BÖNGÉSZŐ Online tartalmakat ajánlunk
KÜLÖNVÉLEMÉNY
A Különvélemény című podcastsorozat ékes példája annak, hogy a kereszténység világmagyarázó narratívája sok ponton kapcsolódik a legnépszerűbb megállapításokhoz, mégis messze meghaladja azokat. Ahogy a cím is jelzi, a beszélgetőpartnerek – Szabados Ádám teológus, blogger és Somody Imre exvállalkozó, a PontJézus szolgálat gondviselője – meghatározó gondolkodók megállapításaihoz fűznek kommentárt, vállaltan keresztyén nézőpontból. Először értelmezik az eredeti gondolatokat, majd pedig bemutatják, hogy azok mely pontokon kapcsolódnak a keresztyén világértelmezéshez, és mely pontokon térnek el tőle. Ezzel segítenek abban, hogy a kortárs világról való kritikus olvasás és gondolkodás izgalmas útjára lépjünk, illetve saját véleményünket összevethessük az adásban megszólalókéval. Míg Szabados Ádám az elméleti, addig Somody Imre a gyakorlati oldalt erősíti, ezzel egyikük a szerzővel és annak állításaival vitatkozik, másikuk az olvasót képviseli, és saját tapasztalatokon is alapuló gondolatkísérleteknek ad teret. Eközben mindkettejüket a hatás érdekli – míg Szabados Ádámot az eszmék hatása az ember gondolkodására, Somody Imrét az ember hatása a világra. A beszélgetés közben elhangzó idézetek, a múlt és a jövő beemelése a párbeszédbe a hol tartunk kérdésére adhatnak választ. Krízis idején pedig valódi kapaszkodót jelent, hogy nem ok nélküli a szenvedés, mi több: Istennek célja van ezzel a világgal és benne velünk. A podcastsorozat Spotify-on és Apple Podcast-en is meghallgatható. Az újabb adásokról a Különvélemény Facebook-oldalán tájékozódhatunk.
ÚTITÁRSAK KRISZTUSSAL
https://utitarsak.net A protestáns spiritualitást középpontba állító Lelkiségi Műhely új honlapja a kegyesség útjára hív minden Krisztus-követőt, különböző műfajú írásokkal és más anyagokkal megtámogatva ezt a közös utat. Az oldal a találkozások csendes kis szigete, ahol másokkal közösen gondolkodhatunk el azon, miért és milyen lélekkel haladunk az utunkon. A kezdeményezés mögött álló csapatot hárman koordinálják: Szabóné László Lilla református lelkész és teológiai tanár; Kovács Endre lelkiségi teológus, a Barnabás Csoport munkatársa; valamint Katona Viktor református lelkipásztor és lelkigondozó, a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom vezetője. Olyan felületet szerettek volna, ahol az írások sajátosan a kegyesség szemszögéből közelítik meg a témákat, ahol a tanítás mellett megjelenik az a személyes ragaszkodás, kapcsolódás, elkötelezett hitvallásosság is, amely a belső átélést könnyíti. Szeretnék, ha találkozásból, úton lételből, személyes és közösségi kapcsolódásokból, életközösségekből születnének a tartalmak, amelyek középpontja a Krisztussal járt út. A műhely két fő irányt fogalmazott meg: egy tárhelyet, amely egyfajta interaktív, rendszerezett tudástárként funkcionál a szakmailag kiforrottabb anyagok számára, és mellette egy magazinosabb jellegű oldalt, amely sokféle alkotást magába foglalhat. Azt remélik, a honlap kovásza lesz a kérdéseknek és válaszoknak, és imádkoznak azért, hogy minél több útitársuk legyen, nemcsak az írásban, hanem a Krisztussal való úton is.
72 • Karakter • parokia.hu