollywoodban a nagy profitot termelő produkcióban való részvétel a legfontosabb. Mindenkinek ez az álma, mert ez a filmnek nevezett furcsa multi művészeti produkció minden ágát nagyon fel tudja értékelni. Ezen dolgozom.
Sok sikert kívánok, kívánunk hozzá és elég erőt ahhoz, hogy a még nagyobb tervekből valóság legyen. Én személy szerint és a lap nevében is, nagyon köszönöm a beszélgetést. Záró gondolatként, így az ünnepek előtt, mit üzennél a Csak Pozitívan Magazin olvasóinak?
Egy kérdést, útravalónak: Mit ér az élet álmok nélkül? Sokszor ki kell lépnünk a komfortzónánkból és meg kell birkóznunk a félelmeinkkel. De ha elszántak vagyunk, akkor bármit elérhetünk. Kívánom minden olvasónak, hogy legyen ereje lépni az álmaik megvalósításáért. Még akkor is, ha azok néha lehetetlennek tűnnek. Soha ne adjuk fel az álmainkat!
FOTÓK: Enikő Czomba, Imre Czomba, Emmy Awards, Max Christ/Moonlake Entertainment, Matteo Marchisano - Adamo.
