Milyen egy spirituális ember?

Fényhalmi Beatrix

Milyen egy spirituális ember?

Az előző lapszámban említett tévedésink miatt, mikor azt hisszük a spiritualitás csakis egy pozitív dolog lehet, mely mentes a matériától és alacsony szintű energiáktól, megnyilvánulásoktól, hisszük azt, hogy a spirituális ember mindig kedves, békés, mosolygós, boldog, együttérző, adakozó és minden más, ami csak pozitív minőségű lehet. De egy felébredett sem szent. Önmagunk kívánunk lenni, nem pedig Szentek. A szent karma sem piskóta, a felébredés viszont letisztítja a karmát, Őszinteséget jelent önmagunkban, önmagunkhoz és adott helyzetben a világ felé.

Oshonak, Adyashantinak, Papajinak és mindenkinek vannak/voltak olyan napjai, pillanatai, melyek nem fürödtek az ömlengős szeretetben. Igenis mind volt mérges, volt maga alatt, mert csupán együttérez és átengedi azokat az érzéseket, fájdalmakat, melyeket a tudatlanság, agresszió szül, és melyek a külvilágból jönnek felé. Attól még, hogy nem azonosul vele, átéli és elengedi. A spirituális ember Nem Kerüli El, ami egojának nem tetszik és Nem Ítéli El, nem fojtja el többé érzéseit, amik előjönnek, hanem annak próbálja látni, Ami. Ha levágnak egy malacot, ez egy szituáció, melyben levágnak egy malacot. Tudja, hogy ez még a világunkban természetes dolog, tudja, miért érzik ezt mások fontosnak, együttérez velük, de a malackával is együttérez. Ha a szerencsétlent brutálisan ölték meg és nem szeretettel, nem olyan cselekedetekkel végrehajtva, ami akár fel is menthetné a lelkét, akkor nagyon fáj az állat tapasztalata, szenvedése is. Mindegyik oldalról együttérez, haragot is érezhet, de nem azonosul vele, úgyse tud vele mit tenni. Ez Van. Sírhat, haragudhat, ki tudja, mit érez át, de nincs benne Ő. Én annyi mindenen sírok és megkönnyezek egy embert a metrón is, mikor csak ráérzek, mi van benne. És szeretetből, fájdalomból könnyezek egyszerre, de ez Természetes.

Minden érez fájdalmat, nem csak az állat és az ember. A növényekről, zöldségekről, gyümölcsökről elfeledkezünk? Az erdő is sír, mikor az eszetlen barbárok kivágnak egy csomó fát vagy egy fergeteges vihar kicsavarja őket. Sírnak, mint mikor szomjas a föld, az is sír. Erre a tudatossága hol van azoknak, akik az állati szenvedés miatt nem esznek húst? Belegondoltak ebbe? Mikor egy csomó ember kertjében ott terem a gyümölcs a fákon és nem foglalkoznak vele. Nem szedik le, maximum kidobják a gyönyörű körtét, almát, fügét, bármit! A Föld nem ezért adta, mint ahogy a fa sem. Ennyire nem becsülni semmit és szelektíven figyelni, az felháborító. Én meg ott sírok a fával és igyekszem terméséből elvinni, megáldani, hogy „drága lény, nem volt hiába”. De mégis megértem az emberek ostobaságát, mivel fogalmuk sincs milyen valóban tudatosnak, figyelemmel lévőnek lenni.

Ha ma késik a vonat 20 percet, meg holnap is, aztán amikor legközelebb megyek, akkor is késik, nem áll jogomban azt kiáltani a peronon, hogy „B@#&ák meg!”? Mert ez nem spiri és egy gyógyító, tanító, akármilyen címkével ellátott spirituális ember ezt nem mondhatja ki? Csak érezheti, az indulatot pedig nyomja el, mert a világ ez alapján minősíti és elvárja milyennek kell lennie? Kiadja azt az energiát és eltűnik. Ebből nem lesz később vulkán. Akik évekig magukra erőltetik, behazudják maguknak az állandó kedvességet, boldognak látszó állapotot és ömlengős szeretetet, ott nagyon durva megtagadások és elfojtások vannak a mélyben, amik egyszer bombaként fognak robbanni.

A spirituális ember a folyamatos felismerések és azokhoz való hű cselekedetekben nyilvánul meg. Amit kifelé mond, tanít, aszerint gondolkodik, érez, beszél, Létezik. Összhangban áll a test-szellem-tudat. Nem mond vagy tesz mást azért, mert a külvilág miként fogja megítélni, miként fog rá reagálni. Mindez ott is meglátszik, ahol él, a lakáson vagy szobán. Ez is tükrözi a tudatát. Egy önmagával összhangban lévő embernél nincs rendetlenség, sem több hetes kosz, de nem is tisztaságmániás. Pont úgy kint, mit bent, középút. A spirituálisnak látszó személyek lakásain viszont elkerekedett a szemem. A kupi és nagy kosz már éreztette velem, hogy valami belül még nagyon nincs rendben, akár családos, akár nem. Viszont a hiteles embernél, akár ha több kisgyermeke is van, láttam a belső középút nyomait.

Amíg így éltem, hogy mindig másokra lévő hatását tartottam szem előtt a tetteimnek, addig nem tudtam semennyire összhangban lenni, hiszen csak a hogyan kéne mondanom, tennem, hogy kevésbé fájjon, kevésbé legyen félreérthető foglalkoztatott. Így nem lehet élni! A belsőmben olyan elfojtott tűz tombolt, hogy nem volt hova fojtanom tovább, arról nem beszélve, hogy az elfojtott energiák szintén életerő energiák, tehát az Erőd nem áll szolgálatodban. Hiányzik Valami, de nem tudod mi? Az Erő, Aki Vagy, mert csak a helyes-helytelen erkölcsi nézeteken pattogsz. Többé már nem foglalkoztat helyes-helytelen, tegyem - ne tegyem; csak a bizonyosságom, a felismeréseim, intuícióm szerint cselekszem. Mi történt azóta? Minden beindult, felgyorsult bennem és körülöttem, míg előtte csak bedugulás volt. Előtte döntésképtelenség volt és értelmetlensége a döntéseknek. A hit helyett, tapasztald meg. Nem a mi dolgunk folyton azzal foglalkozni, kire milyen hatással lesz, mert akkor aztán semmit nem fogunk dönteni, tenni, csak hazugságból. Nincs olyan opció, mely mindenkinek jó, melyben mindenki melléd áll és szeret. Nem létezik az, hogy valaki meg ne sértődjön. Éld meg és nézd meg, a legfontosabb dolgok változtak- e az életedben ezzel a hozzáállással. Amint ezt felfedezed, romba dől a téves hitrendszered a spiritualitásról. Az életemen semmit nem változtatott. Akik elfogadtak csupaszon, azoknak mindig szerethető voltam és sose volt egy számonkérés, beszólás sem a stílusomért vagy más egyébért. Akik meg mindig is ellenem voltak és gyűlölködtek, tudod kedvesem mi történt? Egy rövid ideig kedvesebbek voltak, elhintve az illúziót, hogy a bennem lévő változások hatottak rá és jó, hogy nem voltam őszinte az Igazság tekintetében (nem vélemény ráerőltetésről van szó.). A rövid idő alatt is éreztem az ellenérzésüket, majd a gyűlölködésük felerősödött, mikor folyton azzal foglalkoztam, mit mondjak és hogyan, mert milyen hatással lesz rá. Így náluk sosem mondhattam semmit. Narcisztikusokkal nem lehet „bánni”. Szóval a nagy együttérzésemre, erkölcsösségemre, kímélésemre nagyobb ellenállás, harag, gyűlölet lett a válasz, míg akik elfogadtak feltétel nélkül, azok biztattak és nyitották ki a szemem ezen a területen, hogy nem ezt jelenti önmagamnak és spirituálisnak lenni. 1-2 évig nem értettem, csak éreztem. Majd eltűnt belőlem a kérdések sora, hogy helyes vagy nem helyes, mert Illúzió. Ami számomra alapigazság, az másnak még hazugság. A fényem valakinek angyali, másnak démoni, egyesek szerint átjárható vagyok. Így tök mindegy valójában mit csinálsz, csak egy a lényeg, Legyen Veled Összhangban. Semmit nem veszítesz vele, mert mire idáig jutsz, nem marad semmid, ami elveszíthető.

A spirituális helyett inkább a Tudatos szót használom ma már. A tudatos ember nem támadja a másikat azzal, hogy ez ego…, védekezés…, ellenállás…, hanem elfogadja és nem erőltet rá semmit.

Lássunk egy példát:

Beszélgetsz egy barátoddal. Ő úgy hiszi, ismer téged és kitalálja neked mi lenne jó. Javasolja, hogy menj el valamilyen csoportos meditációra, kurzusra. Te finoman, de határozottan megmondod:

„Ne haragudj, de nekem nem érzem, hogy szükségem lenne erre.”

Mire a spiri ego: „Most mondtad ki! Hallod magad! Nincs rá szükséged mi? Ez ellenállás, mert félsz. Arra kell menned, amitől félsz.”

Te: „Nem ismersz, viszont én ismerem magam, hidd el. Tudom mire van szükségem, mert a megérzés irányít. Amit ezek adhatnak, azon túl vagyok. Nem tudod a belső folyamataimat, sem az életemet, tapasztalataimat, így kérlek ne erőltesd rám azt, amit te akarsz valójában magadnak.”

Ez persze újabb egozást szül, hogy mennyire ellenállsz, mert ő erőszakosan a saját igazát tolja rád és valóban olyan dologba rángatna bele, amin túl vagy, egyedül is eléred bármikor és miért is keverednél káoszos energiájú emberekkel, amikor te a folyamatos letisztulásodon és védelmeden dolgozol? Ennek a típusú embernek sosem tudsz jó választ adni. A csend pedig hallgatólagos beleegyezés, hogy igaza van. A tudatosabb ember úgy válaszol arra, hogy nincs rá szüksége:

„Rendben. Nincs ebben semmi, csak eszembe jutott, esetleg nem érzed-e jónak, mint ötlet. Ha mégis meggondolod magad valamiért, akkor szólj, tudok kontaktot.”

Lágyan, elfogadóan, szeretettel. Semmi pushing. Így senki nem sértődik meg, nem lesz feszült, nem gondolja túl, miért Nem. Csak, Mert és Kész. Ez Múlthoz tartozik abban a pillanatban, ahogy meglett válaszolva.

Megvannak a helyzetek, mikor ez a párbeszéd igaz is lehet; ha egy önmagát nem ismerő, zavart, kiegyensúlyozatlan, blokkokkal teli emberről van szó és vele terápiázunk, akinek nincs rálátása a benne zajló folyamatokra. Nála igen, mindent, amit mond, gyakran védekező állítás. Maga az energia, a lény kisugárzása és mondatai mögött lévő nyomás vagy elfogadás energiája az, ami megmutatja számodra, hogy éppen melyiket tapasztalod, látod. A legtöbb terapeuta, spiri egoval segíti a pácienst, de vannak pillanatok mikor képesek valóban szívvel kapcsolódni. Akkor a terápia tartós hatást fog kifejteni, eredményesen.

Rá kell látni, ki milyen és aszerint beszélni. Hűen önmagadhoz, de nem ragaszkodva a saját világképedhez.

Egy beteg rokonodnak, aki nem jutott el még magában azokra a felismerésekre, mint te, nem nyitott a felfogásra, ahogy te látsz, akkor nem mondhatod:

„Igen, most ez van. Beteg vagy, fogadd el. Mindenki meghal. Te nem a test vagy.”

Mindent a megfelelő helyen, a megfelelő időben, a megfelelő embernek mondj. Ehhez sok év szükséges, míg saját hibáidból tanulsz.

A te felelősséged, amit mondasz, amit gondolsz, amit érzel, ami benned és belőled jön. Nem a te felelősséged az, ahogy a másik reagál rá, amit a másikból kivált. Viszont a kiváltott válaszreakcióra megint a te felelősséged, hogy mit lépsz vagy nem lépsz. Egy idő után pedig nem fog megérinteni, kiből mit váltottál ki. Ez mindenkinek a saját beidegződéseiről szól. Ahogy reagál, az gyakran csak neki szól. Róla fest képet. Kivétel, ha letisztult emberről van szó, de ezt remélhetőleg érzed.

Fényhalmi Beatrix: Lélekajtók a Tudatosságba

folytatás következik