Vendégül látlak - Kovács Katalin

Blogi

Vendégül látlak

Kovács Katalin

Kedves Kovács Kata – ki vagy Te és miért beszélgetünk most?

Hát erre piszok nehéz válaszolni. (nevet) Legalábbis az első részére mindenképpen. De amennyire ismerlek, a beszélgetés végére segítesz ezt kibogozni nekem. A kérdés második fele már könnyebb: azért beszélgetünk, mert megkértél rá, hogy bemutathass az Olvasóknak, amire korábban reflexből nemet mondtam volna. Hiszen mit is tudnál írni rólam, ami érdekelhet bárkit is?

De mivel az utóbbi időben magamat figyelve rájöttem, hogy azzal is tudom tágítani a komfortzónám határait, ha nem a kisebb ellenállás felé haladok, hanem bevállalok olyasmiket, amitől elsőre lever a víz - belementem. Bízom benne - ahogy már többször megesett ilyen esetek kapcsán –, hogy most is valami sokkal jobb kerekedik a dologból, mint azt elsőre gondoltam volna.

Akkor haladjunk lépésről lépésre. A Magazinhoz több, mint 2 évvel ezelőtt rajtam keresztül kerültél. Az ismeretségünk a Változz velünk! programmal kezdődött, ahol egy zárt csoportban folyamatosan be kellett számolnunk arról, melyik Mentorral töltött idő mit adott számunkra. Imádtam olvasni hétről hétre, ahogy a megéléseidről írtál. Amikor egy-egy foglalkozáson személyesen is volt alkalmunk beszélgetni, megtapasztaltam, hogy szóban is pont olyan vagy, mint írásban. Megkedveltem az őszinteségedet és szókimondásodat, de legfőképp azt, hogy gördülékeny stílusban, humorba csomagolva osztod meg másokkal az általad megélt örömöket és nehézségeket. Honnan jön ez a magával ragadó stílus?

Zavarba hozol (elpirul). Tudod, én egyszerűen csak írok... nem tanultam, nem tudtam, hogy tudom hogyan „kell”. Éppen ezért bele se vágtam volna, ha nem invitálsz. De megtetted és köszönöm, mert ez egy komoly előrelépés volt számomra azon az úton, hogy egy több százezres olvasóközönség számára írhassak.

Az ismerőseid biztos nagyon büszkék Rád és sok elismerést kapsz tőlük a cikkeidért.

Az az igazság, hogy kicsi ez a falu, ahol én élek és az emberek nem mindig olyan nyitottak, ahogy Te képzeled. Nem kifejezetten merném állítani, hogy túl sok visszajelzés érkezik az itteniektől felém. És ez nem csak az írásra vonatkozik, hanem a korábbi munkámra is a biztosítónál.

Érdekes, hogy ezt mondod, mert a biztosítós munkám kapcsán én mindig bőven kaptam hideget-meleget. Negatívat főleg inkább azok részéről, akiknek segíteni igyekeztem a munkám kapcsán. Az ismerősöktől viszont inkább azt: le a kalappal, hogy Te ezt tudod csinálni, én nem lennék rá képes. Ez valami olyasmit jelent a számomra, mintha lenéznék azt a fajta munkát, amit a biztosítóknál végeztünk. Pedig Téged ismerve pontosan tudom, hogy ugyanaz a szándék vezérelt mindig, mint engem – mindenkinek olyat ajánlani, ami számára a megfelelő biztonságot nyújtja, legyen szó az autójáról, a lakásáról vagy a szeretteiről.

Igen, erről már beszéltünk korábban is, és mostanában fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes lenne ezt a fajta munkát bemutatni a kulisszák mögül, hogy az emberek megismerjék a másik oldalt is. Betekintést nyújtani abba a szemléletbe, amit mi képviselünk tudásunk legjavát adva. Persze csakis abban az esetben, amennyiben … De ne lőjük le a poént, hiszen tervben van egy közös cikksorozatunk a témában, ugye? (mosolyog)

Szóba került, igen. De valóban ne szaladjunk ennyire előre. Térjünk vissza az írásra. Mit ad Neked az a fajta, ezek szerint kicsit egyoldalú kommunikáció, amit a Magazinban megjelenő cikkeiddel folytatsz? Illetve az egyéb írások, mert úgy tudom irodalmi pályázatokon is részt veszel.

Mindig meglepődöm, milyen jól informált vagy. Ami a pályázatokat illeti, szeretem a bennük rejlő kihívást. Izgatottá tesz, hogy egy-egy megadott téma mit indít el bennem, hogyan alakít menet közben engem is az írás és mi kerekedik ki belőle a végére. Arra vagyok kíváncsi ilyenkor, hogy vajon sikerül-e teljesítenem a feladatot és mindig örömmel tapasztalom, hogy igenis megy. És bár volt már rá példa, hogy díjat is nyertem 1-1 írásommal, de igazából nem ezért a fajta elismerésért csinálom, hanem mert jól esik a lelkemnek.

Magamból kiindulva sejtem, hogy aki ennyit és ilyen örömmel ír, mint Te, az valószínűleg olvasni is szeret. Jól gondolom, hogy az olvasás által inspirálódsz és kapsz ihletet hozzám hasonlóan?

Eltaláltad. Ilyen téren egyébként elég széles körű az érdeklődésem. Olvasok könyveket, blogokat, tematikus csoportokat. Mindig van, ami jön és megszólít - hol ez, hol az. Legnagyobb kedvenceim azért úgy érzem mégis a könyvek. Egy jó könyv kiszakít a valóságból, megannyi életet élhetsz általuk.

Az írásaid mennyire valós alapúak és mennyi bennük az írói szabadság/kitaláció?

- Természetesen sokszor írok saját megéléseimről, de a fantázia is nagyon fontos számomra. Az álmaim csak az enyémek – imádok abban a világban lenni. Sokszor kérdeztem már magamtól: vajon amiket ott megélek és amit a való életben tapasztalok, összehasonlítható-e egyáltalán?

Értékesebb-e egyik a másiknál vagy egyszerűen csak egy „másik Kata”, aki szintén én vagyok?

Van-e kedvenc íród, könyved? Miket olvastál, olvasol mostanában?

Jelenleg Julia Kellytől Az utolsó kert Angliában című könyvet bújom. Milyen mókás, a Magazinban mostanában kertekről írok és csak most tudatosult bennem, hogy éppen arról is olvasok. Vajon melyik lehetett előbb? Foglalkoztatott a téma és írni akartam róla, ezért elkezdtem beleásni magam, vagy egyszerűen rám talált egy „kertes könyv”, ami megihletett, hogy én is írjak a témában? Előtte Daisy Goodwin Sisi angol szerelme volt egy nagy kedvenc a gördülékeny szövegezésével – magukkal ragadtak a mondatok, a meghitt atmoszféra, a megannyi stílusbeli finomság. És ami még nagyon megfogott az utóbbi időben az Valérie Perrin Másodvirágzása volt. Bámulatos történetvezetés! Lassan adagolt információ-cseppecskék a mélységes fájdalom ösvényein, az elejétől a végéig az zakatol az ember fejében, mi történt, mi történt… tudni akarom.

Olyan lehet, mint számomra a Te írásaid. Amikor megjelenik a Magazin, mindig az első vagy, akinek a cikkét keresem és olvasom. Amúgy biztosra veszem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Csodálom azt a könnyedséget, amivel írsz a komoly témákról is. Magamról viszont tudom, hogy egy-egy kiemelkedően jó cikk mögött sokszor nehéz munkaórák állnak... Te mennyire veszed komolyan azt, hogy Neked írnod "kell"? Azért kérdezem, mert rájöttem: nálam ott csúszott el a dolog, hogy kötelességemnek éreztem, hogy minden számba adjak le anyagot. Ez egy idő után pedig olyan szinten hazavágott, hogy azt mondtam, inkább hagyom az egészet, mivel pont az veszett el belőlem a megfelelés kapcsán, ami miatt korábban imádtam írni. Hogy néz ki ez Nálad? Mennyire tudsz határokat húzni, hogy megmaradhasson az írás öröme és könnyedsége számodra?

Nincs bennem semmi kényszerűség. A téma mindig megvan, hamar összeáll a cikk a fejemben. Ami a nehézséget okozza, hogy szinte sosem érzem elég jónak. Többször átírom, alakítom, formázom, mindaddig, amíg olyanná nem válik, amihez úgy érzem, adhatom az arcomat. A Magazinban pedig pont azt a fajta szabadságot szeretem a legjobban, hogy nincs kötve a kezem: hozhatom a saját aktualitásaimat.

„Szakmabeliként” sejtem, hogy mit ad Neked az írás, de Te hogy tudod pontosan megfogalmazni: miért írsz?

Gondolkodni akarok is és szeretek is, ezt pedig valahol ki kell vezetni. Mindig adatik egy elgondolkodtató, jó beszélgetés, beszélgetőtárs. Így készülnek a riportjaim. Felfigyelek valakire, aki megfog a személyiségével, önmagán túlmutató cselekedeteivel, egyéniségével. Mindig az ember érdekel, az érzései, a motivációja, a belső világa. És amiért még írok: hatást akarok kiváltani. Elgondolkodtatni az Olvasót, önreflexióra késztetni, megmozgatni, megbizsergetni, felháborítani, vagy egyszerűen „csak” egyfajta aha-élményt adni. Érzéseket akarok gerjeszteni, impulzusokat adni. És azt, hogy az írásom által megélt érzéseit az Olvasó továbbadja másoknak. Olyan ez, mint valami mozgalom, bár talán nem ez a megfelelő szó rá. A lényeg, hogy hiszek benne, hogy lehet minden jobb. Egy örök naiva vagyok, egy nyitott könyv, aki a soraival ad, és akibe írhatsz, mint egy naplóba.

Engem lenyűgöz, hogy annyi témához tudsz értékes nézőpontokat adni a pénzügyektől kezdve a közösségi média használatán és az oldtimer autókon keresztül a lélekemelő dolgokig bezárólag. Mered vállalni az esendőségedet és hogy nem vagy mindig topon, de az írásaid végkifejlete mindig pozitív. Érdekel, hogy mi alapján választasz cikktémákat a Magazinba, amikor mondjuk nem egy szerkesztőségin elhangzott dologhoz kapcsolódsz. Illetve arra is kíváncsi vagyok pontosan hogyan áll össze egy-egy cikked?

Ha azt mondom magától, biztos kinevetsz. Pedig gyakorlatilag tényleg ez az igazság, szinte önjáró módon összerendeződik és véglegessé alakul. Mikor eldöntöm, hogy miről írok, egész egyszerűen folyton felbukkan az adott téma kapcsán egy rakás információ. Fűződik a gyöngysor szemenként, kötöm a mondatokat, építem egymásra őket. Ennyire egyszerű.

Tudjuk, hogy MÉG nem kizárólag az írásból élsz - mit csinálsz még mellette?

Úgy élek, amit vallok. Az egyik ilyen sarokpont a több lábon állás, hogy sose legyen az ember kiszolgáltatva egyvalaminek még megélhetés terén sem. Így mondtam igent egy olyan felkérésre, amit pár évvel ezelőtt csípőből hárítottam volna. Könyvelek – pedig hogy utáltam! Adtam neki még egy esélyt, és ismét bebizonyosodott, hogy a hozzáállás megváltoztatása csodákra képes. Ez az újfajta munka intellektuálisan megmozgat, én pedig élvezem! A folytonos változás lett a közegünk, és főleg elmében, pszichésen kell felkészültnek és rugalmasnak lennünk. Minden, ami segít minket ebben, arra érdemes rábólintani! Természetesen a biztosítási és befektetési tanácsadás is megmaradt ezek mellett, és hát ahogy mondtad, én ezt sem a szokványos módon „űzöm”. De erről bővebben majd a saját cikkemben!

Kíváncsian várom. És igyekszem kapcsolódni hozzá, mikor eljön az ideje, a saját tapasztalataim alapján. Hálásan köszönöm a beszélgetést. Segítettem kibogozni, hogy ki is vagy Te, Kovács Kata?

Azt hiszem tökéletesen sikerült. Az írás művészete mérhetetlen ajándék számomra. "Az élet gazdagsága az enyém, az a kincs, hogy másképp látok, mint a többiek…" - Kosztolányi után szabadon. És én is köszönöm a beszélgetést.