Karakter Magazin 2023/2

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

AZ ÉLŐ IGE ÉVÉRE KÉSZÜLÜNK 2023. DECEMBER

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

TARTALOM

2 • Karakter • parokia.hu

04

Az „Élő Ige” évére készülünk Balog Zoltán püspök gondolatai

51

Hitből fakadó élet A lovas Jármy család rövid története

05

A számok mögötti valóság Mit mutat a népszámlálás Dunamelléken?

56

Gyógyulás Isten tenyerén A Zsibriki Drogterápiás Intézetben jártunk

10

Útravalót adott, útravalót kapott 61 Fasor szerepe a lelkészi elhívásban, 1. rész

14

Élet a tartalomból lesz Fasor szerepe a lelkészi elhívásban, 2. rész

64

Megalkuvás nélkül a szabadságért Hetven éve zárták be a recski kényszermunkatábort

18

Párbeszédben a gyülekezeti valósággal Interjú Literáty Zoltán dékánnal

68

Olvastuk – ajánljuk Új könyvek a kínálatban

22

Együtt felelni a hívásra A Ráday-napokon jártunk

72

A gyermekek elé élni az Istent Bartos Erika iskolaigazgató története

28

Újra régi helyén a Bibliás Könyvesbolt Kávézhatnak is a könyvek szerelmesei

75

Fából faragott élet Kitelepítettből a népművészet mestere

78

29

Dunamelléken történt Nemcsak kőből épül

A Jézuskától az Úr Jézusig A legnagyobb ajándék

80

40

Gyülekezetlátogatások a történelem lapjain Generális vizitáció régen és ma

Emlékeket gyűjtünk A lelkészcsalád karácsonya

83

Mandulatorta zarándokoknak Karácsonyi süteményrecept a tenger mellől

44

Hogy kerül a lelkész a pult mögé?

Az ifjúsági Fészek Teázóban jártunk

47

Belenőni az örökségbe Amikor az élethivatás együtt érik a meghívottakkal

Ablak a Bibliára, tükör önmagunkhoz Hogyan mélyíti el a bibliodráma az istenhitet?

Címlapkép: Dávid vízesés, En Gedi oázis, Izrael Fotó: Füle Tamás

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

„Legyél Te a rendezője életed filmjének!” – olvasom valahol.

Mintha azt mondanák: légy karakteres! Eközben az ismerőseim a közösségi médiában a karakterfejlődést méltatják a legnépszerűbb sorozat évadait összevetve. Egy pillanat múlva már a háború elborzasztó képeit látom: ismét fiatal családokról szól a híradás. A szép otthonért, családért megküzdött, és még kibontakozóban lévő életek. Nem most és nem így kellett volna befejeződnie egyszeri és megismételhetetlen történetüknek.

Vajon van-e választásom? Hogyan éljek jó életet? Meddig tart a saját hatásköröm életem alakulására? – sorjáznak a kérdéseim.

Néha még keresztyén narratíváink is mintha ellentmondásba kerülnének: egyszer a kibontakozásról beszélünk, mert az az életre vall, máskor arról, hogy ne hajszoljuk azt, amit a világ.

Zavarunk oka, hogy gyakran elfelejtjük, történetünk nem velünk kezdődött, és nem is ér véget földi életünkkel.

Nincs rá garancia, hogy forgatókönyveink működni fognak.

Egy azonban biztos: Krisztus követésére kaptunk elhívást, ez az út áll előttünk. Kereszténységünk annyiban valóság, amennyiben az Ő történetének részévé válunk.

A rajtunk is túlmutató nagy történetet ugyan nem mi írjuk, de az minket is formál, és rajtunk keresztül is alakul. Történik, amire legmélyebben vágyunk. A katarzis nem biztos, hogy a mi életünkben következik be, de bekövetkezik. Ha belátjuk, ha nem: Krisztus köré rendeződik minden, Ő a főszereplő.

Lapunkban olyan történetek kaptak helyet, amelyek arról tanúskodnak, hogy mindenkinek van formálható karaktere, aki erre a világra született; mindenkire hat az, akivel vagy amivel szövetségre lép; és mindenkinek lehet hatása a közegre, ahol él. Méghozzá nem is csupán egyénként, hanem másokkal egy közösségként, egy testként, egyházként.

Megtört világban élünk, megtört emberekként – ám pontosan ez az, ami képes megmutatni a valóságát Isten szeretetének.

A következő oldalakon erről mesél nekünk néhány krisztusi karakter.

AZ ÉLŐ IGE ÉVÉRE KÉSZÜLÜNK 2023. DECEMBER

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

Felelős kiadó Balog Zoltán ph@raday28.hu

Újságírók Barna Bálint barna.balint@raday28.hu Dezső Attila dezso.attila@raday28.hu Parti Judit parti.judit@raday28.hu

Főszerkesztő: Jakus Ágnes jakus.agnes@raday28.hu

Szerkesztőségvezető Füle Tamás fule.tamas@raday28.hu

Dunamelléki Kommunikációs és Sajtószolgálat 1092 Budapest, Ráday u. 28. sajto@raday28.hu

Jakus Ágnes főszerkesztő

www.parokia.hu

Karakter • parokia.hu • 3

AZ ÉLŐ IGE ÉVÉRE KÉSZÜLÜNK A 2024. esztendőt azzal szeretnénk különlegessé tenni egyházunk közössége számára, hogy az „élő Ige” senki által nem birtokolható magától értetődőségét helyezzük közösségi életünk középpontjába.

2024 református egyházunkban az „Élő Ige” éve lesz.

Ez azért lehetséges, mert… 2022, 2023 is az volt.

Hiszen, ha nincs ott életünk minden idejében az Ige, mint életvalóság, akkor azt hiába tematizálja bármilyen program.

Amikor 2022-ben a hitoktatás évét hirdette meg egyházunk Zsinata, akkor is az „élő Ige” adta az inspirációt.

Mert a hitet „tanítani” úgy, hogy erős és megtartó legyen (1Pt 5,9), csak az „élő és ható Ige” (Zsid 4,12) ihletésében lehetséges. S amikor 2023-ban a lelkipásztori hivatás évét hirdettük meg, akkor is azoknak a szolgatársaknak életét akartuk középpontba állítani, akiket velünk együtt az „élő és ható Ige” által hívott el Isten az életük odaszánására.

A 2024. esztendőt mégis azzal szeretnénk különlegessé tenni egyházunk közössége számára, hogy az „élő Ige” senki által nem birtokolható magától értetődőségét helyezzük közösségi életünk középpontjába.

Azzal szeretnénk gazdagítani egymást, hogy saját életünkben, gyülekezetünkben, egyházunkban, a kultúrában, a tudományban, a világ történéseiben munkálkodó „élő Ige” gyümölcseiben részesítjük egymást.

Becsüljük, ha valaki a Bibliát mint irodalmi alkotást népszerűsíti, örülünk, ha valaki a Szentírás isteni ihletettségének „bizonyítékait” tárja a kételkedők elé, most azonban azt akarjuk felmutatni, hogyan cselekszik Isten Igéje azoknak az életében, akik a testté lett Igét, Krisztust követik. Isten Igéje elsősorban esemény. Bennünk, velünk, értünk történik, él és éltet.

Az „élő Ige” ereje képes megváltoztatni e világ realitásait, és bennünket Isten valóságába helyezni, megnyitva az üdvösség kapuját.

Szomorú tapasztalatunk, hogy az egyházban olykor éppen az Igéhez fűződő eltérő viszonyunk távolít el a másiktól. Ha birtokolni akarjuk az Igét, teológiánk vagy amit annak vélünk, de akár személyes megközelítésünk is elidegenít egymástól, és elveszítjük a vágyat, hogy

4 • Karakter • parokia.hu

együtt legyünk olvasói, hallgatói és megtartói az „élő Igének”. (Jak 1,23) Gyakran zárkózunk érdektelenségbe, önhittségbe vagy saját igazunk vélt magabiztosságába, amikor mások más módon veszik kezükbe a Bibliát, másféle hangsúllyal hirdetik és élik ugyanazon az egyházon belül.

De mi tartja össze valójában egyházunkat? Vajon a történelmi örökség, a megszokott szervezeti keretek, az évszázados önazonosság vagy netán a társadalmi súly elvesztésétől való félelem?

Közöttünk csak az „élő Ige” teremtheti meg és éltetheti, tarthatja egyben azt a közösséget, melynek feje Krisztus.

Igazán református keresztyén egyház ott van, ahol az „élő Ige” összeköt bennünket.

Lesz-e elég bátorság és vágy bennünk 2024-ben, hogy útra keljünk és az „élő Ige” fényében keressük egymással a közösséget, a közös olvasás, megértés és cselekvés áldását, és azt az örömöt, hogy együtt lehetünk az „élő Ige” címzettjei?

Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

A SZÁMOK MÖGÖTTI VALÓSÁG Az országos átlagnál kevesebben mondták magukat reformátusnak Dunamelléken.

Térképen mutatjuk a legfrissebb adatokat, melyeket Duráczky Bálint szociológussal, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusával, a budahegyvidéki gyülekezet presbiterével elemeztünk.

Mire alkalmasak a 2022-es népszámlálás vallási felekezetekre vonatkozó adatai, és mire nem érdemes használni őket?

Az adatok értelmezhetőségét nagyon megnehezíti, hogy 40 százalékra nőtt a nem válaszolók aránya. Bár szeretnénk tetten érni a gyülekezeteink hatását, mégis annyi minden befolyásolja a számokat, hogy ez jóformán lehetetlen.

Van egy egyházi olvasat, miszerint ezek a számok még a csökkenés ellenére is annyira magasak a hétköznapi (vasárnapi) gyülekezetlátogatási számokhoz viszonyítva, hogy joggal merül fel a kérdés, milyen szoros kötődést kellene feltételeznünk a református egyházhoz azoknál, akik reformátusnak mondták magukat. Csak egy példa, amelyet Lovas András, a Dunamelléki Református Egyházkerület missziói referense osztott meg korábban a Parókia portálon: Budapesten 10 ezer ember jár református istentiszteletekre. Ez egy jó indikátor, amit össze lehet vetni a friss népszámlálási eredménnyel, amely szerint a fővárosban 127 ezer református él.

Itt tizenháromszoros eltérést látunk, ami hatalmas különbség. Ebből jól látszik, hogy a népszámlálás vallásfelekezeti kérdésére adott válaszok micsoda kettősséget mutatnak. Hangsúlyos az is, hogy

a vallásfelekezeti hovatartozás nem egyenlő a vallásossággal, a népszámlálás vallásosságot nem mér.

Végig kell gondolni tehát, hogy mit jelent annak a 117 ezer, fővárosban élő embernek a reformátussága, aki nem jár istentiszteletre. Ezt koncentrikus körökben lehet jól érzékeltetni: a rendszeresen templomba járók mellett ott vannak a csak ünnepekkor istentiszteletre járók, aztán azok, akik a református egyháznak ajánlják fel az adó 1 százalékukat, akik meg vannak keresztelve, végül azok, akik lehet, hogy megkeresztelve sincsenek,

Karakter • parokia.hu • 5

de református intézménybe jár a gyerekük. Ezek egyre tágabb halmazok, így lehet elképzelni a társadalmat.

Ennek nehézsége az, hogy mindenki maga dönti el, hogy mi az a szint, amikor már a népszámlálásnál azt mondja, ő református. (Az ábra a koncentrikus köröket mutatja, nem részarányosan – a szerk.)

Vagyis ahhoz, hogy ne csökkenjen, hanem növekedjen a reformátusok száma az országban, olyan embereket kellene tömegével megszólítani, akik az előző népszámláláson vagy nem válaszoltak a felekezeti kérdésre, vagy nem reformátusnak vallották magukat?

Fontos meglátás. Jellemzően egy gyülekezet jórészt a már említett koncentrikus körökön belül tud hatással lenni, azokat tudja megszólítani, beljebb hívni, közelebb tudni a gyülekezeti közösséghez, akik a népszámláláson amúgy is reformátusnak mondták magukat. E mellett persze meg kell próbálni azokat is megszólítani, akik nem tartoznak egyik felekezethez sem, de van számukra üzenetünk.

Más kutatásokból ismerjük, hogy a magyar lakosság kb.

65 százaléka hisz Istenben. Ezek szerint egy részük az egyházakat elutasítja. Szociológusként, mit gondol, miért?

egyházra nézve alacsonyabb számokat mutatnának, ha mindezek nem lettek volna?

Fontos látni, hogy olyan mértékű társadalmi változások vannak, például a belső migráció, individualizmus, amellyel szemben egy-egy gyülekezet megszólító képessége eltörpül. Egyre több olyan gyerek nő fel, aki otthon egyáltalán nem hall Istenről, csak az iskolai hittanórán. Érdemes józanul nézni a helyzetet! Biztosan az-e a cél ezeknél a gyerekeknél, hogy reformátusok legyenek? Szerintem nem. Inkább az, hogy fogódzót adjunk nekik, amit lehet, hogy csak évtizedek múlva fognak elfogadni.

Az iskolai misszió lényege szerintem nem lehet az, hogy reformátussá tegye az embereket, hanem hogy Isten létezésére kinyissák a szívüket.

Könnyen lehet, hogy ott a munka, a misszió a számok mögött, de a népszámlálási adatokból ezt nem lehet egyértelműen kiolvasni, mert nem alkalmasak erre az adatok – és erre még biztosan fogok hivatkozni a beszélgetésben.

Mert a transzcendens iránti igény nem csökken, sőt, a válságok idején picit növekszik is – most is ez várható.

Viszont azt is látjuk, hogy ezt az igényt a történelmi felekezetek kevésbé képesek kielégíteni. A népszámlálás kapcsán két jól kiolvasható tendenciát érdemes összefoglalni: az egyik, hogy van egy szekularizációs sokk: 2001-ben még 16 százalék volt a reformátusok aránya, majd ez csökkent 11 százalékra tíz év múlva, és 2022-re 9,8 százalékra. Ez mutatja, hogy az emberek egyre kevésbé tartják magától értetődőnek, hogy van vallásfelekezeti hovatartozásuk. A reformátusok mostani visszaesése egyébként jóval kisebb mértékű, mint 2001–2011 között.

Mintha a református egyház túllenne a szekularizációs sokkon. De a generációk között hatalmas a különbség: világosan látszik, minél fiatalabb korcsoportot nézünk, annál kevesebb közöttük a református.

A népszámlálási adatokból mennyire látszanak az elmúlt évtized kormányzati intézkedései? A kötelezően választható hit- és erkölcstan az iskolákban? A templomés óvodafelújítások és -építések, a szaporodó református iskolák? Úgy értem: a 2022-es népszámlálási adatok az

6 • Karakter • parokia.hu

Az elmúlt napokban sokat foglalkoztam azzal, hogy találok-e egyáltalán olyan települési adatot, ahol a református népesség emelkedése nem társadalmi folyamatokkal, például új beköltözőkkel magyarázható. És talált?

Szentendre ilyen: a népesség gyarapszik. A 2011-es adathoz képest a lakosság 113 százalékra nőtt, és a reformátusok aránya is 113 százalékra emelkedett.

2500 reformátusból 2022-re lett 2800. Mondhatjuk, hogy a beköltözők között pont olyan arányban voltak reformátusok, mint a korábban már ott élők között. Ám a nem válaszolók aránya másfélszeresére nőtt, vagyis statisztikailag az lett volna várható, hogy csökken a reformátusok száma. Ez azt sugallja, hogy itt a migráció hatástól várhatóan jóval nagyobb mértékben jelentek meg reformátusok.

Vannak hasonló példák, de Szentendre 30 ezres város, kisebb a valószínűsége olyan torzító tényezőknek, mint kisebb településeken, ahol egy-két beköltöző család radikálisan megemelheti a reformátusok arányát.

Persze lehetnek olyan társadalmi hatások a növekedés mögött, amelyeket én nem ismerek. Például, ha nyílik egy református idősotthon, ahova beköltözik kétszáz református lakó, aki eddig másik településen élt. Érdemes lenne kutatást végezni Szentendrén, akár tudományos igényességgel?

Kell a növekedés okaival foglalkozni, hogy a komoly missziós programnak Szentendrén van-e hatása a vallásfelekezeti adatokra. Így gyarapszik a tudásunk a településről, a gyülekezet hatásáról, és eljutunk a válaszig.

Van igény a református egyház vezetésében erre?

Most a legnagyobb a nyitottság az ilyen kutatásra, ami erőforrás-igényes, de megvan az alapja: a Károli egyetem Szociológia Tanszéke. Vannak hallgatók, akiknek gyakorlatra van szükségük, szóval össze lehetne hozni egy ilyen kutatást.

Mit látunk az adatokból, ha csak Budapestet nézzük?

Említette Lovas András 10 ezres adatát. Több fővárosi gyülekezetben komoly, tudatos missziói munka folyik. A teljesség igénye nélkül – Gazdagrét, Fasor, Külső-Kelenföld, Budai gyülekezet –, látszik ez a népszámlálási adatokon?

Budapesten az V., VI., és VII. kerületekben volt a legnagyobb csökkenés a reformátusok számában, itt az országos átlagnál jóval nagyobb mértékben, átlagosan 35 százalékkal csökkent 2011-hez képest az arány.

De ezért az adatért egyáltalán nem tehetjük felelőssé a kerületek gyülekezeteit. Az itteni csökkenés mögött sokkal inkább vastörvények vannak, például hogy ezek a kerületek kiürülnek, az új beköltözők jelentős része nem magyar, kicsi az esélye, hogy közöttük reformátusok legyenek. Ráadásul Budapesten jellemző, hogy valaki a lakhelyétől távolabbi templomba jár istentiszteletre, ma már nem viszonyítási pont a parókiális jog.

Egy ellentétes példa van Budapesten: ez BudafokNagytétény, a XXII. kerület, itt a reformátusok aránya 2 százalékkal növekedett. Első ránézésre gondolhatnánk, hogy ez biztosan csak a helyi gyülekezet munkája, de tegyük mellé, hogy a kerület lélekszáma is emelkedett 5 százalékkal. Talán elsőre nehezen érthető, de ez egy kis mértékű, de relatív csökkenést jelez, hiszen több emberből mondták magukat picivel többen reformátusnak, mint az előző népszámláláson. Mégis, ez a kerületi adat a legkedvezőbb Budapesten. Persze, mindeközben a nem válaszolók aránya 143 %-ra emelkedett, amely

eltérés alkalmas arra, hogy akár a valóságban egyébként jelentős növekedést elfedjen.

A főváros környékén egy-egy településen valamelyest nőtt a reformátusok száma vagy aránya. Ilyen például Érd. Kimutatható az adatokból a Dunamelléki Református Egyházkerület több mint egy évtizede felvállalt szolgálata, hogy az agglomerációban gyülekezeteket alapít?

Kezdjük Érddel: a népesség 12 százalékkal nőtt, míg a reformátusok aránya 1 százalékkal. Tehát 7 ezerrel nőtt Érd lakossága, most 71 ezer ember otthona a város, és 85 emberrel több mondta magát reformátusnak 2022-ben, mint 2011-ben. Matematikailag igaz, hogy nőtt a reformátusok száma, de a valóságot nem írja le. Érden a reformátusok arányosan nagyobb veszteséget szenvedtek el, mint ami a népességmozgásból következne – bár újra és újra hozzáteszem, nem látunk teljesen tisztán, mert nagyon magas volt a nem válaszolók aránya, Érden közel másfélszeresére nőtt ezek aránya.

Az agglomerációban van, ahol mást mutatnak a számok?

Csömörön szembetűnő a változás: 14 százalékkal nőtt a népesség az előző adatfelvétel óta, ma már több mint 10 ezer ember otthona. A reformátusok aránya 21 százalékkal nőtt egy évtized alatt, úgy, hogy jelentősen nőtt a felekezeti kérdésre nem válaszolók aránya. 682 főről 827 főre nőtt a reformátusok száma.

Ez figyelemreméltó adat.

Itt 2020-ban adták át a templomot és gyülekezeti központot. Lehet ennek köze a számok növekedéséhez?

Nehéz kérdés. Nagyon ritka jelenség a csömöri. A beköltözések részben magyarázatot adnak a növekedésre, de nem teljesen. A hiteles szakmai válaszom nem lehet más, mint az, hogy a népszámlálási adatokból nem lehet megmondani, mi a növekedés oka.

Csömört is felírhatjuk a kutatásra érdemes települések listájára?

Ott a helyük!

Vannak még hasonló helyzetben lévő agglomerációs települések?

Telki, Monorierdő, Zsámbék és Diósd esetében hasonló a helyzet, de nem ugyanez. Itt „relatív növekedés” van, ami azt jelenti, hogy számbelileg van némi csökkenés a magukat reformátusnak vallók között, de az arányában jóval kisebb, mint amennyivel többen nem válaszoltak a felekezeti kérdésre.

Vagyis: kevesebben válaszoltak, de a kevesebb válaszolóból szinte ugyanannyian mondták reformátusnak magukat, mint egy évtizede.

Karakter • parokia.hu • 7

A 4000 főnél kisebb településekről is hozok egy példát: Budajenőn a lakosság 139 százalékra nőtt, míg a reformátusok 165 százalékra, ez szám szerint azt jelenti, hogy a korábbi 135 fő helyett 223 ember vallotta magát reformátusnak. Budajenőt is felvehetjük a kutatási listára.

Visszatérve a szekularizációs sokkra:

Távolodjunk el Budapesttől és környékétől! A Kiskunságban van egy, az országos átlagnál markánsabb, reformátusok által sűrűbben lakott tömb. Itt van-e változás?

Kezdjük a Kiskunsággal: ez egy hagyományosan református vidék, Kiskunhalas például református központként volt számontartva. Az adatokból látszik, hogy még mindig magasabb a magukat reformátusnak vallók aránya ezen a területen, mint az országos átlag; ám a csökkenés is jelentősebb. Példaként mondok néhány települést, ahol jóval magasabb a reformátusok aránya, mint az országos átlag: Dunaszentbenedek, Ordas, Szalkszentmárton, Uszód, Kunszentmiklós, Szabadszállás, Fülöpszállás, Tass, Dunapataj, Solt, Szeremle, Foktő, Fülöpháza és Dunavecse.

Máté-Tóth András valláskutató szerint az adatok éppen ezt jelzik, hogy vége a népegyháznak, és az egyéni döntésen alapuló hit korszaka jön. Mit gondol erről?

Az adatokból látszik, hogy még sok embernek van népegyházi kapcsolódása, főleg az idősebb korosztályban. Korai kijelentésnek tartom, hogy vége van a népegyháznak. Olyan értelemben persze igaz, hogy az a modell már nem működik, hogy a gyerekek, unokák beleszületnek egy felekezetbe, és majd továbbviszik ezt a világnézetet az ő gyerekeik és unokáik is.

És mi a helyzet Kecskeméttel?

Kecskeméten a népesség az előző népszámláláshoz képest 3 százalékkal csökkent, míg a magukat reformátusnak vallók aránya 20 százalékkal, ám a nem válaszolók aránya itt is jócskán nőtt – ami az igazi folyamatokat valójában elfedi. Szám szerint 2022-ben 9073, míg 2011-ben 11 390 református volt Kecskeméten.

Ez a változás belesimul az országos átlagba.

Kecskeméten tavaly jelentették be, hogy a meglévő két templom mellé egy harmadikat építenének a Széchenyivárosban. Indokolják ezt a számok?

A népszámlálási adatok – a csökkenő tendencia ellenére is – sokkal tágabb létszámot mutatnak, mint amit a református egyház, a helyi gyülekezetek reálisan, napiheti szinten elérnek. Épp ezért nem ezek az adatok fogják megmutatni, hogy hányan járnak majd egy új templomba, és azt sem, hogy érdemes-e belevágni egy építkezésbe.

8 • Karakter • parokia.hu

a népszámlálási adatokban tapasztalt csökkenés rávilágít arra, hogy egyre inkább csak azok fogják magukat reformátusnak vallani, akiket tényleg elérnek a gyülekezetek.

Beszéljünk külön Baranyáról! Milyen változást mutatnak itt a számok? Baranya egy, az országos átlagnál nagyobb református lélekszámú vidéke a Dunamelléknek, amely sok aprófaluból áll, különösen jellemző ez az Ormánságra. Itt egy lelkész akár öt-hat helyen is prédikál egy vasárnap.

Több makrofolyamat befolyásolja az adatokat, hiszen nagy az elvándorlás. Akik itt maradnak, jellemzően idősek, az időseknél pedig magasabb a vallásfelekezeti hovatartozás megvallása: vagyis, bár fogyatkozó a népesség, átlagban mégis többen mondják meg, hogy melyik felekezethez tartoznak. Ezért is igaz, hogy nem tört meg a korábbi tendencia, Baranyára ma is jellemző, hogy az országos átlaghoz képest felülreprezentálva élnek itt reformátusok. De hozzá kell tenni, hogy a református tömbök kezdenek feloldódni mindenhol az országban – ennek legfőbb oka az elvándorlás, például Északkelet-Magyarországról és Baranyából, illetve egyszerűen kihal a társadalomból egy idős, református réteg.

Mi a helyzet Pécsen?

Pécs lakossága 11 százalékkal csökkent, míg a reformátusok száma – a teljes népességhez viszonyítva – 25 százalékkal. Ez a nagy településeinket tekintve teljesen átlagosnak tekinthető.

Ha a trendvonalakat meghosszabbítjuk, mit gondol, tíz év múlva mi lesz a dunamelléki reformátusokkal?

A KSH közlése szerint tíz év múlva már nem lesz hagyományos népszámlálás, és ez az egyházi közbeszéd szempontjából üdvös. Ez jó lehetőség arra, hogy a saját adatgyűjtéseinket, statisztikáinkat rendbe tegyük, hogy a valóságot mutassák, és tényleg tudjunk rájuk támaszkodni a missziói munkához.

A népszámlálási adatok nagy tanulsága az, hogy nem tudjuk megszólítani a fiatalokat.

A korosztályos eredmények kijózanítók: a legidősebbek kétharmadának van felekezeti kötődése, a legfiatalabbaknál ez már csak az egyharmadot éri el.

Ha a korosztályos zuhanásokat nem tudjuk eltüntetni, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy ötven év alatt meg fog feleződni a reformátusok száma. Most még bőven abban a szakaszban vagyunk, hogy ez ellen lehet tenni.

Szerintem a legtöbb református családban az Isten szeretetének átadása megtörténik, de a vallásfelekezeti aktív hovatartozás már nem feltétlenül. Ha ennek megoldásán elkezdünk gondolkodni, dolgozni, akkor egy évtized múlva a saját adatgyűjtéseinken már látszódhat a pozitív eredmény.

Hegedűs Márk Képek: Hurta Hajnalka, reformatus.hu Ábrák: Hegedűs Márk, Kapás Csilla A térképet a KSH népszámlálási adatbázisa alapján Szabó Balázs és dr. Duráczky Bálint készítette.

A parokia.hu-n böngészhető formában is megtalálható a cikkben: egy-egy településre kattintva leolvasható a reformátusok arányának alakulása húsz évre visszamenőleg.

Karakter • parokia.hu • 9

ÚTRAVALÓT KAPOTT, ÚTRAVALÓT ADOTT A fasori ifjúságnak és a gyülekezet többi részének egy közösséggé kell válnia, ahol több generáció is megtalálja a helyét – vallja Somogyi Péter.

Hogyan kapcsolódhat gyülekezeti háttér és lelkipásztori elhívás? Mi lehet a gyülekezet és mi a lelkész szerepe abban, hogy valaki a közösségükből a lelkészi szolgálatot válassza? Ezek a kérdések különösen aktuálisak a lelkipásztori hivatás évében, de máskor is fontos látnunk, vannak-e jó minták ezekben a közösségekben, amelyek más gyülekezetek számára tanulságul szolgálhatnak.

Hiszen mi sem árulhatna el többet a gyülekezeti háttér és a lelkészi elhívás összefüggéseiről, mint egy-egy konkrét közösség példája.

A Parókia portál cikksorozatot indított a gyülekezeti háttér és lelkészi elhívás összefüggéseiről, amely során mindig két ember történetén keresztül mutatunk be egy közösséget: az adott egyházközség lelkészén és

10 • Karakter • parokia.hu

egyik volt gyülekezeti tagén, aki azóta maga is lelkészi szolgálatba kezdett. Sorozatunk harmadik gyülekezete a Budapest-Fasori Református Egyházközség, az interjúalanyok pedig Somogyi Péter fasori lelkipásztor, dunamelléki lelkészi főjegyző, valamint Székely Tamás, a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium lelkipásztora.

Komolyan venni az Atya akaratát Somogyi Péter gyógyszerész édesanyja és lelkipásztor édesapja harmadik gyermekeként született Nagykátán.

Pesti származású szülei vidéken éltek, mert az édesapa Pest és Bács-Kiskun megyei településeken szolgált.

A gyermek Péter ennek köszönhetően sokféle falusi gyülekezettípust megismerhetett.

„Nagyon egyszerű körülmények között nőttünk fel, de lelkileg nagyon gazdagon” – emlékezett vissza erre az időszakra. Már kisgyermekként részt vett gyermekheteken. Az egyik ilyen alkalmon, nyolcévesen tért meg, ekkor kapta édesapjától azt a kis Bibliát, amely az Újszövetségből és a Zsoltárok könyvéből állt, és amely azóta is végigkísérte Somogyi Péter életét. „Nagyon hálás a szívem, hogy láttam édesapám életét és testvéri lelkészi körét, akik között olyan emberekkel találkoztam, akik elkötelezetten, a gyülekezetük iránti hűségben, szeretetben végzik a szolgálatukat. Sokat lehettem velük, és amikor már idősebb voltam, édesapám olykor még a lelkészköri megbeszélésre is elvitt engem. Csak néhány nevet említenék ebből a körből a teljesség igénye nélkül: Siklós József, Sipos Ete Álmos, Fekete Péter, Vizi István.”

Nagy hatással volt rá a debreceni kántorképző is, sok barátságot köszönhet az ott töltött időszaknak.

Ennek ellenére mégsem a debreceni gimnáziumot választotta, hanem testvéreihez hasonlóan a monorit. „Tinédzser koromban sok dolog megszédített, amellyel 14 éves koromig találkoztam. Egy ponton be kellett látnom, mennyire más az az útravaló, amit otthonról hoztam, mint amit egyébként ez a világ kínál. A belső megingásaimat ezután mély elköteleződés váltotta fel a szívemben.”

Nagy dilemma volt számára, hogy hangmérnöki pályára menjen-e vagy teológiára, mint a bátyja. Egy nyári gyülekezeti hét ráébresztette, hogy döntéseiben komolyan kell vennie Isten akaratát, ezért egyértelmű vezetésért kezdett imádkozni.

1983. október 9-én – ennek nemrég volt a negyvenedik évfordulója – meg is kapta az elhívást abban a napi igében, amely Márk evangéliuma 16. fejezetéből szólt hozzá:

„Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”

Miután másnap mindezt elmondta édesapjának, kapott tőle egy könyvet, amelyben aznap ezt az Igét magyarázták: „Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted.

Igen, Atyám, mert így volt kedves teelőtted.” (Máté evangéliuma, 11. fejezet) Onnantól kezdve csak a lelkészi szolgálatra készült, még egy gimnáziumi bibliakört is életre hívott. 1984-ben vették fel a budapesti teológiára, de csak két év katonaság után kezdhette el tanulmányait, olyan évfolyamtársakkal együtt, mint Bölcsföldi András és Lovas András. Ott ismerkedett meg későbbi feleségével, Ficsor Krisztinával is.

Isten vezetésével indultak Teológushallgatóként néhány éven át az újpest-belsővárosi gyülekezetben szolgált Krisztinával együtt, az ötödévben pedig Dunaújvárosban. „Megértettem, mennyire elsődleges az, hogy a lelkipásztor szeresse azt a gyülekezetet, ahol szolgál, és az élő igét hirdesse számukra” – foglalta össze akkori tapasztalatait. „Persze, felismertem azt is, mennyire számít az adott közeg. Érzékeltem például, hogy egy budapesti gyülekezetben mennyivel többen vannak aktív, elkö-

telezett, hívő emberek, akik tehermentesítik a lelkipásztort. Ilyet én korábban nem tapasztaltam meg: faluhelyen gyakorlatilag édesapámnak kellett mindent elvégezni.”

1991-ben másokkal együtt Kecskemétre kerültek, és az ott megéltek később szintén hasznos útravalónak bizonyultak. „Akkoriban csöndes, de komoly ébredés indult ott el, és az ifjúsági és intézményi szolgálatban helyünkön éreztük magunkat. Bár egy ponton túl többfelől is hívtak minket máshová, de Isten minden alkalommal egyértelműen lezárta ezeket az utakat. Isten vezetésére vártunk, tehát imádsággal kértük, hogy Ő mutassa meg nekünk, merre menjünk.” A döntés ideje akkor jött el számukra, amikor Krisztina súlyos agyvelőgyulladást kapott.

Végh Tamás 1995-ben vállalta el a fasori gyülekezet vezetését, amely akkor nagyon elesett állapotban volt.

Az újrakezdéshez munkatársakra volt szüksége, ezért felkereste a Somogyi családot, akik azonnal nem mondtak igent. Abban maradtak, hogy imádkozni fognak a helyes döntésért. Nyáron bekövetkezett a csoda: Krisztina meggyógyult, a napi igék pedig abba az irányba mutattak, hogy menniük kell. Mivel még volt feladatuk Kecskeméten, csak egy évvel később, 1996 augusztusában kezdték meg a fasori szolgálatot.

Karakter • parokia.hu • 11

Eltérő vérmérséklet, közös alap „Isten vezetett minket egymás mellé Végh Tamással, és ez szolgálatunk áldásának a titka” – mondta Somogyi Péter. „Először azt kértem Tamástól, hogy vonuljunk el egy napra kettesben, azután minden héten töltsünk együtt egy órát imádságban, beszélgetésben. Először kételkedett abban, hogy lesz-e erre időnk, de mégis megadatott. Mi ketten sok mindenben különbözünk egymástól, de sikerült kiegészítenünk egymást.

Mintául szolgált számunkra ehhez Szabó Imre és Dobos Károly egykori fasori szolgálata is. Tamás nagy vehemenciával végezte a lelkesítő, ébresztő szolgálatot, én meg egy csöndesebb támogatói és tanítói szolgálatot végeztem ugyanazon az evangéliumi alapon.”

Számára nagy ajándék volt, hogy amióta csak szolgálni kezdett a teológia idején, azóta Krisztinával mindig ketten szolgáltak. „Nem véletlen, hogy Jézus is kettesével küldte ki tanítványait: ha az embernek nincs támogatása, külső kontrollja, nincs imatársa, sokkal nehezebb a dolga. A Prédikátor könyve is arra tanít, hogy jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek. Ahogyan Krisztus testében minden tagnak megvan a maga helye és szerepe, úgy volt más Tamás, Krisztina és az én szerepem. Tamás például az egyéni csendesheteket preferálta, mi pedig házaspárként a családos együttléteket, és e kettő kiegészítette egymást. Ezt a hármas együttműködést persze meg kellett tanulnunk.”

Isten presbiteri szolgálótársakat is adott melléjük. Szabó Mihály főgondnok műszaki emberként nagy segítséget jelentett a kétkezi munkák koordinálásában, de a lelki munkákból is kivette a részét. Rengeteg terhet levett a lelkészek válláról, ezzel másoknak is mintát adva. „Szabó Mihályban láttam először olyan

12 • Karakter • parokia.hu

tést is kapott, hogy menniük kell, így visszamentek Kecskemétre, immáron négy gyerekkel.

főgondnokot, aki szellemi, lelki és fizikai értelemben is azon dolgozott, hogy a lelkészeknek a legkevesebbet kelljen foglalkozniuk a körülmények alakításával. Ez hihetetlen ajándék volt.” Ennek a szellemében újult meg a presbitérium. Minden missziói területen akadt egy-egy hozzáértő, aki szívesen magára vállalta a gondnokságot, az újságírástól kezdve a kazettamisszión át a zenei szolgálatokig.

Kétszer is visszafogadottak Ahogy nem gondolták volna Kecskeméten azt, hogy tovább kell állniuk onnan, úgy a Fasorról sem gondolták volna, hogy nyolc év után elhívja őket onnan az Úr. Éppen ezért komoly dilemmával szembesültek, amikor 2004-ben Varga László akkori püspökhelyettes és lelkészi főjegyző a keresztfiát, Somogyi Pétert kérte fel kecskeméti utódjának. Bár először nem érezték erre késznek magukat, a Somogyi család végül igei megerősí-

„Öt évet töltöttünk ott, és bár ezalatt is megtapasztaltuk Isten szeretetét, áldását, de nem volt könnyű a váltás” – emlékezett vissza Somogyi Péter, akinek ezúttal már a gyülekezet egyik vezető parókus lelkészeként kellett helytállnia. Ottani szolgálatuk határpontján azonban ismét megszólították őket egy budapesti gyülekezetből. Ők előkészítő beszélgetésre elmentek ugyan, de Isten határozottan elzárta ezt az utat előlük, így nem vállalták. Végh Tamás azonban meghallotta ezt, és felhívta őket, hogy jöjjenek vissza a Fasorba, mert senkit sem talált, aki tartósan be tudta volna tölteni a helyüket. „Sose gondoltuk, hogy visszatérhetnénk, ha egyszer elmentünk. Isten azonban egyértelműen azt mondta, hogy menjünk, ezért azt válaszoltuk Tamásnak, hogy ha a gyülekezet kész minket visszafogadni, akkor megyünk.”

2009 őszén költöztek vissza Budapestre. Végh Tamás ezúttal az egész gyülekezet vezetését átadta Somogyi Péternek, akit egyhangúlag megválasztottak utódjának.

Felesége intézményi lelkészi státuszba került, a család pedig beköltözhetett a Végh család korábbi lakásába.

Végh Tamás nagyon hálás volt azért, hogy 2014-es nyugdíjba vonulásáig még megadatott neki öt év, amikor csak lelkipásztorként kellett szolgálnia, mert a gyülekezet ügyeit már más vitte a vállán.

„Kecskeméten nagyon sok dologgal kellett megharcolnunk, ami komolyan segített abban, hogy a fasori feladatokat kézben tudjuk tartani visszatértünk után. Isten felkészített bennünket erre, és ezt utólag értettük meg. Mérhetetlen ajándék számunkra az itteni szolgálat, amely során nemcsak százéves templomunk, de a lelki közösség is megújult” – vallotta a lelkipásztor. Szolgálatát jelenleg Krisztina intézményi lelkészként, Pataki András Dávid parókus lelkészként, Krisztován Márton ifjúsági beosztott lelkészként, felesége, Klaudia ugyancsak beosztott lelkészként, Marton Piroska siketmissziós beosztott lelkészként, Győrffy Eszter vallástanár beosztott lelkészként segíti. Devich Márton pedig 2013 óta főgondnokként vezeti a fasori presbitériumot.

Továbbadni, amit kaptunk Sokan kaptak lelkészi elhívást azok közül, akik hosszabb-rövidebb ideig

megfordultak a Fasorban. Ez a Végh Tamás előtti időkben elsősorban a Fodorné Ablonczy Margit nevéhez fűződő ifiknek volt köszönhető – hiszen akkoriban még az ifjúság volt a legélőbb része a gyülekezetnek –, később pedig Végh Tamás és Somogyi Péter szolgálatának.

Az egykori fasoriak közé tartozott

korábbról Böttger Antal, később Harmathy András, Nyikos András, Kovács Gergely, Gyerkó Imola és Székely Tamás. „Közülük Székely Tamás volt az, aki a mi időszakunkban gyerekkorától kezdve teológushallgató koráig közösségünkhöz tartozott” – mondta Somogyi Péter.

„Kezdettől fogva arra törekszünk, hogy elkerüljük egy, a gyülekezettel párhuzamosan működő ifjúsági gyülekezet létrejöttét. Kétségtelen, hogy a fiatalokkal önállóan is foglalkozni kell, de mindenképpen a gyülekezet integrált részeként kell ezt tennünk.

Az ifjúságnak és a gyülekezet többi részének egy közösséggé kell válnia, ahol több generáció is megtalálja a helyét. Van például egy gyülekezeti tagunk, aki több mint ötven éve konfirmált. Többször is elvittem a konfirmandusainkhoz, hogy személyes bizonyságot tegyen nekik arról, milyen ajándék az, hogy valaki, aki itt konfirmált, itt van most is a gyülekezetben.”

Hozzátette: a gyülekezetükben megéltek azok számára is meghatározóak maradnak, akik idővel más közösségbe kerülnek, mert a Fasor az életük részévé válik. Ezért sem mindegy, milyen útravalóval indulnak el innen. „Mindig is arra törekedtünk, hogy akik a Fasorban kaptak útravalót, vigyék azt tovább, bárhová is rendeli őket Isten a későbbiek során. Ez mindannyiunkra vonatkozik: tovább kell adnunk, amit itt kaptunk.”

Barna Bálint Képek: Füle Tamás, gyülekezeti archívum

Bár a lelkészképzés megújításának egyik központi gondolata, hogy Isten gyülekezetből hív el gyülekezetbe való szolgálatra, de kétségtelen, hogy ma sok teológushallgató nem gyülekezetből érkezik, hanem máshol kap elhívást erre a pályára. A dunamelléki lelkészi főjegyző szerint ezért is fontos tudatosan figyelni arra, hogyan vannak jelen fiataljaink a gyülekezetünkben, mit látnak a lelkészi szolgálatból, a lelkész és a gyülekezet kapcsolatából. Ha ez nem adatik meg, akkor nagyon esetleges az, hogy ezek a fiatalok később hogyan és mit tudnak kezdeni azzal a közösséggel, ahová Isten kiküldi őket.

Karakter • parokia.hu • 13

ÉLET A TARTALOMBÓL LESZ Székely Tamás ugyanazzal a szeretettel, lelkülettel, lelkesedéssel és odaszánással fordul a Baár–Madas diákjai felé, mint amelyet a Fasorban megélt.

Annak, hogy valaki a gyülekezetében kapjon elhívást lelkészi szolgálatra, egyrészt az a feltétele, hogy az ott tapasztaltak ne rettentsék el őt ettől, másrészt vonzó és hiteles példákat is látnia kell. Székely Tamás mindkettőt megkapta a Fasorban – és még ennél is többet. „Végh Tamás és közte volt egy szeretetteli apa-fiú kapcsolat, ezért nagyon sokat beszélgettek az elhívásáról, én pedig elsősorban arról gondoskodtam, hogy megfelelő lelki és szellemi alapokkal felvértezve induljon neki a teológiának” – mondta erről Somogyi Péter fasori lelkipásztor és dunamelléki lelkészi főjegyző. Székely Tamásnak ugyan nem a Budapest-Fasori Református Egyházközségben kezdődött Istenhez és a lelkészi szolgálathoz vezető útja, de ott teljesedett ki. Páros interjúnk második részében erről az útról olvashatnak.

14 • Karakter • parokia.hu

Egy nagyobb család, amely befogad Székely Tamás édesapja református, édesanyja katolikus volt, őt reformátusnak keresztelték. „Édesanyám a hit érzelmi részében lelt megnyugvást, édesapámnak pedig a hit racionalitása volt izgalmas” – mesélte Tamás, aki óvodásként elkísérte édesapját Pasarétre. „Aki ott a gyerekek közül összegyűjtötte a tíz csapás matricáit, kaphatott egy énekeskönyvet. A nyolcadik matricánál beteg lettem, de azt mondták: sebaj, két hónap múlva összegyűjthetem a tízparancsolatot.

A negyediknél megint beteg lettem, így nem kaptam semmit. Nagyon csalódott voltam, és azt mondtam, nem jövök többé. Ezt hallva édesapám vett nekem egy énekeskönyvet, és onnantól felnőtt istentiszteletre jártam vele.”

Tamás nyolcéves volt, amikor 1996ban édesapja meghalt autóbalesetben. Harkai Ferenc érdi lelkipásztor, az elhunyt ismerőse karolta fel a kis családot, mondván, hogy annak szüksége van egy nagyobb családra, amely befogadja. Mivel a legközelebbi református gyülekezet a fasori volt, Harkai Ferenc felhívta Végh Tamás fasori lelkipásztort, aki rögtön el is akart menni az özvegyhez és fiához, de az érdi lelkész arra kérte, inkább várja meg, amíg ők jönnek el hozzá. „Másfél év múlva anyukám egyszer azt mondta, hogy ha egyvalamit kérdezhetne apámtól, az az lenne, hogy mit kezdjünk a hitünkkel.

Eszembe jutott a református énekeskönyv a polcon, és azt mondtam: én a reformátusokhoz tartozom.”

Részben ennek, részben egy akkortájt zajló holland adományprogram lehetőségének köszönhetően végül 1998 őszén felkeresték a gyülekezetet. „Sokat jelentett, hogy Végh Tamás emlékezett ránk, és az is, hogy utána telefonon hívott fel engem, hogy jöjjek a vasárnapi istentiszteletre. El is mentünk, és akkor találkoztam először Somogyi Péterrel, aki akkoriban az ifjúsággal foglalkozott. Nagy szeretettel fogadott, és Végh Tamással megbeszélték, hogy az eszem alapján inkább a felsősök között lenne a helyem. Ott rögtön befogadtak, és amikor azzal köszöntek el, hogy áldás, békesség!, édesanyámmal egymásra néztünk, mondván, hogy milyen szép ez a köszönés. Éreztem, hogy jó helyen vagyunk, itt családra lelhetünk.”

és az egyházhoz akarok tartozni.

Ezt minden évben megünneplem, mint egy születésnapot.” Ifi helyett a szerdai bibliaórákra járt idős emberek közé, akik nagy szeretettel fogadták. „Sok nehézségük volt, fájt mindenük, de sosem panaszkodtak, hanem mosolyogtak, és mindig ott ragyogott az arcukon, hogy szeretik az Urat. Felüdítő volt számomra közöttük lenni, együtt imádkozni.”

Lelkészek és ikertestvérek Székely Tamás számára mintává vált a két fasori lelkipásztor szolgálata, akik nagyon szépen kiegészítették egymás habitusát, ideális vezetői párost alkotva. „Végh Tamás életigéje a Filippiekhez írt levél, az öröm levele, ezt tükrözi életvidámsága. Prédikációi rámutattak arra, hogy a hitélet öröm, nem pedig valami megugorhatatlan célkitűzés. Bizonyságtételei az élhető

kereszténységről szólnak” – fogalmazott az iskolalelkész. „Somogyi Péter alapos, rendes, precíz ember, aki mindig teológiailag megalapozottan tanít, szakmai és erkölcsi példaképként is megáll.

Lenyűgözött a tiszta evangéliumhoz való elvhű ragaszkodása, prédikációinak mélysége és rendezettsége.”

A lelkipásztorok nemcsak igehirdetőként, de magánemberként is példaképévé válhattak. „Láttuk a családjaikat, tanúi lehettünk annak, mennyire rajonganak feleségeikért és mennyire szeretik gyerekeiket.

Megmutatták, hogy a mai világban is lehet hiteles és boldog házasságban élni. Bepillanthattunk az életükbe, de láttuk azt is, hogy ennek van határa.

Tamás bácsit például nem lehetett telefonon hívni, amikor a családjával vacsorázott. Előtte és utána igen, de a vacsora az a családjáé volt.

Hogy megismerje fia vallását, édesanyja konfirmációs tanfolyamra járt.

Gyermekfelügyelet híján a tízéves Tamást is hozta magával, aki velük együtt tanult, olvasott, memorizált, és végül Végh Tamás engedélyével 1999-ben tízévesen konfirmált. „Életem legszebb napja volt, mert kimondhattam, hogy örökké Istenhez

Karakter • parokia.hu • 15

Lelkészként nagyon fontos, hogy meg tudjuk húzni ezeket a határokat, ha nem akarjuk, hogy bedaráljon minket a szolgálat. Ezt minden szolgálótársamnak érdemes lenne megszívlelnie.”

A lelkészek mellett a gyülekezeti tagok is fontos szerepet játszottak abban, hogy a fasori közösség lett számára mintává. „Olyan szeretettel fogadtak, mintha mindig is ismertek volna. Ennek köszönhetően a feltétel nélküli szeretet nem valami elvont dolog volt számomra, hanem tapasztalat. Ezek a tapasztalatok úgymond beleszeretik az embert az üdvösségbe.” A mai napig hálás ezeknek az embereknek, akikre ikertestvéreiként tekint. „Mindannyian testvérek vagyunk a Krisztusban, de vannak olyan testvérek, akik mégis közelebb állnak egymáshoz, és őket hívom ikertestvéreknek. Együtt tudtunk járni a hit útján, és ezáltal az evangélium megélt életformává lett számomra.”

Elhívás embermentésre Középiskolai tanulmányait későbbi munkahelyén, a Baár–Madas Református Gimnáziumban végezte. „Berkesi Gábor volt az iskolalelkészem, aki igen szelíd ember, ráadásul körülbelül velünk hasonló korú gyerekei voltak, ezért ráérzett arra, hogy mi az, amire a korosztályunk nem vevő, és azt kerülte. Szelídsége, csöndessége, humora nagyon sokat hozzáadott a fasori alapokhoz” – emlékezett vissza Tamás, aki gimnazistaként kétféle út között vívódott: hogy orvos legyen-e vagy lelkész.

Mivel szerette volna, ha úgy tudna az emberekhez beszélni, hogy értik is, amit mond, a biológia szakkör mellett beszédművelő szakkörre is járt.

Fölvették a debreceni orvosi karra és a budapesti teológiára is, de mivel nem kapott elhívó igét, ezért az orvosit választotta. Három év múlva

16 • Karakter • parokia.hu

azonban ráébredt, hogy ez nem az ő útja. „Azért vonzott az orvosi pálya, mert életeket szerettem volna menteni. Később ébredtem rá, hogy nem ideiglenesen, hanem az örökkévalóság számára. Úgy tekintettem a lelkészekre, mint akik kihúzzák a fuldoklót a folyóból, de amíg a folyóból kimentett meghal később, addig az, akit a kárhozatból húznak ki, örökké él. Időmbe került eljutni odáig, hogy a lelkészi szolgálat nem lélekmentés, hiszen nemcsak a lelkekért harcolunk, hanem az egész emberért: test és lélek együtt az ember, ezért a lelkészi szolgálat embermentés.”

Félbehagyta orvosi tanulmányait, de addig nem mert újra felvételizni a teológiára, amíg nem kap elhívó igét.

Imádkozott ezért Istenhez, eljárt minden létező gyülekezeti alkalomra, olvasta a Szentírást a Bibliaolvasó kalauz szerint haladva, de a megszólítás csak nem jött. Közben egy gyárban dolgozott segédmunkásként.

A felvételi jelentkezés határideje előtt egy nappal Somogyi Péter felesége, Krisztina volt a fasori igehirdető, és bár az aznapi ige sem szólította meg Tamást, az azt követő textus viszont villámcsapásként érte: „Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitok-

hoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek! Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben” – hangzott el Péter első levele 1. fejezetének 14. és 15. verse. Ez egyértelmű üzenet volt számára.

Elment felvételizni a teológiára, és a három évvel korábbival azonos összetételű bizottsággal találta szembe magát. Remegett a keze, izzadt a tenyere. Az akkori dékán, Békési Sándor ekkor megkérdezte tőle: „Mi történt magával az elmúlt három évben?”

Tamás elmosolyodott, és hirtelen magabiztosság töltötte el. „A Szentlélek ott és akkor megadta nekem, amit mondanom kellett arról, hogy miért szeretnék lelkész lenni” – emlékezett vissza. Fel is vették, és ez a magabiztosság azután végigkísérte tanulmányai során.

A tudatos épülés időszaka „Nagyjából a másodéves gyülekezeti gyakorlaton felismertem, hogy a lelkészi szolgálatomhoz szükségem lesz valami pluszra azon túl, amit tanítanak nekem, ezért önfejlesztésbe kezdtem, minden évben másfajta szakirodalmat elolvasva a kötelezőkön túl.

Azon is nagyon sokat dolgoztam, hogy ne legyek se Végh Tamás, se Somogyi Péter epigonja. Fölvettem a prédikációimat, visszahallgattam őket és javítottam a hibákat” – mesélte Tamás. „A legáció során nagyon sokféle gyülekezetet megismertem. Sokat tanultam gödöllői gyakornokságom alatt is Balogh Tamástól, például a kiscsoportokban való gondolkodásról vagy a tradicionális és modernizált egyházkép összebékítéséről.”

Tanulmányai mellett eleinte áruházi kasszásként dolgozott, ami nagyon jó lehetőségnek bizonyult arra, hogy találkozzon azzal a valósággal, amelyben a gyülekezeti tagok élnek. Amellett, hogy megfigyelhette a társadalom működését, szolgálatra is lehetősége nyílt, amikor egy-egy munkatársa megnyílt neki. Asztmája miatt azonban nem tudta sokáig végezni ezt a munkát. Szerencséjére az Érd-parkvárosi gyülekezet éppen lelkészt keresett, és megkérdezték a teológián, hogy van-e olyan hallgató, aki szívesen eljönne. Így találtak rá Székely Tamásra, aki tanulmányi ösztöndíjért gyakornokoskodhatott náluk 2015-től 2017-ig. Mire lediplomázott, már kétszáz prédikáció állt mögötte. „Hatodévemet Alsónémedin töltöttem, ahol igen sokat tanultam Szappanos Zoltántól a házi úrvacsoraosztás áldásairól. Emellett, mivel a

gyülekezeti többség földet művelt, elkezdtek megelevenedni számomra a földdel kapcsolatos példázatok is.

Egyszer elmentünk egy tábla mellett, amelyre ráírták: Mezőgazdasági eszköz élezése. Megálltam és elgondolkodtam azon, hogy akármilyen eszközzel nyúlunk a földhöz, azok mind élesek. A földet meg kell ahhoz sebezni, hogy termővé váljon. Amikor az Isten kezébe veszi a lapátot, a kapát vagy a gereblyét, az hasít, az megforgat, de így tesz jó termőtalajjá minket.”

Nem ragad le a formánál Székely Tamás lelkészi útjának több fontos állomása volt, mióta 2017ben palást került a vállára: beosztott lelkészként szolgálhatott hat éven át a pozsonyi úti gyülekezetben egykori gimnáziumi hittanoktatója, Berkesi Gábor mellett; teológiai doktori címet szerzett Anselmus imádságai, lelkigyakorlatai és levelezése – egy lelkipásztori és teológiai program tanulságai a 11. századból című dolgozatával; és egykori iskolájában lett előbb másod-, majd főállású iskolalelkész. „A Pozsonyi úti közösség hat év alatt a szívemhez nőtt, ezért nem volt könnyű elbúcsúzni tőlük Berkesi Gábor nyugdíjba vonulásakor” – mesélte Tamás. Amikor Tombor László, a Baár–Madas igazgatója két év után főállást kínált föl neki, rög-

tön meglátta a lehetőséget abban, hogy 680 diák és 120 munkavállaló között végezhet szolgálatot.

Minden tanévet központi fogalommal tematizál: tavaly az irgalom éve volt, amikor egymásra kellett figyelni, idén a hit éve, amikor felfelé kell figyelni. Keresi az erősebb online jelenlét lehetőségeit is. „Nem az a cél, hogy minden osztály külön gyülekezetté legyen, sokkal inkább az, hogy hitimpulzusokat adjak a diákoknak, akik ebben az életkorban mindent megkérdőjeleznek. Nem szabad leragadni annál a formai kérdésnél, hogyan juttatjuk el az üzeneteinket a diákokhoz. Sokkal fontosabb a tartalom, mert élet a tartalomból lesz. A Baár–Madasban olyanoknak is be kell ülniük az istentiszteletre, akik kevésbé kíváncsiak Jézusra. Akkor leszünk hitelesek a szemükben, ha mindenkihez ugyanazzal a szeretettel, lelkülettel, lelkesedéssel és odaszánással fordulunk.”

Az iskola mellett a gyülekezeti szolgálatot sem kell nélkülöznie: nemrég felkérték pasaréti ifjúsági lelkésznek, amelyet mellékállásként vállalt el. „Azt szoktam mondani, hogy az Úristen bárányokat terelgető kutyái közül én vagyok a hiperaktív típus, aki többször is elfut mellettük odavissza, hogy lássák, mert nem tud nyugton maradni” – válaszolta arra a kérdésre, nem fél-e attól, hogy újra két helyen dolgozva hamarabb kiég. Elmondása szerint őt feltölti, ha orgonálhat, ha prózát vagy verseket írhat, ha vízparton pihenhet, ha sokat olvashat, ha főzhet, ha a keresztlányával lehet, de pihenés közben szokta eltervezni a következő félévét is. Emellett arra is lehetőséget teremt, hogy igehirdetéseket hallgasson – hiszen hittel vallja: a lelkésznek is szüksége van arra, hogy az élő Ige újra és újra átformálja.

Barna Bálint Képek: Füle Tamás, gyülekezeti archívumok, családi archívum

Karakter • parokia.hu • 17

PÁRBESZÉDBEN A GYÜLEKEZETI VALÓSÁGGAL „Nem praktikákat, hanem teológiát tanítunk, amely Krisztus feltámadásának erejéből fakad” – vallja Literáty Zoltán, aki 2023. augusztus elseje óta vezeti a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karát. Az új dékánnal a lelkészképzés megújításáról beszélgettünk.

Nem lesz könnyű dolga a Hittudományi Kar dékánjaként, hiszen éppen újragondolás előtt áll a magyar református lelkipásztorképzés. Mi motiválta Önt arra, hogy vállalja ezt a felelősséget?

Egyházkerületünk elnöksége azzal az elképzeléssel keresett meg, hogy szeretnék a teológiai oktatást minél közelebb hozni a gyülekezeti valósághoz. Ebben olyan hídszerepet szánnak a Hittudományi Karnak, amely odavissza biztonságosan és mindenki számára jól járható, ezért dékánnak olyasvalakit kerestek, aki mindkét területen otthon van. Felkérésük elsőre azért ijesztő volt számomra, mert felmerült bennem a kérdés, hogy akkor hogyan maradhatok református lelkész. Magamra elsősorban református lelkészként tekintek, ezért idő kellett

18 • Karakter • parokia.hu

ahhoz, hogy megfelelő csendességgel és imádsággal kérjek bizonyosságot Istentől arra, hogy igent mondhassak. Időt kértem rá, időt kaptam rá, és Isten a maga igei vezetésével megerősített abban, hogy el kell vállalnom.

Ez az elsődleges motivációm.

Mit jelent a gyakorlatban az, hogy meg kell erősíteni a gyülekezeti szemléletet a lelkészképzésben?

Konkrétumok szintjén még korai lenne erről biztosat mondani, hiszen nagyon sok párbeszéd kell, hogy megelőzze a részletek kidolgozását. Diákjaink gyülekezetből indulnak – legtöbben ifisként – és gyülekezetbe érkeznek, de már lelkipásztorként, és a közte lévő hat év egy szereptranszformációról is szól. A cél az, hogy a teológus-

hallgatók minél többet érintkezzenek gyülekezeteink valóságával, hogy mély gyülekezeti beágyazottsággal és tapasztalattal rendelkezzenek, és úgy készülhessenek a lelkészi szolgálatra, hogy tudják, pontosan hová fognak megérkezni. Hat év alatt fel kell készíteni őket arra, hogy mi vár rájuk, mit várnak majd el tőlük.

Mindez természetesen nem előzmény nélküli a budapesti lelkészképzésben, hiszen ezt a célt szolgálja többek között az úgynevezett gyakorlati hetedik félév, a teológusnapok vagy a legáció is. Ugyanakkor ez utóbbi alapos átgondolásra szorul, mind a legátusokat fogadó gyülekezetek, mind az egyházkerület, mind a lelkészképző intézmény, mind maguk a legátusok részéről. A fentnevezett felek között létrehozandó párbeszédet követően szükséges lenne kimondani, miért fontos intézmény a legáció, mit várunk el tőle és hogyan tudjuk ezt támogatni az egyházkormányzat és az oktatás szintjén.

Hol van a helye ebben a keretben az intézményi lelkészségre való felkészítésnek?

Régóta beszélgetünk arról kollégákkal, hogyan lehetne az alapképzés részévé tenni az intézményi szolgálatra való felkészítést is. A nehézséget ebben egyrészt az okozza, hogy az alapképzés elsődleges feladata, hogy a hallgató tanuljon meg teológusként élni, gondolkodni, dolgozni és emellett tudjon gyülekezetet vezetni, közösséget építeni, igét hirdetni, lelkigondozni. Másrészt a kreditrendszer is abba az irányba terel minket, hogy a felaprózódás helyett nagyobb tanegységekben gondolkodjunk. Különböző tanegységek most is rendelkezésre állnak azok számára, akik kórházlelkésznek, lelkigondozónak, iskola- vagy ifjúsági lelkésznek, missziói lelkésznek vagy idősotthoni lelkésznek készülnének, például választható szemináriumok

Literáty Zoltán a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán végzett 2001-ben, PhD-fokozatát 2009ben szerezte. 2020-ban habilitált a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Kutatási területe a gyakorlati teológia, homiletika, retorika, ekkléziasztika.

2003-ban tanársegédként kezdett oktatni a Károlin, 2010-től adjunktusi minőségben. Számos tanulmány és kötet szerzője, szerkesztője és fordítója, magyar és idegen nyelvű konferenciák előadója, szervezője. A Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma Gyakorlati Teológiai szekciójának elnöke, a lelkesz.com prédikációs adatbázis szerkesztője, a Societas Homiletica igazgatósági tagja.

2011-től az Érdligeti Református Egyházközség önálló lelkipásztora, az Északpesti Református Egyházmegye tanácsosa.

Dékáni megbízatása mellett a kar Gyakorlati Teológiai Tanszékének tanszékvezetői feladatát is ellátja. formájában. Van külön vallástanár szakunk, és kiváló szakirányú lelkésztovábbképzéseink is vannak, amelyek ezt a célt szolgálják. Fontos azonban leszögezni, hogy szó sincsen a parókus lelkészi és az intézményi lelkészi szolgálat szembeállításáról vagy rangsorolásáról. Mindkettőnek fontos szerepe van egyházunk életében, és ezt figyelembe is vesszük, ám a kereteink adta lehetőségek között a képzés elsősorban a gyülekezeti lelkipásztori létre fókuszál.

Nem lehet minden elvárásnak egyformán megfelelni, és ez nyilván a hangsúlyok kapcsán is megjelenik majd.

Van-e például elképzelésük arról, hogy akadémikusabb vagy személyesebb irányba vinnék-e el a képzést?

Kicsi kar vagyunk, a lelkészképzést nálunk nem lehet személytelenül csinálni. Évfolyamonként 10-15 fő a hallgatói létszám, mindenkit személyesen ismerünk. Ráadásul a végzettek többsége, 80-90 százalékuk lelkipásztor lesz, leginkább gyülekezeti lelkész. Ahogy az előbb mondtam, az oktatásunk is erre épül.

A kívülről jövő felsőoktatási előírásokat és az egyház lelkészképzéssel szemben támasztott elvárásait persze össze kell tudnunk egyeztetni.

Részei vagyunk a hazai akkreditációs rendszernek és meg is felelünk a kri-

tériumainak. Munkatársaink magasan képzettek, jól oktatnak, hallgatóink pedig tudományos szempontból is felkészülten lépnek ki a Ráday Ház kapuján. Ami pedig a hangsúlyokat illeti, én annak vagyok híve, hogy lássunk jó célokat magunk előtt, és ezekhez válasszunk járható utat és alkalmas eszközöket magunknak.

Hogyan érdemes meghatározni ezeket a célokat?

A tervezhetőség és a pragmatizmus alapján hasznos lenne előre megmondanunk, hová kellene eljutnia egy elsőévesnek, hová egy harmadévesnek és hová egy ötödévesnek a lelkipásztorrá válás útján, tehát nekik is és magunknak is konkrét elvárásokat javasolt meghatároznunk. A mindig aktuális jelen időben, azaz a hat év alatt bármikor érteniük kellene a hallgatóknak, mit miért tanulnak. Általában a képzés középtáján szoktak hullámvölgybe kerülni, amikor egyrészt megnövekszik a vizsgaterhelésük, másrészt a huszadik életévüket elhagyva végérvényesen az éretté válás finisébe fordulva elhagyják a középiskolás attitűdöket és elkezdenek teológussá válni. Nos, egy ilyen élethelyzetben is hasznos lehet, ha mindenki tudja, hogy mit miért csinál. A minősítés, azaz a külső elhívás szempontrendszere felől

Karakter • parokia.hu • 19

nézve is jó lenne, ha a teológusok saját maguk előtt is láthatnák, hogy éppen hol tartanak. Mi, oktatói részről pedig igyekszünk ezt akár a tantárgyak szintjén is egymásra épülő célkitűzésekre lebontani. Magunknak is ki kell mondanunk, hogy mit miért csinálunk, és honnan hová akarjuk eljuttatni a leendő lelkipásztorokat.

Kiszámíthatatlan világunkban, ahol egymást követik a különböző krízisek – kollégiumtűz, világjárvány, háború a szomszédban –, hogyan lehet úgy célokat meghatározni, hogy nem tudjuk előre, pontosan milyen kihívásokra kell felkészíteni a lelkészek következő generációját?

Van, ami mindig változik, és ebben tényleg van kihívás, de van egy biztos szikla a lábunk alatt: a feltámadott Jézus Krisztus hatalma és uralma.

Hogy mi mindenre kell felkészíteni hallgatóinkat, azt nem tudjuk előre megjósolni, de egy biztos, hogy a feltámadott Krisztus evangéliuma felől értelmezve kell teológussá formálódjanak, hogy képesek legyenek ízig-vérig a feltámadás evangéliumát megélni és hirdetni a világban.

Ki gondolta volna néhány éve, hogy kamerákba meredve fogunk evangéliumot hirdetni üres templomokban és az internetet használjuk közvetítő médiumként? Erre nem lehet előre felkészíteni egy generációt. Arra

20 • Karakter • parokia.hu

viszont igen, hogy az evangéliumnak el kell érkeznie azokhoz, akiknek Isten azt elkészítette. Azaz, arra fel tudjuk őket készíteni, hogy a változhatatlan evangéliummal legyenek képesek alkalmazkodni a folyamatosan változó világban. Mondhatnám, legyünk Pál apostol tanítványai ezen a téren. Ahogy ő maga sem, úgy mi sem praktikákat, hanem teológiát tanítunk, amely Krisztus feltámadásának erejéből fakad.

Ez a fajta alkalmazkodókészség azt is igényli, hogy a teológusok ne a világtól elzárt buborékban töltsék a hat évet, hiszen olyan élethelyzeteket is kezelniük kell majd a gyülekezetben, amelyekkel ők fiatalként még nem találkozhattak. Erre fel lehet készíteni őket?

Ez valóban fontos kérdés, mert egyrészt nem várhatunk két évtizednél mélyebb élettapasztalatot egy huszonévestől, másrészt nem mondhatjuk azt sem, hogy ne közvetlenül érettségi után jelentkezzenek hozzánk az emberek. Máshonnan kell megközelítenünk a problémát. Én például szeretném, ha más végzettséggel rendelkezők, vagy a munka világából érkezők számára is lehetővé tudnánk tenni a lelkészképzést.

Ahhoz, hogy a már egzisztenciával rendelkezők ne csak belekóstoljanak a lelkészképzésbe, hanem el is jussanak annak végére és lelkészként is

szolgáljanak majd, olyan ösztöndíjrendszerre van szükség, amely meggyőzheti őket arról, hogy akár az élet közepén is érdemes váltani, ha Isten erre hívja őket. Egyházkerületünk egy ilyen ösztöndíjrendszer kidolgozására nem csak érdeklődést, hanem áldozatkészséget is mutat, és bízunk benne, hogy hamarosan erről többet is hírül adhatunk. Az mindenképpen meggyőző tapasztalat, hogy karunkon láttunk már szép példákat arra, hogy nemcsak tizenévesként adatik meg az elhívás, és ezeken a példákon keresztül kellene felmutatni, hogy idősebb fejjel, család mellett is lehet, sőt érdemes nálunk tanulni.

Említette a szemléletváltás kapcsán, hogy nagyon sok párbeszéd kell, hogy megelőzze a részletek kidolgozását.

Hogyan képzeli el ezt a párbeszédet és kikkel kell lefolytatni?

Az együttműködésnek több szintje is van. Az egyik a tanári kar, ahol ugyan a formális döntések a Kari Tanácson születnek, de ezeket meg kell, hogy előzze az a fajta közös gondolkodás, amely még elődöm, Kocsev Miklós dékán és Siba Balázs dékánhelyettes alatt kezdődött meg. Az ő útjukat követve továbbra is nyílt és őszinte kommunikációra törekszem, hogy a lényegről beszéljünk, hogy megoldásokra törekedjünk, hogy a végén egységes álláspontot tudjunk kialakítani a fontosabb kérdésekben. Én azt is szeretném, ha nem csak ügyek mentén beszélgetnénk egymással, hanem lelki közösségként is megerősödhetnénk. Ez utóbbi elérését fontos célul tűztem ki magam elé.

Az együttműködés másik szintje az egyházkerület. Az elnökséggel már elindult a párbeszéd, így ezen a téren bizakodó vagyok, de szeretném, ha az egyházmegyei és gyülekezeti közösségekkel is párbeszédet folytathatnánk. Fontosnak tartom, hogy testvéreink az egyházszervezet minden szintjén képbe kerüljenek azzal, hogy mi miért történik nálunk.

Miért fontos, hogy a gyülekezetek is képben legyenek mindezzel?

Ha a teológiai oktatást közelebb szeretnénk hozni a gyülekezeti valósághoz, akkor nemcsak az előbbinek kell lépéseket tennie az utóbbi felé, hanem kölcsönös közeledésre van szükség. Éreztetni szeretnénk gyülekezeteinkkel, hogy a Hittudományi Karon zajló lelkészképzés az övék és értük van, de ehhez érteniük kell, hogy mi miért történik nálunk, és látniuk kell, hogy honnan hová tartunk.

Csak akkor fognak imádkozni értünk, áldozatokat hozni a lelkészképzésért, fogadni vagy kiküldeni testvéreket, ha céljainkban osztoznak. Én magam is szívesen elmegyek bárhová, hogy ezt a víziót megosszam. Szeretném kiemelni ennek fontosságát presbitériumokban, közgyűléseken, értekezleteken, továbbképzéseken, találkozókon, és mindenhol, ahova csak meghívnak és ahol meghallgatnak.

Ennyiféle egyeztetés mellett mennyi ideje marad a hallgatókra, saját gyülekezetére és azokra a szolgálati területekre, amelyek eddig meghatározták életét?

Sokan kérdezték tőlem, hogy bírni fogom-e mindezt, és én is feltettem ezt a kérdést Istennek. Az biztos, hogy kevesebb tanórát fogok tudni tartani, mint korábban. Kinevezésem azonban egy hallgatómat se riasszon vissza attól, hogy továbbra is tegeződhessünk egymással. Másoknak talán furcsának tűnhet, de én eddig is tegeződtem velük. Senkitől sem szeretnék eltávolodni, még azoktól

sem, akikre kevesebb időm jut majd.

De még az időbeli leterheltségnél is jobban aggasztott az a szellemi leterheltség, amely a dékánsággal jár. Fontosnak tartom, hogy amikor a családommal, a gyülekezetemmel, a hallgatóimmal töltök időt, akkor valóban rájuk figyeljek, és ne egyéb teendőim járjanak a fejemben.

A mostani tanév sok szempontból tanulóév lesz számomra, és nagyon bízom Istenben, hogy tanítani is fog, hogyan is kell ezt jól csinálni.

Barna Bálint Képek: Füle Tamás

Nemcsak az egyházkerület szintjén zajlik a magyar református lelkészképzés újragondolása, de országosan, sőt, határokon átívelően is. Mennyire lehet közös nevezőre hozni a Kárpátmedence különböző teológiai képzéseit?

Már megkezdődött az ezzel kapcsolatos párbeszéd a hat teológiai kar között Gér András zsinati tanácsos vezetésével, de még csak a kezdő lépéseknél tartunk. A legfőbb célunk, hogy meg tudjunk fogalmazni egy mindenki számára elfogadható közös minimumot. Ez alatt nem olyan részletkérdéseket kell érteni, hogy mindenki tartson ugyanannyi görög órát, hanem annak a nagy, közös ívnek a felvázolását, amelyhez mindenki hozzáigazíthatja a képzési hagyományait. Ez azért nem könnyű feladat, mert egészen más gyülekezeti valósággal kell lelkészeinknek Baranyában vagy Borsodban szembesülniük, mint Budapesten, Debrecenben vagy Győr környékén.

Karakter • parokia.hu • 21

EGYÜTT FELELNI A HÍVÁSRA Az Istentől kapott elhívás, azon belül is a hivatás kérdése állt az idei Ráday-napok középpontjában. A programsorozat a lelkészi hivatásról szóló konferenciával kezdődött, másnap református középiskolások és ifjúsági csoportok töltötték meg a Ráday Házat, végül családi napra gyűltek össze a dunamelléki reformátusok a szentendrei Skanzenben.

Lelkészekről lelkészeknek Van-e még megrendítő ereje a XXI. századi lelkész életében a ténynek, hogy a közelébe engedi őt az Isten?

Igaz-e még rájuk a kiválasztás és az Istennel való közösségből fakadó boldogság? – ezeket a kérdéseket tette fel a 65. zsoltárt alapul vevő igei bevezetőjében Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyző a budapesti Ráday Házban tartott lelkipásztori konferencia résztvevőinek.

Mintegy száz lelkipásztor találkozott a Ráday-napok tudományos napján szeptember 28-án, csütörtökön.

22 • Karakter • parokia.hu

A lelkészi hivatást középpontba állító konferencia Bogárdi Szabó István korábbi és Balog Zoltán jelenlegi dunamelléki püspök egymást követő előadásaival vette kezdetét. A jelen lévő lelkészek kisebb csoportokban zajló műhelymunkán vehettek részt. Együtt gondolkodhattak arról, hogyan találhatja meg a lelkész az egészséges egyensúlyt családjában, gyülekezetének vezetőjeként és tagjaként, egyéni kegyességében, társadalmi szereplőként és misszionáriusként, az egyháztörténetben megjelenő református lelkészi karakterekből is inspirálódva.

Az élő Ige éve A diskurzust a Ráday Ház dísztermében Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnökének bejelentése követte: 2024 az Élő Ige éve lesz a Magyar Református Egyházban.

alkotók műveiből nyílt kiállítás. A két világháború közötti alkotásokat felvonultató tárlat december 19-ig tekinthető meg. A múzeummal szoros együttműködésben egyúttal régi-új helyén megnyílt a Bibliás Könyvesbolt is, amely megújult belső térrel és egy kávézósarokkal várja az érdeklődőket.

Milyen jövő áll előttetek?

Mi az én hivatásom, mire hív el Isten? – ez a sok keresztyén fiatalt foglalkoztató kérdés állt a Ráday-napok ifjúsági napjának középpontjában. Csaknem háromszáz, hivatásválasztás előtt álló református középiskolás látogatott el a budapesti Ráday Házba 2023. szeptember 29-én, pénteken.

Az egyházvezető úgy fogalmazott: az Ige életre keltése a Szentlélek hatásköre és felelőssége – igehirdetők és igehallgatók pedig egyaránt azonos oldalon vagyunk, a megszólíthatók oldalán. „Legyünk Isten kortársai!” – szólította fel a hallgatóságot a Könyvek Könyvéről tartott előadásában Visky András író, dramaturg, színházi teoretikus, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. „Jó tanítványnak lenni. Jézus közelsége olyan hely, ahol mindig lehet újat tanulni” – mondta köszöntőjében Balog Zoltán püspök. „A Ráday Ház lehetőséget ad arra, hogy a diákok ne csak egymással, de azzal is találkozzanak, aki a barátjuknak nevezi magát: Jézus Krisztussal” – ezt már Veres Sándor dunamelléki főgondnok tette hozzá.

Fontos, hogy az Ige úgy hangozzon, mintha itt és most történne, így válhat jelen idejűvé. Ám arra is figyelmeztetett: az Ige nem úgy lesz élővé, hogy az egyház a Szentlélek munkáját saját hatáskörében próbálja tartani. „Ha az egyház nem vállalja bátran Isten üzenetének közvetítését, eltér eredeti céljától és a gondolatok versenyébe kerülve nagyon rosszul jár. Elképesztő éhség van a világban a történő szó iránt, de nem magvas gondolatokra vár a világ, nem visz előre a Biblia fetisizálása. Egyedül az Ige megcselekvése, ami valóban élettel töltheti meg azt.”

Élet a játék örömével „Az élet több mint célokat elérni: önmagában is értékes, értelmes. Ami a legtisztábban kifejezi ezt, az az őszinte és örömre törekvő játék, mivel az lényege szerint távol áll mindenféle célszerűségtől” – biztatta a középiskolásokat igehirdetésében Németh Balázs lelkipásztor, a Mérnökmisszió vezetője.

„Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött” A nap záróakkordjaként az időszaki kiállítóterének tízéves jubileumát ünneplő Bibliamúzeumban 20. századi

Karakter • parokia.hu • 23

Mindezt egy mozgó kocsira rögzített inverz inga és néhány önkéntes diák segítségével szemléltette, akiknek az inga rúdját egyensúlyban kellett tartaniuk. „Krisztus ereje segít nekünk is egyensúlyba kerülni, általa leszünk képesek az Ő gyönyörűségére lenni.”

Még nem döntötte el, milyen pályát válasszon, csak abban biztos, hogy segíteni szeretne az embereknek – ezt már a Baár–Madas Református Gimnázium tizedikes diákja, Berezvai Laura osztotta meg érdeklődésünkre.

Pályaválasztás A játék örömét az ezt követő interaktív állomásokon maguk a fiatalok is megtapasztalhatták, eközben megismerkedhettek a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karával, valamint a más fővárosi egyetemeken megalakult református közösségekkel és lelkészeikkel.

Azt is hozzátette: megkülönbözteti a pályaválasztást a hivatástól. „Cserkész vagyok, nekem ez a hivatásom.

Nekünk, egyházhoz tartozó fiataloknak a feladatunk, hogy megszólítsuk a velünk egyidőseket. Ha látják rajtunk, hogy a közösségben jól érezzük magunkat, ők is csatlakoznak.”

Így különböző felsőoktatási intézménybe kerülve már tudni fogják, hol keressék a református diákok közösségét. A diákok a budapesti lelkészképzésről is kérdezhették teológusokat, eközben kiderült, hogy egy részük fontolgatja is a jelentkezést a teológiára.

Sok diák szorong amiatt, hogy nem tudják, pontosan mi vár rájuk az egyetemen, mire számítsanak – számolt be az egyik diákcsapat kísérője, Németh Tamás rózsakerti iskolalelkész.

Így van ezzel Meleg Kristóf is, aki azért jött el, hogy többet megtudjon az itteni teológusközösségről és a kollégiumi életről.

„Most fognak érettségizni azok, akiknek az élményekkel teli diákéveit a járvány keresztülhúzta. A digitális világban hátraléptek, bezárkóztak. Amikor bekerülnek egy új környezetbe, gyakran elveszettnek érzik magukat. Sokan szoronganak, szükségük van lelki társakra.” „Istentől kértem el, mit gondol arról, ha a lelkészi pályát választom. Sokat imádkoztam ezért, Igét is kértem, és mivel megerősítést kaptam, már megvan a célom. Most azért imádkozom, hogy Isten segítsen eldönteni, melyik intézményben tanuljak majd.”

24 • Karakter • parokia.hu

„A pályaválasztás azért is nehéz ma, mert nem biztos, hogy öt év múlva egyáltalán még léteznek azok a szakmák, amelyeket most választanak maguknak a fiatalok” – ezt már Inhoff Mona Aicha, az ELTE Misszió egyetemi lelkésze tette hozzá.

Ahogy azt köszöntőjében Hajdú Bálint Kadosa, a Dunamelléki Missziói Támogatói Szolgálat lelkésze megfogalmazta: az este célja az volt, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek egymáshoz és Istenhez.

A Sófár református dicsőítő iskola tanárzenekarának szolgálata után Pálfalvi J. Viola segédlelkész tartott áhítatot Zákeus története alapján. A Jézussal való találkozásban három dolog történik: Jézus megszólít, felráz és kimozdít – sorolta.

„Isten azonban megáldott minket azzal a kreativitással, amellyel megteremtette a világot, az üzenetünk ezért az volt a fiatalok felé, hogy ha napi kapcsolatban vagyunk az Úristennel, akkor helytállunk, bárhol is vagyunk.”

Kilépni a buborékból Az ifjúsági napot követő délutáni ifitalira a budapesti és a fővárosi agglomerációhoz tartozó református gyülekezetek ifjúsági csoportjai kaptak meghívást. „Zákeus mindent megtett ezért a találkozásért – Jézus pedig nemcsak észreveszi őt, de a nevén is szólítja és magához hívja. Az, ahogy közösséget vállal Zákeussal, felrázza a vámszedőt. Felismeri korábbi bűneit, szembesül azzal, ki is ő valójában. Jézus nem megalázni akarja őt, hanem azt mutatja meg, mennyire fontos ő az Isten Fiának. Gyógyítja Zákeust, Isten szeretete nyomán pedig a mi életünk is változhat.”

A vártnál jóval többen, több mint kétszázan regisztráltak az eseményre, amely felépítésében is a gyülekezeti ifjúsági alkalmakat idézte: volt benne játék, Ige, előadás, csoportbeszélgetés és közös dicsőítés is.

Kovách I. Bendegúz lelkipásztor előadásában arról beszélt, hogyan lépjünk ki abból a zárt gyülekezeti buborékból, amelyben élünk.

Ennek szemléltetéseképpen közösen felvérteztek egy harcost. Az első, amire a harcosnak szüksége lesz, a bátor szív. Bátornak lenni, nem félni különösen nehéz a félelem kultúrájában, amelyben élünk. Ám aki fél, az befolyásolható, irányítható – figyelmeztette hallgatóságát az előadó. A legtöbbször attól félünk, hogy nem vagyunk

Karakter • parokia.hu • 25

elég értékesek mások szemében. „Jézus főpapi imájában arról beszél, hogy nem kivenni akarja a tanítványokat a világból. Nekünk azért lehet ma hitünk, mert ők nem futamodtak meg. Jézus nem kivesz egy helyzetből, hanem hatással van körülményeinkre, és arra, ahogyan azokat tapasztaljuk.”

Az ifisek ezután kisebb csoportokban oszthatták meg egymással, ők hogyan élik meg a félelem, a buborékból való kilépés, a magány érzésének nehézségeit. Felmerült az a kérdés is, hogyan beszélhetnek másoknak Istenről akkor, amikor ők is éppen távolabb kerültek tőle; és hogyan lehetnek hitelessé ezekben a küzdelmeikben is.

Hagyjuk nyitva a történetet!

A Ráday-napok programsorozata harmadnap a Ráday Ház falain kívül folytatódott. Ezernél is több dunamelléki református látogatott el a Ráday családi napra a szentendrei Skanzenbe szeptember 30-án, szombaton. Az Uriel zenekar dicsőítő szolgálatát követően Balog Zoltán püspök hirdette Isten Igéjét.

„A Bibliában számos nyitott végű történettel találkozunk.

Amikor Isten megígért jóságához hívunk másokat, hagyjuk nyitva mi is a történetet! Hagyjunk Istennek időt arra, hogy cselekedjen! A legfőbb jó Jézus Krisztus szeretete, bennünket is ez hozott ma össze” – fogalmazott.

A találkozások helye Nyilas Zoltán északpesti esperes a szervező északpesti és vértesaljai egyházmegyék nevében köszöntötte az egybegyűlteket.

26 • Karakter • parokia.hu

Az elöljáró kérdésünkre elmondta: Dunamelléken jelentős népmozgás tapasztalható, a reformátusok így életük során több gyülekezethez is kötődhetnek. Ezért is van jelentősége a családi naphoz hasonló összejöveteleknek, ahol a régi barátságok és testvéri kapcsolatok is feleleveníthetők.

A családi napon Dunamellék minden egyházmegyéje lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Saját sátraiknál jó szóval és maguk készítette sós és édes süteményekkel fogadták a más-más tájegységekről érkezett testvéreiket.

A szeretetvendégség jó alkalmat teremtett az ismerkedésre és a viszontlátásra is.

A gyerekeket is értékes időtöltéssel várták: az istentisztelettel párhuzamosan gyermek- és ifjúsági programokat szerveztek Bereczky Judit lelkipásztor, valamint a Református Fiatalok Szövetsége szolgálatával.

Megszólít engem Az elhívás kérdése állt a családi nap középpontjában is.

Az emberi hivatás három színtere a család, a társadalom és a hitélet – hangzott el a teltházas pódiumbeszélgetésen. Isten nem véletlenül helyezett oda, ahová: terv van az életünk mögött – mondta Fodorné dr. Ablonczy Margit református lelkész, családterapeuta. A szakember kifejtette: ha megértjük, hogy Isten akaratából születtünk pont abba a családba, környezetbe, társadalomba, ahová helyezett bennünket, az segít a nehézségek idején is.

Beszélgetőtársa, Harmathy András szentendrei lelkipásztor a lelkészi hivatásról, valamint a hétköznapi felada-

tokban megtalált elhívásról, Fürjes Zoltán, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár pedig a többi közt a tanítványozás küldetéséről beszélt, melyben a példaadás meghatározó szereppel bír.

Mindannyiunk valósága A pódiumbeszélgetés ideje alatt kézműves foglalkozásokat tartottak: népviseletbe öltöztetett rongybaba, bőrből kivágott kulcstartó és színes papírsárkányok is készültek a gyerekek örömére. A nap Tímár Sára és együttese zsoltárkoncertjével folytatódott, amely gyönyörű példája volt annak, hogyan kapcsolódik össze a népzene és az egyházi ének. Énekeskönyvünkben is szereplő énekeinket a közönség együtt énekelte az előadóval.

Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperes kérdésünkre elmondta: azért is választották a Ráday-napok helyszínéül a szentendrei Skanzent, mert aki ide belép, annak szeme előtt megelevenedik nemzetünk múltja, hagyományai, az elődeink élete és azok a közös értékek, amelyek bennünket, reformátusokat megtartottak. Az esperes záró áhítatában arról beszélt: „Mi, keresztyén emberek azért vagyunk képesek végigmenni az élet útján, mert tudjuk, hogy minket a Mindenség Ura hívott el, azért, hogy róla

tanúskodjunk ebben a világban. Milyen jó együtt tanúskodni, együtt lenni, együtt hinni abban, hogy Istennek ma is van ereje szabadítani! Legyen ez mindannyiunk valósága!”

A Ráday-napokon idén több mint másfélezer ember találkozhatott. Videós beszámolóinkat a Parókia portálon, és YouTube-csatornánkon is megtalálhatják.

Tudósítók: Barna Bálint, Dezső Attila, Jakus Ágnes, Parti Judit; Képek: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 27

ÚJRA RÉGI HELYÉN A BIBLIÁS KÖNYVESBOLT Visszaköltözött a Ráday Házba a megújult Bibliás Könyvesbolt, amely kávézósarokkal is bővült.

Megújult falak között várja korábbi és leendő látogatóit a budapesti Bibliás Könyvesbolt, mely a Bibliamúzeum új időszaki kiállításával együtt nyílt meg a Ráday-napok keretében. „Itt minden látogató lehetőséget kap arra, hogy a Bibliát és a Bibliával kapcsolatos könyveket megvásárolhassa, kezébe vehesse, magába szívhassa az illatukat, és haza tudja őket vinni, hogy az olvasásból valóságos élet és valóságos cselekedetek származzanak” – mondta köszöntőjében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a zsinat lelkészi elnöke.

Nevéhez méltón a Bibliás Könyvesboltban többféle, köztük magyarázatos, ifjúsági, képregényes, régebbi és újabb fordítású, egyedi kötésű és idegen nyelvű Szentírás megtalálható. A kínálatban szerepel a 2021-ben bemutatott új Református Énekeskönyv többféle méretben és megjelenésben, a hazai és nemzetközi keresztyén irodalom színe-java, bibliakommentárok, gyermekeknek szánt foglalkoztatók és gasztronómiai könyvek is.

28 • Karakter • parokia.hu

A frissülő kínálatról a Bibliás Könyvesbolt Facebookoldaláról is értesülhetünk, és hamarosan az új weboldalon is tájékozódni lehet a kiadványokról. A könyvek mellett apróbb ajándéktárgyakat, képeslapokat, igés kerámiákat is lehet vásárolni az üzletben. „A könyvesbolttal szomszédos Bibliamúzeum állandó és időszakos kiállításaira az üzletben vásárolhatóak majd jegyek, ám év végéig még ingyenesen látogathatják azokat az érdeklődők” – mondta kérdésünkre Losoncziné Papp Judit boltvezető. A könyvesbolt kínálatában a kiállításokhoz kapcsolódó szakmai kiadványok is elérhetők lesznek a jövőben.

A Bibliás Könyvesbolt hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között, szombaton 10-től 14 óráig várja a látogatókat a budapesti Ráday Házban (1092 Budapest, Ráday utca 28).

Dezső Attila Kép: Füle Tamás

DUNAMELLÉKEN TÖRTÉNT NEMCSAK KŐBŐL ÉPÜL

AKIT RÁKOSCSABÁRA HÍVOTT AZ ÚR

Új pásztort kapott a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség: Füzesi Zoltán nyugalmazott lelkész utóda Balogh Márk Dávid lett, akit Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese 2023. április 23-án iktatott be új szolgálati helyére. Az ünnepi alkalmon Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök hirdetett Igét. Balogh Márk Dávid két fontos feladatot örökölt elődjétől: új iskolaépületet építeni a már kinőtt és rossz állapotban lévő régi helyett, valamint befejezni a rákoskerti Makovecz-templomot. Utóbbi azért is fontos, mert a presbitérium szeretné, ha a rákoskertiek missziói gyülekezetté válhatnának.

Ezekért a célokért imádkoznak, és hisznek benne, hogy az Úr képes csodát tenni, ha engedelmesek maradnak és elfogadják az akaratát.

KRISZTUSRA MUTATVA DUNAVARSÁNYBAN

Dunavarsány reformátusai négy évtized után új lelkipásztoruk beiktatását ünnepelték május 7-én. Korsós Tamás a lelki növekedést és a városi misszió céltudatosabbá válását reméli új szolgálati helyén. Az ünnepi istentiszteleten Takaró András délpesti esperes, püspöki főtanácsos igehirdetésében arra emlékeztetett, hogy az egyház nem velünk kezdődött és nem is velünk végződik majd, a lelkésznek pedig térdre kell esnie ahhoz, hogy az Istentől kapott üzenetet minden korban átadhassa. A dunavarsányi gyülekezet az elmúlt négy évtizedben szerteágazó missziói munkát végzett, és ehhez a szolgálathoz szükség volt arra a szolgálói körre, amely ma is nagy segítséget jelent az új lelkipásztornak – köszöntötte utódját Bóna Zoltán nyugalmazott lelkipásztor.

Hozzátette: Korsós Tamás szolgálata akkor lehet gyümölcsöző, ha szeretettel és bizalommal tekint a rábízottakra, és ő úgy látja, utódjában megvan erre a nyitottság.

FÁKLYÁT, CSERÉPKORSÓT ÉS KÜRTÖT ELŐ!

Beiktatták Bocskorás Bertalant, a kiskunhalasi református gyülekezet új elnök lelkészét, a 2023. május 14-i ünnepségen az igehirdetés szolgálatát Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök végezte. A beiktatási ceremónián Bán Béla esperes adta át a Kiskunhalasi Református Egyházközség hivatalos pecsétjét és a templom kulcsát az új lelkésznek. Az előző halasi elnök lelkész, Bödecs Pál köszöntőjében elmondta: nehéz feladat hárul Bocskorás Bertalanra, hiszen a magukat kereszténynek vallók száma a hivatalos statisztika szerint hazánkban évente több mint 2%-kal csökken, így van ez Halason is. Ez riasztó adat, hatalmas felelősséget ró a gyülekezetre és a missziói munkára. Szükség van a lelkésztársakra, presbiterekre, a gyülekezet összefogására és az Istenbe vetett, bátor gedeoni bizalomra. „Fáklyát, cserépkorsót és kürtöt elő, kedves halasi testvérek!” – szólította fel a hit harcára Bocskorás Bertalan a gyülekezet minden tagját.

Karakter • parokia.hu • 29

ÚJ KEZDET PÁKOZDON

Isten csodái kísérték eddigi életét – vallja Szabó Márk pákozdi református lelkipásztor, akit 2023. május 4-én iktatott be új szolgálati helyére Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai református esperes. A pákozdi gyülekezet egyszerre két lelkésszel gazdagodott, mert Szabó Márk felesége, Szabó-Sepsi Klaudia is pásztorként szolgál egyházközségükben. A lelkészházaspár Pákozdra érkezése így nemcsak Márkék életében volt újabb csoda, de a közösség életében is. „Elsődleges célunk az evangélium eljuttatása az emberekhez” – mondta Szabó Márk. A Szentháromság vasárnapjára eső lelkészbeiktatáson Balog Zoltán dunamelléki református püspök és zsinati lelkészi elnök hirdetett igét, a több mint háromszáz éves templom pedig zsúfolásig megtelt az ünneplő testvérekkel. A közösség áldásként tekint új pásztoraira, igent mondott rájuk és szeretnének a vezetésükkel együtt menni a keskeny úton – fogalmazott az ünnepségen Csordás Kornél főgondnok.

TISZTA SZÍVVEL A SZOLGÁLATBAN

Beiktatták Horváth Andreát, a Harkányi Református Egyházközség lelkipásztorát 2023. június 3-án. A lelki építkezés szempontjából a tiszta szívek a legfontosabbak – fogalmazott ünnepi igehirdetésében Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök, hozzátéve: minden közösségben fontos, hogy a tagjai tudjanak egymás hitére építeni. „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Ezzel az Igével áldotta meg Szloboda József, a Baranyai Református Egyházmegye megbízott esperese a beiktatás után a lelkésznőt. Bereczky Ildikó, a gyülekezet előző lelkésze is köszöntötte Horváth Andreát. A két lelkipásztor kapcsolata régre nyúlik vissza: Bereczky Ildikónak nagy szerepe volt a most beiktatott lelkipásztor hitének fejlődésében. Horváth Andrea háláját fejezte ki a jelenlévőkért és mindazokért, akik segítették őt az idáig vezető úton.

MEGTISZTELŐ ÖRÖKSÉG

„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket” – hangzott az apostoli köszöntés a Pesterzsébet-Klapka téri református templomban Bedekovics Péter Pál beiktatásán 2023. június 12-én, vasárnap. A Veress Gábor néhai lelkipásztor visszavonulásával, majd halálával támadt űr után ismét céltudatos, fiatalon is sokoldalú lelkész pásztorolja a pesterzsébeti gyülekezetet. Az ünnepi Istentiszteleten Igét hirdetett Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Kovács Gergely egyházmegyei főjegyző imádsága után hivatalosan is beiktatta tisztségébe az új lelkipásztort. A lelkésztársak által mondott igei áldásokat követően a gyülekezet presbitériuma nevében Csák Zsolt tiszteletbeli főgondnok köszöntötte Bedekovics Pétert. A főgondnok elmondta: az új lelkész nehéz, de megtisztelő örökséget kapott Veress Gábor után. A gyülekezet és az iskola építése most a legfőbb feladat – hangzott el.

30 • Karakter • parokia.hu

A MEGTETT ÚT EMLÉKEZETE

Az alcsúti református gyülekezet öt éve hűségesen támogatja és kíséri lelkipásztorát, Lendvai Sándort. Ott voltak minden jeles alkalmon: felszentelésén, harmincadik születésnapján és házasságkötésekor is. Június 11-én újra együtt ünnepeltek beiktatásán. Az ünnepi istentiszteleten Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperes hirdetett igét, majd beiktatta Lendvai Sándort. „A mindennapok kihívásai várnak közös munkánkra és közös életünkre. Lelkipásztorunk hivatásként tekint szolgálatára, küldetéstudata van és nem rejti véka alá, hogy ő is ember. Vannak félelmei, de példát mutat mindannyiunk számára, hogy bármi történjen is, hitünk megtart minket” – fogalmazott Tima János főgondnok. Válaszában az új lelkész elismerte: valóban vannak kétségei, hogy milyen igehirdető lesz, szól-e majd hozzá Isten. Mégsem neki kell kitalálni, hogy mi az Úr akarata, hanem Őt kell kérdeznie. Eddig megtett életútja pedig arra figyelmezteti, hogy mindenkinek jár az esély.

GYÜLEKEZETÉPÍTÉS TELJES SZÍVVEL

Hálaadó istentiszteleten ünnepelte a Hartai Református Egyházközség lelkipásztoruk, a 2021 óta a gyülekezetben szolgáló Tarr Csaba ünnepélyes beiktatását, június 18-án vasárnap. „Ha a teljes szíved odaadod, abból közösség épül és erősödik” – hangzott a szószékről Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök útravalója a lelkésznek és hallgatóságának egyaránt. Bán Béla bács-kiskunsági esperes imádságában az Istennek való teljes odaadásért, odaszánásért fohászkodott. Ezután beiktatta lelkipásztori tisztségébe a megválasztott Tarr Csabát. Az új lelkipásztor korábbi kérdésünkre válaszolva elmondta: jelenleg gyülekezetépítő munka zajlik, amelynek fontos feladata a rendszeres hétközi alkalmak bevezetése, hogy a tagok a vasárnapi istentiszteleti alkalmakon túl máskor is keressék az Istennel és az egymással való közösséget. Célja visszavonzani azokat, akik az évek során eltávolodtak a közösségtől, ennek jól működő formája a családlátogatás.

MAJOSHÁZÁN IS KRISZTUS A JÖVŐ

A reformátusok bizakodva tekintenek a jövőbe a Pest megyei településen, amelynek megújult templomában iktatták be Krajczár János lelkipásztort július 2-án. Ahogy az ünnepi istentiszteleten elhangzott, a dél-budapesti agglomerációhoz tartozó településen a lelkipásztornak különleges szívre van szüksége, amelyben sok békesség, öröm és türelem lakik. Krajczár János beiktatása fontos mérföldkő a gyülekezet történetében, az új lelkipásztor elsődleges feladatának a szeretetteljes közösségépítést tartja. Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök igehirdetését követően Takaró András délpesti esperes a templom kulcsának és a gyülekezet pecsétjének jelképes átadásával iktatta be Krajczár Jánost. „Az én feladatom, hogy az evangélium ereje által váljak közösségépítővé, hogy a majosháziak Krisztus köré gyűljenek össze valódi közösségként” – vallotta a köszöntésekre adott válaszában a beiktatott lelkipásztor.

Karakter • parokia.hu • 31

ALÁZAT, ODASZÁNÁS, SZERETET

A sok évszázados múlttal rendelkező Diósjenői Református Egyházközség 2023. július 9-én, vasárnap harmincadik beiktatott lelkészét köszönthette Karászi Attila személyében. Az ünnepi Istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdetett Igét, majd Nyilas Zoltán északpesti esperes iktatta be az új lelkipásztort. Gottfried Richárd, a gyülekezet előző lelkipásztora köszöntőjében arra kérte szolgatársát, hogy ne a kívülről érkező hangokra és elvárásokra figyeljen lelkészi szolgálata során, hanem arra, amit Isten rá bízott és kér tőle. Karászi Attila az elhangzott biztatásokat megköszönve kiemelte: jó volt megélni az egyházmegyén belüli kollegialitást. „Amikor ketten együtt, egy akaraton vannak, az nem csupán duplázódik, hanem hatványozódik. A hatványozódás pedig áldás: Így jöttünk ide, hogy áldássá legyünk. Ehhez időre, alázatra, odaszánásra és sok szeretetre van szükség” – biztatta gyülekezetét.

SOK MINDENT HORDOZUNK

Hálaadó ünnepi istentiszteletre gyűltek össze szeptember 3-án a budaörsi református gyülekezet tagjai, ahol az egy éve közösségükben szolgáló fiatal lelkipásztor, Czakó Zoltán beiktatására került sor. Újonnan választott lelkészük hivatalba lépését a tavaly felszentelt Szőlősgazda Háza Gyülekezeti Központban ünnepelték. Az ünnepi istentiszteleten Nyilas Zoltán északpesti esperes hirdette Isten Igéjét és iktatta be új tisztségébe a lelkészt. A budaörsi gyülekezet nevében először Varga András főgondnok mondott köszöntőt, ezután Petőné Püski Ilona, a gyülekezetben harminc éve szolgáló lelkipásztor fejezte ki háláját közös munkájukért és a megújulásért. Czakó Zoltán a köszöntésekre adott válaszában arról beszélt, hogy amikor megismerjük Jézus Krisztust, még sok mindent hordozunk, de Ő mindig rámutat arra, hogy mi az, amit le kellene tennünk. Fő célja, hogy az emberek megismerjék Jézus Krisztus megváltó szeretetét és üdvözítő kegyelmét.

FŐGONDNOKOK ASZTALKÖZÖSSÉGBEN

Immáron másodjára tartott főgondnoki vacsorát a Vértesaljai Református Egyházmegye, ezúttal az idei presbiterválasztásra való készülés jegyében. A tavalyi évben az egyházmegyei Missziói Bizottság javaslatára létrejött, hagyományteremtő szándékú kezdeményezés célja, hogy a vértesaljai főgondnokok összegyűljenek, és közösségben elköltött vacsora keretén belül beszélgessenek egymással, megosztva gondjaikat és örömeiket, nehézségeiket és áldásaikat. A 2023. április 21-én tartott alkalomnak az előzőhöz hasonlóan ismét Seregélyes adott otthont. A meghitt, jó hangulatú vacsora nemcsak tapasztalatcserére, kötetlen beszélgetésekre és közös elcsendesülésre nyújtott lehetőséget, de arra is, hogy felvezetésül szolgáljon az egyházmegyei presbiterképzéshez. Bőven volt mit megvitatni egymással a presbiterválasztás kihívásai kapcsán is – tudtuk meg Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperestől és Csizmadia Zsolt egyházmegyei főgondnoktól.

32 • Karakter • parokia.hu

MEGÉRKEZŐK TEMPLOMA

Püspöki felszentelő imával és nemzeti színű szalag átvágásával avatták fel a Kerepesi Református Missziói Egyházközség újonnan épült templomát és gyülekezeti központját 2023. április 30-án. A szalagot Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök, Nyilas Zoltán északpesti esperes, Koncz Zoltán kerepesi lelkipásztor és Vécsey László országgyűlési képviselő vágták át. A püspöki igehirdetésben elhangzott: a templom akkor tölti be hivatását, ha ott valami nagyon fontosat tudunk elmondani – nem magunkról vagy egymásról, hanem arról, hogy mit tett velünk az Isten. A templom ezért Krisztus békéjének eszköze, amelyből akkor lesz áldás mások számára, ha továbbadjuk azt, amit megértettünk abból, hogy mi a célja életünknek. Koncz Zoltán beszédében a pusztai vándorlásból való megérkezés hasonlatával élt. Reméli, hogy új otthonukban a gyülekezet lelki házzá épülhet, ahol Isten gyermekeivé, Jézus tanítványaivá, az Úr jó szolgáivá válhatnak.

AHOL A KEVÉSBŐL IS ÁLDÁS FAKADT

Egyházközségük templomának külső renoválásáért adtak hálát 2023. május 13-án a Budapest-Rákosszentmihály-Sashalmi Református Gyülekezet tagjai. Hosszú és kihívásokkal teli időszakot hagyott ezzel maga mögött a helyi református közösség, de Isten megáldotta erőfeszítéseiket, így immáron külsőleg újjászületett épületben folytathatják a lelki építkezést. A hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök hirdetett igét, Szloboda József, a BudapestÉszaki Református Egyházmegye esperese mondott fohászt, majd az egyházközség főgondnoka, Király Zoltán köszöntötte a jelenlévőket. Az építkezés részleteit az egyházközség lelkipásztora, Kertész Péter ismertette. Kertész Péterné Horváth Ilona lelkipásztor beszédében megköszönt minden támogatást, amelyet kaptak, és felidézte Csiha Kálmán emlékét is, aki arra figyelmeztette őt, hogy valójában csak egyvalamink maradandó: Krisztus a szívünkben.

ÚJABB ÁLLOMÁS AZ ÚTON

Templomuk teljes külső felújításáért, valamint a gyülekezeti terem és a parókia megújulásáért adtak hálát a sárkeresztúri református gyülekezetben 2023. május 20-án. Az ünnepi istentisztelet Hajdú Szabolcs Koppány esperes igehirdetésével kezdődött, ezt követően a lelkipásztorok egy-egy áldást mondtak az úrasztalánál. Az istentisztelet beszámolókkal folytatódott, melyekből mélységeiben is megtudhattuk, milyen munkák folytak a gyülekezetben az elmúlt években. Veres Sándor dunamelléki főgondnok köszöntőjében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke köszöntését tolmácsolta, és maga is hálát adott Urunknak a munka elvégzéséért, a gyülekezet imádkozó közösségéért, valamint az adakozók önzetlenségéért. A főgondnok beszédében kiemelte, hogy az új toronynak kettős üzenete van: egyrészt irányt mutat a távolból, másrészt arra is rámutat, hogy amit itt, a földön kaptunk, azt Isten dicsőségére és országa építésére kell fordítanunk.

Karakter • parokia.hu • 33

REMÉNYTELJES JÖVŐ

Templomszentelési istentiszteletre és hálaadásra gyűltek össze 2023. május 27-én a Kalocsán és környékén élő reformátusok. Százötven éves épületegyüttesük teljes átalakításával és új templomuk kialakításával régi vágyuk teljesült. Az ünnepségen Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke avatta fel az új templomot, majd hirdette Isten Igéjét. Az igehirdetést követően Bán Béla bács-kiskunsági esperes imádkozott a gyülekezet további lelki növekedéséért. Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka köszöntőjében azt mondta: míg az eddigi időszak feladata és lehetősége a külső építkezés volt, a jövő reménysége a közösség építése lesz. Bóna József gyülekezeti főgondnok záró beszédében a hálaadást és a reményteljes jövőt, a belső lelki megújulást hangsúlyozta, ahol a gyülekezet életében az élő Jézus Krisztus a közös nevező, aki által naponként megláthatják az általa elkészített csodákat.

ISTEN ORSZÁGA NEM KŐBŐL ÁLL, HANEM SZÍVBŐL

Megújult a Túronyi Református Gondozói Egyházközség csarnótai temploma, ez alkalomból tartott hálaadó istentiszteletet a gyülekezet 2023. június 10-én. „A templom nem csak tégla és festék. Mert az Isten országa nem kőből áll, hanem szívből” – hívta fel az ünneplő gyülekezet figyelmét igehirdetésében Szloboda József, a Baranyai Református Egyházmegye megbízott esperese. A hálaadó alkalmon Hanvay Zoltán, a gyülekezet lelkipásztora beszélt arról, hogy miért volt szükség a templom felújítására, és arról is, hogy hogyan újult meg a több, mint százötven éves épület, szinte csodával határos módon. „Mert embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. Az átélt csodák felelőssé tesznek minket: beszélni kell róla és megbecsülni, amit kaptunk. Keresztyén felelősségünk abban is áll, hogy továbbadjuk.

Ahogy kaptuk a gyülekezetünk elődeitől, úgy kell nekünk is példát mutatva használni, megőrizni és átadni.”

TEMPLOMOT ÉS GYÜLEKEZETET ÉPÍTENEK

Az elmúlt négy évben megvalósult építkezésekért, megújult templomukért és újjáéledő gyülekezeti közösségükért adtak hálát június 25-én a Seregélyesi Református Egyházközségben. Az ünnepi istentiszteleten Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke hirdette az Igét, aki kiemelte: boldogság ott lenni, ahol Isten Igéje hangzott, hangzik és láthatóan a jövőben is hangozni fog. Az ünnepi közgyűlést Maksai Attila, a gyülekezet lelkipásztora nyitotta meg, ezután Jankovics István műszaki ellenőr számolt be a 2018 és 2022 között zajló templomfelújítási munkálatokról, amelyeket végül négy ütemben tudtak megvalósítani. A lelkipásztor tolmácsolta Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök üdvözletét is. „Szívből kívánom, hogy amikor majd a fizikai munkák befejeződnek, a lelki megújulás folytatódjon, és a hitbeli ébredés és megerősödés sokakat elérjen” – fogalmazott üzenetében az egyházvezető.

34 • Karakter • parokia.hu

OTTHONUNK A TEMPLOM

Hálaadó énektől zengett 2023. július 1-jén a Nagyszokolyi református templom, ahol hálaadó istentiszteletre került sor a templom külső részének, illetve orgonájának felújításáért. A megjelenteket Rácz József tolnai esperes köszöntötte, az Igét Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette. Ezután Harsányi Béla nagyszokolyi lelkipásztor ismertette a pályázati támogatásokkal megvalósult, és már befejezett templom- és orgonafelújítási munkálatokat a jelenlévőkkel. Nagy szükség lenne a templom belső felújítására is, de mély hálával tartoznak Isten eddigi gondviseléséért, hisz Ő az, aki az eddigi munkákra is kirendelte az anyagi feltételeket. Rácz József esperes ehhez kapcsolódva megjegyezte: rendkívül fontos minden gyülekezetben, hogy a hívek maguk is áldozatra készek, adakozók legyenek, mert hosszú távon csak így épülhet bármely gyülekezet, ha az ott élők hajlandóak érte tenni.

A MI HADI JELVÉNYÜNK AZ IGE

Takaró András délpesti esperes, püspöki főtanácsos beiktatásának 30. évfordulójáért adtak hálát a kiskunlacházi református templomban szeptember 17-én. Az ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdetett Igét. „A mi egyházunknak egyetlen hadi jelvénye van: az Írás, a Biblia. Ahogy pedig az Igét értjük, a csak nekünk szóló, saját életünkre alkalmazott üzenetek jelentik a családok hadi jelvényeit, amiben ott van Isten népének a gazdagsága”– emlékeztetett.

Az ünnepi jubileumon többek között az elmúlt harminc év szolgálatainak emléket állító fényképalbummal lepte meg a gyülekezet Takaró Andrást, akit levélben köszöntött a több mint nyolcvan délpesti lelkipásztor is. Az esperes egy, a Ráday Házat díszítő töki mennyezetkazettáról készült nyomatot is átvehetett Balog Zoltán püspöktől. A köszöntésekre válaszul Takaró András elmondta: ez a nap számára elsősorban az Isten iránti háláról és köszönetről szól.

NÉGYSZÁZ ÉVNYI ÁLDÁS SUKORÓN

Az összefogás és a közösség szorgalmas munkája képes maradandót alkotni – üzeni az utókornak a Sukorói Református Missziói Egyházközség alapítóinak példája.

A település egész napos ünnepséggel emlékezett meg 2023. szeptember 23-án református egyházközségének négyszáz éves fennállásáról. Az ünnepi istentisztelet Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperes apostoli köszöntésével kezdődött, majd Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök hirdetett Igét. „Azért adunk hálát, hogy ez az évszázadokon keresztül zajló újjáéledés mind a mai napig tart. Velünk vannak az utódok, de érkeztek közénk újak is. Nagy öröm, hogy együtt ünnepelhetünk” – fogalmazott Kardos Ábel sukorói lelkipásztor, dunamelléki püspöki tanácsos. A hálaadó istentiszteletet követően a megemlékezés a templomhajó melletti Kálvin János tér új nevéről tanúskodó tábla leleplezésével folytatódott, délután pedig az önkormányzat ünnepi programjaira került sor.

Karakter • parokia.hu • 35

A BORBÓL ÉPÜLT TEMPLOM

Temploma felújításáért tartott hálaadó istentiszteletet a villányi református gyülekezet szeptember 23-án. Az ünnepi alkalmon Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdetett Igét. „Milyen nagy csodája volt Jézusnak, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. Megállapítottuk, hogy most a borból kell templomot építeni.” A püspök felhívta a figyelmet arra, hogy hiába az emberi erő, akarat, pénz – Isten áldása nélkül nem lesz gyümölcse a fáradozásnak. Ezért először mindig az Úr áldását kell kérnünk. Kecskés Márta lelkipásztor bepillantást engedett a gyülekezet történetének főbb állomásaiba. „Aki eddig kételkedett volna, annak mindez bizonyíték lehet arra, hogy az Isten csodái igenis el vannak készítve, csak el kell kérni őket” – hívta fel a figyelmet a lelkipásztor, hozzátéve: egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a fiatalokra, hogy így erősítsék a gyülekezet jövőjét. „Hálásak vagyunk a meglévő magért, de fontos gondolni a jövőre is.”

MEGNYÍLT A FÉSZEK HÁZ

Átadták a missziós és ifjúsági házként funkcionáló Fészek Házat a SzigetszentmiklósÚjvárosi Református Egyházközségben október 8-án. Az ifjúságot szolgáló Fészek Teázót is magába foglaló, többcélú új épület felszentelésének alkalmából az előző napon gyülekezeti pikniket is tartottak. A Fészek Ház, amely az újvárosi templom melletti telken, az egykori „Kisház” helyén épült fel, magába foglal három lelkészlakást, két összenyitható gyülekezeti termet, irodahelyiségeket (melyből kettőt a Pedagógiai Szakszolgálat bérel a gyülekezettől), és egy nonprofit ifjúsági teázót is. Az ünnepi istentiszteleten Takaró András, a délpesti egyházmegye esperese apostoli köszöntése után Jakab Lilla gyülekezeti tag adott hálát imádságban. Ezután Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke szolgált igehirdetéssel.

Az istentisztelet után az ünneplő gyülekezet a templomból átvonult a missziós ház teraszára, ahol emlékkövet és időkapszulát helyeztek el.

AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK

A szabadszállási református gyülekezet 2023. október 15-én ünnepi istentiszteleten adhatott hálát a 166 éves Mooser orgona és a lelkészi hivatal részleges felújításáért, valamint a temetőben lévő kerti díszkutak megújulásáért. Az ünnepségen Isten Igéjét Móricz Attila nemesgörzsönyi lelkipásztor hirdette, a felújításokról pedig Holczmann Mihály főgondnok számolt be. A megújult orgonát Ferenczy Csaba szólaltatta meg.

Ezen a napon megemlékeztek arról is, akinek 770. dicséretünk („Az Úr csodásan működik…”) magyar nyelvre való átültetését köszönhetjük. Vargha Gyuláné Szász Póla ugyanis 160 évvel ezelőtt a szabadszállási paplakban, a mai óparókián látta meg a napvilágot 1863. október 15-én Szász Károly akkori szabadszállási lelkipásztor, később dunamelléki püspök, valamint Bibó Antónia gyermekeként. Az ünnepi istentiszteleten a gyülekezet a Szász Póla által fordított dicséreteket énekelte, akinek három verse is felhangzott hittanosok előadásában.

36 • Karakter • parokia.hu

MINDANNYIAN ISTEN ORSZÁGÁT ÉPÍTJÜK

Száztíz éves templomuk korszerűsítését, új gyülekezeti termük kialakítását és közösségi helyiségük teljes megújítását ünnepelték az orgoványi és jakabszállási reformátusok 2023. november 5-én. Az ünnepi alkalmon Bán Béla bács-kiskunsági esperes köszöntését követően Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette Isten Igéjét. Prózsa István lelkipásztor Isten iránti hálával fordult mindazok felé, akik lehetővé tették a felújítási munkálatokat. Isten országának építésében mindannyian építőmunkások vagyunk – fogalmazott beszédében Utasi Péter presbiter, a kivitelező vállalat ügyvezetője. Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke ökumenikus köszöntőjében a keresztény felekezetek egységének fontosságára hívta fel a figyelmet. A református közösség az új gyülekezeti termet még csak egyszer használta, mert a szomszédunkban dúló háború kitörése óta kárpátaljai menekültek élnek benne, így nyújtva számukra támogatást.

HIT, HÁLAADÁS ÉS HŰSÉG

Idősotthonuk húszéves jubileumát ünnepelte a Sárbogárdi Református Egyházközség május 27-én. A húsz évvel ezelőtt alapított intézmény jelenleg 45 lakónak ad otthont és ellátást, 25 állandó dolgozónak pedig munkát. A saját konyhával rendelkező épület a református templom közvetlen szomszédságában található Sárbogárdon.

Kovács Csongor sárbogárdi lelkész apostoli köszöntését követően a hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdetett Igét. Az igehirdetés utáni ráfelelő imádságot Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperes vezette. Agyagási István és Agyagási Istvánné nyugalmazott lelkipásztorok mint az idősotthon alapítói tartottak részletes visszatekintő beszámolót. „Közelről láttuk mindazt, amit Isten hatalmasan cselekedett a mi életünkben és e gyülekezet életében” – fogalmazott a korábbi lelkész. E három szóban foglalta össze az általuk megálmodott intézmény történetét: hit, hálaadás és hűség.

ÉLETET FORMÁLÓ VILÁGOSSÁG

„Adjatok hálát az Istennek mindenkor, mindenért!” – hangzott az egybegyűltek köszöntése Pál apostol szavaival Budafokon, a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új épületszárnyának átadó ünnepségén június 15-én, csütörtökön. A hálaadó istentiszteleten Szász Lajos, a BudapestBudafoki Református Egyházközség vezető lelkésze hirdetett igét. „Az Istentől kapott világosság az egész életet akarja átjárni, gyermekek, szülők, pedagógusok, imádkozó gyülekezeti tagok életét” – fogalmazott. Ez a fény változást hoz, utat tör az otthonokba is, átformálva az emberi szíveket, a családokat. Az iskola ilyen eszköz lehet ott, ahol az életet átformáló világosságról van szó. Kuruczné Domaházi Margit Anna igazgató köszönetet mondott a fenntartónak, a budafoki gyülekezetnek és minden támogatónak. Németh Géza főgondnok pedig az oktatási intézmény történetéről, a bővítés szükségességéről és lépéseiről beszélt.

Karakter • parokia.hu • 37

APRÓ CSODÁK

Saját óvodájának megnyitását ünnepelhette a töki református gyülekezet augusztus 31-én. Az új intézmény a falu és a református közösség büszkesége, a helyi családok és a környékbeli pedagógusok figyelmét is felkeltette. A tökiek áldozatos munkája nélkül a mai ünnepség nem jöhetett volna létre. Megújult épületben, szép környezetben, összetartó nevelőtestülettel jött létre az intézmény, amely idővel a hit bölcsőjévé válhat a településen – köszöntötte a megjelenteket Wollner Istvánné, az Apró Csodák Református Óvoda vezetője. Már az óvodások is tudhatják, Isten az ő uruk is, ezt akkor élhetik át igazán, ha mi, felnőttek, Istenre mutató életet élünk előttük. „Ne félj, én veled vagyok – mondja az Úr. Ezt ígéri Gedeonnak, Jeremiásnak és a többi hithősnek, de az óvoda dolgozóinak, óvodásainak és szüleiknek is. Ez az ígéret csodákat rejt, amely az Apró Csodák történetét is gazdagíthatja” – fogalmazott áhítatában Nyilas Zoltán északpesti esperes.

FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET

Átadták a Zsámbéki Református Egyházközség új óvodaépületét szeptember 3-án, vasárnap. A korszerű építészeti megoldásokkal bíró, magas energiahatékonyságú, fejlesztő- és tornaszobával is rendelkező új épületben 75 gyermek három csoportban kezdte meg a nevelési évet. Az ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdetett Igét. Incze Zsolt gyülekezeti főgondnok köszöntötte a megjelenteket, ezután T. Major Krisztina építész és Matyó Lajos lelkész számoltak be az építésről. A gyülekezetvezető lelkipásztor elmondta: nemcsak az óvodaépület újult meg, hanem szeretnének tartalmilag is megújulni, hiszen az egyházat, a gyülekezetet szüntelenül formálni, újítani kell. „Küldetésünk a gyermekekben rejlő készségeket, képességeket felfedezni, fejleszteni, fejlődésüket támogatni. Hisszük, hogy feltétel nélküli szeretetünk, amellyel a ránk bízottak között szolgálunk, az Úr Isten feltétel nélküli szeretetén alapszik.”

ÚJABB MÉRFÖLDKŐ NAGYKŐRÖSÖN

A nagykőrösi református köznevelés újraindításának harmincadik évfordulóját ünnepelték a helyi református templomban szeptember 10-én. A jeles esemény lehetőséget adott a 466 éves nagykőrösi református oktatás mérföldköveinek felidézésére és a korábban az intézményben végzettek köszöntésére. A nyitó áhítatot Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke tartotta. Pap Ferenc dékán beszédében felidézte: a jogelőd Tanítóképző Főiskola 1934-ben lelkész-tanítóképző tanfolyamot indított, amely a Budapesti Református Teológiai Akadémiával és a Kecskeméti Református Jogakadémiával együtt egyházunk és közösségeink javát szolgálta a katedrán, a templomban és az iskolában szolgálók képzésével. A Pedagógiai Kar az ünnepségen hetven arany, huszonegy gyémánt, harminchét vas, tíz rubin és négy gránit díszoklevelet adott át – a 75 éve diplomát szerzők közül ketten is személyesen vehették át azokat.

38 • Karakter • parokia.hu

LEGYEN SOK SZŐLŐSZEM!

Templomuk belső felújításáért és a 2022-ben megnyitott református óvodáért adtak hálát szeptember 16-án, szombaton a biai reformátusok. Az 1710-ben épült, sokat megélt templom belső rekonstrukciójának legutóbbi szakasza egybeesett az óvoda felépítésével, így a két beruházás megvalósulását együtt ünnepelhette meg a gyülekezet. A hálaadó istentiszteleten Igét hirdetett Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. „A Szőlőszem óvodának azt kívánjuk, hogy legyen benne a Léleknek a gyümölcse, ahol a gyermek nem díszlet, nem alapanyag, hanem ajándék, Isten ajándéka. Legyen sok szőlőszem ebben az óvodában, akik a Lélek gyümölcsét termik, mert ilyen emberekre van szüksége a világnak, országunknak, egyházunknak és a családjainknak is” – fogalmazott a püspök. Az építkezésekről Bíró Gyula főgondnok tartott beszámolót. Nyilas Zoltán északpesti esperes imádságában adott hálát a magyar kisgyermekekért és minél több gyermekáldást kért Istentől.

A HAJNALCSILLAG IRÁNYT MUTAT

Idén szeptembertől már százhat gyermek részesül egyházi óvodai nevelésben a szigetszentmiklósi Hajnalcsillag Református Óvodában. A több mint negyvenezer fős Pest vármegyei településen ma ez az egyetlen egyházi nevelési-oktatási intézmény.

Az óvodaszentelő istentiszteletet október 7-én tartották. Takaró András délpesti esperes apostoli köszöntőjében hálát adott az óvoda felépüléséért és áldást kért a jelenlévők életére és munkájára. Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a Jelenések könyve 22. fejezetének 16. verse alapján hirdette Isten igéjét, amely így hangzik: „Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.” Szalkay László, a gyülekezet lelkésze a beruházás kapcsán elmondta: mindenki hozzátett valamit ahhoz, hogy ez az óvoda felépüljön, amiért csak hálával tartoznak.

AHOL HINNI ÉS ÉLNI TANÍTANAK

Húszéves a dombóvári Margaréta Református Óvoda, ebből az alkalomból tartott hálaadó istentiszteletet az intézmény. Schott Ágnes igazgató köszöntőjében hálát adott az elmúlt húsz év áldásaiért. „Célunk, hogy testileg-lelkileg harmonikus, sokoldalúan fejlett gyermekeket neveljünk, jellemes keresztyén emberi értékeknek megfelelően”– számolt be.„Húsz év nagy idő volt az életünkben, és sok felelősségteljes emberrel tudtam dolgozni ebben a munkában” – utalt a kezdetekre Rácz József tolnai esperes. Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök igehirdetésében rámutatott: nem attól lesz valaki édesanya, hogy gyermeket szül, hanem attól, hogy megtanítja élni a gyermekét. Helyesen élni pedig akkor tudunk, ha szeretjük Istent és embertársainkat. A püspök kiemelte: Isten úgy képes szeretni mindannyiunkat, hogy közben nem lesz kevesebb a szeretete és a figyelme. Ez az a teljesség, amit nekünk is kínál Isten igéje.

Karakter • parokia.hu • 39

GYÜLEKEZETLÁTOGATÁSOK A TÖRTÉNELEM LAPJAIN Évszázados református hagyományt élesztett fel Balog Zoltán dunamelléki püspök azzal, hogy nem csak jeles eseményekhez kapcsolódóan, hanem generális vizitáció formájában is meglátogatja a Dunamelléki Református Egyházkerület gyülekezeteit.

A püspök szeptember 8-án a Monor-Nagytemplomi Református Egyházközségben járt, melynek kapcsán felidéztük, milyenek voltak egykor ezek a főpásztori utak, és választ kerestünk arra, hogy mi a jelentőségük napjainkban.

Egyházvezetői szolgálata kezdetén Balog Zoltán ígéretet tett arra, hogy a következő hat év során minden dunamelléki közösségben látogatást tesz majd, összesen több mint háromszáz gyülekezetben. A generális vizitáció alkalmával az egyházvezető betekint a gyülekezetek életébe, és ez lehetőséget teremt a párbeszédre a lelkészekkel és a főgondnokkal, valamint a presbitériummal.

Vitás ügyek esetén az egyházvezető segíthet az elakadások feloldásában, és az egyházkormányzáshoz is hasznos szempontokkal gazdagodhat, amikor átfogó képet kap a reformátusságról. Egy ilyen útra kísértük el nemrég a püspököt, aki lehetőség szerint egy-egy elnökségi taggal kiegészülve látogatja a közösségeket.

40 • Karakter • parokia.hu

Hivatalos találkozás helyett ünnep Ravasz László száz évvel ezelőtti generális vizitációja óta Balog Zoltán volt az első dunamelléki püspök, aki generális vizitációt tartott a Monor-Nagytemplomi Református Egyházközségben. (A kistemplomi gyülekezet csak 1951-ben vált önállóvá – a szerk.) A látogatást megelőzően a Püspöki Hivatal munkatársai előzetesen bekérték a gyülekezetek elmúlt öt évének zárszámadását és költségvetését, a választói névjegyzéket, a presbitérium névsorát, az éves lelkészi jelentéseket, a kanonika vizitációs jegyzőkönyveket öt évre visszamenőleg, a gyülekezet történetét és a lelkészek bemutatkozását.

hogy a közösség fáradozásai a nap előkészítésekor nem voltak hiábavalók. „Hivatalos formában a presbiteri gyűléseken igyekeztünk előkészíteni püspök úr érkezését, a Facebookcsoportunk pedig felbolydult annak hallatára, hogy egyházkerületünk vezetője érkezik hozzánk. Szemtől szemben egészen más megvilágításba kerül az egyházi és püspöki működés, sokat jelentett, hogy ezekről a dolgokról személyesen beszélgethettünk” – tette hozzá.

A vizitáció formális programja egy, a lelkészekkel folytatott zárt körű megbeszéléssel kezdődött, majd a presbiterekkel történő beszélgetéssel folytatódott, ahol a püspök képet kaphatott a helyi gyülekezeti szolgálat motivációiról és jelenlegi területeiről. A látogatás részét képezte egy istentisztelet, ahol Balog Zoltán a Bibliaolvasó kalauz szerint aznapra kijelölt igeszakasz, az Apostolok cselekedetei 5. részének 17-21. versei alapján bátorította a gyülekezetet: „Menjetek, és hirdessétek az élő Igét!”

A korábbi vizitációk püspöki felhívásai tartalmazták, hogy milyen fogadással kell készülni a delegáció érkezésére – ez ma már nincs így, a gyülekezet

mégis kitett magáért az istentiszteletet követő szeretetvendégségen. „Gyülekezetünk örömmel készült a vizitációra, mely lehetett volna egy hivatalos találkozás is a lelkészekkel, a presbitériummal, a végén egy istentisztelettel, de igyekeztünk az ünnepi jellegét hangsúlyozni.

Számomra ezt támasztotta alá, hogy egy idős presbiterünk hangja is el tud csuklani a meghatottságtól, illetve hogy fiatal társa milyen lelkesen beszél a szolgálatáról” – fogalmazott Schaller Tamás, a gyülekezet vezető lelkipásztora.

Nagy László, a nagytemplomi gyülekezet gondnoka boldogan nyugtázta a vizitáció tényét, és azt is,

„Gyakran találkozunk a gyülekezetekkel évnyitón, hálaadó ünnepségen vagy átadáson, de úgynevezett ’munkalátogatásra’ ritkábban adódik lehetőség” – mondta érdeklődésünkre Balog Zoltán püspök. „Ilyenkor sokkal jobban rálátunk a gyülekezet életére, betekintést nyerünk a hivatalos adatokba, jegyzőkönyvekbe. Örömmel tölt el, hogy a legtöbb közösségben gyarapodás van, de oda is elmegyek, ahol gondok vannak, hogy együtt keressük a jövő útjait. Az egyházkormányzati felelősséghez ez is hozzátartozik” – mondta.

A majd egy évszázaddal korábbi generális vizitáción kritikaként fogalmazódott meg a református intézmények hiánya Monoron, most azonban úgy tűnik, ez a lelki munka előnyére is válhat egy közösségben. „Az egyik legnagyobb gyülekezetünkről van szó, ahol nem intézmények alapításában és átvételében gondolkodnak, hanem az emberek felé történő konkrét, személyes szolgálatban. Fontos, hogy a szociális felelősség, a szeretetszolgálat ne haljon ki egyházunkból” – tette hozzá az egyházvezető.

Bábáktól a vallássérelmekig Generális vizitációval már Helmeczi Komoróczi István is próbálkozott 1740 és 1747 közé eső püspöksége idején, az ellenreformáció viharában azonban Mária Terézia megtil-

Karakter • parokia.hu • 41

totta neki, hogy ellátogasson egyházkerülete gyülekezeteibe. Míg a Tiszántúlon és a Dunántúlon, azaz a korábban török hódoltsággal nem érintett területeken zavartalanul folyhattak ezek a találkozások, Dunamelléken csak a II. József által 1781-ben kihirdetett türelmi rendelet hozott enyhülést.

apró számitásokat, 20-ig ügyesen végeznek, fejben s számláló gépen”, a második és harmadik évfolyamhoz tartozó 108 kisdiákkal kapcsolatban azonban megjegyezte, hogy „Állami iskolában, mely a mellett minta akar lenni, akkora létszám egy osztályban nem volna megengedhető!”

Az egész egyházkerületre kiterjedő vizitációt először Báthory Gábor püspök tartott – 1816. május 18-án Monorra is ellátogatott.

a református közösségekről készült látleleteket, monori vizitációjára 1893. május 30-án került sor.

A találkozást egy, a gyülekezeti élet minden területére kiterjedő kérdőív elküldése, majd kitöltése előzte meg.

A ma is releváns információk (egyházközség lélekszáma, tárgyi javai, adományai, igazgatása, lelkészének helyzete) mellett a kérdések összeállítói komoly hangsúlyt fektettek az iskolával kapcsolatos ügyekre, a gyülekezeti bába szolgálatára, a temető paramétereire és a vallássérelmek (gravámen) felderítésére.

Ahol nem érnek véget a feladatok Báthory Gábor után Szász Károly püspök indult generális vizitációra a 19. század végén, melyről a püspök naplót vezetett. Az irodalmárként is maradandót alkotó főpásztor látogatásai sorában utolsóként kereste fel a Pesti Egyházmegye gyülekezeteit, melyektől úgynevezett erkölcsrajzokat kért be. Az egyházfő érkezése előtt gondosan tanulmányozta

42 • Karakter • parokia.hu

A püspök felidézte, hogy „A gyülekezet tagjai nagy csoportokban, házaik előtt, utczákon, a templom felé tódulva, míg a harangok mély s erős hangja zúgott, várták érkezésünket, kisérték bevonulásunkat; a templom s lelkész lak előtt nagy sokaság – melybe a város 2000 kathol. lakosságából is sokan voltak – összegyűlve várt.”

Szász Károly a naplóban lejegyezte a monori gyülekezet rövid történetét is, és konstatálta, hogy „a mindig megújuló szükségek soha sem végeztetnek el, soha sem fogynak ki, soha sem érik el a végczélt.”

Az iskola ügye az ő püspöksége idején is neuralgikus pontnak számított. Büszkén kijelentette, hogy a református egyház(község) példamutatóan adta át oktatási intézményét az államnak – „nem szükségből, (…) nem politikai okokból…” –, a katolikusok azonban megtartották a sajátjukat, mely az oda járó diákok vallási hovatartozása miatt „tulajdonkép ma is protestáns jellegü”.

Az egyházvezetőt Tóth József monori tanfelügyelő kalauzolta el az állami iskolába, ahol Szász Károly örömmel tapasztalta, hogy az első osztályban tanulók „nagy része jól olvas;

A püspök részletesen az utókorra hagyta a monori református gyülekezet és a lelkész anyagi és földi javainak helyzetét, az egyházadó mértékét („minden házaspártól 1 véka rozs; azontúl a földes gazdáktól 1.23 kr, a földetlenektől 81 kr lélekpénz”), illetve előirányozta egy új lelkészlak építését is a közösséghez befolyó adományokból. Szász Károly látogatását emlékezetessé tette egy névtelenség homályába burkolózó üdvözlője, aki 500 koronát (mai árfolyamon kb. 1 millió 267 ezer forintot) ajánlott fel a jeles alkalomból „a pesti theologia egy kitűnő növendékének adandó ösztöndijra.”

Zabolátlan fiatalság és áldozatkészségre buzdítás Ravasz László napra pontosan harmincöt évvel később, 1928. május 30-án tartott vizitációt Monoron – a látogatás előtt a gyülekezetnek szintén egy részletes kérdőívet kellett kitöltenie. A püspök ebből megtudta például, hogy „mivel az ifjúság

majdnem kivétel nélkül levente, ezek katonás pontossággal járnak templomba”, a mellékelt gyülekezeti vázlatos történetből pedig azt, hogy az I. világháború, az azt követő őszirózsás forradalom, illetve a rövid életű kommunista uralom – pl. harangelszállítás, lelkészüldöztetések, irattár részleges megsemmisülése – hogyan tépázta meg a közösséget.

A generális vizitáció lényegébe ad betekintést az a jegyzőkönyv, mely a látogatás apropóján szervezett presbiteri gyűlésről készült: az összejövetelen Ravasz László a kérdőívre adott egyházmegyei kommentárra reflektálva kiemelte, hogy a városból Budapestre dolgozni járó ipari munkásság intenzívebb lelkigondozásra szorul, „különösen a fiatalság, mely a jelentés szerint zabolátlan”, a püspök pedig aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a monori gyülekezetnek „nincs annyi ereje, hogy a fiatalságot kormányozni tudja.”

Az egyházvezető továbbá nem találta kielégítőnek a gyülekezet teherhordozását, amely „sokat tudna még alkotni (…) ha az áldozatkészségben megerőltetné magát.”

A püspök hangsúlyozta, hogy az ifjúsággal kapcsolatos problémák gyökere épp a református iskolának az állam részére történő átadására vezethető vissza, a gyülekezetnek pedig azóta nem sikerült „a modern élet megkívánta” intézményt alapítania. Ravasz László felszólította a monori reformátusokat a háború alatt elkobzott orgonasípok pótlására és az új református énekeskönyv használatára, a presbitereket pedig intette „kötelességük pontos és lelkiismeretes teljesítésére és hogy mindig, mindenben példaadóan viselkedjenek és járjanak el.”

A fentiekből is látszik, hogy a pásztori szeretettel való odafordulás, a tekintély révén lehetővé váló intés, egyáltalán az érdeklődés és a meg-

hallgatás nemcsak a gyülekezetek javát szolgálja, amióta református egyház van a Kárpát-medencében, de végső soron Isten országát építi.

Mindez közvetve ugyan, de hatással lehet a Krisztus-testre, hogy a hívek közössége betöltse küldetését.

A generális vizitáció és az azzal járó dokumentáció olyan pillanatképet adhat ma a gyülekezetek életéről, amely forrásanyagként és egyben tanulságul szolgálhat az utókor számára is.

Dezső Attila Képek: Füle Tamás, Művészettörténeti Értesítő, Ráday Levéltár A cikkhez felhasznált forrásanyagok a Ráday Levéltár tulajdonában vannak, közreadásukat köszönjük Szatmári Judit és Vörös Károly levéltári munkatársaknak.

Karakter • parokia.hu • 43

HOGY KERÜL A LELKÉSZ A PULT MÖGÉ?

Mindannyian szeretnénk a családi fészek biztonságában tudni kis- és nagykamasz gyerekeinket. Akkor is, ha ők ettől lassan távolodni szeretnének. Ilyenkor jön jól az elérhető segítség, mint amilyen a Fészek nonprofit teázó Szigetszentmiklóson.

Nem csak a teába, de az élettel teli légkörbe is belekortyolhattunk a lakótelep mellett megbújó Fészekben.

Ránézésre olyan hely ez is, mint a legtöbb újonnan nyílt, vonzóan trendi ücsörgő a kisvárosban. Napfényes csücske az ifjúsági ház épületének, letisztult formavilággal, hangulatos berendezéssel. A gondolat, ami az egészet létrehívta, viszont egy másik világra nyit ajtót: szolgálni és nem szolgáltatni – ez a motorja.

Kálvin tér 1. Megérkeztünk.

Gofri és rajzpapír Belépve halk zene fogad – valamelyik angolszász dicsőítő együttes muzsikája. A bejárattól balra két asztalt is beterítő, hatalmas rajzpapírt állnak körbe tizenéves fiúk

44 • Karakter • parokia.hu

és buzgón rajzolnak. Föléjük állok, rám se hederítenek. Űrlények, fák, rajzfilmfigurák szaporodnak előttük a lapon. Közben kiderítem, hogy a közeli általános iskolába járnak, onnan jönnek át tanítás után.

A mellettük lévő asztalnál két hatodikos lány, Heni és Nadin kortyolgatják epres és őszibarackos teáikat. Azt mesélik, van egy Zsófi nevű osztálytársuk, aki rögtön felfedez minden jó helyet a városban. A Fészek híre is végigsuhant az osztályon, mint a pletyka. „Ki ne szeretne ide járni?” – Néz rám Heni nagy őzike szemekkel. „Szükségünk van egy kis megnyugvásra, miután kijövünk a suliból. A szüleimtől nem vártak el régen ennyi mindent az iskolában, nekem ők nem is tudnak segíteni a tanulásban. Ráadásul Nadin otthon a testvérére

ja el, azonban az általam megkérdezett gyerekek többsége valóban nem tudta, hogy pár lépésre van egy református templom és nem ismerték a gyülekezetet sem.

Egy lakótelep ölelésében, de forgalmas, a közeli iskolákból gyalogszerrel könnyen elérhető helyen van a teázó. A nyitás óta az erre járók a legkülönbözőbb ötletekkel keresték meg a szolgálókat. Volt, aki tévét szeretett volna behozni, volt, aki süteményeket és szendvicseket szeretett volna itt árulni,

vigyáz, én pedig a nagymamámra.

A nagymamám szigorú egyébként, háromra nála kell lennem” – mondja Heni. A lányok kedvesen közlékenyek és megköszönik, hogy érdekelnek a gondolataik.

A teázót átjárja a frissen sült gofri illata, a gyerekek vidáman rohamozzák a pultot. A szervírozó stand mögül egyszerre hallok anyai és pedagógusi hangot – később derül ki számomra, hogy a mai szolgáló, Asbóth Gabriella valóban pedagógus. Egyébként naponta más és más viseli a teázó egyenkötényét, Gabriella mellett Veres Ábel és Anna, Morváné Cserna Anett és Morva Ákos is beáll a pult mögé, kiegészülve olykor más szolgálókkal is.

megnyugtatja a zene és szeret itt tanulni. Először a barátnője, Anna hívta ide, azóta majdnem mindennap bejön.

Tanulás? Segítünk!

A Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Gyülekezet a kamaszok szüleit nyugtalanító gondolatokra is reagált, amikor a Fészek Ház, és benne a teázó gondolata megszületett: legyen egy hely, ami a fiataloké és olyan biztonságos, mint a fészek.

A május-júniusi próbaüzem után ősszel nyitotta meg kapuit a közösségi tér a nagyközönség előtt, leginkább mégis a fiataloknak készült.

Azzal a céllal is, hogy híd lehessen a gyülekezet felé, amitől technikailag ugyan csak néhány méter választ-

de amikor egy-egy ilyen helyzetben megértették a pénzemberek, hogy ez a hely másról szól, az eddig mindenkit megérintett.

Veres Anna beosztott lelkészt egy nyugalmazott gépészmérnök szólította meg a napokban, felajánlva a segítségét matematikából és fizikából a betérő gyerekeknek. Azóta Karcsi bá’ keddenként a sarokasztalnál ülve várja a reáltárgyakkal küzdő diákságot.

„Jó beszélgetésalap, ha csak úgy az utcáról jön be valaki, előzetes tudás nélkül.

Miközben megérti, hogy itt nem kell fizetnie a teáért mi rámutathatunk a templomra és arra, aki mögötte van.

Vagyis a betérő gyerekek álruhás lelkészekkel és pedagógusokkal találkozhatnak itt minden délután 13.00 és16.00 óra közt.

Amikor arról kérdezem a gyerekeket, hogy tudják-e, kik töltögetik a teát, legtöbbjük a fejét rázza, bár akad azért olyan is, aki felismeri a „hittanos nénit”.

A gyönyörű kék szemű, nyílt tekintetű Panna mellé ülök le, aki egyedül ücsörög egy mikiegeres pulcsiban, ő is hatodikos. Azt mondja, őt nagyon

Karakter • parokia.hu • 45

Ugyanakkor nagyon izgalmas megkeresni egy ilyen nonprofit helynek a kereteit és lehetőségeit, közben pedig folyton vezethetőnek maradni arra, hogy Isten mivé formálja.

A rajzpapír hasznát, amit a bejárat mellett láthattál, szintén útközben fedeztük fel. Hetente cseréljük az első két asztalon, de látod, azért rá kellett kerülnie a feliratnak: Csak szépet rajzolj!” – mondja Anna.

Vele és a gyülekezet vezető lelkészével, Morva Ákossal és feleségével, Anettel ültünk le néhány percre, hogy megismerjem a Fészek keletkezéstörténetét. A tényeknél azonban jobban megfogott a három szolgáló egymáshoz való viszonya, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés, amit a tekintetekben, gesztusokban értem tetten.

Közösségi teret a közösségben gondolkodók teremtenek „Amikor belép ide valaki és megérti, hogy nem kell fizetnie a teáért, még az arcán is látszik az átalakulás, megérez egy másik valóságot” – mondja Ákos. „Él a köztudatban azért olyan negatív sztereotípia az egyházzal kapcsolatban – veszi át a szót Anna –, hogy elveszi az emberek pénzét. Nagyon örülök, hogy éppen olyan helyen szolgálok, ahol ennek az ellenkezője kézzel fogható tapasztalata lehet a betérőnek.” „Nem is beszélve arról, mennyivel könnyebb így a gyerekeknek elmagyarázni, mit jelent Istennek szolgálni” – teszi hozzá Anett. „Amikor megértik, hogy ezért én nem kapok fizetést, hanem itt vagyok, mert hálás vagyok Istennek, világos lesz számukra a szolgálat fogalma.”

A gyülekezet is az első pillanattól kezdve sajátjának érezte a teázót, ami mögött a kezdetektől volt imaháttér is. A dús teakínálat is a test-

46 • Karakter • parokia.hu

véri közösség gondoskodását jelzi, annyian hoztak egy-egy dobozzal a kedvenc teájukból, hogy pillanatnyilag nem is fér el több a polcokon.

Két okból lett egyébként teázó a Fészek. A XXI. század kávékultúrájának üzenete más, mint amit a Fészek közvetíteni szeretne.

A Fészek ezt mondja minden fiatalnak: van számodra is hely nálunk, állj meg, nyugodj meg, kapcsolódj, érezd jól magad!

Teret adnak azoknak, akik egyébként a parkban vagy egy panellépcsőházban beszélgetnének egymással – ez a korosztály leginkább a felső tagozatos diákság.

Anna azt mondja, hogy ő maga is felszabadul a fiatalok között, mert jó a humoruk, kedvesek és vissza is jelzik számára, hogy épülnek a jelenléte által. Van, aki szavakkal, van, aki egy öleléssel – de Anna szerint ez a benne élő Krisztus jelenlétének szól.

Anett elmesélte, arra biztatta a hittanosait, hívják el a szüleiket is, hadd lássák, hol töltik el az idejüket. Így sokan nem az iskolához, hanem a Fészekbe jönnek a gyerekekért. „De az még engem is meghat, hogy egy anyuka minden pénteken bejön egy órát társasozni a gyermekével” – mondja.

A gyülekezetnek helyiségekre, lelkészlakásokra egyaránt szüksége volt, ezzel együtt szerettek volna új felületet adni missziós céljaiknak.

Hogy mindez a tervezett időben meg is valósulhatott, ahhoz a szigetszentmiklósi hívők adakozó kedvére, a Dunamelléki Egyházkerület és az állam anyagi támogatására egyaránt szükség volt. De mindez üres lenne, ha a legnagyobb vendéglátó, Jézus Krisztus nem állna a kezdeményezés mögött.

A teázó Anett és Anna számára az örömmel végzett szolgálat jó ízének a helye, Ákos számára az a hely, amire maga is vágyott volna fiatalként.

Szerintem egy fiatal gyülekezet életre csalogató, szabad szívű szolgálata a fiatalok felé.

Parti Judit Képek: Asszonyi Eszter

BELENŐNI AZ ÖRÖKSÉGBE Mi szállhat apáról fiúra örökségként? Akár egy életpálya is. Ifj. Juhász Kálmánnal és feleségével, Tímeával, református gyülekezeteink kedvelt nagybörzsönyi táborhelyének üzemeltetőivel beszélgettünk.

Nagybörzsöny ma kedvelt kirándulóhely, de a kilencvenes évek elején ezt nem hitték volna a falubeliek.

Annak eredtünk nyomába, hogy mi tesz egy ifjúsági tábort népszerűvé keresztény gyülekezetek körében.

Meg kellett értenünk a történetét ahhoz, hogy láthassuk, miért pont ez a tábor, ahova visszajárnak gyülekezeteink.

Majd kiderült: Kálmán és Tímea története a megharcolt, élő reménység története.

Sorsfordító majális Épp harminc éve volt az a május elseje, amikor a közeli Kosdon élő idősebb Juhász Kálmán családjával együtt felesége szülőfalujába, Nagybörzsönybe kirándult.

A község szélén, az erdő ölelésében, a patak partján

egy elhagyott, gazzal felvert úttörőtábor akadt a család útjába. A gépésztechnikus édesapa szívét és fantáziáját is rögtön megragadta: ezzel kellene valamit kezdeni.

A család középső gyermeke, mostani beszélgetőtársam, ifjabb Juhász Kálmán ekkor éppen tizennégy éves volt. „A terveibe nem avatott be édesapám, de a munkába nagyon is. Az akkor gazdátlan táborban csak a víz és a villany volt bevezetve, s arra is csak ígéretet kapott apám az önkormányzattól, hogy egyszer majd meg lehet vásárolni a területet. De azt engedélyezték neki, hogy elkezdje a munkát. Akkoriban semmilyen idegenforgalmi tevékenység nem volt a faluban, a kisvasút sem járt a nyolcvanas évek elejétől kezdve” – emlékszik vissza Kálmán.

Karakter • parokia.hu • 47

A megkezdett munkát a falubeliek is kétkedve nézték. Nem gondolták, hogy id. Juhász Kálmán erőfeszítéseinek egyszer értelme lesz, nem hitték, hogy Nagybörzsöny értékeire valaha a turisták kíváncsiak lesznek.

A történetnek ezen a pontján adott egy tulajdonjogi szempontból rendezetlen, elhanyagolt úttörőtábor öt kis faházzal, adott a minden támogatást nélkülöző falusi légkör és segítségnek két kamasz fiú.

Ki vágna bele? Idősebb Juhász Kálmán belevágott. Így három gyermeke mellé lett egy negyedik, amiről biztosan lehetett tudni, hogy a meglévőknél majd lassabban növekszik: a tábor. Ő még csak most tizennégy Kálmán emlékei szerint a Juhász családban sosem volt kérdés a munka, Kosdon is volt szőlőjük, málnájuk, kukoricájuk. Testvéreivel gyerekként be voltak fogva minden feladatra málnaszedéstől szőlőszüretig.

A tábor megjelenésével az akkor szakácsnak tanuló Kálmán repertoárja bővült: a ház alapjának kiásásától a betonozáson át a fa megmunkálásáig mindenbe bevonta őt az édesapja. Először a nyitott étkező készült el, majd a főépület. Másfél év bozótírtás, építkezés és előkészítő munka után 1995 nyarán nyílt meg a tábor.

Két hirdetés jelent meg beharangozónak: a Reformátusok Lapja és a Pedagógusok Lapja adott hírt arról, hogy van Nagybörzsönyben az erdő szélén egy ifjúsági tábor, ami iskolai és gyülekezeti csoportokat is kész fogadni tavasztól őszig.

Az első nyár igazolta id. Juhász Kálmán hitét: ez a két hirdetés elég volt arra, hogy megteljen a táborhely táborozókkal.

48 • Karakter • parokia.hu

A két idősebb testvér, Balázs és Kálmán ettől a szezontól kezdve a táborban dolgozta végig a nyarakat.

Ifj. Juhász Kálmán 1996-ban szerezte meg a szakács végzettségét, ettől kezdve ő főzött minden érkező csoportnak. A Juhász-fivérek életében nem volt haverokra, bulizásra, vagy szórakozásra elkülönített idő, a család életében a tábor körüli munkálatok voltak mindig az első helyen.

Két évvel azután, hogy a táborhely megnyitotta kapuit, 1997 nyarán érkezett egy református ifjúsági csoport Polgárdi környékéről. A serdülő lányok nem győztek incselkedni a táborban serénykedő fiúkkal, köztük volt másik beszélgetőtársam, a nádasdladányi Kosaras Tímea is.

Azon a nyáron még elengedte Kálmán a tűzrőlpattant lányt, a következő évben azonban kezdte komolyan venni a saját érzéseit, és a táborozás végeztével megígérte Timinek, hogy meglátogatja.

A Juhász családban Kálmán úttörővé vált, amikor elmondta édesapjának, hogy szüksége lenne egy kis időre a maga számára is. Így 1998 augusztusában a családi nyaralás helyett ő mintegy 130 kilométert tekerve csak oda, elbiciklizett Timihez Nádasdladányba. A fiatalok közt szövődő szerelem ilyen távolság-

ban ritka találkozásokban és néhány levélváltásban mutatkozhatott csak meg. Kálmán két év alatt jutott el a döntésig, hogy Timivel szeretné leélni az életét. Timi – bár riasztotta a távolság, az elszakadás a családjától, barátaitól – igent mondott. Akkor még nem tudta, hogy a tábornak is, nem csak Kálmánnak.

Továbbadott staféta Kálmán Timiért szállt először szembe a mindent a tábor szükségletei alá rendelő apai akarattal. Az ifjú pár Kosdon kezdte el közös életét, de Timinek így sem volt könnyű belépni a Juhász famíliába. „Az én szüleim reggel munkába mentek, délután hazaértek, hétvégén együtt volt a család. Mindig szerettem a nyarakat, amikor majdnem teljes szabadságot kaptam – ehhez képest bekerültem egy olyan közegbe, ahol eléggé meghatározott volt, hogy mit csinálunk nyáron. A gyereknevelést is kétszemélyesnek képzeltem – Kálmán pedig az első hét évben hetenként ingázott a táborba, nyáron pedig szinte egyáltalán nem jött haza. Nehéz volt a saját családi életünk ritmusára így rátalálni” – vallja meg Timi.

Egy folyamatosan munkát adó tábor mellett határokat szabni nem volt könnyű Kálmánnak sem, akit Isten

szépen lassan belenövesztett az a körüli munkák teljeskörű felelősségébe. Három testvére közül ő volt az, aki nem csak benne volt a kezdetektől a tábor fenntartásának munkáiban, de egyre inkább össze is nőtt velük. A magáénak érezte a tábort.

Amikor Timit arról kérdezem, hogyan vészelte át ezt az időszakot, elmondja, hogy akkor mélyült el az istenhite. „Sokat olvastam a Bibliát – nagyon egyedül voltam és valamibe kapaszkodnom kellett. Meglepett, hogy gondolkodtam valamin és ott volt az Igében a válasz, azelőtt nem tapasztaltam ilyet.”

Tizenhat tábornak szentelt év után id. Juhász Kálmán szeretett volna megpihenni, s mert a három gyermeke közül Kálmán volt az, aki szívvel-lélekkel viselte a tábor gondját, neki kezdte átadni a vezetés terheit.

Kálmán és felesége, Timi végül két szezon alatt vette át az üzemeltetést, foglalásoktól a függönyvasalásig, javításoktól a fejlődési lehetőségek kiaknázásáig.

„Őszintén szólva addig a tábor számomra a közös életünk nehezítő körülménye volt – mondja Timi. Ahogy megéreztem, hogy szükség van rám is, hogy hozzá tudom tenni a tudásomat és az ötleteimet a tábor üzemeltetéséhez, akkor kezdtem én is a magaménak érezni.”

sült túrós batyu köszönti, vagy szabadtéri grillen készül az esti vacsora, ez mind az atyai ház érzetével ajándékozza meg a táborozókat. Aki eltöltött már itt egy hetet, tudja, hogy a házigazdák odafigyelése csak a legnagyobb szeretetből fakadhat.

Remény Bár a tábor szezonja a nyár, az erre való felkészülés egész évben munkát ad. A kiszakadt ágyneműhuzatoktól a burkolatok javításáig, a kert rendezésétől a szobák kifestéséig sok minden várja, hogy sorra kerüljön – Kálmánék pedig egyelőre ketten viselik a karbantartás gondját is. „Kezdetben, míg apám mellett segédkeztem, az építkezések nyűge

volt a legnagyobb, mióta átvettük Timivel a tábort, azóta felújításokkal, átalakításokkal telik az év nagy része. Szépen, lassan fordult meg az arány: apám a kezdetekben még sokat, aztán egyre kevesebbet segített. Ma már főként egyedül csinálom, bár édesapám még mindig örömmel hozzáteszi, amit tud.

Azt érzem, hogy sosem érem utol magam, mindig ahhoz nyúlok, ami a legégetőbb, annyi a munka. Itt csak abbahagyni lehet a dolgokat, befejezni nem” – vallja meg Kálmán, de hangjából nem a keserűség, hanem a törődés hallatszik.

A nagybörzsönyi tábort a nyaranta idelátogató gyülekezeti, ifjúsági, házaspári csoportok közül sokan érzik a magukénak – bár egészen más szempontból. A feltöltődés, megnyugvás, megújulás helye ez – és nem csak a természet közelsége miatt. A Juhász házaspár olyan keretet ad lelkialkalmakhoz, amelyről érződik: nem pusztán szorgalomból, hanem szívből, szeretetből fakad.

Amikor a reggelire várókat frissen

Karakter • parokia.hu • 49

Szépen lassan az ő családja is elkezdett együtt élni a táborral. Kezdetben azt is tanulni kellett, hogy legalább egy könnyű sétát tegyenek naponta a gyerekekkel az erdőben, annyira nem jutott idő a saját szükségleteikre. A házaspár elsőszülöttje idén húszéves, s ez volt az első év, amikor a testvéreivel együtt segített a táborban. Kálmán azt mondja, hogy a saját gyerekeitől nem várja el, hogy hordják ennek a terheit, de örül neki, amikor maguktól találják meg a munkát.

Kálmán az átvétel óta is minden ötletét megbeszéli édesapjával, akinek nem volt könnyű a változásokat elfogadnia. „Sokszor azt érezte édesapám, hogy amit ő felépített, azt én egyszerűen lebontom – de utólag minden átalakítással kapcsolatban visszajelezték a vendégek, hogy inkább továbbgondolása volt minden annak, amit ő elkezdett.”

Kálmán kezdetektől főz a konyhán, így arról is van tapasztalata, mennyit változott a vendégek igénye ezen a területen.

„Húsz évvel ezelőtt nagy szó volt, hogy túrós batyut sütöttem reggelire – ma a kicsik nem eszik meg még az aranygaluskát sem.. Ezért nem ők felelősek, hanem mi felnőttek. Ha viszont jó szöveggel vezettünk be egy-egy ételt, arra nagyon nyitottak voltak. Így kereszteltük át a brassóit gyroszra – tetszett a fiataloknak.”

50 • Karakter • parokia.hu

A külső és belső küzdelmek után Kálmán és Timi szerint is nyugvópontot jelentett ennek a négy szobának a kialakítása. Mintha ez lett volna a koronája az átadás-átvétel leginkább lelkileg hosszú folyamatának.

A házaspár arról is beszámol, hogy az itt táborozó gyülekezetek az ő lelkiéletüket is megmozdították. „Mi rajtuk keresztül tapasztaltuk meg, hogy mit jelent a gyülekezeti élet, hogy mennyire fontos a gyermekek között végzett munka.

De nyertünk barátokat is, akikkel olyan közösségünk lett, hogy azon keresztül megerősödött az Istennel való kapcsolatunk is.”

Idén már minden szobához tartozik fürdőszoba is. A kőépület felső részének a felújítási munkáit végezték el tavaly nyáron. Ezek a szobák kaptak nevet először Timitől, így akik ide érkeznek, a Szeretet, az Öröm, a Hála és a Remény vendégei is egyben.

Timi számára volt igazán fontos a névadás, amiben megmutatkozhat a személyes hitük is. 2017-ben olyan külső nehézségekkel szembesültek a területi rendezetlenség miatt, hogy megvolt az esélye a tábor bezárásának is.

Az életükben a remény nem csak felcsillan, hanem megragadható is – bár azt nem tudják megmondani, hogy a gyerekeik közül lesz-e, aki majd egyszer tovább szeretné vinni a tábort. „A mindennapi reménységünk része, hogy jövőre is megtelnek a foglalások. Ha van új csoport, és a hét leteltével megerősítik, hogy jövőre is jönnek – ennél több visszajelzésre nincs is szükség” – mondja a házaspár.

Parti Judit Képek: Füle Tamás

HITBŐL FAKADÓ ÉLET Egy családból több bajnok is származhat, ez világos. Az már ritkább, hogy az egyikük ló. Azért látogattunk a Vál-völgyébe, hogy megértsük egy család összefonódását a legnemesebb négylábúakkal. Lovaslecke helyett életleckét kaptunk az édesanyától, Jármy Katától.

Tabajd mellett, a bélápapusztai tíz hektáros birtokon él három család, közülük egyik a református Jármy família.

Ahogy Jármy Katával körbejártam a birtokot, lépésről lépésre értettem meg valamit az általa megtett útból.

Majd harminc éve, hogy művészettörténészként volt bátorsága kijönni a pusztába és párjával, Jármy Miklós állatorvossal együtt felépíteni a mostani életüket, melynek része a családi gazdaság, tizenhat ló és egy baromfitelep. A hozományként hozott egyetlen ló csak a kezdete volt az útnak, amelynek építőköveiből megmutatott néhányat. Volt néhány, amiből kápolna lett.

Kata öt gyermeke közül három díjugrató lovas, egyikőjüket kísérte versenyre előző éjjel Münchenbe, de ott jártunkkor ugyanúgy irányította a gazdaság munkáját, mint minden más napon.

Bátorság a romokhoz A család otthona és a lovak istállója közt alig néhány méter a távolság, talán ezért beszél Kata úgy a lovakról, mint akikkel szorosan együtt él a família. Ő maga beleszületett a lovas életformába, édesapja a bakonyi Szépalmapusztán volt ménesvezető. Kata a természettel összefonódva és az állatok közelségében élt kisgyermekkorától kezdve. Nem is kellett magyaráznia, hogy ez mit jelent, elég volt megfigyelni, ahogy az istálló mellett haladva elsöpörte a szénát Koronaőr boxa elől, miközben váltott vele pár kedves szót. Igen, a lóval.

Azt már nekünk mesélte, miközben a ló kivette kezéből a lombseprűt, hogy Koró igazi bohóc. A ló pedig ezt hallva bólogatott. Nem viccelek.

Karakter • parokia.hu • 51

A vidám versenylóról egy pillanatra visszanéztünk a múltba, ahonnan a pusztaság és a romok képe került elő. „Amikor megtaláltuk ezt a helyet, nem csak víz és villany nem volt, de út sem vezetett idáig – vallotta Kata –, csak régi és kevésbé régi romok látszottak. A rendszerváltás utáni beruházás abbamaradt, és banki felszámolás alá került mintegy tíz hektár műveletlen föld és a romok.

A mostani házunk falai közt egy fa nődögélt, de a férjem, aki akkor még csak udvarlóm volt, beleálmodott bennünket.”

A két fiatalnak akkoriban nem volt az álmain, hitén és bátorságán kívül semmije. De Kata a szépalmai gyermekkorból hozta erős tartását és elveit: „Rögtön látszott, hogy itt mindig rengeteg munka lesz – ez azóta így van, bár a környezet alig emlékeztet az akkorira. Mi nem féltünk a munkától kezdetben sem.

Ha valakinek csak úgy ölébe hullik valami, az önmaga számára sem lesz érték. Az álmaink megvalósításához

52 • Karakter • parokia.hu

társul szegődtek a nővéremék, akik akkor már pár éve házasok voltak, a sógoromnak volt annyi tőkéje, hogy megvásárolta az egész felszámolás alatt álló területet. Mi megkaptuk nászajándékba a régi kúriától jobbra lévő romokat és nekikezdtünk a bozótot irtani – akkor még négyen.”

Néhány évvel később egy orvos házaspár is csatlakozott a pusztában bontakozó élethez. Ők régi barátságban, keresztszülőségben álltak a katolikus Szabadhegyékkel. A három család alkotta közösségben számíthattak egymásra, nem csak a problémákkal néztek szembe közösen, de az áldással is:

tíz év alatt összesen tizenöt gyermek született.

A romokon létrejött egy kis keresztyén kolónia, amelyben a két katolikus család közt Jármyék végig megőrizték református identitásukat.

Egyre biztosabb vagyok abban, ahhoz, hogy bárhol valódi otthonunk lehessen, tudni kell a romokat választani.

A legmagasabb pont Szűk harminc évvel azután, hogy letéve a művészettörténészi diplomáját és szobrász ambícióit, Kata a szerelmével közös pusztai élet, a család és a lovak mellett döntött, elkötelezettségéből pedig virágzó gazdaság született.

Az itt élő kiszolgált lovak számára „nyugdíjasotthont”, külön istállót tartanak fenn Katáék: az öreg lovak is családtagok.

A kiscsikók hatalmas, elkerített területen szaladgálnak, amit „ovinak” becéznek, ide is bemehettünk.

Rögtön égető szükségem lett bátorságra, amikor a kis ménes felfigyelve Katára, szaladni kezdett felénk. Összesen olyan két és fél tonna, és mindegyiküknek volt patája.

Ahogy közelünkbe értek a csikók, olyan szelíden álltak meg, mintha játszani vágyó kiscicák lettek volna.

Volt valami megrendítő abban, hogy ekkora erőfölényben lévő állatok kedveskedve fordultak még a hozzánk hasonló idegenekhez is.

Katától a titkokat szerettem volna megtudni. Hogyan lesznek ilyen kedvesek a lovak? Miért van kedve dolgozni a kamasz gyermekeinek?

Azt mondta: nincsenek titkok. Katára a szülei életpéldája hatott mélyen, és ezt adta tovább. Persze a hos�szú évek alatt szembenéztek anyagi nehézséggel, lehetetlenséggel, de Kata számára nem ezek voltak a

hangsúlyos történések, hanem az öröm, amikor valami új létrejött.

Például a három család közös találkozóhelye, a kápolna a birtok legmagasabb pontján. Felkaptattunk – a bejárattól visszafordulva meglepő volt, hogy bár szinte az egész Válvölgyét be lehetett látni, de a három portából szinte semmit. Talán mert az építtető szándéka az volt, hogy innen csak fölfelé akarjanak nézni.

A nemrég befejezett épület régi álom megvalósulása volt, amihez egy ’56os rokon, Szabadhegy Dénes hagya-

téka segítette hozzá az itt élőket. „Tudjuk, hogy nem a templom szükséges ahhoz, hogy imádkozzunk, de számunkra mégis fontos volt, hogy legyen minősített helye az elcsendesedésnek, ahol összegyűlhetünk mindannyian legalább nagy ünnepekkor.”

A kis kápolna belsejében rejtőző kép, amelyet Incze Mózes festett a várandós Mária és Erzsébet találkozásáról, egyszerre beszél a Bélápapusztán hitből fakadt életről, a beteljesült ígéretekről, amelyekből sokáig nem látszott semmi.

Karakter • parokia.hu • 53

Tűzből kiragadott Amikor Katát hitének formálódásáról kérdeztem, elmondta, hogy minden várandóssága hitpróba és megerősödés is volt egyben. Rögtön a legnehezebb emlékéről kezdett beszélni. Kata huszonhárom évesen lett édesanya, a harmadik terhessége alatt már pihenésre volt ítélve.

Az orvosa azt is javasolta, hogy a szülést követően gondolkodjon el a végleges megoldáson, hogy több baba ne foganhasson, mert az anya élete a fontosabb.

Kata alig egy évvel később régi, kopott gyufásskatulyákból készült adventi naptárat dobott a cserépkályhába. Az erős tűz mellé egy órával később telepedett le és ámulattal vette észre, hogy az utolsó skatulya fele nem égett el – éppen az a része maradt épen a képnek, amelyen az újszülött gyermek volt.

Katára sem a babona, sem a misztika nem hatott, de ezt a jelenséget látva elgondolkodott és kiemelte a tűzből a képet. „Reformátusként és művészettörténészként is zsongott a fejem, hogy ez mit jelenthet? Egy héttel később derült ki, hogy ismét várandós vagyok” – mondta Kata. Ez a terhesség hozta a legtöbb megpróbáltatást, kórházba kerültem, tüdőembóliát kaptam, amelybe majdnem

54 • Karakter • parokia.hu

belehaltam – de a fájdalmak és kétségbeesés közt erősebben éreztem, mint valaha, hogy Jézus a tenyerén tart, bár nem tudhattam, hogy hogyan vezet át a küzdelmeken.

Az ötödik várandósságomat már alig mertem elmondani az orvosomnak, de végül ez volt a legzavartalanabb az összes közül” – mondta.

Szeretem látni azt az erőt, ami a tűzön átment emberek sajátja. Jármy Katán azt is látom, hogy nem magát látja különlegesnek mindezért, hanem azt, aki megtartotta – és azokat, akikért megtartatott. „Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre. Igyekeztünk úgy nevelni őket, hogy közösségi emberek legyenek, hogy kovászként éljenek a világban – számunkra pedig mindig szempont volt az otthonunk bővítésénél, hogy ide tudják hozni a barátaikat.

Jó látni, hogy örömmel jönnek – a kerekesszékes ismerőseik is. A lányaim jártak segítőként mozgáskorlátozottak számára álmodott máltai táborba, ahol maradandó kapcsolataik születtek.”

Elgondolkodva hallgattam Katát.

Nem a nagy és látványos eredményeket tartotta a legfőbb értéknek.

Elmesélte, hogy a Koronaőr nevű lovat, akivel a sétánk elején megismerkedtünk, már nagyon sokan akar-

ták megvenni – volt, aki annyi pénzt kínált érte, mint ami annak a tíz hektárnak az ára lett volna, aminek a közepén épp beszélgettünk. „Fontos volt, hogy ne adjuk el a gyermekünk alól a jó lovat – mondja Kata –, de őt is bevontuk a döntésbe, mert szerettük volna, hogy értse a súlyát. Elmondtuk Vincének, hogy mi mindenhez teremthetne anyagi biztonságot az a döntés, ha megválnánk a lótól – az, hogy számára ez elképzelhetetlen volt, megmutatta, hogy sikerült továbbadnunk az értékrendünket.”

Megmaradni az örökségben Régi családi fényképalbumokat lapozgatunk, ahol még kutyafogattal szánkóznak a ma már huszonéves gyerekek. Éveken keresztül nem volt tévé sem a birtokon, a csemeték éle-

tét a közös játék és az állatok körüli munka tette ki. Kata bevallotta, hogy bár mindig szívesen vállaltak részt a munkából a gyerekei, néha őrmesternek hívták a háta mögött.

Kata nem idealizálja a saját családja történetét sem. Lakásukban ott a történelmi múlt lenyomata.

Szinte minden bútor kapcsolódik a rokonsághoz, Kata számára is hihetetlen, hogyan menekedtek át egyes darabok a történelem viharain. Egy festményről szigorú tekintetű református hazafi néz ránk – Kata ükükapja, aki századosként harcolt az 1948–49-es szabadságharcban, és tagja volt az első parlamentnek.

konyhafelújítás, amire, ha nehezen is, de összegyűjtötték a megfelelő összeget. Kata férje, Jármy Miklós viszont úgy gondolta, hogy bár fontos a konyha, azzal mégsem lehet kellő tiszteletet adni reformátor eleinknek – úgyhogy a család inkább harangot öntetett a pénzből a reformáció ötszázadik évfordulójára, Isten dicsőségére.

Amikor arról kérdeztem, mi az, amire örökségként tekint, akkor a nagyanyja mindent elfedező szeretetét és megbocsátani tudását emlegeti, amivel össze tudta tartani a családot.

Szerencsére Istennek a konyha is fontos volt, ezért fejezhetjük be itt a beszélgetést mentás-citromos vizet kortyolgatva, ami több kancsóval áll a hűtőben.

„Az erős családok erős, szeretni és alkotni tudó embereket nevelnek” – mondta. Ezért nem bánta meg sosem a családja érdekében meghozott döntéseit.

Kérdésemre, hogy nehéz volt-e a két katolikus család közt reformátusnak megmaradni, egy beszédes történettel válaszol. 2017-ben már nagyon esedékes lett volna számukra a

A legjobb történeteket Isten írja.

Kata története már akkor kötődött Bélápához, amikor arról nem is tudott. Ehelyütt fogant saját tenyésztésű lovuk, Koronaőr dédanyja, Lotti.

Erre menekültek Kata dédszülei a front elől, 1944. december 17-én ez állt dédanyja naplójában: Azt terveztük reggel, hogy átmegyünk korán Bélápára… „Amikor gyerekként olvastam a naplót, azt hittem, Bélápa valahol az Alföldön van” – mondja Kata. „Mi pedig ötven évvel később éppen ide költöztünk – két fővárosi egyetemista az álmaival a romokra.”

Amikor azt hiszem, olyan pusztában járok, ahol senki nem járt előttem, remélem, hogy a Jármy család eszembe fog jutni, hogy erőt adjon a következő lépéshez. A semmiből csak Isten tud valamit teremteni – a romokból a benne hívők is, ha van bennük bátorság és kitartás.

Parti Judit Képek: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 55

GYÓGYULÁS ISTEN TENYERÉN Összetett és lélekkel teli az a munka, melyet a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány végez: a szenvedélybetegek rehabilitációja és utógondozása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a tanácsadásra és az érdekképviseletre is. A Zsibriki Drogterápiás Intézetben jártunk.

Ahol nincs kísértés Szűk, egysávos aszfaltút vezet a Tolna és Baranya határán fekvő Zsibrikre. A fák leveleit aranyra színezi a napfény. A tó vize mintha óriási tükör lenne a tájban. Zsibrikre érve Szabó Judit lelkipásztor int egy másik járműből: kövessük.

Ahol leparkolunk, kis gyaloghíd ível át a patakon. A dombos utca, a nagy zöldfelület békességet és megnyugvást sugároz.

utat magának, térerő nincs, csak egy jól felszerelt orvosi rendelő. „Kissé középkoriak az állapotok. Már van biztonsági telefonunk, ami azért kell, mert esőben, szélben nincs áram” – magyarázza Szabó Judit. A szeméttárolót minden szerdán a falutól négy kilométerre tolják ki, mert addig megy a kukásautó. Ez is a gondozottak feladata.

A fiúk ilyenkor kiviszik Lilit, a kutyát is sétálni. A faluban nincs bolt, gyógyszertár, így kísértés sincs.

A lelkipásztor egyben az intézetvezető, sokáig csak ő és munkatársai voltak itt, hozzájuk tartozik a falu legtöbb háza: hét épület. A modernizáció errefelé még nem tört

A hidasi gyülekezet vett itt először házakat a rehabilitációs intézetnek 1990-ben. „Erdős Eszter és Victor István voltak a lelkészek, felépülő drogosok laktak náluk a

56 • Karakter • parokia.hu

parókián, a gyülekezet és a falu látta, hogy ez működik. Ekkor találta ki a presbitérium, hogy hozzanak létre egy intézetet.” Teológusként Szabó Judit még önkéntesként jött segíteni, a teológia elvégzésekor Erdős Eszter dolgozni hívta. „Az elején nem tudtunk használni minden épületet. Pályáztunk, felújítottunk. Ezek vályogházak, folyamatos törődést igényelnek.”

A legtöbb házban lakószobák kaptak helyet. „Mindent a fiúk látnak el, megbeszéljük, mikor milyen munkára van szükség. A mentori személyzet és a technikai stáb koordinálja, segíti, összefogja a munkát. Ezt a működési módot úgy hívják, hogy terápiás közösség. Demokratikus modellról van szó: nagy hangsúlyt fektet a felelősségvállalásra, amelyen közösen osztozunk. Mindenkinek megvan a maga területe, és a számonkérés, az ellenőrzés és az értékelés is fontos.”

Jelenleg huszonnyolcan laknak itt.

Középpontban az erősségek Otthonos terembe vezet a lelkipásztor, leülünk kicsit beszélgetni itt, ahol máskor csoportterápiát, áhítatot szoktak tartani. „Ez a liturgiai szobánk” – mondja. Tizenhárom hónap a terápiás idő, ami indokolt esetben hosszabbítható. „Nem időre szerződünk, hanem van egy fejlődési fázis, amelyet végig kell járni. Amikor munkahelye van a felépülőnek, van egy biztonságos közeg, ahova mehet, megvan az utógondozó programja és túlvan hosszabb kimenőkön, akkor van vége a terápiának.”

A rehabilitáció összetett rendszerére azért van szükség, mert maga a függőség is összetett. „Nagy hangsúlyt helyezünk az érzelmi támogatásra, a foglalkoztatásba való visszavezetésre, a hitbeli támogatásra” – számol be az intézmény lelkipásztora.

A falon láthatók a fázisok, amelyeket végig kell járniuk az ide érkezőknek.

Alattuk kis címerek lógnak, melyek az ellátottakat jelölik. „Ahogy a legtöbb egyházi intézmény, mi is az úgynevezett Portage-modellel dolgozunk.

Ez a program az erősségekre épít: azon van a hangsúly, hogy miben jó valaki. Az első hat nap alatt, amíg az újak elkészítik a saját címerüket, azon kell dolgozniuk, hogy mi jót tudnak magukról mondani – mert sokszor ez megy a legnehezebben.”

A terápia első fázisát jelző sor alatt sok kis címer lóg a falon, ám a kilépő fázis felé egyre kevesebb. „Ez normális, próbaidős fázisban vannak a legtöbben: aztán lekopnak az emberek. Van, aki megérkezik, körülnéz és elmegy. Van, aki kijózanodik, és akkor megy el. Amikor elmúlik a szenvedés nyomása, sokan úgy döntenek, hogy inkább élik a saját életüket. Itt sok a szabály. Olyan is van, aki arra ébred rá pár hét alatt, hogy ő még nem kész a józanságra, még drogozni akar.”

A terápiát nagy átlagban tízből hárman fejezik be, közülük egy marad tartósan józan. „Aki abbahagyja a kezelést, általában egy másik helyen terápiában marad, vagyis tartja a józanságot, és van rá esély, hogy felépül.” Az utógondozás nagyjából két évig tart. Ez idő alatt rendszeresen telefonálnak a felépültnek, az élethelyzetéről érdeklődnek. „Minden

józanságban eltöltött nap számít, mert olyan érzésekkel, ötletekkel, benyomásokkal találkoznak, amelyek elindíthatják őket a jó úton.”

Zsibriken reggel és este áhítatot tartanak – az Ige választása és olvasása az ellátottak feladata. Napközben dolgoznak, az épületeket fával fűtik, most épp tüzelőt darabolnak. A tehenet, birkát, disznót, a veteményeskertet, a gyümölcsöst és a diófákat is a terápiában részt vevők gondozzák.

Az esti áhítat a nap lecsendesítése. „Fontos célja ennek, hogy senki ne vigyen magával az éjszakába olyan gondolatot, terhet, bánatot, amit nem rakott le a közösség előtt. Az, hogy huszonnyolc ember együtt van itt egy célért, és látják egymást folyamatosan, nagy erő. Tartják egymásban a lelket, tükröt tartanak egymásnak. Ez nagyon intenzívvé teszi a terápiát.

A mi feladatunk, hogy figyeljünk, és úgy irányítsunk, hogy hitbeli értékek mentén történjen mindez” – magyarázza az intézményvezető.

Isten mint kapaszkodó „A fiúk elsősorban nem hitre jutni jönnek ide, hanem azért, hogy talpra álljanak. Mi, itt dolgozók megéljük és átadjuk a hitünket, ők pedig eldönthetik, hogy követik-e vagy sem. Felmutatni tudjuk csak az Isten országának reménységét. A mustár-

Karakter • parokia.hu • 57

Életmentő hit Továbbsétálunk az intézetben, azaz a faluban. Szabó Judit bemutat bennünket Strenner Attilának, aki kilenc hónapja van Zsibriken, a terápia második fázisának végén tart. Aztán találkozunk az úgynevezett mosásreszortossal, aki a mosógép mellett olvas, várja, hogy lejárjon a program.

A már száradó ruhák kint lengedeznek az őszi szélben. A munkákat rotációs rendszerben végzik. Egy feladatot pár hétig vagy hónapig végeznek a fiúk, a munka jellegétől függően, utána más kerül sorra.

Közben az is kiderül, Attila építész és pénzügyi tanácsadó. Megérkezünk egy épületbe, amit az itt lakók csak „gyúrós háznak” hívnak: van konditerem és pingpongasztal. „Terápiás fázistól függően hetente háromszor-négyszer egy héten bárki feljöhet ide, ha előre jelzi” – magyarázza Attila. Ezután megmutatja a könyvtárat és a kézműves házat is. „Sajnos most nincs ilyen mentor, de itt szoktak zajlani a művészetterápiás foglalkozások.” Attila szemében sok kimondatlan gondolat látszik. Sóhajt, majd bevallja: meg akart halni.

Megnézünk néhány lakóépületet: egy házban általában három szoba van.

Kevés személyes tárgyat látunk: egy kis polcon elfér minden. A lakóházak nyolctól négyig zárva vannak.

Kéthavonta költöznek, rendszeresen cserélődnek a szobatársak. Ez többek között az elfogadást segíti. Strenner Attila másodjára vesz részt a rehabilitáción, 2018-ban már eltöltött itt egy évet. „Ultimátumot kaptam a feleségemtől. Nem feltétlen tartottam akkor magamat alkoholfüggőnek.

Az első rehabilitáció után többször visszaestem, de ki tudtam jönni belőle magamtól. Az utolsónál viszont azt éreztem: vagy segítséget kérek, vagy meghalok. Egy pünkösdi karizmatikus gyülekezetbe jártam huszonhárom évig, az ottani pásztorom ajánlotta Zsibriket, aki szintén itt épült fel.”

„A hitem miatt mégsem tudtam ezt elkövetni. Az alkoholizmusommal elzártam magamtól a hitem adta emberi kapcsolatokat, de az Istennel való kapcsolat mindig jelen lesz az életemben. És hiányzik a hozzá kapcsolódó közösségi lét is.”

magnyi hit is óriási fává tud nőni, még akkor is, ha nem nálunk terebélyesedik ki. A mi teológiánk a kegyelemre épül, ezért sokat beszélünk a kegyelemről és a bűnbocsánatról.

Azt szoktuk mondani a fiúknak, hogy azért van bibliaóra a terápián, mert a hit olyan kapaszkodó, ami akkor is ott lesz nekik, amikor senki más. A hitük védőháló, amit semmi más nem tud megadni. És nincs rá garancia, hogy a világ mindig barátságos lesz velük.

De egy hitre jutott ember nem lesz egyedül.”

Szabó Judit azt mondja, amikor valaki hitre jut, és elkezdi keresni Istent, az mindig gyümölcsözővé teszi az egész közösséget. Többen itt találnak vissza a Teremtőhöz, akitől a szerhasználat távolította el őket. A Portage program a pozitív emberszemléletre épül: ahol erős az egyéni akarat és kedvező a környezet, ott az emberek képesek küzdeni. „Erre az erőre építünk.

Igyekszünk kevesebb kényszerítő és minél több ösztönző eszközt alkalmazni. A krisztusi teológia szerint megyünk. Az életük minden területét felkaroljuk. Az orvosi kezelések, a gyógyszerek beállítása, a családi kapcsolatok segítése is hangsúlyos.

Hozzátartozói csoportok is vannak minden hónapban, tartjuk velük a kapcsolatot.”

58 • Karakter • parokia.hu

Egy új élet kapujában Teimel Erik a héten konyhareszortos, terít, amikor találkozunk. Ő lesz a következő „idegenvezetőnk”, vele átmegyünk a kis hídon az állatok felé.

Hamar kiderül, a rangidősök között van, és ez itt nem életkort jelent, hanem arra utal, ki melyik fázisban

tart a terápiában. Erik több mint egy éve van Zsibriken. „Tizenhat évesen ittam először. Tizenkilenc éves koromra kezelhetetlen lettem, a szüleim elküldtek otthonról. Onnantól az egész életem ámokfutás lett.”

Hajléktalan volt, munkásszállásokon élt, munkahelyeket váltott. Majd elege lett: kiköltözött egy sátorral az erdőbe. Egy idős emberrel ismerkedett meg, aki megtanította túlélni ott. „Voltam négy hónapot a ráckeresztúri rehabon, de akkor még nem volt elég erős bennem az elhatározás.” Amikor kijött, első útja az erdőbe vitte. A sátorban találta holtan idős ismerősét. „Ez sokkolt. Akkor kértem segítséget. Azt mondtam, hogy én nem szeretnék így meghalni egy erdőben.”

A Zsibriken töltött első hónapok jó hatással voltak rá. „Éreztem, hogy változok, jobban vagyok, itt rengeteg segítséget kapok, hogy normális életet tudjak kialakítani.”

tője volt. „Apám viszont nagyon szigorú volt velünk, azt mondja, akkor így tudott nevelni, és ő ezt szívből tette. Nagyon agresszív volt. Heten vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb, így én kaptam a legtöbbet.

Mindig szerettem volna megfelelni neki, de sosem tudtam.” László tizenhárom évesen fogyasztott először kábítószert. „Hatévesen hoztam egy döntést, hogy én Istennel élem az életem. Aztán egy sulibulin találkoztam a speeddel.

Felszabadítást adott az apám iránt érzett félelem és stressz alól, azt éreztem, nekem ez kell. Pedig hiszek Istenben.” Az őszi napfényben állva kellemes meleg jár át bennünket,

a hallottaktól azonban mégis borzongok. Drog, terjesztés, betörések, prostitúció, lövöldözés, börtön.

Filmvászonra is sok, amit átélt László.

Kétszer volt a ráckeresztúri református rehabon és kétszer Zsibriken, de nem tudott tiszta maradni. Időközben megnősült, gyermekei születtek, de a drog és a bűnözés maradt. „Eljártunk istentiszteletre a feleségemmel.

Meghasonlott állapotban voltam: vágyok az Isten után, tudom, hogy Ő a megoldás, ott van a családom, mégsem tudok leállni.”

Tavaly nyáron újra börtönbe került. „Imádkoztam Istenhez, kérdeztem, hol van ilyenkor. Kértem: adjon bizonyságot, hogy nem hagyott el.

Isten tenyerén Az állatok karámja melletti épületben épp Szabados László a sajtkészítés felelőse. Egy kis szénát dob a birkáknak, jóízűen ropogtatnak az állatok. Lászlóval sétálunk tovább.

Harmadjára van Zsibriken rehabilitáción. Kedves, nyílt tekintetű fiatalember. Azt mondja, gyerekkorától része az életének a hit, nagyapja egy szabadkeresztyén gyülekezet veze-

Karakter • parokia.hu • 59

Ahogy ültem a zárkában, láttam, hogy átütött a festett falon egy Ige a Zsoltárok könyvéből. Elsírtam magam.” László négy hónapja van Zsibriken. „Most nyugodt vagyok és hálás. Úgy érzem, ez az utolsó esélyem az élettől. Annyiszor kaptam már új esélyt emberektől és Istentől, hogy ezt nem lehet sokáig játszani.” Amikor arról kérdezem, érzi-e a gondviselést, csak annyit mond: „Persze. Isten tenyerén vagyok.”

Szenvedélyből hivatás Délutánra jár az idő, mire mindent körbejárunk. Ekkor ülünk le beszélgetni egy filagória alatt Sámson Norberttel, aki négy éve mentor Zsibriken. Először 2013-ban került ide, akkor még – ahogy fogalmaz – kliensként. Először tíz hónapot töltött itt, de visszaesett. Két alkalommal hajszálon múlt az élete. „Ekkor jelentkeztem másodjára a rehabilitációra, és végigcsináltam.” Megtért, munkát talált, családot alapított. Isten vis�szavezette Zsibrikre, ahol jelenleg hármas szintű mentorként segíti a felépülőket. „Ez azt jelenti, hogy az első fázistól az utolsóig mindenkivel foglalkozhatok” – magyarázza.

Végigjárta az utat, hiteles példa a felépülők előtt. „Nem rejtek semmit véka alá. Nincs tabu, merülési mélység azért van” – nevetünk nagyot.

Van határ, amit az ő józanságuk

60 • Karakter • parokia.hu

szempontjából fontos megtartani” – magyarázza.

Amikor arról kérdezem, hogy még ma is dolgozik-e a saját józanságán, azonnal jön a válasz: „Igen. Ez soha véget nem érő munka. Ijesztő is az elején, hogy az életünk végéig foglalkozni kell vele. De egyre kön�nyebb lesz. Itt szeretettel, figyelemmel fordulunk a fiúkhoz, mert ez az, amivel az emberek életében változást érhetünk el.” Munkájuk azonban nem mindig „sikersztori”. „Tudni kell minden apró sikernek és fejlődésnek örülni. Hálás vagyok, ha látom, hogy kamatozik, amit adunk, de van olyan is, hogy nem.” Érződik, hogy Norbert szolgálatnak tekinti a munkáját. „Így lettem teljes, ez a hivatásom. Bíztuk már nagyszü-

lőkre a feleségemmel a gyerekeket, mert hívott egy józanodó síró felesége, hogy segítsünk. Ez a szolgálat nem áll meg Zsibrik falain belül.”

Mint mondja, kell a türelem, meg kell várni, hogy Isten kezdjen el dolgozni egy-egy életen. „Istennel együtt lehet csak legyőzni a függőséget” – vallja. „Szakkönyvek is írják, hogy tartósan józanok azok tudnak maradni, akik hitre jutnak.”

Zsibriken mi is a hit erejéről kaptunk tanítást, és egy szemüveget, amellyel ezentúl kicsit másképp tekinthetünk a saját életünkre is.

Komorné Csernáth Erzsébet Képek: Ruprech Judit

ABLAK A BIBLIÁRA, TÜKÖR ÖNMAGUNKHOZ A négyezer éves bibliai történetek szereplőinek bőrébe bújva úgy pillanthatjuk meg önmagunkat, ahogy más módon talán nem – ebben rejlik a bibliodráma ereje Révész Judit bibliodráma-vezető szerint. Neki és másoknak is a módszer hatására mélyült el a kapcsolata Istennel.

Mi a bibliodráma?

Ahogy az az elnevezésből is kitűnik, a bibliodráma a Szentírásból vett történetekkel dolgozik, de nem színdarabról van szó. Arról, hogy hogyan zajlik egy csoportfoglalkozás, Révész Judit bibliodráma-vezető mesélt nekünk. „Találkozunk, bizalomjátékok és bemelegítő játékok segítségével összehangolódunk. Ezután általában a vezetők választanak egy bibliai történetet, ami közel lehet a résztvevőkhöz. Előfordulhat, hogy ott improvizáljuk az aznapi témát, annak alapján, hogy mi jön föl a csoportból.

Miután felolvastuk a választott bibliai történetet, megkérdezzük minden jelenlévőtől, hogy mi az, ami ebből a történetből megszólította, melyik szerepet vállalná szívesen? A választások többnyire spontánok és ösztönösek,

ám a végén a különféle feldolgozó körökben megkérdezzük, hogyan választottad a szereped, mit éltél meg benne, és hogyan szól ez rólad. Például Noé bárkájának építését ajánljuk fel a csoportnak, és valaki úgy dönt, hogy ő Noé egyik fiának a felesége szeretne lenni. Azt szeretné megélni, hogy ő benne van a bárkában, a szerettei viszont nincsenek benne. Utólag lehet, hogy kiderül, van egy veszteség a családban…”

A szerep szerepe A történet kibontakoztatásához nem szükséges sem színészi tehetség, sem teológiai jártasság – teszi hozzá a tapasztalt bibliodráma-vezető. „Az egyik szabályunk, hogy nem minősítjük egymás játé-

Karakter • parokia.hu • 61

kát, és egyáltalán nem a színészi teljesítményre megyünk. Senki sem profi színész, így könnyebb feloldódni. Mindenki azért dolgozik, hogy ő megélje azt, amit neki akkor aznap abban a játékban meg kell élnie, és a jelenlétével segítse ugyanebben a többieket is, hiszen azzal dolgozhatunk, ami játék közben előjött. A bibliodráma őszinte műfaj, nem tűri a giccset. Egyik alapítója szerint egyszerre ablak a Biblia világára és tükör, amelybe belenézhetünk.”

Biztonságos közeg A játékban résztvevők biztonságát szolgálja, hogy két vezető van, akik együtt hoznak döntéseket a csoportfolyamat közben, és az is, hogy mindenki annyit oszt meg magáról, amennyit kényelmesnek érez. Minél többet fektet valaki a játékba, annál többet is vesz ki belőle. „A csoportfolyamat egyre mélyül, közben pedig folyik egy alku a résztvevők és a vezetők között, hogy mi az, ami még biztonságos és mi az, ami már nem” – avat be a csoportvezető.

Katartikus hatás Annak, hogy közelebb kerüljünk a bibliai történethez, számos módja, eszköze van, a bibliodráma csupán az egyik. Van, akinél ez a fajta találkozás a szöveggel komoly áttöréshez vezethet. Így volt ezzel ő maga is – árulja el Révész Judit. „A drámajáték során testérzetekkel dolgozunk, ezek archaikusak, mindenki rendelkezik ilyenekkel. Ezzel együtt nem mindenkinek való a dráma, és nem is ez az egyetlen út a Bibliához, sem a lelki folyamatokhoz. De van, akinek való – így vagyok ezzel én is.

A dráma teljesen megváltoztatta a bibliai szövegekhez való viszonyomat. Felnőttként tértem meg. Már templomba járó ember voltam, amikor részt vettem egy bibliodrámafoglalkozáson. Megdöbbentő erejű felismerés volt, hogy ezek a történetek tényleg rólunk szólnak. Hogy

62 • Karakter • parokia.hu

mennyiféle arcuk és jelentésrétegük van, és milyen dinamika van bennük!

Számomra ez igazi áttörést jelentett, ezért is végeztem el a bibliodrámaképzést.”

Sára szerepébe bújva Az áttörés nem mindig a csoportfolyamat ideje alatt valósul meg, hiszen a lélekben hosszú és mély folyamatok zajlanak, de azért egy-egy ülésnek is vannak katartikus pillanatai. „Ha egy óraműre gondolunk, ilyenkor a lassan forgó, nagy kerekek dolgoznak. Ez nem mindig látványos, de egy-egy ráismerés az egyén számára felszabadító hatású lehet.”

Látott már példát arra is, hogy valaki, aki elfordult a hitétől, a bibliodrámán átéltek hatásra visszafordult Istenhez – árulja el Révész Judit. Mesél egy másik esetet is, amikor egy játék során ő maga Sára szerepébe bújt. „Megéltem, hogy elviszik megölni a fiamat. Ábrahám valószínűleg nem mondta meg Sárának, hogy hova viszi Izsákot, de Sára biztos, hogy sejtette vagy félt tőle. Ez a játék előhozta a gyermekeim iránti végtelen szeretetemet, a rengeteg aggodalmamat. Ám azt is felismertette velem, hogy az aggodalmaskodás egy része azért mégiscsak az Istennel szembeni bizalmatlanságról szól. Mély megélés volt ez számomra.”

Kiket várnak?

Világnézettől függetlenül mindenkinek ajánlja a bibliodrámát. „A vallásos háttérből érkezőknek mindenféle előfeltevései vannak a bibliai történetekről, például arról, mit kell, mit illik gondolni a tékozló fiúról vagy épp Mária Magdolnáról.

Akiknek viszont nincs gyülekezeti kötődésük, gyakran azzal a frissességgel jönnek, hogy milyen igazságtalan ez az apa: itt van ez a semmirekellő gyerek, erre mindent odaad neki – teljesen igaza van az idősebb fiúnak! Egyébként mindenkinek joga van ragaszkodni a meggyőződéséhez.

Azért, mert valaki behozott egy másik értelmezést, azt senkinek sem kell magáévá tennie.”

Kitörés a nyelvi zárványból Gazdagító lehet a csoport számára az is, ha más-más felekezetű emberek alkotják. „Ezek az együttműködések frissességet hoznak. A református egyház vezetése részéről megfogal-

viselkedésünkbe, addig ezek az egyszerű kárpátaljai református gyülekezeti tagok olyan intelligensen tudnak a Biblia nyelvén beszélni ugyanezekről, hogy az hátborzongató! Nekem ott esett le a tantusz, hogy a kereszténység tényleg kultúrahordozó. Az ő nyelvük a Biblia nyelve, és ők ezen a nyelven meg tudják fogalmazni önmagukat!”

mazódott egy igény, amely szerint az egyházaknak nyelvileg nyitniuk kellene. A történelmi egyházak beszorultak a saját zárványukba a nyelvezetüket és a szövegértelmezéseket illetően is. A bibliodráma műfaja szabad ezektől az értelmezési hagyományoktól. Nem azért, mintha azok értéktelenek lennének, hanem mert lehet, hogy ahhoz, hogy rátaláljunk ugyanarra az állításra, ami benne van a Heidelbergi Kátéban is, előbb meg kell vizsgálnunk még több más értelmezést, amelyek kapcsán beláthatjuk, mi nem lehet Isten akarata. Ebben a szabadságban saját magunk fedezhetjük föl, miért gondolták azt eleink, amit gondoltak, és hogy az miért van úgy jól, ahogy van.”

Az ítélkező bőrében Különösen igaz ez az olyan bibliai szövegekre, mint a Miatyánk, amelyet szerte a világon emberek milliói ismernek és imádkoznak évezredek óta. A kísértés vagy a megbocsátás fogalmai a játék során új megvilágításba kerülhetnek. „Amikor például a házasságtörő asszony történetét vettük, a csoporttagok megélhették azoknak az embereknek az érzéseit, belső világát, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy ezt az asszonyt meg kell kövezni. Felismerték, hogy ez

nem valamiféle agyament álláspont volt, hiszen szigorú szabályokon nyugodott az akkori társadalmi rend, és a bizalomnak a házassági hűség alapfeltétele volt. Ha ezt felismertük, belehelyezkedhetünk abba is, mi motivál minket, amikor elítélünk másokat? Hogy arról a kéregetőről, akit a múltkor az unokákkal megetettünk, miért feltételezzük, hogy nem megy dolgozni, pedig megtehetné?

Honnan jön ez bennünk, és hogyan járul hozzá a biztonságérzetünkhöz?

Miért van erre szükségünk? És ki az, aki ezt fölülírhatja? Mert nem a kővel hajigálók egyike mondta, hogy mielőtt követ ragadtok, nézzetek magatokba... Ezt csakis Isten jelentheti ki.”

Fejkendős nénik a bibliodrámacsoportban Mielőtt azt gondolnánk, a bibliodráma csupán a művelt keresztény középosztály játszótere, Révész Judit megnyugtat: nemcsak az önismerettel foglalkozó értelmiségi rétegnek adhat sokat a műfaj. „Katartikus élmény, amikor Kárpátalján háziasszonyok, kőművesek, ácsok, festő-mázolók jönnek bibliodrámázni.

Miközben mi olyan szubkultúrában élünk, ahol megtanulunk az érzéseinkről beszélni, kommunikációs fogások épültek be a nyelvünkbe és a

Bemutató alkalmak Révész Judit és munkatársai rendszeresen tartanak egy-egy alkalmas csoportfoglalkozást magyarországi és kárpátaljai gyülekezetekben, valamint a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat rendezvényein. Szerveztek már lelkészeknek, presbitereknek és ifjúsági csoportoknak is foglalkozásokat. Gyülekezeti hétvégéken is remek csapatépítő lehetőség a bibliodráma. Még mélyebb felismerésekre juthatnak azonban a résztvevők, amikor elköteleződnek egy hosszabb, általában hetven órás, több alkalmas csoportfolyamatra. Erről általában a második találkozás végéig kell dönteniük.

Révész Judit és munkatársai bárhová szívesen mennek, ahová hívják őket, és igény szerint tartanak bemutató alkalmat is.

A bibliodráma-vezető állítja: generációk százai szereztek már inspirációt, megnyugvást, megbékélést, bátorságot a bibliai szövegekből. A négyezer éves bölcsességet hordozó történetekben meg lehet élni mindazt, ami ma is foglalkoztat bennünket. „Csak a világ változott körülöttünk ezalatt a négyezer év alatt, mi, emberek nem változtunk.”

Ha szeretne többet megtudni a bibliodráma-alkalmakról, esetleg bemutató alkalmat is szervezne gyülekezete vagy barátai számára, keresse Révész Juditot a balogrevesz@ gmail.com e-mail címen!

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 63

MEGALKUVÁS NÉLKÜL A SZABADSÁGÉRT B. Rácz István a Pozsonyi úti reformátusokkal a nácik ellen harcolt a második világháború során, később mégis a szovjet típusú rendszer ellenségévé nyilvánították.

A recski kényszermunkatábornak egész fennállása alatt lakója volt, 1956 októberének és novemberének véráztatta napjait a barikádokon töltötte, néhány héttel később pedig az USA-ba emigrált. Múltidéző cikkünk a recski láger bezárásának 70. évfordulóján.

1995 januárjában néhány soros megemlékezés jelent meg a Reformátusok Lapja gyászjelentései között, arról tudósítva az olvasót, hogy az Egyesült Államok-beli Ashevilleben, hosszú betegség után elhunyt B. Rácz István, az SDG- és KIE-közösségek, illetve a Budapest-Pozsonyi úti református gyülekezet korábbi tagja. Hosszabb nekrológot egyedül a Magyar Nemzet publikált a rendszerváltásig külföldön élő Egri György tollából, akivel B. Rácz együtt raboskodott a politikai foglyoknak fenntartott recski kényszermunkatáborban 1950 és 1953 között.

64 • Karakter • parokia.hu

A hetven éve bezárt lágerben a magyar társadalom minden képviselője jelen volt pártállástól és foglalkozástól függetlenül, a rendszer számára nem kívánatos személynek minősülő fogvatartottakat naphosszig tartó, kínkeserves bányamunkára kötelezték, és nem egyszer kínzással, sötétzárkával büntették. Egri György újságíró a „XX. századi magyar emberség példaképének” nevezi egykori rabtársát, élete azonban azóta sem lett ismertebb az őt követő generációk tagjai előtt.

Parasztgyerekből az értelmiség élére B. Rácz István 1923. szeptember 9-én, túrkevei gazdálkodó családba született, szülei azonban látták, hogy az éles eszű fiúcska többre hivatott a földeken való munkánál. Édesapja után reformátusnak keresztelték, katolikus édesanyja azonban a lehető legnívósabb oktatásban akarta részesíteni, ezért a helyi zsidó iskolába íratta be őt. A felső négy osztályt és az őt közgazdasági pályára állító felsőkereskedelmit már Budapesten végezte. „A földreform, a parasztság és a munkásság helyzete arra sarkallt, hogy még alaposabban foglalkozzak az ország gazdasági problémáival” – emlékezett vissza később B. Rácz István a Columbia Egyetemen az ’56-os menekültekkel készített interjúsorozatban arra, miért is ült be az érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem jogelődje, a M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem padjaiba.

B. Rácz 1938-ban csatlakozott Keresztyén Ifjúsági Egyesülethez, majd felkereste a Pozsonyi úti református gyülekezetet, melyről sokat hallott édesanyjától és nagybátyjától is. Itt ismerkedett meg Bereczky Alberttel, a közösség lelkipásztorával, a későbbi református püspökkel.

Lánya, a jelenleg is az észak-karolinai Asheville-ben élő Emőke B’Rácz

elárulta nekünk, hogy a család kisebb tagjait Bereczky keresztelte, a felnőtteket ő adta össze és temette, szülei is nála esküdtek 1945-ben.

A fiatal értelmiségi már egyetemi tanulmányai alatt csatlakozott ifjúsági politikai szervezetekhez, a pozsonyi úti református fiatalokkal együtt tevékeny részese volt Budapest utcáin az antifasiszta ellenállásnak.

Istvánt 1944 novemberében elfogta a német titkosrendőrség, a Gestapo, néhány héttel később pedig átadták a nyilasoknak. „A zsidókat halálra verték, mi azonban ki tudtunk szabadulni” – emlékezett B. Rácz, aki szökése után visszatért a politikába.

Cseberből vederbe A posztháborús fiatal nemzedék szentül hitt abban, hogy végre eljött az idő a jelentősen megtépázott ország helyes irányba állítására.

1945. november 4-én megtartották az első demokratikus nemzetgyűlési választást, B. Rácz István pedig a kisgazdák színeiben indult és kapott mandátumot, az addigi legfiatalabb képviselőként – 22 éves volt ekkor.

A szovjet érdekszférába való kerüléssel azonban az ország menthetetlenül sodródott a kommunista hatalomátvétel felé: a hírhedt szalámitaktikával feldarabolták a velük szemben álló politikai tömörüléseket, így B. Rácz István sem tevé-

kenykedhetett sokáig politikusként.

Számára ez egyre inkább az ellehetetlenülés időszaka volt, noha visszaemlékezéseiben felidézte, hogy maga Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt első embere próbálta rábírni, hogy csatlakozzon hozzájuk. Mivel nem állt kötélnek, folyamatosan rendőri megfigyelés alatt állt.

B. Rácz István szomorúan konstatálta ekkoriban a keresztyén felekezetek korrumpálódását is. „Az egyháznak nem szabad a politika partnerének lennie. Az egyház ereje abban áll, hogy a saját erkölcsi tisztaságából fakadóan kritikát fogalmazhat meg az egyén és az állam felé is. (…)

Néhány lelkész hősiessége azonban azt eredményezte, sokan váltak hitvalló keresztyénekké 1948 és 1956 között, valóságos spirituális megújulás zajlott ebben az időben.”

Elszakítás a családtól Meg nem alkuvása és az elvei melletti kitartása elkerülhetetlen következményekkel járt: B. Rácz Istvánt – már kétgyerekes apaként, lányai 1946-ban és 1948-ban születtek – 1950. március 31-én elfogták, és az Andrássy út 60-ba, az állami terror központjába szállították. A pincebörtönben négy hétig vallatták arról, milyen rendszerellenes csoportok tagja és milyen összeesküvésekben vállalt szerepet. Sikertelenül.

Karakter • parokia.hu • 65

„A kihallgatóm rendesen bánt velem, a verést a többiekre hagyta. Mivel semmit sem tudott kiszedni belőlem, arra kényszerítettek, hogy a cellámba visszatérve folyamatosan egyhelyben álljak – 96 órát kellett így eltöltenem.”

B. Ráczot egy hónappal később a kistarcsai központi internálótáborba szállították, ahol ekkoriban kétháromezer politikai foglyot tartottak rabságban. Itt néhány alkalommal találkozhatott a feleségével – öt-öt percekre –, ám a kihallgatások és a vádaskodások tovább folytatódtak.

1950. október 26-án átszállították a recski kényszermunkatáborba, ahol élete legkeserűbb három éve várt rá.

Ahogyan lánya, Emőke fogalmazott, erről az időszakról ő is csak mások elbeszéléseiből, illetve fennmaradt történelmi dokumentumokból tudott meg többet, édesapja ugyanis nem akarta terhelni a családot az ott történtekkel. „Recsken mi magunk alakítottuk ki a táborhelyet, vágtuk ki a fákat egy kétszáz holdas területen, mi építettük a barakkokat először az ÁVH-nak, aztán magunknak, megcsináltuk az utat a falu és a tábor között, a hegy oldalába pedig bányát vájtunk, ahonnan aztán köveket fejtettünk. Egy hat kilométeres sínpályát is nekünk kellett megépíteni a csilléknek. (…)

Vasárnaponként tűzifát gyűjtöttünk az ÁVH számára. Minden egyes fordu-

66 • Karakter • parokia.hu

lónál belém hasított az élet sivársága és teljes kilátástalansága. Azt hittem, soha nem lesz vége” – idézte fel ezeket az éveket.

Joszif V. Sztálin szovjet pártfőtitkár halála után megnyílt a kényszermunkatábor kapuja, B. Rácz István pedig gyalogosan és vonaton utazott haza Törökbálintra családjához.

Szabadulása ellenére folyamatosan megfigyelés alatt tartották, számot kellett adnia arról, hogy hová megy és be kellett jelentenie azt is, amikor visszatért. Szellemi munkát nem vállalhatott, a helyi téglagyárban kötelezték segédmunkára, 70-80 fokos kemencék mellett, ahol a kommunista tervgazdaság számára erőltetett menetben gyártották az építőanyagot.

A forradalom tűzvonalában Annak ellenére, hogy napjait teljesen kitöltötte a fizikai munka, továbbra is éles szemmel követte a közélet eseményeit: a parasztság és munkásság helyzetének alakulását épp úgy, mint az értelmiségi szerveződések (Petőfi Kör, Írószövetség) tevékenységét. Érezte a társadalom egyre fokozódó gyűlöletét a megszálló szovjet hatalommal szemben. Ott volt Rajk László újratemetésén, 1956. október 22-én pedig a Műegyetem felé vette az irányt. „Az ország minden szegletéből érkeztek ide emberek, sokan szabályt szegve hagyták ott

a munkát, mert érezték, hogy valami nagy dolog van készülőben. (…)

Október 23-án én is ott voltam a Bem-szobor felé tartó tömegben, ezt követően a Rákóczi úton keresztül a Parlamenthez vonultunk. Sokáig maradtam ott, az este és az éjszaka nagy részét viszont a Sztálinszobornál töltöttem” – idézte fel a forradalom első napját, aki néhány órával később már saját bőrén tapasztalta a harcok brutalitását.

B. Rácz eleinte a Széna tériekhez csatlakozott, majd a szabadságharc napjai során feltűnt a Corvin közben, a Móricz Zsigmond körtérnél, a Kilián laktanyánál és a Kossuth téren (a Parlamenthez az október 25-i sortűz után két órával érkezett), állítása szerint ott, ahol annak éppen a legnagyobb szükségét érezte. „November 4-e után a gerilla hadviselés módszeréhez kellett folyamodnunk: kisebb csoportokra oszlottunk, házakban rejtőztünk, ahonnan kiindulva megpróbáltunk rajtaütni az orosz csapatokon. Mindenki tudta, hogy itt a vég, csak időt próbáltunk nyerni addig, amíg az ENSZ-csapatok ideérnek.”

A harcok egészen november 12-ig folytak, segítség pedig nem érkezett. Az oroszok gyorsan kiszorították az ellenálló csapatokat a fővárosból, és lépésről lépésre számolták fel gócaikat Budapest határain túl is. Kádár János szabad utat engedett a megtorlásoknak, november 25. után tömegével keltek útra az emberek Nyugat felé. B. Rácz István ezekben a hetekben ötször döntött Magyarország elhagyása mellett, mégis kivárt, hátha a hatalom enged a szorításból.

Nyugatra szökés és új kezdet B. Rácz István 1956. december 4-én hagyta el az országot. Annak ellenére, hogy a legtöbben súlyos pénzeket fizettek azért, hogy kimenekítsék őket, egy kamionos felismerte őt, és ingyen biztosított számára

utat a szabadságba. „A határon a Fertő-tavon keresztül úszott át, majd Németország és Franciaország érintésével jutott el az USA-ba” – folytatta édesapja történetét Emőke, aki csak 1964-ben ment utána édesanyjával és nővérével. „Gyakorlatilag kértem, hogy mondják el nekem, ki ez a férfi.

Ekkor már 16 éves voltam, nyolc éve nem láttam őt. Megkérdeztem tőle, miért választotta Amerikát, ő pedig így válaszolt: Ennek az országnak van a legnagyobb potenciálja abban, hogy jót cselekedjen a világban.”

A család New York-ban egyesült újra, ahol rövid ideig lelki otthonra találtak Hamza András korábbi pozsonyi úti beosztott lelkipásztornál, aki 1961-től a Madison Avenue-i Presbiteriánus Gyülekezet lelkészeként szolgált. B. Rácz István feleségével és gyermekeivel (fia, István Péter 1965-ben született) a connecticuti Hamdenben telepedett le, ahol sikeres akadémiai karriert futott be közgazdászként a Quinnipac Universityn. „Az intelligens szemek számítottak neki egy osztályban. Azt mondta, ha van egy-két ember, aki valóban érdeklődik az iránt, amiről beszél, már megéri tanítania” – mondta Emőke.

B. Rácz István sem a családjában, sem a nyilvánosság előtt nem beszélt magyarországi meghurcolásáról, a nyolcvanas évek végén mégis kamera elé ült Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza a recski kényszermunkatábor történetét feldolgozó dokumentumfilmjében. „A rendszerváltás után, 1991-ben amnesztiát kapott, addig egyszer sem jött el Magyarországra, mi viszont anyánkkal több alkalommal is hazalátogattunk a családhoz” – számolt be érdeklődésünkre B. Rácz Emőke. „Így apám nem lehetett ott az édesapja temetésén, az édesanyja búcsúztatására viszont hazatérhetett. Elvitt minket Túrkevére és Recskre is, ahol először beszélt bővebben arról, hogy milyen körülmények között tartották fogva őt és társait.”

Az állam bocsánatkérése B. Rácz István érdemeit az újjáalakuló demokratikus magyar állam is elismerte. Göncz Árpád köztársasági elnök 1991. október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki, 1992ben Antall József miniszterelnök pedig levélben méltatta.

B. Rácz István ekkoriban egyre súlyosbodó cukorbetegséggel küzdött, tolószékbe kényszerült. Emőke szerint Asheville-ben szeretett volna meghalni, ezért utolsó hónapjait már az észak-karolinai városban töltötte. „Amikor megérkezett és körülnézett, felkiáltott: Itt van az Isten a hegyek között!” – emlékezett lánya. B. Rácz István 1994. november 22-én, 71 éves korában adta vissza lelkét a Teremtőjének. Felesége kilenc évvel élte túl őt. Gyermekei közül Emőke könyvkereskedelemmel, István Péter zeneszerzéssel foglalkozik, nővérük, Piroska már nyugdíjas, korábban ápolónőként dolgozott egy idősek otthonában. „Apám a politikában és a családjában is mindent megtett azért, hogy az embereknek jó legyen. Mindig másokat helyezett előtérbe. Egy cseppnyi neheztelés vagy harag nem volt benne azért, amit átélt, és többször kérdeztem tőle, hogyan tudott megbocsátani azoknak, akik ismeretlenül meghurcolták, megverték és próbálták tönkretenni. Annyit válaszolt, hogy a háború alatt mindenki parancsra cselekedett.” Arra a kér-

désre, hogy mit tart édesapja legnagyobb szellemi örökségének, B. Rácz Emőke így válaszolt: „Azt csináljuk, amit a legfontosabbnak tartunk az életben, ami az emberek javát szolgálja! Ha hiszünk valamiben, akkor tartsunk ki mellette bármi áron, és ne adjuk föl a harcot.”

Egri György újságíró, a recski sorstárs a következőképpen zárta nekrológja sorait 1995 januárjában: „Istenem, milyen gazdag ez az ország, amely kegyetlen története során tucatjával, százával löki ki magából a legderekabb erkölcsű férfiakat, a legragyogóbb elméket. Akik aztán elfeledettségben, csak családjuk által megsiratva fekszenek el messzi idegen temetőkben. Ezek közé az elsők közé tartozott B. Rácz István is, és ha lesz egyszer a fővárosban vagy valahol vidéken róla utca elnevezve, ez nem az ő személyének, hanem a hazának igazi föltámadását jelzi majd.”

Történjen így vagy sem, B. Rácz István példamutató életével kiérdemelte, hogy a XX. századi magyar hősök közé soroljuk, és megtanuljuk, hogy jót cselekedni, embernek maradni bárhol, bármilyen körülmények között lehetséges.

Dezső Attila Források: Columbia University Research Project on Hungary Interviews with 1956 Hungarian Refugees, Vera Blinken Archives Arcanum Digitális Tudománytár (Magyar Nemzet és Reformátusok Lapja archívumai) Böszörményi Géza: Recsk 1950-1953, Egy titkos kényszermunkatábor története id. Reviczky Béla: Hálaadás – A Pozsonyi Úti Református Egyházközség története 1921–2001 Képek: Emőke B’Rácz magánarchívum, Fortepan/ Kleyer Éva, Fortepan/ Nagy Gyula, Nemzeti Örökség Intézete

Karakter • parokia.hu • 67

OLVASTUK – AJÁNLJUK ÚJ KÖNYVEK A KÍNÁLATBAN

KÁLVIN

(Harmat Kiadó, Kálvin Kiadó, szerző: Cs. Szabó Sándor) Jehan Cauvin. Ebben a formában talán elsőre ismeretlennek vagy idegennek hathat számunkra Kálvin János neve, ahogy az Cs. Szabó Sándor vallástanár és író Kálvin című regényében szerepel. De még az eredeti francia névalaknál is meghökkentőbb lehet az a kép, amelyet a mű olvasása közben kaphatunk a nagy reformátor alakjáról, akit korábbi felszínes ismereteink alapján ennél sokkal ridegebbnek, érzelemmentesebbnek, komorabbnak képzelhettünk. A regény ugyanis – a szerző korábbi, Luther című kétkötetes művéhez hasonlóan – érző szívű, hús-vér emberként festi le számunkra Kálvin alakját, nemcsak bőséges történelmi forrásaira, hanem saját benyomásaira, megérzéseire és fantáziájára is támaszkodva. Ennek köszönhetően jóval átélhetőbbé teszi dilemmáit, küzdelmeit és másokhoz való kapcsolódásait, mint bármelyik életrajz vagy elemzés. Cs. Szabó Sándor a történelmi összefoglalók mellett rengeteg korabeli forrásanyagot elolvasott, igyekezett életmódtörténetből is felzárkózni, és megkereste a Bibliából azokat az élethelyzeteket, amelyekkel Kálvin találkozhatott, majd utánanézett, hogy ezekhez milyen kommentárokat fűzött. Ezeket vetítette vissza az életére. Regénye azért is fontos olvasmány, mert ráirányítja a figyelmünket arra, hogy nem szabad fekete-fehéren gondolkodnunk a régmúlt események szereplőiről, hiszen ők is emberek voltak, megannyi árnyalattal. Ez a „megannyi árnyalat” elénk is tükröt tart.

„MINDENNEK RENDELT IDEJE VAN” (Nemzeti Emlékezet Bizottsága, szerzők: Varga László és Kriskó János) A Varga László nyugalmazott kecskeméti lelkipásztor, korábbi dunamelléki főjegyző, volt országgyűlési képviselő életéről szóló, a Prédikátor könyve alapján a „Mindennek rendelt ideje van” címet kapott könyv közel négy év alatt, több mint tíz alkalommal készített személyes interjúkból állt össze.

Kriskó János, a könyv társszerzője, szerkesztője még 2018 őszén, a dr. Rigó Róbert történész vezette kecskeméti kutatócsoport tagjaként kezdett el dolgozni A vallásgyakorlás mint kulturális ellenállás című, Földváryné dr. Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke által koordinált projektben.

Varga Lászlóval és feleségével, Cséplő Ilonával az oral history, azaz az elbeszélt történelem módszerével egymás után születtek meg az interjúk, így készülhetett el a régóta vágyott emlékirat. E rendkívül színes, kalandos és gazdag életpálya legfontosabb, ám korántsem legteljesebb történéseit igyekszik bemutatni a sodró lendületű, 270 oldalas kötet, fényképekkel gazdagon illusztrált visszaemlékezések formájában. A könyv megjelenését a Dunamelléki Református Egyházkerület, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye, valamint a Kecskeméti Református Egyházközség is támogatta, az árából befolyt adományt jótékony célra fordítják: azt az egyházmegyei szolidaritási alapba kerülve a gyesen lévő lelkésznők támogatására fordítja az egyházmegye.

68 • Karakter • parokia.hu

KORZÓN A POKOLBA

Istenhegy II. (Európa Könyvkiadó, szerző: Bódis Kriszta) Bódis Kriszta pszichológus, író, dokumentumfilmes, a Van Helyed Alapítvány vezetője először filmes forgatókönyvet kezdett írni Tüdős Klára Csizma az asztalon címmel megjelent életrajzi munkájából, de a befektetett munkából végül mégsem film, hanem Istenhegy címmel regénytrilógia született, amelyből immár két részt tarthatunk a kezünkben. A Korzón a pokolba című második kötet a gazdag életút húsz évét mutatja meg, az 1919 és 1941 közötti időszakot. A nyitó képben még első házasságában látjuk Tüdős Klárát az érmelléki Szunyogh-birtokon, majd hosszú utat bejárva az utolsó oldalakon már az istenhegyi otthonban kapja Teleki Pál halálhírét – ekkor már Zsindely Ferenc feleségeként. Életével igyekezett hidakat építeni az átjárhatatlan társadalmi szakadékok fölött és emberek között egyaránt – talán ez az a tevékenysége, amely a társadalmi kérdésekre nem csak érzékenyen, hanem tevékenyen reagáló Bódis Kriszta lelkéhez igazán közel áll. A könyv könnyedén és élvezettel járja be a nyelvi regisztereket a hitelesen és ízesen megszólaló tájnyelvtől a budai értelmiség pezsgő szalontársalgásáig, vagy épp a korabeli politikai légkör kávéházi helyzetelemzéséig. Nehéz eldönteni, hogy a Tüdős Klára nevű szereplő hangjából mennyi tartozik a szerzőhöz, de egy biztos: a regény által megfestett Tüdős Klára-kép bátorságot adhat a nehéz társadalmi és egyéni kérdésekkel való szembenézéshez.

PETŐFI, A SZTÁR

Rajongói kézikönyv (Móra Könyvkiadó, szerző: Miklya Luzsányi Mónika) A Petőfi-emlékév alkalmából megjelent Petőfi, a sztár című könyv – vagy ahogy az alcímben szerepel: Rajongói kézikönyv – koncepciója arra a tételre épül, amely szerint Petőfi önmagát, imázsát, társadalmi-közéleti szerepét tudatosan felépítő művész volt, aki alkotói tevékenysége mellett nagy gondot fordított saját „brandjének” népszerűsítésére is. Tehát épp olyan volt, mint a mai celebek. A kis kötet 80 oldalon foglalja össze mindazt, amit erről a Petőfi Sándornak nevezett sztárról tudni érdemes. Oldalain nem folytonos, lineáris szövegként jelennek meg a tudnivalók és érdekességek, hanem főleg szövegbuborékokban, grafikonszerű táblázatokban, különböző színű paneleken, eltérő betűtípusokkal. Gyakran a kép, az illusztráció az információs bázis, és ezt egészíti ki, magyarázza a szöveg. Mindvégig jellemző a kötetre egyfajta kettősség: folyamatosan keverednek a tényszerű adatok, információk azokkal az intimitásokkal, bennfentes információkkal, sztereotípiákkal, amelyek visszaemlékezésekre, későbbi korokban született anekdotákra, legendákra épülnek – a „sztárság” fontos kritériumai ezek. A Petőfi, a sztár tekinthető pedagógiai kísérleti munkának is, amely papíralapon, könyvalakban igyekszik megfelelni a digitális világ kihívásának. Egyfajta szatellitkönyvként is használható az iskolai Petőfi-órák során, elsősorban a játékos feladatok, a könnyed feldolgozhatóság okán.

Karakter • parokia.hu • 69

APA KEZDŐDIK

(Harmat Kiadó, szerző: Véssey Miklós) A korábban novelláiról, verseiről és szépirodalmi szerkesztői munkásságáról ismert Véssey Miklós első saját kötete arról mesél nekünk, mit jelenthet apának, szülőnek lenni, ő hogyan élte és éli meg apaságát, és hogyan tud mások apaságához vagy szülőségéhez kapcsolódni. De emellett arról is, hogy mit jelenthet gyermeknek lenni, ő hogyan értelmezte és értelmezi ezt, és hogyan kapcsolódhat ezáltal ahhoz, hogy Isten gyermekei vagyunk.

Az Apa kezdődik egyetlen kötetbe rendezett, önálló novellák sorozata, amelyek eredetileg a Képmás magazinban jelentek meg. Az összegyűjtött írások tematikus fejezeteket alkotnak, és átgondolt struktúra alapján lettek összekapcsolva egymással. Egyszerre személyes hangvételű és egyetemes érvényességű művek, amelyek hol egzisztenciális kérdéseket, hol közhelyeket feszegetnek, általában humoros formában. A szerző könnyedén váltogatja írásaiban az elbeszélő perspektíváit: néha anya, néha apa, néha gyermek, de olykor valaki egészen más. Végesek vagyunk szülőként, gyermekként, emberként, és talán ennek is köszönhető, hogy szívesen vonzódunk a végletekhez – sejlik fel bennünk a novellákat olvasva. Joggal kérdezhetjük ezután, hogy hogyan lehetünk így jó szülők. Jelenléttel – sugallja Véssey Miklós könyve. Csak legyünk valóban jelen gyermekünk életében. Ugyanez a jelenlét az, amely lehetővé teszi, hogy mi is Isten gyermekeivé legyünk.

Az apai végesség így kapcsolódik össze az Atya végtelenségével.

IRÁNY A SULI!

Régen és ma (Koinónia Kiadó, szerző: Zágoni Balázs) Zágoni Balázs erdélyi író Irány a suli! című kötete a kortárs gyermekirodalomban egyedülálló, dokumentarista módon közelíti meg az iskolakezdést – évszázadokon végiglépkedve. Az alsós korosztálynak szóló mesekönyv öt fejezeten keresztül vezeti az iskolatörténet kezdeteitől napjainkig az olvasót.

Minden mese alapszituációja az iskolakezdés, amelyet a szerző a gyerekek szemszögéből és nyelvezetével láttat. Megmutatja, hogyan indult iskolába egy-egy jómódú és egy-egy szerény körülmények között élő gyermek nyolcszáz, négyszáz, száz és negyven éve, s hogyan indul valaki manapság.

Megismerhetjük, hogy mit viseltek a gyerekek, mi volt a táskájukban, hogyan telt egy-egy napjuk, és milyen jövő várományosai lehettek. A Parókia portálnak adott interjúban a szerző kifejtette: a „mát” megjelenítő mesét tartja a leginkább mélyen érintőnek, mert a korábbi évszázadokra könnyebb legyinteni, hogy elmúltak.„Szembeszökő és húsbavágó a társadalmi különbség kérdése” – fogalmazott. „Ugyanakkor ott van Jézus figyelmeztetése, hogy a szegények mindig velünk lesznek. Ezt a problémát nem fogjuk tudni teljesen megszüntetni, mégis folyamatosan kell dolgozni rajta, mert ez is jézusi parancs. Ennek a feszültségében kell a napi szintű jó döntéseket meghozni. Jézus a szegénység megszüntetését nem ígérte erre az életre – ez minden bizonnyal a második eljövetelével valósul csak meg –, de ellene harcolni mindig aktuális. Akár könyvvel is.”

70 • Karakter • parokia.hu

VADÓC

(Szentírás Szövetség, Harmat Kiadó, szerző: Harry Voß) A hétrészes Vadóc (Schlunz) regénysorozat Németországban már igazi klasszikusnak számít, nagy sikerű tévéfilm- és képregénysorozat is készült belőle. A krimik és az ifjúsági regények határán mozgó, elsősorban a kisiskolás korosztályt megcélzó történetek izgalmasak, lebilincselők, olvasmányosak és szórakoztatók, miközben olyan fontos értékeket tesznek vonzóvá, mint a barátság, az őszinteség vagy a bátorság. Felvillantják, hogy a felnőtteknek is meg kell küzdeniük azért, hogy helyesen cselekedjenek. A gyerekek jó példákat olvashatnak arról is, hogyan lehet jóvá tenni a rossz döntéseket, az Istent nem ismerő olvasók számára pedig életszerű, apró lépésekben tárul fel a történetben az Atya szeretete. A sorozat így a nagyobbak és a felnőttek számára is izgalmas olvasmány, hiszen többek között arról is elgondolkodtat, cselekedeteink hogyan lehetnek összhangban a hitünkkel. Az olvasó figyelmét leginkább persze az a rejtély köti le, hogy kicsoda Vadóc, és mi történt vele. A regény szerzője, Harry Voß, a Bibellesebund (a nemzetközi Szentírás Szövetség német szervezete) munkatársaként sokoldalú művész. A regénysorozat első három kötete már megjelent magyarul a Szentírás Szövetség és a Harmat Kiadó jóvoltából, lehetőséget adva arra, hogy a magyar kiskamaszok szívét is elérje Vadóc megkapó története.

SMARAGDVÖLGY RÉME

Hajnalszárnya-sorozat 3.

(Harmat Kiadó, szerző: Andrew Peterson) Aki csak megszerette az angol nyelvterületeken már népszerűvé vált Andrew Peterson keresztyén szerző négykötetes Hajnalszárnya-sorozatának (The Wingfeather-saga) frissítően ható, mégis otthonosnak érződő világát, és izgatottan várta a harmadik kötet hazai megjelenését, az megnyugodhat: a Smaragdvölgy réme is szívvel-lélekkel íródott, és nem szenved hiányt sem morális dilemmákban, sem izgalmakban, sem váratlan fordulatokban. Jól megírt, magával ragadó mű született, amely tempójában inkább az első kötetre hajaz, drámaiságában a másodikra, miközben rátalál saját hangjára és témáira is. Varázsa változatlanul szereplőinek szerethetőségéből fakad: útkeresésük átélhető és emberközeli. Míg az első könyv a családért felvállalt felelősség, a második pedig a menekülés és megmenekülés mibenléte körül forog, addig a harmadik az újrakezdés témáját állítja fókuszba, és azt a kérdést is pedzegeti, hogy hol ér véget az ember és hol kezdődik a szörnyeteg. A szereplőknek meg kell küzdeniük a szívükben rejlő sötétséggel, eközben felismerik, hogy „gyász által növekszünk, halál által élünk, veszteség által szeretünk. A szív egyszerre csatatér és zöldellő kert.” A Hajnalszárnya-sorozat és a hozzá hasonló mesék arra emlékeztetnek minket, hogy ideje észre vennünk a csatatér mellett azt a bizonyos zöldellő kertet is a szívünkben, mielőtt belső sötétségünk szörnyeteggé változtatna minket.

Karakter • parokia.hu • 71

A GYERMEKEK ELÉ ÉLNI AZ ISTENT Pozitív, keresztyén szemlélet, elfogadás, odaszánás, kitartás – csak néhány jellemvonás, amelynek mentén végzi munkáját, szolgálatát a gyermekek között Bartos Erika, a Pécsi Református Kollégium Általános Iskolájának igazgatója.

A Pécshez közeli Komlón nevelkedett, vallásos neveltetést nem kapott, családjában egyedül nagymamája járt hitben – meséli Bartos Erika, akivel az irodájában beszélgetünk. „Szép gyermekkorom volt, sátras országjárással, kerttel, szalonnasütéssel. Volt szabadidőnk, nem kötött bennünket az elektronikus világ rabsága. Jutott időnk egymásra” – emlékszik vissza fiatalkorára az igazgatónő. „A versenysport egészen fiatal felnőtt koromig, a fiam születéséig az életem része volt. Egri Nándor volt a kosárlabdaedzőm, remek csapattársaim voltak. Az a közösség megtanított küzdeni és toleranciára nevelt.”

72 • Karakter • parokia.hu

Csodálatos megtérés Bár a hit magvait szinte észrevétlenül már gyermekkorában elvetette nagymamája, Isten mellett felnőttként köteleződött el. Megtérésében egy Amerikából hazatért baráti házaspár játszott nagy szerepet. „Kint tértek meg, de ismertem őket előtte is. Az életükben végbement változás hitelessége keltette fel bennem a kíváncsiságot.

Három gyermekkel jöttek haza Amerikából, utána itthon lett még kettő, pedig úgy mentek ki, hogy nem lehet gyermekük. Szenvedéllyel meséltek Istenről, nem lehetett abból a tűzből kimaradni” – emlékszik vissza Bartos Erika.

Mint mondja, rengeteg kérdése volt. „Tudományos kétséggel igyekeztem megfúrni az állításaikat, kerestem a kákán a csomót. Gondolkodtam, mikor fogy el a Jóisten türelme a kétkedésem kapcsán” – mondja nevetve.

Majd jött a csoda, megérezte, hogy kopogtat az Úr: „Fény közeledett felém éjszaka. Felültem az ágyban, magamban is tisztázni kellett, ébren vagyok-e vagy álmodom.

Azóta biztosan tudom, hogy az Úr türelme nem fogy el, és a végtelenségig keresi az övéit. Ez volt az a pont, amikor minden kétkedést letettem.”

Amikor arról kérdezem, hogyan lett református, kiderül, hogy csecsemőként katolikusnak keresztelték. „A volt férjemmel nem volt templomi esküvőnk. A gyermekeimet szerettem volna megkereszteltetni, de a katolikus egyház erre nem volt fogadókész. Így kerültünk végül a komlói református gyülekezetbe, itt is konfirmáltam. Szeretettel fogadtak, úgy, ahogy voltunk. Isten humorérzékét mutatja, hogy utána Abaligetre kerültem, ahol a katolikus iskolát vezettem. Az Úr fürdet bennünket a felekezetekben.

Ezzel üzeni a testvériséget, hogy nem szabad falakat építeni, a kapcsolatot kell megtalálni.”

Amikor a szakma megbecsüléséről beszélgetünk, saját példáját pozitívan látja. „Engem nagyon vastagon kifizetett az Isten. Amit Ő ad nekünk, az nem a bércédulánkon mutatkozik meg. Ha a saját és gyermekeim életét nézem, azt látom, hogy sokkal többet kaptam, mint ami valaha a fizetési jegyzékem alapján elérhető lett volna.”

Intézményvezetőként ugyankkor azt is látja, hogy a tanárok helyzete segítségért kiált. „A dolog másik oldala, hogy

Nagyon szomorú vagyok, amikor azzal jön hozzám egy tanár, hogy el kell hagyja a pályát. Sajnálom a veszteséget, hogy elveszítjük azokat a kollégákat, akik példaértékűen szolgáltak, viszont az anyagi helyzetük nem engedi meg, hogy tovább sodródjanak ebben a helyzetben.

Ilyenkor nem magamért – akinek pár éve van a nyugdíjig – érzem szükségét a segélykiáltásnak, hanem a fiatalokért. Azért, hogy a tanári pálya jövőképet adhasson anyagilag és erkölcsileg is.

nem szabad visszaélni a hitben járó ember hitével és az anyagi világ párhuzamaival.

A tanári pálya mindig az értelmiségi lét mutatója volt. Aki hitben jár, naponta elkéri azt a nyugalmat és békességet, amelynek segítségével másként tud bemenni a gyerekek

Isteni fizetség Amikor hivatásáról kérdezem, azt mondja, ma is a tanítóképzőbe jelentkezne. „Tudom, hogy az Istentől rendelt pályámon vagyok, mert az ember akkor érzi jól magát, ha ott van, ahova szánta őt Isten.”

Igazgatóként ugyan keveset taníthat, a tanítás olyan neki, mint mazsola a kalácsban – mondja. „Amikor a megtérés útján el tudtam indulni és a hitem kiérlelődött, a gyerekeknek is többet tudtam adni. Dolgunk a szüntelen magvetés. Isten a példamutatás felelősségét ruházza ránk” – vallja.

Karakter • parokia.hu • 73

közé. Mindezek miatt ebben a kérdésben kettős érzés van bennem.”

Isten ajándéka Amikor arról kérdezem, ő hogyan töltődik, a kertészkedést említi. „Minden olyan tevékenység, ami Isten teremtett világához köthető, legyen az kert, túra, séta: egyben terápia is. Nem láttam még olyan embert, aki aktívan éli ezt, és mentálisan beteg lenne. A kert egy csoda. A kedvenceim azok a növények, amelyekről tudom, hogy nem is én ültettem, hanem bent maradtak a földben, vagy elvitte a szél a magot. Mindent megad a kert, amire az embernek szüksége van, és ez Isten ajándéka.” Áldás a megpróbáltatásban Mindez nem jelenti azt, hogy neki ne lennének küzdelmei. Mérföldkő volt az életében, amikor nyirokáttétes mellrákot állapítottak meg nála 2016-ban. Mint mondja, a Jóisten gondviselésének köszönhető az is, hogy időben kiderült a betegsége. „Sportoláskor egy ütést követően derült rá fény. Először azt hittem, egy sima véraláfutás. Amikor nem gyógyult, akkor derült ki, hogy sokkal több ennél. Ha nem történik mindez, valószínűleg végzetes lett volna a betegség” – mondja. Azt is csodaként élte meg, ahogyan a barátok támogatták, ahogyan gyűltek köré az orvosok.

Persze volt mélypont is. „Egy ilyen hírnél mindenki padlóra kerül, velem is így volt. Nem magamat, hanem a

74 • Karakter • parokia.hu

környezetemet kezdtem el félteni. Édesapámat is éppen rákkal kezelték, nagyon súlyos állapotban volt.

Hogyan mondjam ezt meg a szüleimnek? Hogyan mondjam meg a gyerekeimnek? Először el akartam titkolni az egészet. A lányom ekkor Budapesten tanult, mindig előre tudtam, mikor jön haza. Egy nap váratlanul hazatelefonált, hogy tizenöt perc múlva otthon van. Összekaptam magam az abaligeti iskolában, és futottam haza, mert miden leletem ott volt kiterítve az asztalon. A Jóisten ez alatt a tizenöt perc alatt rendbe tett bennem mindent. Ennyi idő elég volt neki ahhoz, hogy megértesse velem: nem tehetem azt a hozzám közel állókkal, hogy nem mondom el nekik az igazat, azokkal, akik imádkoznának értem. Nem tehetem meg, hogy nem mutatok példát abban, hogyan kell ezt elhordozni. Úgyhogy amikor a lányom hazajött, videón felhívtuk a fiamat, és elmondtam nekik, mi a helyzet. A lányom kisírta a szemét reggelre, de mire hazamentem az iskolából, mintha mi sem történt volna, ebéddel várt. Őt is összeszedte a Jóisten.

Hatalmas megtapasztalás volt, hogy egyikünket sem hagyott a padlón.”

Bartos Erika a legnehezebb időkben is áldásokat tapasztalt, Isten vezette végig az úton. A mai napig rendszeresen jár kontrollra. „Az onkológia szörnyű hely. Amikor megyek fel a lépcsőn, gombóc nő a torkomban.

Az ott várakozó betegek testileglelkileg különböző állapotban vannak. Én megkaptam Istentől, hogy mindvégig békességem volt. Teljes nyugalomban voltam. Ehhez kellett, hogy olyan barátokat adott körém az Úr, akik mindenben segítettek.” A falubeliek minden nap ebédet vittek neki. A szomszéd településen élő pék minden héten kenyeret akasztott a kapujára. Svájcban egy egész baptis-

ta gyülekezet imádkozott érte. „Azt láttam az onkológián, hogy aki nem kapja meg Istentől ezt a békességet, érzelmi hullámvasútra kerül.

Az olcsó optimizmus és a teljes pes�szimizmus széles skáláján mozognak folyamatosan.”

Bartos Erikát a kemoterápia után megoperálták, végül magas sugárkezelést kapott. „Kérdeztem az orvosomat, hogy mik az esélyeim, aki erre azt felelte: nem tudom, mit csinál, de azt csinálja tovább. Úgy álltam az egészhez, hogy legyen Uram, ahogy Te akarod, nekem az úgy jó lesz.”

Betegségére derűs optimizmussal emlékszik vissza, de azért voltak tragikus jelenetek. „Elhatároztam, hogy amikor hullani kezd a hajam, teljesen levágatom. Egy falubeli barátnőm a pajtában kopaszra vágott. Az egészet végigbohóckodtuk. Évekkel később mesélte el, hogy utána egész éjjel sírt.

Megtapasztaltam, men�nyi ember tartotta magát, hogy segítsen nekem. Ők mind elkérték ehhez maguknak is az erőt a Istentől, hogy nekem tudják mindezt ajándékozni.”

Bartos Erika története után nehéz megszólalni. Azt mondja, hálás a Gondviselőnek, hogy mindezen átvitte. „Másképp látom a világot. Élesen el tudom különíteni a lényegest a lényegtelentől. A lányom szerint megtanítottam nekik, hogyan kell gyorsan felállni, leporolni magunkat és továbbmenni. Mert az egész élet ilyen: elesünk és fölkelünk. Aki nem hisz Istenben, a mankóját a saját lábával rúgja ki a hóna alól. Itt vagyok én is mint bizonyíték. Csak be kell engednünk Őt a szívünkbe.”

Komorné Csernáth Erzsébet Képek: Ruprech Judit

FÁBÓL FARAGOTT ÉLET Az Ormánságot és a régen ott dolgozó mesterek munkáját tekinti élete és művészete bölcsőjének Szatyor Győző fafaragó. A népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia tagja feladatának érzi a magyar népi kultúra tovább örökítését. Szemet és lelket gyönyörködtető faragásai sok gyülekezet templomát és közösségi tereit ékesítik Isten dicsőségére.

Eltéveszthetetlen Szatyor Győző háza, melyet művészien megmunkált fakerítés ölel Pécs belvárosában. A faragott kisajtón belépve üdvözöl bennünket a házigazda. A kertben és a tornácon szemlélődve azonnal kitűnik: fafaragó mester él itt. Azt is megtudjuk, hogy itt készült valamikor az újpetrei református templom harangtornya. A házban különösen szépen megmunkált székeken kínál hellyel bennünket Szatyor Győző. A szobában körbepillantva sejtem, hogy itt több berendezési

tárgy is az ő keze munkáját dicséri, de a beszélgetést a családi gyökereknél kezdjük, a gyerekkoráról kérdezem.

Meghatározó gyermekkor Szatyor Győző a Pécstől mintegy hatvan kilométerre fekvő Bogdásán nevelkedett, az Ormánságban. „Falusi gyermekként sokat játszottam a határban. A falu a gyerekeknek csodálatos játszótér: megismertük a természetet, másrészt igazi közösséget alkottunk mi, gyerekek.

Karakter • parokia.hu • 75

Együtt csatangoltunk mindenhova, fontos volt a barátság.” Szeretettel emlékszik vissza arra, hogy gombászni jártak az erdőbe, a disznóknak ősszel makkot szedtek, de korán fordult a munka felé is. „Eljártam a bognárhoz, a kovácsműhelybe, az ácsokhoz. Érdekeltek a famunkák.”

Amikor a mesterek észrevették a kíváncsi fiút, megtanították a szakma fortélyaira. „A gyerekkor nagyon meghatározó, mert ott szívja igazán magába az ember azt a világot, amely a későbbi élete alapja lesz.”

Szülőföldje természeti, építészeti és kulturális kincsei gyermekkorában is fontosak voltak Szatyor Győzőnek. Őt édesapja után reformátusnak keresztelték, de katolikus édesanyjával is sokat járt templomba, így jól ismeri mindkét vallást. „A katolikus templomok tele vannak oltárképekkel, ezek nagyon izgattak, a református templomokban pedig a szép festett kazetták, karzatok varázsoltak el. Az ormánsági virágozó asztalosok nem csak a mennyezeteket festették meg, hanem a szószéket, az úrasztalát is. Népművészként egy kicsit az utódjuknak tekintem magam.”

Szatyor Győző földrajz–rajz szakos tanárként végzett Pécsen. Bár elsősorban a rajz érdekelte, de ott kezdett faragni is, megismerkedett a pásztorművészettel. Ezek az évek növesztették benne azt az alkotói világot, amely a fatalpas szerkezetű házakban, tornácokban érhető tetten.

A hit megtartó ereje Visszatérve a gyerekkorára: a művész úgy mesél, hogy szinte mi is érezzük a bogdásai erdő friss illatát. Arca kivirul az emlékektől, pedig nehéz időszakokat is megélt a család. Az 1900-as évek derekán több száz család került koholt vádak alapján munkatáborba az Ormánságból. „Minket 1950 júniusában telepítettek ki. Három batyuval vitte be

76 • Karakter • parokia.hu

a nagybátyám a sellyei állomásra a családot, ahol bevagoníroztak bennünket, és irány a Hortobágy!

Akkor még ezt persze nem tudtuk, azt hittük, a Szovjetunióba visznek.” Ő két és fél éves volt ekkor. Az útról csak emléktöredékei vannak, a későbbiekről egyre tisztábbak, mert hétéves koráig a hortobágyi munkatáborban éltek. „Negyvenötven családot zsúfoltak össze a birkahodályban. Döbbenetes volt.”

Ezek között az embertelen körülmények között a hit volt a megtartó erő. „Rengeteget imádkoztunk, mindennap. Vasárnap pedig istentiszteletet tartottunk. A felnőtteket csak a hit tartotta meg, és a remény, hogy talán hazakerülnek. Nagyon sok család soha nem jutott már haza.” Szatyor Győző édesanyjával és öccsével 1956. december 3-án költözhetett vissza az üres, kirabolt házba.

Két öccse született ott, a fiatalabbik egyéves korában meghalt. „Megrendítő körülmények között éltek a szüleim. A felnőtteket korán reggel kihajtották dolgozni, késő estig nem volt megállás. Az édesanyám maradhatott velünk, mert az öcséim még kicsik voltak. A gyerekeknek tulajdonképpen nem volt olyan rossz, nekünk mindent megadtak a körülményekhez képest. Volt egy tanító néni, aki összefogta őket, óvodát szervezett, verseket, éneket tanított. Mindenki hozzátette a tudását a túlélés érdekében. Próbáltak vályogból lakható házakat építeni, baromfit tartottak, igyekeztek javítani a körülményeken. Nagyon kevés pénzt adtak a munkáért, az ávósok, ahogy csak tudtak, kiszúrtak velünk. A felnőttek szenvedtek.

Mindig hazavágytak, minden éjszaka hazaálmodtak” – emlékszik vissza a szörnyű időszakra.

Édesapját csak ’59-ben engedték haza. „Hatalmas hóvihar volt, soha nem felejtem el. Még ma is előttem vannak azok a rideg falak, semmink nem maradt. Édesanyám, édesapám reggeltől estig dolgozott, hogy megteremtsék, amire szükségünk van.

Szegényen nőttünk fel, de nekünk boldog gyerekkorunk volt.”

A művésznek ma is sokat jelent a bogdásai szülőház. „Van egy nagy álmom: alkotótelepet szeretnék ott létrehozni képzőművészeknek, népművészeknek: műhelyekkel, szálláshellyel, hogy megismerhessék azt a világot, ami régen volt itt.”

Isten vezeti a kezét A reformáció ötszázadik évfordulóján nagy munkára kérték fel a művészt: ebből az alkalomból festett minden baranyai templomba egyegy királykazettát. (A királykazetta a templom mennyezetén látható,

a többitől kicsit nagyobb kazetta.

Motívuma vagy a rajta olvasható Ige utal a templom építésére vagy a templomépítőre – a szerk.) Mindre egyedi motívumok, más-más Igék kerültek. Egy évig dolgozott ezeken. „Akkoriban különösen elmélyedtem a bibliaolvasásban, nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy ezek az Igék mit jelentenek.”

A művész arról mesél, hogy alkotás közben gyakran hallgat rádión istentiszteletet. „Mindenkinek olvasni kellene a Bibliát, de nagyon kevesen teszik ezt. Pedig mindenkinek ott van az Igéje, csak meg kellene találni, és gondolkodni rajta. Hiszek abban, hogy a Jóisten segít bennünket, és ha valaki megtalálta az útját, amelyet végigjár szorgalommal, becsülettel, tisztességgel, akkor jó élete lesz. Isten nem véletlen teremtett bennünket erre a világra.

Mindenkiben ott van az az alkotó erő, amellyel értékeket hozhat létre a közösség számára” – vallja. „Jézus életéből, tanításából az egyik legfontosabb pontnak a szeretetet tartom. Akkor leszünk igazán boldogok mi, emberek, ha szeretjük egymást.”

Szatyor Győző hat évig volt a PécsBelvárosi Református Egyházközség presbitere. Ebben az időszakban készített a gyülekezetnek egy keresztelőmedencét felajánlásból, később ebben keresztelték az unokáit is. Az ő munkája a gyülekezeti teremben az úrasztala, a szószék és

a Mózes-pad, de a drávafoki gyülekezeti terem belső berendezése és a hirdi imaház haranglába is. Amikor arról kérdezem, hogy alkotás közben mennyire „dolgozik” a hite, azonnal válaszol: „Ezt csak hittel lehet csinálni, elkötelezetten. Kegyelmi állapotban alkothat az ember, ha van hozzá tudása. A templomi munka azért különleges, mert állandóan ott van az emberrel Isten, vezeti a kezét.”

A mester vallja: mindenkinek azzal kell szolgálnia a közösségét, amit az Úrtól kapott talentumként. Tavaly a Miskolc mellett található arnóti református templomban festette meg a teljes mennyezetet, a szószéket és az úrasztalát. A népművészet találkozik itt is a református szimbólumokkal. „Hatalmas munka volt.

Meg is köszöntem a Jóistennek, hogy rám bízta mindezt, ami több száz évig ott lesz, szolgálja a híveket, és arról mesél, hogy a teremtő erő működik.”

Nagyot téved, aki azt gondolja, hogy ilyen életművel a háta mögött, életének 76. évében már a pihenésé a főszerep Szatyor Győző életében.

Most épp a szaporcai templombelsőt tervezi és készíti. „A kazettákat már megfestettem, jön a keretezés, a padelőlapokat készítem elő, de tervben van még egy keresztelőmedence is a kertvárosi templomba” – sorolja.

A művész a környéken sok településen készített játszóteret is. „A fából faragott játszótereket a fiatal népművészek kezdték el készíteni. Ezek nem csak örömet, hanem esztétikai élményt is nyújtottak a gyerekeknek. A mai szabványok ezeket sajnos tönkretették.”

Amikor arról kérdezem, mit ad neki a hite, azt mondja, mindenben érzi az Isten jelenlétét. „Ha az ember szorgalmas, és elhiszi, hogy valamit meg tud tenni, az is sokat segít.

De ha mögötte ott van a Teremtő, és még Jézus Igéit is ismeri, akkor sokkal könnyebb. Könnyebb elviselni azokat a helyzeteket, melyeket az élet produkál. Mert az élet megpróbáltatásokkal teli. Kálvin is megfogalmazta, hogy a szorgalmas emberre kell építeni, aki megteremti magának, családjának és tágabb közösségének azt az életkörülményt, amelyben jól él. Aki hittel él, hisz Istenben, a teremtő erőben, az boldog.”

Ahogy távozóban még visszanézünk a kapuból, az idős mester a lépcső tetejéről, a mívesen megmunkált faragások előtt bocskaiban állva int nekünk. Beszédes ez a kép: hit, kitartás, lendület, hazaszeretet sugárzik belőle. És akaratlanul is az jut eszembe: ki más adhatna erőt és elhívást mindehhez, mint a Teremtő?

Komorné Csernáth Erzsébet Képek: Ruprech Judit

Karakter • parokia.hu • 77

JÉZUSKÁTÓL AZ ÚR JÉZUSIG Karácsony közeledtével gyermekkori emlékeim között keresem a varázslatos élmények sorát. Bármennyire is kutakodom, nem jut eszembe egyetlen emlékezetes ajándék sem, mely nagyon meghatározó lett volna.

Csupán két szenteste maradt velem örökre: amikor irigykedve néztem, hogy a bátyám könyvet kapott, és boldogan neki adtam volna cserébe a gyönyörű hajasbabámat; és amikor nem várt ránk ajándék a fa alatt, mert annak is örült édesanyám, hogy ételre és karácsonyfára futotta.

Arra azonban tisztán emlékszem, hogy ettől a két esettől eltekintve minden karácsonyunk csodás volt.

Nem nevelkedtünk ugyan vallásosan vagy istenhitben, mégis a teljes karácsonyi misztérium középpontjában a Jézuska és az angyalok álltak. A karácsonyfát mi állítottuk és díszítettük fel, de az ajándékokat már Jézuska tette a fa alá, a fényeket pedig az angyalok gyújtották meg.

Amíg kisgyermekek vagyunk, nem tudunk különbséget tenni valóság és fantázia között. Elevenen él bennem a szentül hitt mágikus világ, amelyben ezek az elképzelt csodalények hozzák el a valódi ünnepet, azt a pillanatot, amit huszonnégy izgatott napja vártam.

78 • Karakter • parokia.hu

A mesevilágról a leplet persze idővel lehúzták, mert kisiskolásként már egészen pontosan meg tudtam húzni én is a határt a realitás és a képzelet között, de az átjárás még sokáig megmaradt. Az első felvilágosítás meglehetősen váratlanul ért, amikor az én nagyfiú bátyám nemes egyszerűséggel közölte velem december hatodikán, hogy nincs Mikulás, és az ajándékokat édesanyánk teszi az ablakba kitett csizmákba. Valószínűleg érett és felkészült voltam erre a felismerésre, mert a kezdeti döbbenet átcsapott hirtelen gyengéd érzelmekbe, és elmélyült a szeretetem anyukám iránt, aki képes volt ilyen játékba belemenni a kedvünkért.

Elfogadtam, hogy nincs Mikulás, és bevallom már a színvallás előtt kezdett gyanússá válni az egyetlen éjszaka alatt megtöltött kiscsizmák száma az egész világon.

Ennek az illúziónak az elvesztése azonban egyáltalán nem akadályozott meg abban, hogy továbbra is sokáig higgyek az angyalok látogatásában. Idővel azonban finoman átvezettek engem is a valóságba. Egyre jobban bevontak a karácsonyi előkészületekbe, és a mákdarálás alatt megtapasztaltam, hogy a bejgli nem terem csak

úgy az asztalon. Amikor az iskolában ajándékot készítettünk az anyukánknak, vagy otthon csomagolópapírba rejtettük egymás ajándékait, kimondatlanul is azt tanultam meg, hogy a csodát valójában mi teremtjük meg szenteste. Ezekből az évekből már tiszta emlékeim vannak arról, hogy az együtt töltött minőségi idő volt a legnagyobb ajándék, minden évben a karácsony esti közös játékot és vacsorát vártam a legjobban.

Természetesen az ajándékokért is lelkesedtem, mindig boldogsággal töltött el a gondolat, ha valaki igazán megtalálta a nekem tetsző tárgyat.

Az adventi készülődés ekkortájt már leginkább az ajándékok és az ünnepi vacsora hozzávalóinak beszerzéséről szólt. Ahogy növekedett a családunk, már nem lehetett kezelni a létszámot, ezért mi, testvérek, sógorok és sógornők egymás neveit húztuk. Mindenkinek csak egyetlen személyre kellett koncentrálni, és megindulhatott a nyomozás: minek örülne a másik a legjobban.

A karácsony a csodavárásból átlépett a szeretteink hazavárásának korszakába.

Számos fénykép emlékeztet azokra a vidám és szívmelengető estékre.

Ahogy sorra születtek a családban a kisgyerekek, fokozatosan ők kerültek a középpontba. Már nem én, hanem az unokahúgok és unokaöcsik várták izgatottan az angyalok érkezését.

Kamaszkorom végén aztán megtörtént velem a legnagyobb csoda: megismertem valóságosan az Úr Jézust. Istenhez való megtérésem teljesen új értelmet és értelmezést adott az adventi időszaknak.

Amellett, hogy továbbra is izgatottan vártam a családommal való közös együttlétet, mindig igyekeztem a valódi karácsony történetét megélni. A csoda érkezését innentől

az a pillanat jelentette számomra, amikor megemlékeztem Jézus Krisztus születéséről, és ennek nyomán a kimondhatatlan ajándékról, melyet személyében kaptunk (Korinthusiakhoz írt második levél 9. rész 15. vers).

Ahogy teltek az évek, egyre inkább felfedeztem az adventhez fűződő szokások értelmét is. Ezt az időszakot arra találtuk ki, hogy lelkileg fel tudjunk készülni Jézus eljövetelére, szívünket a lehető legközelebb vigyük Istenhez. December a csendesség és visszafogottság hónapja számomra is, ami segít a lelki és testi megtisztulásban. Egyre inkább felfedeztem a gyakorlatoknak és szokásoknak a hasznát és szépségét. Mind abban segítenek, hogy a várakozás időszaka még különlegesebbé tegye a karácsonyi csoda megérkezését.

Az ünnepi vacsora páratlanabbá válik, ha előtte böjtölök. Az adventi koszorún a hetente meggyújtott gyertyaszálak fokozatosan vezetnek a teljes fény felé. Az adventi naptárban sorakozó igeversek nem engedik, hogy elfelejtsem az év utolsó hónapjának legfontosabb eseményét.

Az örömteli karácsony, az adventi csoda megérkezése nem maradt el azután sem, hogy felfedeztem, nem a kis Jézus hozza az ajándékokat. Varázslatos piros betűs ünnep maradt, és ehhez a titkos összetevők sora nem is olyan hosszú. Az ajándékozás mindig az egyik legnagyobb örömforrásunk, de a nagy, közös családi karácsonyunk egyetlen ajándékozottja már az édesanyám. Minden évben meglepjük őt valamivel, aminek igazán örül, és mindig a család legkisebb tagjai adják át neki egyegy gyerekrajz kíséretével.

Elmaradhatatlan része az ünneplésünknek a közös karácsonyi étkezés.

Mivel nagy létszámú a családunk,

mindenki hozzájárul a vacsorához egy tál étellel, így nem csak a vendéglátó vállára nehezedik a menüsor összeállítása. Az evés az egyik legelemibb ösztönünk. Amikor együtt vagyunk, és elfogadjuk egymástól az örömszerzésnek ezt a formáját, mélyül a szeretetkapcsolatunk.

A közös étkezések alkalmával mindenki elengedi magát, felszabadultabbak és nyitottabbak leszünk, mint más helyzetben lennénk. Az ünnepi asztal körül eltöltött idő felbecsülhetetlen értékű, soha nem történt meg az, hogy valaki inkább síelést vagy wellnesshétvégét választott volna. Akik így döntenek, megfosztják magukat a család létfontosságú közösségétől, attól az érzéstől, hogy valakik szeretettel gondolnak ránk.

A karácsonyi időszaknak van még egy elengedhetetlen eleme: a várakozás. Néhány éve divattá vált a karácsonyfát már korábban feldíszíteni, akár több fát is állítani.

Ez azonban elvesz az ünnep csodájából és szétoszlatja, elaprózza a várakozás és az egymásra figyelés, a Jézus eljövetelére való emlékezés örömét. Ha már novemberben karácsonyi fényekbe borítjuk az otthonunkat vagy mézeskalácsot eszünk, valójában megfosztjuk magunkat a katartikus élményektől. Ha a karácsonyt egy napba sűrítjük, ha az adventi időszakban mértékkel, megvonással élünk, akkor szenteste fel tudnak szabadulni bennünk a legmélyebb és legigazabb érzéseink.

Akkor újra átélhetjük azt a csodát, amit a karácsony jelent, értékelni tudjuk a legnagyobb ajándékot, amit valaha is kaptunk: a Megváltó születésének misztériumát.

„…Immánuélnak nevezik majd – ami azt jelenti: Velünk az Isten.”

(Máté evangéliuma 1. rész 23. vers) Adamik Mónika

Karakter • parokia.hu • 79

EMLÉKEKET GYŰJTÜNK Amikor majd szenteste meggyújtjuk a gyertyát a feldíszített fa melletti kisasztalon, és a gyerekekkel együtt – némi vita után, hogy melyiket is válasszuk – elénekeljük valamelyik karácsonyi éneket, te nem leszel ott velünk, Apa. Nem nézel rám körülbelül a második sornál azzal a csak rád jellemző, felhúzott szemöldökű „látod, kislányom? minden rendben van” tekintettel, és nem ülsz le végtelen nyugalommal a fotelbe, hogy hátradőlve szemléld az örömtől hangos pillanatokat, és közben meleg kezeddel megölelgesd azt, aki odaszalad hozzád lelkendezni.

Hiányozni fogsz, Apa, a karácsonyunkból is, pedig nagyon szerettük, hogy az ünnepnek a meghitt és az inkább bolondokházára hasonlító pillanatait is köztünk éltétek meg anyával, mert miközben ringattátok az aktuális

80 • Karakter • parokia.hu

legkisebbünket és megfőztétek a töltött káposztát, csillapítottátok a lelkiismeretfurdalásunkat, hogy mindezt nekünk kellene csinálnunk, de mi lelkészekként éppen egy gyászoló, karácsonykor különösen magányos embert vigasztaltunk az irodában, vagy egy betegágy mellett imádkoztunk, vagy a gyertyákat rendeztük el az esti alkalomhoz a templomban.

Nem tudom, milyennek láttál minket, Apa: a lelkészcsaládot. Szabolcsot, az örökké rohanó, egyre több gyülekezeti feladatot vállaló családfőt; a sorban érkező, helyet és figyelmet követelő vidám gyereksereget; és engem, a gyerekek és idősek közt is szívesen forgolódó, de a mosogatnivaló és a szennyes zoknik között időnként elvesző lányodat. Nem tudom értetted-e, amit még mi is csak ritkán, hogy a sok ember, feladat és program

között van úgy, hogy nehezen találjuk magunkat, és hogy akaratlanul is elmosódik a határ a gyülekezet és a családi élet között, amiről bár tudjuk, hogy nem egészséges, de időnként olyan természetes, hogy észre sem vesszük, hiszen míg a családunk a legkisebb gyülekezetünkké lesz, a gyülekezetünk a tágabb családunkká válik az évek során. Nem tudom, érezted-e valaha rajtunk az istentiszteletek előtti izgalmat, a prédikációírás feszültségét, az alkalmak előtt ránk szakadó alkalmatlanságunk súlyát.

Hallottad-e, hogy gyengeségünkben a hangunk keménnyé és türelmetlenné válik, láttad-e, hogy mozdulatainkból eltűnik a finomság, és tekintetünk messzire nézővé, sürgetővé válik, és pont azok feje fölött néz el, akik a legközelebb állnak hozzánk.

Ez semmilyen ünnepi, családi hangulatnak nem tesz jót. Mert míg mi abban a pillanatban, mikor az istentiszteletre hívó harang szava elüti az utolsót, és a gondnok úr megigazítja a vállunkon a palástot, és imádságra kulcsoljuk a kezünket, míg mi abban a pillanatban leteszünk minden terhet, és hátunk mögött hagyunk minden kiömlött kakaót, összefirkált fehér inget, ordítós hisztit, kamaszos visszabeszélést, félig elkészült levest, utolsó percben megtalált úrvacsorai terítőt… a gyerekeinkben ott marad a hangunk, a tekintetünk, a mozdulatunk, sokszor pont az, ami nem jó, amiről nem tehetnek, és amit a legkevésbé szeretnénk. Ezért is vagyok nagyon hálás, hogy a bolondokházát, amivé egy parókia válhat az ünnepekben, a jelenléteddel szelídítetted, és ha kellett, századszorra is elmesélted az öledbe kuporodóknak a Kippkopp karácsonyát.

fogunk gondolni, milyen jó, hogy itt voltál, és milyen bölcsen mondtad gyakran, hogy „mi emlékeket gyűjtünk, drágáim, nem tárgyakat”, mert most van mit elővenni. Emlékek, amik nekünk megmaradtak.

Emlékszem az első karácsonyunkra Lovasberényben. Szeptemberben kerültünk a gyülekezetbe, még csak egy kicsi gyerekkel, s mivel a parókia felújításának gyorsan nekiálltak, mi az udvarról nyíló pici vendégszoba-konyhába költöztünk. Épp csak a matracunk és a kiságy fért be, a ruhaszárítót össze kellett csukni, ha az ajtót ki akartuk rendesen nyitni. Csak pár hét, mondtam, legkésőbb karácsonyra már bent leszünk a parókián.

Te a fejed csóváltad, s mérnökemberként tudtad, nagyobb munka lesz ez.

Igazad lett. Karácsonyfát sem állítottunk, a legkisebb sem fért volna el, csak összecsuktuk a szárítót és kinyitottuk az ajtót. Együtt kuporogtál velem a matracon, ahova az istentisztelet után csak ledobtam magam, mert nem voltam valami jól, nagyon szédültem. S míg én csalódottságomban egy zsebkendőt gyűrögettem, te a fülembe súgtad, hogy aki babát kap ajándékba karácsonykor, az igazán nem szomorkodhat. Nekem pedig

erre a mondatra felderült a lelkem, egymásra mosolyogtunk, mert akkor már tényleg második kisbabánkat vártam.

Egyszer úgy érkeztetek december 24-én délután Anyával, hogy én épp a konyhaasztalnál gyertyákat kötöztem muffinpapírba, hogy az esti alkalmunkon óvjam a templom szőnyegét a lecsöpögő viasztól. Szabolcs két másik gyülekezetben is helyettesített, ki se látszott az alkalmakból, a gyerekek épp a délutáni alvásból ébredeztek, éhesek voltak és nyűgösek, én még hajat sem mostam, a föld tele volt eldobált gyerekjátékokkal, és teljesen egyértelmű volt, hogy vészesen szalad az idő… Bár tudom, hogy sötétben már nem látszik – mondtam -, de képzeljétek, hogy ma délelőtt mind a tizenöt ablakot megpucoltam. Sütött belőlem az elégedettség, hogy végre méltóképpen készültem a karácsonyra, és erőmön felül áldozatot is hoztam a családomért, az otthonomért, talán még az Úr Jézusért is. Apa, te csak végignéztél a sietve összefogott hajamon, letetted a táskádat, és elkezdted összeszedni a játékokat. Az jó – mondtad –, mert esni fog. Felcsattantam: Mi ez, valami buta babona?

Hiányozni fogsz, Apa a karácsonyunkból. És tudom, hogy miközben felidézzük az előző ünnepek nagyokat nevetős vagy csak utólag viccessé vált pillanatait, mindannyian arra

Karakter • parokia.hu • 81

Nem – mondtad a bajszod alatt egy félmosollyal. – Meteorológia.

Nevetni kezdtünk. Nagyon. Mert már viccesnek láttam én is a tévesen értelmezett fontossági sorrendemet, áldozathozatalomat. És hirtelen a gyertyákra és a gyerekekre is jutott elég kéz, türelem és szeretet. Két napig folyamatosan esett az eső. És mindig nevettünk, ha erősebben rázendített.

A humor sokat segít a nehéz pillanatokban. Ezt is tőled tanultam, Apa. Hit, hűség, humor – sokat mondogattad, mint az életben fontos dolgokat.

Ne aggódj, Apa, ha első pillanatban bosszankodok is, de utána tudok nevetni a dolgokon. Például azon, amikor a kutya leette az úrvacsorai kenyeret a konyhaasztalról… mikor prédikáció közben vettem észre, hogy az egyik kisfiunk úszószemüvegben ül a templomban… mikor Szabolccsal két különböző helyen tartottunk istentiszteletet, és ő véletlenül elvitte az én prédikációvázlatomat is…

82 • Karakter • parokia.hu

mikor megbeszéltük, hogy másnap délelőtt az prédikál, amelyikünknek több hangja lesz… vagy kevésbé lesz lázas… mikor egy barátunk a hősugárzó mellé tette le a gyertyákkal teli dobozt, és minden gyertyának furcsán lekonyuló formája lett…

Aztán látod, valahogy belenőttem az ünnepi feladatokba is: törekszem rá, hogy a sürgős dolgok ne nyomják el a fontos dolgokat. Tudok hálás lenni a szeretettel teli emberi kapcsolatokért, egy-egy fontos beszélgetésért, és közben nem zavar halálosan, hogy éppen be kellene pakolni a mosogatógépet. Tudom, hogy az egymásra szánt minőségi időnek megfizethetetlen értéke van, ezért megbecsülöm az együtt töltött időt, és igyekszem teljesen jelen lenni, ha valakinek szüksége van rám.

Még mindig van kapkodás, de a gyerekek sokat segítenek a túlélésben, nagyvonalúan legyintenek ránk, kamaszosan összekacsintanak, nevet-

nek, és jönnek, kiveszik a részüket a szolgálatból is. Igyekeznek, hogy mindannyian ép idegrendszerrel, kisimult homlokkal, nevetős szemekkel álljunk meg a feldíszített fa mellett.

Boldogan látom, hogy szülői hiányosságainkat maga az Úristen pótolta ki, volt mindig elég szeretet körülöttük.

Bár nem lett kevesebb a feladatunk az évek során, és az adventre úgy fordulunk rá, hogy nagyokat sóhajtozunk imádság közben („csak bírjuk, Urunk!), de aztán azt vesszük észre, hogy elfáradva ugyan, de túlcsorduló szívvel érünk végére az ünnepeknek.

Amikor majd szenteste meggyújtjuk a gyertyát a feldíszített fa melletti kisasztalon, arra fogok gondolni, hogy te az örök ünnepben vársz ránk, Apa. Ott ülsz Isten szeretetének fotelében, és várod, hogy meleg kezeddel megölelhess minket. És amikor majd erre gondolok, öröm lesz a szívemben.

Hajdúné Tóth Lívia Képek: családi archívum

MANDULATORTA ZARÁNDOKOKNAK Hozzávalók: • 250 g finomra darált mandula vagy mandulaliszt – nyers vagy pirított mandulából, ízlés szerint, vegyíthető egy maréknyi nagyobb szemű mandulatörmelékkel, hogy kellemesen ropogós legyen • 250 g kristálycukor • 5 nagy méretű tojás • reszelt citrom- vagy narancshéj • vaj a 28 cm-es átmérőjű tortaforma kikenéséhez • porcukor a kihűlt torta meghintéséhez Tekinthetünk úgy is az évre, mintha zarándoklat lenne, melynek lassan a végéhez érkezünk. Ezért a zarándokok tortáját fogjuk elkészíteni, mely Galíciából, Spanyolországból származik.

Egy ott élő néni mesélte nekem, hogy felmenőinek szinte mindegyike megérte a százéves kort. Megtudtam, hogy heten vannak testvérek. Minden alkalommal, amikor gyermek született a családba, édesapja két új gyümölcsfát ültetett, hogy legyen elég ennivaló mindannyiuknak.

Ahogyan a ház benépesült élettel, úgy a kert is az évek alatt mindenféle gyümölccsel.

Jó erre gondolni az új év előtt… ezzel a reménnyel és bátorsággal elkezdeni, ültetni, belefogni, bízva abban, hogy lesz jövő, lesz kinek, és lesz miért.

Szeretem, ha egy recept szinte már túl egyszerű, hangsúlyos, markáns alapjegyekkel. Tortánk alapja pedig a mandula. Egy-egy városban vagy útvonalon szeretem számontartani a mandulafákat – csakúgy, mint ahogy barátaimról tudom, hogy merre laknak.

Elnézve a tavasszal elsőként megjelenő finom, krémszínű szirmokat, néha rám tör az aggodalom, nehogy érkezzen egy hirtelen fagy. Aztán a mandulafa elsőként belevirágzik az első tavaszi napokba, belenyitja a szirmait a tágas, néha csípős, ropogós levegőbe… és virágzik, ahogyan csak ő tud, bátran, talán kihívóan – mégis életre serken, újra és újra.

A mandula bibliai jelentőségű fa is, a kitartó őrt állás, az éber lélekkel való várakozás szimbóluma.

Egy nagyobb tálba beleütjük a tojásokat, majd habverővel keverve hozzáadagoljuk a citrusgyümölcs héjával ízesített cukrot, mígnem a massza fehéredni kezd.

Ezután a darált mandulát is szépen, alapos mozdulatokkal hozzákeverjük egy kézispatula segítségével.

Majd ezt a sűrű, csomómentes, szinte marcipánszerű masszát a vajjal kikent tortaformába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük kb. 35 percre, míg aranybarnára sül, és nem hagy nyomot a sütőpálcán/ kés élén. A mandulában lévő olaj miatt a torta belül omlós, puha marad. Porcukorral hintjük.

Nemcsak egy nyugalmas sarokban való csendes üldögéléshez és olvasáshoz kiváló, de téli erdőjáráshoz, zarándoklathoz is tökéletes uzsonna. Míg hátizsákunkat bepakoljuk, addigra el is készül.

Legyen áldás minden utunkon!

Szabó Dóra Sarolta

Karakter • parokia.hu • 83