Mediáció mint varázs(latos) eszköz?

Udvar Melinda

Mediáció mint varázs(latos) eszköz?

- interjú Dr. Fellegi Borbálával és dr. Vajna Virággal

5. rész

Közösségi tervezés a Római parton II.

A Római partot érintő közösségi tervezést érintően készítettem 2023. szeptemberben egy interjút a Mediátotoktatás.hu trénereivel: dr. Fellegi Borbálával, és dr. Vajna Virággal. Az interjúban sok minden elhangzott a közösségi tervezésről általánosságban, és sok - sok színes egyedi történet, körülmény a Római parton zajló közösségi tervezés kapcsán.

Az alábbi rajz szemlélteti azt a folyamatot, amely gyakorlatilag egy éven keresztül zajlott, és amelynek eredményeképpen lezárult ez év szeptember végén a koncepciótervezés folyamata:

Magáról a folyamatról, a tapasztalatokról és erről a nagyszabású projektről beszélgettem újra Borcsával és Virággal.

Virág: Igen, ahogyan az ábrán is látható, kb. egy éven keresztül kellett együttműködnünk, és azt gondolom a leghálásabb feladatunk nekünk, fórumokat vezető mediátoroknak volt. Rendkívül sok ember dolgozott ezen a projekten: egyes kollégák tárgyaltak az önkormányzatokkal, vagy az előkészítő beszélgetéseket folytatták le a szakemberekkel, önkormányzati dolgozókkal és még sorolhatnám.

Nekünk mediátoroknak és asztalgazdáknak, minden egyes fórum után volt egy „kör” – sokszor online – ahol mindenki beszámolt az élményeiről, megéléseiről, illetve javaslatot tehetett arra, hogy min kellene változtatni, tulajdonképpen egyből szupervízióba kerültünk. Ez a rendszer sokat segített nekünk abban, hogy ne fásuljunk bele, ne csak „toljuk” a vállalt munkát, hanem mi is jól legyünk, jól érezzük magunkat a folyamatban végig. Ez azért fontos, mert csak így tudtunk a legtöbbet segíteni a fórumon résztvevő lakosoknak. Azt gondolom, hogy nekünk mediációval foglalkozó szakembereknek is egy nagyon szép tanulási folyamat volt…

Borcsa: Ahogyan ezt már korábban is említettem a Római azért is kicsit más, mint a többi közösségi tervezés, mert sok érintettje van a jövőbeli döntéseknek, a legtöbb esetben, ha közösségi tervezés indul egy településen, akkor „csak” az ott élők, a lakosok érdeklődésére lehet számítani.

Ugyanakkor a Római esetében az is egy neuralgikus pont volt, illetve jelenleg is az, hogy már többször volt döntés, de a döntések végrehajtása elmaradt. Ezt tapasztaltuk a folyamat során, sok érdeklődőben felmerült a kérdés, hogy ez a kezdeményezés, illetve ez a döntés a gát nyomvonaláról vajon mennyiben más, mint a korábbi döntések, vajon lesz-e tényleges folytatása és végrehajtása a kialakult koncepciónak.

A múlt árnyai ellenére is jöttek a lakosok, az érdeklődők, és részt vettek a munkában, elmondták egyéni elképzeléseiket. Egyszerűen elképesztő volt megtapasztalni, mennyi energiát mozgósított az, hogy megnyílt a tér, volt lehetőség arra, hogy bárki elmondhassa a témával kapcsolatos véleményét, érzéseit. Jöttek nyugdíjas mérnökök, akik szabadidejükben ezzel foglalkoztak, hozták a pendrive-on a komplett megoldási javaslataikat egy -egy kérdésben, amelyeket otthon hosszú órák alatt dolgoztak ki.

Persze a véleménynyilvánítás lehetőségével egyidejűleg különböző konfliktushelyzetek is kialakultak, klikkesedést is lehetett tapasztalni, előfordult, hogy valami/valaki ellen, nem feltétlenül valamiért fogtak össze a résztvevők. És előkerültek olyan régi, évtizedek óta „hamu alatt” nyugvó parazsak, régi konfliktusok, amelyeknek szinte semmi köze nem volt a közösségi tervezés témájához.

Ezeket a körülményeket azért fontos kiemelni, hogy amikor közösségi tervezéses mediációs eljárásban veszel részt mediátorként, akkor nem a régi sérelmek kibeszélésére, egy resztoratív mediálásra szerződsz, hanem jövőbeli előremutató céllal veszel részt benne, így ezeket a helyzeteket kezelni kell.

Virág: Kapcsolódva Borcsához, igen voltak nehéz pillanatok.

Itt a Rómain a legneuralgikusabb pont az volt, hogy hol lesz a gát. Egyes résztvevőknek gondot okozott annak a megértése, hogy ez nem a közösségi tervezés kérdése, nem lehet szavazni ezeken az alkalmakon, hogy hol legyen a gát. Ezt volt a legnehezebb megértetni, hiszen ezek az emberek érzelmileg túlfűtött állapotban voltak.

Több ilyen helyzet is kialakult, és ezek kapcsán választottuk azt a megoldást, hogy teret adtunk azoknak a hozzászólásoknak, kezdeményezéseknek, amelyeknél látszott, hogy rendkívül erős érzelmi töltet áll mögötte. Ettől persze nem oldódott meg semmi érdemben, de ha nyitsz és érdeklődsz, akkor ezáltal őket is benne tartod ebben a folyamatban, nem zárod ki.

Volt olyan helyzet is, amikor egy alkalommal két molinó tekeredett ki, és a verbális eszköztárukat minden mélységében kihasználva estek egymásnak azok, akik két különböző álláspontot képviseltek. Iszonyú ordítozás volt, ott álltunk mediátorok, és olyan megoldást kellett találnunk, ami nem elfojtja az érzelmeket, hanem keretek között tartja. Ezt a helyzetet akkor úgy oldottuk meg, hogy azt mondtuk, jó, akkor erre van öt perc. Ment a vita emelt hangon, majd az ötödik perc környékén az egyik „résztvevő” azt mondta, hogy jó, letelt az öt perc. A vitázók összetekerték a molinókat, pár ember elment, leültünk és folytattuk az eredeti témában és keretek között a beszélgetést.

Borcsa: A Rómain az elmúlt egy évben tapasztaltak megerősítették azt a megállapítást, hogy az emberek ki vannak éhezve arra, hogy elmondhassák a véleményüket azokban a kérdésekben, ami értelmes, ami érdekli őket. Az emberek számára az egyik legfontosabb a tiszta keretek, és kommunikáció: ha egyértelmű számukra, hogy mire van és mire nincs ráhatásuk, és ha tudják, hogy a meghozott döntésekben milyen szerepe volt/van a véleményüknek.

Ezért én azt gondolom, hogy talán ez a legfontosabb, hogy meghallgassuk az embereket. A Rómain is sokszor tapasztaltuk azt, hogy elégedetten, jókedvűen távozott az a résztvevő, akinek a markáns véleménye, az álláspontja ugyan nem került elfogadásra, de részt vett a folyamatban és elmondhatta, amit gondol.

A Rómain lezajlott közösségi tervezés folyamata és az a tapasztalat, hogy emberek ma Magyarországon így tudnak beszélgetni egymással, rendkívül jó minta lehet. Azt gondolom, hogy ami itt történt nemcsak a közösségeket, hanem az embereket egyénileg is erősítette. Voltak, akik azt mondták, hogy azért jöttek el az egyes alkalmakra, mert nekik egyénileg volt fontos, hogy tükörbe tudjanak nézni, eljöttek, elmondták a véleményüket. Sokan megköszönték, hogy volt erre lehetőség, hogy erre teret tudtunk adni. Azt gondolom, hogy már önmagában ez egy hatalmas dolog, előrelépés a társadalmi kommunikációban.

Azt is gondolom, hogy ez egy nagyon tanulandó attitűd a mai Magyarországon, hogy ha egy ügyre van, vagy lehet hatásom, akkor abba beleteszem az időmet, az energiámat és foglalkozom vele.

Virág: Természetesen fontos hangsúlyozni, hogy a közösségi tervezésben tényleges párbeszéd és meghallgatás történik, megvalósul valami varázslat, hiszen ennek az egész folyamatnak nagyon erős közösségteremtő hatása van, volt, erről nem szabad megfeledkezni. Úgy látom nagyon nagy élmény az embereknek – hozzáteszem nekünk mediátoroknak is – megélni, hogy tudunk úgy beszélni egymással, hogy nem biztos, hogy egyetértünk, de mégis egy konstruktív párbeszéd jön létre, akár három órán keresztül.

A közösségi tervezés folyamata hasonlóképpen épül fel, mint a közösségi mediáció: elmondjuk a szabályokat, a kereteket, amik minden mediációs helyzetben nagyjából ugyanazok (ér egyet nem érteni, mindenkit hallgassunk meg, énközlésben beszéljen mindenki, ne minősítsük a másikat stb.)

A Rómain is mindig egy hasonló kérdéssel induló nyitókörrel kezdtük a beszélgetést, például: Mi köt Téged a Római parthoz? Miért fontos Neked a Római? Stb. És akkor a jelenlévők elmondták, hogy itt lakom, ide járok biciklizni, már a nagymamám is itt született és élt, vagy éppen egy vendéglátó egységnek vagyok a tulajdonosa.

Miközben elmondja mindenki, hogy mi az, ami a folyóhoz, ehhez a partszakaszhoz köti, tulajdonképpen létrejön az a tér, az energia, amely teremt ezeknek az embereknek egy közös platformot.

Borcsa: A tényleges munkáról annyit szeretnék elmondani, hogy a megjelent érdeklődőket, lakosokat csoportokba osztottuk. Minden egyes alkalommal volt egy felvezetés arról, hogy mi a fő téma, mit szeretnénk aznap körbejárni, mivel kapcsolatban várjuk az ötleteket.

Volt olyan például, hogy egy természetvédelmi szakértő beszélt a hely természetvédelmi szempontból fontos értékeiről, aztán a csoportok kaptak kérdéseket, feladatokat ehhez, sokszor térképet is. A kérés az volt, hogy ami elhangzik ötlet szintjén, az kerüljön a kiadott papírra, flipchart-ra, így az a javaslat is, amivel a többség nem értett egyet.

Az egyes csoportok külön asztaloknál dolgoztak egy-egy asztalgazda segítségével, aki azért felelt, hogy a résztvevők ne kalandozzanak el a témától, hogy lehetőleg mindenki szót kapjon, a beszélgetést ne dominálja senki, és mindenkinek legyen tere, azaz minden vélemény kerüljön fel a papírra.

Virág: A csoportból a tagok választanak egy szóvivőt, aki nem az asztalgazda, hanem valaki más és a szóvivő számol be arról, hogy miket írtak fel a papírra, így a végére, mire az összes csoportot meghallgatod, gyönyörűen kirajzolódik, hogy hol vannak a közös pontok, mely kérdések kapcsán rajzolódnak ki eltérő nézőpontok.

Minden alkalommal tartottunk egy zárókört, amelyben általában arra kérdeztünk rá, hogy: Kinek milyen volt ez az alkalom?, Mi az, ami jó volt?, Mi az, ami hasznos volt?, Mi az, ami meglepett?

Általában a visszajelzések elég pozitívak voltak: sokszor hallottuk, hogy „jó volt meghallgatni másokat”, „sok mindent megértettem” vagy, „érzem, hogy előrelépés történt”. Számos esetben hangsúlyozták a résztvevők azt is, hogy milyen jó volt a közös ötletelés, mennyire feltöltötte őket.

Úgy tudom, hogy az előző cikk megszületése körül, szeptember végén újra kitelepültetek és a tervezők elhozták az elkészített terveket. Milyen volt a fogadtatás?

Virág: Valóban, 2023. szeptember 23-án volt a Római partot érintő közösségi tervezés zárórendezvénye. Maga a közösségi tervezés is egy kitelepüléssel indult, így az egész folyamatnak a lezárásképpen kitelepültünk ismét, amikor a tervezők elhozták a jelenleg kész terveket, azokat lehetett megnézni, véleményezni, kérdezni.

Az érdeklődés kapcsán azért szeretném elmondani, hogy eredetileg hétvégére terveztük ezt az eseményt, azonban az időjárás miatt ezt hétköznapra tettük át. Sajnos ez ilyen szempontból nem volt szerencsés, hiszen a hétvégén eleve töb ben tudtak volna el jönni egy ilyen eseményre.

Az érdeklődők ezen az eseményen azt nézhették meg, hogy hogyan épültek be a tervekbe azok az ötletek, vélemények, javaslatok, amik a munkacsoportokban elhangzottak és felkerültek a flipchart-ra.

Sokan azért jöttek el, hogy a korábban elhangzott konkrét javaslataikat ellenőrizzék, hogy azok bekerültek- e a tervbe. Arra biztosított ez az alkalom lehetőséget, hogy ha nem találták meg az általuk javasolt ötlet felhasználását, akkor megkérdezhették a tervezőket erről, akik adtak egy konkrét szakmailag indokolt választ, hogy miért nem lehet azt az elképzelést megvalósítani, vagy esetleg máshogyan került beépítésre a tervezés során.

A zárórendezvény egy kötetlenebb esemény volt, ami azt a célt szolgálta, hogy a lakosság és az érdeklődők felé megmutassuk az eddigi munka, és ötletelés végeredményét, egyúttal lehetett a szakértőkkel, a tervezőkkel konkrét szakmai kérdésekről beszélni.

Felmerül kérdésként, hogy mit lehet tudni a tervek megvalósulásáról?

Virág: Természetesen mindenkit érdekel, hogy az engedélyeztetési eljárást követően a tervek megvalósítása érdekében lesz- e előrelépés.

Ezzel kapcsolatban a folyamat alatt végig egyértelmű volt a kommunikáció, hogy jelenleg nincs a megvalósításra forrás, elképzelhető, hogy pályázati pénzből szeretnék megvalósítani, lehetőség szerint szakaszos bontásban.

A közösségi tervezés eddigi folyamata alatt nekünk, mediációval foglalkozó szakembereknek annyi kérésünk volt, hogy a megvalósítás kérdésében transzparensen kommunikáljanak a szervezők, az önkormányzati szakemberek és a politikusok is. Ha ez nem így valósult volna meg, akkor ez nagyon megnehezítette volna a munkánkat, hiszen ezeket az ellentmondásokat kellett vonal a mediáció keretében kezelni.

Ennyi mediátorral még soha nem dolgoztam együtt egy projektben, azt gondolom nem is volt Magyarországon hasonló projekt.

A közösségi tervezés egy nagyon szép, lélekemelő folyamat, közösségépítő szerepe van, és utólag sok ember megfogalmazta, hogy gyakorlatilag minden, a minket érintő közös ügyről lehetne így, ilyen keretek között beszélni. Úgy gondolom, hogy ha egy település vagy városrész lakói részt vesznek egy ilyen tervezésben, akkor az egyúttal egy kommunikációs mintát is teremt, mutat egy lehetőséget, hogy közös ügyekről lehet jólesően is beszélgetni.

Borcsa: Fontosnak tartom zárszóként hozzátenni, hogy a közösségi tervezés élménye maga a demokrácia tanulása, és alkalmazása. Hiszen társadalmi szinten mire lenne nagyobb szükségünk a mostani időkben, mint annak megélésére, hogy ahogy magam is alakíthatom a körülöttem élő közösségek életét, úgy a közösségeim is viszszahatnak rám, alakítanak az én életemen és értékrendszeremen. Ennek a folyamatnak a legnagyobb ajándéka, hogy a többségünk megéli azt, hogy EGYÜTT többek és jobbak vagyunk, mint egyedül.

kép forrás: https://romai.budapest.hu/