9 minute read

FELHÍVÁS HOLDUTAZÁSRA (MOONHEAD PROG FEST 2.)

Szász Dávid

FELHÍVÁS HOLDUTAZÁSRA (MOONHEAD PROG FEST 2.)

Avagy a Szélmalomharcos Hetesfogat visszatér

Helyszín: Legenda Sörfőzde
Időpont: 2024 január 20., délután 16:00 (kapunyitás: 15:00)
Talán szerénytelenül hangzik és talán túlzásnak hat kívülállók számára, de ami idén január 21-én történt a Legenda Sörfőzdében, az tényleg utazás volt a javából. Talán kis hollywoodi pátosszal meghintve úgyszólván csodának is nevezhető. Nemcsak mi, zenészek éreztük ezt, hanem a visszajelzések alapján azok a vállalkozószellemű és nyitott holdutazók is, akik a januári hideggel és a kishazánkra jellemző ünnepek utáni kiköltekezést követő mélydepresszióval dacolva velünk együtt eljöttek, és felszálltak a Legenda Sörfőzde űrjárművére.

Azóta eltelt majdnem egy egész fájdalmas év. Hogy miért használom a “fájdalmas” szót?

Számomra ez az év több volt, mint embert próbáló. Ennyi nehezítő tényezővel, ennyi úttorlasszal, ennyi akadállyal azt hiszem 14 évvel ezelőtt találkoztam utoljára. Akkor, 14 éve úgy is döntöttem, hogy szedem a sátorfámat, és transzportálom magam egy szebb jövőbe, II. Erzsébet királynő Egybesült Sirályságába. (Nem elírás, a hastings-i sirályok példátlanul agresszívek)

Azóta Her Majesty is eltávozott közülünk, én pedig majd egy évtizednyi kinti útkeresést követően ismét szedtem a sátorfámat, és 2018-ban visszatértem az Óhazába.

Itthon aztán szert tettem pár jóbarátra, és boldogan nyugtáztam, hogy a Műfaj, a Szent Műfaj, azaz a progresszív rock (mely szóösszetétel a ködös Albionban 1976 óta káromkodás számba megyen) korántsem halott, vannak itt még - a teljesség igénye nélkül - Tőzsérjózsik, Szabógergők, Mátyásszabik, Pócstomik, Gardazsuzsák (akivel ironikus módon jó 20 éve egy multinál koptattuk az irodaszéket, és a céges rendezvények karaoke része alatt szembesültem azzal, hogy mit is keres ott, amikor kizárólag a színpadon a helye)

Ezek az emberek - nevezetesen a résztvevő 7 zenekar összes tagja - idén január 21-én visszaadták a hitemet.

Együtt játszhattam színpadon - igaz később, a Hungarian Pink Floyd Show egyik előadásánElek István szaxofonossal, aki nemrég abszolút megérdemelten kapta meg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. István a Tompox zenekar oszlopos tagja, és az, hogy együtt zenélhettünk egy koncert erejéig is a fenti fesztiválnak köszönhető. Talán soha nem derült volna ki enélkül az sem, hogy hatalmas közös kedvencünk a Steely Dan.

Elek Istvánnal a Hungarian Pink Floyd Show 20. Jubileumi koncertjén

Ennyit a személyes megélésről, és a magyarosch panaszkultúra oltárán sem áldoznék többet, hogy 2023 engem érintő viszontagságait ecseteljem. Annál inkább sem, mert ebben az évben találtam meg a Másik Felemet is, azt az embert, akit nagyon sokan az életük végéig keresnek, reménytelenül és sikertelenül.

Tehát, egy istenverte (vagy inkább áldotta) mázlista vagyok, és ezért inkább befogom a számat.

Mi minden történt ez alatt az egy év alatt a Közösségünkben?

Viktorék (azaz a Marcello’s Mystical Mind) sajnos szétszéledtek, Simkó Józsi barátomék Miskolcon szintén megkapták a saját megoldandó krízishelyzetüket: az első fesztivál után új énekest kellett találniuk, méghozzá gyorsan. A Druidás barátaim, Ricsosz és Timi Felvidéken és Erdélyben turnéztak, és igen kevés idejük maradt a Druida ügyeire. Nálunk a Mandrake Moon-nál pedig nehezítő tényezők ezrei ásták alá a terveinket, a tervezett nagylemezünk még mindig készül, holott az eredeti terv szerint nyár végén kellett volna megjelennie. A többi zenekar “csinálta a dolgát”, és aktívan koncertezett, vagy - hozzánk hasonlóan - lemezt készített.

Mielőtt túlságosan belemerültem volna önnön sebeim nyalogatásába, szervezőtársaim, Mátyás Szabolcs (Szabi), és Kerbolt Attila (Kerby) közbeléptek és emlékeztettek arra, hogy nekünk, kérem szépen kötelességeink is vannak. Mint például az, hogy a MoonHead Prog Fest-nek ha törik, ha szakad, de folytatódnia kell.

Mivel hallgattam Rájuk, ennek megfelelően az alábbiakban részletezném, mi is fog történni 2024. január 20-án, szombaton.

2024. január 20-án ismét megrendezésre kerül a Moonhead Prog Fest. Az Idei, nagy sikerrel megrendezett fesztivál második felvonásának ismét a Legenda Sörfőzde ad otthont jövő év januárjában, és a múltkori koncepcióhoz hasonlóan két teremben felváltva játszanak a zenekarok délután 4 órától. (Kapunyitás 15:00)

Az idei fellépők a miskolci Broken Springs, a King Crimson műsorral szereplő 8 tagú Level 6 zenekar, a M.A.Y.A, a Druida, a Tompox, a debreceni Android, valamint az estét záró Mandrake Moon.

Az alábbiakban a zenekarok saját maguk által rendelkezésre bocsátott sajtóanyagaiból idézünk:

BROKEN SPRINGS

Kell egy jókora adag elhivatottság ahhoz, hogy egy banda progresszív rockot játsszon Magyarországon, 2023-ban. 10 percnél hosszabb dalok? Ki hallgatja azt meg? A rádió játszani nem fogja, de még a youtube is beletesz egy reklámot a közepébe… És mindezt Miskolcon? Hát lököttek ezek?

A Broken Springs megkísérli a lehetetlent: kompromisszumok nélküli progrock zenét alkot évtizedekkel a progrock virágkora után egy olyan városban, amiről a mezei rockrajongónak a (ma már csak nevében létező) „Acélváros” jut az eszébe. Meg amit „egyszer, egy szép napon tudom, hogy elhagyok...”

2023-ban a Moonhead Prog Fest első felvonása után megingott a Broken Springs lába alatt a talaj: távozott az énekesnő, Deák Judit. Hónapokig tartó keresés után találták meg a hiányzó láncszemet, a frontember Szabó Judit lett. Már az ő közreműködésével lépett fel a Broken Springs Debrecenben az Android zenekar vendégeként. Az együttműködés folytatásaként 2024. ápr. 6-án az Android látogat el Miskolcra, a Gárdonyi Műv. Házban újra egy színpadon szerepel a két zenekar.

A tervezett bemutatkozó lemezre sorban készülnek a szerzemények, köztük a legutóbbi, The Brother of Sleep című kilenc tételes darab, mely Oscar Wilde A boldog herceg című meséje alapján készült. Ebben a dalban ismét fontos szerepet kap a hagyományos rockzenei hangszerek mellett az ír buzuki, melyet már a Riders című szerzeményben is használtak. A második Moonhead Prog Festre saját nóták mellett egy feldolgozással, vendég énekessel és háttérvetítéssel is készülnek.

A zenekar tagjai:

Kozák Tibor Pál – basszusgitár

Simkó József – gitár, billentyű, ír buzuki

Sumalán Gergely – dob

Szabó Judit – ének, MIDI kontroller

Tóth Péter - gitár

https://www.youtube.com/watch?v=wqnsJLj_EGo

LEVEL 6

A Level 6 zenekar azért jött létre, hogy átfogó képet adjon a King Crimson 50 évnyi munkásságáról. A 8 fős formáció széles hangszeres spektruma lehetőséget ad rá, hogy a progesszív rock emblematikus előadójának minden korszakát hitelesen és autentikusan tudja megszólaltatni, a kezdeti évektől a későbbi, modernebb hangzásig. Koncertjeiken a jól ismert, kötelező opusok mellett sok ritkaság is elhangzik, melyeket még Robert Fripp zenekara sem feltétlen adott elő közönség előtt!

A zenekar tagjai:

Fejes-Tóth Gábor: chapman stick, elektromos nagybőgő, mellotron, ének

Gyürü Géza: szólógitár

Avar György: dob

Terényi László: basszusgitár, ének

Kiovich Okszána: hegedű

Haas Lóránt: dob, ütőhangszerek

Tarnóczai Gábor: szólógitár

Rátkai Mihály: ének

Herr János: szaxofon

https://www.youtube.com/watch?v=j0nciPtASDk

M.A.Y.A.

A MAYA zenekar idén ünnepelte 5 éves fennállását. A csapat egy része a magyar prog/art rock egyik meghatározó zenekarában, a You and I-ban már összecsiszolódott, hozzájuk csatlakozott Garda Zsuzsa énekesnő, aki a hazai rock/blues szkéné szinte minden tagjával zenélt már. Az ötödik tag, a fiatal, de már komoly csapatokban megfordult gitáros, Fecske Dávid egészíti ki az összetett, igényes, de dallamos progrockot játszó bandát. A zenekar jelenleg a közeljövőben megjelenő új albumuk, a „Fading Tomorrow” befejező munkálatain dolgozik. A fesztivál programjuk is erre a lemezre épül.

A zenekar tagjai:

Garda Zsuzsa: ének

Fecske Dávid: szólógitár

Szabó Gergő: billentyűs hangszerek, ének

Gosztola Péter: basszusgitár, basszuspedál

Nádházi Tamás: dob, percussion, hangeffektek

https://www.youtube.com/watch?v=_ vho4Y4DBzg

DRUIDA

A Druida zenekar hatosfogata Szepesi Richárd billentyűs-énekes-fúvós zeneszerző és Szőke Tímea énekesnő erdélyi és felvidéki projektjei miatt 2023-ban kevésbé volt aktív, de a fesztiválra visszatérnek ismét, hogy magyar és kelta népzenei alapokon nyugvó, dallamos és fülbemászó, ugyanakkor komoly szövegi mondanivalóval tálalt muzsikájukat még többen megismerhessék. A Druida háza táján is tervben volt nagylemez megjelenése, ez azonban egyelőre még várat magára, mindenesetre színes, és bő repertoárjukból válogatnak az estére, a szokásos autentikus akusztikus folk, és rockhangszerek, valamint szintetizátorok rájuk jellemző arzenáljával.

A zenekar tagjai:

Szepesi Richárd “Ricsosz” - ének, billentyűs és fúvós hangszerek

Szőke Tímea: ének, billentyűs hangszerek

Pihokker Péter “Pihe”: szólógitár

Durgonics Tamás: dob, ütősök Bak Zoltán “Rockfater”: basszusgitár

Tumbász Márton: hegedű, akusztikus gitár

https://www.youtube.com/watch?v=UUHm9YX5_10

TOMPOX

A Tompox zenekart (www.tompoxband.com) a Solaris és Napoleon Boulevard zenekarok baszszusgitárosa, Pócs Tamás alapította 2008-ban. Kezdetben főleg Solaris dalok szerepeltek a repertoáron, majd később egyre több saját szerzemény hangzott el a koncerteken. Eddig három albumuk jelent meg (Hungarian Ecletic, 2012; Dark Side of the Sun, 2013; Reincarnation, 2019). A 2016 óta stabil felállásban jelentős szakmai múlttal rendelkező zenészek játszanak együtt: Pócs Tamás basszusgitáros (Solaris, Napoleon Boulevard, Méry Huána stb.), Balla Endre billentyűs (All Out, Balla Endre Quartet, KEPP stb.), Elek István szaxofonos (Elek István Quartet, Deák Big Band, Pege Quartet, LGT, Demjén Ferenc, Charlie, Hevesi Tamás stb.), Mátyás Szabolcs gitáros (Azok a Fiúk, Napoleon Boulevard, Hot Shot, Notre Dame stb.), Szula Péter dobos (Kontinens, Broadway stb.), Török Andor ütőhangszeres (Zoltán Erika, EDDA stb.), Kovács Sára fuvolista (Napoleon Boulevard, Samsara Boulevard, Kistehén stb.), valamint Vincze Bea énekes.

Zenéjükben a klasszikus progresszív rockzene elemei keverednek modern rockzenével és fúziós zenével. Koncertjeiken gyakran lépnek fel neves vendégzenészek, mint például Alapi István (EDDA Művek, Front stb.), Nagy Zsolt ’Liszi’ (Napoleon Boulevard, Popregrissive stb.) vagy Sárközi Viktor (Érzés, Tone Zone stb.). A koncerteken időnként ismert, slágerlistás dalok instrumentális feldolgozásait is játsszák, sajátos felfogásban. Az utolsó album (Reincarnation, 2019) megjelenése óta folyamatosan készülnek az újabb dalok. Ezeket egyelőre csak koncerten lehet meghallgatni.

https://www.youtube.com/watch?v=NetOutEDsXY

ANDROID

A rendszeresen koncertező Android együttes (www.androidgroup.hu) 2023-ban ünnepelte megalakulásának 43., valamint folyamatos legutóbbi működésének 15. évfordulóját. Zenéjük egyedi hangzásvilágot képvisel, ötvözik a progresszív rock, klasszikus rock, népzene és a klaszszikus zene elemeit is. Három alapító tag ma is játszik az együttesben: Dudás János (gitár, ének), Mező Orbán (ütőhangszerek), Tőzsér József (billentyűs hangszerek). Nikolin Zoltán (basszusgitár, ének) 2015-ben lett a zenekar tagja. A zenekarhoz 2018-ban csatlakozó Létmányi István (szólógitár, ének) egyéb irányú elfoglaltságai miatt 2023 ősztől, mint vendégfellépő szerepel egyes koncerteken. A zenekar 2023-ban jelent meg a „Metamorhosis (Parts 1-3)” című EP-t digitális platformokon

(https://www.youtube.com/watch?v=5C_NRKmhWMA;

https://open.spotify.com/album/5fV4HSC3i11wWD5xe874G2?fbclid=IwAR2xifqQX-IYwffxM09nVCdfjN5prIDxvXr2fYZylaszByyU-NdfJ58JMHM), valamint elkészült a „Wordless Scriptum” lemez teljes anyaga, melynek utómunkálatai után a megjelenése 2024 elején várható. A zenekar jelenleg a „Way Out” lemezanyagon dolgozik. A 2. MoonHead fesztiválon az „Embergép”, „East of Eden Revisited” és az „Another Midnight Ball” lemezek számai mellett a legújabb anyagokból is játszanak.

MANDRAKE MOON

Az estét záró Mandrake Moon 2008-as megalakulása óta számos tagcsere, és aktív-inaktív időszakok követték egymást. A zenekar jelenleg trió formációban létezik (Szász Olivér - basszusgitár, nagybőgő, ének, Szász Dávid - Hammond orgona, szintetizátorok, akusztikus gitár, ének, Orosz Márton - dob, ütős hangszerek), ezen az estén kiegészülve a Tompox zenekar szólógitárosával, Mátyás Szabolccsal. A Mandrake Moon a prog rock oldschool vonalát követi, hangszerelésében és megszólalásában a retro-prog klaszszikusok által kitaposott ösvényen jár. Az idei év teljes egészében a “Revival” címre hallgató, tervezett első nagylemezük munkálataival foglalkoztak, élő szereplésük a 2023 januári progfest kivételével nem volt. A 2024-es fesztiválra most pár új dallal és feldolgozással is készülnek, de a program zömét a készülő nagylemez dalai alkotják, mely terv szerint 2024 tavaszán jelenik meg.

https://www.youtube.com/watch?v=3Rleo6o37u4

Jegyek kizárólag a helyszínen válthatók, friss aktualitásokért, és további részletekért kövessétek a Facebook eseményt az alábbi linken:

https://www.facebook.com/ events/1689958924850590

Nagyon sok szeretettel várunk mindenkit, gyertek el minél többen, és vigyétek hírét a rendezvénynek.

This article is from: