Ebben a nyári lapszámban sokféle élményt gyűjtöttünk össze nektek. Vitorlázás a Balatonon, moziélmény felirattal, közös játékok egy táborban – mind olyan történetek, amikben benne van a nyár lényege: jó együtt lenni, nevetni, felfedezni valami újat. A magazinban is hoztunk egy újdonságot. Ha egy szó mellett ezt a kis kéz ikont látod, kattints rá! A SINOSZ jelnyelvi szótára nyílik meg, így megtanulhatod az adott szót jelnyelven. Keresd a jeleket a további számainkban is!
a Képesek vagyunk magazin szerkesztősége
IMPRESSZUM
Kiadó: Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, 1068 Budapest Benczúr u 21., www. sinosz.hu, kepesekvagyunk@sinosz.hu, Megjelenik: negyedévente, Felelős kiadó: Szalkai Iván igazgató, Felelős szerkesztő: Kajtár Dóra, Korrektor: Mocsári Bernadett, Lapterv és tördelés: Kovács Laura Lilla, A rovatok tartalma közösségi munkában, a SINOSZ munkatársai és önkéntesei közreműködésével jön létre.
SZERZŐINK
ANTALOVICS RENÁTA
Pécsett születtem, de Budapesten élek 5 éves korom óta. Születésem óta vagyok nagyothalló, rengeteg bántalmazás ért emiatt, de sose hagytam, hogy eltántorítson mások szava attól, hogy megtudjam, mire lehetnék a hallássérüléssel együtt képes.
FREUND BALÁZS
24 éves vagyok, és integrált körülmények között nőttem fel, nagyothallóként. Kisgyerekkorom óta versenyszerűen sportoltam, 6 évig voltam magyar hallássérült válogatott úszó. Részt vettem számos nemzetközi versenyen, ahol sok tapasztalatot szereztem.
DR. PÁNTI IRÉN
Nagyothalló vagyok. Ez az állapot folyamatosan alakult ki, így nem akadályozott jogászi hívatásom gyakorlásában. Nyugdíjas koromban kezdtem el írni. Jelenleg a Szitakötő Gyermekújság és az Irodalmi Rádió munkatársa vagyok. Azóta több kötetbe is beválogatták műveimet.
BANCSI-LÉH ADRIENN LENKE
Súlyos hallásmaradvánnyal élek, és olyan emberként tekintek magamra, aki értéket szeretne adni – különösen a sorstársainak. Táplálkozással és mozgással foglalkoztam, ezt a tudást ma már jelnyelven is szeretném átadni motivációként és segítségként. A SINOSZ elnökségi tagjaként fontos számomra az akadályok lebontása, mert hiszem: mindenki képes fejlődni és teljes életet élni.
MÁTÉ ANNA
Ismerhettek a SINOSZ Hangforrásról, a Szájkóder blogról, a Hallás Társasága Alapítvány blogjáról vagy a Halitali táborból. Ezek mellett azonban novellákat is szeretek írni. Szeretek sétálni a fantázia országaiban és a valóságban. Sorokat kötni a betűkből. Nekem ez az élet.
19 éves vagyok, nagyon sok minden érdekel, még keresem a helyem a világban, igyekszem nyitott szemmel járni. Épp ezért örülök, hogy itt, az újságnál lehetőségem van kipróbálni magam egy teljesen új területen.
ERDÉLYI TAMÁS
88 éves, súlyos fokú nyíregyházi nagyothalló vagyok négy évtizede. Ebből kb. 15 évet a SINOSZ aktív külső munkatársaként tevékenykedtem, majd nyugdíjas életemet, mint egyszerű tag élem. Végzettségem szerint okleveles gépészmérnök vagyok.
KOVÁCS ÁGNES
Gyerekkorom óta vagyok súlyos hallássérült, mindkét fülben készüléket hordok. Vagyok kézműves, vagyok könyvesblogger, Tiktokker – vagyis influenszer –, és a hazai szerzők lelkes támogatója.
Hivatásom: történész-leveltáros. 1998 óta vagyok a SINOSZ tagja. Fontosnak tartom, hogy a magyarországi hallássérült közösség megismerje, tisztában legyen a saját múltjával, társadalmi érdekérvenyesitésének történeti hátterével. PhD-kutatásom fő témája a kiegyezés korabeli hallassérült közösség történetének feldolgozása, különös tekintettel az oktatás és a társadalmi mobilitás közötti összefüggésekre.
SZEPESSYNÉ JUDIK DOROTTYA
PUHA ANDREA
7
Hallásgondozóm szövetségesem
11
15 Hallás világnapja
TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK
19 Zichy Géza, a félkarú zongoraművész
„Fontos, hogy a gyereknek legyen sikerélménye, motiváló legyen az együtlét, és az együtt tanulás örömteli legyen...” - interjú Diósi Annamáriával
PORTRÉ
5
Horgonyt fel! – Barátokkal a Balatonon
23 Hogyan boldogultam siketként a járványhelyzet alatt? -videócikk
11
EFHOH-konferencia és – közgyűlés volt Tallinnban
KÉPESEK VAGYUNK 4
17
„Sötét, vészes idők” – Izraelita, siket tanulók sorsa 1944-1945-ben // Második rész
25
Hallani kell! – Szervezeti feladataim, munkásságom története // 2. rész
JEGYZÉK
19
Zichy Géza, a félkarú zongoraművész
tanulás örömteli legyen...”
- interjú Diósi
Annamáriával
29
PORTRÉK
Vidám7 – vidám gyerekek
7
Hallásgondozóm szövetségesem
19
Zichy Géza, a félkarú zongoraművész
39 Mozik, ahol feliratosak a filmek az együtlét, és az együtt
23 Hogyan boldogultam siketként a járványhelyzet alatt? -videócikk
31
11 „Fontos, hogy a gyereknek legyen sikerélménye, motiváló legyen az együtlét, és az együtt tanulás örömteli legyen...” - interjú Diósi
15
„Elég jó vagyok így is?” – önbizalom építése a kisebbségi lét tapasztalatával
Hallás világnapja
KÉPESEK VAGYUNK 4
SZABADIDŐ
Annamáriával
45
Orchidea, bambusz, krizantém, szilvafavirág – “A Négy Nemesúr”
23 Hogyan boldogultam siketként a járványhelyzet alatt? -videócikk
49
Könyvbemutatók nyomában
KÉPESEK VAGYUNK 4
55 Hol termettek a nádi betyárok?
HORGONYT FEL! – BARÁTOKKAL A BALATONON
Két hajó, kilenc barát, és egy nyári nap, amit sosem felejtünk el
Írta: Freund Balázs
A vitorlázás nem csupán egy vízi sport, hanem egy különleges élmény, amely ötvözi a természet erejét, a technikai tudást és a csapatmunkát. A vitorlák segítségével a szél energiáját kihasználva irányítjuk a hajót, miközben a vízen töltött idő megtanít minket a hajó működésére, a vitorlák kezelésére és a manőverek precíz végrehajtására.
2025 JÚLIUS 19-ÉN, egy szombati napon kilencfős társaságunk két vitorlással indult el felfedezni a Balatont. Az ötlet még június közepén vetődött fel, amikor Viktorral – akihez hasonlóan én is rendelkezem belföldi és tengeri vitorlás-, valamint motoros hajóvezetői engedéllyel – arról beszélgettünk, hogy ideje lenne egy közös hajózós programot szervezni a baráti társaságunk számára. Az esemény szervezése során számos kihívással találkoztunk: hajóbérlés, létszám egyeztetés, útvonaltervezés, de minden akadályt leküzdve végül összeállt a nap.
Sajnálatos módon három barátunk egészségügyi okokból nem tudott részt venni, reméljük, legközelebb ők is csatlakoznak, ahogyan talán új résztvevők is. Ne csüggedjenek, akik lemaradtak, még bőven lesz alkalom. Aki már biztosan tudja, hogy el szeretne jönni, azok nyugodtan keressék
meg Nagy Viktort és engem (e-mail elérhetőségünk: nviktor@gmail.com, freundbalazs2000@gmail.com).
A PROGRAM MENETE
Szombat reggel mindenki külön autóval indult el a saját kiindulópontjára. Két csoportra oszlottunk: az egyik hajó Balatonfűzfőről indult, a Zanzi nevű vitorlással, Viktor vezetésével, négy fővel. A másik csapat Alsóörsről startolt a Gréta hajóval, kilenc óra körül, velem a kormánynál, összesen öt fővel. Az időjárás ideális volt: napsütéses, néhol fátyolfelhős, a szél pedig délelőtt 5 csomó körül mozgott, ami kezdők számára ideális. Délutánra megerősödött, így a hajózás dinamikusabbá vált, és igazán élvezni lehetett a sebességet.
A hajók átvétele után mindenki átvette a fedélzeti helyét is, megismerkedtünk a hajókkal, és rövidesen
elindultunk. Fürdőruhára váltva, naptejjel felvértezve élveztük a Balaton nyugalmát és mozgását. Elsődleges célunk az volt, hogy a két hajó találkozzon Balatonalmádinál, a Wesselényi-strand előtti vízterületen. Két órányi hajózás után sikerült összeérnünk, amit nagy örömmel fogadtunk. A találkozó után együtt haladtunk tovább a nyílt víz felé, ahol lehorgonyoztunk,
majd a hajókat egymáshoz rögzítettük kötelekkel és pufferekkel.
Ezt követte a nap legjobban várt pillanata: a csobbanás a Balaton hűs vizébe. A fürdés frissítő és élvezetes volt, néhányan úszómellényt is használtak a biztonság érdekében, de ez semmit sem vont le az élményből.
A fürdőzést közös ebéd és játék követte az egyik hajón. Három órán
át beszélgettünk, ettünk, nevettünk. Amikor a nap kezdett a horizont alá ereszkedni, visszavontuk a horgonyt, kibontottuk a vitorlákat, és a naplementébe hajózva visszaindultunk a kikötőkbe. A búcsúzásnál már ott motoszkált bennünk a vágy: ezt az élményt újra szeretnénk megélni, akár még idén, vagy jövőre.
A vitorlázás annyira elnyerte néhány résztvevő tetszését, hogy már a képzés elvégzésének gondolata is felmerült bennük. A vállalkozó kedvűek ráadásul ki is próbálhatták a vitorlás hajó irányítását és kormányzását, természetesen tapasztalt vezetői felügyelet mellett. Emellett a társaság egy részének ez volt az első hajókázás-élményük, akiknek annyira megtetszett, hogy szomorúak voltak a nap végén. Többen is aggódtak, hogy milyen lesz, de aztán végül csupa boldogsággal szálltak ki a hajóból. Öröm volt látni az arcukon azt a mosolyt, amit mindannyian okoztunk nekik.
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK
Patkó Linda
,,A vitorlázás eddig távolinak tűnt számomra, de most végre kipróbálhattam – és lenyűgözött! A vízen suhanva teljes szabadságot és igazi kikapcsolódást éreztem. Nagyon hálás vagyok a két kapitánynak a vezetésért és az élmény
átadásáért is, a társaság is fantasztikus volt – öröm volt együtt lenni. Most már el tudnám képzelni, hogy egyszer én álljak majd a kormánynál!”
Kis Szabolcs ,,Úgy vettem részt ezen a vitorlázáson, hogy korábban még sosem próbáltam hasonlót – ráadásul úszni sem tudok (még most sem).
Balázs már az elején szuperül elmagyarázta, mit kell csinálnunk a vitorlán, így a nap további része igazán kellemes kikapcsolódássá vált. Amikor a fürdésre került a sor, először elbújtam a hajón, de végül Balázs és Viktor segítségével, bár mentőmellényben, de egészen megkedveltem az „úszást”.
A jövőben bármikor szívesen csatlakoznék hozzájuk egy újabb vitorlázásra – ez számomra tényleg felejthetetlen élmény volt.
Ui: Ha van lehetőséged, ne hagyd ki! Én szóltam.
Írta: Bancsi-Léh Adrienn Lenke, Kajtár Dóra
A SINOSZ képviseletében részt vettünk az EFHOH (European Federation of Hard of Hearing People –Nagyothalló k Európai Szövetsége) éves nemzetközi konferenciáján és közgyűlés én, amelyet 2025. április 25 és 26 között tartottak az észtország i Tallinnban. Küldöttségünk tagja volt Bancsi-Léh
Adrienn Lenke, országos elnökségi tag, valamint Kajtár Dóra, PR-referens. Nagy megtiszteltetés volt, hogy hazánkat és a SINOSZ-t képviselhettük ezen a magas színvonalú, inspiráló eseményen.
A konferencia mottója („Az egyenlőség elérése a nagyothalló emberek számára”) áthatotta az egész programot. A szakmai előadás ok középpontjában a jogérvényesítés, a technológiai hozzáférés és a társadalmi befogadás állt.
Apénteki napon zajló konferencián több mint 100 résztvevő hallgatta végig az izgalmas és tanulságos előadásokat. Az alábbi témák különösen fontosak voltak számunkra:
• Jogvédelem és diszkrimináció – Dr. Julia Laffranque bírónő egy konkrét ügy kapcsán mutatta be a jogi lehetőségeket a hátrányos megkülönböztetés ellen.
• Fogyatékossági kártya és digitális akadálymentesítés – Meelis Joost előadása megerősített bennünket abban, hogy a hozzáférés nem privilégium, hanem alapjog.
• ENSZ alternatív jelentés – Az EFHOH alelnöke hangsúlyozta, miért fontos, hogy a hallássérült emberek saját tapasztalatai is megjelenjenek a nemzetközi döntéshozatalban.
• Hallásgondozás és távaudiológia, irányhallás, feliratozás, mesterséges intelligencia a hallásvédelemben –mind olyan területek, ahol rengeteg újdonságot tanultunk.
Az esti programban sem volt hiány: a gálavacsorán észt nagyothalló táncosok néptánc-előadása zárta az első napot.
Szombaton került sor az EFHOH éves közgyűlésére, ahol számos fontos dokumentumot fogadtunk el, többek között:
• a 2024-es hatásjelentést,
• a pénzügyi beszámolót,
• a 2025-ös akciótervet,
• valamint a 2026–2030-as hosszútávú stratégiát.
A konferencia mottója
A tagság újraválasztotta az EFHOH vezetőségét, valamint két új szervezetet is üdvözölhettünk a hálózatban: a svéd Unga Hörselskadade és a katalán ACAPPS mostantól teljes jogú tagként vesznek részt a munkában.
Bemutatták az EFHOH új kampányát is („Ne nyúljatok a telecoilhoz!”), amely a hallókészülékekbe épített, sokak számára fontos telefontekercstechnológia védelmére hívja fel a figyelmet. Ezen kívül megismerhettük az EFHOH új, akadálymentes weboldalát is: efhoh.org
Személyes élményeink Két és fél napot töltöttünk Tallinban, és ez idő alatt rengeteg értékes élménnyel gazdagodtunk. Kiemelten hasznosnak találtuk a feliratozással és
az Európai Fogyatékossági Kártyával kapcsolatos szekciókat – ezek különösen aktuálisak számunkra. Öröm volt találkozni a nemzetközi szervezetek képviselőivel, kérdezni, tanulni, eszmét cserélni. Jó érzés volt tapasztalni, milyen nyitottak és barátságosak voltak a külföldi résztvevők. Meglepően gyorsan tudtunk kapcsolatokat építeni, és szinte azonnal kialakult egy baráti, támogató légkör. Nagyon motiváló volt, hogy hasonló célokért dolgozunk Európa-szerte. Úgy érezzük, ezek a találkozás ok hosszú távon is segítik a SINOSZ munkáját.
A szabadidőnkben interjúkat is készítettünk néhány résztvevővel, hogy első kézből hallhassuk meg a különböző országok tapasztalatait és jó gyakorlatait. Ezekből egy rövid videós összeállítás is készült –érdemes megnézni, nagyon érdekes és inspiráló gondolatokat osztottak meg a szereplők!
A következő EFHOH-közgyűlésre előreláthatóan 2026 májusának végén kerül sor Brüsszelben – reméljük, ott is folytathatjuk ezt az értékes munkát!
Köszönjük a lehetőséget, hogy képviselhettük a magyar nagyothalló közösséget!
Ahogyan a „Sötét, vészes idők – Izraelita, siket tanulók sorsa 1944-1945-ben” című cikk végén jeleztem, zárásképpen egy olyan siket gyermek történetét ismertetem, aki később a holokauszt idején átélt borzalmakat (is) leírta a memoárjában. Forrás gyanánt egy könyvet vettem alapul, ami a Gallaudet Egyetem jóvoltából jelent meg 2002-ben, Surviving in Silence: A Deaf Boy in the Holocaust, The Harry I. Dunai Story címmel. A kötetet gondozó John S. Schuchman előszavában leírja, hogy 1997 nyarán Budapesten számos siket magyar zsidót interjúvolt meg, akik túlélték a holokausztot. Néhány interjúalany megemlítette, hogy találkoznia kellene egy másik siket magyar túlélővel, Harry Dunaival, korábbi nevén Deutsch Izraellel, aki Kaliforniába emigrált. Amikor találkoztak, kiderült, hogy Harry Dunai folyékonyan beszél magyarul és amerikai jelnyelven, illetve tolmácsként jelentkezett a Gallaudet Egyetem által szervezett „Siketek Hitler Európájában, 1933–1945” című konferenciára. A találkozásból végül egy megrendítő memoár született.
Deutsch Izrael Zachariah egy feltörekvő, ortodox zsidó tízgyermekes család kilencedik gyerekeként született 1934. március 15-én, az akkor Csehszlovák Köztársasághoz tartozó Kárpátalján, Magyarkomjátban (ma Ukrajnában található Veliki Komjati néven). A szülők úgy döntöttek, hogy Izrael az iskoláséveit Budapesten az Izraelita Siketnémák Országos Intézetében végezze. Volt ugyan Ungváron egy állami siketiskola a szülővárosához közelebb, de azt a szülei antiszemitának találták, és az étel sem volt kóser. Izrael memoárja szerint az iskolába kerülés előtt semmiféle nyelven nem kommunikált, kizárólag testbeszéddel, illetve morgást, nyögést, visítást és nevetést közvetítő hangokkal. Az Izraelita Siketnémák Országos Intézete értesítője szerint 1940-től az előkészítő osztályba került, ahol az első részben is említett Kanizsai Dezső volt az osztályfőnöke. A következő tanévtől pedig a később nemzetközi hírű pszichoanalitikus, Balkányi (Sári) Charlotte lett az osztályfőnö -
ke. Közben az 1942. évi XV. törvénycikk alapján államosították a Deutsch család földjeit és a boltját. Csak a házuk és néhány tehenük maradt, és csak „bartelezéssel” vagyis cserekereskedelemmel tudták átvészelni az időszakot. A szűkös anyagi viszonyok ellenére a család vissza tudta küldeni
Izraelt Budapestre, hogy folytassa tanulmányait. Az iskolában pedig kitűnt a kiváló tanulmányi eredményeivel.
Minden tárgyból az akkori legmagasabb osztályzatot, 1-est kapott (1950-ig az 1-es felelt meg a jeles érdemjegynek). A tanulók vasárnaptól péntekig jártak iskolába. A siket diákok a 4. osztályig nem tanultak héberül.
Izrael Budapesten szembesült azzal, hogy a családja milyen szegény. Télen az intézetben kellett maradnia a többi, szintén szegény családból származó siket gyermekkel, és csak nyáron tudott hazamenni a családjához. Ezért is volt szokatlan, hogy 1943-1944 telén, a Hanuka előtt, a szülei kérték az
Izraelita Siketnémák
Országos Intézete
intézetet, hogy engedjék haza. A lengyel határ közelében élő szülők több híresztelés alapján sejtették, hogy mi történik a határ másik oldalán, különösen Auschwitzban. Deutsch szerint: „a szüleimnek biztosan az volt az érzésük, hogy talán utoljára látnak”. Amikor Kanizsai Dezső hírt szerzett a vidéki deportálásokról, megpróbálta együtt tartani tanulóit. Kivéve azon növendékeit, melyekért a vidéken élő szülők eljöttek. Deutsch szülei azonban nem jöttek. Bár a fiatal fiú még nem tudott róla, a családját már deportálták Auschwitzba. A németek parancsainak megfelelően az intézet megmaradt 15 tanulóját átvitték a
Dr. Pogányné Balkányi Sára osztálya
Izraelita Siketnémák Országos Intézet hálóterem
kijelölt Vilma úti árvaházba, és bár
Kanizsai igazgató elkísérte a diákokat az új helyükre, a siket gyerekeket összekeverték a hallókkal. Izrael úgy érezte, hogy a siketek jól kijöttek a halló árvákkal. A tavasz folyamán a szövetségesek bombázni kezdték a várost. A gyerekek evakuációs gyakorlatokat tartottak és a menedékhelyeken bújtak el. Az árvaház később tényleg találatot kapott és összedőlt. Izrael menedéket keresett. A budapesti zsidó családok egy-egy árvát magukhoz vettek, így rövid időn belül a siket fiú is segítőkre talált. Izrael
egy olyan családhoz került, ahol egy nagyothalló nagyapa is volt, és egészen addig maradt itt, amíg az egykori osztályfőnöke, Balkányi Charlotte rá nem talált. Ő magával vitte a fiút budai lakásába. Úgy emlékszik a tanárnőre, mint aki a kedvenc tanára volt, és aki mindig „nerc bundát” viselt. A Balkányi-család tipikus példája volt az asszimilált, középosztálybeli zsidó családoknak – a bankügyletekben, jogban és iparban is érdekelt család vigyázott a fiatal fiúra. De még egy ilyen kivételezett helyzetben lévő családnak is veszélyes volt segítséget nyújtani más zsidók számára. A család Izraelt a svéd Vöröskeresztnél szerette volna elhelyezni. Amikor Izrael visszatért Pestre és meglepve tapasztalta, hogy a Vöröskereszt már az Mexikó úti iskolánál vert tábort. Itt újra találkozott a korábbi osztálytársaival. A tábort a Vöröskereszt jelzésével ellátott kerítéssel vették körül, és szekciókat
alakítottak ki felnőttek és gyerekek számára. Kanizsai Dezső volt a gyerekek szekciójának az igazgatója. A táborban a gyerekek élelmiszer-jegyeket kaptak, illetve védőoltást a tetanusz és a tífusz ellen. Izráel jól ismerte az iskolát és annak a környékét, így a helyismerete és az éles szeme miatt megfigyelte, hogy a kereskedők csak néha tudnak pékárut eladni a táborban, úgy gondolta, hogy ez jó lehetőség a pénzszerzésre. Rendszeresen eldugta a sárga csillagát, és a táboron kívüli boltokat járta, ahol zsidók egyébként nem vásárolhattak. Élelmiszert, rövidárut és újságokat vásárolt, amit jelentős haszonnal adott el a táborban. 1944. október közepén hatalomra került Szálasi, aki elrendelte, hogy minden zsidó férfi 16 és 60 év között, és minden zsidó nő 16 és 40 év között munkaszolgálaton vegyen részt a város erődítésében. A nyilasok folyamatosan járták a várost. Úgy szólt a pletyka, hogy a Mexikó úti Vöröskereszt táborban sok kényszermunkáról megszökött zsidó is van, ezért a nyilasok behatoltak a táborba. Ekkor Izraelt is megütötték, megrúgták és a villamosmegállóba kísérték ki a táborból. Ott Izrael meglátta egy másik siket társát, Wachlenberg Leót, akit 6 lövéssel terítettek le, rajta kívül pedig több sebesült, vérző embert is látott. A parancsnak megfelelően szétválasztották a felnőtteket a 16 éven
aluli gyerekektől. A gyerekeket az épület alatti pincébe küldték azzal, hogy takarítsák ki az épületet. Majd ezután a nyilasok a Klauzál térre vitték a siket gyerekeket, ami ekkor már a gettó része lett. Kanizsainak megengedték, hogy a
Izraelnek ekkor kávépótlékon és szemétből kiszedett dolgokon kellett élnie,
és bár lefogyott, de több más társával
beteg.
gyerekekkel tartson, aki azt tanácsolta nekik, hogy próbáljanak meg mindig együtt maradni. A gyerekeket egy üres lakásba vitték ezután, ahol amolyan házmesterként és takarítóként dolgoztak. Izraelnek ekkor kávépótlékon és szemétből kiszedett dolgokon kellett élnie, és bár lefogyott, de több más társával ellentétben nem lett beteg. Időnként mosdani is tudott, hogy elkerülje a tetveket. A gettók utcáit a nyilas bandák járták a kutyáikkal. Az oroszok
közeledtére a németek aláaknáztak jó néhány épületet, és többet fel is robbantottak. Az ijedt siket gyerekek érezték a robbanások vibrálását, és látták a lövöldözések villanásait esténként. 1945. január 18-án a szovjet katonák ébresztették fel Izraelt a zseblámpáikkal. Felismerte a vörös csillagot a sapkájukon. Ezt követően Kanizsai Dezső összegyűjtötte a gyerekeket és visszatértek a Mexikói útra, az iskola épületébe. Amikor megérkeztek, úgy találták, hogy az épület elég stabilan áll, de élelmiszereket vagy innivalót nem találtak. Izráel úgy emlékszik vissza, hogy gyorsan elaludt a tetvekkel és poloskákkal teli ágyban. Kanizsai Dezső felügyelte a gyerekeket, és gondoskodott róluk.
Az oroszok semmilyen segítséget nem adtak. Ráadásul a részeg katonák a közbiztonságot is veszélyeztették. 1945 nyarán a gyerekek ellátmányt kaptak az Amerikai Zsidó Egyesített Elosztási Bizottságtól (American Jewish Joint Distribution Committee, JDC vagy Joint). Az iskola 1946 őszén kezdte meg újra a működését, 3 tanárral és kb. 30 diákkal. Deutsch Izrael újra az iskola diákja lett, de Kanizsai mellett az iskola általános ügyeinek az intézésében segédkezett is.
Forrás:
-Eleanor C. Dunai – Harry I. Dunai: Surviving in Silence: A Deaf Boy in the Holocaust, The Harry I. Dunai Story. Gallaudet University Press, 2002
- Donna F. Ryan – John S. Schuchman: Deaf People in Hitler’s Europe. Gallaudet University Press. 2002.
Deutsch később keresni kezdte a túlélők listáin testvéreit, és meg is találta őket. A testvérek később meg is látogatták az iskolát, és a többi testvérükről is elmesélték, hogy ki Izraelben, ki Olaszországban, ki az Egyesült Államokban telepedett le. A szüleiket azonban nem említették. Deutsch Izrael gépészsegédként kezdett dolgozni. A Mexikói úti iskola nem kínált nyolcosztályos képzést, ezért Deutsch 1949-ben egy állami siketiskolában kezdett tanulni Pesten. Mivel árva volt, nem volt hová hazamennie, ezért meggyőzte Kanizsait, hogy hétvégénként a siketek helyi klubját látogathassa. Ezzel megtalálta másik otthonát Kentner Kálmán jóvoltából. A Kentner család ahogyan a háború alatt segített a zsidóknak, úgy a háború után is ezt tették azzal, hogy Izraelt támogatták. Kentner Kálmán segített neki állást találni a helyi gázműveknél, és Izrael végül a Kentner családhoz költözött a Mexikó utcai kollégiumból, ahol három évet töltött el (1953-1956). De ez már egy másik történet.
-Izraelita Siketnémák Országos Intézetének iskolaértesítői
HALLANI KELL!
Szervezeti feladataim, munkásságom története - 2. rész
Írta: Erdélyi Tamás
Erdélyi Tamás beküldött anyagából izgalmas
életút, tevékenyen töltött szövetségi élet képe rajzolódik ki. Olvassák szeretettel, reméljük, sokan magukra, családtagjaikra ismernek az említettek közül.
Nagyothallóvá válásom miatt rövidesen felvettem a kapcsolatot a Siketek és
Nagyothallók Országos Szövetsége megyei csoportjával, megismertem a nagyszerű, segítőkész társaságot és egy velem egyidős, kiváló embert, Jónás Lászlót (1937–2017). Ő szintén gyermekkori betegsége óta siketként a megyei csoport vezetője lett. Hamar belátta, hogy a siket tagok érdekvédelme mellett igen fontos a szaporodó nagyothalló tagság segítése is. A dobozos és a vaskos, magyar gyártmányú, fül mögötti hallókészülékek javítása, tartozékai, akkumulátorcseréi helyi segítséget is igényeltek. E
feladatok műszaki megoldásában, mint gépészmérnök magam is közreműködtem. Jól kiegészítettük egymást, hamar vezetőtárssá (elnök-titkár) fogadott, együtt oldottunk meg újabb feladatokat, például a hallókészülék-illesztékek cseréjét a néhai Garbera Ancika, megyei kórházi asszisztens és egy miskolci fogtechnikus, Juhász Gyula bevonásával, a javító szolgáltatások kapcsolatai kiépítését fővárosi szervizekkel, vagy például Faragó Péterrel, a szolnoki MÁV-kórház műszerészével.
A megyei tagság rövidesen küldöttként a SINOSZ Országos Központba delegált. Észlelve különösen az idős nagyothallók gondjait, az országos nagyothalló
védelmi szövetség tevékenységébe, a siketek ügyével is találkoztam. Azokba a tennivalókba igyekeztem bekapcsolódni a szövetség feladatain belül, melyek megoldásához szabadidőmben „társadalmi munkában” hozzáláthattam, a megyei rendszeres hallássegítő tevékenység mellett. Egy a videófilmek szövegét lehallgató, leíró munkatársam, Matécsa Andrea segítségével három év alatt 100, főleg régi magyar film videófelvételeit feliratoztam a 90-es években, hogy a siket és nagyothalló emberek is megismerjék, értsék azokat. A feliratozott kazettákat a pesti videótárba szállítottuk, ahol azonban igen csekély csereforgalmat bonyolítottak le belőlük, s mára már kiselejtezték azokat. Több éven keresztül, rendszeresen részt vettem meghívottként az audiológusok orvoskongresszusain, megismerni kívántam orvosaink értünk folytatott munkáját, sőt számukra is bemutatni, mit tehetünk együtt a nagyothallókért. Győrben, Szegeden, Balatonfüreden, Pécsett, Tihanyban, Debrecenben igyekeztem építeni az együttműködést a kiváló fül- orr-, gégeorvosokkal, audiológus asszisztensekkel, hallókészülék-kereskedőkkel. A szövetség Hallássérültek folyóiratában gondoskodtunk ezeknek és a modern hallásjavítás külföldi eredményeinek ismertetéséről. Szervezetfejlesztési tevékenységet is folytattunk a megyében, hogy ne kellszekcióban néhai Dura Béla, hódmezővásárhelyi megyei vezetővel (a képen balra) együtt kerestük a segítő megoldásokat, azok terjesztési lehetőségeit.
A szövetségben érdemben csak a magam által megélt folyamatról, a különféle betegségek következtében, továbbá az életkor előrehaladása miatti hallásromlás, nagyotthallás decibelben mért számtalan fokozatával élő tagok ügyével foglalkoztam, de amikor átmenetileg bekapcsolódtam az érdek-
jen nagyothalló sorstársainknak minden ügyben a megyeszékhelyre utazni. Két klubot sikerült létrehoznunk, egyet a fehérgyarmati művelődési házban, egy agilis nyugdíjassal, Mátészalkán pedig a kórházi asszisztens segítségével. Mindkét helyen rendszeres összejövetelekkel, tanácsadással, ha szükség volt, orvosi segítséggel. Más településen nem találtunk aktív segítőtársat. A megyeszékhelyen folytatott munkánknak jó hírneve volt. Hadd idézzem ide egy akkoriban megélt eseményről készült beszámolómat a megyei nyugdíjaslapból:
A göcsörtös, kézzel faragott és hajlított, megállapíthatatlan korú görbebot a megyei siket- és nagyothalló-szervezet irodájának egyik sarkában hever egy ideje. Néha, szellőztetés után vele igazgatják meg a függönyt. Nagyon árván lóg a radiátor csövén. Aki eddig az utat tapogatta vele öreg házától a kocsmáig, aki az acsarkodó kutyákat hárította el vele hazamenet, hogy aztán mámoros fáradtan roskadjon a hozzá hasonlóan öreg dikóra, már nem veszi többé a kezébe. Utolsó útjára hozta magával a messzi szatmári kisközségből. Két napig tartott az út, mert a fia nem hajlott a kérésére, hogy behozza a Zsigával.
– Minek menne mán megint? Hát nem látja így is tévét? Tegye a fülébe azt a micsodát, s akkor hallhatja is! Hogyhogy nem jó? Micsoda vacakot adtak
magának, hogy mindig bajlódik? Most mit akar? Mutassa! A fene van vele... ez nem is sípol. Ne veszkődjön annyit! Majd tavasszal bemegyünk. Addig bírja ki! – dohogott a fia.
De nem bírta. Nagyon egyedül érezte magát, hogy nem hallotta, ha szólnak hozzá. Estére a szalkai állomáson ténfergett. Másnap az első vonattal bejött Nyíregyházára. A Szabolcs utcában a padon ülve várta, amíg megérkezik a segítség. Hamar kiderült, hogy mi a baj, könnyen segítettek rajta. Adtak új elemet is. Megörült az öreg, hogy újra hall, nehezülő mosollyal köszönte meg, s máris indult volna haza, de megtántorodott. A szíve alig vert. A mentő bevitte a kórházba. Még két órát élt...
A görbebotja itt maradt. Emlékeztetni azokat, akik még tehetnek valamit az öregekért. (1995)
1999-ben az egyik hallókészülékes cég (Victofon) segítségével jártam a nagyothallók brüsszeli európai kongresszusán, amely óriási élmény volt. Igen tanulságos is, hiszen részt vettek rajta és bemutatták termékeiket a hallókészülék-gyártó, forgalmazó cégek és számos európai ország érdekvédő szövetségei, egy konferencián beszámolva tevékenységükről. Ott ismertem meg és vettem fel a Hallás Nagykövete jelvényt! Utána két évig járattam a nyugatnémet nagyothalló-szövetség folyóiratát; egy gimnáziumi tanár,
Palotai Erzsébet fordította le a hasznos írásaikat, a magyar események közzé a Hallássérültek folyóirat számára.
Magánkiadással két újságszámot jelentettem meg erről Nagyothallók 2000 címmel – utalva a régi, külön szövetség korabeli folyóiratára. Viszont örömmel olvasom ma is a szövetség nagyothallóknak is szóló kiadványát, a fiatalok által szerkesztett, kiváló online folyóiratot, a Képesek Vagyunk magazint. Részt továbbá egy fővárosi egyesület, a HARKE megalapításában.
Magánkiadással két újságszámot jelentettem meg erről
Nagyothallók
2000 címmel – utalva a régi, külön szövetség korabeli folyóiratára.
március 3-án ünnepeljük. A WHO 2021. évi világjelentése (World Report on Hearing) szerint már napjainkban is minden ötödik embert érint valamilyen fokú hallásvesztés, 2050-re pedig átlagosan minden negyedik embernél várható hallásprobléma megjelenése. Ez azt jelenti, hogy a hallási fogyatékossággal élők száma 2050-re 900 millióra növekedhet! A hallássérült emberek hallásgondozása és a hallást javító segédeszközökkel való megfelelő ellátása elengedhetetlen és világszerte nagy kihívást jelent. Jó hallásra az élet minden területén szükség van, és a szóbeli kommunikációhoz is nélkülözhetetlen. Ezért is fontos, hogy a hallásproblémákat, amennyire lehet, megelőzzük, időben észleljük és kezeltessük.
Kértem akkoriban a szövetség vezetőit, javasolják az Egészségügyi Világszervezetnek, a WHO-nak – a siketek világnapja mellett – a nagyothallók világnapja rendszeresítését pl. Békési György munkásságához kötve. Ez akkor elmaradt, ám azóta mégis megszületett ez a Világnap, és minden évben,
VIDÁM7 VIDÁM
GYEREKEK
2025. június 30 és július a SINOSZ-ban. Ekkor zajlott gyerekek – segítők, jelnyelvi tartalmas és vidám hetet reggeli torna mellett a vasalható gyöngyökből aktivitások és a vizes játékok. részvétellel gyűjthettek el. Meglátogatott minket egy családi délutánnal
GYEREKEK
július 4 között immár 12. alkalommal végre ismét a gyerekeké volt a főszerep zajlott a Szervezetben a Vidám7, ahol 34 siket, nagyothalló és halló jelnyelvi tolmácsok és programvezetők közreműködésével –egy igazán hetet töltöttek együtt. A helyszín ezúttal is a SINOSZ Központja volt, ahol a a napok fontos részét képezték a sorversenyek, az apró emlékek készítése gyöngyökből és szilikon fonalakból, a pingpong- és csocsópárbajok, a kézműves játékok. A hét során a csapatok a versenyeken és a feladatokban való pontokat. A héten a Szusza Ferenc Stadionba és a Legolandbe látogattunk minket Orbán-Portik Zsófi is, akivel mézeskalácsokat dekorálhattunk. A hetet zártuk, amit táncbemutató és közös pizzázás kísért.
ELÉG JÓ VAGYOK
Egy hallássérült mentálhigiénés segítő gondolatai.
Szerző: Puha Andrea
VAGYOK ÍGY IS?
építése a kisebbségi lét
Jó vagyok így is?
Nem vagyok túl sok? Vagy túl kevés?
Nem vagyok elég ügyes, gyors, okos, érthető…?
Ezeket a kérdéseket nem egyszer hallottam – másoktól is, de talán leggyakrabban önmagamtól. Hallássérültként sokáig úgy éreztem, mindig igazolnom kell a létjogosultságomat. Nemcsak szavakkal, hanem teljesítménnyel, alkalmazkodással, kedvességgel, csendességgel. Hogy ha már más vagyok, legalább ne zavarjak.
Mentálhigiénés szakemberként és hallássérültként ma már látom, milyen sokan küzdenek ezekkel az érzésekkel. A kisebbségi lét nemcsak egy társadalmi helyzet – egy belső állapot is. Egy olyan tapasztalat, amely mélyen beépül az önképbe, a kapcsolatokba, a lehetőségekhez való viszonyba. És sokszor megrendíti az önbizalmat.
Ebben a cikkben erről szeretnék beszélni. Személyesen. Őszintén. Neked. Mert hiszem, hogy nem vagy egyedül ezekkel az érzésekkel – és hogy az önbizalom nem valami, ami vagy van, vagy nincs. Hanem olyasmi, amit fel lehet építeni – akár romokból is.
Kisebbségben lenni – nemcsak kívül, hanem belül is
Ha hallássérült vagy, talán neked sem kell magyaráznom, mit jelent mindig figyelni: mikor kihez beszélnek, mit mondanak, mi hangzik el a háttérben. Mit jelent nem zavarni, jól viselkedni, nem feltartani a többieket . Mit jelent visszavonulni, csak azért, mert egy társaságban túl gyorsan beszélnek, vagy mert elfáradtál a szájról olvasásban.
A kisebbségi lét nemcsak társadalmi kategória, hanem belső tapasztalat: hogy más vagyok , hogy alkalmazkodnom kell, hogy meg kell felelnem egy többségi normának . Ez az élmény – ha elégszer ismétlődik – megfesti az önmagunkról alkotott képet. Már nem kizárólag azt érezzük, hogy hallássérültek vagyunk , hanem azt is, hogy talán nem vagyunk elég jók.
Az önbizalom lebomlása – apró tapasztalatokból
Az önbizalom nem egyik napról a másikra tűnik el. Sokszor észrevétlenül kezd leépülni, még gyermekkorban:
◌ amikor nem értettük, mit mondott a tanár, és inkább nem kérdeztünk vissza,
◌ amikor kinevettek, mert félreértettünk valamit,
◌ amikor azt mondták, „jó lenne, ha nem kéne mindig rád várni”,
◌ amikor a család leült beszélgetni, mi pedig csak néztük a gesztusokat, hangok nélkül.
Mindezek nem „nagy traumák”, de apró horzsolások az önértékelésen. Olyan, mint egy lassú, halk vízcsepegés a kőre. Nem látványos, de idővel mély nyomot hagy.
Mit jelent az önbizalom valójában?
Sokan azt gondolják, hogy az önbizalom azt jelenti, hogy valaki magabiztos, nagyhangú, sosem kételkedik. Pedig nem.
Az önbizalom azt jelenti, hogy:
• ismerem magam – a határaimat és az erősségeimet is,
• bízom benne, hogy elbírom az élet nehézségeit,
• elhiszem, hogy akkor is van helyem a világban, ha nem vagyok tökéletes.
Az önbizalom nem kiabál.
Az önbizalom békében van önmagával. És ez különösen nehéz, ha az ember kirekesztő helyzeteket él meg.
Mit él meg egy hallássérült ember, ami alááshatja az önbizalmat?
Hallássérültként sokan megtapasztaljuk:
• hogy nem vagyunk részei a spontán beszélgetéseknek,
• hogy többet kell teljesítenünk ugyanazért az elismerésért,
• hogy nem bíznak bennünk ugyanúgy (pl. állásinterjúkon, párkapcsolatban),
• hogy túl sokat kérdezünk vissza, vagy épp túl csendesek vagyunk.
Ez azt üzeni: valami baj van veled. És ha ez sokszor ismétlődik, belsővé válik: baj van velem. Ezért különösen fontos, hogy tudatosan dolgozzunk azon, hogyan látjuk önmagunkat.
Önbizalmat építeni
– kisebbségi tapasztalatból is lehet Lehet. Tényleg. Tapasztalatból tudom. És sok olyan emberrel találkoztam, akik szintén ezt az utat járják. Nem gyorsan, nem könnyen – de őszintén és bátran. Íme 5 gondolat, ami nekem – és másoknak is – segített.
1. Újramesélni a saját történetünket
Sokan egy „hiány” történetét mesélik el: Nem hallok rendesen. Nehezebb nekem. Többet kell küzdenem.
De mi lenne, ha újrakereteznénk?
Másképp kapcsolódom a világhoz. Megtanultam figyelni, alkalmazkodni, küzdeni. Érzékenyebb lettem mások nehézségeire is.
2. A „kell” helyett a „lehet” választása
Kisebbségben sokszor azt érezzük: nekem kell igazodni. De mi van, ha megfordítjuk?
Nem a hallássérülésed határoz meg téged – hanem az, hogyan éled meg, mit kezdesz vele.
Nem kell mindig mosolyogni. Nem kell mindig érteni. Nem kell mindig helyettük gondolkodni. Lehet kérdezni. Lehet je -
lezni, hogy fáradt vagy. Lehet hibázni is. Ez felszabadító – és az önbizalom alapja.
3. Megengedni, hogy ne legyél mindig erős
Sokan hallássérültként a tútúlélő módot tanulják meg: erősnek lenni, nem sírni, nem panaszkodni. De az önbizalom nem csak az erőben, hanem a gyengeség vállalásában is ott van. Amikor valaki azt mondja: „ Ma nehéz napom van. ” – az nem gyengeség. Az bátorság. És az önbizalom egyik legmélyebb formája.
4. Kapcsolódni olyan emberekhez, akik megértenek Önbizalmat nehéz egyedül építeni. Szükség van megerősítő visszajelzésekre, olyanoktól, akik nem kritizálnak, nem kérdőjeleznek meg, hanem azt mondják: „ Igen, ez nehéz. Igen, értelek. És igen, látom, milyen értékes vagy. ” A hallássérült közösség ilyen tér lehet. Vagy akár egy segítő beszélgetés is egy mentálhigiénés szakemberrel, vagy egy terápiás ülés pszichológussal.
5. Segítséget kérni nem szégyen, hanem erő Én is kértem segítséget. És nem lettem kevesebb tőle. Épp ellenkezőleg: megerősödtem. Mert valaki mellettem állt akkor is, amikor én magam sem hittem el, hogy elég jó vagyok. Merj segítséget kérni Te is!
ÚJ LEHETŐSÉG A SINOSZ-NÁL – HA TÁMOGATÁSRA VÁGYSZ
A SINOSZ újra elindította pszichológiai és mentálhigiénés szolgáltatását Budapesten, a Benczúr utcában hallássérült emberek számára – egyéni beszélgetések formájában.
Mit jelent ez: Olyan tér, ahol önmagad lehetsz és megértenek. Kommunikációs forma: beszéd, szájról olvasás vagy jelnyelv – te választod.
Témák: önbizalom, kapcsolatok, veszteség, gyász, munkahelyi stressz, kiégés, szorongás, identitás, elakadások az élet bármely területén.
Segítők, akik ismerik a hallássérülés világát. Sándor Fanni, pszichológus-jelnyelvi tolmács jelnyelven is fogadja a klienseket, míg Puha Andrea, hallássérült mentálhigiénés szakember hangzó beszéddel kommunikál a klienseivel.
Jelentkezz be hozzájuk a SINOSZ ingyenes szolgáltatására a sinoszlelkisegely@sinosz.hu e-mail-címen! További infót itt találsz:
MOZIK, AHOL FELIRATOSAK A FILMEK
Az alábbi cikkemben fel szeretném nektek tárni azt a pár fantasztikus mozit, ahol tudtok magyar felirattal filmet nézni. Így egyáltalán nem kell várnotok arra, hogy a Cinema City mikor dobja ki havonta azt a kettő feliratos filmet, ami nem is biztos, hogy érdekel is benneteket. A művész mozikban mindenki talál magának egy új kedvenc filmet.
Szerző: Antalovics Renáta
AHOL FELIRATOSAK
Budapest, Margit körút 5, 1027.
A Cooltix oldalon lehet látni, hogy egy adott hónapban milyen filmeket vetítenek, és ott lehet azonnal jegyet venni. Az oldal megbízható, általában ott veszek koncert-és bulijegyeket.
Itt láttam az Oscar-díj nyertes spanyol Faun labirintusát, és a csodálatos drámából készült még csodálatosabb
Az ember tragédiája rajzfilmet. Játszák ott Wes Anderson rendező Grand
Budapest Hotel című remek filmjét, a Macskafogót, ami minden magyar ember kötelező műve, a Macskarisztokratákat, a Csupasz pisztolyt, a Szólíts a nevedent, ami bonyolult lelkeket is szétszed.
Tehát az elmúlt évek legsikeresebb filmjeit játszák, amelyek közül mindenki megtalálja a neki tetszőt.
A Bem moziban lehet venni nasit a mozizáshoz, ráadásként pedig kocsma is társul mellé.
BEM MOZI
Bem mozi
MŰVÉSZ MOZI
Budapest, Teréz körút 30, 1066.
Jegyet a honlapon lehet vásárolni, általában minden feliratos, a magyar filmek kivételével.
Például ott láttam a Stanley Kubrick által rendezett Tágra zárt szemeket a párommal. , Kubrick filmjeinek hangulata fontosabb a történetüknél, és bár rendkívül szokatlan, rendesen tabutémákat dolgoz fel, hátborzongató módon. (Tavasszal láttuk a filmet, azóta az összes többit is meg szeretnénk nézni, amit a Művész mozi a Stanley Kubrick-sorozat keretein belül kínál.)
Játszák ott tehát Stanley Kubrick filmjeit, európai filmeket (pl. franciát: A szerelem sosem késő), Wes Anderson új filmjét rengeteg híres színész és színésznő közreműködésével (Föníciai séma), a Queert, ami az LMBTQ közösség egyik szócsövévé vált, a Miénk lesz a holnap pedig egy feminista film,
Művész mozi
ami a női egyenjogúság véres küzdelmét mutatja be.
A Művész moziban is lehet nasit venni, bár kocsma nem jár mellé.
TOLDI MOZI
Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38, 1054.
A Művész, a Tabán és a Puskin testvérmozija, ugyanúgy lehet jegyet venni a honlapon, mint a Művésznél Az Artmozik éjszakáján láttam ott 2 filmet: A szert, és a Longlegst. Mindkettő horrorfilm. Nagyjából ugyanazt játsszák a testvérmozik, szóval nagy eltérés nincsen köztük
A Toldi mozi kocsmával van egybekötve, igazán hangulatos esténként a hely. Tökéletes arra, hogy megnézz egy filmet a barátaiddal, aztán egy korsó Peroni sör mellett kivesézzétek a látottakat. Lehet nasizni.
PUSKIN MOZI
Budapest, Kossuth Lajos utca 18, 1053.
TABÁN MOZI
Budapest, Krisztina körút 87-89, 1016.
Mindkét felsorolt moziban van lehetőség nassolásra.
URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ
Budapest, Rákóczi út 21, 1088.
Műsoron külföldi színházi felvételek, operafelvételek és művészfilmek találhatók magyar és angol felirattal. Én a Képzelt beteget láttam ott színházi felvételként, francia nyelven magyar felirattal, remek kikapcsolódás volt eredeti nyelven hallani és magyar felirattal olvasni Molière egyik drámájából készült színdarabot. Az Uránia, mivel színház és mozi egyben, nem engedélyezi a nassolást, semmilyen ételstand nincs az épületben.
A felsoroltak mind művészmozik, de olyan filmeket is játszanak, mint a Cinema City, de főként díjnyertes és európai filmek mennek a műsoron.)
Toldi mozi
Megtörtént velem:
AMűvész moziban készültem
megtekinteni a Reménytelenül
című filmet, ami József Attila pszichoanalízisét veszi alapul. Az történt, hogy a honlapon direkt végignéztem minden 17:00 órás vetítési időpontot, mivel meglepődtem, hogy feliratot írtak hozzá. A többi idősávban magyarul beszélőként volt feltüntetve a vetítés. Beültem a filmre a párommal, vigyorogtam is neki, hogy alig várom, hogy végre magyar filmet magyar felirattal lássak a moziban.
Nem volt rajta felirat...
Akkor egy picit összetörtem, dühös is lettem, hogy ez azért hatalmas figyelmetlenség, én éreztem rosszul tőle magam. Végigültem a filmet (amit végül élveztem is, mert a cochleáris implantátum azért tényleg nem semmi, a film 60-70%-át értettem), aztán írtam a Művész mozinak egy e-mailt:
„Tisztelt Művész Mozi!
Mai nap folyamán (2025.06.17. kedd) megtekintettem a Tarkovszkij-teremben a Reménytelenül című filmet, ami József Attila pszichoanalízisét veszi alapul. A problémám az, hogy minden olyan napon, amikor játsszák a filmet, 17:00 órai vetítésre magyar feliratot jelölnek ki. Nem volt magyar felirat a filmen. Én pedig hallássérült, nagyothalló személyként igény-
lem a mozgóképfelvételeken a feliratozást. Természetesen nem feltétlen probléma, hogy nem minden vetített (magyar) film tartalmaz feliratot. Az az iszonyú kellemetlen, hogy én rettentően vártam, hogy végre megtekintsem a filmet, és végig kellett ülnöm úgy, hogy egy kukkot nem értettem. Legyenek szívesek orvosolni a hibát: vagy feliratozzák, vagy állítsák át a megjelölést mb-re (magyarul beszélő)!
Rendszeresen járok a Művész Moziba, nem szeretném, ha ez az “élmény” lenne meghatározó a továbbiakban!
Köszönettel, Antalovics Renáta”
Pár órával később kaptam választ. Picit vitatkoztunk az illetővel, aki írt nekem, de a végére kijavították a hibát, ugyanis nincsen semmiféle felirat a filmen, csak félrenyomtak egy gombot.
Mivel kissé felháborodtam a helyzeten, és kiálltam az ügyért, amit képviseltem, kaptam egy tiszteletjegyet a Művész moziba (ugyanis nem kívánták nekem visszafolyósítani az összegem).
Ez a történet nem a Művész mozi ellen szól, kedvesek voltak velem, megértőek. Arról szól, hogy mint hallássérült, feliratozást igénylő személy, szóltam, hogy ez nekem nem tetszik, és orvoslásra került a probléma. Néha csak ilyen egyszerű. A Művész mozi továbbra is az egyik kedvenc mozim marad.
KÖNYVBEMUTATÓK NYOMÁBAN
Írta: Kovács Ágnes
KÖNYVBEMUTATÓK NYOMÁBAN
Számomra a nyár nemcsak a fagyit és pihenést jelenti, hanem könyv es programokat is – hiszen ilyenkor rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet, és sorra jönnek a könyvbemutatók, író-olvasó találkozók is. Idén két ilyen eseményen is részt vettem, és most megosztom veletek az élményeimet: előbb a szolnoki könyvbemutatóról mesélek, ahol Andrea O’Lacy debütáló regény ével ismerkedhettem meg, majd következik a budapesti Ünnepi Könyvhét, ami már igazi hagyomány nekem.
SZOLNOKI KÖNYVBEMUTATÓ
2025. június 26-án, Szolnokon a Verseghy Ferenc Könyvtárban tartották
Andrea O’Lacy írónő Lady Anna Bell (Két világ között) című könyvének a bemutatóját.
Az írónő első kötete jelent meg az Álomgyár Kiadó gondozásában, romantikus történelmi regényként. Szeretem ezt a két műfajt. Jó visszatekinteni a múltba, még ha fikciós is, egyben a romantikát is, hisz akkor még értékes volt a szerelem, az udvarlás, az érdeklődés a másik iránt.
A könyvbemutatót Vona-Gődér Krisztina kommunikáció és közönségkapcsolati referenseként konferálta fel, és moderálta a bemutatót. Nagyon érdekes kérdések voltak, számomra nagyon izgalmas volt a beszélgetés. Ritkán tudok eljutni egy ilyen bemu -
tatóra, hisz mindegyik olyan messze van. Így külön öröm volt elmenni, ráadásul személyesen is találkozhattam az írónővel. Csak azt sajnáltam, hogy a könyvet nem tudtam megvenni, ugyanis csak a bemutató végén lehetett vásárolni és dedikáltatni.
Beszélgetés után volt egy kis felolvasás is, amolyan kedvcsinálóként. Kellemes volt az egész, jót nevettünk és beszélgettünk. Készítettem néhány fotót is. Viszont egy picit sajnáltam, hogy közös fotó nem készült, ez már csak a vonaton jutott eszembe.
Összességében egy nagyszerű könyvbemutatón voltam. Nagyon köszönöm a Szolnok Verseghy Ferenc Könyvtárnak és Andrea O’Lacy írónőnek a szervezést! Remélem, legközelebb is eljutok a bemutatóra.
ÜNNEPI KÖNYVHÉT
Idén sem hagytam ki, számomra már megszokott, hogy részt veszek az eseményen. Hisz minden évben elmegyek, ahogy idén is tettem. Most is kísérettel érkeztem, ezúton is köszönöm a kísérőmnek, hogy nem engedett eltévedni. És újra ott lehettem a Parlament előtt. Annyira szép az épület, minden évben lefotózom!
Megettünk egy fagyit, jókat beszélgettünk, felszálltunk a villamosra és elindultunk a Könyvhétre. Mintha valaki azt mondta volna, hogy sokan vannak/voltak, de én észre sem vettem. Sőt, inkább kevesebbnek tűnt, mint tavaly.
Mielőtt szétnéztünk volna, megkerestem a Boszi gyertyaműhely standot, ahol a #szabadirodalmat tábla volt kitéve, és ahogy tavaly, most is aláírtam, támogatva #szabadirodalmat.
Egy engem kísérő ismerősöm, Bogi teljesen oda meg vissza volt a rendezvénytől, mert nem gondolta, hogy ez az esemény ekkora méretet ölt, és hogy ilyen sok könyvárust fog látni. Bizony a Könyvhét jókora területet foglal. Ahová el tudtam menni, elmentem, de sajnos volt olyan hely, ahol nem jutottam el.
Tudtam pár könyvet venni, és idén is kaptam pár recenzióra adott kötetet is. Innen is köszönöm a lehetőséget! Aztán később, olyan 2 óra környékén
elköszöntünk egymástól. Én még újra körbe néztem, és közben meglepetten vettem észre Lakatos Levente írót és Puzsér Róbertet. Naná, hogy lefotóztam őket is. Nem minden nap van szerencsém összefutni velük.
Dömötör Lászlótól megvettem az Aurora gyermekei Hold Hősei 3. részét, dedikálta és még egy klassz meglepetést is kaptam mellé egy holdas kulcstartó formájában.
Kate Pilloynak köszönöm a beszélgetést, és a dedikált tiszteletpéldányt Az érem két oldala címmel. Egyből felismertem a kalapjáról.
Anne L. Greennél anyám, mennyire zavarba voltam. Életemben először találkoztam vele személyesen, és még csak nem is fotóztam. Itthon falba is vertem a fejem. Megjelenés előtt
Mara Maxine könyvét kaptam kézhez Szívtörő címmel. Sportrománc, első ilyen zsáner, amit hazai írónőtől fogok olvasni.
Jártam a Semmelweis Kiadó standjánál is, megnéztem Fray Domonkos első könyvét. Jesszus, de szép! Sajnáltam, hogy nem tudtam megvenni, nem fért bele a keretbe.
De itt a kép róla, gyönyörű.
Egy szó, mint száz, szuper volt az egész. Igaz, meleg is volt, fáradt is lettem a végére, de ezt az élményt sosem cserélném el.
Hozzátenném még, hogy izgalmas volt olyannal beszélgetnem, akinek valójában semmi köze nem volt a könyvekhez – olyan értelemben, hogy nem volt sem író, sem blogger. Csak egy olvasó, aki ugyanúgy szeret olvasni, ahogy én.
ORCHIDEA, BAMBUSZ, KRIZANTÉM, SZILVAFAVIRÁG
“A NÉGY NEMESÚR”
Írta: Hargitai Melinda
BAMBUSZ, SZILVAFAVIRÁG NEMESÚR”
Szokás aposztrofálni a címben felsorolt négy növényt a “A Négy Évszak” jelzővel is, mivelhogy a
tavasznak (orchidea), a nyárnak (bambusz), az ősznek (krizantém) és a télnek (szilvafavirág) felel -
tethetőek meg a kínai (és koreai) ecsetművészet szimbolikájában. De miért emlegetik ezt a négy növényt „nemesúrként” is?
Az először ecsetet ragadó tanulók rendszerint a bambusz, a szilvavirág, az orchidea, és a krizantém festésével ismerkednek meg, mivel ez remek alapot nyújthat ahhoz, hogy a kínai tusfestészetet később mesteri szinten gyakorolhassák.
A tavaszi számban olvashattatok arról, hogy a klasszikus kínai festészetet űző alkotók nem helyeznek ecsetvonásaikkal zsúfolt kompozíciókat a papírra. Ez azt jelenti, hogy maximum kettő, legfeljebb három növényt festenek meg bizonyos szigorú szabályok mentén. Így például láthatunk bambuszt szilvafavirággal és fenyővel társítva. Így, együttesen ábrázolva
“A tél három jóbarátja” néven szokás őket említeni. Ez arra vezethető viszsza, hogy mindhárom növény rendkívül ellenálló a tél keménységével szemben: a fenyő szilárdan áll hóban
és fagyban, a bambusz meghajlik, de el nem törik a hideg, süvítő szélben, a szilvafavirág pedig akkor is virágzik, amikor még mindent hó borít. Az első növény, ami tél végén virágot hoz és bont, azaz képes a megújulásra.
A bambusz különösen közkedvelt festészeti téma. Egyrészt azért, mert örökzöld növényként szabadon ábrázolható önmagában is és más motívumokkal, képelemekkel együtt is. Egyébként egyetlen növény sem lehetne jellemzőbb Kínára, mint a bambusz. Széleskörű és változatos felhasználás jellemzi: építőanyagot, papírt, ecseteket
és tárolóedényeket készítenek belőle, nem is beszélve arról, hogy az óriáspanda fő eledele. Az ősi időkben a bambuszrudat fizetőeszközként, sőt, petárda készítésére is használták.
A bambusz tehát művészeti és gyakorlati szempontból is igazán sokoldalú „alapanyag”. Mindemellett számos szimbolikus jelentéssel bír, amelyek a kínai nép évezredek során szerzett megfigyelésein, tapasztalatain alapulnak. Amellett, hogy a nyár jelképe, fizikai és szellemi erőt, rugalmasságot, kitartást is jelent annál fogva, hogy bár viharos időben meghajlik és meginog, ritkán törik el, a hó súlyát pedig
elbírja.
Üreges
szárából fakadóan a szerénységet és alkalmazkodás képességét is társítják hozzá.
A szilvafavirághoz, az orchideához és a krizantémhoz is sok pozitív aszszociáció kapcsolódik. Összeségében elmondható, hogy a bambusszal kiegészülve a következő tulajdonságok köthetők ehhez a négy növényhez: egyenesség, egyszerűség, alázat és kitartás. Csupa olyan tulajdonság, ami a kínai emberek szemében olyan erény is, ami csak nemessé és erőssé teszi az embert magát.
HOL TERMETTEK A NÁDI BETYÁROK?
Írta:
Dr. Pánti Irén
TERMETTEK BETYÁROK?
A régi Sárrét életéhez hozzátartoztak a nádi betyárok, az őket üldöző pandúrok vagy perzekutorok, és a zsandárok is. A XIX. századig, míg a folyókat nem szabályozták, az Alföldön nagy területen nádasokat, lápokat, mocsarakat talált az utazó. A Tisza, a Körös és a Berettyó vize medrét vesztve terült szét a lapályon, számos kisebb-nagyobb ágra bomolva, vizük végeláthatatlan mocsarakon keresztül haladt délre. A mocsár szigetein, náderdőkben, lápokon éltek a halászattal, vadászattal, madarászattal foglalkozó pákászok. Csak ők ismerték jól ezt a rejtelmes világot, ide nem merészkedtek a perzekutorok és a zsandárok. Ezért húzódtak ide a szegénylegények, mert számítottak a pákászok segítségére. A pákászok együtt is éreztek velük, megtanították, hogyan igazodjanak el a náderdők útvesztőiben, és arra is, hogyan szerezzenek élelmet maguknak. A pákászok és a többi egyszerű ember szemében ezek a szegénylegények bátor, igazságos, a szegényeket segítő hősök voltak.
Zöld Marciról, a nyalka hortobágyi betyárról
így szólt a nóta:
„Elhajtott sok lovat, eladott sok tinót, elvett sok aranyat attól, akinek vót, ebből adott annak, kinek pénze nem vót, Zöld Marci ám ilyen, igazi betyár volt.”
Az első betyárok a török hódoltság megszűnése és a Rákóczi-szabad -
ságharc leverése után jelentek meg Magyarországon. A végvárakra nem volt többé szükség, a végvári katonákat a szolgálatból elbocsátották, és sokan döntöttek úgy közülük, hogy nem szegődnek újra földesúri szolgálatba, hanem portyázásból tartják el magukat. Az 1800-as évek elején sok szegénylegény is betyárnak állt, így menekült el az erőszakos katonafogdosás elől. Akkoriban ugyanis
nem sorozták a katonákat, hanem verbuválták. Verbuváláskor a vármegye katonái a piactéren toborzótáncba hívták a fiatal férfiakat, aki nem állt közéjük, elfogták, és összekötözve a közeli kaszárnyába hurcolták. Ez a katonai szolgálat keserves volt. 12 évig is eltarthatott, ráadásul idegen
országban, nehéz körülmények között kellett katonáskodniuk. Mások azért menekültek a betyárok közé, mert valamilyen kisebb vétséget elkövettek, de nem akartak börtönbe kerülni, ugyanis ha szabadultak, kivetette őket a társadalom, nem kaptak sehol munkát, nem fogadták őket a faluba sem
vissza. Az 1848-as szabadságharc lehetőséget teremtett volna ezeknek a szegénylegényeknek, hogy annak győzelme után visszatérjenek a tisztességes életbe, ezért csatlakoztak Kossuth-seregéhez. Így tett Rózsa Sándor és szabadcsapata is, akit annak bukása után tömlöcbe vetettek. A
börtöntől megmenekültek, bujdosni kényszerültek.
A szegénylegények többsége mostoha körülményei miatt választotta a betyársorsot. A falu népe és a pákászok bújtatták, segítették őket. Félreeső tanyák falában mindig ott volt az úgynevezett betyárszeg, és arra volt felakasztva egy szőrtarisznya, benne cipó, kolbász és szalonna a betyárnak, és egy abrakos tarisznya a lovának. A tarisznyához senki sem nyúlhatott, csak a betyár. Aki ezt az íratlan szabályt megszegte, az életétől is elbúcsúzhatott. Az igazsághoz tartozik az is, hogy nem mindig szánalomból segítettek, hanem sokkal inkább félelemből. Elterjedt volt a „szegénylegény-szánás” szokása is, ami külön tételként szerepelt az intézők számadásai között.
A betyárok ugyanis gyakran cselhez folyamodtak. Az éjszakai órákban felkeresték valamelyik gazda intézőjét, és szelíd szóval élelmet kértek tőle, fel is sorolva, miből milyen mennyiséget adjanak. „Ha így tesznek, nem lesz híja sem a gulyának, sem a ménesnek, de ha erről megfeledkeznek, ne csodálkozzanak, ha elkötnek néhány lovat, vagy elhajtanak néhány marhát.” Az intézők kelletlenül bár, de eleget tettek az ilyen kérésnek, mert tudták, hogy a vármegye messze van. Mire a pandúrok
a helyszínre érkeznek, bottal üthetik az állatok és a betyárok nyomát. A betyárbecsület is megkövetelte, hogy szavukat állják, békén is hagyták azt, aki szegénylegény-szánásként a nekik járó adót megfizette.
A betyárokat a hatalom minden eszközzel üldözte. A szegénylegények elfogásáért jutalmat fizettek a besúgóknak. A XIX. század első felében vezették be a pandúrrendszert, elsősorban a betyárok ellen. A pandúrok a vármegyékben csendőri feladatokat láttak el, más néven perzekutoroknak is hívták őket, amely magyarul üldözőt jelentett. Hatalmuk azonban csak a vármegye határáig terjedt. Őket segítették a zsandárok, akiket idegen, elsősorban osztrák katonákból toboroztak. Ők nem ismerték a helyi viszonyokat, ritkán jártak sikerrel az üldözésben, a furfangos betyárok gyakran felültették őket.
Ahhoz, hogy a betyárok a tömlöcöt elkerüljék és szabadságukat megőrizzék, szükség is volt minden furfangosságra. Érteniük kellett a zárak és a lovak béklyóinak kinyitásához, a csaholó kutyák megszelídítéséhez. A legjobban csaholó kutyák is elhallgattak mézes szavukra, és egyet sem vakkantottak a rájuk bízott állatok védelmében. Az ő találmányuk volt a betyárcsutora is, mely tulajdonképpen egy kettősfalú kulacs volt. A kulacs
egyik felébe altatóval kevert bort öntöttek, a másikba igazi bort. Először ők ittak, majd a kulacs száján lévő csapot észrevétlenül elfordították, úgy kínálták meg a gyanútlan áldozatukat – a várt hatás nem is maradt el.
A betyárok a falvakba legfeljebb
az éj leple alatt lopakodtak, hiszen a fejükre vérdíj volt kitűzve, de a falvaktól távol levő csárdák életük fontos színterei voltak. A csárdások, korcsmárosok nem árulták el őket, a cinkosaik voltak. Itt pihentek meg, de szívesen mulatoztak is a csárdában.
A csárdai mulatságok zeneszerszáma a kecskeduda volt. Erős hangon szólt, jól lehetett mellette dalolni, szilajul táncolni. Más hangszer, de másik duda sem jutott szóhoz mellette.
Innen ered az a régi mondás, hogy „Elég egy dudás egy csárdában!”
Az ő találmányuk volt a betyárcsutora is, mely tulajdonképpen egy kettősfalú kulacs volt.
A kulacs egyik felébe altatóval kevert bort öntöttek, a másikba igazi bort. Először ők ittak, majd a kulacs száján lévő csapot észrevétlenül
elfordították, úgy kínálták meg a gyanútlan áldozatukat – a várt hatás nem is maradt el.
A betyárok a csárdákban menedéket is kerestek a pandúrok elől. A két megye határán épült csárdák voltak a leglátogatottabbak, mert ezek több lehetőséget adtak a menekülésre. A pandúrok hatalma ugyanis csak saját vármegyéjük határáig terjedt. Számtalan csárda alatt építettek a pincéből szabadba vezető alagutakat, ahonnan kijutva észrevétlenül megléphettek a perzekutorok elől.
Szülőfalum, Püspökladány határában is volt egy híres csárda: az Ágota csárda. Ágota egy kun fővezér lánya volt, aki az apáca sorsot választotta.
Neki és apácatársnőinek építtetett kolostort apja, a fővezér. A csárdát az elhagyott kolostor tégláiból építették, ezért nevezték el Ágota csárdának. Azt mesélték a régi öregek, hogy a csárda alatt hosszú alagútrendszer húzódott, ahonnan könnyen megléphettek a betyárok. Arról is szólt a fáma, hogy a betyárkirály Rózsa Sándor is gyakran mulatott az Ágota csárdában. Nóta is szól róla:
„Az Ágota
csárda ragyog akkor, mikor benne mulat Rózsa Sándor. Csaplárosné, gyöngyöm, virágszálom, hogy betyárrá lettem, nem sajnálom!”
A szegénylegényekről már a XVIII. század óta szóltak betyárballadák, betyárdalok, melyek egy-egy híres betyár cselekedeteit énekelték meg. A betyárokat keresztnevükön emlegették, és ezekben a betyárballadákban soha nem fordulhatott elő, hogy alulmaradjanak a pandúrokkal folytatott harcban.
A betyár nem elsősorban fizikai erejével, hanem ügyességével, furfangosságával, hű társával, a lovával vált hőssé az egyszerű emberek szemében. Azt híresztelték, zárakat, béklyókat kinyitó vasfű van a tenyerük alatt, nem fogja őket még a golyó sem. Délcegek, jóképűek voltak, kedvencei a fehérnépnek. A szegényparasztság minden korban idealizálta a betyárokat, mert úgy érezték, hogy ők valósí-
tották meg álmaikat – megleckéztették a gazdagokat, a földesurakat, amit ők is szerettek volna megtenni.
A betyár nem egyedi magyar jelenség volt. A betyár – a fennálló társadalmi rend ellen sajátos módon lázadó, szabad életet élő férfi – mindenütt megjelent, ahol a hűbérurak egymással is csatáztak, és a központi hatalom kiépítését akadályozták. A legelső világhírű betyár Robin Hood volt, a „tolvajok fejedelme”. Robin Hood, „a jólelkű zsivány” balladai hős volt, középkori Angliában élt. A sherwoodi erdőben rejtőzött el híveivel, és onnan csapott le az angolszász és a normann
hűbérurakra, hogy elvegye értékeiket, és a szegényeknek adja.
A magyar szegénylegényekhez hasonló hírnévre tett szert továbbá a szlovák Jánosik, a román Korbea és Pintye, és a szerb Deli Radivos is. Amikor a hatalom megerősödött, eltűntek a betyárok, és velük együtt az a színes, izgalmas, romantikus világ, mely népdalokban, balladákban és népszínművekben maradt az utókorra.
Felhasznált irodalom: Szűcs Sándor – Betyárok, pandúrok és egyéb régi hírességek, Bajomi Krónika, 1973
