Szép napot Eurázsia!

Serfőző György

Szép napot Eurázsia!

Fiatal vagyok még ahhoz, hogy kiégjek az élet perzselő cirkuszában. Noha szeretem azt hinni ez valami magasabb rendű képesség mellékhatása, amit a tudatom már hordozott magában, s mikor testet öltvén az anyagban találta magát, már ott volt e hajlam. De ez önámítás csupán, semmi több. A mi korunk nagy nyavalyája ez a fásultság, mely mindenkit utolért egyszer, ha csak nem elefántcsonttoronyban tengeti napjait. A média elidegenít minden társadalmilag természetes jelenségtől és tragédiától. A halottak csak számok egy beolvasott listán, a háború csak valami avult jelenség, a haszonszerzés egy ósdi, de annál kegyetlenebb formája. A csalás, hazugság és átverés emberi sajátosság, amiben csupán a léptékek térnek el. A kis bosszúság általánosságban jelentősebb, ha velem esik meg, ellenben a nagy másodlagos, ha nem érint közvetlen. Vegyük példaként, hogy a fáma szerint emberek százait és ezreit tévesztik meg, verik át a palánkon, s egyeseket jogtalanul hurcolnak meg kicsinyes nyereségvágyból. No, hát kiderül, ez valóban így ment, visszamenőleg évekre.

– Ehh! Nem újdonság, tudtam én ezt mindig is. Eszek egy lángost és megyek tovább.

Cinikusan és öntelten nyilatkoztatom ki magamnak a nagy igazságot, mintha ennyivel dolgom a nagy egészben bevégeztetett volna. De tényleg csak ennyire tellett tőlem? Tényleg nem az én gondom? Valóban csendestársnak kell lennem egy életen át? Érdekes, hogy én magam is annyi mindenért tudok lelkesedni, ami nem számít semmit, de ha igen, akkor sem leszek több, ha nyer a futballcsapatunk vagy külhonban díjaznak egy jeles honfitársat. Pedig az ember jottányit sem változott az évszázadok alatt, mégis most olybá tűnik, mind megelégszik a hamis részvétel talmi illúziója nyújtotta sikerélménnyel. Csak a sikerrel! Hisz, ha a csapat veszít, hirtelen felmerül mindenkiben, mért is kapnak akkora pénzeket, s a jeles kutatóink induló munkásságának honorálását/támogatását a kutya sem követeli meg senkin. Pedig a néhai forradalmi vágy most is itt lappang, elvetett magként a hamuval fedett földben. Szabadságért, Egyenlőségért, Testvériségért fel lehetett állni a barikádokra, ma nincs miért lázadnia a nyugatnak. Mert őszintén ki a jó Istent érdekelnek annyira a rasszok és eltérő szexusok jogai, hogy meghaljon értük vagy ellenük? A kényelem lett a fájdalomcsillapító, amiről alig mondana le bárki önként egy homályos, kvázi illuzórikus célból. Féltem a munkám, a megélhetésem, a családomat, s barátaimat, ezt és még azt is. Badarság! A kényelmemet féltem, melyet elvehet a bank,

a főnök, a miniszter, hisz ezek zsebéből kaptam így vagy úgy, s ha nem, mert saját kitartó munkám eredménye is, elvehetik az előbbiek, ha nem becsülöm eléggé, vagy ha túl nagy a szám és a rossz szavakkal tömve. Ez a félsz teszi kiszolgáltatottá, aki nem védi meg ami az övé, azt el fogják venni tőle, ha pedig nem hajlandó megvédeni a másét, ami az övé, ő is egyedül fog maradni. Legyen vállalkozásod, napelemed, éttermed, vagy csak pusztán a környezet szereteted, mindet törékeny tulajdonjog tart a kezedben. Minél nagyobb a veszteni való, minél törékenyebb a tulajdonjog, annál bizonytalanabb a kényelem biztosítéka. És a kényelem nagyobb úr a szükségnél, pedig egyesek kényelme másnak a legnagyobb ínség, s mégsem hajlandó kockáztatni.

Csak az internet kapcsolatotok veszthetitek, de egy egész öntudatot nyerhettek!

Ember és ember közti különbséget tényleg nem a vagyon vagy az iskolák száma, s nem a felmenők vagy a bankszámla értéke mutat meg. Ugyan mit is számít, kinek van nagyobb képzeletbeli szám a neve mellé írva, vagy kinek több az ősei kék vérének gallonszáma? Tudhatsz többet, amely megyét, ahol élsz, mikor ki birtokolt, s hogyan uralta, ha csak nézed újonnan kire szál annak tulajdona? Hajadra kenheted a geológiai tudásod, ha saját vizeid adják el neked, hogy inni tudj. Igaza volt annak, aki szerint történeti tudásnak akkor van haszna, ha a jelenre igazítva előre jelez vagy utat mutat, mi sodorhat bajba. A különbség tehát az adott jelenség és nem az érték.

Nincs hát igaza annak, aki a sok alacsonyan kvalifikált honfitársára mutogat, mint a bajok okozója. A nem hasznosult ismeret épp oly forrása a bajnak, mint az ismeret hiánya. De felesleges a helyzet kauzalitásainak vizsgálata. Ha valakit sikerül is meggyőzni a narratíva hitelességéről, vagy legalábbis ellenérveiből kifogyván kénytelen elfogadni, rögtön jön a kontrakérdés.

– Jó, de mi a megoldás?

Azt hiszem elégedetlenségből nincs hiány, hisz ez a kérdés csípőből adja magát mindenkinek. Na igen, mit ér magában az ok-okozati tényezők feltárása a helyes analógiák ismeretének hiányában? Értjük a problémát és ismerjük az előzményeit, de mégsem áll a szánkra a válasz. Mégpedig azért, mert túl sok minden gátolja kinyilatkoztatásainkat, hiszen történeti tudásuk nem enged a polgárságnak, a demokráciának (ami nem egyenlő a köztársasággal), a monarchiának vagy a liberalizmusnak, a kommunizmusról nem is beszélve szabad utat nyelvünkre. Hitetlen népség ez, mi mindent fenntartással kezel, ami kívülről jön. És ilyen nagyívű felelet komoly előképet követel, pláne, ha már kipróbálták.

Persze lassan minden organikus sajátosság elhal idehaza, mert sem a nacionalizmust, sem a konzervativizmust nem veszi senki komolyan. Eurázsia ezen leszállópályáján nem maradt más, csak a táj, amin vonatok vágnak át, autópályák és légi utak, amik mocskos benzingőzt hagynak maguk után. Fullasztó ege alatt házmesterek iparkodnak, omladozó monarchiakori épületei tövében sokasodva. Ezeket a házakat a turizmus csak még jobban lelakja, szép városait mára alig érzi valaki sajátjának. Tudják, hisz tanulták, Eurázsia hadban áll Óceániával, s még anno régen eme leszállópálya volt a védőbástyája, mikor Kelet-Ázsiával dúlt a harc. Erre az emlékezetre már-már bűn gondolni, ezért nem hiába az első titkár sokszor tette őket próbára, de megfelelt neki e népség legtöbb polgára.

Na de kik ezek, akik itt laknak? Én már nem tudom. Ez már nem az a nép, mely atyáinak itt annyiszor vére folyt, kiknek szent nevét ide ezredév csatolta. Legalábbis ilyen magasztos helyet jobban becsülnének az igazi utódok. De mi is tehetné különbé ezt vagy azt a népet manapság az új internacionalizmus jegyében? Egyszerű a válasz: az egyedi ragaszkodásuk a saját komfortjukhoz. Ki erőszakosan, ki lemondón, ki gátlástalanul, ki megalkuvón. Vannak, akik feláldozzák évezredes városaikat, hogy míg azok lassan elpusztulnak, közben ágazatok virágozzanak. Mindegy a nemzetiség, mindegy, ha egy a kultúra, a globális bóvlibolthálozatok egyenlő aranykora.

Értem én, hogy a nemzetállamiság konzerválja a sérelmeket is, miket az új internacionalizmus boszorkányként üldöz. Egy nemzeti öntudat bármely más nemzet soviniszta gyűlöletére adhat okot! Érteni kell minden ilyen viccnek alapja van és az ember imád általánosítani, lásd: Lusta az olasz, az USA-ban mindenki ostoba, gyáva és bunkó a francia, az arab robbant, Románia meg … hadd ne folytassam.

Mi erre az orvosság? A komfort! Kényelem, a nemzet helyett! A huszadik század minden kényelmetlensége teremtette a huszonegyedik minden kényelmét. Túlzás nélkül állítható, hogy a múlt század technológiájának nagy része és az összes elhullajtott vére erre lett hasznosítva. Ki mondaná, hogy inkább feküdnék vértől borítva csonkán egy harcmezőn, mint jóllakottan a fűtött szobámban. Pedig nem lett pacifikálva az ember, van és lesz még harc és éhínség. Lesz-e még olyan generáció, amely apáinkat nevelte, vagy nagyapáinkat? Akik forradalmárok és lázadók lesznek, nem youtuber vagy insta celeb. Ha egyik olvasó sem botlana belém az utcán, hogy elmondja, hát megteszem én.

- Hé’ hisz ez mind már-már közhely, tudjuk mi ezt rég. Vészmadárból manapság tizenkettő egy tucat. Olvastunk már ezekről, amit itt puffogtatsz, nálad jóval nagyobb koponyáktól! –Akkor viszont, hadd kérdezzek vissza.

– Mért nem hallgattatok rájuk?

A történelem valóban ismétli önmagát, s a közvélekedéssel szemben nem oly feltérképezhetetlen. Csak okulj a múltból, hisz a történelemkönyv nem jós gyűjtemény, csak analógiákat tárhat eléd. Bárki utána nézhet mit, miért, hogyan, nem nagy fáradtság a saját véleményalakítás. Ha meg tévedsz is, mit számít? Legalább érdemben alátámasztottad a döntésed és nem bemondásra adtál vissza nem térítendő hitelt. Nietzsche is úgy látta, nincs semmi haszna annak a történettudománynak, ami a múlttal határozza meg a jelent, s állítom igaza volt! Marx a saját korában előre látta hova vezet a globális kapitalista működés, csupán akkor még imperializmusnak becézték. Megvalósult egy disztópia, olyan, amelyet Huxley, vagy Orwell megálmodtak, de ők se gondolták volna, hogy ilyen unalmas lesz. Bár megélném azt, amikor ez a végtelenített felvétel megszakad és talán meg is fogom, unom már nagyon ezt a kényelmes poklot.

Kiábrándító minden tüntetés, minden híradás, az összes látszat botrány és kampány, s azokhoz fűzött minden üres semmitmondó frázis, amit kiötlöttek valami whiskytől és szivarfüsttől bűzlő meetingen. Az ország előremegy, jobban teljesít, összetart, satöbbi. Ezek a hazugságok azoknak a legnyilvánvalóbbak, akikről azt képzelik, hogy a leginkább hajlanak rájuk. Az ország a legkevésbé sem tart össze és nem megy semerre. Igaz, biztos

van olyan nemzet, amelynél jobban teljesít, de hát mezőny kérdése a helyezés. A nép ezt akarja, s azt elutasítja, ilyen meg olyan statisztika szerint. Száz marhából kilencven tiltaná be a böllérkést. Megint csak olcsó varázslat, kiknek a véleménye felel majd meg a kívánt aránynak. Nem kezdek elemzésbe, sem a szimptómák, sem a kórelőzmény esetébe, viszont adok egy választ minderre, tisztelt polgártársaim. Az országunk halott, de legalábbis alig van pulzusa és ez nem a nyugat, vagy a kelet által hozott kórokozók okozta kóma, ez végelgyengülés. A végső fáradtság, mely parkolópályára teszi az öntudatot alul, s felül a szervezet minden sejtjében. Senkiben sem marad akarat, sem az idegen hatalmakat kiszolgáló vezetőkben, sem a tétlenül tűrő kisemberekben, sem a roppantul elszigetelt tüntetőkben. És az időnként szikrát hányó okos megmondó emberek sem növelik a pulzusszámot, legyenek bármilyen fiatalok vagy karakánok. Nem vagyunk áldozatai magasabb körök összeesküvésének, a károkat a mi nemtörődömségünk eredeztette. Az ezeréves államiság bármely más pontjában több reménye volt a magunkfajtának. Nekünk, a kívülállóknak, akik már csak elvből sem választanak oldalt. Nekünk, akik sem beletörődni, sem elmenekülni nem kívánunk. Nekünk, akiknek kezéből kicsavarták a korok azon hatásunk, amivel új gondolkodásmódokkal változtathattunk egykor a közgondolkodáson. Nekünk, akik ma már csak valakik vagyunk, pedig lehettünk egykor bárkik. Minket már nem szabadít fel senki, mert saját magunkon kívül nem is nyom el más. Mit javaslok hát?

Hölgyeim és uraim, itt az idő múzeumba tenni a koronát és a palástot, amik mementói az önmagunknak adott sakknak, melyből azóta sem kívántunk kilépni, hisz utána tán vár a matt. De a király halott! Az ezeréves állam vele halt az olasz hegyvidéken, s Bosznia fekete kövein. Tegyük le a lantot és fogadjuk el, hogy nem jön más, aki minket vezessen, aki megmondja merre induljunk tovább. Kezdjük elölről az államalapítást! Szanálni kell a múltunk, nem átiratokat gyártani, amikkel igazoljuk a jelen helyzet kilátástalanságait. Azonosságokat kellene keresni és közös álláspontokra jutni, nem pedig az ellentmondásokat kutatni, amiknek nyomán majd el lehet hidegülni. Hát nem volna jobb fellelnünk közös ideánkat, s azt elvárni, teljesülésbe vinni? Tényleg ennyire elfeledtük az utópiáinkat? Az olyan világokba vetett hitet, ahol öröm megszületni, élni, dolgozni, harcolni és meghalni. Ez nem a túlvilágon vár s nem a múltból lett radiálva, ez a jövőben lappang és vár megvalósításra.

nyitó fotó: Csizmadia Norbert, Geofúzió című könyve