Hópelyhecske kalandjai

Írta: Kiss Orsolya

Sűrűn hull a hó. A mezőt beborította a hótakaró. Ameddig a szem ellát, mindenütt hófehér a táj. A házban fehér kandallóban lobog a tűz, kellemes melegséget árasztva.

Anya! Esik a hó! Menjünk szánkózni! – kérleli édesanyját Nóri.

Kislányom, egy kicsit később megyünk majd ki, előbb megfőzöm az ebédet. – válaszolja Anya.

Nóri egyre türelmetlenebb. Nagyon várja már, hogy lehozzák a padlásról a szánkót. Talán három éve volt utoljára havazás, nem igazán emlékszik már erre.

Odafönt magasan megszületnek a hópelyhecskék. A legkisebb és legszebb felkiált:

Hahóóó! Ki vagyok én?

Hópehely Apó válaszol:

Te egy kis hópelyhecske vagy, akinek az a dolga, hogy a hópehelytársaival együtt hófehérré változtassa a tájat, ezáltal sok örömet és szeretetet adjon az embereknek. Te most le fogsz hullani a Földre, útközben rengeteg élménnyel gazdagodsz. Amikor kisüt a Nap, el fogsz olvadni, és víz formájában visszakerülsz hozzám. S akkor újra és újra hópehellyé változtatlak, amikor itt ezen a helyen beköszönt a tél. Ne várasd meg az embereket, eredj hát, jó utat!

Hópelyhecske megszeppent arccal válaszolja: – Szia, Hópehely Apó!

Hópelyhecske elindul. Lassan hull alá. Messzi távolba ellát, mindenütt fehér a táj. Útközben azon gondolkodik, vajon milyen kalandban lesz része odalent. Behunyja a szemét, átadja magát a kellemes érzésnek. Hirtelen egy kemény valamit érez. Kinyitja a szemét. Egy hatalmas szempár néz rá.

Jaj, Te ki vagy? – kérdezi megszeppenve Hópelyhecske.

Hóember vagyok, épp az imént készültek el velem a gyerekek. Látod, milyen hatalmas vagyok, és még seprűm is van. Az orrom, melyre rászálltál, répa. S te ki vagy, és mi járatban vagy errefelé?

Hópelyhecske vagyok, nagyon magasról érkeztem. Odafent Hópehely Apó azt mondta, jöjjek le ide, és varázsoljak a társaimmal együtt hófehér tájat.

Jé, én is sok ilyen hópehelyből készültem! – ujjong Hóember.

Akkor te is el fogsz olvadni, ha kisüt a Napocska?

Tessék? Én ugyan nem! Én itt fogok állni mindig!

Hópehely Apó azt mondta, hogy az ilyen hópelyhecskék, mint én, el fognak olvadni.

Nem, ez kizárt! – mondja ijedten Hóember.

Ne félj, újra meg fogunk születni! – nyugtatgatja őt Hópelyhecske.

Hóember hatalmasat sóhajt, ezzel elfújja Hópelyhecskét, aki így ismét úton van. Útközben rengeteg szánkózó gyermekkel találkozik, végül egy ablakpárkányon landol. Ismét egy szempár mered rá, Nórié.

Szia, Kislány! Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezi Hópelyhecske.

Szia, Hópelyhecske! Nóri vagyok, és azért vagyok szomorú, mert nagyon szeretnék szánkózni, de meg kell várni Anyukámat. Dolga van, ezért csak később megyünk ki.

Abban a pillanatban a háttérben Anya szól Nórinak:

Öltözz, Kislányom! Megyünk a mezőre szánkózni!

Nóri szeme felragyog, majd Hópelyhecskéhez fordul:

Kérve kérlek, marad itt, és várj meg! Szánkózzunk együtt!

Hópelyhecske boldogan ígéri meg, hogy megvárja Nórit. Nóri elkészül, a szánkót lehozzák a padlásról, leporolják, már majdnem elindulnak a mezőre, amikor Nóri felpattan, odamegy az ablakpárkányhoz, óvatosan kézbe veszi Hópelyhecskét, és együtt elindulnak a mező felé. Nóri nagyon vigyáz arra, hogy ne nyomja össze Hópelyhecskét, mert akkor a kis barátja el fog olvadni.

A mezőn rengeteg gyermek játszik önfeledten. Nóri és Hópelyhecske már sokadszorra mennek fel a dombra, önfeledt kacagással élvezik a csúszásokat. Kezd esteledni.

Nóri, hamarosan sötétedik, ideje hazaindulnunk. – szól Nóri édesanyja.

Nóri kézbe veszi Hópelyhecskét, hazaviszi, óvatosan leteszi az ablakpárkányra. Jó éjszakát kíván neki, majd lefekszik aludni.

Reggelre kisüt a Nap. Hópelyhecske eltűnt.

Anya! Eltűnt Hópelyhecske! - kiáltja sírva Nóri.

Hópelyhecske eközben utazik fel a magasba, azokkal a társakkal együtt, akik a Hóembert alkották. A táj vizes, a fehérségnek nyoma sincs. Viszszavonhatatlanul megérkezett a tavasz.

Szia, Hópehely Apó, visszatértünk! – kiáltják egyszerre a hópelyhek.

Hópehely Apó megszámolja kis csapatát, s megállapítja, hogy mindenki hiánytalanul megvan. A hópelyhecskék egymás szavába vágva tartanak élménybeszámolót, hogy mi minden történt velük ott lent, a Földön. Majd nyugovóra térnek, hogy újult erővel, kipihenten hulljanak le ismét a Földre, amikor újra beköszönt a tél.

Eközben Nóri odalent reménykedve várja, hogy újra találkozzon a kis barátjával. Titkon abban bízik, hogy több hó lesz, több napig megmarad, nem fog gyorsan elolvadni, így sokkal többet szánkózhat majd Hópelyhecskével.