SERFŐZŐ GYÖRGY
Szép napot Eurázsia!
Fiatal vagyok még ahhoz, hogy kiégjek az élet perzselő cirkuszában. Noha szeretem azt hinni ez valami magasabb rendű képesség mellékhatása, amit a tudatom már hordozott magában, s mikor testet öltvén az anyagban találta magát, már ott volt e hajlam. De ez önámítás csupán, semmi több. A mi korunk nagy nyavalyája ez a fásultság, mely mindenkit utolért egyszer, ha csak nem elefántcsonttoronyban tengeti napjait. A média elidegenít minden társadalmilag természetes jelenségtől és tragédiától. A halottak csak számok egy beolvasott listán, a háború csak valami avult jelenség, a haszonszerzés egy ósdi, de annál kegyetlenebb formája. A csalás, hazugság és átverés emberi sajátosság, amiben csupán a léptékek térnek el. A kis bosszúság általánosságban jelentősebb, ha velem esik meg, ellenben a nagy másodlagos, ha nem érint közvetlen. Vegyük példaként, hogy a fáma szerint emberek százait és ezreit tévesztik meg, verik át a palánkon, s egyeseket jogtalanul hurcolnak meg kicsinyes nyereségvágyból. No, hát kiderül, ez valóban így ment, visszamenőleg évekre.
– Ehh! Nem újdonság, tudtam én ezt mindig is. Eszek egy lángost és megyek tovább. Cinikusan és öntelten nyilatkoztatom ki magamnak a nagy igazságot, mintha ennyivel dolgom a nagy egészben bevégeztetett volna. De 114 CsPM
tényleg csak ennyire tellett tőlem? Tényleg nem az én gondom? Valóban csendestársnak kell lennem egy életen át? Érdekes, hogy én magam is annyi mindenért tudok lelkesedni, ami nem számít semmit, de ha igen, akkor sem leszek több, ha nyer a futballcsapatunk vagy külhonban díjaz-
