A nehezített fogantatás mögött álló hiedelmeink

Szeghy Krisztina

A nehezített fogantatás mögött álló hiedelmeink

Valaki megy és valaki jön

Az ősz a búcsú ideje. Búcsúzunk a nyártól, az izzasztó melegtől, a zöld fű és fák üde látványától, a madarak csivitelő hangjától. Ahogy közelít az év vége, egyre inkább befelé fordulunk, a külvilág felől a család felé. Az ünnepeink is ebbe az irányba terelnek: Halottak napján meglátogatjuk a már eltávozott hozzátartozóinkat, karácsonykor megajándékozzuk a még élőket.

A Halottak napjához közeledve egy olyan hiedelmünknek a hátterét szeretném megvizsgálni, amivel elég sokat küzdök a munkám során a Babahívogató programban, mert szorongással tölti el a babára vágyó párokat. Ez a hiedelem úgy szól, hogy ha egy családtag elmegy, érkezik helyette egy másik. Ezt a párok sokszor úgy fordítják le maguknak, hogy ahhoz, hogy náluk jöhessen a baba, meg kell halnia az egyik családtagjuknak. Általában a már idős korban lévő, és sokszor valamilyen betegséggel küzdő szüleik azok, akikért leginkább aggódnak. A gyermek iránti vágy mellett megjelenik egy bénító félelem, hogy „cserébe” elveszítik azt, akitől származnak, aki a gondjukat viselte, aki nélkül el sem tudják képzelni az életüket, annak ellenére, hogy már felnőtt emberek.

Az Élet és a Halál körforgása

Az újjászületés gondolata mélyen gyökerezik a kultúrákban és a vallásokban, és nem korlátozódik egyetlen kultúrára vagy vallásra. Az ilyen hiedelmek számos nép és vallás tradíciójában megtalálhatóak, az ókori ind vallásoktól kezdve az ókori görög filozófusokon keresztül a pogány európai népekig, de még Carl Gustav Jungnál, az analitikus pszichológia atyjánál is felbukkan a lélekvándorlás tana.

Az újjászületés és a reinkarnáció - vagy lélekvándorlásnem ugyanaz. Bár a hétköznapok során egy kalap alá vesszük a kettőt, az újjászületés keresztény kifejezés, amely a szellemi újraszületést jelenti, míg a reinkarnáció a lélek újraszületését jelenti egy másik testben.

Számos kultúrában összekötötték az elhunytak szellemét a termékenységgel és a születéssel. Van, ahol az elhunyt továbbra is szellemi jelenlétként, vagy védőszellemként áll a család mellett, segíti, védelmezi, áldásával látja el a családot, amelynek része a termékenység segítése is.

Az általam említett hiedelemnek a kapcsán nem újjászületésről, hanem inkább a családon belüli hely átadásáról van szó: ahhoz, hogy egy kis lélek megérkezhessen a családba, egy másik családtagnak el kell távoznia.

Érzelmi mankó

Lehetséges, hogy ez a hiedelem onnan indult, hogy amikor egy családtag eltávozott, akkor a gyászt könnyebbé tette, ha a hozzátartozók értelmet tulajdonítottak az elhunytának. Így a halál nem egy élet szomorú végét jelentette, hanem kapcsolatot teremtett az elhunyt és egy jövendőbeli újszülött között, ami érzelmileg megnyugtató lehetett a gyászoló család számára. Így a veszteség nemcsak hiányt, hanem reményt is hordozott magában.

Ez a hiedelem egyfajta túlélőmechanizmus lehet a gyászban. Elveszíteni egy családtagot hatalmas fájdalommal és szomorúsággal jár. De az a gondolat, hogy az elhunyt azért ment el, mert „küldeni fog egy kisbabát” maga helyett, megnyugtathatja a gyászolókat, és könnyebben megbirkóznak az érzelmi veszteséggel.

„Porból lettünk, porrá leszünk”

Az élet körkörös természete magában hordozza a gondolatot, hogy a lélek jött valahonnan és tart valahová. Az elhunytak szellemi visszatérése egy körforgásszerű ciklushoz kapcsolódik, amiben az elhunytak és az újszülöttek között kapcsolat van. Az a hiedelem, hogy el kell távoznia egy élőnek ahhoz, hogy jöhessen egy baba, a gyászoló családtagok számára az adott pillanatban vigasztaló lehet, ám nem mindenki számára jelent könnyebbséget. Azoknak a pároknak, akiknél nehezen érkezik a baba - rengeteg vizsgálat, millió vérvétel, számos műtét, hormoninjekciók, sikertelen inszeminációk, vagy lombikok után – előfordul, hogy kifejezetten nehéz elviselni annak a gondolatát, hogy azáltal, hogy ennyire akarják a babát, nehogy idő előtt előidézzék valamelyik szeretett családtag korai távozását. Rájuk ez a hiedelem kifejezetten nagy lelki terhet ró. Leginkább akkor fordul ez elő, amikor valamelyik családtag éppen súlyos betegséggel küzd.

Valóban valaki megy és valaki jön?

A legerősebb ellenérv ennek a hiedelemnek a kapcsán, hogy a Föld népessége meredeken emelkedik. Ha valóban lenne egy felsőbb hatalom által létrehozott létszámkorlát a családtagok adott időszakban létező számát illetően egy-egy családban, akkor a Föld népessége állandó maradna. Természetesen ilyen esetekben nem a racionalitás érvei azok, amelyek elsősorban segíteni tudnak a babára vágyó párnak, hanem egy segítő foglalkozású szakember, akivel át tudják beszélni a szorongásaikat, félelmeiket.

Minden család és minden egyén a saját módján dolgozza fel a gyászt, és emlékezik az elhunyt, szeretett családtagra. Fontos, hogy elfogadjuk az emberek egyéni élményeit és hiedelmeit, anélkül, hogy rájuk erőszakolnánk a saját elképzeléseinket.

Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy az eltávozott családtagjaink bár fizikai valójukban nincsenek már jelen, sajnos nem tudjuk már megölelni, megpuszilni őket, nem érezzük az illatukat, nem hallhatjuk a hangjukat, de mégis a családunk élő részei maradtak, hiszen „újjászületnek” majd a gyermekeinkben. A felmenőink génjeit, és ebből adódó külső vagy akár belső tulajdonságaikat – például a tehetségüket valamilyen területen – örökké magunkban hordozzuk, és a gének révén továbbadjuk az utódainknak, és sokszor örömmel csodálkozunk rá szüleink ismerős szemére, ujjaira, járására, hangjára a növekedő gyermekeinkben.