SZ ABAD I DŐ
Hópelyhecske kalandjai Írta: Kiss Orsolya
S
űrűn hull a hó. A mezőt beborította a hótakaró. Ameddig a szem ellát, mindenütt hófehér a táj. A házban fehér kandallóban lobog a tűz, kellemes melegséget árasztva. Anya! Esik a hó! Menjünk szánkózni! – kérleli édesanyját Nóri. Kislányom, egy kicsit később megyünk majd ki, előbb megfőzöm az ebédet. – válaszolja Anya. Nóri egyre türelmetlenebb. Nagyon várja már, hogy lehozzák a padlásról a szánkót. Talán három éve volt utoljára havazás, nem igazán emlékszik már erre. Odafönt magasan megszületnek a hópelyhecskék. A legkisebb és legszebb felkiált: Hahóóó! Ki vagyok én? Hópehely Apó válaszol: Te egy kis hópelyhecske vagy, akinek az a dolga, hogy a hópehelytársaival együtt hófehérré változtassa a tájat, ezáltal sok örömet és szeretetet adjon az embereknek. Te most le fogsz hullani a Földre, útközben rengeteg élménnyel gazdagodsz. Amikor kisüt a Nap, el fogsz olvadni, és víz formájában visszakerülsz hozzám. S akkor újra és újra hópehellyé változtatlak, amikor 69 KÉPESEK VAGYUNK
itt ezen a helyen beköszönt a tél. Ne várasd meg az embereket, eredj hát, jó utat! Hópelyhecske megszeppent arccal válaszolja: – Szia, Hópehely Apó! Hópelyhecske elindul. Lassan hull alá. Messzi távolba ellát, mindenütt fehér a táj. Útközben azon gondolkodik, vajon milyen kalandban lesz része odalent. Behunyja a szemét, átadja magát a kellemes érzésnek. Hirtelen egy kemény valamit érez. Kinyitja a szemét. Egy hatalmas szempár néz rá. Jaj, Te ki vagy? – kérdezi megszeppenve Hópelyhecske. Hóember vagyok, épp az imént készültek el velem a gyerekek. Látod, milyen hatalmas vagyok, és még seprűm is van. Az orrom, melyre rászálltál, répa. S te ki vagy, és mi járatban vagy errefelé? Hópelyhecske vagyok, nagyon magasról érkeztem. Odafent Hópehely Apó azt mondta, jöjjek le ide, és varázsoljak a társaimmal együtt hófehér tájat. Jé, én is sok ilyen hópehelyből készültem! – ujjong Hóember. Akkor te is el fogsz olvadni, ha kisüt a Napocska? Tessék? Én ugyan nem! Én itt fogok állni mindig!
