Tartalom
2 Hogyan működik hazánkban a jogi segítői és áldozatsegítési munka?
2 A jogi segítségnyújtó szolgálat az állam, a kormányzat arca is
Dr. Répássy Róbert
4 Húszéves a jogi segítségnyújtás
Dr. Czipóth Lukács
8 Jogi segítségnyújtás az EU-n belüli határon átnyúló tartási ügyekben
Ninauszné dr. Bartók Ágnes
12 Európai uniós együttműködés és közös joggyakorlat-fejlesztés
Dr. Ferenczi Aniella
14 Gyakorló jogi segítői tapasztalatok az EU-n belüli határon átnyúló tartási ügyekben
Dr. Garas Csilla
16 Miért éri meg az ügyvédnek a MÜBSE családhoz tartozni?
Interjú Dr. Bata Zoltánnal, a MÜBSE új ügyvezetőjével
19 Az új Díjrendelet – ügyvédi szemmel
Dr. Becker Tibor
24 Az új Díjrendelet – kamarai jogtanácsosi szemmel
Dr. Szabados János
27 Az új Díjrendelet – bírói szemmel
Dr. Jaszenovitsné dr. Kósa Csilla
30 A határon átnyúló családjogi jogviták bonyodalmai Beszélgetés dr. Wopera Zsuzsa egyetemi tanárral
36 A társasházi közös tulajdon eladásának legújabb szabályai
Dr. Hidasi Gábor
38 Jövőnk garanciája: kikezdhetetlen hivatásrendi önazonosságunk
Interjú Dr. Bódis Pállal a Nógrád Vármegyei Ügyvédi Kamara elnökével
45 Egyedi adottságok tárháza – Bemutatjuk a Pest Vármegyei Ügyvédi Kamarát
Dr. Szilágyi János elnök: Arra törekszünk, hogy ne csak megfeleljünk, hanem úrrá legyünk a bennünket ostromló hatásokon
47 Dr. Vajda János: Csak a pszichológusom jelenlétében! – könyvbemutató
Dr. Fábián Vanessza
Ügyvédek Lapja Folyóirat a Magyar Ügyvédi Kamara tagjainak Megjelenik: kéthavonta Példányszám: 15 300 Főszerkesztő: Dr. Havasi Dezső Főmunkatárs: Dr. Hidasi Gábor
Rovatvezető: Dr. Bálint Szilvia, Dr. Becker Tibor A szerkesztőség címe: Magyar Ügyvédi Kamara, 1054 Budapest, Szemere u. 8. Kiadja: PanPress Kft. Felelős kiadó: a Panpress Kft. vezetője. Lapigazgató: Komlós Attila Szerkesztőség: ugyvedeklapja@panpress.hu Telefon: (+361) 6333366 Fax: (+361) 7001987 Lapnyilvántartásba vételi szám: 163/05941/2007 (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) ISSN 12169102 Hirdetésfeladás: www.panpress.hu/hirdetes
Fotók: Panpress archív, Panpress saját és Adobe Stock, 315. oldalakon: Véssey Endre
Új év – vágyak, kívánságok, változások
A 2025. év sem különbözik a többitől abban, hogy vágyaink és megszokott kívánságaink szerint boldog. Mindenkinek kívánjuk, hogy ne csalódjon ebben, és nemcsak az új naptári évben, hanem a jövőben sem, soha. Ez a kívánságunk most sem csupán illemszerű rutin, hanem hangsúlyozottan őszinte.
Az ügyvédi tevékenységet végzők szempontjából már az óévben elkezdődött a boldogabb új év, ugyanis év végén megszületett az igazságügyi miniszter 17/2024 (XII. 9.) IM-számú rendelete a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről. A rendelet 2025. február 8tól hatályos, és az ezután induló eljárásokban kell alkalmazni.
Az új rendelet valódi reveláció a polgári bírósági eljárások résztvevőinek, de új feladatokat, új kockázatokat is rejt magában.
A perköltséggel kapcsolatos kérelem és a megbízási szerződésbe foglalt munkadíj-megállapodás fokozott jelentőséget kap. A munkadíj megítélése, leszállítása vagy felemelése nem lehetséges összegszerű felszámítás nélkül, hivatalból, mérlegeléssel, méltányosságból. Az ítélkezési gyakorlatban megjelenik a piacszerű ügyvédi munkadíj fogalma.
A perköltség érvényesítése túllép eddigi eljárásjogi karakterén, mert annak ellenére, hogy nem része a jogvitában érvényesített anyagi jognak, mégis vagyoni igény, az ügyfél költségáthárítási jogának érvényesítése. Alapja az IM-rendelet számítási rendje vagy az ügyfél megbízási szerződésből származó fizetési kötelme. A perköltség – különösen a követelt munkadíj tekintetében – tehát akkor is vagyonijogvita lesz, ha a per nem vagyonjogi.
A perköltségfizetésre kötelezés iránti kérelemben nem elég általánosságban hivatkozni a perrendi szabályokra vagy az IMrendeletre. A kérelmet az IMrendeletszámítás rendjével vagy a megbízásba foglalt megbízási díjjal kell indokolni. A felszámított munkadíj leszállítására vagy felemelésére irányuló kérelmet is részletező érveléssel kell alátámasztani. Meg kell magyarázni, hogy a le nem szállítás vagy a fel nem emelés miért sérti az IMrendeletet. Az új rendelet nagyobb kiszámíthatóságot, gazdasági biztonságot nyújt mindenekelőtt az ügyfeleknek, de az ügyvédeknek is. Az ügyvédeknek nem kell többé magyarázkodniuk az ügyfeleiknek, néha röstelkedniük amiatt, ha a bíróság csak annyit ír le a határozat indokolásában, hogy a felszámított ügyvédi munkadíj nem áll arányban az ügyvédi teljesítménnyel, azaz eltúlzott. A bíróságnak ugyanis részletezően kell ismertetnie a perköltségről szóló rendelkezését, különösen a felszámított összegtől való esetleges eltérés indokait. Az új jogszabály segíti az ügyvédeket abban, hogy az összegszerűségre is kiterjedően tájékoztassák ügyfeleiket az eljárás perköltségkockázatairól. Elkerülhető lesz, hogy a költségkihatások vonatkozásában illúziókat vagy csalódást okozzanak. Munkadíjmegállapodásaik azt fejezhetik ki, aminek a megtérülésére megbízóik számíthatnak. Ez pedig növeli gazdasági eredményességüket. Mindezek okán is kívánunk boldog új évet nem csak az érintett ügyvédségnek, hanem minden olvasónknak!
S hogy jókívánságunkat némi konkrétummal is nyomatékosítsuk, jelen lapszámunkban az ügyben érintett három hivatásrend – bírók, ügyvédek, jogtanácsosok – képviselőjétől kértünk és közlünk értékelő gondolatokat a törvényi újdonságról.
Szerkesztőség
Kedves Olvasóink!
Bizonyára nem mondunk újdonságot olvasóinknak, amikor az árak általános emelkedésére utalunk. Ami kiadónkat közvetlenül is érinti: a nyomdai- és papírárak, a postai kézbesítési költségek meredek ívű emelkedése és a magas infláció komoly megfontolásra késztettek bennünket is. Megpróbáltunk olyan megoldást találni e kényszerűségek kivédésre, amely lapunk kivitelében a legkisebb változással jár. Így, előfizetőnk, a MÜK kérésének megfelelően az eddigi (a 2023-as és 2024-es változatlan) kamarai előfizetési költségkeretek között tudunk továbbra is maradni. Ennek eredményét – a könnyebb súlyú papír használatát – tarthatják kezükben olvasóink már jelen lapszámunktól kezdődően. – A Kiadó
Az állam kötelezettségvállalása – ügyvédi segítség igénybevételével – Húsz év tapasztalatai
Non quid iuris, sed quid consilii - Nem csak a jog, de a belátás is fontos - ezzel az ismert Horatius-idézettel nyitotta meg az egyik szervező, a Magyar Ügyvédi Kamara részéről dr. Havasi Dezső elnök az október 17-én az Igazságügyi Minisztériummal együtt megrendezett IV. Jogi Segítői és Áldozatsegítési Konferenciát. Az elnök egyebek mellett arra irányította a figyelmet, hogy a jogi segítői és áldozatsegítési munka a jog területén munkát végző szakemberektől sajátos és egyben rendkívül összetett szolgálatot: önzetlenséget és bizonyos értelemben áldozatos munkát kíván. Legyenek eme sajátos ügyekkel foglalkozók hivatali munkatársak, állami tisztségviselők-jogászok vagy az ügyek bizonyos szintjén már szakavatott ügyvédek, akinek a közbenjárása adott ese-
tekben már nélkülözhetetlen része az eljárásoknak, az ő munkájuk sajátos morális alapokon és egyben a társadalom öngyógyító, önsegítő reflexén alapszik.
A MÜK elnöke e ponton felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyvédség körében jól ismert és bevett gyakorlatot, a saját hivatásrendi meggyőződéses alapon végzett önkéntes, egyben ingyenes pro bono tevékenységet gyakran összekeverik az állam által létrehozott, megtervezett és társadalmi méretekben végzett, állami költségvetéssel működő segítő szolgálatban való ügyvédi részvétellel. Emlékeztetett: ez utóbbiban is önkéntes alapon vesznek részt az ügyvédek, de ellentétben a saját pro bono tevékenységük ingyenes jellegével, állami keretekben már az állam által finanszírozott
Dr. Répássy Róbert, az IM parlamenti államtitkára:
munkát végeznek. S bár annak ellenére, hogy ezt a fajta ügyvédi tevékenységet rendkívül alacsony, hétezer forintos óradíjjal ellentételezi az állam, így is számosan –közel sem elegen – vesznek részt ebben a munkában az ügyvédség köréből. Az elnök szorgalmazta ennek az ellentmondásos helyzetnek a mielőbbi rendezését, szükség esetén törvénymódosítással.
A konferencián hazai miniszteriális, szakmai szintű és a hazai előadók mellett külföldi, az Európai Unió tagállamaiból érkezett szakemberek osztották meg az össztársadalmi szempontból is különlegesen fontos tapasztalataikat.
Az alábbiakban a tanácskozáson elhangzottakból nyújtunk át válogatást olvasóinknak.
Segítségnyújtás nélkül szinte elképzelhetetlen lenne az emberi társadalom alapvető működése
A segítségnyújtás mélyen gyökerezik az életünkhöz szükséges kapcsolatokban és együttműködésben – hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium és a Magyar Ügyvédi Kamara által 2024. október 17én Budapesten rendezett IV. Jogi Segítő és Áldozatsegítési Konferenciát megnyitó beszédében dr. Répássy Róbert, az IM parlamenti államtitkára, aki igen erős nyomatékot adott ennek az önmagában véve szigorú jogi, törvényi keretek között létező állami, illetve kormányi kötelezettségeket is magában rejtő feladatnak a humánus, mondhatnánk morális szempontjaira is. Az emberi kapcsolatok ezen interaktív és kölcsönös rendszere a társadalom minden szintjén jelen van – mutatott rá a gyökerekre –, nem csak a családban vagy az egészségügyben, hanem a mindennapi élet valamennyi területén. Az együttműködés, az empátia és a másokért való felelősségvállalás nélkülözhetetlen a társadalmi kohézióhoz, ennek hiánya alapjaiban kérdőjelezné meg az emberi közösségek fennmaradását és fejlődését. Az emberi élet tehát nem csak biológiai, hanem szociális és érzelmi segítségnyújtási folyamatokon keresztül valósul meg, ezek biztosítják a közösségek fennmaradását.
Helyét kereső, összetett feladatú intézményrendszer
Az államtitkár a továbbiakban arról beszélt, hogy az Igazságügyi Minisztérium kiemelten foglalkozik az igazságügyi közszolgáltatások szakmai irányítása keretében mind az áldozatsegítéssel, mind a jogi segítségnyújtással. Ismeretei szerint az Áldozatsegítő Központokban a sértettek személyre szabott és a helyzetükhöz illeszkedő, teljes körű tájékoztatást, érzelmi segítséget kaphatnak – igény szerint pszichológus szakember közreműködésével –a külön erre a célra kialakított, biztonságot adó patrónusszobában. Tájékoztatása szerint az elmúlt egy évben kibővült a miskolci, újonnan nyitott meg a zalaeger-
szegi, a kaposvári, a székesfehérvári, az újbudai és a győri áldozatsegítő központ az országos hálózat fejlesztése érdekében, és áldozatsegítő pont létesült Dunakeszin.
Az áldozatsegítés összetett és sokdimenziós feladat, amely jóval túlmutat az infrastruktúra biztosításán – utalt a munka öszszetettségére. Az áldozatok hatékony támogatása ezért több terület együttműködését igényli, ahol elengedhetetlen a különféle intézmények, szakemberek és szolgáltatások harmonizált működése.
Az infrastruktúra – például a menedékházak, a krízisközpontok és a segítő telefonvonalak – létrehozása alapvető feltétel, de önmagában nem elegendő az áldozatok teljes körű megsegítéséhez –folytatta az államtitkár. Az ilyen jellegű segítségnyújtás magában foglalja a pszichológiai támogatást, a jogi tanácsadást, az orvosi ellátást, valamint a rehabilitációs lehetőségek biztosítását.
Fontos szereplők a folyamatban – hívta fel rá a figyelmet dr. Répássy Róbert – a különböző szervezetek, például a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat, amely jogi tanácsokkal, képviselettel segíti az áldozatokat. Ezek a szervezetek hozzájárulnak ahhoz, hogy az áldozatok tisztában legyenek a jogaikkal, és hatékonyan tudjanak élni velük. Ezenkívül az igazságszolgáltatási rendszer megfelelő működése és a rendvédelmi szervekkel való együttműködés is kulcsfontosságú, hiszen az áldozatok jogainak védelme és az elkövetők felelősségre vonása e folyamatok összehangolását igényli.
A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Jst.) alapján olyan intézményrendszer jött létre, amelyben az anyagilag hátrányos helyzetben lévő és jogban járatlan állampolgárok ügyük bonyolultságára tekintettel jogosultak szakszerű jogi tanácsot és eljárásjogi képviseletet igénybe venni peren kívüli, valamint polgári peres és nemperes eljárásokban jogaik érvényesítése és jogvitáik megoldása során, továbbá büntetőügyekben is, tehát megvalósul a jogi segítségnyújtás.
A siker fokmérője: a morális parancs és a jog eredményes összehangolása Bár jogi segítségnyújtás nélkül valószínűleg még nem halna ki az emberiség, de ez az élet olyan területe, amely talán kevés-
bé látványos, ám annál fontosabb –hangsúlyozta ismét dr. Répássy Róbert. – Szociálisan hátrányos helyzetben élő vagy áldozattá váló emberekkel nagyon nehéz foglalkozni, sikerünk fokmérője azonban mégiscsak az, hogy a jog eszközeivel tudunk-e érdemben segítséget nyújtani nekik. Erre a kérdésre az államtitkár szerint a helyes válasz nyilván az, hogy igen. Ezt szolgálja a konferencia is, ahol ráadásul huszadik évfordulóját ünnepelhetik a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat megalakulásának.
Az elmúlt időszak bővelkedett kihívásokban – idézte fel az előző két évtized eseményeit –, most pedig folyamatosan arra kell figyelni, miként lehet a jelenlegi rendszer legelőremutatóbb elemeit megtartva olyan szabályozási környezetet kialakítani, amely megfelelő színvonalon garantálja a szolgáltatás célját. Ne felejtsük el, hogy közvetve vagy közvetlenül, de segítségre szoruló emberekkel foglalkozunk, így a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat az állam, ha úgy tetszik, a kormányzat arca is. Amikor először találkoznak velünk az emberek, és előállnak a problémájukkal, az arra adott reakcióinkból fogják leszűrni, hogy az állam eltérő segítségnyújtó alrendszerei hogyan állnak hozzájuk mind emberi, mind szakmai szempontból, illetve azt is, hogy e szolgáltatások mennyiben fedik az igényeiket.
Az egyik legfontosabb vívmány a pártfogó ügyvédi képviselet
Korábban az egyik legfontosabb vívmány a magyar állami jogi segítségnyújtási rendszer fejlődésében az Áldozatvédelmi Irányelv át-
ültetése volt a nemzeti jogba, – mutatott rá az államtitkár –, aminek alapján a pártfogó ügyvédi képviselet igénybevétele lehetővé vált a bűncselekmények sértettjei részére már a büntetőeljárás vádemelést megelőző szakaszában is. Ezáltal egyrészt az áldozatoknak lehetőségük nyílt a jogi segítségnyújtás körében biztosítható legteljesebb szolgáltatás igénybevételére a büntetőeljárás egésze, nem csupán a bírósági szakasza alatt, másrészről a modern állami jogi segítségnyújtás története során először nyílt lehetőség képviseleti típusú támogatás igénybevételére bírósági eljáráson kívül (nyomozó hatóság, illetve ügyész előtti eljárásban), ami a szakterület fejlődése szempontjából kiemelkedő fontosságú állomás. Ezzel kapcsolatban jelezte: az Áldozatvédelmi Irányelv átfogó revíziója folyamatban van, vélhetőleg az elfogadott szöveg jelentős kihívás elé fogja állítani a szakterületet.
Hasznosítani az EUs tapasztalatokat
A jogi segítségnyújtás jubileuma valóban különleges alkalom, amelynek jelentőségét fokozza, hogy Magyarország látja el ebben a félévben az Európai Unió Tanácsának elnökségi feladatát – folytatta. Bár a két esemény időbeli egybeesése véletlen, lehetőséget teremt arra, hogy a jogi segítségnyújtás nemzetközi dimenzióira irányítsuk a figyelmet. E ponton üdvözölte a Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek a konferencián megjelent képviselőit, valamint az Európai Unió tagállamaiból érkező szakmai előadókat. A konferencia ugyanis nemcsak a jogi segítségnyújtás hazai helyzetének megvitatását szolgálta, hanem fontos nemzetközi tapasztalatcserére is lehetőséget nyújtott. A különböző uniós országokban alkalmazott jó gyakorlatok megismerése hozzájárulhat ahhoz, hogy a hazai jogintézmények is profitáljanak azokból a fejlesztésekből és innovációkból, amelyeket más országok már sikeresen bevezettek.
A nemzetközi, európai uniós jó gyakorlatok adaptálása nem csak a jogi segítségnyújtó rendszerek hatékonyságának növelését szolgálhatja, de hozzájárulhat a jogrendszer és az igazságszolgáltatás megújításához, a jogi segítségnyújtásnak a XXI. századi kihívásokhoz igazításához és az áldozatok, rászorulók érdekeinek hatékonyabb képviseletéhez – összegzett dr. Répássy Róbert, az IM parlamenti államtitkára.
Felhasználandó tapasztalatok
Húszéves a jogi segítségnyújtás
Ami nélkül nem igazán hiteles a demokratikus társadalom
Húsz év sok idő, nem is olyan régen egy fél emberöltőnek felelt meg. A házasságok körében a húszéves jubileum neve porcelánlakodalom. A porcelán a kerámia királynője, kemény és sérülékeny, de gondos odafigyeléssel és ápolással hosszú időn át megtartja szépségét, formáját. A húszéves időtáv a viszonyítás érdekében egy kis visszatekintést tesz szükségessé.
Dr. Czipóth Lukács, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi szakmai irányítási és módszertani főosztályának vezetője
Húsz éve történt
- A NASA űrszondája sikeresen landolt a Marson.
- Az Oscar-díj-kiosztón A Gyűrűk Ura: A király visszatér tizenegy jelölésből tizenegyet díjra váltott, többek között megnyerte a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó díjat.
- A görögországi Athénban megrendezett 2004. évi nyári olimpiai játékokon a magyar sportolók nyolc aranyat, hat ezüstöt és három bronzot, összesen tizenhét érmet szereztek.
- Nagy meglepetésre Görögország nyerte Portugáliában a futball-Európa-bajnokságot.
- A Ferencváros nyerte – 28. alkalommal – a labdarúgó NB 1-et.
- Leszerelt az utolsó sorkatona, ezzel megszűnt a sorkatonaság Magyarországon.
- Tíz ország, köztük hazánk csatlakozott az Európai Unióhoz.
- 2004. április 1-jén felállt Magyarországon a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat.
Ez utóbbi két esemény összefügg, hiszen a jogi segítségnyújtási rendszer felállása összefüggésbe hozható az európai uniós csatlakozással, illetve az azt megelőző tárgyalásokkal.
Az Európai Unió következetes stratégiája
A rászoruló személyek joghoz jutását garantáló nemzetközi jogi dokumentumok közül kiemelendő az 1948. december 10-én elfogadott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-én Rómában kelt egyezmény.
Ez utóbbinak 6. cikke deklarálja a tisztességes tárgyaláshoz való jogot, a 13. cikke a hatékony jogorvoslathoz való jogot Az egyezmény szellemisége arra utal, hogy állami szerepvállalásnak kell megjelennie azon rászorulók megsegítésére, akik nem képesek hatékony eljárási képviseletre. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga a bírósághoz való fordulás jogaként értelmezi a tisztességes eljáráshoz való jogot, és a jogállam definíciójából is levezeti a joghoz való hozzájutás lehetőségének biztosítását. Emellett az Európai Unió Alapjogi chartájának 47. cikke aszerint rendelkezik, hogy „[m]indenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez. Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van.”
A jogi segítségnyújtás szabályozásának alapja a különböző nemzetközi és uniós jogi kötelezettségek mellett az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt, jogérvényesítésre, valamint a (7) bekezdése által rögzített, jogorvoslatra vonatkozó alapjogokból is levezethető. A jogi segítségnyújtás rendeltetése, hogy azok a rászoruló állampolgárok, akik jövedelmi és vagyoni viszonyaik folytán nem képesek fedezni a jogaik érvényesítéséhez szükséges költségeket, intézményes formában kapjanak segítséget az államtól jogaik védelméhez. Az államnak olyan támogatási rendszert kell kiépítenie, amely biztosíthatja a jogérvényesítéshez kapcsolódó alapjogok maradéktalan megvalósulását, illetve a jogbiztonság erősítését az esélyegyenlőség elősegítése révén.
Megfelelő hagyománybéli és törvényi háttér
Kimondható, hogy a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Jst.) hatálybalépése óta működő – és időszakonként új támogatási formákkal bővülő – állami jogi segítségnyújtási rendszer megfelel az alapvető jogelveknek.
Bár hazánkban a jogi segítségnyújtási rendszer jelenlegi formájában 2004 óta működik, a szegényebb rétegek bírósághoz fordulásának, azaz a jogérvényesítés lehetőségének biztosítása hosszú múltra tekint vissza. Magyarország – csakúgy, mint Európa többi állama – évszázadokon át a szegényjog keretein belül, méltányosságból oldotta meg a szegény sorsú pereskedők perbeli segítését. A szegényjog – mint jogtörténeti kategória – állami vagy államra visszavezethető jogsegély, amely a bíróság előtti jogérvényesítést tette lehetővé a bírósági
költségek alóli mentesség vagy kedvezmény biztosításával, esetleg ügyvédi képviselet mellett. Az a törekvés, hogy ne legyen elzárva az igazságszolgáltatás útja a szegény perlekedő felek elől, már a legrégibb jogunkban kifejezésre jutott. Werbőczy István szokásjoggyűjteményében a szegények joghoz jutásával kapcsolatban még szűkszavú, de a Tripartitum szellemiségéből fakadóan és egy-két rendelkezésében már megjelennek a szegények ez irányú előjogai.
Az ezt követő évszázadokban már folyamatosan találhatunk szegényjogi rendelkezéseket a releváns jogszabályokban. Az erdélyi törvények – az Approbatae constitutiones regni Transilvaniae (1653) – már elrendelték, hogy a bíróság ügyvédet köteles adni a szegény perlekedő mellé. A kerületi táblák felállításáról és az azoknál alkalmazandó személyekről szóló 1723. évi XXX. törvénycikk 7. §-a rendelkezik a megyei szegényügyvéd (advocatus pauperum) tisztség megalapításáról aszerint, hogy „minden tábla mellé egy díjazott ügyvédet fognak alkalmazni, ki a vagyontalan szegényeknek ingyen tartozik segédkezni”.
Az 1868. évi Magyar polgári törvénykezési rendtartás által szabályozott szegényjog tartalmilag bélyeg- és illetékmentességet jelentett, valamint mentesülést az eljárás során felmerülő egyes költségek előlegezése és viselése alól. Emellett e jogszabály 90. §-a biztosította a vagyontalan perlekedők számára az ingyenes jogi képviselet lehetőségét, a pártfogó ügyvéd ki-
Az 1911. évi polgári perrendtartás lényegesen differenciálta a szegényjog rendszerét. Az akkori polgári eljárásjogi rendelkezések értelmében szűkebben és tágabban is értelmezték a szegényjogot mint fogalmat. Szűkebb értelemben szegényjog alatt értették azt, ha a fél személyi, illetve vagyoni helyzetére tekintettel felmentést kapott a perköltség megtérítése alól, tágabb értelemben valamennyi perbeli kedvezményre szegényjogként tekintettek.
Ezt követően, a XX. század második felében, a hetvenes években jogsegélyszolgálatot állítottak fel a szocialista jogrendszerben, majd a rendszerváltás után a kormány a nép ügyvédje intézményének kialakításával kapcsolatos feladatokról szóló 1172/2002. (X. 10.) kormányhatározatával döntött a rászorulók számára az ingyenes jogi szolgáltatás szükségességéről. Kimondta, hogy haladéktalanul ki kell dolgozni a rászorulóknak az ingyenes jogi tanácsadást, szükség esetén a képviseletet biztosító nép ügyvédje intézményrendszerének kialakításához szükséges feltételeket.
Működtető állam, jogi támogatást adó ügyvéd
A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (Jst.) hatálybalépésével létrejött intézményrendszer célja, hogy a szociálisan rászorulók számára olyan szolgáltatást biztosítson, amelynek keretében a támogatottak szakszerű jogi tanácsadást és eljárási jogi képviseletet kaphatnak jogaik érvényesítése és jogvitáik megoldása során. Magyarország – a többféle európai megoldás közül – azt a rend-
Magyarországon állami szervezet dönt a támogatás megengedhetőségéről, de a jogi segítséget elsősorban nem állami alkalmazottak nyújtják.
rendeléséről az ügyvédi kamara választmánya gondoskodott. A jogi lehetőség igénybevételéhez a vagyontalanságot mindig hatósági bizonyítvánnyal kellett igazolni, így ez már a mai rendszerhez hasonlító elemeket tartalmazó szabályozásnak tekinthető.
Az ügyvédi rendtartás tárgyában kiadott 1874. évi XXXIV. törvénycikk is említi a szegényjogi képviselet, hiszen 50. §-a szerint az „ügyvéd köteles bíróságok előtt vagyontalan perlekedőket is képviselni”.
szert választotta, amelyben egy állami szervezet dönt anyagi helyzet alapján a támogatás megengedhetőségéről, de a jogi segítséget elsősorban nem állami alkalmazottak nyújtják, hanem a jogi segítői névjegyzékbe felvett ügyvédek (ritkábban egyetemi oktatók, jogvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, nemzetiségi önkormányzatok).
A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat szervezete az elmúlt húsz évben több átalakuláson is átesett. Viszonylag nyugalmas időszakokat nagyobb változások követtek, azonban a fel-
adatellátásban ez soha nem okozott fennakadást. A szakterület vonatkozásában két évtized alatt körülbelül öt nagyobb szervezeti átalakulás után jött létre a jelenlegi szervezetrendszer.
Az eggyé olvadt öt
A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat szervezete az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői Szolgálatához integrálódott 2004ben, a központi szerv az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Országos Hivatala volt, majd 2006. január 1-jétől Igazságügyi Hivatal (területi szervei a megyei hivatalok).
1. 2011. január 1-jétől a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata (KIMISZ) volt a szakmai irányító, a jogi segítségnyújtó szolgálat területi szervei a kormányhivatalokba integrálva működtek szakigazgatási szervükként, megyei illetékességgel Igazságügyi Szolgálat néven.
2. 2012-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata felettes szervként a szakmai irányító hatásköröket gyakorolta, a területi jogi segítségnyújtó szolgálatok a kormányhivatalokba integrálva, megyei illetékességgel működtek.
3. 2015-ben ismét az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Hivatala néven működött a szakmai irányító szerv, a területi jogi segítségnyújtó szolgálatok továbbra is a kormányhivatalokba integrálva, megyei illetékességgel működtek.
4. 2017. január 1-jétől a jogi segítségnyújtási feladatok ellátása a fővárosi és megyei kormányhivatalok kirendeltségeként működő járási (fővárosi kerületi) hivatalok hatáskörébe került. Az Igazságügyi Minisztérium felügyeleti szervként, a fővárosi megyei kormányhivatalok főosztályai másodfokon eljáró jogi segítségnyújtó szolgálatként működtek, az elsőfokú feladatokat pedig a járási (fővárosi kerületi) hivatalok látták el. Eközben 2018. január 1-jétől megszűnt a másodfokú eljárás a jogi segítségnyújtásban, így azóta közigazgatási per indítható a végleges elsőfokú döntéssel szemben.
5. 2020. március 1-jétől valamennyi jogi segítségnyújtással kapcsolatos, folyamatban lévő igazságügyi igazgatási, illetve közigazgatási hatósági ügy lefolytatására a kormányhivataloknak van hatáskörük.
Szorosegyüttműködésbenazügyvédséggel
A jelenlegi állapot szerint Jogi Segítségnyújtó Szolgálatként a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervei, a kormányhivatalok járnak el, amelyek irányítását a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium látja el. A szakmai irányítás az Igazságügyi Minisztérium feladata, amely együttműködési megállapodást kötött a Magyar Ügyvédi Kamarával a jogi segítségnyújtási feladatokról. Az együttműködési megállapodás tárgya:
• figyelemfelhívás a jogi segítői tevékenységre;
• a jogi segítségnyújtási rendszert az ügyfelek és a jogi segítők javára fejlesztő szakmai javaslatok megtétele, valamint közös kidolgozása;
• a jogi segítői képzési modul felvétele a kötelező szakmai továbbképzési rendszerbe;
• továbbá egy közös díj megalapítása a kiváló munkát végző jogi segítő ügyvédek számára.
Ügyvédeket tüntettek ki áldozatos munkájukért
A IV. Jogi Segítői és Áldozatsegítési Konferencián áldozatos munkájukért kitüntető elismerésben részesítettek két ügyvédet:
pártfogó ügyvédi képviselet igénybevétele lehetővé vált a bűncselekmények sértettjei részére már a büntetőeljárás vádemelést megelőző szakaszában is, tehát először nyílt lehetőség képviseleti típusú támogatás igénybevételére bírósági eljáráson kívül (nyomozó hatóság, illetve ügyész előtti eljárásban). Ezáltal az áldo-
A polgári és közigazgatási eljárásokban az állam a támogatott fél részére pártfogó ügyvédi képviseletet biztosít, annak költségét megelőlegezi vagy viseli.
A szervezeti átalakulások mellett a támogatási rendszer is folyamatosan fejlődött az elmúlt húsz év során. A jogi segítségnyújtással kapcsolatos feladatokat ellátó állami szervezet, a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat 2004. április 1-jén kezdte meg működését.
• Elsőként a peren kívüli jogi segítségnyújtás, vagyis a tanácsadás és okiratszerkesztés lehetőségének biztosításával.
• A támogatás rendszere 2008. január 1-jétől komplexebbé vált, ettől az időponttól kezdve a bíróság előtti képviseletet ellátó pártfogó ügyvédet is a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat biztosította a rászorulók számára.
• 2011. július 9-től a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat biztosítja a határon átnyúló tartási ügyekben a központi hatóság útján támogatási kérelmet előterjesztő külföldi fél pártfogó ügyvédi képviseletét.
• A 2015. november 1-jén hatályba lépő jogszabály-módosítások eredményeként a
zatoknak lehetőségük nyílt a jogi segítségnyújtás körében biztosítható legteljesebb szolgáltatás igénybevételére a büntetőeljárás egésze, nem csupán a bírósági szakasza alatt. Ez a modern állami jogi segítségnyújtási szakterület fejlődése szempontjából kiemelkedő fontosságú állomás.
• A jogi segítségnyújtás rendszere 2018. július 1-jétől újabb támogatási formával bővült. Ettől kezdődően a büntetőeljárások során a terheltek részére is a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat engedélyezi a költségkedvezményt.
Kiemelendő még, hogy a szociális helyzeten alapuló alanyi rászorultságon felül az évek során két kiemelten súlyos bűncselekménytípus esetében – jövedelmi és vagyoni viszonyra tekintet nélkül – 2018. január 1-jétől jogosulttá váltak a jogi segítségnyújtási támogatásra a terrorcselekmények áldozatai, 2023. július 1-jétől pedig és az emberkereskedelem áldozatai.
Jogitanácsadás
A szolgáltatási paletta bővülése után jelenleg az alábbi támogatások igényelhetők a jogi segítségnyújtás keretében.
A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat munkatársai hatósági feladatukon túlmenően, ügyfélszolgálati tevékenység keretében az egyszerűbb megítélésű ügyekben – a jövedelmi és vagyoni helyzet vizsgálata nélkül, díjmentesen – jogi tanácsot, illetve hatásköri, illetékességi útmutatást adnak bárkinek.
Perenkívülitámogatás
Peren kívüli támogatás keretében a támogatott fél részére a jogi segítő jogi tanácsot ad, vagy beadványt, egyéb iratot készít, valamint erre vonatkozó meghatalmazás alapján betekint ügyének irataiba (jogi szolgáltatást végez), amelynek jogszabályban meghatározott mértékű munkadíját és költségeit (a jogi szolgáltatás díját) az állam a fél helyett a jogi segítő részére megfizeti vagy megelőlegezi.
Peresállamitámogatáspártfogóügyvéddel
A polgári és közigazgatási eljárásokban az állam a támogatott fél részére pártfogó ügyvédi képviseletet biztosít, és annak költségét a fél helyett megelőlegezi vagy viseli. Támogatott fél lehet a felperes, az alperes, a beavatkozó (perbehívott), az érdekelt, a kérelmező és a kérelmezett fél is. E támogatás nyújtására lehetőség van polgári peres és – a végrehajtási eljárás kivételével – nemperes eljárásokban, valamint a közigazgatási perekben, egyéb közigazgatási bírósági eljárásokban és közigazgatási nemperes eljárásokban egyaránt.
Dr.BőszEndrénédr.WéberAranka
Dr.KulcsárIstván
A büntetőeljárások során az állam az alábbiak szerint nyújt peres támogatást: - a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló, a magánfél, a vagyoni érdekelt és az egyéb érdekelt részére a pártfogó ügyvéd díjának és költségeinek állam általi előlegezését és – a jogszabályban meghatározott esetben –viselését vállalja; - a terhelt részére a kirendelt védő díjának és költségeinek állam általi előlegezését és viselését vállalja. A terheltek esetén a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladatkörébe csak magának a költségkedvezménynek az engedélyezése tartozik.
A kormányhivatalok vonatkozásában megfigyelhető, hogy az ezen a szakterületen tevékenykedő jogi segítségnyújtó kormánytisztviselők között arányaiban – a perképviseleti és jogi szolgáltatási terület mellett – talán a legmagasabb a jogi végzettséggel rendelkezők aránya.
A Jst. alapján létrejött intézményrendszerben a szociálisan hátrányos helyzetben lévők szakszerű jogi tanácsot és eljárásjogi képviseletet kaphatnak jogaik érvényesítése és jogvitáik megoldása során peres és peren kívüli ügyekben egyaránt. A jogi segítségnyújtás gondolatisága a magánszemélyek jogvitájának vagy jogi problémájának a megfelelő kvalitású és felkészültségű szakembereknek a legjobb tudása szerinti segítségnyújtásán alapszik. A jogi segítségnyújtó kormánytisztviselő egyszerre
• jogász,
• matematikus,
• pszichológus,
• szociális munkás,
• pedagógus,
• életvezetési coach.
Elégedettségi mutatók Kiemelendő, hogy a néhány évvel ezelőtt a jogi segítőként eljáró ügyvédek körében végzett felmérés arra mutatott, rá, hogy a jogi segítők háromnegyedének (körülbelül 75 százalékának) kiváló, míg tizenöt százalékának jó, így együtt körülbelül kilencven százaléknak átlagon feletti a kapcsolata a Jogi Segítségnyújtó Szolgálattal (az átlag 4,63).
Arra a kérdésre, hogy a problémafelvetés esetén mennyire volt elégedett a kezelési módjával a válaszolók által adott értékelések átlaga 4,7, ami arra utal, hogy
kérdés, problémafelvetés esetén nagy az elégedettség a kezelési módjával a Jogi Segítségnyújtó Szolgálatnál.
Arra is utalni kell, hogy a megkérdezettek több mint hetven százaléka nagyon elégedett volt a Jogi Segítségnyújtó Szolgálattól kapott tájékoztatás hasznosságával, átlagon felüli értékelést több mint 85 százalék adott, 1-es értékelés nincs (az átlag 4,52).
A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat eddigi működése során számos rászoruló jutott az őt megillető támogatáshoz és részesült segítségben, és több olyan joggyakorlat is kikristályosodott, amely alkalmas a tovább alkalmazásra.
Beszédes számok
Jelenleg a Jogi Segítségnyújtó Szolgálatnál (a kormányhivataloknál és a szakmai irányítónál) több mint 150-en dolgoznak, de az évek alatt bizonyosan elérte a több százat azoknak a száma, akik munkakörüknél fogva kapcsolódtak a jogintézményhez.
A szolgáltatási szerződést kötő jogi segítők aktuális száma 215. A legtöbben 2012-ben voltak, 669-en. Az évek alatt összesen több mint 1500 jogi segítő vett részt a feladatellátásban.
A húsz év alatt 175 928 ügyben hoztak határozatot, amiből 145 079 számla keletkezett. Ebből 99 118 számlát peren kívüli, 45 961 számlát pedig peres ügyben állítottak ki.
Ezek alapján összesítve a húsz év alatt 3 970 900 millió forintot fizettek ki jogi segítői és pártfogó ügyvédi számlákra (tehát közel négymilliárd forintot). Ebből 1 912 300 millió forint peren kívüli,
2 058 600 millió forint pedig peres eljárásban merült fel.
Konstans társadalmi igények, folyamatosan megújítandó keretek Azt teljes bizonyossággal nem lehet megjósolni, hogy milyen változások várnak ránk húsz év múlva, az ugyanakkor biztos, hogy a feladat ellátására, amely a rászoruló személyek joghoz jutását segíti elő, húsz év múlva is szükség lesz, de a szervezeti keretekben, az ellátás módjában történhetnek változások.
Annak érdekében, hogy az állampolgárok szélesebb körben férhessenek hozzá a jogi segítségnyújtási szolgáltatásokhoz, szükséges a jogi segítségnyújtási támogatás feltételeinek felülvizsgálata, a vonatkozó ágazati szabályozás korszerűsítése és a megváltozott gazdasági-szociális helyzethez igazítása. A rendszer működésének javítása, hatékonyabbá tétele nem képzelhető el a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat, valamint a társszervek és társhatóságok (így a bíróságok, a Magyar Ügyvédi Kamara, a szociális igazgatás intézményrendszere, egyetemek, jogvédelemmel foglalkozó civil szervezetek) együttműködésének fejlesztése nélkül. A jogi segítségnyújtási szakterület szakmai irányítójaként az Igazságügyi Minisztérium célja, hogy ezt a feladatot sikeresen megvalósítsa.
* A Magyarország EU-elnökségi rendezvényeinek körében Budapesten 2024. október 17én megtartott szakmai eszmecserén, a IV. Jogi Segítői és Áldozatsegítési Konferencián elhangzott előadásnak az Ügyvédek Lapja számára készült, szerkesztett változata.
Cél: költségmentesség az érintettek részére
Jogi segítségnyújtás az EU-n belüli
határon átnyúló tartási ügyekben
Először általános kitekintést adok a jogi segítségnyújtás rendszeréről az Európai Unión belüli határon átnyúló polgári ügyekben, majd röviden bemutatom a gyakorlati alkalmazását az egyes családjogi jogterületeken, így különösen a jogellenes gyermekelviteli eljárásokban, valamint a határon átnyúló tartási ügyekben.
Ninauszné dr. Bartók Ágnes, az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Magánjog Főosztályának vezetője
Széles körű ingyenes jogi segítségnyújtás ügyvéddel
Ismert, hogy az EU-n belüli határon átnyúló jogviták esetében (kivéve Dániát) a költségmentességi irányelv1 biztosítja a rászoruló polgárok számára, hogy a másik tagállamban ügyvédi segítséget kaphassanak akár a bírósági eljárást megelőző, akár a perindítással
kapcsolatos jogi tanácsadásra, valamint a bírósági eljárásban, továbbá mentesüljenek a külföldi bírósági eljárás – akár tetemes összegű – költségeinek viselése alól. Hangsúlyozni szeretném, hogy a költségmentességi irányelv hazai alkalmazásával, jogszabályi hátterével kapcsolatos feladatkörök az Igazságügyi Minisztérium társfőosztályához tartoznak.
A főosztályunkhoz beérkező állampolgári megkeresések alapján egyértel-
műen az tűnik ki, hogy – különösen a határon átnyúló jogviták esetén – kiemelt jelentőségű kérdés, hogy az anyagi helyzetük miatt rászoruló polgárok megfelelő információt kapjanak arról, miként kaphatnak megfelelő jogi segítséget a másik tagállamban igényük érvényesítéséhez, előterjeszthetik-e saját államukban az erre irányuló kérelmet, és milyen feltételekkel mentesülhetnek külföldön az eljárási költségek viselése alól. Ezért tartom kiemelt jelentőségűnek az Európai igazságügyi portál ezen információkat tartalmazó honlapját (Európai igazságügyi portál
támogatást. Jogi segítségnyújtási szolgálatként3 a területi hivatalok, a fővárosi és vármegyei kormányhivatal támogatást engedélyező szerve jár el. Hazánkban vármegyei szinten e területi hivataloknál terjeszthető elő az EU másik tagállamába irányuló jogi segítségnyújtási kérelem, a területi hivatal biztosítja a másik tagállam hivatalos nyelvére a fordíttatást, majd továbbítja a másik tagállam illetékes fogadó hatóságához.
A külföldön élő kérelmezők jogi képviseletének ellátására a magyar központi hatóság megbízási szerződést köt egy ügyvédi irodával, hogy ellássa a jogi képviseletet.
– Költségmentesség; europa.eu), amelyen keresőprogram segíti az egyes tagállamokon belüli illetékes hatóságok megtalálását, elérhetők a szükséges nyomtatványok és az eljárással kapcsolatos további információk. E hivatalos honlapokon keresztül elérhető gyakorlati információk széles körű, szinte pótolhatatlan segítséget nyújtanak a gyakorló jogászoknak és az érintett jogkereső polgároknak is.
A költségmentességi irányelv hazai végrehajtásáról szóló jogszabályaink 2 biztosítják, hogy elbírálják az EU tagállamából az irányelv szerinti tagállami továbbító hatóságtól érkező és a megfelelő formanyomtatványon előterjesztett kérelem alapján a külföldi kérelmező költségmentességi kérelmét, majd a feltételek fennállása esetén biztosítsák neki a hazai
Ezen általános, az EU-n belüli határon átnyúló ügyekben biztosított jogi segítségnyújtási szabályokon túl azokra az egyedi, határon átnyúló családjogi ügytípusokra utalok, amelyekben az általános költségmentességi szabályozáson túl széleskörűen biztosított az ingyenes jogi segítségnyújtás, és röviden bemutatom ezen ügyek hazai jogalkalmazási gyakorlatát.
Jogellenes gyermekelviteli eljárások Az egyik ilyen ügytípus a jogellenes gyermekelviteli eljárás. A vonatkozó hágai gyermekelviteli egyezmény4 magyar központi hatósága az Igazságügyi Minisztérium, amely közreműködik a jogellenesen külföldre vitt gyermekek hazahozatalában, illetve a jogellenesen Magyarországra hozott gyermekek visszavitelében külföldre. Az egyezmény5 fő szabályként biztosítja a kérelmező teljes költségmentességét azon állam bírósága előtti eljárásban, ahová a gyermeket elvit-
ték, kivéve, ha a részes állam az egyezmény vonatkozó cikkéhez fenntartást tett. Hazánk már 1986-ban csatlakozott az egyezményhez, magyar fenntartás hiányában minden külföldi kérelmezőt teljes költségmentesség illet meg a magyar bíróságon megindított jogellenes gyermekelviteli eljárásban.
Az egyezmény szerint nem csak teljes költségmentesség illeti meg a külföldön élő kérelmezőt; biztosítani kell a magyar központi hatóság közreműködése útján megindított jogellenes gyermekelviteli eljárásokban a jogi képviseletét is.6 A részes államokban különböző gyakorlatokat vezettek be, például néhány államban a központi hatóság által vezetett ügyvédlistából választhat a kérelmező, vagy az ügyészség feladata a bíróság előtt a gyermek érdekében az eljárás megindítása, emellett külön ügyvéd képviselheti a kérelmező érdekeit. A hazai gyakorlat szempontjából fontos, hogy e gyors, soron kívüli eljárások elhúzódását jelenthetné, ha ügyenként külön-külön kérelem benyújtásával kellene kérnünk a pártfogó ügyvéd kirendelését, valamint kérdéses, hogy rendelkeznének-e a szükséges speciális szaktudással. E speciális körülményekre tekintettel a külföldön élő kérelmezők jogi képviseletének ellátását a magyar központi hatóság úgy biztosítja, hogy megbízási szerződést kötöttünk egy ügyvédi irodával, hogy ellássa a hozzánk forduló valamennyi, külföldön élő kérelmező képviseletét a bírósági eljárásokban ezen ügyekben, ezáltal a jogi képviselő hatékony, gyors megbízását és a speciális szakismeretet is biztosítani tudjuk. Amennyiben a kérelmező saját maga ad megbízást egy magyar ügyvédnek a bíróság előtti jogi képviseletére, a magyar központi hatóságnak már nem kell biztosítania ezt.
A határon átnyúló tartási ügyek
A másik családjogi ügytípus, amelynek speciális jogi segítségnyújtási szabályainak hazai alkalmazását most be kívánom mutatni, a határon átnyúló tartási ügyek.
Az Európai Unió tagállamai viszonylatában a tartási rendelet7 alapján, míg az EU-n kívül a 2007-es hágai tartási egyezmény8 részes államai viszonylatában a határon átnyúló tartási ügyek intézésében ezen egyezmény kijelölt magyar központi hatóságaként
működik közre az Igazságügyi Minisztérium. Magyar központi hatóságként a vonatkozó hazai végrehajtási jogszabályunk 9 szerint a feladatunk a tartásra jogosultak, illetve bizonyos kérelmek esetén a tartásra kötelezettek másik államban való tartási igények érvényesítését elősegíteni. Nyilvánvalóan a legtöbb esetben az egyik tagállamban élő szülő kéri a gyermeke eltartásához a gyermektartásdíj behajtását a másik tagállamban él adóssal szemben.
Mindkét jogforrás alapján a magyar központi hatóságnak széles körű feladatai vannak, például a tartási kérelmek küldése, fogadása; a tartási igényérvényesítéshez szükséges jogi eljárások megindítása; a
tézményt is. Kérheti továbbá a közintézmény a határozatok végrehajtását a hitelező helyett a neki nyújtott ellátás (a gyermektartásdíj megelőlegezése) fejében. Hasonló rendelkezést tartalmaz a 2007-es hágai egyezmény is.
A költségmentesség szabályai
Mindkét jogforrás megalkotása során kiemelt cél volt, hogy megkönnyítsük a határon átnyúló tartási igények érvényesítését, és a lehető legszélesebb körben és hatékonyan, lehetőség szerint költségmentesen kerülhessen sor a tartási eljárások lefolytatására, valamint a tartásdíjak behajtására. Ezért e jogforrások költségmentességi szabályai elő-
A rendelet és az egyezmény is teljes költségmentességet ír elő a jogosultak által a huszonegy éven aluli gyermekek tartására irányuló kérelmeire.
kérelmezett lakcímének, végrehajtás alá vonható jövedelmének vagy vagyonának felkutatása; önkéntes teljesítés elősegítése; a tartásdíj behajtásának és átutalásának elősegítése.
Többféle lehetőség a tartási igény érvényesítésére
A tartási igény érvényesítésére mind a kérelmezőnek, mind a kérelmezettnek többféle kérelmet van lehetősége előterjeszteni; a kérelmező kérheti a tartási határozat elismerését és végrehajtását, a tartási kötelezettség megállapítását (apaság megállapításával együtt is), valamint a tartási határozat módosítását. A kérelmezett kérheti az olyan határozat elismerését, amely egy előző határozat végrehajtásának felfüggesztéséhez vagy korlátozásához vezet, akár a tartási határozat módosítását.
Lehetőség van arra is, hogy egy közintézmény mint kérelmező lépjen fel, és érvényesítse a tartási igényt. A tartási rendelet szerint ugyanis a határozat elismerése és végrehajthatóvá nyilvánítása iránti kérelmeket, illetve határozat végrehajtása iránti kérelmeket is előterjeszthet közintézmény, amely a tartásra jogosult helyett jár el, vagy amely a tartás helyett nyújtott ellátások után visszatérítésre jogosult. Ennek megfelelően tehát a tartásra jogosult kifejezés magában foglalja a tartási igény tekintetében fellépő közin -
írják, hogy az igazságszolgáltatáshoz tényleges hozzáférést kell biztosítani, a költségmentességhez való jog feltételei nem lehetnek szigorúbbak a hasonló belföldi ügyek során alkalmazott feltételeknél, valamint semmiféle biztosíték, óvadék vagy letét nem követelhető a tartási eljárások során.
A fenti célból a rendelet és az egyezmény is teljes költségmentességet ír elő a jogosultak által a huszonegy éven aluli gyermekek tartására irányuló kérelmeire, amelyeket a központi hatóságon keresztül nyújtottak be.10 Ezt a kedvezményt írja elő a jogi segítségnyújtási törvényünk is,11 amikor kimondja, hogy jövedelmi és vagyoni helyzetére tekintet nélkül rászorultnak tekintendő az a fél, aki a rendelet e cikkében meghatározott jogosultként kér segítséget tartási eljárás lefolytatásához. A fenti kedvezményezetti körön túl, az egyéb tartási kérelmek esetén a jogi segítségnyújtás a személyes költségmentességi kérelemhez köthető, a nemzeti jog alapján a kérelmező anyagi helyzetére tekintettel kérhető a költségmentesség. Ugyanakkor az a fél, aki az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban teljes vagy részleges költségmentességben részesült, vagy mentesült a költségek és kiadások alól, a végrehajtás helye szerinti tagállamban annak joga alapján járó legkedvezőbb költségmentességre jogosult.12
Gondoskodásakülföldikérelmezőjogiképviseletéről
A fenti szabályozásra tekintettel alakítottuk ki a külföldről érkező tartási kérelmek intézésének magyarországi jogalkalmazási gyakorlatát. 13 A magyar központi hatósághoz beérkező tartási kérelmek esetén az önkéntes teljesítés biztosítása végett először a kérelmezettet nyilatkoztatjuk tartási kötelezettsége teljesítéséről. Amennyiben erre önként nem hajlandó, intézkednünk a tartási igény bíróság előtti érvényesítése iránt.
Ennek érdekében a magyar központi hatóságnak először gondoskodnia kell a külföldi kérelmezőnek a magyar bíróság előtti jogi képviseletének biztosításáról. Ezért a jogi segítségnyújtó szolgálathoz fordulunk 14 –amelynek illetékességét a perre hatáskörrel rendelkező illetékes bíróság székhelye alapozza meg –, és kérjük a kérelmező részére pártfogó ügyvéd kirendelését. A területi hivatal engedélyezi a külföldi fél részére a támogatást, és pártfogó ügyvédet rendel ki. Hangsúlyozni kell, hogy míg Magyarországon a jogi segítségnyújtási támogatás a végrehajtási eljárásokra általában nem terjed ki, kizárólag e határon átnyúló tartási ügyekben írja
ban akár évekig tartó rendelkezésre állás miatt. Ennek megfelelően a kirendelt ügyvédi óradíjat a képviselet időtartamának évei szorzataként kell megállapítani.
Főosztályunk nyilvántartása szerint évente körülbelül 600-650 határon átnyúló tartási ügy van a közreműködésünkkel folyamatban, ebből körülbelül háromszáz ügy a tartási igény Magyarországon való érvényesítésére irányul. Arra a gyakorlati kérdésükre, hogy e tartási ügyek hazai gyakorlati végrehajtása során menynyiben tudnak a magyar hatóságok, bíróságok, pártfogó ügyvédek hatékonyan együttműködni és a tartásdíjak behajtása iránt eredményesen eljárni, a külföldi központi hatóságok, valamint a külföldi kérelmezők tudnak választ adni. A hazai eljárásokban felmerülő pártfogó ügyvédi tapasztalatokról egy másik előadó fog beszámolni.
Egysokrétűfeladatkihívásai
Ezen ügyek intézésének kiemelt fontosságára tekintettel a magyar uniós elnökség keretében 2024. október 16–18. között Budapesten, a Várkert Bazárban kerül sor a polgári és kereskedelmi ügyekben működő Európai Igazságügyi Hálózat soros
Bevezettük a „hűségdíjat”, hogy jutalmazzuk a pártfogó ügyvédet a végrehajtási eljárásban akár évekig tartó rendelkezésre állás miatt.
elő a törvény, hogy a végrehajtási eljárásban is biztosítja az állam a pártfogó ügyvédi képviseletet, és viseli a fél helyett a költségeit. 15
Apártfogóügyvédekdíjazása
Annak érdekében, hogy e speciális, határon átnyúló tartási ügyekben – amelyekben sok esetben (például a tartásdíj végrehajtása iránti eljárások esetében) akár évekig is elhúzódhatnak – megfelelően biztosítható legyen a pártfogó ügyvédi képviselet, módosítottuk a pártfogó ügyvédek díjazásáról szóló végrehajtási szabályokat, amelyek így már lehetővé teszik a végrehajtási eljárások során is a pártfogó ügyvéd eljárásidíj-előlegére való jogosultságát.16 Ezenfelül bevezettük az úgynevezett hűségdíjat17, amelynek célja, hogy „megjutalmazza” a pártfogó ügyvédet a végrehajtási eljárás-
ülésére, amelynek témája éppen az igazságügyi együttműködés a határon átnyúló tartási ügyekben. Az ülésen a tagállamok szakértői, központi hatósági kollégák és a hivatásrendek képviselői vitatják meg a tartási ügyek európai uniós szabályozásának gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket, valamint magyar kezdeményezésre megosztják egymással az EU-n kívüli államokkal való tartási együttműködés tapasztalatait és a felmerülő problémákra talált megoldásaikat.
Amint itt, e konferencia helyszínén is látható, a magyar elnökség logójának fő eleme az idén ötvenéves Rubik-kocka, amely a magyar nemzet találékonyságát, kreativitását, stratégiai gondolkodásmódját és rafináltságát szimbolizálja. A Rubik-kocka 27 elemből áll, így ezzel a jelképpel élve azt is szimbolizálhatja, hogy az unió
27 tagállamának, hatóságainak együttműködése útján érhető csak el igazi eredmény, rakható ki teljesen a kocka. Biztos vagyok abban, hogy a határon átnyúló tartási ügyekben közreműködő tagállami központi hatósági szakértők, a tagállami bíróságok, hatóságok, ügyvédek és végrehajtók magas szintű szakmai együttműködése biztosítja ma Európában, hogy a határon átnyúló tartási ügyekben a tartásra jogosultak hozzájuthassanak az őket megillető tartásdíjhoz.
Jegyzetek
1 A tanács 2003/8/EKirányelve (2003. január 27.) a határokon átnyúló vonatkozású jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó költségmentességre vonatkozó közös minimumszabályok megállapításáról.
2 Különösen a jogi segítségnyújtásról szóló, 2003. évi LXXX. törvény és a jogi segítségnyújtás keretében nyújtott szolgáltatások engedélyezése, folyósítása és visszatérítése iránti eljárások részletes szabályairól szóló 421/2017. (XII. 19.) kormányrendelet.
3 362/2016 (XI. 29.) kormányrendelet.
4 A gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, Hágában 1980. október 25én kelt egyezmény (kihirdette az 1986. évi 14. tvr.).
5 Hágai egyezmény 26. cikk.
6 Hágai egyezmény 7. cikk.
7 A tanács 4/2009/EKrendelete (2008. december 18.) a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről.
8 A gyermektartás és a családi tartások egyéb formáinak nemzetközi behajtásáról szóló, 2007. november 23i hágai egyezmény (kihirdette a tanács 2011/432/EU-határozata).
9 A határon átnyúló tartási ügyekben a központi hatósági feladatok ellátásáról szóló, 2011. évi LXVII. törvény.
10 Tartási rendelet 46. cikk, hágai tartási egyezmény 15. cikk.
11 Jst. 5. § (2) g) pont.
12 Tartási rendelet 47. cikk, hágai tartási egyezmény 17. cikk.
13 A határon átnyúló tartási ügyekben a központi hatósági feladatok ellátásáról szóló, 2011. évi LXVII. törvény (tartási törvény).
14 Tartási törvény 22. cikk.
15 Jst. 11. § (2) bek.
16 Jst. 62/A. § (1) c) pont.
17 32/2017. (XII. 27.) IMrendelet 3. §.
Fogadja ügyfeleit megújult környezetben!
Legyen szó új irodáról, a régi felújításáról, vagy éppen otthona megtervezéséről, teljeskörű lakberendezési szolgáltatással állunk rendelkezésére.
• Térszervezés
• 3D látványtervezés
• Kiviteli tervek és műszaki dokumentáció a teljes megvalósítási folyamathoz
• Akár a teljes kivitelezési szakasz nyomon követése és ellenőrzése
• Nincsenek fix csomagok, minden kedves érdeklődő személyre szabott ajánlatot kap igényeinek megfelelően.
További tájékoztatásért és árajánlatért keressen elérhetőségeinken:
E-mail: orsolya.studio8@gmail.com
FB: https://www.facebook.com/Studio8lakberendezes
Tel.: +36 30 258 9689
STUDIO 8
Áldozatsegítés
Európai uniós együttműködés és közös joggyakorlat-fejlesztés
Az Európai Unióban minden évben milliók válnak kisebb vagy nagyobb bűncselekmény áldozatává – az enyhébb megpróbáltatástól a súlyos traumáig –, ami sokféleképp hathat az egyénre. Ahhoz, hogy az áldozatok a kellő időben és hatékony támogatást kaphassanak, meg kell értenünk személyes szükségleteiket, és a megfelelő jogi szabályozás és joggyakorlat együttesével biztosítani kell a hozzáférést a jogaikhoz.
Dr. Ferenczi Aniella ügyvéd, az Áldozatok Jogainak Európai Hálózata (AENVR) szövetség vezetője, igazgatósági tagja
Az áldozatsegítés és áldozatvédelem jogi háttere az EUban
Mind az Európai Unió intézményei, mind a tagállamok évek óta kiemelt figyelmet fordítanak a szakterületre. Az uniós jogforrások számos jogot biztosítanak az áldozatoknak, a szakpolitikában az egyik legfontosabb alapelv az áldozat és a vádlott jogainak egyensúlyban tartása a büntetőeljárásban. Ez az elv csak akkor valósulhat meg, ha az áldozatokat elismerik, és tisztelettel, tapintattal, szakértelemmel, személyre szabottan, valamint megkülönböztetésmentesen bánnak velük minden alkalommal, amikor kapcsolatba kerülnek az áldozatsegítő vagy helyreállító igazságszolgáltatási szolgálatokkal, illetve a büntetőeljárás keretében eljáró illetékes hatóságokkal. 1
A bűncselekmények valamennyi áldozatának – megkülönböztetés nélkül és függetlenül attól, hol történt a bűncselekmény – biztosítani kell a hozzáférést a jogaihoz. Az áldozatok jogainak területén tevékenykedő valamennyi érdekelt fél különös felelősséggel tartozik azért, hogy saját hatáskörén belül egyénileg és együttműködésben intézkedéseket hozzon annak elősegítésére, hogy az áldozatok érvényesíthessék a jogaikat.
Színes, folyamatos fejlődés
Az uniós jogforrások nemzeti jogba ültetésével a tagállami áldozatsegítő rendszerekben korábban kialakult jó gyakorlatok mellé számos új módszert vezettek be. A különböző országok áldozatsegítési rendszereiben alkalmazott metodológia rendkívül színes, és folyamatosan fejlődik. Ebben a folyamatban nagy szerepe van egy olyan együttműködésnek, amely összeköti a különböző nemzetek szakembereit, és fórumot biztosít számukra az ismeretek átadására és a közös gondolkodásra. Az együttműködés azzal az előnnyel is jár, hogy növeli a konkrét, határon átnyúló ügyek kezelésének hatékonyságát.
A határon átnyúló ügyekben érintett áldozatok olyan különleges akadályokkal is szembesülhetnek jogaik gyakorlása során, mint a nyelvi akadályok vagy a másik tagállamban alkalmazandó szabályok, illetékes hatóságok és támogatási lehetőségek ismeretének hiánya. Ez a határokon átnyúló dimenzió számos fejlesztés katalizátora az áldozatok jogai terén. Az EUMSZ 82. cikkének (2)2 bekezdése az igazságügyi együttműködés egyik olyan aspektusaként
említi az áldozatok jogait, ahol minimumszabályok fogadhatók el, és ez a bűncselekmények áldozatai számára kedvező uniós jogszabályok fontos alapjául szolgál. Ebben a tekintetben már régóta elismerik a tagállamok közötti együttműködés és kommunikáció előmozdításának és megerősítésének szükségességét mint a bűncselekmények határokon átnyúló áldozatai támogatásának hatékony eszközét.
Az áldozatsegítési szakterület alapvető jogforrása az áldozatvédelmi irányelv, amely amellett, hogy rendelkezik az áldozatok számára alapvetően fontos horizontális áldozatsegítési és áldozatvédelmi jogokról, rendelkezik arról is, hogy a tagállamok együttműködnek azzal a céllal, hogy javítsák az áldozatok hozzáférését a jogaikhoz.
Az együttműködésnek ki kell terjednie legalább a tapasztalatcserére, az egyedi ügyekben folytatott konzultációkra és az áldozatok jogaival foglalkozó európai hálózatok számára nyújtott támogatásra.
Az Áldozati Jogok Európai Hálózata
A 2016-ban alakult Áldozati Jogok Európai Hálózatának (European Network on Victims’ Rights/ENVR)3 az a missziója, hogy ezt az együttműködést szervezze, fenntartsa és folyamatosan fejlessze. A szervezet célja, hogy megalapozzon egy olyan nemzetközi együttműködést, amely terepe lehet a tagállami áldozatsegítésért felelős kormányzati szervek közös munkájának azzal a céllal, hogy tapasztalatcserével segítse az uniós jogforrások átültetését, illetve a joggyakorlat-fejlesztést. Az ENVR szakértői továbbá meghatározott esetekben eljárhatnak konkrét, határon átnyúló ügyekben is.
Kitüntetés
Az áldozatsegítés területén végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként az Emberi Méltóság Védelméért díj elismerésben részesítette Kulturális és Innovációs Miniszter Diamantopoulosné dr. Kenyeres Gabriellát, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi szakmai Irányítási főosztályának vezetőjét, a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Jogtanácsosi Tagozatának elnökhelyettesét 2024. november 15én.
Ezt a díjat minden évben nyolc olyan ember kaphatja meg, akik sokat tettek a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozataiért, valamint a bántalmazottakért.
Az ENVR a tagállamok áldozatvédelemért felelős kormányzati szerveinek szakértői szintű együttműködése, érdekképviselete az Európai Unióban. A programokban olyan szakemberek vesznek részt az Európai Unió valamennyi tagállamából, akik hazájukban áldozatsegítési szakpolitikával vagy gyakorlati áldozatsegítéssel foglalkoznak – általában igazságügyi minisztériumok, belügyminisztériumok, a rendőrség, illetve szociális minisztériumok delegálnak szakértőket.
Az ENVR a gyakorlatban egy ernyőszervezet, amelyen belül három hálózat működik: az általános áldozatjogi hálózat, a kárenyhítési nemzeti kontaktpontok európai uniós hálózata, illetve a terrorizmus áldozatainak támogatásáért felelős nemzeti kontaktpontok európai uniós hálózata. Programjai nyitottak valamennyi tagállam részére. A szervezet jelenleg száz-százhúsz szakértővel dolgozik. Az ENVR-t a budapesti székhelyű Áldozati Jogok Európai Hálózata Egyesület működteti az Európai Unió Igazságügyi Programja keretében. Programjainak összeállításánál fontos szempont a szakpolitikai trendek naprakész követése, a változatosság és a gyakorlatiasság annak érdekében, hogy érdemi segítséget jelentsen a részt vevő szakembereknek, akik a saját országukban az áldozatoknak segítenek. Az ENVR rendszeresen szervez szimpóziumokat szakértők számára. A változatos formában megvalósuló online és személyes rendezvények során az áldozatsegítés külön-
böző részterületeihez kapcsolódva folyik tapasztalatcsere, műhelymunka, az áldozatsegítéshez köthető uniós jog átültetése és a már átültetett jog hatékonyabb alkalmazása érdekében. Alapvetően a szervezetnek nem célja nagy létszámú konferenciák tartása, ehelyett minél több fókuszált szimpóziumot rendez, amelyek exkluzív fórumot teremtenek a különböző nemzetek kormányzati szakembereinek. Ilyen rendezvények például a plenáris konferenciák, szemináriumok, önálló workshopok, fókusztémás tanulmányutak, illetve idesorolható a 2024-ben bevezetett Meeting the consular program is. Ez utóbbi azt a célt szolgálja, hogy egy közös program keretében összekösse a helyszínt adó ország áldozatsegítéssel foglalkozó szakembereit és a helyszínt adó országba delegált más EU-tagállamok konzuli szolgálatait azzal a céllal, hogy koordináltan történhessen a határon átnyúló áldozatok elérése és támogatása.
Párhuzamosan a szimpóziumokkal az ENVR rendszeresen gyűjt és publikál írásban is információt a nemzeti áldozatsegítő rendszerek működésének különböző aspektusaival kapcsolatban.
Ukrán nyelven is Működtet egy olyan, szakembereknek szóló online információs központot is, amely tematizáltan tartalmaz minden olyan szakmai dokumentumot, egyéb információt, amely az elmúlt években keletkezett. A gyakorlati áldozatsegítési munka támogatására az
ENVR honlapján kapott helyet például a Find my victim support service kereshető adatbázis, amely két adat – a bűncselekmény elkövetésének helye és a bűncselekmény típusa – kiválasztása után listázza az adott tagállamban elérhető és a bűncselekmény típusának leginkább megfelelő áldozatsegítő szolgálatok elérhetőségeit. A szolgáltatás hasznos eszköz a határon átnyúló esetek kezelésében mindkét irányban: ha magyar állampolgár válik bűncselekmény áldozatává külföldön, vagy ha külföldi állampolgár ellen követnek el bűncselekményt Magyarország területén. A Find my victim support service szolgáltatás két szinten érhető el: a publikus felületen regisztráció nélkül bárki számára; ezen a felületen a különböző országokban elérhető áldozatsegítő szolgálatok nyilvános adatai jelennek meg. A regisztrációhoz és adatellenőrzéshez kötött, zárt felületen az ügykezeléssel foglalkozó áldozatsegítők közvetlen elérhetőségei is megjelennek; ez kifejezetten szakemberek számára érhető el. Ennek a használata olyan áldozatsegítő szakembereknek ajánlott, akik aktívan foglalkoznak határon átnyúló esetek kezelésével, és szükségük van az egyes tagállamokban konkrét kapcsolatokra, elérhetőségekre.
A szolgálatás elérhető az Európai Unió huszonkét nyelvén és ukránul az alábbi bűncselekmény-kategóriákban: általános áldozatsegítő szolgáltatás, hozzátartozók közötti erőszak áldozatai, gyermek áldozatok, szexuális bűncselekmények áldozatai, emberkereskedelem áldozatai, terrorizmus áldozatai, háborús bűncselekmények áldozatai, kárenyhítés áldozatoknak.
Igen komolyan veszik
Az ENVR, valamint az azt működtető egyesület mára széles körben elismert szervezet, amely jelentős szerepet vállal a nemzetközi áldozatsegítési szakpolitika alakításában és végrehajtásában. E szerepénél fogva számos releváns stratégiai dokumentum (több tanácsi következtetés, miniszteri memorandum, illetve az Európai Unió áldozatsegítési stratégiája) hivatkozik az ENVR-re konkrét célok elérése, illetve feladatok végrehajtása tekintetében. Az ENVR állandó tagja az Európai Unió áldozatjogi koordinátora által működtetett Victims’ Rights Platformnak, amely uniós intézményeket és nemzetközi hálózatokat, illetve szervezeteket tömörít azzal a céllal, hogy segítse a szakpolitikai feladatok összehangolt elvégzését.
Ügyfélbarát európai uniós jogintézmény
Gyakorló jogi segítői tapasztalatok az EU-n belüli határon átnyúló tartási ügyekben
A határon átnyúló tartási ügyeket illetően van egy irányadó jogszabály: az Európai Unió Tanácsának tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló 4/2009/EK-rendelet (2008. december 18.). A rendeletet a családi vagy rokoni kapcsolatból, házasságból vagy házassági rokonságból származó tartási kötelezettségekre (amelynek leggyakoribb esete a valamelyik szülő által fizetendő gyermektartásdíj) kell alkalmazni. De hogyan? Gyakorlati tapasztalatainkat is összegezve erről próbálunk áttekintést adni.
Dr. Garas Csilla ügyvéd, Budapest
Ahhoz, hogy ezt az EK-rendeletet alkalmazni lehessen, kell hozzá egy határozat, ami lehet a tartással kapcsolatos ügyekben valamely tagállam bírósága által hozott határozat elnevezésére való tekintet nélkül, ideértve az ítéletet, a végzést, a meghagyást vagy a végrehajtási intézkedést, valamint a költségeknek és a kiadásoknak meghatározását bírósági tisztviselő által – lehet bíróság, hatóság által jóváhagyott egyezség.
A tagállamok által kinevezett központi hatóságok együttműködését szabályozó rendszer
A rendelet szerint a tartási követelések határokon átnyúló behajtásának megkönnyítése érdekében létre kell hozni egy, a tagállamok által kinevezett központi hatóságok együttműködését szabályozó rendszert. Ezekben az ügyekben minden tagállamnak van egy központi hatósága.
Magyarországon ez a központi hatóság az Igazságügyi Minisztérium, ezen belül a Nemzetközi Magánjogi Főosztály.
A kérelmet a kérelmező (tartásdíjra jogosult) tartózkodási helye szerinti tagállam központi hatóságán keresztül kell benyújtani a megkeresett tagállam központi hatóságához. A megkereső hatóság az, amelyik a kérelmet továbbítja, a megkeresett hatóság kapja a kérelmet.
A központi hatóságok a tagállamokban fogadják és továbbítják a másik tagállamba a kérelmeket. A megkeresést vagy a kérelem beadására szolgáló formanyomtatványokat a megkeresett tagállam hivatalos nyelvén kell kitölteni, vagy – amennyiben a
tagállamnak több hivatalos nyelve van – az érintett központi hatóság székhelyének hivatalos nyelvén vagy hivatalos nyelveinek egyikén, vagy az Európai Unió intézményeinek hivatalos nyelvei közül a megkeresett tagállam által elfogadhatónak megjelölt más nyelven, kivéve, ha e tagállam központi hatósága lemond a fordításról.
A rendelet szerint a formanyomtatványt – amelynek használata kötelező a tagállamok központi hatóságai között – a megkereső központi hatóság kitölti és továbbítja a megkeresett központi hatóságnak. A kérelem tárgya háromféle lehet: - határozat elismerésére vagy a határozat elismerésére és végrehajthatóvá nyilvánítására irányuló kérelem;
- határozat elismerésére irányuló kérelem; - a megkeresett tagállamban hozott vagy elismert határozat végrehajtására vonatkozó kérelem.
A joghatóság kérdése
A rendelet külön fejezetben szabályozza a joghatóság kérdését, mivel értelemszerűen ezekben a típusú ügyekben mindig van legalább egy külföldi vonatkozás, akár a kérelmező, akár a kérelmezett.
Elsődlegesen a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. tv. 88. § e) pontjára hivatkozom, amely szerint „e törvény egyéb joghatósági szabályaira tekintet nélkül kizárólag magyar bíróság járhat el belföldi végrehajtást érintő eljárásban”. Konkrét példa a joghatóság kérdésére, hogy nem csak magyar állampolgárokkal szemben van ebben az esetben joghatósága a magyar bíróságnak. Két finn állampolgár a finn gyermekjóléti hatóság előtt megállapodott a tartásdíj mértékében. A tartásdíjfizetésre kötelezett Magyarországra költözött, Budapesten volt a szokásos tartózkodási helye. A finn hatóság előtt kötött megállapodás ellenére a tartásdíjat nem fizette a jogosultnak. A finn társadalombiztosítási hatóság megkereste a magyar központi hatóságot a rendelet szabályai szerint. A BFKH kirendelte a jogi segítőt az ügyre, aki az IM-től magyar nyelvre lefordítva megküldte az ügy összes iratát a kérelemnyomtatvánnyal együtt, és megindult a végrehajtási eljárás. A végrehajtást kérő ez esetben a finn társadalombiztosítási hatóság.
A joghatóság és illetékesség témakörében konkrét példa: a felek Hollandiában éltek, közös gyermekük született. Az édesanya magyar állampolgár, az apa holland. A szülői felügyeleti jogot rendezték, a tartásdíjfizetésre a holland állampolgárságú apa volt kötelezett, a tartásdíjról a határozatot a holland hatóság hozta. A holland édesapa Magyarországra költözött, a gyermek és az anya nem jött vissza vele, és az édesapa nem teljesített önként. A végrehajtási eljárás megindult, a holland állampolgár édesapa a holland központi hatósággal egyezséget kötött, így a holland központi hatóság a továbbiakban nem kért végrehajtási cselekményt.
Az illetékesség kérdése
Fontos az illetékesség kérdése, a végrehajtási eljárásra illetékes bíróság: ez a végrehajtás helye szerinti tagállam joga alapján kerül meghatározásra.
Végrehajtási lapot állít ki a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 16. § l) pontja szerint: a 4/2009/EK-tanácsi rendelet szerinti tartási ügyben a 2007. november 23-án elfogadott, a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló hágai jegyzőkönyv (a továbbiakban: hágai jegyzőkönyv) hatálya alá tartozó tagállamokban hozott bírósági határozat (perbeli egyezség) alapján az adós lakóhelye, székhelye – ezek hiányában az adós végrehajtás alá vonható vagyontárgyának helye – szerinti törvényszék székhelyén működő járásbíróság, Budapesten a Budai Központi Kerületi Bíróság.
Vht. 225. § (6) A végrehajtást elrendelő bíróságnak azt a bíróságot kell tekinteni, amely a végrehajtható okirat kiállítására jogosult. Végrehajtást foganatosító bíróságnak –ha e törvény másként nem rendelkezik – azt a bíróságot kell tekinteni, amely mellé az eljáró önálló bírósági végrehajtót kinevezték. Ebből következően a vh.-eljárás az adós lakóhelye szerinti járásbíróság előtt folyik.
Egy példa
Az egész eljárás értelmezése és rendszerezése érdekében egy további példa:
A Pesti Központi Kerületi Bíróság felbontotta két magyar állampolgár házasságát, a felek egyezséget kötöttek a tartásdíj tárgyában. A bíróság az egyezséget jóváhagyta. Az egyezségre figyelemmel felperes vállalta, hogy a közös kiskorú gyermek után havonta előre negyvenezer forint tar-
tásdíjat fizet, és természetesen megállapodtak a kapcsolattartásban is.
Az eredeti bírósági eljárásban az alperesi pozíciót betöltő szülő a gyermekkel együtt Németországba költözött, a per felperese Magyarországon maradt, azonban a felperes nem fizette az általa vállalt tartásdíjat. A kérelmezőnek, akinek Németországban volt a szokásos tartózkodási helye, tartásdíj iránti követelése van a Magyarországon élő adóssal szemben.
A megkeresett tagállam teljes költségmentességet biztosít a jogosult által a 21 év alatti személlyel szembeni, szülő-gyermek kapcsolatból eredő tartási kötelezettségekre vonatkozóan benyújtott valamennyi kérelem tekintetében, a végrehajtási eljárás végéig.
Egy visszatérő problémás kérdés azért akadt ezekben az ügyekben, mégpedig a Vht. 14. §-a szerinti előírás: Tartásdíj behajtására elrendelt végrehajtás esetén a végrehajt-
Fontos az illetékesség kérdése. A végrehajtási eljárásra illetékes bíróságot a végrehajtás helye szerinti tagállam joga alapján határozzák meg.
A Németországban élő jogosult megkereste a német központi hatóságot (ez a Szövetségi Igazságügyi Hivatal volt) azzal, hogy a tartásdíj hátralékát és a folyamatos tartásdíjat is hajtsa be a Magyarországon élő volt férjén.
A német központi hatóság megkereste a magyar központi hatóságot, hogy hajtsa végre a tartásdíjat az adóson mint kérelmezetten. A megkereső hatóság a formanyomtatványt magyar nyelven kitöltve a végrehajtható okirattal együtt megküldte a megkeresett központi hatóságnak.
Mivel a rendelet szabályozza, hogy az egész eljárás költségmentes, az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Magánjogi Főosztálya mint központi hatóság a BFKH Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya Igazságügyi Osztályán keresztül – ahol a jogi segítségnyújtással foglalkozó kormánytisztviselők dolgoznak – pártfogó ügyvédet (jogi segítőt) rendel ki a végrehajtási eljárás megindítására, aki a végrehajtási eljárásban a végrehajtást kérő jogi képviselője lesz. A kirendelt párfogó ügyvédnek az ügy iratait – külföldi határozat esetén fordítással együtt – az IM Nemzetközi Magánjogi Főosztálya közvetlenül küldi meg, mert ilyenkor a jogi segítő kirendelővégzését megkapja a jogi segítő (pártfogó ügyvéd) is.
Az egész eljárás költségmentes, a költségmentesség a szükséges segítségnyújtást jelenti, hogy a felek megismerhessék és érvényesíthessék a jogaikat, valamint garantálva legyen a – központi hatóságokon keresztül vagy közvetlenül az illetékes hatóságokhoz benyújtott – kérelmük teljes körű és hatékony intézése.
ható okiratot a lejárt, hat hónapnál régebbi tartásdíjrészletekre nézve akkor lehet kiállítani, ha a végrehajtást kérő valószínűsítette, hogy a) a tartásdíjhátralék az adós rosszhiszemű magatartására vezethető vissza, vagy b) érvényesítését alapos okból mulasztotta el.
Erre a problémára – amennyiben ilyen ügyekben eljáró ügyvédkollégák közül bárkit is hiánypótlásra felhívó végzéssel szólít fel a bíróság – a megoldás az lehet, hogy a rendelet 21. cikke alapján (végrehajtás megtagadása, felfüggesztése) meg kell nézni, hogy a megkereső tagállam jogában az elévülési idő a jogosult számára kedvezőbb-e, tehát a végrehajtás elévülésére nem feltétlenül a magyar jogot kell alkalmazni, meg kell vizsgálni a határozatot hozó tagállami jogot, amire hivatkozni lehet. Ebben az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Magánjogi Főosztálya segítséget nyújt.
Miért különleges és abszolút ügyfélbarát ez a jogintézmény?
Bármely tagállamban van a tartózkodási helyünk, bármely tagállam hozta a tartásdíj tárgyában a marasztaló határozatot, bármely tagállamban él az adós, az EK-rendelet alapján kvázi egyablakos ügyintézéssel, csupán egyszeri kérelem benyújtásával a jogosult hozzájut a tartásdíj összegéhez a tagállam által finanszírozott módon, előlegek és tetemes költségek előzetes megfizetése nélkül. Alapvetés, hogy az adósnak (a tartásdíjfizetésre kötelezettnek) van rendszeres jövedelme, végrehajtható vagyona.
Bemutatjuk a Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesületének új ügyvezetőjét
Miért éri meg az ügyvédnek a MÜBSE családhoz tartozni?
Dr. Bata Zoltán: Minden hozzánk forduló kollégánk személyes ügyünk
Két fő mozzanat jellemzi a MÜBSE tevékenységét: speciálisan a hazai ügyvédi hivatásrend igényeihez szabja biztosítói tevékenységét, amit messzemenően a legprofesszionálisabban kíván végezni, s amit – tegyük hozzá: felvállalva a szűk szakmai célközönségi keresztmetszetet – gazdaságosan is akar művelni a szó klasszikus értelmében. Ráadásul úgy, hogy – ellentétben piaci versenytársaival – kifejezetten nonprofit formában tevékenykedik. Mindez sajátos és fantáziadús, elkötelezett hozzáállást kíván az egyesület döntéshozó testületeitől és a vezetést vállaló szakembertől, hogy belegondolni is nehéz. Ezért nagy érdeklődéssel fordultunk eme unikális szervezet új ügyvezetője felé, hogy bemutassuk olvasóinknak – jelen esetben zömében az egyesület biztosítottjainak –, ki az, aki ügyeiket intézi, igazgatja.
Miért döntött úgy, hogy vállalkozik erre a nehéz, összetett feladatra, otthagyva stabil, kiegyensúlyozott, több évtized alatt kiépített ügyvédi praxisát? – Ezzel kapcsolatban kettős érzés munkál bennem. Egyfelől a MÜBSE ügyvezetői pozíciója nagy szakmai kihívás és megtiszteltetés, másfelől nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a váltásra dr. Csurgó Ottó barátunk hirtelen, tragikus elvesztése miatt volt szükség. Amikor tavaly nyáron itt hagyott minket, viszonylag hamar felvetődött a nevem mint lehetséges utódé. Azt kellett mérlegelnem, hogy feladjam-e a közel harminc éve folytatott ügyvédi praxisomat, és evezzek-e új vizekre. Döntésemben nagy szerepet játszott, hogy az elmúlt években tevékenyen részt vettem a MÜBSE irányításában, jól ismertem, és az a benyomás alakult ki bennem, hogy az egyesület igazi profi biztosítóvá nőtte ki magát. A munkatársaival is szinte napi kapcsolatban voltam, ez alapján biztos voltam abban, hogy egy kiváló csapat irányítását tudom átvenni. Motivált az is, hogy mind az igazgatótanács tagjai, mind a MÜBSE munkaszervezete részéről igen jelentős támogatást és biztatást kaptam.
Hogy látja, mi a MÜBSE helye a hazai biztosítói versenypiacon?
– Megalakulása óta a MÜBSE domináns szerepet játszik az ügyvédek szakmai felelősségbiztosításában. A magyar ügyvédek mintegy kilencven százaléka nálunk köti
meg a felelősségbiztosítását, ami, úgy gondolom, jelzésértékű. Ezzel együtt az egyesület a piaci biztosítókhoz képest kicsi, nem lehet összehasonlítani a széles termékkínálattal és a mienkét nagyságrendekkel meghaladó díjbevétellel rendelkező üzleti társaságokkal. Mi eddig is és a jövőben is kizárólag az ügyvédek számára kívánunk magas színvonalú biztosítási szolgáltatást nyújtani, a méretünkből adódóan az átlagosnál nagyobb rugalmassággal.
Miként néz szembe a MÜBSE az ügyvédi hivatásrend előtt álló kihívások jelentette biztosítási problémákkal? – Működése során az egyesület mindvégig arra törekedett, és a jövőben is az a cél vezérli, hogy az ügyvédség valamennyi biztosítási problémájára megoldást nyújtson és az éppen aktuális jogszabályi követelményeknek megfelelő termékkínálatot biztosítson. Amikor néhány évvel ezelőtt a jogalkotó fokozatosan emelte a minimá-
Dr. Bata Zoltán 1989ben jogi diplomát, majd 1996ban biztosítási szakjogászi képesítést szerzett az ELTE Állam és Jogtudományi Karán. A biztosítási szakmába 1990 .július 1jén került, amikor a Generali Budapest Biztosító Rt.nél helyezkedett el jogi előadóként. 1991 februárjától novemberéig az Assicurazioni Generali S.p.A. szervezésében nemzetközi biztosítástechnikai tréningen vett részt az olaszországi Mogliano Venetóban. Ezután először megbízott, majd kinevezett osztályvezetőként irányította a Generali Budapest Biztosító Rt. általános felelősség-, gépjármű- és jogvédelmi biztosítási ágazatát. Későbbi több mint öt éven át volt a TIR Kölcsönös Biztosító Egyesület vezető jogtanácsosa. 1997 januárjától egyéni ügyvédként dolgozott, főként polgári jogi, ezen belül is biztosítási és kártérítési ügyekkel foglalkozott. 2015. június 1-jétől a MÜBSE Igazgatótanácsának tagja. Termékfejlesztésért felelős igazgatótanácsi tagként 2018 óta látja el a biztosítási feltételek szükség szerinti folyamatos aktualizálását, kidolgozza az új biztosítási termékek szerződési feltételeit, az ügyfelek által kitöltendő nyomtatványok szövegét. Tevékenyen vett részt a MÜBSE valamennyi hároméves stratégiájának tervezésében, végrehajtásában és nyomon követésében. A biztosítóegyesület kéthetente ülésező vezetői értekezletének tagja. Elődje, dr. Csurgó Ottó halála után, 2024. november 15-től lett a MÜBSE ügyvezetője.
lis káreseményenkénti biztosítási összeg felső határát, a feltételeinkben folyamatosan nyomon követtük úgy, hogy évekig még díjat sem emeltünk.
A hazai ügyvédség előtt álló egyik legnagyobb feladat, amivel meg kell birkóznia, az ingatlan nyilvántartási rendszer, ennek pedig vannak biztosítási vonzatai is. Ezek mennyiben jelentenek új feladatkört a MÜBSEnek?
– Pillanatnyilag a legnagyobb kihívást mind az ügyvédség, mind a MÜBSE számára éppen az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer bevezetése jelenti. Mindenki előtt ismert a jogszabályi környezettel kapcsolatos folyamatos változás. Már több ízben elhalasztották a bevezetését, miközben mind az Inytv-t, mind az Üttv. vonatkozó rendelkezéseit számos esetben módosították. Az egyesület már a hatálybalépés első tervezett időpontja előtt készen állt az E-ING rendszer használata jogszabályi előfeltételeként meghatározott kiegészítő felelősségbiztosítási termékkel, majd folyamatosan a változó jogszabályi feltételekhez igazítottuk. Ennek köszönhetően 2024 szeptemberének végén piacra tudtunk lépni a termékkel, és lehetővé tettük az ügyvédségnek, hogy a kiegészítő felelősségbiztosítást megkötve kérelmezhessék a területi kamaráknál az elektronikus ingatlan-nyilvántartási eljárásban jogi képviseleti jogosultságuk nyilvántartásba vételét. Örvendetes, hogy az eltelt időszakban igen sok kolléga kötötte meg nálunk a kiegészítő biztosítást.
Ezek szerint gördülékenyen sikerült alkalmazkodniuk az új lehetőséghez biztosítóként is?
– Nem egészen. Az igazi kihívás csak most következik. Ugyanis az E-ING eljárásról szóló törvénycsomag 2025. január 15-én lép hatályba (interjúnk január első hetében készült – a szerk.), de egyelőre határozatlan ideig hibrid formában fog működni, vagyis továbbra is be lehet nyújtani a kérelmeket papíralapon is, tekintettel arra, hogy nem volt alkalmunk az elektronikus rendszert megismerni; nem vol-
szerződés megszűnésekor megillet, azonban a letétet kezelő ügyvéd (letéteményes) bármely okból nem fizeti vis zsza, és felhívta az Országgyűlést, hogy 2025. június 30 ig tegyen eleget jogalkotói feladatának. Minderre miként tud reagálni a MÜBSE? – Éppen ez jelenti a másik nagy kihívást, ami az ügyvédi letétbe helyezett öszszegek visszafizetési garanciájával áll kapcsolatban, és amit – csak remélni tudjuk, hogy – a jogalkotó végső soron nem biztosítási alapon kíván megoldani.
Mi lenne a jó megoldás?
– A kérdéses határozat megszületése óta több olyan vélemény is napvilágot látott, amelyek szerint a megoldás a felelősségbiztosítási fedezet kiterjesztése lehetne.
A MÜBSE következetes szakmai álláspontja szerint – amit magam is képviselek –ugyanakkor bizonyos kockázatokra semmilyen biztosítás nem terjedhet ki.
Például?
Az ügyvédség biztosítójaként kettős a szerepünk: magas színvonalú, főként az ügyvédség érdekeit szem előtt tartó, rugalmas működés, másfelől megfelelés az általános követelményeknek.
tunk – és a mai napig nem vagyunk –tisztában azzal, hogyan fog működni, milyen hibákat lehet elkövetni a használata során, és ennek pontosan mik lehetnek a következményei, milyen kárt okozhatnak a kollégák. Mindezekre majd a napi kárrendezési tevékenységünk során kell megtalálnunk a választ.
Egy közelmúltban született alkotmánybírósági határozat megállapította, hogy mulasztásban megnyilvánuló Alaptörvény ellenesség áll fenn annak következtében, hogy a törvényalkotó nem teremtette meg teljes körűen annak törvényi garanciáit, hogy az ügyvédi letétbe helyezett összeget kifizessék annak, akit a letéti szerződés alapján vagy a
– Nem lehet fedezetet nyújtani például a szándékos bűncselekménnyel okozott károkra, vagyis a konkrét kérdéssel ös zszefüggésben arra az esetre, ha az ügyvéd a nála letétbe helyezett összeget horribile dictu, feltéve, de meg nem engedve szándékosan elsikkasztja. Erre egyfelől biztosításszakmai okokból nincs lehetőség, hiszen az kalkulálhatatlanná teszi a biztosító által átvállalt kockázatot, másfelől egy ilyen jellegű biztosítási fedezettel a visszaélések melegágyát teremtenénk meg. Szintén nem tartjuk lehetségesnek a biztosítási fedezet összegszerű korlátozás nélküli kiterjesztését, hiszen ez is a biztosítás matematikai kalkulációt lehetetleníti el. De szeretném leszögezni, hogy a MÜBSE jelenleg hatályos feltételei is teljes körű fedezetet nyújtanak az ügyvédi letétkezelés során gondatlan magatartással elkövetett szakmai hibákra. Számos ilyen jellegű kárt rendeztünk és rendezünk folyamatosan.
Mik a MÜBSE sajátosságai?
– A MÜBSE mindig is az ügyvédség biztosítója volt és az is marad. Ebből sajátos kettős szerep adódik. Egyfelől az üzleti biztosítóknál magasabb színvonalú, az ügyvédség érdekeit jobban szem előtt tartó, rugalmas működés és szolgáltatás várható el tőlünk, másfelől viszont ugyanazon jogszabályoknak és felügyeleti elvárásoknak kell megfelelnünk, mint bármely más biztosítótársaságnak.
Ez a két szempont első ránézésre mintha ütközne egymással.
– Lehet, de az ellentét mindig csak látszólagos. Amikor díjat emelünk, vagy meghatározzuk egy új termék díját, akkor az egyesület biztonságos és prudens működését tartjuk szem előtt, ami meggyőződésem szerint a teljes ügyvédség érdekét is szolgálja. Ugyancsak ez a helyzet, ha a kárrendezés során elutasítjuk a kárigényt. Elképzelhető, hogy a döntés ütközik az adott ügyben eljáró ügyvéd érdekeivel, de az ügyvédség egészének – úgy is mint kockázatközösségnek – érdekét az szolgálja, ha kiszűrjük a megalapozatlan kárigényeket. Kiemelten fontos hangsúlyoznunk, és ez nagyon fontos sajátossága a MÜBSE-nek, hogy – ellentétben az üzleti biztosítókkal – mi nonprofit alapon működünk, azaz nem törekszünk és nem is törekedhetünk üzleti haszonszerzésre.
Miért éri meg az ügyvédnek a MÜBSE családhoz tartozni? – Nem győzöm újra és újra hangsúlyozni, hogy a MÜBSE az ügyvédség biztosítója. Ebből legalább hat dolog következik mindennapi működésünkkel kapcsolatban, ami kifejezetten csak nálunk fellelhető specialitás ügyvéd tagjainknak. Először is: az ügyvédkollégák akár a szerződéskötésnél, akár a biztosítással kapcsolatos problémáik megoldásánál, de még a kárrendezésnél is sokkal közvetlenebb, személyre szabottabb szolgáltatásban részesülnek nálunk, mint máshol. Még a XXI. század túlnyomórészt elektronikus ügyintézése közepette is igen gyakran keresnek fel minket a kollégáink személyesen vagy telefonon, kérnek és kapnak személyre szabott tájékoztatást, tanácsot biztosításaikkal kapcsolatban. Lényeges továbbá, hogy a kárigények elbírálását kizárólag aktív ügyvédi praxist folytató ügyvédekből álló bizottság végzi,
ami egyedülálló nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. A kárfelelősség megállapítása során – igény szerint – személyes konzultációval, illetve peres eljárás során a MÜBSE a perben beavatkozóként segíti a biztosított ügyvéd minél eredményesebb védekezését az eljárásban.
Ezen túlmenően számos olyan szolgáltatást nyújtunk tagjaink részére, amit más biztosítóktól nem vagy csak korlátozottabban kapnak meg. Ide sorolnám a feltételeinkhez kapcsolódó tartamengedményt, amelynek lényege, hogy azon tagjaink, akik három évre lemondanak a szerződés felmondásának lehetőségéről, jelentős díjengedményben részesülnek.
A biztosítási díjat érintő másik fontos szolgáltatásunk a kármentességi díj visszatérítése, amely alapján azon tagjaink, akik hosszabb-rövidebb ideig a MÜBSE biztosítottjai, és ezen időszak alatt nem okoznak kárt, jelentős – akár négyhavi díjnak megfelelő – díjvisszatérítésben, illetve jóváírásban részesülnek.
Fontos megemlíteni a biztosításhoz nem szorosan kapcsolódó segélyezési tevékenységünket, aminek keretében bizonyos élethelyzetekben – például gyermekszületés, betegség vagy családi tragédia –anyagi támogatást nyújtunk. Tagjaink részére csoportos baleset-, illetve utazási biztosítást kötöttünk, amelynek díját a MÜBSE fizeti, és lehetőséget biztosítunk arra, hogy az így megkötött biztosításokat a piaci díjnál jóval kedvezőbb feltételekkel kiterjesszék a családtagokra is, illetve magasabb kategóriájú fedezetre.
Végül, de nem utolsósorban utalok arra, hogy a MÜBSE számos szakmai anyagot állított össze a saját kárrendezési tapasztalatunk és gyakorlatunk alapján, amelyek elolvasásával és az azokhoz kapcsolódó vizsga sikeres teljesítésével tagjaink ingyen szerezhetnek kreditpontokat.
Új felelős vezetőként miben látja a MÜBSE előtt álló korszak feladatait? – Már utaltam rá, hogy a MÜBSE profi biztosítóként működik. Még nem az én érdemem, úgyhogy nem fog szerénytelenségnek tűnni, ha ennek alátámasztására azt mondom, hogy a közelmúltban lezáródott átfogó MNB-felügyeleti vizsgálat, amely az egyesület teljes működését górcső alá vonta, negatív szankció és érdemi észrevétel nélkül zárult. Ez egyedülálló a biztosítási piacon. Ugyanakkor természetesen nincs az a jól működő szervezet, amelynek tevékenységén ne lehetne javítani. Az előttünk álló időszakban ennek megfelelően azt tartom legfőbb feladatomnak, hogy a MÜBSE meglévő értékeinek megőrzése mellett tovább emeljük szolgáltatásaink színvonalát. Szeretnénk a Magyar Ügyvédi Kamarával és a területi kamarákkal fennálló kiváló kapcsolatunkat tovább javítani és olyan rendszereket kialakítani, amelyekkel kölcsönösen segíteni tudjuk egymást. Biztosítási tevékenységünk – különösen a kárrendezés – színvonalának megőrzése, illetve javítása számomra kulcskérdés, hiszen ezen múlik egy biztosító megítélése. Komlós Attila
Az új Díjrendelet – ügyvédi szemmel
Az ügyvédi munkadíj - érthető okokból – az ügyvédséget talán leginkább foglalkoztató kérdés, hiszen a hivatásunk gyakorlásának egyik fontos célja a jövedelemszerzés, melynek forrása a tevékenység jellegéből adódóan elsősorban az ügyvédi munkadíj. Éppen ezért bír az ügyvédek számára kiemelkedő jelentőséggel a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségek kérdése is, és emiatt kapott kiemelt ügyvédi és kamarai figyelmet az új jogszabály társadalmi vitája, valamint a 2024. december 9. napján kihirdetésre került 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet (továbbiakban: Díjrendelet). A következőkben szerzőnk a Díjrendelet kapcsán azokat a gondolatokat foglalja össze, melyek ügyvédi nézőpontból vetődnek fel.
Dr. Becker Tibor, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, a KomáromEsztergom Vármegyei Ügyvédi Kamara elnöke
Az ügyvédi díjazás kérdése
Ha ügyvédek egymás között szakmai kérdésekről beszélgetnek, akkor viszonylag rövid időn belül terítékre kerül az ügyvédi díjazás kérdése. Mi, ügyvédek ugyanis az ügyvédi szolgáltatás ellenértékeként számunkra kifizetett ügyvédi díjakból tartjuk fenn praxisunkat, és legtöbbünk egzisztenciája is éppen ezért az ügyvédi díjakon alapul. A díjak képezik a forrását azoknak a szükségképpen felmerülő működési költségeinknek is, amelyek nem közvetlenül az adott ügyhöz kapcsolódnak, hanem általában a teljes ügyvédi praxishoz: így különösen, de nem kizárólagosan a rezsi, a személyi költségek, alkalmazotti munkabérek, a közterhek, a felelősségbiztosítás díja, kamarai tagdíj, a technikai feltételek biztosításának és folyamatos megújításának díja, és még sorolhatnánk hosszan azokat a költségeket, amelyek az ügyvédi vállalkozások általános velejárói. Mindezt azért tartom fontosnak legelébb hangsúlyozni, mert sokszor az ügyfelek, vagy éppen a perköltségről döntő bíróságok sem veszik figyelembe az ügyvédi praxis általános költségeit, hanem hajlamosak csak az egyedi ügy konkrét költségeit viszonyítani az ügyben érvényesíteni kívánt díjazás mértékéhez. Ez pedig könnyen vezethet az ügyvédi munkadíj felszámítása esetén a sokszor ellentmondásos bírói viszonyuláshoz, amely gyakran túlzónak tekinti az ügyvédi munkadíj-igényt, és ezért hajlamos annak mérséklésére.
A jogalkotó és a bírósági joggyakorlat viszonyulása az ügyvédi díjak mértékéhez
A jogalkotó – bizonyos keretek között –már az ügyvédi munkadíjról és az ügyvédi díjszabásról szóló 5/1962. (VI. 19.) IM
rendelet szabályai között is rögzítette azt az alapelvet, hogy az ügyvédi munkadíj „szabad egyezkedés tárgya”1. A „bizonyos keretek” mértékében és merevségében viszont az elmúlt évtizedekben lényeges eltérés volt tapasztalható. Az előbb említett IM rendelet ugyanis nem a bíróságok által perköltségként megállapítható ügyvédi dí-
jazás szabályozta, hanem azokat a díjkereteket, amelyeken belül az ügyvéd (jelen esetben ügyvédi munkaközösség) az ügyfél irányába a munkadíjat meghatározhatta. Ez természetesen behatárolta a bírósági eljárásokban érvényesíthető ügyvédi díjak mértékét is. A sokak által napjainkban visszavágyott szabályozás persze gátat szabhatott volna az egymásnak alálicitáló ügyvédi díjszabásnak is, azonban legin-
kább a munkadíj felső határát rögzítette, hiszen a szabályozást nem a hatékony ügyvédi érdekképviselet, hanem a mindenre kiterjedő állami kontroll hívta életre, mely ezzel a felek szerződéskötési szabadságát nyilvánvalóan korlátozta.2 Az ügyvédi munkadíj szabályozásában gyökeres fordulatot a rendszerváltást követően az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. törvényerejű rendelet (Ükr.) módosításáról szóló 1991. évi XXIII. törvény 10. §-a hozott el, mely 1991. július 18. napjától kezdődő hatállyal az Ükr. 11. § (2) bekezdését akként módosította, hogy az már kötelező díjszabások nélkül rögzíthette: „Az ügyvédi munkadíj szabad megállapodás tárgya.” Egyben viszont azt is rögzítette, hogy „a bírósági eljárásban meg-
állapítható ügyvédi költségekről jogszabály rendelkezhet.” Ezzel lényegében kialakult az a szabályozási rendszer, melyben az ügyvéd és az ügyfél között az ügyvédi munkadíj szabad megállapodás tárgya, míg a bíróság a perköltségként érvényesíthető ügyvédi munkadíjat a törvényi felhatalmazás alapján kibocsátott igazságügy-miniszteri rendeletek keretei között határozhatta meg.3
Az újabb fordulatot a 2002. április 29. napján hatályba lépett 8/2002. (III. 30.) IM rendelet hozta azzal, hogy míg ezt megelőzően a jogalkotó a pernyertes fél ténylegesen felmerült ügyvédi költségeitől függetlenül jellemzően ügyértékhez igazodó díjsávokat jelölt ki a bíróság szá-
védek között (indokoltság meg nem értése, akár irigység, stb. okán) és ehhez hasonlóan az ügyvédek és az ügyfelek között (a pernyertes fél örüljön a pernyertességnek, és ne azt firtassa, hogy ez végül mekkora meg nem térült költséget okozhatott a számára, ügyfél negatív érzése, hogy pernyertessége ellenére költségei nem térültek).
A jogalkotó 2003-ban a korábbi szöveghez képest nem gyökeres változást hozó, de mégis új jogszabályként kibocsátott rendeletében5 pontosította a mérséklés szabályait akként, hogy a mérséklést akkor tekintheti a bíróság indokoltnak, ha az nem áll arányban a pertárgy értékével vagy a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevé-
A Kúria kijelölte a bírósági eljárásban perköltségként felszámítható ügyvédi munkadíj érvényesíthetőségének, különösen mérséklésének iránymutató szempontjait.
mára az ügyvédi költségen belül a munkadíj megállapításához, addig az új jogszabály már lehetővé tette, hogy a bíróság a pernyertes fél javára az eljárásbeli képviselettel kapcsolatban az ügyvédi megbízási szerződésben kikötött munkadíj, a jogi képviselő részére költségtérítésként kifizetett, az eljárásban felmerült indokolt készkiadások együttes összegét fogadja el perköltségként. Itt jelent meg először jogszabályi szinten a bírósági eljárásban érvényesíthető ügyvédi költségek kapcsán az az igény, hogy a pervesztes fél valóban legyen köteles a pernyertes fél valamennyi, igazolt költségének, így az ügyvédi munkadíjként kifizetett teljes költségének megtérítésére is, ne csupán előre meghatározott keretek között, a keretek szerinti mértékig. Ezzel együtt a jogalkotó megkísérelte kialakítani a fél által felszámított ügyvédi munkadíj mérséklésének jogi lehetőségét is, amelyre alapítottan az eljáró bíróság „az általa eltúlzottnak tartott ügyvédi munkadíjat az általa indokoltnak tartott mértékre” leszállíthatta.4
Utóbbi megfogalmazás biankó lehetőséget biztosított a bíróságok számára ahhoz, hogy a felszámítani kívánt ügyvédi munkadíjat indokolás nélkül leszállíthassák. Ez persze óhatatlanul konfliktusokhoz vezetett a bírók, bíróságok és az ügy-
kenységgel. Ezzel együtt a jogalkotó már azt is előírta, hogy a mérséklést a bíróság indokolni köteles.6 Lényegét tekintve ez a jogszabályszöveg maradt hatályban egészen a Díjrendelet hatályba lépéséig. A gyakorlat azonban döntően úgy alakult, hogy a mérséklés esetén a bíróságok inkább csak formálisan tettek eleget az indokolási kötelezettségüknek, és nagyobb pertárgyérték vagy speciális perek esetében nem ritkán éltek is a mérséklés lehetőségével, sokszor borzolva nemcsak az adott ügyben eljáró ügyvéd, de a szélesebb ügyvédi közvélemény kedélyét is. A számtalan, és sokszor indokolatlannak tartott ügyvédi díjigény mérséklés híre sokszor keltett hatalmas felháborodást az ügyvédek legnépszerűbb internetes közösségi csoportjának tagjai között is. Nem ritkán fordult elő, hogy a bíróság a fél által perköltségként érvényesíteni kívánt, megbízási szerződésen alapuló ügyvédi munkadíjigényt még a jogszabályon alapuló munkadíj igény meghatározására szolgáló díjtáblázat egyes minimumértékei alá is csökkentették, több esetben ezzel nyilvánvalóan azt a piaci ár alatti mértékre szorították le. Éppen ezért fogadta nagy örömmel valamennyi ügyvéd azt a nagyszerű, és ebben a tekintetben mérföldkőnek tekinthető Kúriai ítéletet7, amely az alperesi jogi képviseletet ellátó dr. Subasicz Éva
ügyvédnő által kifejezetten ügyvédi munkadíj érvényesítésére vonatkozó perköltségigény tárgyában előterjesztett felülvizsgálati kérelemre született meg. A felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásánál a Kúria azt vizsgálta, hogy az elsőfokú perköltség összegét megváltoztató – azt mérséklő - részében a másodfokú bíróság eleget tett-e a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdésében és a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. § (2) bekezdésében foglalt aránytalansági vizsgálatnak és indokolási kötelezettségének. A Kúria az ítéletével helyt adott a felülvizsgálati kérelemnek, és ezzel együtt kijelölte a bírósági eljárásban perköltségként felszámítható ügyvédi munkadíj érvényesíthetőségének, különösen mérséklésének iránymutató szempontjait, amelyek utóbb – részben – a Díjrendeletbe is beépültek.
A Kúria ítéletének indokolása így részletesen fejtette ki a bíróságot az ügyvédi munkadíj igény mérséklése esetén terhelő indokolási kötelezettség irányait, tartalmát, és a csak kivételes esetben alkalmazható mérséklés szempontrendszerét. Ennek körében rögzítette azt, hogy a felszámított perköltség mérséklésénél az indokolási kötelezettség azt jelenti, hogy a bíróságnak az adott ügy konkrét peradataival kell a mérséklést megindokolnia. A bíróság feladata pedig az, hogy tartalmi elemzéssel részletesen alátámasztva kitérjen arra, hogy az ügyvéd tényleges tevékenysége miért aránytalan (hány tárgyaláson nem vett részt és nem gondoskodott helyettesről, melyik periratával késlekedett, mikor nem tett eleget a bíróság felhívásának), az óradíjon alapuló elszámolás esetén óradíja miért kirívóan ellentétes a piaci viszonyokkal vagy a józan ésszel, illetve a kimunkált, a peres eljárásra fordított idő miért aránytalan a felszámítotthoz képest, illetve az egyöszszegű munkadíj miért nem arányos. Kimondta továbbá azt is, hogy nincs helye konkrétumok nélküli általánosságoknak, mert az ellentétes a bíróság indokolási kötelezettsége előírásával és a tisztességes eljárás eljárásjogi alapelvével.8 Mint utóbb kiderült, a Kúria ítélete jelentős hatást gyakorolt a jogalkotásra is, különösen a díjigény bírósági mérséklésének szabályaira. 9
Az ügyvédi érdekérvényesítés a díjrendelet társadalmi egyeztetése körében
A Magyar Ügyvédi Kamara a Budapesti Ügyvédi Kamarával együttműködve már évekkel ezelőtt foglalkozott a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségek szabályozásának módosításával, és ebben a körben szövegszerű tervezetek is készültek. Ezzel párhuzamosan a Magyar Ügyvédi Kamara többször felmérte a bírósági eljárásban érvényesíthető ügyvédi munkadíj megállapításának, mérséklésének bírói gyakorlatát, rámutatva ezzel is a bírói gyakorlatban tapasztalható ellentmondásokra.10 Megjegyzem, hogy a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költség témája mentén mindig felmerül a bírósági eljáráson kívüli ügyvédi díjszabás szabályozási igényének kérdése, azonban a többségi vélemény – szemben a szellemet a palackból kiengedni szándékozó, és legalább minimumdíj küszöböket meghatározni törekvő állásponttal – továbbra is az ügyvédi munkadíj szabad megállapítását támogatja a polgári jogi és alkotmányos alapelveken, továbbá versenyjogi alapokon. Utóbbi kérdés részletesebb megvitatása azonban külön és hosszabb cikket igényelne.11
A tárgy újra szabályozásához a lökést a Kúria fent részletezett ítélete mellett a 2023. augusztus 1. napján hivatalba lépett új igazságügyi miniszter személye adhatta meg, aki korábban maga is gyakorló ügyvédként tevékenykedett, így kellő megértést tanúsíthatott a kérdésben. 2024. szeptember 4-én az igazságügyi miniszter részt vett a Magyar Ügyvédi Kamara elnökségi ülésén, ahol a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekre vonatkozó szabályozás újra gondolása is szóba került. A kérdés ekkor már társadalmi vita alatt állt, több ügyvéd, területi ügyvédi kamara, különösen aktívan pedig a Budapesti Ügyvédi Kamara fejtette ki az álláspontját. Bár a közfigyelmet a kirendelési díjak állam általi előlegezésének újra szabályozása erről a kérdésről erőteljesen elvonta, utóbbi probléma kezelését követően a társadalmi vita már lezárulhatott, és több ügyvédi kamarai észrevétel is beépülhetett a Díjrendelet megszövegezésébe. Az bizonyossággal kijelenhető, hogy míg a kirendelési díjak előlegezése körében az első jogszabálytervezet egyez -
tetésébe a Magyar Ügyvédi Kamara érdemben sajnos nem volt bevonva, így azt csak utólagosan tudta észrevételezni 12 , addig a Díjrendelet tervezetének észrevételezésére több idő volt biztosítva, és az ügyvédeken és kamarai jogtanácsosokon kívül a bíróságok képviselői is lehetőséget kaphattak szakmai észrevételeik megtételére. Így jutottunk el a Díjrendelet kihirdetéséhez: 2024. december 9. napjához.
A Díjrendelet
A Díjrendelet előterjesztői indokolása szerint a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (továbbiakban itt: Rendelet) hatályon kívül helyezését és új rendelet megalkotását a „… felek képviseletében eljáró ügyvédek megbízási szerződés szerinti munkadíjának és készkiadásának, illetve a pertárgy értéke alapján meghatározott díjának bírói mérséklésére vonatkozó rendelkezéseinek felülvizsgálata” indokolta. Nem vitásan ez a mérséklésre vonatkozó rendelkezés volt a díjmegállapítások leginkább vitatott gyakorlatot eredményező része, így fontos szempont volt a bírói gyakorlat korlátok közé szorítása. Az is érezhető a Díjrendelet szövegezésén, hogy arra a Kúria fentebb hivatkozott felülvizsgálati ítélete is hatással volt. A Díjrendelet szövege kapcsán kijelenthető, hogy az legnagyobb részében leginkább követi a korábban hatályos Rendelet megszövegezését. A Díjrendelet szabályozásával összefüggésben az alábbi észrevételeket emelném ki:
a) A Díjrendelet a polgári és közigazgatási bírósági eljárás mellett a jogegységi panasz eljárásban felszámítható és megállapítható munkadíj és készkiadásra is vonatkozik, b) az ügyvédi és kamarai jogtanácsosi munkadíj és készkiadás felszámítása és megállapítása mellett azt is rögzíti, hogy a szabályozás a helyettesítésre jogosultakra is kiterjed, c) Lényegében fenntartja azt a szabályozási modellt, hogy az ügygondnok és a pártfogó ügyvéd díjáról és költségeiről külön jogszabály rendelkezik azzal, hogy a rájuk vonatkozó, és a Díjrendelet által módosított 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet a korábbi szabályozáshoz hasonlóan tartalmazza a díjrendeletre utaló szabályt,
d) A Díjrendelet fenntartja a Rendelet szabályozását a tekintetben is, hogy az ügyvédi költség a megbízási díjból és az indokolt készkiadásokból áll azzal, hogy a fél a munkadíj összegét a pertágyértékhez igazodóan a Díjrendelet által meghatározott, és a Rendeletben írtakkal megegyező %-ban kifejezett részében is megállapíthatja, e) A Díjrendelet fenntartja a Rendelet szabályozását a kamarai jogtanácsosi költség tekintetben is azzal, hogy az indokolt készkiadásokból és a Díjrendelet által meghatározott, és a Rendeletben írtakkal megegyező, a pertárgyérték bizonyos %-ban kifejezett munkadíjból áll, f) A Díjrendelet egyik újdonsága, hogy mind az ügyvéd, mind a kamarai jogtanácsos jogosult az az eljárással összefüggő utazással töltött időre kieső munkadíjának érvényesítésére, g) A Díjrendelet szintén új rendelkezése, hogy meg nem állapítható pertárgyérték esetén a munkadíj minden megkezdett tárgyalási óránként a törvényben megállapított kirendelt ügyvédi óradíj kétszerese, azzal, hogy a munkadíj mértéke nem lehet kevesebb az ügyvédi óradíj ötszörösénél, h) A Díjrendelet – szemben a Rendeletnek a díjtáblázat 50%-ára utaló szabályával - a másodfokú és a felülvizsgálati eljárásban nem rögzíti, hogy az érvényesíthető díj alacsonyabb kell legyen, mint az elsőfokú eljárásban, de a pertárgy értékeként továbbra is a fellebbezésben, felülvizsgálati kérelemben vitatott összeget kell alapul venni, i) A Díjrendelet legnagyobb újdonsága az ügyvédi költség megtérítésére irányuló perköltségigény mérséklésére vonatkozó 4. § (1)-(6) bekezdése, mely az igénytől való bírói eltérés lehetőségeit szabályozza.
Bár a Díjrendelet maga – leginkább a mérséklés lehetőségét korlátozó rendelkezései miatt – nagyrészt üdvözlendő, mégis először kezdjük néhány kritikai észrevétellel.
Mindenekelőtt az első, jogtechnikai jellegű észrevétel: kérdéses, hogy az alapvetően az érvényesíthető munkadíj mérséklésének szabályait érintő módosítás mennyiben tette indokolttá új jogszabály kibocsátását, miért nem találta a jogalkotó elegendőnek
az előző jogszabály módosítását? Megjegyzem lehetséges, hogy a Preambulum alkalmazásának lehetősége volt az indok, mely akár elfogadható indok is lehetett. Megállapítható, hogy a Díjrendelet nem tért el a Rendelet által alkalmazott pertárgyérték sávoktól és a sávokhoz kapcsolódó %-os arány mértékektől, holott erre vonatkozóan korábban került megfogalmazásra igény az ügyvédség részéről.
A Díjrendelet és 2002 óta a korábbi szabályozás logikája is az volt, hogy a szabályozás – értelemszerűen – a bírósági eljárásban a fél által perköltségként érvényesíteni kívánt ügyvédi költség megállapítására vonatkozik. Ehhez képest zavaró, hogy a Díjrendelet az utazással töltött időre kieső munkadíj kapcsán úgy fogalmaz, hogy annak érvényesítésére „az ügyvéd és a kamarai jogtanácsos jogosult…”. Felmerül a kérdés: kivel szemben? Talán a pervesztes féllel, netán a saját ügyfelével, vagy a bírósággal szemben? Mivel a jogi képviselő nem peres fél, ezért ebben az esetben nehezen érthető, hogy miért nem a fél ennek a mondatnak az alanya.
A Díjrendelet 4. § (1) bekezdése szerint az érvényesített joggal összefüggésben nem álló, szükségtelenül vagy aránytalan mértékben felszámított munkadíj összegét a bíróság kérelemre, indokolt esetben, és korlátok közé szorítva mérsékelheti. Rögzíti továbbá azt is, hogy a bíróság döntését részletesen indokolni köteles, azt azonban nem hangsúlyozza, hogy a másik fél a mérséklésre irányuló kérelmét is részletesen indokolni köteles. A kritikai észrevételek közé kívánkozik, hogy az új Pp. szellemével összhangban szerencsésebb lett volna annak kifejezett jogszabályi rögzítése, hogy a bíróság a mérséklés során a kérelem tartalmához, egyben annak indokaihoz kötve van, azokon túl nem terjeszkedhet. Ezzel egy lehetséges jogértelmezési vita bizonyosan megelőzhető lett volna.
A Díjrendelet kapcsán azért ne fukarkodjunk a dicsérettel sem. A Díjrendelet Preambuluma bár néhol csupán a jogszabály szövegét zanzásítva tartalmazza, azonban nagyrészt a jogszabály későbbi értelmezése során is megfelelő támpontot adhat. Emiatt pedig jó példaként szolgál a jogszabályok preambulumokkal való ellátását célzó igazságügyi miniszteri célkitűzéseknek. Ügyvédként a Preambulum [6] pontját szeretném idézni, mely a jelen cikk
elején írtakkal és persze a Díjrendelet szövegezésével összhangban rögzíti, hogy a díjazás esetében „az aránytalanság vizsgálatnál arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ügyvédi munkadíjból származó bevétel nem az ügyvéd jövedelme, abból kell finanszíroznia a tevékenysége végzéséhez szükséges és indokolt összes kiadását is.” Azaz megjelenik a jogalkotó szintjén annak – az egyébként nyilvánvaló ténynek – az elisme-
Díjrendelettel vagy a bizonyítható tényekkel ellentétesnek a felszámított öszszeget, továbbá meg kell jelölnie a mérséklésre okot adó tényeket és azok bizonyítékait vagy azt, hogy a bizonyítékokkal a másik fél rendelkezik, ő ezekhez nem képes hozzáférni, ezért adat- és bizonyítékhiány okán kéri alkalmazni az állítási és bizonyítási szükséghelyzet szabályait (Pp. 184. § és a 265. § (2) bek.).
A Díjrendelet szerint a felszámított munkadíj bírói mérséklésére csupán abban az esetben van lehetősége az eljáró bíróságnak, ha az ellenérdekű fél erre irányuló kérelmet terjesztett elő.
rése, hogy az ügyvéd költségei nem csak az adott ügyben merülhetnek fel, hanem általában az ügyvédi praxis vitelében is figyelembe veendők, csak utóbbi költségek az ügyvédi munkadíj igény összegszerűségében jelennek meg.13
A Díjrendelet előterjesztői indokolása kifejezetten rögzíti, hogy az új szabályozás figyelemmel volt a Kúria közelmúltban született ítéletére (lsd.: Pfv II.20.887/2023/6.), így a Kúria által kialakított mérlegelési szempontok, valamint az ítéletben megfogalmazott indokolási kötelezettség terjedelme a tételes jogban is megjelenik. Üdvözlendő, hogy a jogalkotó egy előremutató bírósági döntést beemel a jogszabályba, hiszen az ítélet indokolásának egyes fordulatai szinte szó szerint visszaköszönnek a Díjrendelet szövegéből.
Talán a legfontosabb az új szabályozásban a felszámított munkadíj bírói mérséklésére vonatkozó részletes szabályozás. A Díjrendelet szerint a mérséklésre csupán abban az esetben van lehetősége az eljáró bíróságnak, ha az ellenérdekű fél erre irányuló kérelmet terjesztett elő.14 Ezért tehát ha az ellenfél nem vitatja a felszámított munkadíj mértékét, azt a bíróság hivatalból nem mérsékelheti. Bár erre kifejezett rendelkezés nincs a Díjrendeletben, de értelmezésem szerint a mérséklésre irányuló kérelmet előterjesztő fél köteles a kérelmét részletesen indokolni, amely indokolásnak szintén a Díjrendelet szempontrendszerét kell követnie.
A mérséklésre irányuló kérelmet ennek megfelelően akként kell indokolni, hogy az – meglátásom szerint – kiterjedjen arra, hogy miért tartja a kérelmező a
Az eljáró bíróság a felszámított munkadíj mérséklésére irányuló kérelemhez kötve van - már csak a Pp. 2. § (2) bekezdése miatti kérelemhez kötöttség okán is -, ezért erről csak a kérelem keretei között dönthet. A mérséklési kérelem megalapozottságának elbírálása véleményem szerint perrendi analógiával történhet, hiszen a felszámítás maga perjogi szabály. Így ha a kérelem alapján indítványozott bizonyítás sikertelen (a szükséghelyzeti bizonyítást is ideértve), a bíróság nem a felszámított ügyvédi munkadíj eltúlzottsága (pl. piacszerűtlensége) vagy a perköltségként a pervesztes félre történő áthárításának méltánytalansága alapján kell, hogy ne adjon helyt a mérséklési kérelemnek, hanem annak elutasítását azzal kell indokolnia, hogy a mérséklési okok bizonyítása sikertelen volt, ezért a bíróságot a felszámítás köti. Ha a mérséklést kérő fél a felszámított összeget kizárólag a perben mindenki által megismerhető beadványokkal, azok tartalmára, terjedelmükre utalással, a felszámított összeg észszerűtlenségével és piacszerűtlenségével, aránytalanságával, vagy pl. azzal indokolja, hogy a tárgyalásokon az ügyvéd helyettessel járt el, vagy éppen meg sem jelent, úgy a bíróság e tényállításokat veti össze a bizonyítékokkal és a Pp. 279. § szerint azt mérlegeli, hogy e felhozott érvek és a bizonyított tények megalapozzák-e a felszámított öszszeg mérséklését.
A munkadíj felszámítása körében nem hoz újdonságot a Díjrendelet, arra továbbra is a Pp rendelkezései irányadók. A felszámítás alapvetően az igény összegszerűségére vonatkozó tényközlés. Ez a
kérelem arra irányul, hogy a bíróság kötelezze a másik felet a közölt (felszámított) összeg megfizetésére, továbbá szükségszerű eleme a kérelemnek az arra történő utalás is, hogy a munkadíj felszámítása a Díjrendelet 2. § (1) bekezdés a) pontja szerint megbízási szerződésen vagy a 3. § számítási rendjén alapul-e.
A felszámítás iránti igény alátámasztása körében a gyakorlat nem egységes. Álláspontom szerint a Pp. 81. § (2) bekezdése15 okán a megbízási szerződés csatolása csak akkor válik szükségessé, amennyiben a másik fél az összegszerűséget vitatja, azonban ebben az esetben sem indokolt a kikötött megbízási díj tényleges megfizetésének igazolását megkövetelni.
Végül szükséges néhány mondattal kitérni a Díjrendelet időbeli hatályára is. A Díjrendelet a kihirdetését követő 61. napon, azaz 2025. február 8. napján lép hatályba. Ezen a napon pedig hatályát veszti a korábbi Rendelet, azonban – eljárásjogi szabályokról lévén szó – annak rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben még alkalmazni kell, így a Rendelet – bár az ügyvédi remény szerint a bíróságok által a Kúria ítéletével összehangban értelmezve – még egy ideig velünk marad.
Összegzés
Kijelenthető, hogy a Díjrendelet részletesebb mérséklési szabályai alkalmasak lehetnek arra, hogy növeljék a jogbiztonságot, és ezzel együtt biztosíthatja, hogy a pernyertes fél nagyobb eséllyel számíthasson a ténylegesen felmerült ügyvédi költségeinek térülésére.
A szabályozás követi az új Pp megalkotásának egyik indokát, amely a „meglepetés-ítéletek” elkerülése volt. A perköltség körében megállapítható ügyvédi költségek mértékének bírói megállapításánál is fontos az, hogy a felek az eljárás megindítását megelőzően, vagy az ellenkérelem előterjesztése előtt pontosabban legyenek tisztában az ügy perköltség kockázataival, így alaposan megfontolhatják, hogy megéri-e perelni vagy éppen érdemben perbe bocsátkozni.
Még hangsúlyosabbá válik ezáltal a peres/nemperes megbízás elvállalásakor az ügyfél kioktatása az esetleges pervesztesség kockázatai között a megítélhető perköltség összegének kockázatára. A megbízást elvállaló ügyvéd ugyanis köteles felvilágosítani
ügyfelét arról, hogy a perben a bíróság a másik fél által perköltségként felszámított ügyvédi munkadíjat azon a mértéken fogadja el, amelyben az ellenérdekű fél a saját ügyvédjével megegyezik. Ez pedig magasabb is lehet, mint amely összeget ő maga fizet a megbízott ügyvédjének.
Végül - nem elviccelve azonban az ügy komolyságát, de - továbbra is alkalmazható
Jegyzetek
1 Az ügyvédi munkadíjról és az ügyvédi díjszabásról szóló 5/1962. (VI. 19.) IM rendelet 1. § (1) bekezdésének megfogalmazása
2 Csak érdekességképpen: a 5/1962. (VI. 19.) IM rendelet 15. § (1) bekezdése szerint szerződés, végrendelet és egyéb okirat készítéséért legfeljebb a következő munkadíj volt felszámítható:
a) 2000 Ftot meg nem haladó ügyérték esetén 100 Ft,
b) 2000 Ftnál magasabb, de 10 000 Ftot meg nem haladó ügyérték esetén az ügyérték 5%a,
c) 10 000 Ftnál magasabb, de 20 000 Ftot meg nem haladó ügyérték esetén
500 Ft és a 10 000 Ftot meghaladó ügyérték további 3%a,
d) 20 000 Ftnál magasabb, de 40 000 Ftot meg nem haladó ügyérték esetén
800 Ft és a 20 000 Ftot meghaladó ügyérték további 2%a,
e) 40 000 Fton felüli ügyérték esetén 1200 Ft és a 40 000 Ftot meghaladó ügyérték további 1%a.
A korabeli ingatlanárak tükrében egy ingatlan adásvételi ügylet ügyvédi munkadíja így legfeljebb az ügyérték 1%a körül lehetett azzal, hogy a munkadíj megállapításánál a pénzügyi szervek által az illetékkiszabás alapjául elfogadott érték volt irányadó.
3 Ezek a következők voltak 1991-2024 között:
a bíróság által megállapítható ügyvédi költségekről szóló 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 19912002 között
a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 8/2002. (III. 30.) IM rendelet 20022003 között
a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 20032025 között
4 A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 8/2002. (III. 30.) IM rendelet 3. § (3) bekezdése szerint: „Ha a bíróság az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott ügyvédi munkadíjat eltúlzottnak tartja, a képviselet ellátásával felmerült költség összegének megállapítása során az ügyvédi munkadíj perköltségként érvényesíteni kívánt összegét az általa indokoltnak tartott mértékre leszállíthatja.”
lehet az egyszeri jogi képviselő perbeli nyilatkozata arra az esetre, ha az ügyfele a Díjrendelet 3. § szerint számítja fel az ügyvédi munkadíj költségét:
„A perben tett nyilatkozataimat fenntartom, a perköltségen belül az ügyvédi munkadíjat az IM rendelet szerint kérem megállapítani azzal, hogy Áfa körbe tartozom!”
5 A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: Rendelet), hatályba lépett: 2003. szeptember 01.
6 A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. § (2) bekezdés
7 Kúria Pfv.II.20.887/2023/6. számú ítélete
8 Kúria Pfv.II.20.887/2023/6. számú ítélete indokolás (55) pont.
9 Végső előterjesztői indokolás a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelethez Indokolások Tára 2024/96.
10 dr Kovács Kázmér, a MÜK Szakmai Bizottsága elnöke foglalta össze az álláspontokat és ezek alapján határozott meg szövegszerű javaslatot 2020-ban, majd 2021ben is, továbbá – több más és rendkívül hasznos anyag mellett – a jelen cikk írója dr Szánthó Pál a BÜK elnökségi tagja által összefoglalt észrevételeket emelné ki
11 Ebben a körben elolvasásra javasolt a kérdés versenyjogi vetülete miatt Miskolczi Bodnár Péter: A kamarai szabályzat, mint a vállalkozások társulásának döntése c. tanulmánya (Versenytükör c. folyóirat 2. évf. 34. számában),
12 Végül az észrevételezést követően a kamarai javaslatok is beépülhettek az azóta már jogszabályként kihirdetett tervezetbe
13 Díjrendelet 4. § (1) bekezdése szerint: ”figyelemmel a munkadíjban érvényesített általános költségekre, valamint az elvégzett munka mennyiségére és egyedi jellemzőire…”
14 Díjrendelet 4. § (1) Az érvényesített joggal összefüggésben nem álló, szükségtelenül vagy aránytalan mértékben felszámított munkadíj összegét a bíróság kérelemre, indokolt esetben… mérsékelheti.
15 Pp. 81. § (2) A felszámítás során meg kell jelölni az igényelt költség összegét, a felmerülésének lényeges körülményeit, azt, hogy a perbe vitt mely jog érvényesítésével összefüggésben merült fel, és mindezeket a felszámítással egyidejűleg – szükség szerint – okirattal is igazolni kell. A bíróság által az eljárást befejező határozatban meghatározható költség az annak összegét szabályozó jogszabályi rendelkezésre utalással is felszámítható.
Az új Díjrendelet kamarai jogtanácsosi szemmel
Bizton állíthatjuk, hogy az év végi jogszabálydömpingben megjelent az ügyvédi hivatásrend gyakorlói közül a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet (jelen cikksorozatban Díjrendeletként hivatkozva) nem csak az ügyvéd kollégák számára kiemelkedően fontos rendelet, hanem az ügyvédi tevékenységet gyakorló kamarai jogtanácsos kollégák számára is. Ízlelgessük kicsit a címet és nézzük meg alaposabban és kamarai jogtanácsosi költségről szól a cím vége. Aki jártas a különféle Jogtár keresők egyre fejlődő világában meglepve tapasztalhatja, hogy 2017. évben megújult és az ügyvédekkel integrált hívatásrendünk történetében elsőként már a jogszabály címében is benne vagyunk! Bízom benne, hogy gondolatfolyamom végére az esetleges kezdeti döbbenet ugyanúgy bajtársias bizalommá válik, mint Keleti Márton halhatatlan Tizedesének kezdeti megrökönyödése a spájzában lévő oroszok láttan, miként abban is bízom, hogy ezt az eredményt, a hivatásrendünk megfelelően értékelni fogja. Már önmagában az is nagy eredmény, hogy egy jogszabály a rendelkezések mellett a címében is jegyzi az érintetti körben a kamarai jogtanácsosokat, főleg, ha megnézzük röviden, hogy honnan indultunk.
Dr. Szabados János jogtanácsos, a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Jogtanácsosi Tagozatának titkára
Múló keserű szájíz A korábbi a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről 32/2003. (VIII. 22.) IM rendeletbe egyrészt csak 2018. január 1. napjával került be a kamarai jogtanácsos, ami a hivatásrendi integráció egyik folyománya volt, azt megelőzően formálisan nem volt a Díjrendelet része csak analógiai jogalkalmazás útján esetileg. Aki ezekben az időkben is pereskedett keserű szájízzel emlékezhet a jogtanácsosi munkadíjért folytatott hosszas és sokszor érdemi döntésekben vissza nem köszönő hiábavaló érvelésekre, az irányadó gyakorlatként hivatkozott döntésekre (BDT2011. 2500), amelyek kötőerő híján sokszor mellőzésre kerültek, vagy a régi Pp (1952. évi III. törvény) VI. novelláris módosításával hatályon kívül helyezett Pp. 75.§ (4) bekezdése, majd a nem sokkal később módosított régi Pp. 75. § (2) bekezdése alapján elviekben megszűnt az ügyvédi, illetve jogtanácsosi képviselet tekintetében a perköltségben felszámítható díjazásnál létező indokolatlan különbség, a (jog)gyakorlatban azonban még sokáig búvópatakként fel-felbukkant. Így nagyon örült minden kamarai jogtanácsos, mikor végre 2018. január 1-jén lett mire hivatkozni jogszabályhely szinten is, de a gyakorlás az öröm elrontója tud lenni néha így az nem volt teljes. Ugyanis a régi 32/2003. (VIII. 22.) díjrendelet 4. § alapján
az elvi egyenlőség a jogszabály szintjén megszületett a pertárgyérték alapján megállapítható munkadíjak tekintetében, azonban a (jog)gyakorlati alkalmazás megint csak számos anomáliát termelt. Az egyébiránt jogos ügyvédi munkadíjsérelmek (lásd jelen cikksorozatban dr. Becker Tibor ügyvéd kolléga gondolatait a Díjrendelet gyakorlati alkalmazása során az ügyvédek által tapasztalt ügyvédi kapcsán munkadíj megállapításának, mérséklésének bírói gyakorlata körében írtakat) mellett, azokat sok esetben felül is múlva jelentős aránytalanságok voltak tapasztalhatók országszerte a kamarai jogtanácsosi munkadíjak megállapításának bírósági gyakorlatában.
A Magyar Ügyvédi Kamara Országos Kamarai Jogtanácsosi Tagozata a hozzá beérkezett jelzéseket több fórumon1 is tovább jelezte, hogy egyrészt tömegesen fordult elő a régi díjrendelet szerint megállapítható pertárgyérték esetén járó munkadíjak bíróság általi mérséklése2 gyakran olyan tömör és „komoly” indoklással ellátva, hogy a munkadíj összege nem áll arányban a ténylegesen elvégzett jogtanácsosi tevékenységgel, és jó pár esetben mindez a minimum munkadíj esetében is megtörtént, és nem csak a polgári perekben, hanem a közigazgatási perekben is. A legbeszédesebb talán az a statisztika volt, amelyet egy a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, és Győri Törvényszék illeté-
kességi területén működő hatóság perképviseletet ellátó kamarai jogtanácsosai gyűjtöttek anonimizált módon3 ez alapján a kollégák pernyertességére nem lehet panasz hiszen a kamarai jogtanácsossal eljáró alperesi hatóság a vizsgálat időszakban a perek 77 %-át megnyerték így perköltség címén kamarai jogtanácsosi munkadíjra is jogosulttá tették sikeresen képviselt ügyfelüket mégis az arányait tekintve a megbízó nem lehetett boldog, mivel a mindösszesen kapott, illetve az általa megfizetett munkadíj perköltség nem a győzelemmel egyenesen, hanem épp ellenkezőleg fordítottan arányos volt és így összesítésben közel háromszor annyi perköltség munkadíjat fizettek mint kaptak. A készkiadások elszámolhatóságának a gyakorlata is érdekes eseteket mutatott főleg a cégautók használata körében volt jelentősen szórt a gyakorlat, még a közösségi tömegközlekedési eszköz költségek elszámolhatósága kevésbé volt problémás.
Nyilvánvaló lett: szükség van a változásra
A régi díjrendelet kapcsán komoly jogalkalmazási problémák voltak a joggyakorlattal és a tendenciák gyakorlattal A tendenciák országosan is hasonlóak és mind közigazgatási, mind polgári ügyszakban jelentősek a perköltség különbségek a kamarai jogtanácsossal eljáró felek hátrányára. Nyilvánvaló
volt, hogy szükség van változtatásra, mind a minimáldíjak megfelelő emelése, mind a gyakorlati aránytalanságok kiküszöbölése érdekében.
A Magyar Ügyvédi Kamara Országos Kamarai Jogtanácsosi Tagozata többször felmérte a bírósági eljárásban érvényesíthető ügyvédi munkadíj megállapításának, mérséklésének bírói gyakorlatát, rámutatva ezzel is a bírói gyakorlatban tapasztalható ellentmondásokra, amely értő fülekre talált azokon a fórumokon, ahol a Tagozat jelezte az anomáliákat. Itt különösen ki kell emelni a Magyar Ügyvédi Kamara 2024. szeptember 4-i elnökségi ülését, ahol személyesen az igazságügyi miniszter részére sikerült tolmácsolni a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségek mellett a kamarai jogtanácsosi költségekre vonatkozó szabályozás közös szabályban való újragondolása is szóba került.
Ilyen előzmények után született meg az új szabályozás, amely számos elemében új és a kamarai jogtanácsosi hivatásrend számára egy újabb lépés a hivatásrendi kötelezettségek mellett a hivatásrendi jogok biztosításának elismerésére.
Az a bizonyos „mérséklési hivatkozás” Szimbolikus, hogy a címben történő debütálás mellett, pont az új Díjrendelet az, amelynek elsőként a Preambulumában is megjelenik a kamarai jogtanácsos is, ráadá-
sul működési szerepdefinícióban (Preambulum [2]) amely az Üttv. 66. §-ból eredő munkaviszonyon vagy más törvényben meghatározott foglalkoztatási jogviszonyon alapuló feladatellátási funkciót erősíti. Ez alapján a kamarai jogtanácsos esetében a munkadíj felszámításának szabályai az ügyvédi tevékenység alapjául szolgáló jogviszony jellegéhez igazodnak, jelesül a kamarai jogtanácsosok működése alapjául szolgáló munkaviszonyon vagy más törvényben meghatározott foglalkoztatási jogviszonyon és ebből következik, hogy a kamarai jogtanácsos munkadíja a perköltség keretében csak a Díjrendelet 3. §-ában tételesen meghatározott munkadíj és a megfizetett készkiadások összegeként számítható fel.
Ez sokak számára sovány eredménynek, vagy csapdának tűnhet, az esetleges elégedetlenkedők észérvekkel történő meggyőzése érdekében, képzeljük el azt a perköltség felszámító beadványt, amit egy munkaviszony (vagy egyéb foglalkoztatási viszony4) havi szuperbruttósított költségeinek adott perre fordított munkaidőegység alapú részekre bontott díjlevezetését tartalmazza, teszem azt a bérmegállapodás januárjának az esetleges éves bónusz kifizetés májusi hónapján át a táppénzben töltött fél októberi befejezés időszakát öleli fel és mindezt igazolja a HR bérszámfejtés legnagyobb örömére havi százalékos bontásban. A jogász, tisztelet a kivételnek, jó matekos,
ha munkabérről van szó, de ennyire azért talán nem, arról nem szólva, hogy ez garantáltan megalapozná az ellenérdekű fél részéről az új díjrendelet 4. § (1) bekezdésére történő mérséklési hivatkozást az aránytalan mértékben felszámított munkadíj körében. Józan kis lépésekkel és egyszerűen kezelhető, de jól érvelhető szabályozással meglátásom szerint többre megyünk.
Tény, hogy a megkülönböztetés alapja itt az Üttv. 66. § alapján jogosan egészen egyszerűen abból az alap különbözőségből ered, hogy a kamarai jogtanácsosok munkáltatójuk munkavállalójaként, munkaköri feladatként látják el a feladataikat, nem pedig megbízottként, és ez jól van így. Talán ez kinyit egy újabb kaput és lehetőséget adhat rendhagyó módon, azoknál a munkaköröknél, ahol a kamarai jogtanácsos jellemzően a munkáltatójuk szempontjából is nagy értékű és jelentőségű perekben képviselik a munkáltatót a munkaszerződéses munkadíj/alapilletmény mellett azon felül (ebben a körben akár eseti többletbérezés/ céljuttatás/ túlóra stb.) megállapításának lehetőségére, egyfajta munkaerőpiaci alkalmazkodás vagy beárazás formájában. És azt se felejtsük el, hogy bár jelen pillanatban úgy tűnhet, hogy a Díjrendelet 3. § (1) bekezdés a-c) pontjai szerinti sávok tartósan „beégtek” a joggyakorlatba, ne feledjük, hogy a közelmúltban módosult többsávos rendszerre az Illetéktörvény5 korábbi jól bevett évtizedes gyakorlata, jobban differenciálva az egyes pertárgyértékeket, így az sem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben, a joggyakorlati tapasztalatok alapján a két rendszer korrelációt fog mutatni mivel lényegében mindkettő a pereskedés beárazott költségét méri, mutatja csak az érem másik oldalán és azt is látjuk, hogy a jogalkalmazási, gyakorlati anomáliákat bemutató megfelelő érdekérvényesítés mellett az Igazságügyi jogalkotás megfontolja a hivatásrendi módosító indítványokat.
Korábbi sérelmek további orvoslása
A Díjrendelet további kamarai jogtanácsosi szempontból a korábbi sérelmek mindenképp méltó orvoslását jelenti a Díjrendelet 3.§ (2) bekezdése. Ez egy jelentős és egyben költségvetési törvényhez kötötten indexálttá tett minimálpertárgyérték emelést jelent a gyakorlatban a 3. § (1) bekezdés a) pontjának utolsó mondatával együtt értelmezve, ugyanis ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a
minimális munkadíj a minden megkezdett tárgyalási óránként, valamint a kamarai jogtanácsosnak az eljárást megelőző és a tárgyaláson kívül végzett igazolt tevékenységéért óránként a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított kirendelt ügyvédi óradíj kétszerese, azzal, hogy a munkadíj mértéke nem lehet kevesebb az ügyvédi óradíj ötszörösénél. Ez lényegében megszünteti azokat a korábbi méltánytalanul alacsony munkadíjakat, amelyek tipikusan a meg nem határozható pertárgyérékű ügyek esetében kerültek megállapításra.
A fenti rendelkezések és a korábbi jog ygyakorlati anomáliák következő külön üdvözlendő rendelkezése, amely kiemelést érdemel a Díjrendelet 4. § (3) bekezdése, amellyel lényegében a minimáldíj mérséklésének tilalmát mondja ki.
Újdonság: a díj mérséklésének külön kérelmezése
A díj mérséklésének külön kérelmezése újdonság, amely bizonyára érdekes perköltség adok-kapokhoz fog vezetni a peres eljárás perköltségfelszámítási szakaszában, ahogy az dr. Becker Tibor ügyvédkolléga a cikksorozat korábbi részében részletesen kifejti. Amit csak két aprósággal egészítenék ki. Egyrészt a felszámított munkadíj vitatása kérdése. Az új rendelet értelmében a nemvitatott munkadíj elismertnek tekintendő, így azt hivatalból nem mérsékelheti a bíróság, ezért fokozottan figyelni kell arra, hogy a perben megküldésre kerül-e az ellenérdekű fél jogi képviselője által felszámított munkadíjat tartalmazó kimutatás és amennyiben nem, akkor azt kérelmezni kell legkésőbb a perfelvétel lezárása előtt.
Másrészt mindenképpen érdekes kérdés lesz, a Pp. szigorú rendszerében, hogy a mérséklés kérésének is helye van e felszámítással egyidejűleg a Pp. 81.§ (3) bekezdése alapján a tárgyalás berekesztéséig, ennek hiányában az eljárást befejező határozat meghozataláig mivel fogalmilag itt tudja a mérséklés kérésére jogosult ellenérdekű fél előterjeszteni, mivel ennek a szabályai bár kikövetkeztethetők, de nem lettek egyértelműen kimondva.
Megnyugtató garanciák Tovább fontos újítás, hogy a Díjrendelet 4. § (4) és (5) bekezdésében, hogy a magasabb díjkategóriák is védve vannak az aránytalan mérsékléstől, és az is fontos garanciális
elem, hogy az ügyvédi szabad megállapodáson alapuló megbízási díj (Díjrendelet 2. §) kirívóság esetén6 korlátlanul mérsékelhető. Hogy ennek a gyakorlati betartása, milyen józan perköltségeket, vagy épp ellenkezőleg milyen elszálló perköltségeket fog eredményezni, azt még nem lehet látni, de bízunk a józan mértéktartásban.
A jogi előadó státuszrendezése Szintén újítás és a kamarai jogtanácsosok mellett a jövő generációja a kamarai jogi előadók is helyt kaptak a rendeletben és egy régi problémakör, a kamarai jogi előadók perköltség érvényesítése talán első megnyugtató megoldása született meg. Többször előkerülő probléma a joggyakorlatban, hogy amennyiben a felet kamarai jogi előadó képviseli a peres eljárás során, akkor mennyiben jogosult a perköltség érvényesítésére, ugyanis a 32/2003 IM rendelet (a 12/1994 IM rendelettel egyezően) 1. §-a 2018.01.01. óta felsorolja azon hivatásrendeket, amelyekre a rendelet hatálya kiterjed, amely hivatásrendek között csak az ügyvédi tevékenységet gyakorló kamarai jogtanácsos szerepel. Mindezekre tekintettel a bírói gyakorlat jogi előadói képviselet esetén nem egységes a perköltség megítélhetőség körében, hiszen bár az Üttv. 70. § (4) bekezdése alapján a jogi előadó a kamarai jogtanácsos helyetteseként és utasítása szerint jár el, azaz a törvényből eredően valójában a kamarai jogtanácsos jár el ezen perekben, de vannak olyan nézetek, hogy a törvény szövege nem értelmezhető kiterjesztően. Ezen nézeten változtat az új rendelet, amely szerint a felsorolt hivatásrendeken túl a rendelet hatálya kiterjed ezen hivatásrendek gyakorlóinak helyetteseire is, így nyilvánvalóan a jogi előadókra is.
Fontos mérföldkő Összefoglalóan kamarai jogtanácsosi és jogi előadói szempontból úgy értékelhetjük, hogy egy sikeres mérföldkőhöz érkezett a kamrai jogtanácsosi integráció és a jogosítványok megerősítése, elsőként került olyan jogszabály megalkotásra, amely címében és tartalmában egyaránt megnevezi a kamarai jogtanácsosokat, megoldást kínált a jogalkalmazás legkirívóbb tapasztalatainak megszüntetésére, figyelembe vette a jogtanácsosi perképviselet díjazási problémáit, dinamizmust hozott a díjtételek növekedésébe és reméljük, hogy új lehetősé-
geket is megnyit ezzel. Kívánjuk, hogy a kollégák jól alkalmazzák a jogszabályt és mihamarabb osszák meg az Országos Kamarai Jogtanácsosi Tagozattal ismét a tapasztalásokat akár pozitívek, akár negatívak, mert csak így tudjuk hatékonyan segíteni a kamarai jogtanácsosi jogfejlődést, amely hivatásrendünk épülése mellet ügyfeleink (munkáltatóink) érdeke is. Végezetül itt kívánjuk megköszönni mindazon tagozati kollégák és a területi tagozatok segítségét, akik becsatornázták tapasztalataikat. Egyúttal szeretnénk megköszönni a Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége és a területi ügyvédi kamarák támogatását és egyetértését a közös érdekérvényesítésben. Külön köszönetet érdemel az Igazságügyi Minisztérium, különösen az Igazságügyi miniszter és a jogalkotásért felelős csapat kiemelkedő együttműködése és jogalkotási terméke. Köszönjük a támogatást a társhivatásrendek képviselőinek is, akik a problémafelvető megbeszélések során nyitottan és támogatóan álltak a kérdés vizsgálatához. Reméljük ez a példamutató együttműködés a jövőben is folytatódni fog más területeken is az ügyvédi kamarákat érintő kérdésekben. Budapest, 2025. január 14.
Jegyzetek
1 Tagozati jelzések érkeztek a MÜK elnökségéhez, továbbá az IM Polgári bíráskodás tapasztalatait joggyakorlatát elemző munkacsoport és az IM közigazgatási bíráskodás tapasztalatait elemző munkacsoportjaiba
2 32/2003. (VIII. 22.) 3.§ (6) bekezdése alapján.
3 az anonim statisztika alapján 20182022. közötti időszakban, lefolytatott peres eljárásokban
4 Üttv 66. § (1) * A kamarai jogtanácsos az ügyvédi tevékenységet nem természetes személy jogalannyal fennálló munkaviszonya, kormányzati szolgálati, közszolgálati, adó és vámhatósági szolgálati, egészségügyi szolgálati, közalkalmazotti, köznevelési foglalkoztatotti, rendvédelmi igazgatási alkalmazotti, honvédelmi alkalmazotti, rendvédelmi, hivatásos vagy szerződéses katonai, igazságügyi szakértői intézménynél fennálló igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszonya, egyházi szolgálati viszonya (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban együtt: munkaviszony) keretei között
5 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII törvény 42. § (1) a) pontja 2025.01.28. napjától
6 „kirívóan eltúlzott és ellentétes a piaci viszonyokkal vagy a józan ésszel”
Az új Díjrendelet – bírói szemmel
Úgy gondolom, egyetérthet valamennyi jogászi hivatásrend képviselője abban, hogy a 17/2024(XII.9.) IM rendelet (a továbbiakban Díjrendelet) a joggyakorlatban eddig felvetődő vitás kérdések túlnyomó többségét egyértelműen szabályozza. Az előző, ügyvéd és jogtanácsos által írott cikkek részletesen foglalkoztak azzal, hogy milyen folyamatok vezettek a Díjrendelet megalkotásához, így jelen jegyzet annak bemutatására tesz kísérletet szakmai érvek alapján, hogy milyen változások várhatóak a polgári peres és nemperes eljárásban 2025. február 8. napját követően.
Dr. Jaszenovitsné dr. Kósa Csilla bíró, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke
Visszatekintés
Több, mint húsz év után a 32/2003 (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban IM rendelet), ”a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről” címmel veszti hatályát 2025. február 8. napján, a Díjrendelet 10. §-a értelmében. Az IM rendelet azonban ennek ellenére a 2025. február 8. napján folyamatban lévő peres és nemperes eljárásokban változatlanul alkalmazásra kerül figyelemmel arra, hogy a Díjrendeletet annak 7. §-a értelmében a hatálybalépése napján vagy az ezt követően benyújtott perekben, illetve nemperes eljárásokban kell alkalmazni. Arra tehát nincs jogszabályi lehetőség, hogy a Díjrendelet hatályba lépését követően a már korábban folyamatban lévő ügyekben a Díjrendelet alapján készült új megbízási szerződések, illetve megbízási szerződés módosítások alapján kerüljön sor a perköltség megállapítására. A bírósági eljárásokhoz kapcsolódik továbbá a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható díjakról szóló 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet, amely azonban nem veszti hatályát, hanem csupán módosításra került a Díjrendelet 8-9. §-ival. A Díjrendelet nem érintette a bírósági végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazásáról szóló 12/1994. (IX. 8.) IM rendelet rendelkezéseit, hatályát, ezért a végrehajtási nemperes eljárásokban továbbra is ezen jogszabály hatályos és alkalmazandó.
Az IM rendelet sokat hivatkozott 2. § (2) bekezdése adott és ad lehetőséget kivételesen a bíróságnak arra, hogy a jogi képviselő és az ügyfele között megkötött megbízási szerződésben meghatározott munkadíjat mérsékelje, a 2016. évi CXXX.tv.(Pp.) 2018. január 1-jén való hatályba lépését követően már csak abban az esetben, ha a munkadíj nem áll arányban a ténylegesen
elvégzett ügyvédi tevékenységgel, azonban a jogszabályi rendelkezés előírta a bíróság indokolási kötelezettségét a mérséklés körében. A Pp. hatályba lépésével tehát szűkítette a jogalkotó a munkadíj bíróság általi mérséklésének lehetőségét. A keresetlevél kötelező tartalmi elemeiről szóló Pp.170. § (2) bekezdés a) pontjából következően a petitumnak nem része a perköltség, mivel a petitumba csak a perrel érvényesített anyagi jogosultság által támasztott igény tartozik.1 Ebből következően az alperesi alaki és anyagi jogi kifogásnak, viszonkereseti petitumnak, beszámításnak sem része a perköltség. A polgári peres eljárás egyik alapelve a kérelemhez kötöttség, amelyhez igazodik a perköltségre vonatkozóan a felszámítási kötelezettséghez a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján. A fentiekből az következik, hogy az IM rendelet alkalmazása során a bíróság hivatalból mérsékelhette és mérsékelheti a felszámított ügyvédi munkadíjat, ahhoz nem volt szükség az ellenérdekű fél kérelmére. Ugyanakkor a Pp. hatályba lépést követően indult peres eljárásokban általános jelleggel megállapítható, hogy a korábbiakhoz képest emelkedtek a megbízási szerződésekben kikötött ügyvédi munkadíjak, ezért egyre gyakoribbá vált, hogy az ellenérdekű fél már az elsőfokú eljárásban kérte a kikötött ügyvédi munkadíj mérséklését annak eltúlzottságára hivatkozással, azonban tapasztalataim szerint ennél részletesebb indokolást a kérelem általában legfeljebb hiánypótlást követően tartalmazott. A bíróságnak a munkadíj mérséklését nem vitásan indokolnia kellett határozatában az IM rendelet alapján. A mérséklés szempontjait az arányossági vizsgálat körében a bírói gyakorlat igyekezett kialakítani. Nem vitatva azt, hogy az általános, rövid indokolás ezen indokolási kötelezettségnek nem felelt meg, a peres felek, illetve nemperes
eljárásban a felek jogorvoslati jogukat gyakorolhatták sérelmezve a munkadíj mérséklését, az indokolás hiányosságát, ebben az esetben pedig a jogorvoslatot elbíráló bíróságnak kellett számot adnia határozatában arról, hogy helye volt-e a munkadíj mérséklésének, illetve, hogy eleget tett-e a határozatot hozó bíróság indokolási kötelezettségének.
A felszámítás körében kialakult gyakorlatban előfordul mind a költségjegyzék alkalmazása, mind pedig az összegszerűség megjelölése is. Utóbbi esetben azonban nagyon gyakran abból kimaradnak az ügyvédi munkadíjon felüli további költségek, így azokról felszámítás hiányában nem lehet rendelkezni továbbra sem.
Visszatérés a jelenbe
A Kúria II. Pfv. 20.887/2023/6. számú precedensértékű határozatában az ügyvédi munkadíj mérséklése körében az arányossági vizsgálat szempontjait határozta meg.
A határozat a megbízási szerződés, illetve a munkadíj mérséklés vonatkozásában tartalmaz érdemi döntést, attól a bíróság eltérhet ugyan a perköltség mérséklése körében, de az eltérés indokáról, illetve az indítvány elutasításának okáról számot kell adnia.2 A kúriai határozat közzététele óta azt tapasztalom, hogy az elsőfokú bíróságok részletesebb indokolást adnak a munkadíj mérséklése esetén, és a fellebbezések is részletesebbek jogi érvelésükben. Fel szeretném hívni a figyelmet arra - valószínűleg feleslegesen, mivel minden érintett tudja immár -, hogy a fellebbezési eljárásra irányadó Pp. 370. § (1) bekezdése3 értelmében a másodfokú bíróság a fellebbezés indokaihoz is kötve van, ezért nem elégséges az az általános hivatkozás, hogy a jogi képviselő fenntartja - a perköltség vonatkozásában - az elsőfokú eljárásban előadottakat, mivel a másodfokú bíróság a fellebbezést bírálja el.
A jövő…
A Kúria precedens értékű határozatával előre vetítette, hogy a megbízási szerződésben kikötött munkadíj mérséklése során az arányossági vizsgálat milyen szempontok szerint történjék. Ezen túl a jogalkotó vizsgálta más országok szabályozását, bírói gyakorlatát a korábbi szabályozás felülvizsgálata és a Díjrendelet jogszabályi előkészítése során. A továbbiakban a Díjrendelet azon rendelkezéseivel szeretnék foglalkozni, amelyek változást jelentenek a hatályos szabályozáshoz képest.
Részletes szabályozás
Ha megvizsgáljuk a Díjrendelet rendelkezéseit, láthatjuk, hogy a Preambuluma szerint a rendelet megalkotásának célja a jogi képviselők munkadíja és készkiadása felszámításának és bíróság általi megállapításának részletes szabályozása. A Preambulum rögzítiösszhangban a Kúria precedensképes határozatával -, hogy tevékenységük során az ügyvédek megbízási szerződés alapján járnak el a 2017. évi LXXVIII. tv. (Ütv.) 27. § (1) bekezdés a) pontja alapján; munkaviszonyon, illetve egyéb jogviszonyon alapuló ügyvédi tevékenységet kamarai jogtanácsosok, jogi előadók végeznek az Ütv.27. § (1) bekezdés c) pontjának megfelelően. A közhatalmi jogosítványon, azaz a kirendelés esetén eljáró ügyvédekre vonatkozóan nem a Díjrendelet, hanem - ahogy azt már fentebb jeleztem - a 32/2017. (XII.27.) IM rendelet
rendelkezései az irányadóak. Nagyon fontos szabály, hogy a kamarai jogtanácsos, jogi előadó a munkadíját kizárólag a Díjrendelet 3. §-a szerint számíthatják fel, megbízási szerződés alapján munkadíjat nem érvényesíthetnek. A Preambulum további rendelkezései az ügyvédi költség mérséklésének szabályait - a Díjrendelet 4. §-nak rendelkezéseit - érintik.
Új rendelkezés az, hogy a Díjrendelet irányadó az 1. § (1) bekezdése értelmében a jogegységi panasz eljárásban, mint rendkívüli jogorvoslati eljárásban, mivel az IM rendelet erre az eljárásra nem tartalmazott külön rendelkezést; valamint egyértelműsíti, hogy a rendelkezéseket az ügyben eljáró helyettesek eljárására is alkalmazni kell.
A Díjrendelet az ügyvédek esetében általánosnak a megbízáson alapuló ügyvédi munkadíjat tekinti akkor, amikor az „is” kötőszó használatával másodlagosan a kamarai jogtanácsosokra (jogi előadókra) irányadó pertárgyértéken alapuló munkadíj felszámításának lehetőségét is biztosítja. Mindkét képviselet esetén változatlanul biztosított a készkiadások felszámításának lehetősége.
Új rendelkezés az eljárással összefüggően eltöltött időre kieső munkadíj érvényesítésének jogszabályi lehetősége (2. § (4) bekezdés). Véleményem szerint ezen költségek nem a városon belüli, hanem inkább a városon kívüli utazással összefüggésben lesznek jellemzőek. Ezen költségek elbírálása során azonban álláspontom szerint részletes nyilatkozatot kell tenni annak megállapíthatósága végett, hogy mennyi volt az utazással ténylegesen eltöltött idő. Felvetődik továbbá a kérdés, hogy a kamarai jogtanácsos (jogi előadó) milyen számítás alapján fogja felszámítani az utazással eltöltött időre eső munkadíját meghatározható pertárgy értékű ügyben.
Egyre gyakrabban fordult elő, hogy a megbízási szerződésben deviza alapú óradíj elszámolásban, vagy deviza alap átalánydíjban állapodtak meg, és ennek megfelelően a marasztalást is a kikötött devizanemben kérte a fél pernyertessége esetére. Ezt a lehetőséget zárja ki a Díjrendelet 2. § (5) bekezdése, amely szerint a megbízási szerződésen alapuló munkadíj felszámítása csak forintban történhet. Természetesen ez nem zárja ki azt a lehetőséget - összhangban a szerződéskötési szabadság rögzített alapelvével, az Ütv. 30. § (1) bekezdésével, a piaci viszonyokkal és egyéb, a megbízási díj meghatá-
rozása során figyelembe veendő körülménynyel -, hogy az ügyvéd és az ügyfél a megbízási szerződésben a megbízási díjat devizában határozza meg. Figyelemmel a Díjrendelet 2. § (5) bekezdésére viszont a Pp.81. § (1) bekezdés szerinti felszámítás csak forintban tehető meg, ezért célszerűnek tartanám a megbízási szerződésben meghatározni a felszámítást megelőzően az átváltás pontos feltételeit.
A pertárgy értéke alapján járó munkadíj felszámításának alapjai (az értéktől függő sávos rendszer) változatlanok maradtak, azonban a konkrét minimum összeg meghatározása elmaradt, helyette - utalva a költségvetési törvényben megállapított kirendelt ügyvédi óradíjra - annak alapján határozza meg a Díjrendelet a minimum összeget, ebből következően az nem stagnál, hanem - várhatóan - dinamikusan emelkedik, szemben az évek óta az IM rendeletben rögzített 6000 forintos ügyvédi óradíjjal (2025-ben 7000 forint).
Új eleme a szabályozásnak a 3. § (2) bekezdésében, hogy a meg nem határozható pertárgy értékű ügyekben külön visszautal a költségvetési törvényben meghatározott ügyvédi óradíjra.
A kialakult bírói gyakorlatnak felel meg, hogy a 3. § (4) bekezdése értelmében a Díjrendelet eljárási szakaszonként írja elő a munkadíj megállapítását, valamint rögzíti felszámítható munkadíj alapjaként a jogorvoslati pertárgyértéket.
Ami a jogorvoslati eljárásokat illeti, az IM rendeletben meghatározott - pertárgyértéken alapuló díjszámítás - 50 %-os korlátját a Díjrendelet nem tartotta fenn. Az előterjesztői indokolás szerint ennek oka a jogorvoslati eljárásokban szükséges összetettebb jogászi munka. Ebből következően mind a rendes, mind pedig a rendkívüli jogorvoslati eljárásokban az általános szabályok lesznek irányadók, az eddig nem szabályozott jogegységi panaszeljárás kivételével. Utóbbi esetben joghézagot pótolt a jogalkotó, mikor a meg nem határozható pertárgy értéken alapuló munkadíj számítást teszi kizárólagosan lehetővé, tehát jogegységi panaszeljárásban megbízási szerződésre alapított munkadíj felszámításra nem lesz lehetőség.
A munkadíj mérséklésének mikéntje
A Díjrendelet legnagyobb érdeklődést kiváltó rendelkezése 4. § szabályozása, a munkadíj mérséklésére vonatkozó szabályozás.
Elöljáróban szükséges rögzíteni, hogy 4. § (1) bekezdése mind a megbízási szerződésen, mind pedig a pertárgyérték (meg nem határozható pertárgyérték) alapján felszámítható munkadíj mérséklésének lehetőségét biztosítja. A munkadíj mérséklésétől mindenképp el kell határolni azt az esetet, amikor a felszámítás nem teljes körű, azaz kimarad a felszámításból olyan munkadíjrész, amelynek felszámítására egyebekben a jogi képviselő jogosult lenne, felszámítás hiányában pedig értelemszerűen a mérséklés kérdése sem vetődhet fel.
Az előterjesztői indokolásból kitűnik, hogy a rendelkezések megalkotásának az volt a célja, hogy biztosítsa a feleknek a perköltség teljes megtérítéséhez való jogát. Ehhez képest határozta meg a jogalkotó - a Kúria precedensképes határozatában rögzített szempontokat alapul véve - a munkadíj mérséklésének szempontrendszerét és annak korlátait. Főszabály ugyanis változatlanul, hogy a bíróság a megbízási szerződés, illetve pertárgyértéken (nem meghatározható pertárgy) értéken alapuló számítás szerint határozza meg a munkadíj összegét és csak kivételesen biztosít lehetőséget annak korlátokhoz kötött mérséklésére. Ilyen korlát, hogy a jövőben nem lesz arra lehetőség, hogy a bíróság a munkadíjat hivatalból mérsékelje, arra vonatkozóan az ellenérdekű félnek kérelmet kell előterjesztenie, ami következik abból, hogy a perköltség nem a petitum része. Megítélésem szerint - amit alátámaszt a bírósággal szemben támasztott részletes indokolási kötelezettség - e kérelemnek határozottnak, tényekkel és jogi érvekkel alátámasztottnak kell lennie. A Díjrendelet nem tartalmaz határidőt a kérelem előterjesztésére vonatkozóan, ezért megítélésem szerint az érdemi befejezést megelőző tárgyalás berekesztéséig, illetve az eljárást befejező határozat meghozataláig lehet azt előterjeszteni. Az eljárás kontradiktórius jellegéből következően - bár a Díjrendelet nem írja elő - mindenképpen indokolt lesz a perköltséget előterjesztő felet felhívni nyilatkozattételre a kérelem tárgyában még a határozathozatal előtt.
Összefüggésben nem álló, szükségtelen, aránytalan?
Abban a kérdésben, hogy az érintett költség, költségrész mennyiben minősül összefüggésben nem állónak, szükségtelennek, illetve aránytalannak a bíróságnak minden egyes
ügyben a rendelkezésre álló adatokat, sajátosságokat kell majd figyelembe vennie, mérlegelnie. Ennek során a bíróságnak minden egyes ügyben azt kell vizsgálnia, hogy a jogi képviselő a megbízási szerződés teljesítése érdekében eljárt-e, az megfelelő volt-e, illetve, hogy eljárása megfelelt-e a perrendtartásnak. Ehhez a vizsgálathoz szükséges a megbízási szerződés rendelkezésre bocsátása, ennek elmaradása esetén azt önmagában a költségjegyzék azt nem pótolja. Az arányossági vizsgálat körében a kúriai precedensértékű határozatban írt szempontok irányadóak a jövőben is. Megbízási szerződés esetén a bíróságnak tehát azt kell vizsgálnia, hogy a megbízási szerződés teljesítésével arányos-e a felszámított munkadíj, ennek során pedig figyelmen kívül kell hagynia számos, a kúriai határozatban részletezett körülményt.
Az óradíj alapú elszámolás esetében megállapítható, hogy a jogi képviselők természetesen nem egységes óradíjat kötnek ki, nyilvánvaló, hogy az óradíj meghatározása során az egyes jogi képviselők egyénileg járnak el, de különbség tapasztalható területi alapon is a fővárosban, illetve a vidéken működő jogi képviselők által meghatározott óradíjakban is. Abszolút érvényesülnek a szabadpiaci viszonyok az óradíj meghatározása során, ezt a bíróságoknak is figyelembe kell venniük. Az egyes ügyekből nagyságrendileg megállapítható egy időszak átlaga és ehhez képest kerülhet az meghatározásra. Ha azonban a konkrét megbízási szerződésben kikötött óradíj ezt az átlagot jelentősen meghaladja, ez már a bírói mérlegelés körébe tartozó kérdés.
Az összefüggésben nem álló költség és a szükségtelen költség megállapítása körében a bíróságnak szintén minden egyes ügyben egyedileg kell határoznia. Erre adhat alapot az eddigi döntések alapján pl. a perfelvételi szakban hatálytalan perfelvételi nyilatkozat előterjesztése, határidő, határnap elmulasztása, a perre nem tartozó költség érvényesítése, mint pl. indokolatlan előzetes bizonyítási eljárásban megelőlegezett szakértői díj, a tárgyalásra meg nem idézett peres fél utiköltsége, stb. A bíróság feladata lesz az ehhez szükséges joggyakorlat kialakítása, amelyben nyilvánvalóan a jogi képviselők is aktívan fognak közreműködni.
Az pedig, hogy a jogalkotó meghatározta az ügyvédi munkadíj mérséklésének alsó határát azt jelenti, hogy azt a Pp. 80. §-nak megfelelő jogelvet akarja érvényre juttatni, hogy a felek az általuk vállalt és megelőlegezett költségeiket pernyertességük esetén az ellenérdekű féllel szemben tudják érvényesíteni. A bírósággal szembeni indokolási kötelezettség részletszabályainak meghatározása pedig a felek jogérvényesítésének biztosítéka.
A konstruktív párbeszéd mindig segít Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy egy jogszabály hatályba lépését követően a jogalkalmazói gyakorlat kialakulásához több-kevesebb idő szükséges, azonban bízom abban, hogy a konstruktív párbeszéd, az eljárásban való közreműködés és közrehatás eredményeképpen az új szabályozás a jogalkalmazói gyakorlatban ki fogja küszöbölni a korábbi kifogásokat. A jogszabályok alkalmazásával a bíróságok feladata pártatlan és független eljárásban eldönteni a jogvitákat. A jogi képviselők pedig a jogorvoslati jog gyakorlásával változatlanul érvényesíthetik a perköltség vonatkozásában kapcsolatos kifogásaikat..
Jegyzetek
1 Nagykommentár a polgári eljárásjogról szóló 2016.évi CXXX. tvhez (szerk. Wopera Zsuzsa), CKOT 2018. június 2021. 23. Állásfoglalás
2 Pp. 346. § (5) * A jogi indokolás tartalmazza az ítélet alapjául szolgáló jogszabályokat és szükség esetén azok értelmezését, a megállapított tényekre vonatkozó bizonyítékokat azokkal a körülményekkel együtt, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, a tények megállapításának egyéb körülményeit, továbbá azokat az okokat, amelyek miatt a bíróság valamely tényállítást nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. A jogi indokolás tartalmazza azokat az okokat is, amelyek miatt a bíróság jogkérdésben eltért a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától (a továbbiakban: a Kúria közzétett határozata), vagy az arra irányuló indítványt elutasította.
3 Pp. 370. § (1) A másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét – a (2)–(4) bekezdésben foglalt eltéréssel – az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a 371. § (1) bekezdés a)–d) pontjában megjelölt tartalmi követelmények körében előadottak.
A határon átnyúló családjogi
jogviták bonyodalmai
Beszélgetés dr. Wopera Zsuzsa egyetemi tanárral
A Brüsszel IIb. rendelet alapvetően az Európai Unión belüli családjogi vitákról szól. Ez azt jelenti, hogy szabályozza, melyik tagállam bírósága járhat el az ügyekben, vagyis melyik tagállamnak van joghatósága. Sok magyar dolgozik külföldön, a házaspárok gyakran élnek az unió más tagállamaiban, sok a vegyes házasság.
Dr. Gerő Tamás: Ezekben a családjogi vitákban mitől függ, hogy melyik tagállamnak van joghatósága?
Dr. Wopera Zsuzsa: A Brüsszel IIb. rendelet, ami a legfrissebb és jelenleg hatályos jogforrás, a 2019/1111 EU-rendelet 2022. augusztus 1-jétől alkalmazandó. Maga a családi jogot érintő európai uniós jogalkotás nem most kezdődött, hanem jóval régebben, körülbelül harminc évre nyúlik vissza. Ennek az első kézzelfogható jogi dokumentuma egy 1998-as egyezmény volt. Ez a joghatóságot, valamint a határozatoknak más tagállamban történő elismerését és végrehajtását szabályozta. Viszonylag szűk tárgyi hatályt fedett le, csak a házassági ügyekre vonatkozott, például a házasság felbontása, különválás, érvénytelenítés és a házastársaknak a házasság felbontása alatti szülői felügyeletét érintő kérdésekre. Amennyiben a felek nem voltak házastársak, a rendelet hatálya rájuk
már nem terjedt ki, tehát egy elég szűkített hatályt hozott létre. Végül nem is tudott hatályba lépni. Közben elfogadták az 1347/2000 EK-rendeletet, ez volt a Brüszszel II. rendelet. Brüsszel névvel illetjük ezeket a joghatósági dokumentumokat, mert az alapdokumentum vagy az alapjogforrás az 1968-as brüsszeli egyezmény volt, amit Brüsszelben írt alá az Európai Unió akkori hat tagállama, onnantól kezdve lett ez a Brüsszel-sorozat.
Az 1347/2000 EK-rendelet hatályba lépett, de nem maradt sokáig hatályban, mivel közben jött egy úgynevezett francia javaslat, aminek az volt a lényege, hogy nem korrekt a gyerekekkel szemben, hogy ezek a joghatósági szabályok, határozatok, elismerési és végrehajtási szabályok csak a házasságból született gyermekekre és csak azokra a szülői felügyeleti kérdésekre vonatkoznak, amik a bontóper során felme-
Dr. Gerő Tamás
rülnek; indokolt kiterjeszteni a rendelet tárgyi hatályát. Erre sor is került. 2005-ben lépett hatályba az a rendelet, amely Brüsszel IIa. néven ismert, a 2201/2003 EK-rendelet. Ennek a tárgyi hatálya már jóval szélesebb volt. Gyakorlatilag a házassági ügyek területén ugyanaz, mint az 1998-as egyezmény. A Brüszszel IIb. sem véletlenül nem szülői felügyeletről szól, hanem szülői felelősségről, mert ebben benne van a szülői felügyelet, a kapcsolattartás, gyakorlatilag a gyermek személyével, vagyonával kapcsolatos minden olyan ügy, döntés, ami nálunk számos esetben közjogi hatályú. A rendelet tizenhét évig volt hatályban, ennek az átdolgozása lett ez a bizonyos
Dr. Wopera Zsuzsa
1991ben végzett a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karán, 1991 óta főállású oktatóként dolgozik ott. 2002-től a polgári eljárásjogi tanszék vezetője. Szakterületei közé tartozik a polgári eljárásjog mellett a családjog területe, ezen belül különösen a határon átnyúló családjogi jogviták kérdései.
Dr. Kölcsényi Soma jelenleg ügyvédként dolgozik, 2002ben szerezte meg a diplomáját. Egyebek között az International Academy of Family Lawyers európai alelnöke, mediációs nagykövet, a Magyar Ügyvédi Kamara delegált szakértője az Európai Igazságügyi Hálózatban.
Brüsszel IIb. rendelet, amiről beszélünk. Fontos a kettő kapcsolata az időbeli hatály kérdésében. A Brüsszel IIb. rendeletet csak a 2022. augusztus 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni. Ez nagyon fontos, hogy ha akkor indul az elsőfokú eljárás, akkor kell alkalmazni. Egyébként valamennyi olyan ügyben tovább kell alkalmazni a Brüsszel IIa. rendeletet, ami korábban indult, vagy ekkor került sor a másodfokú eljárásra.
A rendelet két nagy területet fed le: tulajdonképpen a házassági ügyeket és a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyeket. Nagyon nagy volt az igény arra, hogy ne csak ezek kerüljenek uniós jogi szabályozás alá. Ennek az az indoka, hogy ne legyen a klasszikus bíróságra rohanás és fórumshopping az államok között; hogy oda menjünk gyorsan házasságot felbontani, ahol a legkedvezőbb jogot alkalmazzák. Ezért kiegészült a szabályozási kör az alkalmazandó joggal a házasság felbontására és a különválásra. Ez a Róma III. rendelet, az 1259/2010 EK-rendelet. A rendelet elfogadásához minden tagállam egyetértésére szükség lett volna, de nem valósult meg. A Róma III. rendeletet megerősített együttműködés keretében fogadták el; tizenhét tagállam a részese, köztük Magyarország. A házassághoz járulékos kérdésként kapcsolódni szokott a gyerektartás és a szülői felügyelet, a házastársi tartás kevésbé jellemző. A tartási ügyekre a 4/2009-es tartási rendelet vonatkozik; ezek mind összekapcsolhatók. A vagyonjogi kérdéseket is szabályozza a két rendelet, ezeket 2016-ban, szintén megerősített együttmű-
ködés keretében fogadták el. Ezekhez Magyarország nem csatlakozott.
Dr. G. T.: Ha egy család hozzád fordul, mondjuk egy vegyes házasságban válni akarnak, tehát a házasság felbontását kezdeményezik, amikor eldöntöd, hogy mit javasolsz, hogy melyik tagállam bíróságához forduljanak, akkor ezt a bizonyos Brüsszel IIb. rendeletet nézed meg? Dr. Kölcsényi Soma: Azt mindenképpen meg kell nézni. Az egyik első kérdés ezekben a helyzetekben az szokott lenni, hogy hol élnek, továbbá hogy ki milyen állampolgárságú. Ha együtt jönnek, minden létező verziót teljes körben mindkét fél tudomására kell hozni, hiszen ha hármas konzultáció folyik, akkor nem egyik vagy másik fél felé beszélünk, ki kell tenni az összes lehetőséget az asztalra. Más kérdés, hogy amikor az egyik házasfél jön, akkor nyilvánvalóan az érdekének megfelelő szempontokat kell előtérbe helyezni. Szóba jön a szokásos tartózkodási helye, a gyerekeké, aztán az állampolgárság – ezek az elsődleges tényezők, a legfontosabbak. Ennél érdekesebb helyzet, amikor úgy van uniós tagállami állampolgárság – akár többféle –, hogy unión kívüli államban van a szokásos tartózkodási hely. Ilyenkor egy kicsit más a jogi környezet, amit figyelembe kell venni. Ha az Európai Uniónál maradunk, akkor az elsődleges, általános, megszokott ügyek túlnyomó többségére vonatkoztatható joghatósági ok, hogy hol vannak ténylegesen, hol élnek életvitelszerűen. A joghatóságot abban az államban kell gyakorolni, amelyben ténylegesen élnek.
Tehát nem az számít, hogy fenntartott-e lakcímkártya szerinti lakcímet az ügyfél, az számít, hogy ténylegesen hova jár a gyerek intézménybe, hol van a gyerekorvos, hol vannak a napi életvitelhez szükséges körülmények biztosítva. Ténykérdésről beszélünk; nem az számít, hogy a jogkérdés szempontjából van-e vagy nincs regisztrált lakcím akár Magyarországon, akár máshol. Ebből a szempontból tehát arra kell leszűkíteni a kérdést, hogy normális tanácsot tudjunk adni az ügyfélnek, hogy hol élnek ténylegesen, mert ott lesz alapvetően a joghatóság. Vannak kivételek, erre ki lehet majd térni, de ez az általános joghatóság.
Dr. G. T.: Ezt egy kicsit bontsuk ki, hogy mikor melyik joghatósági ok számít. Dr. W. Zs.: Nagyon nagy változás volt, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Addig mit csinált a magyar jogalkalmazó? Megnézte a nemzetközi magánjogról szóló törvényerejű rendeletet. Magyar állampolgár személyi állapotával kapcsolatos ügyben kizárólag magyar bíróság járhat el; tehát abszolút az állampolgársági elvre koncentrálódott a szabályozás. Ha magyar állampolgár voltál, minden további nélkül felbonthatta a házasságodat a magyar bíróság. Óriási változást hozott, hogy egyrészt nem a magyar jogot kell nézni első körben a joghatósággal rendelkező bíróság megállapításához; ez is nagyon fontos a nemzetközi jogvitáknál, hogy nem a magyar nemzetközi magánjogi törvényt kell előkapni. Elsőnek az uniós jogot kell megnézni, másodsorban kell a két- és többoldalú egyezményeket, és csak harmadsorban – ha nincs sem uniós jogi, sem nemzetközi jogi szabályozás – a nemzetközi magánjogi törvényt. A szokásos tartózkodási hely kapcsolóelvének vizsgálatánál nem releváns, hogy mit ír elő a magyar jogszabály, például a kilencvenes évekbeli lakcímtörvény, miszerint a szokásos tartózkodási hely az, ahol valaki három hónapnál hosszabb ideig tartózkodik. Ez a részlet nem játszik szerepet ebben a kontextusban.
A bíróságnak minden egyes esetben egyedileg kell döntenie azon tények alapján, amit a felperes a keresetlevélben előad, hogy a gyerek valóban jár-e iskolába, milyenek a szociális, társadalmi kötődései. Tulajdonképpen az a lényeg, hogy hol van az életének a tényleges központja. Erre na-
gyon sokszor bizonyítást kell fölvenni, és gyakran az első perfelvételi tárgyaláson dől el, hogy egyáltalán van-e joghatósága a magyar bíróságnak az eljárásra. Nagyon fontos kiemelni, hogy ezekben az ügyekben sokáig a joggyakorlat is kérdéses volt. Nem lehet a keresetlevelet visszautasítani, mert nem lehet azt mondani, hogy a magyar bíróság joghatósága kizárt vagy más bíróság joghatósága kizárólagos, mert a bíróságnak egyedileg, az adott ügyben, a tényeket mérlegelve kell eldöntenie, hogy van-e a házastársnak vagy a gyereknek szokásos tartózkodási helye Magyarországon. A házastársak ese-
nyi tényező köti ide, ez nem eseti, kitalált kapcsolat, hanem ténylegesen szoros kapcsolat fűzi Franciaországhoz. Feltette a kérdést az Európai Unió Bíróságának: lehet-e két szokásos tartózkodási helye? A bíróság kimondta, hogy nem lehet. Annak a tagállami bíróságnak kell eldöntenie, ahova a felperes a keresetlevelet benyújtja, hogy azon tényelőadások alapján, amiket a felperes a keresetlevélben előadott, megállapítható-e a joghatóság. Figyelembe vehető az állampolgárság a szokásos tartózkodási hely mellett, ha a kérelmező az adott tagállam állampolgára, de a keresetlevél be-
A magyar Ptk-ba bekerült, hogy az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket értesíteni kell a nyilatkozattétel lehetőségéről a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránti perekben.
tén két kapcsolóelv jöhet szóba: a házastárs vagy a házastársak közös szokásos tartózkodási helye, vagy a házastársak közös állampolgársága. Le kell számolni azzal a tévhittel, ami még mindig a fejekben van, hogy ha a magyar állampolgár külföldön vagy akár Magyarországon házasságot köt, kiköltöznek Németországba – mondjuk egy francia állampolgárral köt házasságot –, és a házasság megromlik, visszajön Magyarországra, nem fogja tudni itt felbontani a házasságot, csak akkor, ha közös magyar állampolgárságuk van.
Visszatérve a házastársak szokásos tartózkodási helyére: egy nagyon érdekes ügyben hozott döntést az Európai Unió Bírósága, és nagyon későn, 2021-ben. Azt vetette föl, hogy lehet-e két szokásos tartózkodási helye a házastársaknak. A kettős állampolgárságnál már réges-régen kimondta, hogy lehet. Az ügy arról szólt, hogy egy francia–ír pár a kilencvenes években házasságot kötött, született három gyerekük, már mind felnőttek. Megromlott a házasságuk, 2018-ban a francia állampolgárságú férj Franciaországban kezdeményezte a házasság felbontását. Ő ott élt, ott dolgozott, hétfőtől péntekig nyolc éven át lényegében Franciaországban élt. A keresetlevelet a bíróság visszautasította, és megállapította, hogy nincs joghatósága, mert a francia férj szokásos tartózkodási helye nem Franciaországban van. Amikor ezt a francia férj megfellebbezte, a másodfokú bíróság elbizonytalanodott, hogy any-
nyújtását megelőzően minimum fél évet abban a tagállamban kell tartózkodnia. Adott esetben ez problémát okoz olyan helyzetekben, ha valakinek egy másik tagállamban van a munkahelye.
Van egy további érdekes kérdés. Egy gyermek esetében az elsődleges kapcsolópont a szokásos tartózkodási hely a keresetlevél benyújtásának idejében. Gyakran előfordul, hogy a nemzetközi családokban nevelkedő gyermekek jogilag szabályosan országról országra költöznek. Ez azt jelenti, hogy amikor átköltöznek egy másik országba, előfordulhat, hogy már nem az eredeti bíróság a legalkalmasabb arra, hogy a szülői felügyeleti kérdéseket – mint a gyakorlás, a rendezés vagy a kapcsolattartás – tárgyalja.
Ez egy speciális joghatósági szabály például a szokásos tartózkodási hely és az állampolgárság viszonylatában, hogy lehetőség van arra, hogy a bíróság átadja a joghatóságot. Tehát joghatósággal rendelkezik a magyar bíróság, de a gyerekek közben Németországban élnek egy éve. A magyar bíróság úgy dönt, hogy átadja a joghatóságot a német bíróságnak, annak ellenére, hogy a rendelet alapján neki van joghatósága. A másik bíróság hat héten belül eldönti, hogy átveszi-e az ügyet, vagy sem, ha nem, akkor marad ott. Ezt a lehetőséget a magyar bíróságok is felfedezték, és elkezdték alkalmazni.
Egy másik probléma abból adódott, hogy a magyar bíróság átadott egy brit bí-
róságnak egy már évek óta folyamatban lévő ügyet még a brexit előtt. Az édesanya jogellenesen vitte el a gyerekeket az Egyesült Királyságba. A rendelet szerint a jogellenes elvitel nem alapozhatja meg a gyerek szokásos tartózkodási helyét a másik tagállamban. Az ügy átadása jelentős jogi problémákat okozott az apának, aki minden lehetséges jogi eszközt igyekezett bevetni, az egyetlen eljárásjogi lehetőség az eljárást megszüntető végzés megfellebbezése volt, de azzal az ügyet már nem tudta visszahozni Magyarországra.
Ezért került sor az Pp. módosítására, hogy mielőtt a magyar bíróság átadja az ügyet, és megkeresi a külföldi bíróságot a joghatóság átvétele kérdésében, végzést kell hozni az átadás megengedhetőségéről, és ez ellen fellebbezési lehetőség van. Csak akkor lehet átadni az ügyet, ha ez jogerőre emelkedik.
Dr. G. T.: Sok esetben – nyugateurópai minta alapján – nálunk is váltott gondoskodás van. Mi van akkor, ha ugyanannyi ideig vannak a gyerekek az egyik tagállamban, mint a másikban?
Dr. K. S.: Ilyenkor sincs két szokásos tartózkodási hely egyszerre. Ez nem csak magyar, hanem teljesen általános, minden országban egységesen alkalmazott bírói koncepció, amely mentén lehet haladni. Egy szokásos tartózkodási hely van, nem lesz belőle kettő akkor sem, ha az a helyzet, amit mondasz. Nem feltétlenül csak az EU-n belüli tagállamokban, két másik ország viszonylatában is felmerülhet. Van egy folyamatban lévő ügy, ahol közel egyező időt töltött mindkét országban a kisgyerek a szülők megegyezésével; a gyerek ellátásához szükséges tevékenységeket mindkét országban ugyanúgy kellett végezni. Mindkét országban volt vele szülő, mindkét országban voltak barátok a gyerek körül.
Ez nagyon jó kérdés, mit mond erre a magyar bíró: amelyik előbb volt. Attól, hogy két országban ugyanannyi időt tölt a gyermek, nem lesz két szokásos tartózkodási helye. Abszolút analógia, szerintem szuper logikus, ezzel oldotta fel. Én magamban, mielőtt a határozat megszületett, túlbonyolítottam volna a kérdést, a bíró sokkal bölcsebb volt. Úgy került az a gyerek valahova, hogy a két szülő együtt eldöntötte, hogy itt fogunk lakni.
Dr. G. T.: Amikor kijött ez a rendelet két évvel ezelőtt augusztusban, a kollégák között az volt a legnagyobb hír, hogy meg kell változtatni a gyerekekkel kapcsolatos tájékoztatást. A gyermek mindenek felett álló érdeke az, hogy ő is kapjon tájékoztatást, illetve, hogy meghallgathassák a bíróságon. Ez mit jelent a gyakorlatban?
Dr. W. Zs.: A rendelet átdolgozásánál az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy vegyék komolyan a gyermekjogokat, hogy a magyar Polgári törvénykönyvbe bekerült, hogy az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket értesíteni kell a nyilatkozattétel lehetőségéről a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránti perekben. Amikor ez kijött, óriási felháborodás volt, mindenki a Brüsszel IIb. rendeletet szidta. Ez rögzíti, hogy a tagállamoknak a szülői felügyeleti perekben – és egyébként a jogellenes elvitelt érintő ügyekben is – valódi és tényleges lehetőséget kell biztosítaniuk ahhoz, hogy az ítélőképessége birtokában lévő gyermek az eljárás során szabadon kifejezhesse a véleményét.
Ha ez megtörténik, akkor figyelembe is kell venni a gyermek korára és érettségére tekintettel. A rendeletnek ez a szakasza – ha fogalmazhatok így – egy közvetítő jogforrás volt, mert ezt nem a rendelet találta ki, hanem az ENSZ gyermekjogi egyezményének 12. cikkét vette át egy az egyben. A rendelet 21. cikke erőteljesebb jogkövetkezményt csatolt hozzá azzal, hogy az elismerés és a végrehajtás megtagadható, amenynyiben anélkül hoznak meg egy szülői felügyeleti döntést, hogy nem biztosítják a gyermek számára a lehetőséget.
A szakasz bekerülése a Polgári törvénykönyvbe tulajdonképpen előre gondolkodás volt, hogy megakadályozza, hogy külföldön ne ismerjenek el és ne hajtsanak végre egy magyar bírósági határozatot, mert nincs egyértelművé téve, hogy a gyereket értesíteni kell. Más kérdés, hogy ha előveszszük a gyermekjogi egyezmény 12. cikkét és a rendelet 21. cikkét, nem ítélőképes, hanem véleménynyilvánításra képes gyerekekről szólnak – és ez két nagyon különböző fogalom. Magyarországon is nagyon eltérő a gyakorlat abban, hogy hány éves kortól értesítik a gyerekeket. Voltak olyan extrém példák, amelyek minden nemzetközi elvárással szembementek, hogy csak tizennégy éves kor fölött értesítik őket. Ez teljesen rossz gyakorlat volt. Úgy látom, hogy most
már sikerült ezeket visszaszorítani, most három- és hatéves kor közé esik az életkori határ, ahol mindenképpen értesítik a gyerekeket. Ez fontos, mert ha külföldön szükség lesz az egyezség vagy ítélet végrehajtására, akkor a bíróságnak tanúsítványt kell csatolnia. A tanúsítványon be kell jelölni a lényeges információkat, ott vannak felsorolva a határozattal érintett gyerekek. Ha például egy kilencéves gyereket érint a szülői felügyeleti határozat, és a bíró bejelöli, hogy nem volt ítélőképes, az problémás. Szerintem ez egy nagyon jó rendelkezés, és úgy látom, hogy lassan a megfelelő helyen is fogják kezelni a magyar jogalkalmazók. Ez a jövő útja, de szemléletváltást igényel.
Dr. G. T.: Technikailag hogyan történik egy három–hatéves gyerek értesítése?
Dr. K. S.: Megérkezik a levélpostán, a szülő kiveszi a postaládából a postai értesítőt, elmegy a postára, kiváltja a sorszámot, kiállja a sort, átveszi, illetve aláírja az átvételi ívet a postai dolgozó számára. Aztán hazamegy, kibontja – ebből születnek a sajtóban a komoly kritikák. Hadd tegyem hozzá, hogy amikor ez a jogszabályváltozás bekövetkezett, azt gondoltam, hogy az eljáró bíróságoknak sincs belső késztetésük arra, hogy csecsemőket kezdjenek tényállási elemekkel összefüggésben kikérdezni. Mint minden komoly változás, amit az ember a bőrén érez, minden, ami új, először furcsa.
De ha már nemzetközi példa: a német szülői felügyeleti perekben, a németországi jogellenes gyermekelviteli ügyekben az ott kialakított bírói gyakorlat nagyjából az, hogy Németországban igenis hozzák be a gyereket, a bíró megakarja nézni a csecsemőkorú gyereket is. A tanúsítványnak –ami a rendelet egyik melléklete – az a lényege, hogy minden országban ugyanúgy néz ki, mindegy, melyik tagállam, mindegy, melyik hatóság, ugyanúgy fogja értelmezni a más országban hozott bírói döntéseket. Nem arról van szó, mint ami tanúsítvány hiányában lenne, hogy az ember elkezdi olvasni egy külföldi bíróság határozatát, és elkezd tippelgetni, hogy az elején ez a sok írás rendelkező rész-e, vagy ezek a feltevések; teljesen uniformizált.
Ha nem történt meg a gyerek meghallgatása, felmerül a végrehajtás megtagadhatósága, de nem egyenesen, kötelezően, automatikusan vezet megtagadáshoz. Kérdőjelessé teszi a végrehajthatóságot a másik államban.
Amikor végre akarja hajtatni valaki az egyik államban hozott bírói ítéletet, ha nem került meghallgatásra a gyermek, a nyomtatványban van lehetőség arra, hogy megindokolják, miért nem. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a tényleges és valós lehetőség biztosítása nem egyezik meg azzal, hogy a gyereket oda kell állítani a bírói pulpitus elé, és a bíró kérdezget tőle. Tényleges és valós lehetőséget kell adni a gyermek számára a véleményének a kifejtéséhez.
Ez érdekes tapasztalat volt. Van egy magyar jogszabály a gyámhatóságról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról, amiben található egy definíció arra, hogy melyik gyermek tekinthető ítélőképessége birtokában lévő gyermeknek. Ennek része, hogy az a gyermek tekinthető ítélőképessége birtokában lévőnek, aki az életkorának és az értelmi, érzelmi fejlettségének megfelelően képes megérteni az őt érintő tényeket és a döntések lényegi tartalmát, valamint belátni a következményeket. Fontos elem ebben a definícióban, hogy életkorának megfelelően ítélőképes legyen. Érdekes, hogy létezik ez a jogszabályi definíció, az eljáró hatóságnak pedig nincs szakértelme arra, hogy pszichológiai, mentális fejlettséget mérjen; erre a szakértői bizonyítás ad lehetőséget. A szakértők azt mondják, hogy nem szakkérdés.
Dr. G. T.: Akkor a szülő dönti el?
Dr. K. S.: Nem, a hatóság dönti el. Dr. W. Zs.: A definíció a gyámhatósági eljárásokban alkalmazható, de bírósági eljárásban nem vehető figyelembe. Ezért is merült fel, hogy esetleg a Polgári törvénykönyv szintjén az értelmező rendelkezések között definiáljuk az ítélőképességű gyermeket, mert átszűrődik a hatósági eljárásokból, de a hatósági gyámügyi eljárásokra vonatkozik. Nagyon érdekes kérdés, hogy egyáltalán miről szól a gyermek véleménynyilvánításhoz való joga. Ez tehető-e szakkérdéssé? Szerintem nem. Miközben a Polgári törvénykönyv azt sugallja, hogy vagy közvetlenül, vagy szakértő útján hallgatja meg a gyereket, ha meghallgatja, az egyezmény nem követeli meg a szakértői vizsgálatot. A gyermek szakértő általi meghallgatása azt is jelenti, hogy a szülőket is meghallgatják, tehát a szakértői vizsgálat és a gyermek véleménynyilvánítása kettéválasztandó, két külön jogintézmény.
Dr. G. T.: Mi van akkor, ha a gyermek nem akar visszamenni ahhoz a szülőhöz, akit a bíróság megítél?
Dr. K. S.: Ezért rendkívül komplex kérdés ez. Egy analógia: mi van akkor, ha a gyerek nem szeretne iskolába menni? Akkor is iskolába kell menni. A Polgári törvénykönyv egyébként a tizennegyedik életévét betöltött gyerek véleményéhez fűz olyan konkrét jogkövetkezményt, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a döntését, csak az egyetértésével hozható döntés vele kapcsolatban, kivéve, ha a saját választása súlyosan veszélyezteti az érdekét. Tehát ha a gyerek szeretne annál a szülőnél élni, ahol rengeteg flippergép és szeszes ital érhető el, akkor hiába szeretné, valószínűleg ez nem szolgálja az érdekét, sőt súlyosan sérti vagy veszélyezteti. A tizennégy év alatti gyermek esetében lehet az egyik fél hivatkozása, hogy mit szeretne a gyerek, vagy mit nem. Ha a gyerek az eljárásban adott ennek hangot, akkor nyilván az eljáró hatóságnak, jelen esetben a bíróságnak a feladata konkrét, logikus módon megindokolni, hogy bár a gyermeknek volt véleménye, ehhez képest másfajta konklúzióra jutott. A bíróság felelőssége, hogy egybefüggően értékelje az összes körülményt, tényt, bizonyítékot.
Dr. G. T.: A hágai egyezmény alapján a jogellenes gyermekelvitellel kapcsolatban Magyarországon kizárólag a Pesti Központi Kerületi Bíróság jár el. Ez egy nemperes eljárás. Azt jelenti, hogy ilyenkor viszonylag gyorsan döntenek?
Dr. K. S.: Igen, ráadásul figyelembe véve, hogy ezekben az eljárásokban milyen menynyiségű beadvány, indítvány, kérelem, nyilatkozat érkezik a bíróságokhoz, össze lehet hasonlítani egy akár évekig elhúzódó – teljes körű házasságfelbontás, szülői felügyelet, járulékos kérdések rendezésére irányuló – perben felmerülő összes kérdéssel, kérelemmel, indítvánnyal, beadvánnyal. Ezekben az eljárásokban gyorsan kell dönteni, az eredeti egyezményben, az 1980. évi hágai egyezményben is szerepel a hat héten belüli döntés követelménye.
A hágai ügyek azért érdekesek, mert a szülő kénytelen vitatkozni, de nem tud, mivel nincs meg a gyerek. A hágai eljárás fő célja az, hogy kezelje azt a problémát, amikor a gyermek hiányában nem lehet megvitatni a gyermekkel kapcsolatos kérdéseket a másik szülővel. Ilyen kérdés le-
het például, hogy kivel fog élni, mennyi időt tölthet a másik szülővel, és ki hogyan járul hozzá az eltartásához. Ha a gyermek nincs jelen, ezeket a kérdéseket nem lehet hatékonyan tárgyalni. Ténybelileg nehéz tárgyalni; jogilag lehet, mert ott a joghatóság, elindul a per az adott államban úgy, hogy a másik szülő eltűnt a gyerekkel, elvitte másik országba.
Amikor egy szülő jogellenesen elviszi a gyermeket, a bírósági eljárás során az a joghatóság, ahol a gyermek tartózkodik, nem feltétlenül fogja előnyben részesíteni a gyermeket elvivő szülőt. Ennek az az oka, hogy a gyermek jelenlegi tartózkodási helye
úgy bíróval ülünk, hasonlók az eljárási szabályok, csak más típusúak a kérelmek. Az eljárások, amelyek a hágai egyezmény alapján a jogellenes gyermekelvitel, valamint a Magyarországra jogellenesen hozott gyermek visszahozatalára irányulnak, arra törekszenek, hogy a kérelmező kérésére a magyar bíróság elrendelje a gyermek visszavitelét. Maradjunk a példánál, ahol a gyermek szokásos tartózkodási helye Németország, mindkét szülő szülői felügyeleti joga érvényesül, amely megköveteli a gyermek elviteléhez a szülők jóváhagyását. Ha a gyermeket jogellenesen viszik el, a gyermeket elvivő szülő a magyarországi nemperes
Az EU magas szintű tagállami együttműködést vár el a gyerekelviteli ügyekben. Ezekben Magyarországon a PKKB rendelkezik kizárólagos illetékességgel, nemperes eljárás keretein belül.
kulcsfontosságú szempont a szülői jogok és kötelezettségek értékelésében. A gyermek helyzete meghatározza, hogy a szülők milyen módon tudnak hozzáférni a gyermekhez, és hogyan tudják ellátni a feladataikat és a kötelezettségeiket. A gyermek jogellenes elvitelét megvalósító szülő a másik szülő összes szülői felügyeleti jogosítványait kiüresíti. Ha a gyermek nincs jelen, az komoly problémákat vet fel. Ebben az esetben a hágai egyezmény, valamint a Brüsszel IIb. rendelet nyújt jogi keretet a helyzet kezelésére. Ezek a szabályozások segítenek abban, hogy a gyermeket visszaszolgáltassák az eredeti, jogilag elismert tartózkodási helyére. A hágai egyezmény – amely jelenleg több mint 103 tagállamban van érvényben, beleértve az Európai Unió összes tagállamát – elősegíti a magas szintű együttműködést a tagállamok között. Ez a kölcsönös bizalom, az átruházott szuverenitás és a szoros együttműködés teszi lehetővé, hogy az EU-n belül még hatékonyabban kezeljék a gyermekelviteli ügyeket
Éppen ezért az EU-n belüli szabályozás még magasabb szintű tagállami együttműködést feltételez, illetve vár el a gyerekelviteli ügyekre. Ezekben az ügyekben Magyarországon valóban a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelkezik kizárólagos illetékességgel nemperes eljárás keretein belül. A felek nem szokták észrevenni, hogy ez nem per, hanem nemperes eljárás, hiszen ugyanúgy tárgyalóban ülünk, ugyan-
eljárásban a kérelmezett szerepében találja magát, aki megsérti a gyermek szokásos tartózkodási helye államának jogszabályait, mivel az elvitel nem a másik szülő hozzájárulásával történt. Ebben az esetben az eljárás időtartama általában hat-hét hét.
Már az új szabályok – mint a Brüsszel IIb. és a Polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezései – előtt is gyakorlat volt, hogy a szülői felügyeleti ügyekhez képest gyakrabban és közvetlenebb módon került sor a tíz év alatti gyerekek bírói meghallgatására. Ez nemcsak a gyermek véleménynyilvánítási jogával kapcsolatos, hanem fontos tényállási adalékot is jelent a bíró számára azzal kapcsolatban, hogy mi történik a gyermekkel. A meghallgatásra kerülő gyermek korhatára alacsonyabb lehet, mint a szülői felügyeleti perekben szokásos. A jogellenes gyerekelviteli eljárásokban a kérelmezőnek tényt és jogot kell bizonyítania.
Bizonyítania kell, hogy a gyermek eredetileg nem Magyarországon élt, nem ott járt óvodába, iskolába, nem ott volt az orvosa, nem ott vásárolták a napi élelmiszert, nem ott vannak a barátai, hanem például Németországban. A szokásos tartózkodási helyet tehát a kérelmezőnek kell bizonyítania. Továbbá bizonyítania kell, hogy a gyermek jogellenes elvitelével megsértették a szülői felügyeleti jogait, amelyek szerint a gyermek külföldre viteléről csak az ő jóváhagyásával lehet dönteni. Ha elviszik a gyermeket a másik szülő
hozzájárulása nélkül, az jogellenes. Az eljáró bíróság előtt a gyermek érdeke a legfontosabb, ami nemcsak az intellektuális, erkölcsi és érzelmi fejlődését jelenti, hanem az azonnali visszavitelét is mint a gyermek mindenek feletti érdeke. Ha a kérelmező sikeresen bizonyítja a jogot és a tényt, akkor a bizonyítási teher a kérelmezett félre tolódik.
Az általános szabály a visszavitel elrendelése, a kivételes a visszavitel megtagadása. A legyakoribb, amire kérelmezetti pozícióban hivatkozni szoktak, az, hogy a gyermeket a visszavitel esetén súlyos testi, lelki károsodás vagy valós veszélye fenyegetné, és kéri a bíróságot, hogy tagadja meg a visszaviteli kérelmet.
Dr. G. T.: Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy a gyermeket bántalmazták?
Dr. K. S.: Igen, vannak ilyen példák, hogy a gyermeket bántalmazták, vagy a gyermek olyan helyzetek tanúja volt, amelyek nem megfelelők a számára.
Ha a kérelmező nem foglalkozott a gyerekkel, ténylegesen nem gyakorolta a szülői felügyeleti jogát, akkor ez érvényes hivatkozás lehet a visszavitel megtagadására. Nem gyakori, hogy ez az érv megáll, mert a szülők többnyire érdeklődnek a gyermekeik iránt, de előfordulhat. Ezt a tényállást a kérelmezett félnek kell bizonyítania. Gyakran előforduló hivatkozás, hogy a szülő hozzájárult az utazáshoz – például megbeszélték, hogy a gyermek Magyarországra utazik a rokonok meglátogatására –, ez azonban nem jelenti azt, hogy a szülő hozzájárult a gyermek végleges költözéséhez. További gyakori visszavitel-megtagadási ok, hogy a gyermek elért egy olyan érettségi szintet, amelynél figyelembe kell venni a véleményét, és ő kifejezetten ellenzi a visszavitelt. Tulajdonképpen itt vissza is kanyarodnék a Brüsszel IIa. rendelethez, amely lényegében megkülönbözteti az EU-n belüli eseteket, ahol a gyerek visszavitelének veszélyeit nehezebb alátámasztani, mivel minden tagállamban rendelkezésre állnak a szociális és jogi segítségnyújtási lehetőségek. A Brüsszel IIb. ebben hoz egy viszonylag bonyolultabb szabályozást. A magyar jogszabályoknak is módosulniuk kellett a Brüsszel IIb. rendelet hatására, amely új védelmi intézkedéseket vezetett be. Például lehetővé teszi, hogy a visszavitelt kérelmező szülő anyagilag hozzájáruljon a
gyermek és a másik szülő lakhatáshoz külföldön. Emellett szabályozható a kapcsolattartás módja, és finanszírozhatók az ügyvédi és egyéb költségek.
Ezeket a védelmi intézkedéseket azonban ritkán alkalmazzák, mivel a felek nem kérik. Ha jogi képviseletet nyújtunk jogellenesen elvitt gyermek ügyében érintett kérelmezőknek, gyakran javasoljuk, hogy tegyenek ígéretet arra, hogy az eljárás nem az ellenérdekű fél elleni fellépésre irányul, hanem a gyermek minél könnyebb visszavitelére. Fontos, hogy a jogellenesen elvitt szülő is visszatérhessen a gyermekkel, és ezt a visszatérést segítsék elő különböző intézkedések, mint az albérlet, anyagi eszközök biztosítása vagy akár a repülőjegy finanszírozása.
Az eljárás során lehetőség van arra, hogy megállapodást kössünk a két szülő között a gyermekkel való kapcsolattartás módjáról, különösen a gyermek visszatérésének esetére.
Dr. G. T.: Érdemese párhuzamosan megindítani a Brüsszel IIb. rendelet alapján az adott országban is indítható eljárást – legyen az szülői felelősség vagy bontóper –, miközben zajlik a nemperes eljárás a jogellenes gyermekelvitel miatt?
Dr. K. S.: Igen. A gyermek jogellenes elvitele több államban büntetőjogi kategóriába eső cselekmény, de például Magyarországon csak abban az esetben büntetendő, ha az elkövető szülőnek nincs szülői felügyeleti joga. Például Németországban ez automatikusan közvádas ügy, hasonlóan Mexikóhoz vagy az USA néhány tagállamához. Gyakori tanácsom a kérelmezőknek, hogy ne indítsanak büntetőeljárást. Mivel a cél a gyermek visszavitelének megkönnyítése, fontos, hogy rendeződjön a szülők kapcsolata, ne a konfliktus fokozódása legyen a cél. Az is fontos, hogy a védelmi intézkedések – például a lakhatás, anyagi támogatás vagy repülőjegy biztosítása – segítsenek a visszatérés megkönnyítésében. Emellett érdemes mérlegelni, hogy párhuzamosan indítsuk-e meg az eljárást a Brüsszel IIb. rendelet alapján az adott országban.
A kérelmezőknek tudatában kell lenniük annak, hogy ha lehetséges, kerüljék a büntetőeljárás indítását azon külföldi országban, ahová elvitték a gyermeket. Az eljáró bíróság figyelembe veszi az összes
releváns körülményt, és ha a kérelmező büntetőfeljelentést tesz, az bizonyos következtetéseket vonhat maga után a szándékaival kapcsolatban. Ez egy szubjektív döntés, amely minden egyes esetben egyedi mérlegelést igényel az adott bizonyítékok alapján. Véleményem szerint családjogi vitákban, ha lehetséges, nem célszerű büntetőügyet indítani, mert az befolyásolhatja a családi kapcsolatok alakulását.
Dr. G. T.: Ha fennáll a veszélye, hogy jogellenesen elviszik a gyermeket, van ez az új intézmény, a megelőző eljárás lehetősége. Ez pontosan micsoda?
Dr. W. Zs.: Ez az új, nemperes eljárás szorosan kapcsolódik a jogellenes gyermekelvitelhez, különösen azokban az esetekben, amikor nem egyértelmű, hogy melyik tagállamban milyen eljárás folyik. 2023 márciusától a Schengeni Információs Rendszer lehetőséget biztosít arra, hogy ha az egyik szülő észleli a gyermek jogellenes elvitelének konkrét és nyilvánvaló veszélyét Magyarországról, akkor a törvényszék székhelyén működő járásbíróságon kezdeményezheti az úgynevezett figyelmeztető jelzés elhelyezését a Schengeni Információs Rendszerben. Ezt a jelzést maximum egy évre lehet kérelmezni. Fontos jogkövetkezmény, hogy azt jelenti, hogy senki sem viheti el a gyermeket Magyarország területéről. Ha a szülők ezt a másik szülő elleni cselekménynek szánják, akkor át kell gondolniuk, hogy ebben az esetben ők sem fogják tudni kivinni a gyereket Horvátországba nyaralni, a gyerek nem fog tudni külföldre menni osztálykirándulásra, vagy kézilabdameccsre. A gyerek nem hagyhatja el az ország területét. Ilyen eljárásra eddig tizenegy alkalommal került sor Budapest területén, de egyetlenegy esetben helyeztek el figyelmeztető jelzést. Mivel ezt valóban komolyan veszik, és alá is kell támasztani az eljárást megindító kérelemben, a kérelmezőnek konkrét és nyilvánvaló, kézzelfogható bizonyítékokkal kell rendelkeznie. Ebben az egy esetben az történt, hogy az egyik szülő jogellenesen már kivitte a nagyobbik gyereket. A másik szülő kétségbeesett, hogy ne vigye el a másik gyereket is. Ekkor került sor a figyelmeztető jelzés elhelyezésére. Ez egy új lehetőség, de a jogkövetkezményekkel minden érintettnek tisztában kell lennie.
A társasházi közös tulajdon eladásának legújabb szabályai
A 2003. évi CXXXIII. törvény (Ttv.) 2009. évi LXXXIX. törvénnyel módosított szövegét a jogi versenyképesség érdekében egyes törvények deregulációs célú módosításáról szóló 2024. évi LXXXV. törvény 18. §a módosította. A társasházi dereguláció 2025. január 1-jétől hatályos, és azt is eredményezte, hogy megváltoztak a társasházi közös tulajdonú ingatlanrészek elidegenítésének szabályai. Az alábbiakban ezeket a változásokat ismertetem.
Dr. Hidasi Gábor ügyvéd, Budapest
A múlt
Ismert, hogy mindezidáig a társasházközösségek a tulajdonostársak minősített többségével, közgyűlésen határozhattak olyan ingatlanrészek közös tulajdonának eladással történő megszüntetéséről és az ehhez szükséges alapító okirat módosításról, amelyek nem minősültek az épület tartószerkezetének, az épület biztonságát (állékonyságát), a tulajdonostársak közös célját szolgáló épületrésznek (Tvt. 1. § (2) bek.), és amelyekből különtulajdonú önálló társasházi ingatlant lehetett kialakítani, vagy ilyen ingatlant bővíteni.
a) Ha az alapító okiratban volt felhatalmazás arra, hogy a közös tulajdon megszüntetését (az eladást) és az ezt feltételező alapító okirat módosítást az összes tulajdoni hányad 2/3-át képviselő tulajdonostársak határozzák el, az elidegenítésre ezzel a minősített többséggel kerülhetett sor. Az így meghozott határozat, illetve az azt tartalmazó, törvényes alakszerűségeknek megfelelő közgyűlési jegyzőkönyv alkalmas volt az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre (rInytv. 29/A. § (2) bek.);
b) Ha az alapító okirat nem tartalmazta a 2/3-os felhatalmazást, a közgyűlés az összes tulajdoni hányad 4/5-ét képviselő tulajdonostársak egyetértő szavazatával is határozhatott a közös tulajdon eladással történő megszüntetéséről és a szükséges alapító okirat módosításról, de a határozat, illetve az azt tartalmazó közgyűlési jegyzőkönyv csak akkor volt alkalmas a tulajdoni változás ingatlan-nyilvántartási bejegy-
zésére, ha határozatba foglalták azt a nem, illetve nemmel szavazó tulajdonostársak felé történő felhívást, hogy a határozat meghozatalának napját követő 60 napon belül, a közös képviseltnek címzetten, írásban nyilatkozhatnak arról, akarnak-e élni a határozat bíróság előtti megtámadásának jogával, valamint azt is tartalmaznia kellett a határozatnak, hogy ha ezen időn belül a nyilatkozatuk nem érkezik meg a közös képviselethez, vagy nem fejezi ki egyértelműen megtámadási szándékot, netán azt fejezi ki, hogy nem akarnak élni a perindítás jogával, a 4/5-ödös határozatot tartalmazó jegyzőkönyv ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas okiratnak minősül.
Változások
A jogalkotó okkal alkalmazott deregulációt, mert úgy, ahogy 4/5-del lehetett határozni a közös tulajdon elidegenítéses megszüntetéséről, lehet határozni 2/3-dal is a jövőben, mégpedig a nélkül, hogy erre az alapító okiratban lenne felhatalmazás.
Az új szabály szerint tehát megszűnt a 4/5-ödös határozathozatali lehetőség, de lényegében a régi 4/5-ös feltételrendszer érvényesül a 2/3-os határozathozatalra. A 2/3-ados minősített többség nyilván az igenlő szavazatok alsó határa, és minden ennél nagyobb arány is alkalmas az eladás elhatározására, így a 4/5 is, hiszen a 4/5 magába foglalja a 2/3-ot is.
A Ttv. megváltoztatott 10. §-a korábbi szabálynál precízebben fogalmazza meg a feltételeket és az eljárási rendet
Kifejezetten rendelkezik arról, hogy a törvényes feltételek betartásával nem csak az elidegenítéssel szükségszerűen együtt járó alapító okirat módosításhoz, hanem bármikor, az elidegenítési cél (újonnan kialakuló társasházi különtulajdon vagy a létező különtulajdon bővítése) érdekében szükséges, a közös tulajdont érintő építkezéshez történő hozzájáruláshoz is elég az összes tulajdoni hányad 2/3-os határozata.
A módosult jogszabály nem változott azon, hogy mely közös tulajdonú ingatlanrészeken tilos megszüntetni a társasházi közös tulajdont. Nem változott az sem, hogy az elidegenítési határozatnak tartalmaznia kell az arra vonatkozó felhívást, hogy a kisebbségben maradottak a határozat meghozatalának napját követő 60 napon belül írásban nyilatkozhatnak a közös képviseletnek arról, hogy élnek-e a bíróság előtti megtámadás jogával. Ha ezt a felhívást a határozat nem tartalmazza vagy nem a határozat tartalmazza, a tulajdonjogi változás ingatlan-nyilvántartási bejegyzése kizárt, mert az elidegenítési okirat erre alkalmatlan.
A bejegyzésnek vannak további feltételei is. A tulajdonjog bejegyzése és a társasházi adatváltozások átvezetése akkor lehetséges (Inytv. 33. § (2) bek.), ha a) a kisebbségben maradottak nem tesznek írásbeli nyilatkozatot arról, hogy az elidegenítési határozatot bíróság előtt megtámadják; 60 napon túl tesznek ilyen nyilatkozatot vagy nyilatkozatuk éppen arról szól, hogy a keresetindítás jogával nem élnek;
b) úgy nyilatkoznak, hogy élnek a megtámadás jogával, de erre a Ttv. kisebbségvédelmi (megtámadási) szabályai szerinti határidőben, ami szintén a határozathozataltól számított 60 nap, nem került sor (Ttv. 42. § (1) bek.);
c) a keresetlevelet benyújtják, de abban nem kérik a közgyűlési határozat végrehajtásának felfüggesztését, vagy kérik, de azt a bíróság jogerősen elutasítja, vagy elrendeli ugyan, de a bíróság ítélete „a határozatot nem helyezi hatályon kívül”;
állapító) ítélet sem akadályozhatja a tulajdonjogi változás bejegyzését. A bíróság a megtámadási perben születő ítéletben nem rendelheti el és nem is tilthatja az elidegenítési határozat végrehajtását (a végrehajtás felfüggesztése ezzel nem azonos közbenső intézkedés). A bejegyzés törléséről még erre irányuló kereset esetén sem rendelkezhet.
Ha a perindításra nem 60 napon belül került sor, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzési eljárást a perre tekintettel nem
És ha az egyik tulajdonostárs saját különtulajdona bővítésére vagy új különtulajdon kialakítására alkalmas közös tulajdonú épületrészen akarja megszüntetni a közös tulajdont?
d) a társasházközösség képviseletében eljáró közös képviselet a bejegyzési eljárásban nyilatkozik az előbbi feltételek megvalósulásáról;
e) a közös képviselet a bejegyzési kérelemhez csatolja a kisebbségben maradt tulajdonostársak nyilatkozatát arról, hogy nem kívánnak élni a megtámadás jogával;
f) perindítás esetén a közös képviselet a bejegyzési kérelemhez csatolja a megtámadásról szóló keresetlevelet, és ha ilyen már született, a határozat végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmet elutasító végzést, illetve a per jogerős befejezését igazoló bírósági határozatot. g) az elidegenítési határozatot közokiratba, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett magánokiratba foglalták.
E felsorolásból ki kell emelni a c) pontot, mert a bíróság nem úgy ad helyt a megtámadási keresetnek, hogy a közgyűlés határozatát hatályon kívül helyezi, hanem úgy, hogy megállapítja az érvénytelenséget. Hatályon kívül helyezésről erre irányuló kérelem esetén sem határozhat. Az is kiemelésre szorul, hogy megtámadásról szóló, a közös képviselőnek küldött írásbeli nyilatkozat 60 napja - nézetem szerint - jogvesztő jellegű, míg a perindítási 60 nap közismerten elévülési, azaz a késedelem kimenthető.
A perindításnak nem akadálya, ha a felperes nem tett írásbeli nyilatkozatot 60 napon belül a közös képviseletnél a perindítási szándékról. Ebben az esetben a keresetnek helyt adó (érvénytelenséget meg-
szükséges felfüggeszteni, mert a per eredménye a tulajdonjog és a társasházi változások bejegyezhetőségét nem befolyásolja (Inytv. 48. § (3) bek.).
A bejegyzési eljárás Célszerű, ha a közös képviselet a jog- és adatváltozási kérelmet a 60. napot bevárva nyújtja be.
Némiképpen zavaró, hogy a hatályos Inytv. az ingatlanadatok változásának bejegyzése iránti kérelemre továbbra is a tudomásszerzéstől számított 30 napos határidőt szab (Inytv. 29. §), és a társasházi különtulajdonhoz tartozó közös tulajdoni hányad a különtulajdonú ingatlan adata (179/2023. (V. 15.) Korm. rendelet –Inytv.vhr. – 30. § (1) bek.). Várható azonban, hogy jog- és adatváltozás szükségszerű összefüggései okán késedelmi bírságolásra nem kerül sor csupán azért, mert az adatváltozási kérelem a jogváltozási kérelemmel együtt, esetleg 60 nap elteltével került benyújtásra.
A társasházi közös tulajdon elidegenítéséből eredő bejegyzési kérelmeket teljes eljárásban bírálják el, az automatikus eljárás kizárt (Inytv-vhr. 136. § (1) bek. 2. pont).
Ha tulajdonostárs kéri a közös tulajdon megszüntetését …
A 2025. január 1-től hatályba lépett változások érintik azt az esetkört is, amikor az egyik tulajdonostárs különtulajdona bővítésére vagy új különtulajdon kialakítására alkalmas közös tulajdonú épületrészen akarja megszüntetni a társasházi közös tulajdont, de ez az
összes tulajdonostárs egyetértésének hiánya miatt vagy azért hiúsul meg, mert bár megszületett az érvényes 2/3-os elidegenítési határozat, de az említett feltételek miatt vagy hiányában nem válik lehetségessé a közös tulajdon megszűnéséből eredő változás ingatlan-nyilvántartási bejegyzése.
Ez az esetkör abban különbözik a hagyományos 2/3-os közöstulajdon megszüntetéstől, hogy eredményes perlés esetén nem a közgyűlés határozata, hanem a bíróság ítélete szünteti meg a közös tulajdont, és módosítja az alapító okiratot. A perben az alperes hivatkozhat arra, hogy a 2/3-os elidegenítési határozat érvénytelen, mert jogszabályba ütközik, és azt a joghatást sem képes kifejteni, hogy a közös tulajdon Ttv. 10. § (7) bekezdése szerinti megszüntetését eredményezze (Ptk. 6:9. §, 6:108. § (1) bek.). Ebben az esetben feltehetően saját felróható magatartásra hivatkozik előnyök szerzése végett, ami nem megengedett (Ptk. 1:4. § (2) bek.).
Ki az alperes?
Álláspontom szerint nem csak a közgyűlési határozat megtámadása esetén, hanem a tulajdonostárs Ttv. 10. § (7) bekezdése szerinti közös tulajdon megszüntetési perének alperese is a társasházközösség, mert a közös tulajdon feletti tulajdonosi jogokat ő gyakorolja. Szempont lehet az is, hogy egy esetleg nagy létszámú tulajdonosi kör akadályozza a tulajdonostárs Ttv. szerinti jogérvényesítését, azaz a bírósághoz fordulás jogát.
Építkezési hozzájárulás 2/3dal Új szabály, hogy a társasházközösség a közgyűlés összes tulajdoni hányada 2/3-ával meghozott határozatával bármikor hozzájárulhat ahhoz a közös tulajdont érintő építkezéshez, amit a 2/3-os elidegenítés miatti alapító okirat módosítás tesz indokolttá.
Vannak még teendők
Meggyőződésem, hogy a dereguláció normaszinten elérte célját. A társasházakra és az ítélkezésre azonban sok új feladatot ró. Feladat vár még a jogalkotóra is, mert a hatályos Inytv-ben továbbra is bent maradtak a 4/5-ödös elidegenítésre vonatkozó szabályok. Ezeket hatályon kívül kellene helyezni. A hatályos, 2/3-dos ingatlan-nyilvántartási rendelkezést pedig azért kell módosítani, mert az még mindig azt támasztja feltételül, hogy az alapító okirat tartalmazza a 2/3-dos felhatalmazást.
Nógrádi helyzetjelentés – országos tükörbe nézéssel
Jövőnk garanciája: kikezdhetetlen
hivatásrendi
önazonosságunk
Dr. Bódis Pál: Egy közösség értékét nem tagjainak létszáma határozza meg
A Nógrád Vármegyei Ügyvédi Kamara a legkisebb az ország húsz területi kamarája közül: jelenleg ötvenhat aktív ügyvéd alkotja. A maga több mint nyolcezer tagjával a fővárosi, azaz a Budapesti Ügyvédi Kamara a legnagyobb, már ha a tagok létszáma alapján kategorizálunk. Csak hogy lássuk a viszonyokat: a nógrádi után következő legalacsonyabb taglétszámú kamara a szekszárdi, száztizennyolc ügyvéddel. A budapesti után következő nagy kamara a Pest Vármegyei Ügyvédi Kamara, tagjainak száma mintegy nyolcszáz fő (a róluk szóló cikkünket lásd jelen lapszámunk 45. oldalán). A nógrádi ügyvédek több mint tíz százaléka, hat fő több mint hetvenöt éves, és egyébként nem kevés a hatvanöt–hetven év közöttiek száma sem. Ezelőtt húsz-harminc évvel, a rendszerváltás után, amikor felszabadult az ügyvédi pálya, nyolcvan és száz között volt a létszámuk. Ez 2020 körül csökkent a jelenlegi szintre, azóta állandósult. A legkisebb kamara elnökével, dr. Bódis Pállal beszélgettünk erről a különlegesen érdekes társadalmi, gazdasági és az ügyvédséget is érintő környezetről, a gyorsan változó világról, a kicsi és a nagy létszámú ügyvédi kamarák tekintetében a vidék-nagyváros-főváros sajátos különbözőségeiről és problémáiról és arról, hogyan tud a kisebb településeken, hátrányosabb helyzetben lévő országrészekben praktizáló ügyvédség helytállni a változó világ kihívásainak.
Kezdjük az elején: mit lehet tudni a nógrádi helyzet kialakulásának okairól?
– Ezelőtt harminc évvel – és ez a kép tartósan élt sokáig a köztudatban – az volt a közvélekedés, hogy hazánk gazdaságilag elhanyagolt, elmaradt és így szegény része a Nyírség és Borsod bizonyos régiói voltak. Ma már ez nem így van, mivel ezekre a térségekre nagyobb ipari cégek is betelepültek és munkahelyeket teremtettek. Mára Nógrád vált szerintem az ország legszegényebb vármegyéjévé a fővároshoz való közelsége ellenére. Kevés a jól fizető munkahely, jellemző az elvándorlás, de jellemző az is, hogy az itt élők egy része a főváros környékén talál munkát. Mivel a megyén kívüli ügyfélköröm folytán gyakran indulok el magam is hajnalban, találkozom a Budapest felé haladó autókonvojjal, amelyben nap mint nap utaznak a főváros környékére a jellemzően építőiparban dolgozó munkások. A Heti Világgazdaságnak van egy kimutatása minden évben a legnagyobb árbevételt elérő ötszáz hazai cégről, amiben megyénkénti rangsorokat is közölnek. Hát bizony, nógrádi cég nem szerepel a listán, az országban egyedül a mi megyénkben nincsen top ötszázas cég. És ez csak az egyik oldala a problémának. A másik az, hogy a
Nógrádban jelen lévő cégek jellemzően nem mérnököket foglalkoztatnak, hanem elsősorban betanított munkásokat. Ez nyilván összefügg a jövedelmek szintjével, az itt élők életszínvonalával, ez pedig közvetett módon óhatatlanul kihat az ügyvédek tevékenységének díjazási potenciáljára, megélhetési lehetőségeire. Azt látjuk,
hogy a nógrádi fiatal diplomások jelentős része – ha most nem is nézem azt a kört, amelyik eleve a külföldre vándorlást célozza meg – törekszik a fővárosban letelepedni és megtalálni az egzisztenciáját. Szűkebben vett ismeretségi körömben is a diplomás nógrádi szülők diplomát szerző gyermekeinek jelentős része Budapestet
célozza meg, és ez különösen igaz a jogászokra. Kamaránk több tagjának ügyvédi hivatást választó gyermeke az egyetem elvégzése után már nem tér vissza, hanem nagy vagy közepes méretű fővárosi ügyvédi irodában igyekszik elhelyezkedni. A vidéki, kisvárosi életforma sajnos egyre kevésbé vonzó a fiatal diplomások körében, Nógrádban viszont nincs nagyváros, hiszen megyeszékhelyi mivolta ellenére valójában Salgótarján sem tekinthető annak. Az, hogy Nógrád vármegyében még kis területéhez és alacsony lakosságszámához képest is kevés ügyvéd van, a szerény gazdasági mutatók, az alacsony jövedelemtermelő képesség mellett döntő részben a főváros elszívó erejének tudható be.
Mi a nőkférfiak aránya a kamarai tagság körében?
– A 2024. novemberi állapot szerint ötvenhat aktív ügyvédből harminc nő és huszonhat férfi tagunk van.
A nemek közötti különbség jelente bármi hátránytelőnyt a hivatásgyakorlásban?
– Véleményem szerint nem. Azt persze el kell ismerni, hogy a hölgyek dolga sokkal nehezebb a pályánkon, hiszen rájuk jellemzően több feladat hárul a gyermeknevelésből, a háztartásból akkor is, ha kiegyensúlyozott családi környezetben élnek. Sajnos több ügyvédnő is egyedül neveli a kisgyermekét, nyilván nekik sokkal nagyobb energiát kell fektetniük abba, hogy hivatásuk gyakorlása során is helyt tudjanak állni. Az ügyvédi pályán való érvényesülés tekintetében nem tudok különbséget tenni a női és férfi kollégák között. Mind a nők, mind a férfiak között vannak az ügyfelek körében népszerű, elismert, sikeres kollégák.
Az előbb említette, hogy a főváros közelsége nagy elszívó erő a nógrádi ügyvédek körében. Hogy sikerült elkerülnie ezt az erős kísértést? Vagy kérdezem így: hogy sikerült e kísértésnek ellenállnia? – Mind apai, mind pedig anyai ágon a dédszülőkig visszamenőleg balassagyarmatiak a felmenőim. A családon belül én vagyok az első, aki diplomát szerzett. Számomra valahogy soha nem volt kérdés, hogy az egyetem elvégzése után újra Balassagyarmaton fogok élni. Az ELTE-n végeztem 1984-ben, öt évig Budapesten, a Budaörsi
úti kollégiumban laktam. Egyetemi éveim alatt szerettem Budapesten élni, de ennyi elegendő volt a nagyvárosi életből. Volt olyan budapesti ügyfelem, nem is egy, aki már húsz évvel ezelőtt mondta, hogy miért nem nyitok a fővárosban irodát, biztosan sokkal többet kereshetnék. Azt válaszoltam, hogy így is meg vagyok elégedve a jövedelmemmel, és jobban kedvelem a
korlásában, el kell érnie egy olyan jövedelmi szintet, ami anyagi függetlenséget, gondtalan megélhetést biztosít neki és a családjának. A fiatal ügyvédek számára ez nem kis kihívás, bár azt gondolom, hogy ez nem nógrádi sajátosság. Egy kisvárosban különösen nehéz önállóan érvényesülnie egy pályakezdő ügyvédnek, hiszen a piac véges, az idősebb, ismert
Nógrádban szakvizsgával rendelkező jogásznak nem nehéz elhelyezkednie a bíróságokon, a közigazgatásban. A biztos megélhetés komoly vonzerő a pályakezdő ügyvédséggel szemben.
kisvárosi életet. Nyilván látom én is a nagyvárosi élet előnyeit, de mindent öszszevetve többre becsülöm a relatíve nyugodtabb vidéki életet a nagyvárosi nyüzsgésnél, ha pedig mégis nyüzsögni támad kedvem, beülök az autóba, és egy óra alatt Budapesten vagyok. Annak ellenére, hogy az irodám Balassagyarmaton van, sok ügyfelem és ügyem szólít Budapestre, például közel annyi bírósági tárgyalásom van Budapesten és más megyékben, mint Balassagyarmaton.
Az ügyvédi hivatás – ahogy általában minden, önmagát annak tartó hivatásrend –egyfajta elkötelezettséget generál a fiatal emberekben; ezekből a fiatalokból lesznek az idősebb szakemberek. Esetükben nem feltétlenül csak az anyagelvűség, a megélhetés a legfontosabb szempont. Természetesen az is, hiszen ha nem tud megélni, akkor másfelé kell körülnéznie. El lehet menni, de ha van rá valami esély, akkor mégis vannak emberek, akiket a hivatás rendi gyökerei ott tartanak, ahol vannak. Ha egy megye kisebb létszámú ügyvédi kamarával rendelkezik, az nem feltétlenül jelent életképtelenséget, hiszen a hivatásrendi elkötelezettség minőségében ugyanolyan, mint hivatásrendi közösséget mennyiben befolyásolja a létszám? – Nem könnyű erre válaszolni. Rendkívül összetett jelenségről van szó. Kezdjük azzal, hogy nyilván nem vagyunk egyformák ügyvédként sem. Igen, nagyon sok kolléga számára nem a jövedelem jelenti a prioritást, hanem a hivatás gyakorlása. Ahhoz persze, hogy sikeresnek tudja elfogadni magát hivatása gya-
kollégák keresettebbek. A fiatal ügyvédnek nem könnyű meggyőznie arról az ügyfelet, hogy ő a legjobb választás. Állandó – elsősorban céges, vállalkozói –ügyfélkör nélkül nem könnyű hónapról hónapra előteremteni a bevételt, és ha ezen a területen kudarcos az ügyvéd élete, az bizony kihat előbb-utóbb a hivatástudatára is. 1994 óta dolgozom ügyvédként, előtte jogtanácsos voltam, sok fiatal jogász nálam töltötte ügyvédjelölti éveit. Megszerették, kihívásnak tartották az ügyvédi hivatást. A többségük azonban – elsősorban anyagi okokból – nem maradt az ügyvédi pályán, többen már bíróságon vagy a közigazgatásban, jegyzőként dolgoznak. Sok fiatal jogász kezdeti elhivatottsága ellenére úgy látta, hogy fontosabb az egzisztenciális biztonságot jelentő munkahely, mint annak ígérete, hogy tegyük fel tíz év küzdelmet követően sikeres ügyvéddé válik, hogy hivatásának gyakorlása mellett kiemelt jövedelmi színvonalat is el tud érni. Jelenleg Nógrád vármegyében egy szakvizsgával rendelkező jogásznak nem nehéz elhelyezkednie akár a bíróságokon, akár a közigazgatásban, és bizony komoly vonzerő a fiatal jogászok körében a pályakezdő ügyvédséggel szemben a biztos megélhetés. Van azonban néhány fiatal kollégánk, akinek sikerült önállóan is a megfelelő ügyfélkör kialakítása, a biztonságos anyagi háttér megteremtése; ők már biztos, hogy ügyvédek maradnak. Sajnos ők vannak kevesebben.
Nehéz élethelyzetek, valóban, amelyekhez súlyos egyéni döntések társulnak. Testületi szinten sem egyszerűsödnek a
dolgok. Az országos ügyvédi kamarára, a MÜKre, de a területi ügyvédi kamarákra is egyre több ügyintézési teher hárul. Tetszik, nem tetszik – általában tetszik –, egyre több olyan, úgymond az önkormányzatiság elvéből fakadó ügyintézési kötelem hárul a kamarákra, amely egy ponton túl bizony erőn felül való feladatnak tűnik. Ráadásul ezek az ügyintézési kötelmek egyben kikerülhetetlen anyagi terhet is magukkal hoznak. Meddig feszülhet a húr?
– Korábban, már elnökhelyettesként is közelről láttam kamaránk viszonyait, miután elődöm, dr. Szomszéd Károly harminchárom év kamarai vezetés után lemondott tisztségéről, majd 2020 januárjától engem választottak a kollégák elnöknek. Ahogy visszaemlékszem a 2019–2020-as évekre, bizton mondhatom, hogy akkor sokkal kevesebb volt az adminisztrációs és egyéb kamarai feladat, amire egy kamara vezetőjeként figyelemmel kellett lenni. Azt követően pedig évről évre adódott újabb és újabb feladat, amelynek ellátása további időt és energiát igényelt. Mintha fel is gyorsult volna a feladatok növekedése. Azért azt nem mondanám, hogy ezek erőn felüli feladatok lennének, minden tennivalónkat el fogjuk végezni. Valóban, a feladatok megnövekedett költ-
ségigénnyel is járnak, amelyek forrását alacsony létszámunkra tekintettel befolyó alacsony tagdíjbevételünk nem fedez, de számítani tudunk a Magyar Ügyvédi Kamara anyagi segítségnyújtására.
Ez egy furcsa helyzet, mert egyfelől az ügyvédség örül az önkormányzatiság bővülésének, másfelől ennek komoly ára van, ami anyagiakban ráfordított pluszmunkában ésidőben jelentkezik. – És tegyük hozzá: mivel kis taglétszámú kamara vagyunk, nálunk mindez fokozott mértékben. Itt nincs meg az a szervezeti kiépültség, fizetett alkalmazottakból álló munkatársi gárda, mint egy nagyobb kamaránál. A legtöbb feladat a kamarai ügyintézőre és az elnökre marad. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kamarai ügyintézőnk rendkívül felkészült és elhivatott, jó számítástechnikai ismeretekkel rendelkezik, megtanulta még elődjétől, a korábbi ügyintézőtől a helyi sajátosságokat, nagyon jó kollegiális viszonyt ápol más kamaráknál dolgozó ügyintézőkkel. Nekem nagyon sok időt takarít meg, mert az adminisztratív jellegű ügyeket önállóan tudja intézni, nem utolsósorban észreveszi az általam elkövetett hibákat. A másik problémakör a finanszírozás. Mivel alacsony a létszámunk, a tagdíjbevételekből nem tudjuk fenntartani a gazdálkodásunkat. Ha a bevétel-kiadási oldalt nézem: az éves tagdíjbevételnek mintegy kétharmadát leköti, hogy kifizetjük a MÜK-hozzájárulást, ami a huszonöt százaléka a tagjaink által befizetett tagdíjból származó teljes bevételnek, és kifizetjük az éves bérköltségét a kamarai ügyintézőnek – ezzel már elment bevételünk kétharmada, már csak a bevétel egyharmada marad az összes többi kiadásra. Alacsony költségvetésből gazdálkodunk. Az országban az egyedüli kamara vagyunk, amely nem rendelkezik saját székházzal, így legalább ennek fenntartása nem terheli a költségvetésünket, azonban minden más jellegű kiadást – ha alacsonyabb szinten is – fedeznünk kell, mint más, nagyobb kamarák esetében. Az elmúlt években kialakult annak gyakorlata, hogy a Magyar Ügyvédi Kamarától kapunk olyan mértékű támogatást, amelynek segítségével egyensúlyba tudjuk hozni a bevételeinkkel a kiadási oldalt, és némi tartalékot is tudunk képezni.
Éppen az – akkor még – Nógrád Megyei Ügyvédi Kamarának akadtak évekkel ezelőtt olyan súlyos financiális problémái, amelyek felgyorsították az egyébként már korábban, más kamarák esetében is kisebb nagyobb mértékben mutatkozó önfenntartási problémák megoldására szolgáló MÜK támogatási rendszer kidolgozását. Ez tehát bevált?
– Valóban kialakult 2019-ben a gazdálkodásunkban egy problémás állapot, amelyen elődöm lemondása után gyorsan úrrá lettünk. Felülvizsgáltuk a kamara gazdálkodását, drasztikusan csökkentettük a kiadásokat, beleértve a tisztségviselők díjazását, megszüntettünk egyes költséghelyeket. Rövid idő alatt sikerült stabilizálni az anyagi helyzetünket, és ki tudtunk alakítani egy – a MÜK támogatását is figyelembe véve –fenntartható gazdálkodást. Nyilván törekednünk kell a takarékos gazdálkodásra, alapszabályunk módosításával minimálisra csökkentettük a tisztségviselők számát. Önmagában a tisztség betöltése tiszteletdíj fizetésére nem jogosít, annak a választott tisztségviselőnek fizetünk tiszteletdíjat, aki ténylegesen részt vesz a kamarai munkában. Év végén áttekintjük, hogy állunk anyagilag, tudunk-e fizetni jutalmat. Ha igen, akkor a karácsony előtti decemberi ünnepi elnökségi ülésen az egyik napirendi pont az, hogy az erre a célra elkülöníthető keretet felhasználva a végzett munka arányában jutalmazzuk azokat a tisztségviselőket, akik az év során valós kamarai feladatokat – például Pmt. szerinti ellenőrzések, fegyelmi ügyek – láttak el.
A kamarai statisztikai adatokat böngészve szembeszökő adat, hogy a nógrádi ügyvédek többsége egyéni ügyvédként dolgozik, sok esetben még asszisztens sincs mellettük, nem nagyon társulnak másokkal. Vannak ugyan ügyvédi irodák, talán három, de rájuk is jellemző, hogy egyszemélyes irodaként működnek. Hogy bírják az iramot ebben a jog világában turbulens helyzetben?
– Valóban, egyre nagyobb az az ismeretanyag, amelyet az ügyvédeknek el kell sajátítaniuk. A kisvárosi ügyvédek kénytelenek sokféle üggyel foglalkozni, amely a felgyorsuló és nem mindig követhető jogalkotásra tekintettel nagyon nehéz helyzet elé állítja a kollégákat, különösen, ha egyedül vannak, pályakezdők vagy esetleg
nemrég jöttek át más jogterületről. A régi klasszikus kisvárosi ügyvédeket szinte bármilyen kérdéssel meg lehetett keresni. Ez a helyzet mára már változóban van, jellemzővé vált, hogy egyes ügyvédek már vidéken is csak bizonyos ügyekkel foglalkoznak. Van például, aki büntetőügyeket egyáltalán nem vállal, mert nincs gyakorlati tapasztalata ezen a területen. Más ügyvédek az új polgári perrendtartás hatálybalépése után nem vállalnak polgári pereket. Az ítélkezési gyakorlat változásának figyelemmel követése sem kis feladat. Az egyedül dolgozó ügyvédek sokkal nehe-
kal komplexebb jogi szolgáltatást tud nyújtani egy nagyvállalatnak, mint egy egyéni ügyvéd, de ettől ennek még az a hatása, hogy a fióktelep helyi ügyeiben is fővárosi ügyvédek fognak eljárni.
Mindebből az következik, hogy Nógrádban egyrészről tehát eleve kisebb az ügyfélkör, az alacsonyabb jövedelmekre tekintettel az ügyfélkör vásárlóereje is kisebb, alacsonyabbak az ügyértékek is. Egy falusi házat meg lehet venni akár nyolc-tízmillió forintért. Gondoljunk arra, hogy egy budapesti lakást mennyiért adnak-vesznek, annak mennyi az
A jó irány a társas irodák, ügyvédi társulások alapítása lenne
Nógrádban is, ennek azonban nem látom jeleit. A többség egyelőre ragaszkodik az önállóságához.
zebb helyzetben vannak azokhoz a kollégákhoz képest, akiknek módjuk van egyeztetni a velük együttműködő más ügyvédekkel. Én komoly előnyként élem meg, hogy már tíz éve együtt dolgozunk az egyik fiammal, és most is van nálunk két ügyvédjelölt, akiknek ki tudok adni bizonyos feladatokat, egyes ügyek előkészítését a jogszabályi háttér, szakirodalom, vonatkozó ítélkezési gyakorlat feltárása érdekében. Sokszor előfordul, hogy egyes, bonyolultabb ügyeket megbeszélünk, és bizony az is, hogy az ügyvédjelöltnek támad egy ötlete, amely új irányt ad a probléma megoldására. Ha többen dolgozunk együtt, ki tud alakulni az egészséges munkamegosztás, nem kell mindenkinek egyformán felkészültnek lennie minden olyan jogterületen, amivel az iroda foglalkozik. Ehhez képest meg tudom érteni azoknak a kollégáknak a helyzetét, akik egyedül dolgoznak; jóval nehezebb figyelemmel kísérni a változásokat, illetve megoldani az olyan típusú ügyeket, amelyekkel korábban még nem találkoztak.
További hátrányt jelent, hogy azok a cégek, amelyek Nógrádban termelőtevékenységet folytatnak, jellemzően a fővárosba telepítették központi adminisztrációjukat, többségükben külföldi tulajdonban álló vállalkozások, amelyek ragaszkodnak a nagy nemzetközi ügyvédi irodák szolgáltatásaihoz. Nyilván megvan ennek az oka, hiszen egy nagy létszámú, gazdasági jogra szakosodott ügyvédi iroda sok-
ügyvédi költsége, azaz a szerződést elkészítő ügyvéd bevétele. Hasonló a helyzet a peres ügyek területén is. Más, gazdagabb területekhez képest Nógrádban jellemzően a vagyoni perekben alacsonyabbak az ügyértékek, mint az ország nagyobb városaiban, különösen a fővárosban. Hiába alacsony az ügyvédek száma Nógrád vármegyében, az ügyek száma, de leginkább a fizetőképes kereslet is alacsony, ennek pedig az a következménye, hogy az egyéni ügyvédek többsége nem tud asszisztenst, ügyvédjelöltet foglalkoztatni – az egész megyében összesen hat ügyvédjelölt van jelenleg –, ami viszont valamilyen szinten negatívan visszahat az ügyvédi munka hatékonyságára. Lehet, hogy a jó irány a társas irodák, ügyvédi társulások alapítása lenne Nógrádban is, ennek azonban nem látom jeleit. Egyelőre a többség ragaszkodik az önállóságához.
Az én helyzetem eltér az átlagos nógrádi ügyvéd helyzetétől, aminek az az elsődleges oka, hogy 1984-től 1994-ig jogtanácsosként dolgoztam, a főállásom mellett több mellékállással, ami a gazdasági jog területére, elsősorban vállalkozások képviseletére vezetett. Amikor 1994ben ügyvéd lettem, azzal az előnnyel indultam, hogy valamennyi mellékállásomat meg tudtam tartani ügyvédi megbízásként, és gyorsan kialakult egy állandó bevételt jelentő, stabil ügyfélköröm. Ügyvédi vállalkozásomat megfelelő anya -
gi háttérrel, jó jövedelmezőséggel rendelkező irodának tekintem, de ebben az is jelentősen közrejátszik, hogy az irodám bevételének kétharmada nem nógrádi ügyfelektől származik.
Bár már korábban érintettük, most ismét rákérdezek: hogyhogy nem csábult el másfelé?
– Ahogy már említettem, kötődöm a városhoz. Felmenőim is balassagyarmatiak. Soha fel nem vetődött bennem, hogy nagyvárosba költözzek. Kifejezetten szeretem a kisvárosi életet. Itt alakult ki a baráti köröm, akikkel együtt sportolok, együtt töltjük a szabadidőnket. Ha megyek az utcán, mindig ismerősökkel találkozom, tudják, hogy ki vagyok, és én is ismerem az itteni embereket. Ha a mindennapi életben bármilyen problémám támad, könnyen találok segítséget, még a hivatalok ügyintézése is sokkal emberközpontúbb, segítőkészebb, mint a nagyvárosokban. Feleségem tősgyökeres pesti lány, tekintélyes polgári családi háttérrel, ahogy szokták mondani. Neki az első időben ez az életforma merőben ismeretlen, mi több, zavaró volt, mert szembe kellett néznie a kisvárosi élet hátrányával, hogy mindenki tud mindent a másikról. Egy idő után aztán megszokta, már kevésbé zavarták a pletykák, megtanulta értékelni a kisvárosi életforma előnyeit.
Visszatérve az ügyvédségre meg a kamarai létre: milyen jövőkép bontakozik ki? Vajon az a sok minden, ami a kis létszámból fakadó előny és tehertétel egyszerre, egy sajátos szakmaitársadalmi kamarai képződmény, képese megújulni, mi több: új önmagára találni és így megmaradni a jövőben? Tudományos kutatások szerint a társadalmi, gazdasági, szociális képződmények bizonyos életképes határokon belül maradása, a tudatosan vállalt és megszervezett, kontrollált növekedés kifejezetten segíti az adott közösség fenntartható fejlődését, szemben egy kontroll nélkül, a széteséshez vezető, vége nélküli növekedéssel. Lásd Ernst Friedrich Schumacher híres, Small Is Beautiful – A kicsi szépsége és a The Limits to Growth – A növekedés határai című két világhírű könyvét. Schumacher egyik elgondolkodtató tétele a sok közül: amint egy nagyméretű szervezet létrejön,
az elkerülhetetlenül maga után vonja „a nagyságon belüli kicsinység elérésére tett erőfeszítéseket” annak érdekében, hogy hatékony maradjon.
– Nógrád megyét a növekedés határai nemigen feszítik, aggodalomra az nem adhat okot. Másfelől a hivatkozott jelenségeket persze a magam szintjén én is megtapasztaltam. Volt idő, amikor öt ügyvédjelöltem volt egyszerre; már szinte alig tudtam átlátni, ki mit csinál. Be kellett látnom, hogy ez túl sok. Ügyvédlétünk problémáira visszatérve: amiért bizakodó vagyok, az az, hogy azt tapasztaltam – beszéltem is az imént róla –, hogy itt, Nóg-
Mit eredményez ez a változás a gyakorlatban?
– Ha bejön hozzám egy ügyfél, hogy, tegyük fel, van egy kétszázezer forintos ügye, akár egy birtokvitája a szomszéddal, akkor elmondom neki, hogy rendben van, vállalom, de az óradíjam ennyi ezer forint plusz áfa, és várhatóan az ügy –bonyolultságára tekintettel – ennyi munkaórámat fogja igénybe venni. Ha nyerünk, a bíróság az ellenérdekű félre fogja terhelni ezt a díjat. Ha viszont veszítünk, akkor ez az összeg – és ezen felül természetesen az ellenérdekű fél ügyvédjének hasonló mértékű díjigénye – őt fogja ter-
A kis létszámú kamara előnye, hogy jól ismerjük egymást, szót tudunk érteni a másikkal, ezzel pedig elősegítjük ügyfeleink érdekében az optimális megoldás megtalálását.
rádban országos viszonylatban jellemzően kis ügyek vannak. Ugyanakkor komoly igény van az ügyvédekre, az ügyvédi szolgáltatásra, méghozzá az elérhető legmagasabb szinten. Ennek legproblematikusabb gátja eddig az volt, hogy nem volt finanszírozható az ügyvédek munkaóráinak díja. Ha például egy lehetséges ügyfélnek volt egy olyan ügye, ami nem nagy pertárgyértékű, de elvi kérdést akart csinálni belőle, mert úgymond neki van igaza, és az igazságát keresi, pusztán azért nem talált magának ügyvédet, mert nem tudta megfizetni, illetve az általa megkeresett ügyvéd lebeszélte az igaza kereséséről, mert nem érte meg az elérhető sikerhez, vagyoni előnyhöz képest az ügyvédi költséget vállalni. Az ügyvéd egy-egy ilyen ügyben az idejét adja el, az ügyfélnek valahol az ügyvéd munkaóráit kell megfizetnie, és adott esetben be kell látnia, hogy az igényének érvényesítése egy bonyolult ügyben nem éri meg húsz-harminc munkaóra kifizetését. A kis pertárgyértékű ügyekben az eljáró bíróságok korábban nem ítélték meg a pernyertes felperes részére a tényleges ügyvédi költséget, jellemzően jelentősen csökkentették a mértékét. Ezen a téren következett be jelentős változás a Kúria precedensértékű döntése következtében, amelynek az a lényege, hogy a bíróság csak kivételesen, indokolt esetben mérsékelheti az ügyfél és ügyvéd közötti megállapodásban kikötött ügyvédi díj mértékét.
helni. Ez a változás egyrészt nagyobb felelősséget ró az ügyvédre, másrészt az ügyfeleknek is jobban meg kell fontolniuk a perindítást, hogy valóban csak olyan esetekben pereskedjenek, ha biztosak az igazukban, ellenkező esetben keressék a peren kívüli megoldást. Most már el tudom az ügyfélnek mondani, hogy ha úgy látja, hogy biztosan igaza van, és én is úgy látom, lehet, hogy a végén a díjam a megnyerhető összeget is meg fogja haladni, de ezt az ellenérdekű fél fogja megfizetni, ha nyerünk. A közeljövőben sok embernek fog sok pénzébe kerülni a pereskedés, amíg kialakul az a közvéleményben, hogy mikor nem célszerű pereskedni. Az is biztos, hogy sok pervesztes ügyfél fogja szidni a pernyertes ügyvédeket. Megnövekszik az ügyvédek felelőssége – különösen a kisvárosokban –abban a tekintetben, hogy helyesen mérjék fel a pernyertesség-pervesztesség esélyeit, és az ellenérdekű felek egymással történő kommunikációját elősegítve, a rizikók feltárásával segítsék a jogviták peren kívüli megoldását. Ha egy kisvárosi ügyvéd ismétlődően beleviszi ügyfeleit a vesztes ügyekbe, ennek a híre gyorsan elterjed, és ügyfélkört fog veszíteni.
A kis létszámú kamara előnye az, hogy jól ismerjük egymást, nagyobb eséllyel szót tudunk érteni a másikkal, ezzel pedig elősegítjük ügyfeleink érdekében az optimális megoldás megtalálását. A nagy-
városokban jellemzőek az ügyvédi társulások, mert az abban részt vevő ügyvédek felismerik az előnyeit. Nálunk egyelőre nem jelentkezett gyakorlati igényként, de lehet, hogy ez a jövő útja annak érdekében, hogy hatékonyan tudjunk eleget tenni a megnövekedett kihívásoknak a kisebb településeken is. Nógrádban biztosan nem lesznek soha nagy létszámú ügyvédi irodák, ha azonban létre jön egy-két iroda három-négy fővel, vagy ügyvédi társulás, az abban részt vevő ügyvédek is komoly versenyelőnyre tehetnek szert az egyedül dolgozó ügyvédekkel szemben.
Kisvárosi lét, kis létszámú kamara… Vajon van e értelme, sőt létjogosultága szembe állítani taglétszám alapján az ügyvédi hivatásrend közösségi szervezeti egyégeit? A létszám önmagában – mint látjuk a gyakorlatban – nem befolyásolja egy kis létszámú kamara szakmai minőségét, közösségi kohézióját sem, sőt, miközben azt is látjuk, hogy igen nagy létszámú kamarákban is elő tud fordulni a közösségi kohézió gyengülése. Egyáltalán: egyben lehet e tartani manapság szakmai, mi több, hivatásrendi közösségeket, vagy függetlenül a taglétszámuktól a világ másfelé halad: a kicsiket kicsiségük, a nagyokat túlméretezettségük emészti fel?
– Az ügyvédség sajátos entitás. Társadalmi alapigénynek teszünk eleget, jogkereső állampolgár ügyfeleinket segítjük a jogosnak tartott igények érvényesítése érdekében, akár az állammal szemben is, a munkánkat ügyfelünk fizeti, egyedül tőle függ az egzisztenciánk. Ki vagyunk szolgáltatva sok mindennek, már csak azért is, mert mindentől jobban féltjük szakmai függetlenségünket, az ügyfelek bizalmát, amelyen munkánk, ügyfélkapcsolatunk alapszik. Ugyanakkor munkánk során egymással is együtt kell működnünk. Ez az együttműködés nyilván könnyebb és hatékonyabb kisebb kamarák esetében, hiszen jobban ismerjük egymást. Meg kell találnunk az egyensúlyt a kapcsolattartásban egymással, tudni kell kezelni azt a helyzetet, hogy az egyes ügyekben ellenérdekű feleket képviselünk, ezért olykor határozottan eltérő álláspontot kell képviselnünk. Nyilván az a helyes, ha el tudjuk különíteni a két dol-
got, és a tárgyalóteremben nem a kollégát támadjuk, hanem az ügyet érintő szakmai álláspontunkat védjük. A legtöbb kolléga így jár el, tiszteli a másikban az ügyvédet. Vannak persze kivételek. Nagy létszámú kamarák tagságának körében talán még gyakrabban is, hiszen kevésbé ismerik egymást. Nálunk kisebb taglétszámunk miatt kevesebb az efféle, etikai szempontból kifogásolható pervitel vagy perbeni magatartás, akár a másik ügyvédről való negatív véleménynyilvánítás mások előtt. Adott esetben kollegiális alapon még meg is lehet beszélni az ilyen értelemben elmarasztalható magatartást tanúsító kollégával. Ezt a figyelmeztetést mindenkinek illik elfogadnia. A kis létszámú kamarának megvan az az előnye, hogy mindenki ismer mindenkit. Az elődöm, Szomszéd Károly által gyakorolt hozzáállást visszük tovább: emberileg, szakmailag támogatnunk kell egymást, adott esetben ki is kell állnunk egymásért. Ez napjainkban gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha például valamely kamarai tagtársunkat érintő bejelentést kapunk, először neki szólunk, javasolva, hogy tisztázza ügyfelével a felvetődött problémát, és ha tudják, rendezzék el egymás között. Ez a rendszer eddig bevált. Ezért aztán nálunk alig akad „ügy”. Természetesen nagy taglétszámú kamarák esetében ez nem így zajlik. Nálunk évente ha egy-egy kolléga akad, akivel szemben fegyelmi eljárást kell folytatni.
Vannak olyan megnyilvánulások, amelyek a kis és a nagy létszámú kamarák közötti ellentétekre utalnak, én azonban nem látom valós problémának ezt. Tény, hogy egyes kérdések megítélése során sokszor eltérők a szempontjai a legnagyobb és a legkisebb kamaráknak, de ezt törvényszerű. Azon túl, hogy az egyes kamarák fontos szerepe a saját tagságuk érdekeinek érvényesítése, a legfontosabb az, hogy a magyar ügyvédi kar egészének érdeke érvényesüljön, és ehhez olykor kompromisszumokat kell kötnünk. A Magyar Ügyvédi Kamara elnökségi ülésein azt tapasztalom, hogy bár olykor vannak éles viták egyes kérdésekben, minden esetben sikerül a végén egységes álláspontot kialakítanunk.
Mindenkinek el kell fogadnia, hogy minden kamarának megvan a maga szerepe a maga területén, elsősorban helyben
kell megoldani az ügyvédi feladatokat. A szabad ügyvédválasztás joga mindenkit megillet, így természetesnek kell venni, hogy sok esetben budapesti vagy Pest megyei, Heves megyei ügyvédek látják el a nógrádi ügyfelek képviseletét, mint ahogy nógrádi ügyvédek is képviselnek Budapesten vagy más megyékben élő ügyfeleket.
A kisvárosi ügyvédeknek szakmai tudásukkal, hozzáállásukkal kell meggyőzniük a lakóhelyükön élő ügyfeleket arról, hogy ők a legjobb választás ügyük hatékony képviseletére.
Kamarai elnökként hogy érzékeli: hogy haladnak az országban a dolgok? Nem a politikára gondolok, hanem a szakmai eseményekre, fejleményekre. – 1984-ben végeztem az ELTE-n. Egy olyan cégnél kezdtem dolgozni, ahol előttem nem volt jogász. Ez egy állami gazdaság volt. Természetesen előfizettek a Magyar Közlönyre, és amikor megjött a legfrissebb szám, az egészet végigol-
Balassagyarmati városrészlet
vastam, majd tájékoztatnom kellett a felettesemet az újdonságokról. Gondolom, kortárs olvasóinknak, kollégáimnak semmi újat nem mondok ezzel, ők ugyanezt élték meg a saját életpályájuk adott szakaszában. Ahogy azonban teltek-múltak az évek, bizonyos értelemben – természetes következményeként a nagy politikai, társadalmi és gazdasági változásoknak – egyre nehezebb lett naprakészen követni az új jogszabályokat. Mostanra már odajutottunk, hogy a jogszabálykövetés klasszikus módon szinte lehetetlen nekünk, ügyvédeknek, akik ráadásul nem csupán egy vagy két szakterületre specializálódtunk, mert kisvárosi-vidéki ügyfeleink sokszínűsége miatt szélesebb körű ismerettel kell rendelkeznünk, ha helyt akarunk állni. Miközben továbbra is axióma: a jogszabály ismeretének hiánya nem ment fel a felelősség alól. De ha figyelembe vesszük a jelenlegi törvényalkotási-törvényhozási rendszer legújabb kori sajátosságait, az
úgynevezett salátatörvények elburjánzását és a megfelelő előkészítés, társadalmi egyeztetés nélküli jogalkotást, akkor azt kell mondanom, hogy szinte lehetetlenség követni a jogszabályváltozásokat azon a szinten, ahogy elvben meg kellene tennünk. Egy kisvárosi ügyvéd életében, praxisának napi gyakorlatában ez még fokozottabban jelentkezik, hiszen majdnem mindent csinálnia kell ahhoz, hogy megéljen, és kiszolgálja az ügyfélkörét. Rémisztő, de olykor az is előfordul, hogy bizonyos új jogszabályokra véletlenül bukkanok rá, időnként pedig a magam kárán jövök rá, hogy ilyen is van… Még azzal sem vigasztalhatjuk magunkat – mivel nem vagyunk laikusok, hanem a jog ismeretéből élő szakemberek, akik eleve jól akarjuk végezni dolgunkat –, hogy azt mondjuk egy laza kézlegyintéssel: hát, vannak fontos és kevésbé fontos törvények, érdemes a figyelmünket e szerint is megvédeni a túlterheléstől. Ilyen nincs. Mint tudjuk, minden jogszabály ismerete fontos lehet egy későbbi ügy során. Kollégáink közül többen felvetették, hogy valamiféle központi vagy saját belső kamarai vészjelző rendszert kellene kialakítanunk, ami adott esetben felhívná a tagság figyelmét a fontosabb változásokra, a joggyakorlatot alakító kúriai határozatokra. Ez valamilyen, informális szinten működik is,
Mostanában ezek a kapcsolatok mintha kicsit valamiért merevebbé, távolságtartóbbá váltak volna.
Nézzük az átlagügyvéd napi gyakorlatát: X. Y. ügyvédnő ül a nem fővárosi, nem megyeközponti, nem több partnerügyvédes, nem ügyvédi irodai minősítésű, hanem egyéni ügyvédi tevékenységre használt irodájában valahol az országban –magyarán egyedül. Sok ezren tartoznak ebbe a csoportba. Jó esetben van napi munkája, ráadásul jó, vegyes szakterületű ügyekkel. Jó esetben a magánélete is rendben van, van férje, gyermekei, háztartása, családi élete kiegyensúlyozott. Most ne említsünk egy nő számára különösen megterhelő, bonyolultabb magánéleti helyzeteket. Hogyan fér bele az életébe az, ami pedig – miként erről eddig beszéltünk – kihagyhatatlan követelmény, hogy tudniillik hatékonyan nyomon kövesse a jogszabályváltozásokat, részt vegyen a kötelező továbbképzésen, kreditpontokat gyűjtsön, szakirodalmat olvasson? És ki ne felejtsem: nem utolsósorban kedvenc folyóiratunkat, az Ügyvédek Lapját – ezt a lapszámot is – rendszeresen átolvassa.
– Őszintén szólva nem tudom. Magam is nagyon sokszor az esti tévéhíradóból, számítógépemen követett hírportálokról értesülök fontos változások -
Stabilnak kell lennie hivatásrendi önazonosságunknak, tisztában kell lennünk szakmai egymásrautaltságunkkal és élnünk kell hivatásrendi közösségünk kohéziós erejével.
azonban óhatatlan, hogy egyes változások elkerülik a kollégák figyelmét, és ez adott ügyek esetében káros lehet az ügyfélre nézve.
Változott a világunk, és a változás folyamatos. Ennek hatása a kisvárosban is jól érzékelhető. Ahogy utaltam rá, az ügyészek, bírók, ügyvédek személyesen is ismerik egymást a településen, a gyermekeink együtt jártak óvodába-iskolába, sokszor még a magánéleti, baráti kör is átfedéseket tartalmaz. Soha nem volt senkinek semmilyen problémája ebből. Mindig is tudtuk, ma is tudjuk, hol a határ a magánéleti közeg és a hivatali szféra között, erre mindig mindenki szigorúan ügyelt.
ról. Azt tudom erre mondani, hogy minden ügyvédnek megfelelő önkontrollal kell rendelkeznie, hogy olyan ügyet vállaljon el, aminek már kellő szinten ismeri a jogszabályi hátterét.
A törvényhozás ebben az értelemben lehetne önmérséklőbb?
– Erre mondhatjuk azt, hogy jó, a törvényhozásnak az a dolga, hogy szabályozza az életünket, alkossa a törvényeket, ahogy az élet megköveteli. Látjuk, tapasztaljuk, nagyon gyorsan változik a világ, következésképpen a szabályozás mértéke és gyorsasága is gyorsuló ütemben nő. A jogászoknak pedig, azaz a törvény alkalma-
zóinak, közöttük az ügyvédeknek kötelességük, hogy megtanulják alkalmazni az új jogszabályokat. Igen, a törvényalkotásnál dolgozó kollégák – nem vitatom – nagyon komoly munkát végeznek. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy sajnos az idő rövidségére vagy a napi politikai elvárásokra tekintettel vannak nem megfelelően elő- és elkészített jogszabályok, amik nem igazán jól sikerültek. Ezek alkalmazása során nyilván bajban van a bíróság meg a jogásztársadalom egésze is.
Merre látszik a kiút?
– Rengeteg a változás, ezek gyorsan követik egymást, felgyorsult az információ áramlása is, kinyíltak olyan csatornák, ahonnan zúdul ránk az információ, és ezek közül egyre több állásfoglalásra késztet bennünket emberként is, függetlenül a szakterületünktől, a foglalkozásunktól. Az én korosztályom egyre nehezebben tudja kezelni ezt a helyzetet, de a fiatalokat sem irigylem. Valahogy arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk a kiigazodás és az eligazodás módját, módszereit. Jó iránynak tartom a kötelező képzések bevezetését, ezen keresztül az ügyvédek sok hasznos ismeretre tesznek szert. A területi kamaráknak is törekedniük kell arra, hogy tájékoztassák a tagjaikat a legfontosabb változásokról. Ezekkel az eszközökkel javítható az ügyvédek szakmai tájékozottsága, ismeretanyaga, azonban minden ügyvédnek magának kell a szakterületéhez, irányultságához kötődő ismeretek megszerzéséről gondoskodnia. Ez mindenkinek elsősorban saját felelősség. Ha hiányosságok jelentkeznek a munkája során, nem mutogathat másokra vagy a kamarára. Az egyes ügyek elvállalása során tisztában kell lennünk a saját korlátainkkal, ha pedig olyan típusú ügyet vállalunk, amilyenben korábban még nem jártunk el, akkor nem számolhatjuk, mennyi időt kell fordítanunk a felkészülésre, az alapos ismeretek megszerzésére. Összességében talán mégis ezt a három dolgot tartom a legfontosabbnak – éljünk, dolgozzunk az ország bármely pontján –, hogy kikezdhetetlenül stabil legyen hivatásrendi önazonosságunk, tisztában legyünk szakmai egymásrautaltságunkkal és éljünk is hivatásrendi közösségünk kohéziós erejével. Ez jövőnk garanciája. Komlós Attila
Bemutatjuk a Pest Vármegyei Ügyvédi Kamarát
Egyedi adottságok tárháza
Dr. Szilágyi János elnök: Arra törekszünk, hogy ne csak megfeleljünk, hanem úrrá legyünk a bennünket ostromló hatásokon
A hazai ügyvédi hivatásrend ebben az évben ünnepli kamarai megformálódásának 150. évfordulóját. A húsz területi kamara együttesen is, a Magyar Ügyvédi Kamara gondoskodásában, de sok esetben különkülön is megünnepli saját alakulása évfordulóját. Ezek az események nemcsak ünnepi megemlékezésekre alkalmasak, hanem a történelmi áttekintés nyomán olyan következtetések levonására is, amelyek részben a jelen állapotokat teszik érthetőbbé, de összességében a jövő felé tekintésre is kiváltképpen alkalmasak. Az egyik ilyen „állapot”, ami nagy mértékben befolyásolja, illetve foglalkoztatja a szervezett keretek között élő hazai ügyvédséget a (törvényileg kötelező) kamarai kötelék szervezeti jellege. Nevezetesen sok egyéb mellett: mekkora az adott területi kamara, azaz hány tagja van. Ebből fakadóan azután sokféle következtetés és következmény származik, amit folyóiratunk olvasói, többségében maguk is kamarai tag ügyvédek és jogtanácsosok, jól ismernek. Nos, ebből a szempontból az egyik legérdekesebb, mondhatni unikális helyzetben lévő kamara a Pest Vármegyei Ügyvédi Kamara. Mégpedig azért, mert hasonlítva a másik tizenkilenchez, bár létszámát tekintve a második legnagyobbnak számít, de az egyik legfiatalabb, ha nem a legfiatalabb területi kamaraként aposztrofálhatjuk. Taglétszáma 853 fő, a fővárost körül ölelő megyei határok között települések ügyvédeiről van szó, akik közül azonban igen sokan a főváros adta lehetőségekkel is élnek, hiszen szabályzatok adta jogaikkal élve budapesti alirodájuk is van, így területileg fővárosi tevékenységet is folytatnak. Régi adósságát törleszti lapunk, amikor most előszőr írunk róluk részletesebben.
Százötven is, hatvanöt is A közelmúltban, 2024 decemberében kibővített elnökségi ülést tartottak, amelyen meghívott vendégként a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, dr. Havasi Dezső is részt vett, s részletesen tájékoztatta a jelenlévőket az országos tudnivalókról, miután kamarai elnök, dr. Szilágyi János ráckevei illetékességű ügyvéd adott áttekintést időszerű ügyeikről, aki korábban több választási cikluson keresztül elnökhelyettese, majd titkára volt a kamarának, 2022 decembere óta visel a kamara hatodik elnökeként felelősséget a megyei szakmai testület irányításáért a budapesti, Visegrádi utcai központi irodájukból. Nos, ami a Pest Vármegyei Ügyvédi Kamara egyik érdekesége: akár ünnepelhetné is a másfélévszázados múltat, de éppen sajátos földrajzi elhelyezkedését, adottságait tekintve formálisan „fiatal” szerveződésnek is mondható. Amint azt jól szerkesztett internetes honlapjukon is olvashatjuk: a Pest Megyei Ügyvédi Kamara a II. világháború után, az 50-es évek elején jött létre, és illetékességi területe a korábban kialakított Pest megye, amely a korábbi Pest-
Pilis-Solt Vármegye csökkentett része volt, a déli települések átkerültek az újonnan kialakított Bács-Kiskun megyéhez. ügyvédi munkaközösségek száma igazodott a járásbíróságokhoz, és ez a rendszer fennállt egészen az Ügyvédi törvény azon módosításáig, amely az ügyvédi tevékenység folytatását, annak feltételeit jelentősen megkönnyítette, létrehozta a szabad ügyvédkedés lehetőségét, és ezzel a korábbi kötöttségek megszűntek. Taglétszámuk ugrásszerűen emelkedett.
A „kiházasítás”
A kamara korábban tíz nagyobb Pest megyei település ügyvédségét fogta össze. Az elnökhelyettes asszony, dr. Patakfalvi-Vigh Katalin kitűnő történeti feldolgozásából megtudjuk, hogy a Pest Vármegyei Ügyvédi Kamara jogelődje a Pest Megyei Ügyvédi Kamara, ennek jogelődje pedig az egykori Pestvidéki Ügyvédi Kamara volt és a jelenlegitől eltérő, annál lényegesen nagyobb területen működött, újpesti székhellyel, majd később beolvadt a Budapesti Ügyvédi Kamarába, egészen újbóli önállósulásukig, idén éppen hatvanöt ével ezelőtti, 1959. február 28-i megalakulásáig. „A Pest Megyei Ügyvédi Kamara szinte a semmiből indult. A Budapesti Ügyvédi Kamara rendelkezésére bocsátott 63 347 Ft úgynevezett ’kiházasítási’ összeget és egy üres szobát, ebből kellett életre kelteni és megindítani ezt a szervezetet”. Dr. Gregorits János: A Pest Megyei Ügyvédi Kamara 25 éve című írása már arról ad hírt, hogy az ügyvédség megítélése Pest megyében és országszerte is pozitív irányba változott.
A kamara több, kiemelkedő munkát végző elnökkel, titkárral büszkélkedhet, hogy csak a két legutóbbit említsük: dr. Csenterics Ferencet és dr. Szalay Istvánt, a kamara negyedik és ötödik elnökét.
Otthon a metropolisz tövében
A kamara nem csak szakmai szinten igyekszik tagságának megfelelő szintű hátteret adni mindennapi munkájukhoz. Segíti őket a 2023 elején létrehozott „Hírmondó” című online újság havonkénti megjelentetésével, frissen tartott honlappal, meg kisebb körökre osztott személyes találkozókra tervezett eszmecserékkel, a kreditszerző Ügyvéd Klubok-kal, illetve a kamara által szervezett részvételi és online oktatási alkalmakkal. A közösségi élet tágabb gyakorlását is szorgalmazza sokféle módon és rendezvénnyel.
Munkájukat országosan is értékeli a szakma. A Magyar Ügyvédi Kamara 2024. november 16-án megrendezett 16. Magyar Ügyvédek Napján a kamara elnökhelyettesének, dr. Koczka Gábornak munkáját a „Kiváló ügyvéd” kitüntetéssel jutalmazta. Maguk is adnak kitüntetést tagságuk arra érdemes tagjainak. A Signum Meritum nevű díjat olyan ügyvédek elismerésére alapították, akik nem csak kiváló ügyvédi munkát végeznek az ügyfelek megelégedé-
sére, hanem akik munkáját az egyéb hivatásrendhez tartozók is elismerik, továbbá aktívan részt vesznek az ügyvédi közéletben, segítik a kamara és a tagság munkáját.
A kamara korábban említett 2024. decemberi kibővített elnökségi ülésénkét kollégájukat díjazták ezzel a kitüntetéssel:
Dr. Magyar Mária 2002 óta szervezi és irányítja az ügyvédjelöltek oktatását és a továbbképzési kötelezettség bevezetésével ugyancsak irányítja az ügyvédek, jogtanácsosok továbbképzését is. Több választási ciklus óta elnökségi tag és a MÜK küldöttgyűlésének is választott tagja.
Dr. Mészáros Erika 2014-től a Fegyelmi Bizottság tagja. A Hírmondó hírlevél létrehozásától tagja a szerkesztőségnek, és valamennyi számban publikált cikket. A Jogászegylet Pest Vármegyei Szervezetének alelnöke.
Valósággá tudnake válni vágyvezérelt gondolatok?
Az ügyvédtársadalmat is intenzíven, olykor már egzisztenciálisan is érintő társadalmi, gazdasági és a szakmát próbára tévő igazságszolgáltatási változások lassan már alig feldolgozható sodrásáról beszélgetve, dr. Szilágyi János elnök egyebek mellett elmondta: „Bár lehet magánvéleményünk a változások sebességéről, ütemezéséről és minőségéről, de túlnyomó többségében az ügyvédség ezeknek a kihívásoknak megfelel. A rugalmasság a változó körülményekhez való alkalmazkodás a mi megélhetésünknek is egyik feltétele. Az ügyvédség mindig élenjárója volt a progresszív gondolatoknak, a fejlődésnek. Így napjainkban az elektronizáció bevezetését is indokoltnak látjuk, azt meg lehet tanulni.
Negyvenkét év ügyvédi tapasztalatára hivatkozva, egyben arra is kitér, hogy meglátása szerint „az új polgári perendtartási törvény azonban minőségében más, következményeiben káros elemeket is tartalmaz. A jogalkotás az elmúlt évtizedben megalkotta az új anyagi jogi törvénykönyveket, a Ptk-t és a Btk-t. Ezekre panasz nincs, könnyen beilleszthetők voltak a jogrendszer egészbe. Úgyszintén nem hallani érdemi kifogást az új büntetőeljárási törvényről, alkalmazási gyakorlata zökkenőmentesen alakul. A közigazgatási perrendtartási törvény sem okoz turbulenciákat a jogalkalmazók körében. Az új Pp. azonban rendkívül nagy kérdőjeleket hagy
maga után. Hatályba lépése óta eltelt idő csak arra volt elég, hogy a bevezetésekor már meglévő előzetes aggodalmak a mindennapok valóságává váljanak. Meggyőződésem, hogy előbb, vagy utóbb az új Pp. számos rendelkezését alapos revízió alá kell majd vetni, gondolok itt elsősorban a keresetváltoztatás szabályozására és a bizonyítási indítványok előterjesztésének idejére a peren belül. Megkerülhetetlennek tartom az őszinte szembenézést ezzel a problémával, mert az ebből következő diszfunkciók kézzel foghatóak. Az ügyvédek jelentős része nem vállal pert, az pedig szóba sem jöhet, hogy az ügyfelek saját maguk adjanak be keresetet és sikerrel vigyék végig jogaik érvényesítését. A perek száma valóban csökkent, nyilván a befejezési határidő is némileg rövidült, de a fő cél: az ügyfelek jogainak érvényesítése, maga az igazság keresése nap, mint nap sérelmet szenved.”
Fenntartja továbbra is a már korábban megfogalmazott véleményét, miszerint ebben a mozgalmas mai világban a területi ügyvédi kamara elsődleges feladata az, hogy elősegítse a tagság szakmai fejlődését, továbbképzését, kreditpontok szerzését, a jogi tevékenységet segítő segédanyagok biztosítását, könnyebb elérhetőségét. „Komoly érdeme a kamarai önkormányzatnak az – hangsúlyozza -, hogy fegyelmi és etikai ügyeket házon belül intézzük el és a fegyelmi szervek és a fegyelmi bizottságok tagjai az ügyvédi tevékenységet, magát az ügyvéd és ügyfél jogviszonyát az ügyfél és a hatóságok közötti kapcsolat naprakészen a saját gyakorlatukból ismerik és nem kívülről eljárva valamely hivatalnok dönt ezekben a kérdésekben. Az ügyvédség önállósága, önkormányzatisága, az ügyvéd függetlenségének az alapja.” Az ügyvédi vezető szervek és a társadalom közötti sokrétű kapcsolatban pedig az érdekképviseletre és az érdekérvényesítésre kell összpontosítani.
Véleménye szerint „ez területi szintre lebontva egyebek között azt is jelenti, hogy az illetékességi területükön belül működő igazságszolgáltatási, bűnüldöző és közigazgatási szervekkel korrekt és együttműködő kapcsolatot szükséges fenntartani, nem utolsó sorban pedig azt, hogy a jogkereső állampolgárok, honfitársaink számára az ügyvédség a maximális szakmai teljesítményt nyújtsa.” K. A.
Csak a pszichológusom jelenlétében!
állítja hasonló című könyvében dr. Vajda János ügyvéd és pszichológus
A Csak a pszichológusom jelenlétében! című könyvében dr. Vajda János ügyvéd és pszichológus szerző logikusan felépített fejezetekben vezeti végig az olvasót a pszichoterápiás folyamat különböző aspektusain a terapeuta-páciens kapcsolat jelentőségétől kezdve egészen a pszichológiai megközelítések jogi alkalmazásáig. A mű felépítése világosan tagolt, ami megkönnyíti az olvasó számára a pszichológiai és jogi ismeretek feldolgozását. A fejezetek egymásra épülnek, ugyanakkor önállóan is jól követhetők, így a könyv arra is alkalmas, hogy részleteiben tanulmányozzuk. A nyelvezet egyszerre szakszerű és közérthető: Vajda gondosan ügyel arra, hogy magyarázatokkal lássa el a tudományos kifejezéseket, így az olvasmány nemcsak a pszichológusok, hanem a jogi szakemberek, különösen a védőügyvédek számára is útmutató. Az olvasmányosságot elősegíti a szerző közvetlen stílusa, amely érdekfeszítő példákkal és valós esettanulmányokkal teszi élvezetessé és szemléletessé a pszichológiai ismereteket.
A pszichológia és a jogi védelem közötti szoros kapcsolat megértése elengedhetetlen a modern jogászi gyakorlatban. Vajda János könyvében a pszichológiai elméletek és módszerek jogi kontextusban alkalmazásának részletezése különösen aktuális, hiszen a jogi szakembereknek egyre inkább figyelembe kell venniük a pszichológiai tényezőket a védelmi stratégiák kialakításában, hiszen ez nemcsak az ügyfelek mentális állapotának mélyebb megértését segíti elő, hanem hozzájárul a védelem hatékonyságának növeléséhez és a bíróság előtt bemutatott érvek alátámasztásához is. E recenzió célja, hogy bemutassa a monográfia tartalmát, főbb témáit, és értékelje a jelentőségüket a védőügyvédek számára.
A kutató alaposan elemzi a pszichoterápia szerepét a jogi eljárásokban, különösen a bűnügyekben. A könyvben számos példa található, amelyek világosan illusztrálják, milyen mértékben befolyásolhatja a jogi helyzetet a mentális egészség különösen büntetőügyekben. Az alábbiakban néhány jelentős esetet említek, amelyek alátámasztják a pszichológiai megközelítések fontosságát a jogi védelem során. Például ha a terhelt szorongásos zavarral küzdött a bűncselekmény elkövetése idején, ez lehetőséget nyújthat a védelem számára, hogy demonstrálja, hogy a cselekedetek impulzív jellegűek voltak, a mentális állapot miatt nem tudta racionálisan mérlegelni tettei következményeit. További példa, ha a terhelt traumás élményeken ment keresztül, amelyek pszichológiai zavarokat idéztek elő. Ilyen esetekben a védelem hivatkozhat arra, hogy a terhelt cselekedetei a trauma következményei, így nem tekinthetők tudatos és szándékos tetteknek. A pszichológiai szakvélemények, amelyek alaposan elemzik a trauma hatásait, kulcsszerepet játszanak a védelem megerősítésében.
A kötet egyik központi témája a terapeuta és páciens közötti kapcsolat, amely a pszichoterápiás folyamat alapját képezi.
A terapeuta nem csupán szakmai tudását alkalmazza, hanem érzelmi intelligenciáját is, lehetővé téve, hogy mélyebben megértse és támogassa a pácienst lelki fejlődésében. A bizalom mint a terapeuta és a páciens közötti kapcsolat alapvető eleme elengedhetetlen ahhoz, hogy a terápia valóban hatékony legyen. A szerző hangsúlyozza, hogy a terapeuta szerepe nem csupán a problémák megoldására korlátozódik, hanem egy olyan biztonságos tér megteremtésére is, ahol a páciens szabadon kifejezheti érzéseit és gondolatait.
A műben található példák rávilágítanak arra, hogy a terapeuta empátiája és támogató hozzáállása milyen jelentős szerepet játszik a kliensek lelki fejlődésében. Például egy olyan páciens, aki a korábbi bántalmazás következtében szorongással és önértékelési problémákkal küzd, a terápiás folyamat során fokozatosan megnyílik terapeutájának. A terapeuta aktívan hallgat, érzéseit visszatükrözi, miközben bátorítja a pácienst, hogy beKiemelkedő alakja a magyar pszichológiai és jogi szakirodalomnak dr. Vajda János, mivel szakmai pályafutása során innovatív megközelítést vezetett be a pszichológia és a jog határterületén. Ügyvédként és pszichológusként szerzett tapasztalatait ötvözve hozzájárult a pszichoterápiás gyakorlatok fejlődéséhez, különös figyelmet fordítva a kliensek lelki állapotának megértésére. Munkássága segíti a jogi eljárások során a védelmi stratégiák megerősítését, és hozzájárul a mentális egészség fontosságának tudatosításához. Művei – mint például a Képességek és személyiség és a Pszichológiai tanácsadás – alaposan feltérképezik a pszichológiai elméletek gyakorlati alkalmazását, és hozzájárulnak a pszichológiai tudás elmélyítéséhez.
széljen a múltjáról. Az ilyen empatikus megközelítés segíti a pácienst a traumák feldolgozásában, valamint az önbecsülés megerősítésében. Ez a példa a védőügyvédek számára is hasznos, hiszen ha olyan terheltet képviselnek, aki hasonló pszichológiai problémákkal küzd, a biztonságos és támogató környezet megteremtése kulcsfontosságú a védelem sikeressége szempontjából. A védőügyvéd empatikus attitűdje és támogató kommunikációja lehetővé teszi, hogy a terhelt bátran megossza történetét a bíróság előtt, biztosítva a védekezés szempontjából lényeges információk előtérbe kerülését. A szerző külön fejezetben foglalkozik a tanúkkal, hiszen vallomásaik megbízhatósága és a tanúk pszichológiai állapota nagyban befolyásolja a tényállás-megállapítást, végső soron az ítélethozatalt. Részletesen tárgyalja, milyen pszichológiai tényezők befolyásolják a tanúvallomások megbízhatóságát, például a stressz, a trauma, akár a memória torzulása. Ezeknek az állapotoknak a hatása jelentőséggel bír a bírósági eljárások során. A védőügyvéd feladata, hogy a tanú pszichológiai helyzetét figyelembe véve dolgozza ki a stratégiáját. Például egy tanú, aki extrém stressz hatása alatt állt egy bűncselekmény tanújaként, torzíthatja a visszaemlékezését az eseményre. A védőügyvéd számára ilyenkor kulcsfontosságú, hogy pszichológiai szakvéleményt kérjen, amely segíthet a vallomás megbízhatóságának megítélésében. Ezen túlmenően a tanúkkal való empatikus bánásmód és vallomásuk körülményeinek alapos vizsgálata hozzájárulhat a jogi érvek megerősítéséhez. Vajda könyvében a terapeuták és jogászok közötti etikus együttműködés kérdései is hangsúlyosan szerepelnek. A jogi szakemberek számára elengedhetetlen, hogy tiszteletben tartsák a terápiás kapcsolat természetét, és garantálják, hogy a pszichológiai információk felhasználása a legmagasabb etikai normáknak megfelelően történjen. Ezen elvek követése nem csupán a jogi védelem hatékonyságát növeli, hanem védi a kliensek mentális egészségét is, így a jogi eljárások során a terápia és a jog szorosabb integrációját eredményezi.
Például a védőügyvédnek figyelembe kell vennie, hogyan használhatja etikus keretek között a pszichológiai információkat, amikor egy olyan terheltet képvisel, aki súlyos traumát élt át, ennek következtében pszichológiai kezelésben részesül. Fontos,
hogy tisztában legyen azzal: a terapeuta által nyújtott információk bírósági felhasználása során elengedhetetlen a páciens beleegyezése, mivel az ilyen információk nyilvánosságra hozatala súlyos következményekkel járhat. E megközelítés nemcsak a jogi eljárások szempontjából lényeges, hanem a páciens mentális jóléte érdekében is, hiszen a bizalmas információk kiszivárgása rendkívül káros hatással lehet rá.
A gyakorlati alkalmazások és ajánlások is kiemelkedő szerepet kapnak, mivel az író nem csupán elméleti kereteket biztosít, hanem konkrét technikákat és módszereket is bemutat, amelyek segíthetik a védőügyvédet ügyfeleik mentális állapotának megértésében. Ezek a technikák nemcsak a jogi védelem hatékonyságát fokozzák, hanem hozzájárulnak a védőügyvédek pszichológiai kompetenciájának fejlesztéséhez is.
Elengedhetetlen, hogy a védőügyvédek ismerjék a különböző pszichológiai diagnózisokat és jogi vonatkozásaikat. A szakértő hangsúlyozza, hogy a diagnózisok ismerete segít a védőnek megérteni, hogyan befolyásolja az ügyfél mentális állapota a cselekedeteit és jogi helyzetét. Például ha a terhelt depresszióval küzd, a védő számára fontos tudni, hogy ez milyen hatással van a döntéshozatalára és felelősségére.
A szerző a terápiás kommunikációs technikákra is kitér, amelyek hasznosak lehetnek a védőügyvédek számára az ügyfelekkel folytatott interakciók során. Az aktív hallgatás, az empatikus megértés és a nyílt kérdések alkalmazása segíthet abban, hogy mélyebb betekintést nyerjen az ügyfél érzelmi állapotába, erősítve a bizalmi kapcsolatot. Pszichológiai válság esetén a védőügyvédnek ismernie kell a kríziskommunikációs stratégiákat, amelyek elősegíthetik a kliens támogatását. Vajda javasolja, hogy a jogászok kapjanak képzést a krízishelyzetek kezelésére, hogy hatékonyan reagálhassanak, és biztosíthassák, hogy a kliensek ne veszítsék el a kontrollt a jogi eljárás során.
A mű kiemeli a pszichológusok és jogászok közötti együttműködés jelentőségét is. A védőügyvédeknek ajánlott szoros kapcsolatokat kiépíteniük pszichológusokkal, hogy közösen dolgozhassanak a kliensek mentális állapotának megértésén és a védelem megalapozásán. Ez a kooperáció lehetőséget biztosít az ügyfelek számára, hogy a legjobb védelmet kapják, figyelembe véve a mentális egészségügyi aspektusokat. A
gyakorlati alkalmazások között kiemelkedő szerepet játszanak az etikai megfontolások is. A kutató fontosnak tartja, hogy a védőügyvédek rendszeresen frissítsék tudásukat az etikai irányelvekről, hogy elkerüljék a terapeuta és páciens közötti bizalmi kapcsolat megsértését, valamint biztosítsák a jogi eljárás tisztességét.
Összességében úgy vélem, hogy Vajda János Csak a pszichológusom jelenlétében! című kötete rendkívül értékes olvasmány mindenki számára, aki a jog és a pszichológia határterületén tevékenykedik, vagy érdeklődik e két terület iránt. A szerző mesterien mutatja be, miként járulhat hozzá a pszichológiai megközelítés a jogi eljárások sikerességéhez, erősítve a védelem hatékonyságát. A mű gazdag példákkal és esettanulmányokkal segíti az olvasót abban, hogy mélyebb betekintést nyerjen az ügyfelek lelki állapotába. Különösen értékesnek találhatják azok, akik nyitottak az interdiszciplináris megközelítésekre, hiszen kellően hangsúlyozza a mentális egészség és a jogi védelem szorosabb integrációjának szükségességét.
Dr. Fábián Vanessza a PTE ÁJK Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék munkatársa, doktorandusz
Complist
A jogszabályi megfelelés támogatására
A Complist a jogszabályi megfelelés biztosításában nyújt támogatást a szervezetek számára. A szoftver segít a jogszabályváltozások és a jogszabályi megfelelés szervezeti szintű nyomon követésében, valamint a megfelelés biztosításához szükséges teendők és dokumentumok menedzselésében. Használatával csökkenthetjük a jogszabályi megfelelés adminisztrálására fordított időt és a manuális munkát, valamint a megfelelés hiányából adódó kockázatok lehetőségét, elősegíthetjük szervezetünk jogszabályi megfelelőségének teljeskörű biztosítását.