CZECZON
Előnyei mellett komoly kockázatai is vannak AI használat A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése - áll a brit kormány által ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett. A 45 oldalas tanulmány, amelyet a tudományos, innovációs és technológiaügyi minisztérium megbízásából állított össze egy szakértői testület, a brit kormány által november elejére összehívott nemzetközi AI-biztonsági csúcs vitairata. A dolgozat szerzői által említett fő kockázatok között szerepel, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása megkönnyítheti a biológiai, a vegyi és a sugárszennyezést okozó fegyverek előállítását, illetve a kibertámadások végrehajtását. A különböző AI-modellek ugyanis "személyre szabott" tudományos ismeretekkel láthatják el az egyes felhasználókat, útmutatást nyújthatnak az adott cél eléréséhez szükséges laboratóriumi munkához, és információval szolgálhatnak a biológiai és vegyi alapanyagok beszerzésének lehetséges módozatairól is. Az AI-rendszerek használatával a fenyegetést jelentő felhasználók mindemellett időt is megtakaríthatnak. A mesterséges intelligencia például máris elősegítette olyan számítógépes vírusok előállítását, amelyek az észlelés megnehezítése végett időről időre módosulnak.
70 CsPM