20
Erkölcs és jog II.
Erkölcs és jog II. konferencia, 2020 – Összefoglaló vélemények
Hol van a határ? Dr. Darák Péter
tézményrendszer kapacitásának határára ért. Vajon egy ilyen, jogilag szabályozott kérdéskörben, mint az egészségügyi finanszírozás, az egészségügyi intézményrendszer, találunk-e erkölcsi útmutatót? Találunk-e erkölcsi parancsot egy olyan helyzetben, amikor az egészségügyi intézményrendszer kapacitásának határára ér, emiatt pedig nem képes társaink elhalálozását megakadályozni? Dr. Erdő Péter
Két kikerülhetetlen kérdés
Konferenciánk fontos eredménye: közelebb kerültünk az igazságosság bírósági kritériumainak meghatározásához azáltal, hogy sorra vettük erkölcsi és jogtörténeti párhuzamait, általuk lefedett kérdéseit, és hozzájárultunk ahhoz is, hogy a mai igazságszolgáltatásban világosabban lássuk e két norma határait és összefüggéseit. Két végletet fogalmazok meg kérdésemben, amelyekre zárszóként választ kérek előadóinktól. Az egyik kérdés az, hogy miként tekintünk arra a helyzetre, amikor egy erkölcsi előírást nem követ a jog kényszere. El tudjuk-e fogadni azt, hogy léteznek csak az erkölcs által megfogalmazott kívánságok, amelyeket a jog nem kényszerít ki? Hogy konkrét példával éljek: a mai előadások során is szóba került a házasságtörésre vonatkozó erkölcsi parancs, amelyet mindannyian ismerünk, ám a hatályos jog nem szankcionálja. A másik kérdés ennek épp az ellentéte. Ha visszagondolunk a 2020 tavaszi járványügyi helyzetre, aggódva figyeltük azokat a híreket, amelyek Olaszországból érkeztek, különösen Lombardiából. Feltehető, hogy jó néhány embertársunk halálát okozta, hogy az egészségügyi in-
Közös erkölcsi minimum nélkül működésképtelen az állam és a társadalom
Azt hiszem, hogy szinte minden előadó valahogy összekapcsolta, talán azonos értelemben is használta a bűn és a bűncselekmény fogalmát. Ezzel szemben a teológia világos különbséget tesz, és azt mondja, hogy a bűn erkölcsi kategória, a bűncselekmény pedig jogi. Ráadásul a mai kontextusban világi jogi kategória. Tehát két különböző normarendszer megsértéséről van szó. Azonban az a vívódás, amely most már hosszú idő óta megfigyelhető e területen, mutatja, hogy a pozitív állami jognak is szüksége van bizonyos erkölcsi visszautalásokra a társadalom közérzete, közfelfogása mentén. Hallottuk Harmathy professzor úr előadásában, hogy a bírói gyakorlatnak
is és a jogszabályoknak is hányszor kell valamiféle erkölcsi, etikai kritériumra utalnia. Igen ám, de korunk világnézeti pluralizmusának a környezetében lehet még ilyenre utalni? A mi meggyőződésünk teológiai alapon az, hogy lehet, sőt egy olyan közös erkölcsi minimum nélkül, amelyet a társadalom nagy része elfogad – mégpedig azért fogad el, mert objektív alapja van a valóság szerkezetében –, működésképtelen az állam és a társadalom. Tehát nem mindegy, hogy kinek mi a véleménye; nem minden vélemény egyenrangú abban az értelemben, hogy valami jobban, valami kevésbé rendelkezik alappal az igazságban és az objektív valóság rendjében. Felismerhető a dolgok rendjéből az emberi magatartásnak egy olyan minimális követelményrendszere, amely alapja lehet a jogalkotásnak és a joggyakorlatnak is. Ezt minden világnézeti pluralizmus mellett mint szükséges minimumot lehetségesnek tartjuk. Ebből világos, hogy az állam természetesen nem büntethet mindent, ami erkölcsileg bűn, ez nem lehetséges, mert annyiféle relációban ellenkezhetünk azzal, ami az isteni elvárás az emberrel szemben. Ugyanakkor az, hogy milyen széles körben büntet az állam valamilyen magatartást, függ a közfelfogástól, függ a realitástól, függ attól, hogy mire vannak eszközei. A házasságtörés-példára utalva emlékezetbe idézném Szent László törvényeit. Főleg az ókorban és a középkorban létezett egy elég széles lehetőség a magánerőszaknak vagy a magánbosszúnak az állam általi legális elfogadására. Mondhatnánk tehát, hogy nem a teljes „büntetőjog” nyugodott a közhatalom tevékenységén. Szent László törvényeiben az áll, hogy aki (= a férj) házasságtörésen éri a feleségét, és nem öli meg, az bocsássa el, de ha a feleség bűnbánatot tartott, visszafogadhatja. Ha azonban elbocsátotta is, újabb házasságot nem köthet. Ha viszont megölte, Isten legyen a bírája. A házasságtörő asszonyt rokonai felelősségre vonhatták. Tehát magánszinten Ügyvédek Lapja 2021 | 2
