Vakságom és hallássérülésem együttes kihívásai

AMIKOR ELŐSZÖR TALÁLKOZOM VALAKIVEL, AZ EGYIK ELSŐ DOLOG, AMIT A MÁSIK ÉSZREVESZ, HOGY NEM LÁTOK. VAGY ABBÓL, HOGY NEM NÉZEK AZ ILLETŐ SZEMÉBE VAGY A FEHÉR BOTOT TARTÓ KEZEMBŐL. ÁLTALÁBAN A VAKSÁGOM ANNYIRA LEFOGLALJA A SEGÍTŐ SZÁNDÉKÚ EMBEREKET, HOGY A KÉRDÉSEIK IS ERRE AZ ÉLETHELYZETRE IRÁNYULNAK. AZONBAN VAN EGY MÁSIK, REJTETT FOGYATÉKOSSÁGOM, HALLÁSSÉRÜLT IS VAGYOK. NÉHA MEGKÉRDEZIK, HOGY A VAKSÁGOM MIATT FELERŐSÖDÖTT-E A HALLÁSOM. ILYENKOR CSAK LAZÁN ELHÚZOM A HAJAM A FÜLEMRŐL, LÁTTATNI ENGEDVE A HALLÓKÉSZÜLÉKEM.

Írta: Babinszki Vera

Az, hogy nem tűnik fel azonnal a hallássérülésem, áldás és átok is egyszerre. Eldönthetem, hogy felfedem-e egyáltalán, és ha igen, mikor, milyen szituációban. Amikor csak néhány szót beszélek valakivel, nem érzem szükségét lesokkolni ezzel. Azonban, amikor állok a hangjelzést adó zebránál, furcsállják, hogy miért nem kelek át, pedig direkt a vakoknak lett kitalálva a sípolás. Az emberek joggal következtethetnek arra, hogy át tudok kelni, mivel csak az látszik, hogy nem látok. De mivel a sípolást nem hallom megbízhatóan, mindenképp meg kell várnom a sokszor később érkező segítséget. Úgy gondolom, az emberek számára kicsit könnyebb elképzelni, ha valaki nem lát vagy rosszul hall. Az már szinte felfoghatatlan, milyen ezt a kettőt egyszerre átélni.

HADD MESÉLJEK ERRŐL!

A legfontosabb, hogy maximálisan a hallásomra támaszkodom a kommunikációban. Vakságom miatt ez az egyetlen alternatíva. Ezért törekszem arra, hogy kihozzam a hallásomból a legtöbbet. Kaptam már olyan visszajelzést, hogy a hallássérülésem mértékéhez (súlyos) képest sokkal jobban értem a beszédet. Ez egyrészt a készülékemhez csatlakoztatható eszközöknek is köszönhető, másrészt a koncentrációmnak. Hiszen a hallás az elsődleges csatornám, valamilyen szinten mindig figyelek, hogy ne maradjak le a szükséges információkról.

AMIKOR OLVASOK, AKKOR IS HALLGATOK

Egy úgynevezett képernyőolvasó programot használok a telefonomhoz és a laptopomhoz, ez gyakorlatilag egy gépi hang segítségé-

Úgy gondolom, az emberek számára kicsit könnyebb elképzelni, ha valaki nem lát vagy rosszul hall. Az már szinte felfoghatatlan, milyen ezt a kettőt egyszerre átélni.

vel felolvas számomra mindent. A hallásom segít tehát a tanulásban, a netezésben, az olvasásban vagy a chatelésben is. Nem olvasok szájról, emiatt korlátozottak a beszédértésemet megerősítő jelenségek. Azokkal, akik ismerik a Braille-írást, egy barátnőmmel közösen kitalált módszert szoktunk használni. Ezzel a kezemre le lehet betűzni a nehezebben érthető szavakat. A másik előnye, hogy kiváltja a sugdolózást. ;) A hallásom mellett a rezgések jelentik a plusz információt. Évekig a telefonommal aludtam, és a rezgésére ébredtem, kivéve, amikor lelöktem az ágyról. Az okoskarkötők világa számomra is újítást hozott. A csuklómon tökéletesen érzem az összes értesítés jelzését – alvás közben is. Nappal megbízhatóan hallom a Messenger csippanását vagy a csengőhangomat, mégis megnyugvást jelent számomra, hogy a karkötőm is rezeg ilyenkor. Mivel nem kapok vizuális információkat, a hallásomnak kell extra segítség – még több hang bevonásával. Ez egy paradoxon. Például, ha küld valaki egy hangüzenetet, amelyben halkan, távolról beszél, megkérem, hogy írja le szövegesen, mivel azt fel tudom olvastatni a programommal, amelynek állandó a hangszíne. Ha jelenléti előadáson vagy nagyobb csoportos beszélgetésen vagyok, jobb, ha minél közelebb ülök az előadóhoz, vagy ha ez nem lehetséges, megkérem, hogy beszéljen mikrofonba vagy az fm rendszerembe. Ezek általában könnyen teljesíthetőek, és sokszor látom, hogy az emberek szeretnék megkönynyíteni a dolgom. A feladatom az, hogy megtaláljam, az adott helyzetben mi vinné előre a kommunikációmat. Az pedig, hogy ennyire támaszkodom a hangokra, szerintem jó dolog. A beszédértésem folyamatosan fejlődik ezáltal, és igényelem, hogy a lehetőségeimhez képest meghalljam a számomra releváns hangokat.