Csak POZITÍVAN Magazin 23/11

Page 54

BÚZA JUDIT

L

elkem kicsiny arcképcsarnoka Interjú Szilasi Mártival

A 2000-es évek elején Bicskén, a hétéves elvonulásom időszakában ismertem meg. Az akkori párom masszázs és energiakezelésben volt nagyon hatékony, az én feladatom a lelki okok feltárása, benne a feladat megértésére való rávezetés és a támogatás volt. A kineziológiát is használtam az eszköztáram részeként, igaz, némi eltéréssel a tanultaktól, mert volt, hogy a tesztelés csak a megérzéseim igazolását szolgálta. Sosem hirdettük magunkat, mégis jöttek hozzánk az ország minden részéből, így Budapestről is sokan. Akik jártak nálunk tovább ajánlottak és az ismerősök ismerősei is adták egymásnak a kilincset. Egy nap egy nagy terepjáró szerű autó állt meg a kapu előtt és egy kicsi, vékony, filigrán, fiatal, hosszú barnahajú nő szállt ki belőle meglepetésemre, mert az autó méreteit tekintve egy megtermett férfiembert vártam volna. A kellemes hangú, gyors mozgású és dallamos beszédű ifjú hölgy légies alkata ellenére mégis igen határozott benyomást keltett. Amíg a kaputól a bejáratig értünk elmondta ki ajánlott bennünket, miért jött, mit szeretne. Megnyugodni kissé, feltöltődni és válaszokat a kérdéseire, mert pörgős, felelős, nagyon aktív életet él, gyermekruhákban utazik, férj és imádott fiú gyerek várja otthon. Panaszra nemigen van oka, se ideje, de érzi, valami nincs rendben a házasságában, benne, körülötte. Néhány alkalommal jött, hetente egyszer masszázsra, energiakezelésre, alkalomról -alkalomra egyre többet beszélgettünk, egyre mélyebb szinteket érintve meg, a bizalmába fogadott és nagyon megszerettem. Végül egy kinez oldás tette fel az i-re a pontot és mindketten éreztük, ez volt nála az áttörés. Később is jött még néhányszor és sok embert küldött hozzánk.

Sokáig nem találkoztunk, nem tudtam semmit róla, de ez számomra megszokott dolog. Lehet furcsán fog hangzani, de természetesnek élem, azt remélem, hogy mindenki megy a maga útján, s ha szüksége van rám valamiért, akkor megkeres és ez így van rendjén. Azután az én életem fordult és pár év múltán megint a fővárosban éltem, az útjaink pedig ismét találkoztak, akkor Ő segített nekem azzal, hogy az Anahita jógaközpontban adott helyet a hangtál kezeléseimnek és párszor a nagyobb csoportjaimnak. 54 CsPM

Sok év elteltével pedig büszkeséggel töltött el, hogy tőle tanulhattam a Theta Healing-et. Ritkán beszélünk és még ritkábban találkozunk személyesen, de az mindig olyan, mintha tegnap váltunk volna el egymástól, ugyanaz a bizalom, tisztelet és szeretet-áramlás van köztünk. Nem könnyű út az övé, de mélyen tiszteletreméltó és követhető, s nem utolsósorban, ami a mai világban ritka erény, hiteles tanítónak és segítőnek tartom, mert a saját példájával jár elöl. Az újra ébredő Női Erő nagy változásokat képes generálni és ő ezt képviseli, másokat is hozzásegítve az úton.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

A világ legnagyobb jéghegye 30 év után mozgásba lendült

2min
page 140

A lítium-alapú akkumulátorok, mint alternatíva - új ötletek

2min
pages 138-139

A holland kormány kemény lépése: tiltás az AI-s programokra

2min
page 137

Az AI megoldja: új dokumentumfilm Edith Piafról

2min
page 136

ELHIBÁZOTT KONCEPCIÓ, vagy IDŐTLEN MESTERMŰ?

12min
pages 130-134

AZ EP fókuszában a művészek és a kulturális dolgozók

2min
page 129

Vendégül látlak: A Multifunkcionális Multiinstrumentalista - beszélgetés Szász Dáviddal

17min
pages 118-125

Szép napot Eurázsia!

9min
pages 114-117

Mediáció mint varázs(latos) eszköz?

10min
pages 110-113

Önkéntesség a társadalomban –az emberekért, a közösségekért és az emberiségért

6min
pages 105-107

Kezdődik Ételt az Életért Alapítvány ételosztása

2min
page 104

Az Ünnepi Öltözködés Varázsa

2min
pages 102-103

Az erotikus irodalom (szürke) árnyalatai

15min
pages 95-100

ÖNISMERET, DE MIÉRT SZEXUÁLIS?

6min
pages 90-93

Menopausa - kovácsolj előnyt a változásból!

3min
pages 85-86

A legnagyobb kihívást jelentő ünnep

7min
pages 80-83

CSILLAG-JELEK

1min
pages 78-79

AZ ELMÚLÁSRÓL ŐSZINTÉN

8min
pages 72-75

Az alternatív gyógyulás buktatói!!! – avagy, hogyan használd jól, ha azt választod!

4min
pages 68, 70

A spiritualitásról, mint félreértésről

6min
pages 65-67

Lelkem kicsiny arcképcsarnoka - Interjú Szilasi Mártival

19min
pages 54-63

Tudatos költekezés - Green Friday kampány

2min
pages 52-53

A hitel nem ajándék! - karácsonykor is tudatosan

3min
page 50

Várhatóan karácsonykor átlagosan 15,5 ezer forintot költenek játékra a családok

2min
page 49

Az építőiparban ellenállunk a fejlesztéseknek

2min
pages 46-47

Megtorpant a cégek lendülete

2min
page 45

A cégek többségénél nem változott a női vezetők aránya

2min
page 44

Időmenedzsment a gyakorlatban 1. rész

8min
pages 38-41

USA VEGÁN KÖRÚT ÉS HÁLAADÁS

18min
pages 28-36

Alzheimer-kór korai felismerése AI segítséggel

2min
pages 24-25

Black Fridayból fekete leves?

3min
page 23

Ősszel is jó cél a Zemplénben

3min
page 22

ÉN KIS KERTET KERTELTEM…

3min
pages 20-21

Az ünnepek csak fogyasztás vagy tudatos szimbiózis a világgal?

3min
pages 16-17

PR-szakemberek segítenek a klímaválság ellen

2min
page 15

A hibás termékeket javíttassuk, azok cseréje helyett

2min
pages 11-12

A csomagolás legyen újrahasznosítható

2min
pages 8, 10

Befejeződött a Gyálai Holt-Tisza szennyezett szakaszának kármentesítése

2min
pages 6-7

Üdvözlet az olvasónak!

3min
pages 1, 3
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.