Karakter 2024/1

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

„...eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel...”

2024. MÁJUS

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

TARTALOM

2 • Karakter • parokia.hu

04

Ránk lehet nézni pünkösd után?

Balog Zoltán püspök ünnepi gondolatai

37

Igéből élő gyülekezet Misszióiból anyaegyházközség Erdőkertesen

06

Szentlélek általi reménység Somogyi Péter lelkészi főjegyző írása

41

Valódi válaszokat kínálni Félreértéseket eloszlatva a keresztyénségről

07

44 Se szó, se beszéd Visky András beszéde az élő Ige éve nyitóeseményén

09

Gyertyaláng a sötétségben D. Szabó Dániel a reformátusság ébredéséről

47

Palást és egyenruha Rendőr és egyetemi lelkész egy személyben

13

Ima. Közösség.

Alap a lelki és fizikai épüléshez

50

Egyedül?

Szolgáljon, akinek „nincs élete”?

16

Lelkészfoci Gólöröm káromkodás nélkül

54

Sosincs késő az igenhez Első szerelem hatvan fölött

18

Legyetek férfiak!

Erőt adó találkozások

57

Olvastuk – ajánljuk Új könyvek a kínálatban

20

Aki nem ismert akadályt Komlósi Péter nyugalmazott esperessel beszélgettünk

59

Az igazsághoz ragaszkodva Interjú Karsay Eszter nyugalmazott lelkipásztorral

23

Nyitott ajtó a Mecsek lábánál Pécs új missziói gyülekezetében jártunk

63

Minden gyermek ajándék Kétezer nevelőszülő hiányzik

67

27

Nem a pusztába kiáltott Kákicsi Kiss Géza öröksége

Csodák a hitben Szabó Judit zsibriki lelkész portréja

70

30

Dunamelléken történt A lelkipásztori hivatástól az élő Igéig

Lóháton a „templomban” Közelebb a Teremtőhöz

Evangélium a fodrászszékben Testet és lelket is ápol a ceglédi presbiter

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

Vázába tett virágok, frissen mosott ruhák és kelttészta-illat – ezektől válik otthonná a ház, ahol élek. Ingatlanközvetítők szerint az eladó ilyen részletekkel győzheti meg a vevőt: nem pusztán épülethez juthat; az életre rendezkedhet be.

Az egyház sem csupán építmény, hanem otthon. Ahogy Isten szerelme sem hangzatos ígéret, hanem élettel teli tapasztalat.

Rejtelmes az a változás, amit Lelke munkál bennünk.

Bár világunkban a szépség egy része mindig rejtve marad, egy másik része mégiscsak feltárul: láthatóvá, hallhatóvá, tapinthatóvá, ízlelhetővé lesz – mások számára is. Mindezt nem lehet csupán értelemmel befogadni, sem kontrollálni.

Nem nyer általa igazolást az önigazult lélek – gyógyulást igen.

„...eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel...”

2024. MÁJUS

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

Tanúi ennek mindazok, akiknek történeteit ezeken a lapokon olvashatják: emberek életéből évek vesznek el, mégis életeket nyernek. Látszólag mindenük megvan, de ők tusakodnak, Istent keresik. A gyenge így lehet erős: férfiak testvériségben összekapaszkodnak, mert a gyülekezet a helyreállás helye is. Otthon, ahol generációk találkozhatnak és megláthatják egymást. Ahol elhordozzák a másikat, hiányainak terhével együtt. Ahol új utakat taposnak ki, vállalva a kockázatot.

Egy kicsiny mag is kihajt és szárba szökken, mert néhányan mernek kezdeményezni. Megtalálják a hangot a más nyelven beszélőkkel. Emberekről olvashatnak, akiknek nem csak az számít, hogy nekik és a családjuknak jusson elég. Akik továbbadják az életet – nem csak saját testüknek és vérüknek.

Odaállnak azok mellé, akiknek az élete egy hajszálon függ, és nem azon, amelyik megtartja őket. Akik teremtettségükben gyönyörködve kapcsolódnak a teremtett világhoz és a Teremtőhöz.

Felelős kiadó

A Seregek Ura megengedi magának, hogy ne erőszakkal és ne hatalommal, hanem az Ő Lelkével hódítsa meg a világot és az emberi szívet. Mennyire otthonos ez nekünk?

Szerkesztőségvezető

Balog Zoltán ph@raday28.hu

Újságírók Barna Bálint barna.balint@raday28.hu Dezső Attila dezso.attila@raday28.hu Parti Judit parti.judit@raday28.hu

Főszerkesztő: Jakus Ágnes jakus.agnes@raday28.hu

Füle Tamás fule.tamas@raday28.hu

Dunamelléki Kommunikációs és Sajtószolgálat Jakus Ágnes főszerkesztő

1092 Budapest, Ráday u. 28. sajto@raday28.hu

www.parokia.hu

Karakter • parokia.hu • 3

RÁNK LEHET NÉZNI PÜNKÖSD UTÁN? Pünkösdkor Isten Lelke kiröpíti a tanítványokat a felső szobából. A korábban tanácstalanul, s szorongva elvonuló, majd Jézus mennybemenetele után kitartóan imádkozók a Lélek erejével kilépnek a nyilvánosság elé, teret foglalnak, gyülekezetet gyűjtenek. Csak úgy röpködnek a számok: háromezer, ötezer … Egyre növekvő láthatóság s növekedő egyház.

Kirajzani, jelen lenni, teret foglalni, növelni az egyház láthatóságát – lehet-e ilyen célok nélkül missziót folytatni? Hiszen a végén (ha nem is a legvégén, mert az Isten kezében van) mégiscsak számokban mérjük, hány embert, kiket sikerült elérni? S ez nem megy láthatóság nélkül. Így gondolom és gondoltam én is egyházi vezetőként, hogy az egyik fontos feladatunk a szolgálók megerősítése mellett, a református közösség láthatóságának növelése a közéletben, a kultúra világában, a szociális és oktatási területeken…

De lesz ebből valóságos missziói helyzet? Mikor ezt a kérdést feltettem, szembejött velem az a pünkösdi történet, mely a láthatóság és látás evangéliumi mércéjét állítja elénk.

Péter és János a tradicionális vallásgyakorlás keretében a templomba megy imádkozni, az Ékes-kapuban lehet velük találkozni. Ez az első láthatóság azok felé, akik a szociális rendben rászorulóként fordulhatnak hozzájuk. Így látta meg őket a sánta férfi. A történetben négy különböző kifejezés szerepel arra, hogy hogyan tudunk mi látni. Ez az első: látunk, mert van szemünk. A sánta koldus akar valamit azoktól, akiket felszínesen lát.

Fogyasztói megközelítés.

Péter és János nemcsak látják, hanem együtt rátekintenek.

Ez a második láthatóság, amikor tényleg ránézünk arra, akit látunk. Rátekintünk, mert látni akarjuk, ki is ő valójában. Minden missziói helyzet szükségszerű követelménye. Csak ezután van jogunk azt mondani: „Nézz ránk!” A szó, mely itt szerepel, azt a harmadik láthatóságot jelenti, amelyben benne van a másik ember lényege. (Jézus kérdez ezzel a szóval, amikor a lábait megkenő bűnös nőt Simon, a vendéglátó farizeus megvetően leszólja. „Látod te ezt az asszonyt?” Lk 7,44 Nem azt kérdezi, hogy látja-e, amit néz, hanem látja-e az asszony életének lényegét?) Az apostolok is így akarják

4 • Karakter • parokia.hu

„Péter és János felment a templomba a délutáni imádkozás idejére, három órára.

Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit mindennap letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől.

Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük.

Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: Nézz ránk! Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit.

Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj! És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt.

Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent.

Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt. Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokba. Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez…”

ApCsel 3,1-12a megszólítani a rászorulót: „nézz ránk, úgy, hogy tudd meg, nem egyszerűen potenciális adakozók, szociális segítők vagyunk, hanem ezüstnél és aranynál többet adó, életet megváltoztató erőt és üzenetet hordozó követei a megfeszített Feltámadottnak.”

Ez a pünkösd utáni misszió ma is alapvető kérdése: merjük-e mi, missziói lendületű reformátusok így megszólítani azokat, akik így vagy úgy a közelünkbe kerülnek, s mi evangéliumot akarunk nekik kínálni?!

Mit fognak látni, ha tényleg hallgatnak ránk és ránk néznek? Fekete palástot, szúrós vagy nyájas tekinteteket, félszeg közeledést, többszáz éves öntudatot, modernkedő körbeudvarlást… Vagy valamit annak a Léleknek

az erejéből, amely az első tanítványokat röpítette?

Nekik sikerült a tőlük valamit váró embert így megszólítani s meglepni. Hiszen „felnézett rájuk”.

Ez a negyedik láthatóság. Amikor a tanítványról, mint az aranynál többet adó gyógyítóról lehet tudomást venni.

Ez a más, ez a több látható rajta.

De van ebben az apostoli történetben még egy ötödik láthatóság is. Látta az egész nép, hogy mi történt. Ebből a látásból felismerés lesz. „Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában.”

Meglátták a gyógyult életet. Ez a nagy lehetőség nyílik meg itt: láthatják a gyógyult életet, és fölismerhetik azt az erőt, amely képes életet gyógyítani.

Amikor szembenézve ezzel a történettel a saját püspöki elképzeléseimre gondolok a magyar reformátusok láthatóságáról, a térfoglalásról ott is, ahol eddig kevésbé látszottunk, akkor megrendülök.

Közélet, média, kultúra, közterek… Én úgy gondoltam, hogy ez fontos feladatunk. Talán értünk is el ebben eredményeket. De most látom, hogyan porlad el annyi minden ebből. Még ellenünk is fordulnak ezek az

eredmények. És megkérdem, hogy akiket ez a megnövelt láthatóság vonzott, azok találtak-e nálunk embert, aki azt mondta nekik: „nézz rám, a gyógyító Krisztus erejét akarom adni neked”? Alkalmasak-e az intézményekkel, jelenléttel megnövelt tereink a személyes megszólításra?

S mi alkalmasak vagyunk ezekben a terekben, hogy a lényeget, az „egy szükséges dolgot” adjuk?

Annyi és olyan teret érdemes foglalni, ahol személyes megszólítással krisztusi emberként jelen tudunk lenni.

Mert a végén minden emberkérdés lesz. Van-e ember, aki megszólít? Ha nincs, akkor minek foglalok teret?

A legvégén pedig – azért, mert a legelején is – minden Krisztus-kérdés. Ő az Alfa és az Omega. S mi e kettő között szolgálhatunk az evangéliummal.

Balog Zoltán dunamelléki püspök

Karakter • parokia.hu • 5

SZENTLÉLEK ÁLTALI REMÉNYSÉG Szégyentől, csalódástól mentes reménység. Létezik ez egyáltalán? Az élő, mennyei reménység ilyen, a dantei pokol kapujának felirata kijózanító: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Mi azonban tudjuk, hogy Isten gyermekeinek közössége, az elhívottak közössége, az egyház olyan valóság, amelyen „a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni…” (Mt 16,18) Nem lehet elvenni tőle a reménységét, mert annak nem emberi alapja van, hanem isteni.

A bizonyosság ebben az, hogy „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5,5) Isten az Ő Szentlelkét adta nekünk, önmagát, és ebben szeretetét pecsételte el. Mit ír Pál? „Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében… Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5,1;3-5) Az Atya az Úr Jézus Krisztust adta, hogy megigazítson, hogy megbékítsen minket, hogy kegyelméhez járulhassunk.

Hitben ahhoz a kegyelemhez, amely reménységgel tölt el, hiszen ez érvényes a múltunk, a jelenünk és a jövőnk tekintetében is. Elpecsételt Szentlelkével, akit nekünk adott és betöltött szeretetével általa, hogy hitünk reménység is legyen. Hiszen ami előttünk van, az a dicsőség valósága, erre tartunk. Ezért írja Pál, hogy „dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében.” (Róm 5,2) Gondold végig, mi az, amivel dicsekedni lehet! Te mivel dicsekszel? Az a reménység, amit mi kaptunk, ilyen ajándék. Mert ez felülír mindent az életünkben, sőt.

S éppen ez a másik különös dicsekvés alapja. Szinte fokozással vezeti be Pál ezt, amikor így ír: „Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is…” Hiszen a megigazítás, a megszentelés, a megdicsőítés drága kincseivel hogyne dicsekedne az, aki átéli a kegyelem csodáját a szívében?

Az apostol azonban a megpróbáltatásokkal dicsekszik.

Hogy mi mindent jelent ez? Ha végiggondoljuk az életét, az akkori keresztyének sorsát, egyértelműen látjuk: testi, lelki, szellemi megpróbáltatást jelent, és nem is akármilyen mértékben. Csalódás, szenvedés, fájdalom,

6 • Karakter • parokia.hu

bántalmazás, elutasítás, üldözés minden oldalról.

Sajátjai között, idegenek között. De hát nem vezet ez reménytelenséghez? Nem kilátástalanság, keserűség és kesergés a következménye? Nem ez születik mindebből?

Bátran írja Pál, hogy nem.

Mert ezek kísértések alulnézetből s a Kísértő eszközei ellenünk, de megpróbáltatások felülnézetből és Isten eszközei.

Az alapvető kérdés egyfelől az, hogy kire és mire nézünk?

Egyértelműen látják és néha már meg is vallják világi emberek, hogy a hívő emberek egészen másként mennek át a szenvedések kohóján, mint a hitetlenek. Internáló táborok, börtönök, betegágyak, veszteségek, válságok, üldözések között megtörten, de nem végképp összetörten.

Sőt! Olyan erő és világosság árad ki a megtört cserépből, ami ragyogó abban a nagy sötétségben. Ez nem azt jelenti, hogy nincs megrendülés, nincs elesés. Azt jelenti, hogy van menekvés és felállás, sőt egyre teljesebb megállás és kiállás születik ebből Isten jelenléte, ereje által. „Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot…” (Róm 5,3) Olyan ez, mint az edzés, erősebbé tesz. Alul tudunk maradni, el tudjuk hordozni, elbírjuk a terhet.

Hatalmas dolog ez, ha felismerjük, ha imádságban és az Igében együtt vagyunk Urunkkal mindeközben, mert megnyílik az ég, beteljesednek az ígéretek, kibontakozik az élet. „Az állhatatosság a kipróbáltságot” szüli meg, vagyis ott a próbajel: a valódi arany, a valódi hit.

Nem megrettenni kell a támadások, kísértések között, hanem próbának látni és kihívásnak tekinteni, hitünk próbájának, amit Isten kezében élhetünk át. S mindez minden látszat ellenére a javunkat munkálja. Igaz református hitvallásunk bizonyságtétele: „mindennek üdvösségemre kell szolgálnia.” (Heidelbergi Káté 1. kérdésére adott felelet). S ennek része, hogy mindez reménységet szül. Igen, ezt olvassuk, és ezt tapasztalhatjuk meg: „Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5,3-5) Somogyi Péter a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője

SE SZÓ, SE BESZÉD „Nemcsak világra jöttem szerelemből, hívővé is a szerelem szült” – Visky András Kossuth-díjas író, dramaturg, a Kitelepítés című regény szerzője az élő Ige éve nyitó eseményén, annak fővédnökeként mondta el beszédét, melyet teljes terjedelmében közlünk.

Az élő Ige éve meghirdetése napján a szerelemről szeretnék beszélni.

Nem csak világra jöttem szerelemből – ami az általánossá váló erőszak korában önmagában is kitüntetett ajándék –, hívővé is a szerelem szült.

A szerelem pedig a remélt dolgoknak valósága és a nem látható, sőt minden érzékelési módon kívül eső dolgok létéről való meggyőződés. A szerelem okán nyertek jó tanúbizonyságot az előttem járók, az önmagukból semmit vissza nem tartó hívő asszonyok és férfiak.

Nekem ők voltak a kezdet, nélkülük a jelentéshiány és üresség változatos és látványos alakzatait művelném.

Náluk nélkül semmi sem lett, ami lett, és ami vagyok.

Más szóval ez az én itt, aki a világra néz, és akire a világ tekint, maga a semmi volna.

A szerelem által értjük meg a mindenestől érthetetlent, hogy a világot a féltőn szerető Örökkévaló – áldott legyen! – kiáradó szeretete alkotta, úgyhogy a nem

láthatókból állt elő a látható, benne két ember, a maguk szépséges különbözőségével.

Engem szerelmes emberek vettek körül, közöttük nőtem fel, hangjukat elsötétüléseim legmélyebb időszakaiban is hallom. Önmaguk megtartása helyett saját valóságuk felé fordultak, puszta létükkel leplezték le a történelmi szükségszerűség képében regnáló abszurditást.

Párás szemű Rómeók és Júliák, akik viszont nem egymásba, hanem a Mindenhatóba voltak szerelmesek.

Reménytelenül belezúgtak az Örökkévalóba.

Az Örökkévaló pedig fenntartások nélkül viszonozta szerelmüket, és felbátorodva ragaszkodásukon, általuk és velük történelmi léptékű kísérletekre szánta el magát.

Arra lettem figyelmes, hogy ezek a férfiak és nők szerelemből fordították oda másik arcukat az őket verőkhöz. Óriási karriert futottak be, megszámlálhatatlanul sok „másik arcuk” volt, pedig igazán csak egyetlenegy, fáradhatatlanul kínálták oda, nem hittem a szememnek.

Karakter • parokia.hu • 7

Gyanút fogtam, hogy ne is a szememnek higgyek, ha már nem hiszek a szememnek, mert amit látok és tapasztalok, túl van minden tetszetős magyarázaton.

Jobban járok, ha magamhoz ölelem őket, ha lesem tanításaikat és felkészítem én is az arcomat erre a fáradhatatlan odafordításra.

Szerelem által ragadta magához az Örökkévaló a nagyszalontai Erzsébetet, Jézus menyasszonyát, miután bizonyságát adta a csíkszeredai női börtönben szerelme iránti töretlen hűségének. Elragadtatása előtt meggyőződött arról, hogy a Megváltó szemében kedves.

Fiatal volt, szép és boldog, ragyogó arccal futott Jézusa karjaiba. Nem látott halált, mi viszont látva láttuk, és hangosan sírtunk.

Szerelem nélkül senki sem lehet kedves az Örökkévaló előtt. Aki hozzá járul és nem veti bele magát a szerelem tüzébe, bukott angyalok hangját zengető érc és visító cimbalom marad.

Szerelem által kapott kijelentést Sándor lelkész azokról a dolgokról, amelyeket nem láthatott, töretlen örömmel, zsoltárokat énekelve bárkát ácsolt a szamosújvári börtönben, hogy megmentse a háza népét, mert kivétel nélkül minden fogolyra és fegyőrre úgy tekintett, mint a reá bízottakra. Szerelme ítélte meg a világot és a benne kényelmes helyre vágyó egyházat, és így a szerelemből való igazság örökösévé lett.

Szerelemből kérlelte az aradi Anna Magda diakonissza nővér az Örökkévalót, hogy a már zajló letartóztatásokból nehogy kimaradjon, „kérlek, könyörgött, tudom, hogy nem vagyok méltó, csak ki ne hagyj”, mire az őt szerelemmel szerető Mindenható elrendelte a letartóztatását, mert ő maga is a börtönbe készült éppen. Hiszen börtönbe jutottak mind, akiket szeretett, miért is lakjon akkor az egekben?

Szívében fellángolt, korábban ismeretlen szerelem miatt nem veszett el M., a parázna nő, a börtönben teljesedett ki tanítványsága neki is, mint sokaknak az elhívottak közül.

Szerelemből művelte nemcsak a kerteket és szántóföldeket Anti, az északi vidékek paraszt prófétája, hanem bizony mózesi szelídségével a kemény szíveket is feltörte, és a megkeseredett életeket is termőre fordította. És amikor látta és hallotta a Mindenható Anti tanúságtevéseit a szibériai fogságban, alighogy orosz földről hazatért, ismét fogságba szólította, mert senkit sem ismert, aki a halálra szánt lágerlakókat felforgató zsoltárok és dicséretek örömteli éneklésére rá tudta volna venni. És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék dr. Széplakiról, az angyali ügyvédről, aki már életében az igazságosság városában lakott, amelynek

8 • Karakter • parokia.hu

szilárd alapja van, mert tervezője és alkotója az Örökkévaló; vagy ha szóba hoznám a zilahi Püsök presbitert és elsőszülött fiát, akik bilincsekben, egymást átölelve énekelve lépték át a börtön küszöbét; és hogyan hallgathatnék a legtisztább humorú Balogh kereskedőről, aki megvonta magától a fejadagot, hogy a negyed tüdővel lélegző Lőrincz lelkészt életben tartsa; beszélhetnék Karcagi paptanárról és Jakabról, Kissről és a hórihorgas Dézsi lelkészről; nem tudok hallgatni Fekete Jánosról, a legnagyobb nevettetőről, akit még a szószéken is eltöltött Isten minden értelmet meghaladó békessége és belealudt a saját prédikációjába – egy egész falu és még a környéke is felébredt ettől a nyilvános elszenderedéstől. Ők mind olthatatlan szerelmük által igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, a gyűlölet erejét oltották ki, megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki. Akik a semmivel sem bírás szabadságában éltek, és nem tartották magukat méltónak a tanúság ilyen nagy tisztességére.

Azok közé tartoznak ők is, akikre nem volt méltó a világ.

Itt állok előttetek, szerelemből.

Kimondom azt a szót: Én, és úgy hangzik: Te. Kimondom: Te, és úgy hangzik: Mi. A szerelmi dadogásban a legegyszerűbb szóban is önmagát mondja ki az ember. A leghétköznapibb szó is az ismeretlenből bukkan fel. Megszületik, valósággá lesz, mintha soha korábban nem ejtettük volna ki.

Megszületek, amikor a Szó a Nyelv méhéből kiszólít engem. A születés sírását nem lehet megkülönböztetni a Feltámadás révült nevetésétől.

Az Élő Ige nem szó, és nem hitető beszéd, hanem szülés. Ha nincs szülés, akkor semmi nincs, kő kerül kőre, fölépülnek az önaffirmáció szentélyei, hogy elfedjék a tátongó ürességet.

De nem marad kő kövön – nincs ennél boldogabb prófécia.

Vannak itt szerelmesek?

Ha nem vagy szerelmes, ne tégy egy tapodtat sem.

Bizony, jövel, Uram, Jézus!

Visky András beszéde elhangzott az anyaországi és felvidéki lelkésztalálkozón, Budapesten, 2024. január 27-én.

GYERTYALÁNG A SÖTÉTSÉGBEN Az ötvenes években eltanácsolták a teológiáról szókimondó dolgozatai miatt.

Lelkészgyerekként nem roppant bele ebbe, épp ellenkezőleg: szállodai portásként sem szűnt meg bizonyságot tenni. Próbálták beszervezni – sikertelenül. Alapított egyetemet és árvaházat is, régóta szívügye a Kárpát-medencei magyarság és cigányság felemelése, a különböző felekezetek és egyháztestek közötti testvéri kapcsolat munkálása. Ébredésről, lelki ajándékokról, hitvalló egyházról, a társadalmi megosztottság gyógyításáról beszélgettünk a kilencven esztendős D. Szabó Dániellel – vagy ahogy sokan ismerik: Dani bácsival.

Dani bácsi szinte mindig úton van. Honnan hová tart éppen?

Próbáljuk munkálni a horvátországi reformátusok közötti gyógyulást. Isten meg tud gyógyítani nagyon sebesült állapotokat is. Sok időt töltök Kárpátalján, a gyülekezeteket igyekszünk erősíteni. A cigányság üdvösségéért, hitbéli épüléséért is munkálkodunk, mert ebből következik

a rendezettebb élet: a kísértések legyőzése, az egymás iránti hűség, a gyermekekért való felelősségtudat. El kell érnünk, hogy minden teológiai és lelkészképzésben helyet kapjon ez a misszió. A cigányok között végzett szolgálat jelenleg gyertyacsonk, de hiszem, hogy később lángként fog lobogni.

Karakter • parokia.hu • 9

Sokszor tanúbizonyságot tett arról, hogy lehet bizalommal fordulni azok felé, akiket a társadalom egy része nem tud vagy nem akar szeretni, például zsidó és cigány emberek, annak idején a kommunisták… Miből fakad ez az alázatosabb életvitelre sarkalló szemlélet?

Hálás vagyok az Úrnak, hogy ezt kimunkálta, úgy alakította a családom életét, hogy az ismereteink Őt szolgálják. Cipszer nagyapám katonatolmács volt a Monarchiában, így édesanyám tudott németül. A hejőcsabai parókiánk végén volt egy iroda, amit a német vezérkar kisajátított. Édesanyám szót értett velük, főzött nekik, sejtelmük sem volt arról, hogy mindössze egy vékony ajtó választja el őket a szobától, ahol zsidó testvéreinket bújtatjuk. Ráadásul a nyilasok is a közelünkbe férkőztek. Anyám szólt a német parancsnoknak, hogy a nyilasok nemcsak a parókia életét keserítik meg, de a németekét is – néhány katonával sikerült is elkergetniük őket. Az Úr a német nyelvvel és a német főhadiszállással védte a zsidó menekültjeinket!

Aztán volt egy zsidó fiú, Schönfeld Gyurka, aki megszólította édesapámat: „Magáról azt hallottam, nemcsak lelkész, hanem ember is” – talán ebben is el kell csendesednünk, hogy miért így fogalmazott. Apám engem bízott meg azzal, hogy egy raktárnak látszó helyiséget mindig befűtsek a fiúnak és ételt vigyek neki. Amikor távoztam, minden berendezési tárgyat összedobáltam, ha valaki benéz, azt higgye, egy rossz raktár csak.

Megmenekült, kiköltözött Izraelbe. Édesapja, idősebb Szabó Dániel sok szegény gyereket is etetett a parókia udvarán.

Apám egyvagonnyi búzát örökölt, amit a harmincas évek ínsége alatt felajánlott a gyülekezetnek. Az asszonyok sorban jöttek a lisztjével dolgozni, hogy a gyerekek enni tudjanak. Én is ott ültem közöttük, téglákra

10 • Karakter • parokia.hu

rakott deszkákon. Magától értetődő volt, hogy nem bent esszük a csirkét, hanem azt esszük, amit mindenki.

Száznál is több gyerek jött el egy ilyen alkalommal. Az Úr azt akarja, hogy időnként veszteségeink legyenek, ebben megmutatkozik az Őbelé vetett bizalmunk: „Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva megtalálod azt.” Bárki dobott már vízre kenyeret, az tudja, hogy ilyen nincs, ez nonszensz. Szétszedik a halak vagy szétmállik. Akkor miért akar az Úr ilyet vállaltatni velünk?

Azért, hogy ne a mi számítgatásainkra hagyatkozzunk. Valakinél ez a diploma elvesztését jelenti, másnak néhány órát az életéből.

1958-ban tanácsolták el a teológiáról – ez a legnagyobb dolog, amit „vízre kellett vetnie”?

Igen, mert elveszítettem a skóciai ösztöndíj-lehetőségemet és rendőrségi vizsgálatok sora várt. Az első szemet szúró dolgozatomat Walter Lüthi svájci teológusprofesszor igehirdetéseiről készítettem. Noha botorságnak tűnt, levelet is írtam neki. Amikor ősszel visszatértem Debrecenbe – a nyarakat ekkor a hejőcsabai cementgyárban töltöttem villanyszerelőként –, a portán egy nagy A4-es csomag fogadott Svájcból. A professzor saját vonatkozó munkájának egyetlen

kéziratát küldte el nekem, melyből sikerült részleteket beépítenem a dolgozatomba. Czeglédy professzor úr félt, hogy ebből baj lehet, de aztán végül az Arany János etikájáról szóló írásból lett nagyobb problémám. Évtizedek mentek el emiatt a lelkészi szolgálatomból. Aztán egy napon, amikor már szállodai portás voltam, megkérdeztem egy delegáció Lüthi nevű tagját, nem rokona-e a prófétai szolgálatáról ismert Walter Lüthinek? „Négy egyházkerületet látogattunk végig, eddig senki se kérdezte, egy szállodai portás pedig azt mondja, hogy prófétai volt?” – válaszolta döbbenten németül, pedig nem rokona volt, a Lüthi gyakori név arrafelé. Éreztem, hogy itt az alkalom, hogy a mi Anyaszentegyházunk nevét öregbítsem. Azt mondtam: „Kérem, én református vagyok, szeretjük Isten Igéjét és örülünk, ha egy-egy Walter Lüthi-írás eljut hozzánk.” Nem sokkal később meghívtak Svájcba, hogy találkozzak a világhírű igehirdetővel. Ma talán én vagyok az egyetlen azok közül, akik személyesen ismerték a professzort. Nagyszerű beszélgetéseink voltak például egyik első munkájáról, az Eljövendő egyházról, és arról, hogyan születtek az írásai.

Ekkor nyert bizonyosságot számomra az Ige: „…sok nap múlva megtalálod azt.”

A portásként eltöltött időszaknak melyek voltak a legnagyobb áldásai? Édesapám a hetven felé közelített, már nem volt ereje a visszakapott nagyapai szőlő művelésére. A régi munkások szóltak nekem: „Fiatalúr, ebbe nemeset már nem nagyon lehet ültetni. Vadat kell hozni, az erős és gyorsan gyökerezik, az a legértékesebb!” Rádöbbentem, hogy ez a gyülekezet képe. A vad, az nem a hitetlen, hanem a beoltásra váró. Onnantól gyülekezetként tekintettem a szállodai közösségemre, és az Úr lépésről lépésre kapukat nyitott.

Belépett rajtuk?

Nehezen. Amikor egy szállodai pincérünk meghalt, egyszerre jött oda az igazgató, a párttitkár és a szakszervezeti elnök, erősködtek, hogy én búcsúzzak a munkatársak nevében.

Aztán egyre több temetési megnyilatkozásom lett, ahol igei utalásokat tehettem. Volt, hogy az énekek után kértem a jelenlévőktől, hogy csak azok maradjanak, akik sírni akarnak a sírókkal, és egymás terhét akarják hordozni. Én is sírtam a végén.

A hazaküldésből botrány lett a pártban, a rendőrség meg rám szállt, hogy legyek az emberük.

Hogyan próbálták erre rávenni?

Keresték a fogást. Ilyen lett volna, ha megtalálják a teológiai dolgozatomat, amelyet az 1956-os forradalmi hang megerősítésének tartottak. Gyötörtek, hogy mondjam el, hol van, vagy adjam oda a másodpéldányt – utóbbi soha nem is létezett.

A miskolci és debreceni rendőrkapitányság közösen kereste az eredetit, azt mondták, hogy házkutatás-

sal, kihallgatással vagy besúgókon keresztül, de meg fogják találni. A végén csak annyit tudtam mondani: „Tessék engem agyonlőni, vagy agyonverni, de nem tudom, hol lehet.”

Kiderült számomra, hogy annak idején a dékán eldugta, soha nem derült ki, hogy hová.

Elvették a szállodai munkámat, vályogot vetettem. A szomszédom, akivel szeretetkapcsolatban voltunk, jelentéseket adott rólam, bár nem tudott mit írni, csak a vályogot meg a kerti munkát.

Két év után aztán visszahívtak portásnak, szükségük volt valakire, aki nyelveket beszél és jó kapcsolatteremtő. 1990-ig dolgoztam ott, és amikor a református egyházban kezdték kideríteni, hogy kik dolgoztak besúgóként, találtak egy százoldalas dokumentumot a nevemmel.

Elkerülte a figyelmüket, ami kis betűkkel szerepelt: meghiúsult kísérlet. Száz oldalban nem az én jelentéseim voltak, hanem azt taglalta a rendőrség, hogyan és mivel próbáltak szóra bírni: kihallgatás, lehallgatás,

vesztegetés, a dolgozatom és a többi.

Egyedül az én nevemmel találtak ilyen hosszúságú dokumentumot arról, hogy a rendőrség megbukott, meghiúsult a beépítési kísérlet.

Kedves volt az Úrnak, hogy vigyázzon erre.

A felekezetek közötti hídépítésre jelentős energiákat fordított az elmúlt évtizedekben.

Bár mindannyian ugyanazt a Bibliát olvassuk, más és más hangsúlyokkal tesszük azt. A reformáció még megy tovább. A Magyar Evangéliumi Szövetség, az Aliansz elnökségében is azon dolgoztunk, hogy mindenki maradjon a helyén, de testvérként forduljunk a másik felé. Sok imacsoport alakult, ennek a folyamatnak lett az eredménye többek között az Ez az a nap! rendezvény.

Miért fontos, hogy megtaláljuk, milyen lelki ajándékot kaptunk?

Isten minket erősíteni akar, mert nehéz feladatokat ad. Részese lehettem a csapatnak, amelyik Leányfalun

D. Szabó Dániel 1933. június 3-án született Hejőcsabán. Orvosnak készült, de nem vették fel az egyetemre, ezért villanyszerelői képesítést szerzett.

Később édesapja nyomdokaiba lépett és a Debreceni Református Teológiai Akadémia hallgatója lett, a nyarakat a hejőcsabai cementgyárban töltötte villanyszerelőként. Teológusként aktívan részt vett az egyház hitvallóbbá formálásában. Dolgozatai miatt megfosztották palástjától. 1958 és 1990 között szállodai portásként dolgozott Miskolcon, két év megszakítással, amikor rendőrségi felügyelet mellett vályogot kellett vetnie vélelmezett felforgató tevékenysége miatt.

1990-ben a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka lett, 1997 januárjában a Zsinat világi elnökeként szolgált. Elnöke volt a Magyar Reformátusok Világszövetségének, a Magyar Református Presbiteri Szövetségnek, az Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetségnek és a Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének. Hivatalos megbízatásai mellett évtizedek óta országhatárokon innen és túl evangélizációs szolgálatokat végez, jelentős kapcsolatokat épített ki Európa, Észak-Amerika és Ázsia keresztyén közösségeivel. Érdemeiért 1997-ben az egyesült államokbeli Montreat College-től és a kanadai Montreali Egyetemtől a Hittudomány Doktora címet kapta, 2003ban a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet díszdoktori címmel tüntette ki. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. Magyarországi szolgálatában kiemelt jelentőséggel bírt a cigánymisszió, a Bodrogközben több gyülekezetplántálásban és a közösségek pasztorálásában vett részt.

A Református Szeretetszolgálat és az Országos Református Cigánymisszió 2023-ban Varga János PromaNagydíjat adományozott számára.

Karakter • parokia.hu • 11

megkereste Ravasz Lászlót az ’56os rádiószózata előtt, a hortobágyi lágerben meglátogattam a fogvatartottakat. Még a Sztálin-szoborból is őrzök egy darabot, hogy megmutassam, hogyan múlik el a világ dicsősége. Évtizedekig azt hallottuk, hogy nincs Isten. Ma pedig azt, hogy van Isten, de nincs rá szükségünk, hogy nagykorúak vagyunk és kinőttük az evangélium ruháját, bátran hozzányúlhatunk akár a teremtési kategóriákhoz is. Ma nem jár azonnali akasztás, de nem kisebb a Sátán szándéka, mint a megrontás. Ha ítélkezni kezdünk, abból a lehető legrosszabb dolgok következhetnek.

Teljes odaadással, hittel és reménységgel kell szolgálnunk, hogy valami történni fog. Így adta az Úr az ébredéseket, a reformátusságnak komoly ébredési múltja van. Az ötvenes évekig intenzív ébredés zajlott, az emberek húsz kilométert gyalogoltak, keresztapám az istállót takarította ki, hogy összegyűlhessünk.

Friss szalma és kedves hívő nép fogadott minket. „Gyorsan, énekeljünk” – mondtuk. Templommá tettünk helyeket az Úrnak a jelenlétével s a lelkünkben vitt örömmel. Ma elkötelezett szolgálattevőink vannak, akik vitákban forgácsolódnak le. Inkább munkáljuk azt, ami épít, elhagyva vitákat, családfák és névsorok olvasását! Szeretném, hogy a közeljövőben készüljön el egy magyar „Barmeni” Hitvallás, vagyis írjuk le, miben hiszünk.

Politikailag megosztott társadalom a magyar. Hogyan tudjuk a gyógyulást munkálni?

Ha hosszabb időt kapunk itt, a Földön, sok változó helyzeten visz át az Úr, amelyekkel szélesebb látókört kíván nekünk ajándékozni.

Ilyenkor már nem az én igazam lesz az igaz, és nem a tied, hanem az Úr Igéje. Pál elfogadja, hogy másképp látunk adott esetben, és nem kell lebirkóznunk egymást, hogy te

12 • Karakter • parokia.hu

is úgy láss, mint én. Fogadjuk el, hogy te azt kaptad. Majd megmutatja az Úr, hogy abban is érték van.

Isten ma is keres hídszemélyiségeket, akik egyszerre elkötelezettek a maguk közösségében, de a másikért is felelősséget vállalnak. Akkor is, ha Anyaszentegyházunk, drága édesanyánk beteg, és kivet minket magából – annál inkább szeretnünk kell! Az egyoldalú tájékozódás bajt okoz, ezt láthatjuk az ukrajnai helyzetben is. Tekintsünk missziói szemszögből a környezetünkre! Hiszem, hogy ennyi nyomorúság után, ami ott most van, és ami még lesz, Isten meg fogja szólítani annak a nemzetnek a szívét újból az evangélium irányába, és akkor majd ennek lehetünk munkálói.

Kárpátalján három iskola, Marosvásárhelyen egy árvaház alapításánál segédkezett, jelentős része volt a Károli Gáspár Református Egyetem közösségének létrehozásában és a Sárospataki Református Teológiai Akadémia – 2024. február 1-től Hittudományi Egyetem – újraindításában. Hogyan tudott támogatókat megnyerni?

Isten nekem nem adott különösebb tehetséget semmiben, inkább kis belső indíttatásokat, gyertyalángokat. Másnak pénzt adott a zsebébe, aki ezt a lángot észrevette. Volt, hogy az egyház állt mellém, mint a pataki

teológia esetében, de a marosvásárhelyi árvaházunkhoz szükséges összeget Írországban gyűjtöttem össze egy prédikációs körút során.

Az ír testvéreink nem csak pénzt, hanem munkásokat, építőanyagot is küldtek. A Károli egyetem viszont nagy ellenállásba ütközött, volt, aki azt mondta, az egyházvezetést teszem nevetség tárgyává, alig jöttem ki a szállodai portáról, és egyetemalapításon töröm a fejem. Isten nagyobb perspektívából látta ezt.

Sógorom a holland királynő lovagja is volt, beszélgetéseikben téma volt a leszakadt magyar helyek támogatása, így az egyetemhez jelentős támogatást kaptunk. Aztán lehet, hogy az Úr hamarosan lecsendesít engem, hogy ne mozogjak ennyit ide-oda, hogy életem utolsó napjaira vagy heteire csak az imádsággal ajándékozzon meg.

Ha egy dolgot meg kellene nevezni, ami a legnagyobb ajándék az életében, mi lenne az?

Nem is merem mondani, mert úgy tűnne, jó ember vagyok, pedig csak egy bűnös. Azt hiszem, az Úr népének szeretetét kaptam ajándékba.

A 119. zsoltár írja: „Társuk vagyok mindazoknak, akik félik az Urat.”

Ez nagyon nagy ajándék számomra.

Dezső Attila Képek: Váradi Levente

IMA. KÖZÖSSÉG. A megromló kapcsolatok egyik jele, ha már szavunk sincs a másikhoz. Isten szólít, az imaórai alkalmak mégis hamar kiürülnek. Úgy tűnik, ezt a természetes lelki késztetést, a menekülés kényszerét fordítják meg azokban a református közösségekben, ahol sokan együtt imádkoznak. Létezik imádságból épült templom, imádságban született közösség, ima által történő gyógyulás. A dunamelléki gyülekezetek közül meglátogattunk egyet, amely imádságból épült, egyet, ahol még a romok között is imádkoztak, és egyet, ahol a közelmúltban indult újra az imádságra építkezés.

Látszólag nincsen különbség az imádkozó ember és a nem imádkozó ember között, ahogy nem tör rá a romlás arra a gyülekezetre sem, amelynek nincs együtt imádkozó magja. Ha csak a szemünkre hagyatkozunk, megfejthetetlen, hogy miért más mégis az imádságos közösség légköre. Az imaközösség megmutathatja egy gyülekezet szellemi hőmérsékletét, jelezheti a gyülekezeti tagok lelki és fizikai szükségleteit. A gödi református gyülekezetben például szombat esténként több mint ötvenen imádkoznak együtt rendszeresen, könyörögnek a másnapi igei szolgálatért és a gyülekezet ügyes-bajos dolgaiért, de ez a jelenség korántsem általános.

Pedig az imádság valójában olyan, mint egy jó alvás – semmi mással nem lehet pótolni.

Ahol az imádság az új kezdet „Nálunk az előző vasárnapi prédikáció adja az imaóra gerincét, most éppen Jeremiás könyvén keresztül engedjük Istennek, hogy megvizsgáljon bennünket, számbavesszük az imaórán, hogy személyes és gyülekezeti életünkben hol érintett bennünket a hirdetett Ige, majd ehhez kérünk erőt, bátorítást, segítséget, útmutatást. Isten szólítgat bennünket az igehirdetéssel, és ebből párbeszéd akkor lesz, ha imában felelünk a szóra” – mondja Molnár Imre lelkipásztor, aki a Siklósi Református Gyülekezet adventben alakult imaközösségének hátteréről mesélt.

„Sok mindent elárul, hogy kivel vagyunk vagy épp nem vagyunk beszélő viszonyban. A megromló kapcsolatok egyik jele, ha már szavunk sincs a másikhoz, és ugyanez lehet a jele az idegenségnek is; amikor csak azért nem beszélgetünk, mert még nem ismerjük eléggé egymást.

Isten nemcsak személyeket, hanem közösséget választ ki magának ebből a világból. Gyülekezetként az Ő választott népe vagyunk, akik az Ige hallgatását közösségben gyakoroljuk; meg kell próbálnunk a válaszadást közösségi szinten is gyakorolni. Ez sokaknak nem könnyű, hiszen nemcsak az Úr előtt beszélünk, hanem a másik ember is hallja, milyen visszhangot keltett bennünk a vasárnapi igehirdetés.

Imaközösségünk Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor evangélizációs magvetése nyomán indult. Több hétközi alkalmunk van; a bibliaóra és az imaóra is más-más embereket vonz. Történelmi egyház lévén istentiszteleten csak a lelkész imádkozik, de mindig bízom abban, hogy közben a lelkekben sok minden megfogalmazódik. Az ott felmerülő gondolatok lelki beszélgetések előszobái.

Az imaközösségtől elsősorban a gyülekezeti tagok személyes hitéletének megerősödését várom” – fogalmaz Molnár Imre.

Ahol az imádság még a romok között is hangzott A Budapest-Józsefvárosi Református Egyházközség vezető lelkésze, Bacskai Bálint feleleveníti, amikor egy skót evangélista a lerombolt Budapesten gyülekezetüknél imaközösségre lelt:

Karakter • parokia.hu • 13

„Még ha a templom félig össze is volt dőlve, az emberek itt imádkoztak. Szabó Aladár, a gyülekezet alapító lelkésze is imádkozó ember volt, és ez a lelkület azóta is a közösség sajátossága maradt.”

Bacskai Bálint maga is ebben a gyülekezetben nőtt fel, az ifi, de még az énekkari alkalmak után is félórás imaközösséget tartottak. „Nehezen tudna működni egy gyülekezet az imaközösség nélkül. Amikor szembesülök akár gyülekezeti tagok küzdelmeivel, fájdalmával, problémáival, rögtön tudom, hogy emberileg ezeket sem megoldani, sem kezelni nem lehet. Csodaként éljük meg, amikor megtapasztaljuk, hogy a könyörgéseinkre Isten válaszol és lehetetlen, kilátástalan helyzetekből kerülnek ki és épülnek fel emberek.”

Imaórájukra nagyjából tíz ember jár rendszeresen, a két lelkész és a hittanoktató is szinte mindig jelen van.

Bacskai Bálint biztos benne, hogy az imádkozók nélkülük is összegyűlnének. „Ebbe a szolgálatba nem hívogatunk: látszik, hogy Isten érleli meg kiben-kiben, hogy csatlakozzon. Minden résztvevő beszél arról, hogy a vasárnapi igehirdetéshez hogyan tudott kapcsolódni a személyes életében, megosztja a hálaadását, és az imakéréseit.”

Rendszeresen gondolnak imádságban azokra a gyülekezeti tagokra, akik elkerültek a közösségből, mert külföldön élnek, szolgálnak, ugyanúgy, mint saját közösségük szolgálattevőire. „Van, aki külföldről hazatérve eljön a gyülekezetbe.

Hiszem, hogy azért is, mert rendszeresen imádkozunk érte. Az imaóra engem lelkészként segít a kitartó imádkozásban és a közösségvállalásban” – vallja Bacskai Bálint.

14 • Karakter • parokia.hu

Ahol az imádságra alapoztak „Ez a gyülekezet imaközösséggel kezdődött. A dömösi Református Iszákosmentő Misszióban szabadult emberek kezdtek rendszeresen együtt imádkozni egy lakásban összegyűlve, többek közt azért is, hogy Isten küldjön ide lelkipásztort. Az imaközösség akkori összetartói Sipos Lajos és felesége, Kati voltak.” A feleség korábban tizennyolc évig imádkozott alkoholbeteg férje gyógyulásáért, majd egy nap válaszút elé állította: a család vagy az ital.

Egy óra gondolkodás után a férfi megadta a választ, az ital elhagyásával nagy boldogság költözött az életükbe.

Imakérésükre pedig, hogy az Úr lelkészt hozzon, Harmathy András lelkipásztor személyével válaszolt. „A gyülekezet, amely imádságra épült, nem működhet imaközösség nélkül. A bibliaóra előtt vannak ezek az alkalmak” – meséli Morva Ákos, a SzigetszentmiklósÚjvárosi Református Gyülekezet jelenlegi parókus lelkésze.

„Jó, ha Isten népe, mielőtt belenézne az Ige tükrébe, leborul az Úr előtt, megvallja a bűneit, hordozza a gyülekezet tagjait, a betegeket imádságban Isten elé viszi, és áldást kér az Ige hallgatására. A gyakorlatias ok pedig, hogy nem szeretnénk túl nagy terhet tenni a gyülekezeti tagok vállára: aki tehát eljön imaórára, utána könnyebben részt tud venni a bibliaórán. Családosak számára különösen fontos, hogy ne legyenek heti több estén át távol a gyermekeiktől.” „Az ősgyülekezetben vagy a tanítványi közösségben sem tettek semmit imádság nélkül, pünkösd, vagyis azután, hogy kitöltetett a Szentlélek” – fejtegeti a lelkipásztor.

„Bármi történt velük, ők akkor voltak nyugodtak, ha azt közösen Isten elé vitték, akár azt is, hogyha valakit börtönbe zártak közülük. Sokat jelent, ahogy Pál dicsőíti Istent a filippi börtönben, egyik kulcsa a Lélek munkájának a gyülekezetekben, ha a körülmények ellenére is tudjuk dicsőíteni Istent” – mondja a lelkipásztor, majd bemutatja az imakör jelenlegi vezetőjét, a csendes és visszahúzódó Szabó Tündét. „Tünde számára fontos volt, hogy nyáron is legyenek imaköri alkalmak. Ugyanazzal a gyermeki vággyal kezdeményezte, amely a közös imádság melletti elköteleződését is jellemzi.”

„Nem kicsinyítem az egyéni imádságokat, de számomra ajándék, amikor közösségben vagyunk, még ha nem is imádkozik mindenki hangosan” – gondol Tünde az első hangosan kimondott ima nehézségeire. Megtérése után sokáig neki sem volt könnyű közösségben, mások előtt megnyílni. „Feszített, szorított, hogy mindenki olyan mélyen imádkozik, belőlem meg nem jött ki egy szó sem.

Sokáig ennek a görcsében éltem, aztán magamban azért

kezdtem könyörögni, hogy szabad legyek arra is, hogy ne mondjam ki hangosan az imámat, de arra is, hogy képes legyek kimondani, amikor már szorítja a torkomat. A testvériség az alapja annak, hogy ma már biztosan tudom, nem nevetnek ki, nem élnek vissza azzal, amit imádságban elmondok” – vall Szabó Tünde az imái nyomán egyre mélyülő kapcsolatok gyógyító erejéről.

Kíváncsi voltam arra is, mit gondol az imaközösség gyülekezetre gyakorolt hatásáról. „Isten elé visszük a sértődéseket, a megbántódást, a haragot is – hiszen emberek vagyunk és ez mind megjelenhet köztünk. Személyes tapasztalatom is van erről – egy szolgálói közösségen belül nagyon rosszul érintett valami. Kértem Istentől, hogy tanítson imádkozni ezért a helyzetért, hogy megértsem, miért van bennem rossz érzés. Azt szerettem volna, hogy a szolgatársam változzon, vegye észre magát – Isten pedig azt hozta ki ebből a helyzetből a kitartó imádságaimon keresztül, hogy én kértem bocsánatot. Nem azért, mert ez a jó, a keresztényi és alázatos hozzáállás, hanem mert az Úristen elvezetett idáig. Ez a szolgálati kapcsolat a mai napig tart, és mélységében átalakult igazi testvériséggé.”

Megnyugtató dolog arra gondolni, hogy valaki imádkozik értünk, de érdemes komolyan venni, hogy a világon senki nem imádkozhat helyettünk sem a gyülekezetben, sem azon kívül.

Parti Judit Illusztrációk: Füle Tamás Morva Ákos portréja: Asszonyi Eszter Szabó Tünde, Bacskai Bálint, Molnár Imre portréja: gyülekezeti és családi archívum

Karakter • parokia.hu • 15

LELKÉSZFOCI A futball fiatal teológusok és régebben fiatal lelkészek között is generációkat összekötő erő: a labdarúgás örömében osztoznak, akik a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium tornatermében jönnek össze hétről hétre. A csapat mindig változik, ám a lelkészfoci hagyománya már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza.

Hétfő este kilenc múlt, de még nagy a sürgés-forgás a Lónyay hátsó bejárata körül. Egymásnak adják a kilincset az emberek: érkezésemkor két csoport készülődik a kettéosztott tornateremben, melynek egyik felét tatami borítja, a másik két végében pedig kis focikapuk vannak elhelyezve. Utóbbiak között már teljes menetfelszerelésben melegítenek a lelkészek, soraikban most is vannak évtizedek óta szolgálók és a teológia padjait koptatók egyaránt. A mindennapokban a lelki harcmezőn igyekeznek helytállni, de fontosnak tartják, hogy együtt is labdába rúgjanak, még ha erre csak késő este is tudnak alkalmat teremteni. 2012-ben Kiss Péter, akkor Soroksáron szolgáló lelkész kezdeményezte a BudapestDéli Református Egyházmegyénél, hogy kollégáival közös focira összegyűljenek a Lónyay tornatermében – ma már az egész fővárosból, sőt az agglomerációból is bekapcsolódnak a lelkésztársak.

16 • Karakter • parokia.hu

Könnyed labdázgatásra számítok, ahol a meccseket több szünet szakítja meg. Meglepetésemre az odaszánt idő másfél órájából nyolcvan perc a tiszta játéké volt, a két ötfős csapat megállás nélkül hajtotta a gólokat a fáradás különösebb jele nélkül. „Ha egy-két hét kimarad egyéb elfoglaltság vagy sérülés miatt, azt már megérezzük” – tudom meg Bölcsföldi Andrástól, a budapesti teológia spirituálisától, aki hosszú évek óta futballozik kollégáival.

Szerinte a mozgásra való igény, a futball szeretete és a közösségformáló erő hozza össze a lelkészeket, hiszen a szolgálat többeknél csekély fizikai megterheléssel jár, sokaknak élénk gyerekkori élmény a grundon vagy igazoltként való játék. „Tavaly meghívtak minket egy országos bajnokságra, sőt, többen közülünk ott voltak néhány éve a Kirchentagon a magyar lelkészválogatottal, és 2017-ben, a Pancho Arénában szervezett Zákeus-kupán is”– mondja Bölcsföldi

András, aki elárulta: a teológiának jelenleg erős csapata van. Az április 21-i pápai teológus-szuperkupán össze is csaptak a másik három református lelkészképző gárdájával.

Mint megtudom, a budapesti teológia néhány tanára is aktív résztvevője a hétfő esti közös sportnak.

Kiss Péter után Háromszéki Botond vállalta a szervezést, aki ma is rendszeres résztvevője a meccseknek. „Amikor nem vagyok beteg, itt vagyok. Küzdünk, harcolunk, de tudunk örülni egymás góljainak, sportszerűek vagyunk a másikkal.

És az is fontos, hogy nincs csúnya beszéd – aki máshol focizik, tudja, hogy mik hangzanak el a pályán” – mondja a Pestszentlőrinc-Kossuth téri Református Gyülekezet lelkésze.

Ezt erősíti meg Szabó István, a József Attila-Lakótelepi Református Gyülekezet lelkipásztora is: „Jó olyan közösségben focizni, ahol nem tapasztaljuk meg a játék negatív oldalát, a káromkodást vagy a köpködést. A mi együttlétünket a kölcsönös tisztelet és az egymásra való odafigyelés jellemzi.”

nyozást és imádkozást, ám úgy véli, a testvériségnek egy másik oldalát tapasztalják meg a pályán. Szabó István elismeri: néha nehéz kiszakítani ezt az időt a család miatt, de a kisgyerekeseknek talán könnyebb este kilenc után eljönni, amikor már túlvannak a fürdetésen és az altatáson. „Örülök, hogy több generáció is képviselteti magát a fiatal teológusoktól az idősebb lelkipásztorokig” – teszi hozzá.

Utóbbiak közé tartozik Ablonczy Kálmán is, aki korát meghazudtoló lendülettel szalad a labda után vagy védi csapata kapuját – ez utóbbiból mindenki kiveszi a részét mindkét csapatban. „Itt az együttlét, a vidámság és az élmény egy másik oldalával találkozunk, mint a konferenciákon” – erősíti meg a Kispest-Rózsatéri Református Gyülekezet lelkipásztora. „A futball gyerekkori szenvedélyem, ma már felnőtt fiaim is gyakran velem tartanak.”

Péterffy György szintén veteránnak számít – legalábbis ami a lelkészfociban eltöltött éveket illeti. „Nagyon élvezem az együtt töltött időt, a játékot, de a szolgatársakkal való beszélgetéseket is, hiszen néhányukkal ritkán tudok találkozni” – számol be a Soroksár-Újtelepi Református Gyülekezet lelkésze. „Az egyetlen baj a késői időpont, így másnap nehéz felkelni!” – teszi hozzá egy félmosollyal az arcán.

A teljes erőbedobással végigjátszott másfél óra után nemcsak ő, mások is mosollyal konstatálják a kellemes fáradtságot. Hiszen ezért jöttek. Mindent beleadni a csapatért, a győzelemért. Akárcsak a szószéken, a lelki küzdőtér egyik ikonikus színhelyén. Ahol ugyan nem a gólokért zajlik a küzdelem, hanem Isten Igéjének a szívek hálójába való eljuttatásáért. Ép testben talán ez is hatékonyabban megy.

Szöveg és képek: Dezső Attila

A lelkész beszél arról is, hogy nagyon értékesnek tartja a hivatalos találkozásokat, a közös bibliatanulmá-

Karakter • parokia.hu • 17

LEGYETEK FÉRFIAK! Ahhoz, hogy betöltsük az Isten képmására teremtett férfi szerepét, elengedhetetlen, hogy a gyülekezeteinkben időről időre beszéljünk arról, milyen kihívások érnek minket az életben. A férfikörök remek lehetőséget nyújtanak a húsbavágó témák megtárgyalására – ezek fontosságát egyre több közösség ismeri fel.

Bár református egyházunk gyülekezeteit nagyobb arányban férfiak vezetik lelkészi és presbiteri szinten egyaránt, a legutóbbi népszámlálás során országos összevetésben tíz százalékkal több nő vallotta magát reformátusnak – és ehhez hasonló adatokat találunk a Dunamelléki Református Egyházkerület egyházmegyéiben is. Az általános lelkipásztori vélekedés az, hogy a mélyebb, érzékenyebb témák iránt a nők fogékonyabbak a férfiaknál, utóbbiak inkább a gyakorlatias feladatokba vonhatók be könnyebben.

A keresztyén férfi is a világban él és ugyanazok az impulzusok érik, mint bárki mást, ha viszont nincsenek kapaszkodói ahhoz, hogy betöltött szerepeit, élethelyzeteit hogyan tudja az Ige mérlegére tenni, vajmi kevés esély van arra, hogy egészséges maszkulinitást alakítson ki magában. Ezen az úton segítséget jelenthetnek a külön férfiaknak szóló alkalmak, melyek a különböző kegyességi gyakorlatoknak megfelelően ugyan eltérnek egymástól gyülekezetenként, de közös bennük a krisztusi férfi megtalálására való törekvés.

Csaknem húsz éve, hogy David Murrow könyvet írt arról, hogy hová tűntek a férfiak a gyülekezetekből – a kötet azóta számtalan kiadást és átdolgozást élt meg. Szakács Gergely Attila, a pápai gyülekezet lelkipásztora kiemeli: bár a szerző az amerikai közösségekben szerzett tapasztalatait összegezte, a tendencia magyar református gyülekezeteinkre is jellemző. A megállapítás ma éppoly aktuális, mint akkor, és talán nem választható el attól a jelenségtől sem, amit a társadalomtudományok a férfiasság válságának vagy a férfiszerepek felpuhulásának neveznek.

Az őrszentmiklósi református gyülekezetben az utóbbi időben egy-egy keresztyén könyv adta az alapot a férfikörök témáihoz – tudtuk meg Kovács Tamás lelkipásztortól.

Jelenleg Rick Warren Céltudatos élet című kiadványát veszik végig fejezetenként, de olvasták már együtt a Stephen Kendrick és Randy Alcorn által jegyzett Eltökélt szívű férfiakat is. Minden hónap utolsó hétfőjén jönnek össze az aktuális olvasmány alapján beszélgetni például az apaságról, a családban betöltött szerepekről, az istenkapcsolatról és a munkahelyi gondokról. „Ez olyannyira

18 • Karakter • parokia.hu

jól működik, hogy még nyáron is megtartjuk az alkalmainkat. Mindig az Igére helyezzük a hangsúlyt – valószínűleg hamar besülne az egész, ha más lenne a fókuszban, ha csak sztorizgatnánk, vagy bejönne az ital, mint a régi dalárdáknál” – mondta a lelkész, hozzátéve, hogy a gitáros dicsőítések is gyakran a férfikörök részét képezik.

A gyülekezet gondnoka, Lehoczky István szerint jó tudni, hogy egy férfi nincs egyedül a küzdelmeivel, és a körben bátran megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat is. „Hitben erősítjük egymást, amit az őszinte légkör tesz lehetővé, és ezek az alkalmak azt is elősegítik, hogy azok is kapcsolódjanak a gyülekezethez, akik egy istentiszteletre nem jönnének el. Itt könnyebben lehet beszélgetni, kérdezni, amire vasárnaponként nem igazán van lehetőség. Volt, akit egy évig győzködtem, hogy tartson velem, majd hálát adott, hogy nem adtam fel a próbálkozást.”

A gondnok hozzátette, hogy az Igében való elmélyülés a cél, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének felszabadítva például egy közös focimeccsnézésre a gyülekezetben. „Ez is közösségépítés. Nem kell mindig a megszokotthoz ragaszkodni” – vélekedett.

A dömsöd–dabi gyülekezet férfijai jelenleg szintén a Céltudatos élet vezérfonala mentén beszélgetnek az őket érintő és foglalkoztató kérdésekről. „Nagy ajándék, amikor a férfiak nem az alkohol mellett, nem a kocsmában vagy a stadionban, hanem Isten Igéje körül gyűlnek össze” – mondja Balogh László Levente lelkipásztor. „Kéthetente keddenként találkozunk egy-másfél órára, amely úgy is életképes, hogy sokan későn érnek haza a munkából.”

A lelkész szerint sok férfi van bajban jelenleg, a férfikörök pedig lehetőséget biztosítanak arra, hogy olyan krízisekben is egymás támaszai legyenek, mint például a gyermeknevelés problémái.

Vannak olyan közösségek, ahol a hittételek megismerése a férfikörök témája. Ilyen a budaörsi gyülekezet, ahol a nehezebb témákról elhangzottak is termékeny talajra hullanak. „Nemrég az evolúcióról beszélgettünk, de előkerült már nálunk a krisztológia és a szótérológia is – alapvetően dogmatikai kérdéseket dolgozunk fel úgy, hogy azokat a mindennapi életünkben is hasznosítani tudjuk” – számolt be Czakó Zoltán lelkipásztor. „A városunkban több gyülekezet működik, ezért fontosnak tartom, hogy megismerjük, mit és miért gondolunk bizonyos témákról a saját felekezetünkön belül.” A budaörsi református férfikörben korábban olyan bibliai férfiak életét vették górcső alá, mint Dávid vagy Dániel, és a lelkész hasonlót tervez egy tavaszi férficsendesnapra a gyülekezetben. „A gyülekezetünkbe járók közül sokan kétkezi, hagyományosan férfiasnak számító munkákból élnek, ezért

ahelyett, hogy a férfiasság mibenlétét kutatnánk, inkább a dogmatikára helyezzük a hangsúlyt.”

Szabó Péter, a budaörsi gyülekezet egyik tagja örül, hogy a férfikörök tanító jellegűek, hiszen nem árt tisztában lenni a keresztyénségünkhöz kapcsolódó alapfogalmakkal. „Legyen szó dogmatikai kérdésekről vagy az élet mindennapi kérdéseiről, a férfiköröknek közösségformáló ereje van, hiszen nem csak egy véleménybuborékon belül osztjuk meg a gondolatainkat, hanem a gyülekezet teljes keresztmetszetében. Sokfélék vagyunk, és sokat tanulunk egymástól, miközben az imaéletünk is gazdagszik.” Szabó Péter szerint a férfikörök egyik létjogosultsága abban áll, hogy sokan nyitottabbá válnak a nők távollétében vagy bátrabban beszélnek egy adott témáról.

A vác-felsővárosi református gyülekezetben a férfiköröket a Szentíráshoz, a keresztyén tanításhoz vagy tradícióhoz kapcsolódó videó vagy filmrészlet vezeti fel, majd ez alapján vitatják meg a témát. „A gyülekezet közösségében van igény arra, hogy a különböző csoportok képviselői – nők, férfiak, fiatalok, gyerekek – a saját érdeklődésüknek megfelelő betekintést nyerjenek a Biblia világába” – fogalmazott Borsi Attila János lelkipásztor.

Márczy Gábor, a gyülekezet egyik tagja úgy gondolja, a Biblia támpontot ad ahhoz, hogy hogyan kell beszélgetni egy-egy kérdésről, vagy hogy egy nehézségen hogyan lehet túljutni. „Lelkileg is épülünk, és olyan témákkal is megismerkedünk, amelyeken magunktól nem gondolkodnánk. De fontos az értékmegőrző szerepe is ezeknek az alkalmaknak, hiszen csökkennek a találkozási pontok, ahol a hasonló világlátású emberek összejöhetnek.”

Szerinte sokszor kihívást jelent fölvállalni a hitet, és kérdés az is, hogyan éljünk református keresztyénként. A férfikörök abban erősítik meg tagjaikat, hogy az embernek Krisztus követőjeként is van helye a világban.

Dezső Attila Kép: Freepik

Karakter • parokia.hu • 19

AKI NEM ISMERT AKADÁLYT Elsőéves teológusként élte át az ’56-os forradalmat, két évvel később futballozás közben kérték fel Nagykátára exmisszusnak. Kerékpárral, majd motorral járt szórványközösségekbe Igét hirdetni, újszászi szolgálati helyén pedig két műszakos gyári munkát végzett. Élete legmeghatározóbb időszaka Ráckevéhez kötődik, ahol 1974 és 2009 között volt a gyülekezet vezető lelkipásztora, utolsó tizenkét évben esperesként segítette a délpesti egyházmegye gyülekezeteit. Komlósi Péter eseménydús életéről és szolgálatának mérföldköveiről ráckevei otthonában beszélgettünk.

Abban a reményben ülök le Komlósi Péter nyugalmazott esperes mellé, hogy 86 év öröme és bánata, a Lélek munkájának gyümölcsei elevenednek meg előttem. Nem csalódom. A lelkipásztor korát meghazudtoló lendülettel kezd beszélni életéről. Néha a távolba mered, néha elérzékenyül. De legtöbbször mosolyogva mesél mindarról, amit ő, a családja és református közössége átélt.

Döntés a teológia mellett Megtérését lelkipásztor édesapja és bátyja szolgálata is munkálta, de a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban töltött évek is jelentősen formálták az elhívását, oly-

20 • Karakter • parokia.hu

kor bibliaórát tartott társainak. „Vallottam, hogy Jézus Krisztus tulajdona vagyok, de neki jogászokra vagy tanárokra is szüksége van. Mégis a teológia mellett döntöttem, hiszen ki menjen lelkésznek, ha nem az, akinek a szíve Jézusé?” – idézi fel pályaválasztásának alakulását egy olyan időszakban, amikor a hatalom egyre szorosabban fogta magához az egyház tisztségviselőit.

Az Ormánságban felnőtt fiú 1956 szeptemberében kezdte el teológiai tanulmányait Budapesten, társaival másfél hónappal később a forradalom közepén találta magát. „Fegyvert nem fogtam, viszont a véremmel szolgáltam,

hiszen vért adtam a sebesültek részére. Október 23-a csodás, felejthetetlen emlék, hálás vagyok Istennek, hogy átélhettem azt a napot, annak euforikus örömét és a szabadság gyorsan tovatűnt 12 napját” – meséli, miközben megmutat egy fotót, mely a Körúton vonuló fiatalokról készült, közöttük az ifjú Komlósi Péterrel.

Az utcai harcok eszkalálódásával a teológusok a Ráday Könyvtárban leltek menedékre. Két társukkal, Magócsy Istvánnal és Herczeg Lajossal golyó végzett a Ráday utcától nem messze, amikor egy sebesült barátjuk látogatásáról tértek vissza. „Az akkor történtek az életben maradottakat összekovácsolták.”

Az élet megy tovább Komlósi Péter felidézi, hogy másodévesként vasárnaponként Szadára járt kántorizálni vonattal. „Egy nap teológustársam, Somogyi László felajánlotta, hogy elvisz motorral. Náluk megláttam egy szép szőke lányt, aki hat év múlva a feleségem lett.

Erzsébet sokáig könyvelőként dolgozott, a ráckevei éveinktől kezdődően aztán a gyülekezet lett a munkaterülete, a rendszerváltás után iskolai hittanoktatást végzett.”

A teológia harmadik tanéve is sorsfordító volt Komlósi Péter életében, hiszen két hónap után kirendelték Nagykátára exmisszusnak. „A teológia udvarán fociztunk, amikor Czeglédy István dékán szólított: A szívbeteg nagykátai lelkészt kellene helyettesíteni. Megtisztelő volt az a bizalom, amellyel rám gondolt.”

Az egykori dékánhoz kapcsolódik a legmeghatározóbb emléke is, amikor újszövetségi egzegézisből vizsgázott, és a pogány asszony hitéről szóló rész (Márk evangéliuma 7. fejezet, 24-30. versek) magyarázata kapcsán eljutottak a történet csúcsához, amikor az asszony Jézusnak így tud felelni: Igen, Uram! „Minden ezen múlik: ezt ki tudom-e mondani, megértettem-e az Ő aka-

ratát, s engedelmes vagyok-e Neki!

Ez a tanítás végigkísérte egész szolgálatomat, és velem van mind a mai napig.”

Exmisszus két keréken Nagykátán töltött éve alatt Komlósi Péternek több szórványban kellett szolgálnia, ahová előbb kerékpárral, majd motorral jutott el. „A kilencórás tápióbicskei istentiszteletre menet az éjjeli eső miatt lehetetlen volt kikerülni a tócsákat. Lépkedtem a templomban a szent jegyekkel az úrasztalát körülálló hívekhez – a bakancsomból jövő cuppogó hang nem igazán növelte áhítatomat.”

Komlósi Péter a teológia elvégzését követően Jászberényben szolgált 1964 januárjáig, amikor lelkészükké választották az újszászi reformátusok.

Gyermekei közül ketten ide születtek – Erzsébet és Péter lelkészek lettek, Tamás fiuk már Ráckevére született. „Újszászi szolgálatom utolsó két évében szolgálati területem Gyöngyös határától Szolnok határáig terjedt, keleten a Tisza volt a határvonal, nyugaton Pest megye határa. Eredetileg Zagyvarékas és Szászberek községeken kívül csak egy nagy tanyakörzet

tartozott Újszászhoz. Ezeket a tanyákat évente meglátogattam kerékpárral. Amikor részletre tudtunk venni egy Pannónia motorkerékpárt, már könnyebb volt a dolgom.”

Két műszak a gyülekezet mellett A lelkipásztor a gyülekezet mellett világi állást is vállalt a helyi KTSZ vasipari részlegénél, ahol kikötői portáldarukhoz gyártottak alkatrészeket kubai exportra. „Kilenc hónap után teljes munkaidővel visszatértem az egyházi szolgálatba. Hálás vagyok azért az időszakért, kipróbálhattam magam, hogy terhelhető vagyok legalább annyira, mint akiknek az evangéliummal igyekszem szolgálni.

Karakter • parokia.hu • 21

Tapasztalatot gyűjthettem egy olyan társadalmi csoportról, amelyről sok lelkésztársamnak csak tanult ismerete van. Eközben sok gyakorlati tudást, anyag- és szerszámismeretet nyertem.”

1972-ben Újszászhoz került a jászapáti szórványközpont, ahol a szolgálatot immár tisztességes javadalmazás és egy szolgálati Trabant segítette. „Rendszeres istentisztelet 12-13 helyen volt, ebből vasárnap hat alkalom, miközben 140 kilométert vezettem. Ilyet nem szabad csinálni” – szól Komlósi Péter intése a ma lelkészei felé. A szolgálat örömei közé tartozott például, amikor az újszászi szociális otthonban élő időseket meg tudta szólítani a bibliaórákra. „Mentem értük autóval, hármannégyen bepréselődtek a Trabantba.

Jelenlétük a helyieket is bátorította.

Amikor eljöttünk Újszászról, megszűnt a bibliaóra.”

A lelki és fizikai építkezés évei A ráckevei gyülekezet 1974-ben hívta meg Komlósi Pétert, ahol nyugdíjazásáig szolgált – a város 2008-ban díszpolgári címmel tüntette ki. „Korábban vasárnapra korlátozódtak a gyülekezeti alkalmak, amin változtattunk.

Kedd este imaóra, szerda este ifjúsági óra, csütörtök este gyülekezeti bibliaóra volt, később megindultak péntek esténként a presbiteri bibliaórák is.

Napközben az iskolai hittanoktatás, konfirmációi előkészítés két csoportban, temetések, beteglátogatások, jegyesoktatások, szombatonként esküvők – ezek adták ki a lelkipásztor szolgálatát” – idézi fel a Dunaparti városban töltött első éveit.

Komlósi Péter elmondta, a gyülekezet lelki gyarapodását segítették a biatorbágyi csendeshetek is – melyeket az egyházkerület akkori püspöke, Tóth Károly sem rosszallott –, az oda járó lelkészi kör tudtával alakult meg később a Biblia Szövetség.

A gyülekezeti otthon a nyolcvanas években épült a régi kántorház

22 • Karakter • parokia.hu

helyén, melyet a járási munkásőrparancsnok bérelt a családjával. „A már nyugdíjas parancsnok egyszer megállított, és azt mondta: Láttam Ráckeve fejlesztési terveit, az ezredfordulóra a templom helyén játszótér lesz. Ezen el kellene gondolkoznia’’ – idézi fel a találkozást Komlósi Péter. „Az ezredforduló rég elmúlt, de a templomunk szebb, mint új korában volt – hála legyen Istennek érte!” A gyülekezet végül hetvenezer forint lelépési díjért jutott saját ingatlanja birtokába. Az építkezések és felújítások végigkísérték a lelkipásztor szolgálatát: megújult a parókia, a templom, az orgona, és felépült a gyülekezeti ház.

Esperesi szolgálat Híveivel az egész országot bejárták, országjáró tanulmányútjaikon adományokat vittek diakóniai intézményekbe. „A hatodik út után valaki feljelentett a megyei tanácsnál, hogy a pap IBUSZ-t játszik és utaztatja a híveit. Nem lett következménye, a püspök biztatott. Ezek az utak sok embert vonzottak a gyülekezetbe, akik igehallgatókká váltak.” 1996-ban esperessé választották, örült a felkérésnek, de kevesebb ideje maradt a gyülekezetre – noha ők támogatták lelkipásztorukat a felelősségteljes szolgálatban. Ezt megelőzően tanácsosként és számvevőként is segítette a Délpesti Református Egyházmegye gyülekezeteit.

Két héttel a hivatalba lépését megelőzően combnyaktörést szenvedett egy rossz esés következtében. „Karácsony első napjának délelőttjén a szószék helyett műtőasztalra mentem” – meséli. A felépülés miatt nem tudta átvenni az esperesi hivatalt, de április 27-én megtörtént a beiktatás. „Eltakart ég alatt él e honban sok millió ember, tekintete elől elrejtve a menny” – fogalmazott az ünnepi istentiszteleten Ravasz Lászlót idézve, és ma sem látja másképp.

„Közöny, elfordulás és Isten nélküliség jellemzi a világunkat. Óriási a megbízatásunk Istentől, és nagy a felelősségünk, hogy ez ne így legyen.”

Komlósi Péter örömmel emlékszik vissza a lelkészi, presbiteri és munkatársi csendeshetekre, melyeket esperesként meg tudott szervezni, de a nagykátai és az örkényi gyülekezetek megmentésére és újjáépítésére is.

Szolgálata nem volt konfliktusmentes, nem is akart második ciklust vállalni, mégis megtette, mert jelezték: szükség van rá. „Amit meg tudtam tenni, azt megtettem a gyülekezetekért” – vet számot. 2009-ben vonult nyugdíjba.

A jó pap holtig tanul A nyugalmazott esperes nyugdíjas évei leginkább olvasással és művelődéssel telnek. Tizenegy sajtótermék jár neki és családjának, két könyvet olvas párhuzamosan. „Leginkább az ismereteimet igyekszem bővíteni és új dolgokat felfedezni” – mondja. Nemrég elkezdte tanulmányozni Szegedi Kis István Loci communes című művének 2022-ben megjelent magyar fordítását is. „A Kis-Dunamenti lelkészkörbe járok, s bár kilógok közülük a korom miatt, elfogadnak. Jó közöttük lenni.” Elárulja: hiányzik neki a lelkészi közösség.

Szükség esetén helyettesít a ráckevei gyülekezetben, amelynek nyugdíjasként is tagja.

Komlósi Péter számára egyértelmű, miért a leghálásabb: „Hogy Isten gyermeke lehetek, akit Jézus Krisztus megváltott, a földi életben pedig a szeretteimért, a hitvesemért, a három gyermekemért, a Krisztus-követés ajándékáért, elhívásomért, a gyülekezetért vagyok hálás. Nem könnyű, de boldog életem volt s van ma is.

Legyen ezért Istené a dicsőség!”

Dezső Attila Képek: Dezső Attila, Komlósi Péter magánarchívum

NYITOTT AJTÓ A MECSEK LÁBÁNÁL Egyházkerületünk egyik legfiatalabb református közössége a Pécs–Kelet-Mecseki Református Missziói Egyházközség. A lélekben és tagságában is hétről hétre gyarapodó gyülekezet nagy hangsúlyt fektet a gyerekek és fiatalok közötti misszióra, a zenei szolgálatra. Egy évük alatt több rendhagyó alkalomra, például apák napjára is hívogatták Istenhez, Atyánkhoz az embereket. Az iskolaépület a fizikai hátteret, maga az intézmény a lelki hátteret is biztosítja a növekvő közösségnek, amely a bányászlakásokba költözött nehéz sorsú családok felé is nyit.

Gitárszó és gyerekzsivaj fogadott, amikor beléptem a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának ajtaján, és már jóval a vasárnap délelőtti tíz órás kezdés előtt kezdett benépesülni a hely, nagyjából fele-fele arányban kicsikkel és nagyokkal. Szerettem volna megfigyelői státuszt felvenni, de azon kapom magam, hogy együtt éneklek a mellettem ülőkkel.

A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése 2022-ben határozott a missziói egyházközség megalapításáról Pécs északkeleti részén. A belvárosi gyülekezet mellé 1987-ben alakult a kertvárosi egyházközség, a kelet-mecseki plántálással pedig a helyiek évtizedes álma vált valóra.

Karakter • parokia.hu • 23

A Pécsi Református Kollégium az alapítás óta állandó otthona nemcsak az istentiszteleteknek, de a bibliaóráknak és az ifjúsági alkalmaknak is. Új kezdet 500 kilométerrel arrébb Komor Csaba lelkipásztor először a Pásztortűz zenekar gitárosaként járt az intézményben, a kapcsolódásnak köszönhetően a közösségből fél évvel később újra megkeresték, ezúttal azért, hogy meghívják magukhoz az akkor már majd egy évtizede Nyíracsádon szolgáló lelkészt.

Az események gyors egymásutánban követték egymást, Csaba pedig feleségével és három gyermekükkel a Tiszántúl keleti széléről a Dunántúl déli csücskébe költözött, hogy 2023. január 1-től hivatalosan is a Pécs– Kelet-Mecseki Református Missziói Egyházközség lelkipásztora legyen. „Negyven évvel ezelőtt a városnak ezen a részén javarészt dűlőterületek, gyümölcsösök és szőlők voltak, aztán egyre több lakás épült, sokan költöztek ide, köztük jelentős számban reformátusok is” – meséli Komor Csaba a gyülekezet kialakulásának hátteréről. „Az általános iskolát, a középiskolát és az internátust magában foglaló Pécsi Református Kollégium jelenléte is érv volt a mellett, hogy itt szülessen gyülekezet.” „Amikor konfirmáltam, még csak egyetlen gyülekezet volt Pécsen,

aztán részt vehettem a kertvárosi egyházközség megalakításában. Kegyelem, hogy ennek tanúja lehetek” – osztja meg velünk Ritter Betty presbiter, aki civilben a Pécsi Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetőjeként dolgozik.

A lelkipásztor felesége és társa a szolgálatban az újságíró Komorné Csernáth Erzsébet, aki elárulta, hogy amíg a parókián tartott baba-mama

körök alkalmával a gyerekek játszanak, minőségi idő jut arra, hogy az anyukák megosszák egymással örömeiket, nehézségeiket és meghallgassák egymást. „Mivel egy-egy ilyen alkalommal nem vagyunk sokan, közvetlenül tudunk beszélni ezekről, családias közegben” – mondta. „Nyitottság és hitelesség nélkül nem tud kialakulni élő, lüktető, lelkes, Isten és egymás közösségére vágyó gyülekezet. Közösségünk tagjainak fontos az együtt töltött idő, fontos, hogy lássák egymás életében az Istent, a Lélek munkáját. Jó látni, hogy mindenkit mélyen érint az Ige. Legyen szó vasárnapi istentiszteletről, túráról a Mecsekben, családi napról az iskola udvarán: a központban az az üzenet áll, amelyet elkészített nekünk az Úr.”

Vasárnapi iskola Az iskola nemcsak fizikai teret biztosít a gyülekezet számára, lelki értelemben is a hátországát adja: az egyháztagok közül sokan ott dolgoz-

24 • Karakter • parokia.hu

nak, a diákok pedig rendszeres résztvevői a gyermek-istentiszteleteknek.

Kiss Zsófia, a gyermekszolgálat egyik vezetője elárulta, hamar csoportot kellett bontani: az óvodás korúak és az 1-2. osztályosok alkotják az egyik, a 3-8. osztályosok pedig a másik csapatot.

értelmiségi réteg az elsődleges célcsoportjuk, de a gyülekezet megerősödésével szeretnének nyitni mások felé is. „Az egykori bányászlakásokba sok nehéz helyzetű család költözött, közöttük nagy számban cigányok is. Aztán a gyülekezetünkbe jár egy lelkészházaspár, egyikük kórházban, másikuk pedig börtönben szolgál.

Lehet, hogy ők elő tudják mozdítani a missziónkat a saját területükön.”

A gyerekek rajzait mindenesetre már két alkalommal sikerült eljuttatni a kórházban fekvőkhöz, az elmúlt két karácsonyon pedig a gyülekezet tagjaival kántáltak közöttük.

Megismerkedünk a közösség gondnokával, Radvánszky Bertalannal, a Pécsi Tudományegyetem Sugárvédelmi Szolgálatának veze-

„A két csoportban meghatározott vezérfonal alapján zajlanak az alkalmak, történeteket dolgozunk fel és kézműves foglalkozásokat is tartunk.

Nyáron ötnapos bibliatáborunk volt az iskola területén, amit nagyon élveztek a gyerekek” – fogalmazott a védőnő, aki öt társával felváltva szolgál a gyerekek között.

A szót ismét Komor Csaba lelkipásztor veszi át. Nem titkolja: az iskolával való szoros kapcsolat miatt az

tőjével is. Mivel a gyülekezet még nem rendelkezik saját ingatlannal vagy más természetbeni javakkal, az ő elsődleges feladata egyelőre az istentiszteletekre érkezők fogadása, az ide tartozás érzésének erősítése.

A lelkialkalmakon kívül a gyakorlatiasabb témák is szóba kerülnek. „A presbitériummal meghatároztunk rövid-, közép- és hosszútávú célokat.

A minőségi növekedés elengedhetetlen, de nagyon fontos a mennyiségi előrelépés is. Mi most olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy itt, a gimnáziumban inkubátorban tudunk fejlődni, de később ki kell lépnünk innen, ha arra lehetőség adódik” – vázolja fel.

Isten színe előtt Bertalantól tudom meg azt is, hogy melyik Ige volt a gyülekezet elindulásának motorja. „…mind itt vagyunk Isten színe előtt… – olvassuk Péter és Kornéliusz találkozásakor (ld.

Apostolok cselekedetei 10. rész, 1-48. versek). Ez nagy erőt adott nekünk a feladatokhoz, és megmutatta, hogy tényleg szükség van erre a gyülekezetre” – számol be a gondnok.

A lelki növekedést mutatja, hogy 2023-ban két alkalommal került sor felnőttkonfirmációra a gyülekezetben – a gyermekek közötti szolgálat és a zene is sokakat megszólít – erről ismét Komor Csaba lelkipásztor

Karakter • parokia.hu • 25

mesél. „Gyülekezeti zenekarunkkal rendszeresen megjelenünk az istentiszteleteken. Van közöttünk alt furulyás, csellós, hegedűs, magam pedig gitározni szoktam. Ha pedig van, aki megszólaltassa, orgonamuzsikát is hallhatunk” – mutat a kollégium aulájában található hangszerre.

A Pécs–Kelet-Mecseki Református Missziói Egyházközség nagy hangsúlyt fektet a felekezetközi kapcsolatok ápolására is, idén is szerveznek rendhagyó apák napi dicsőítést több protestáns közösség részvételével. „Hittantanárként sok olyan gyerekkel találkozom az iskolában, akik más felekezet tagjai, és jó kapcsolatot ápolunk a szülőkkel. Az apák napja Magyarországon még ma sem túl ismert ünnep, mi ennek apropóján azért jöttünk össze, hogy a mennyei Atyával legyünk közösségben.”

Valóra vált álom A környéken élők földrajzi mozgása közvetlenül érinti a gyülekezetet. „Sokan nem helyiek: egyetem, házasság, munka révén kerültek ide, és az ünnepekre a legtöbben hazautaznak oda, ahonnan származnak. Reméljük, ez a jövőben a növekedésünkkel változni fog” – mondja a lelkipásztor.

A gyülekezetépítést minden lelkészszakos hallgató tanulja a teológiai évek alatt, mégis keveseknek adatik meg, hogy azt az alapoktól kezdve hasznosíthassák a gyakorlatban. „Mi más is lehetne egy lelkész

26 • Karakter • parokia.hu

álma, mint hogy az Úrral együttmunkálkodva, megtalálva a megfelelő szolgatársakat, egy új közösség formálója legyen?” – fogalmazott. „Sokan kérdezték az elején, mi hogy lesz majd. Azt válaszoltam, hogy teret kell engednünk Istennek, hogy Ő munkálkodjon, Ő terelgessen bennünket. Ez nem tétlenséget jelent a részünkről, de mindenben rá kell hagyatkoznunk. Figyelembe kell vennünk azt is, mi vesz körül bennünket, mire kapunk indíttatást, és milyen eszközök vannak a kezünkben.”

A közösség arculata még formálódóban, bár a logó már megszületett: egy krisztusi monogramot megjelenítő gránátalma lett a kelet-mecseki reformátusok cégére – számol be

a lelkipásztor. „Amikor kimentem a parókiánk kertjébe, megpillantottam egy gránátalmafát, mely az Ígéret földjének gyümölcse. Pécshez pedig úgy kapcsolódik, hogy 2000-ben, egy ókeresztyén sírkamrából itt került elő az a Krisztust jelképező bronz szimbólum, amely később a város világörökségének is a jelképe lett.” „Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be…” – hallhattam Isten Igéjét az istentiszteleten.

Hála azért, hogy az Úr ajtót nyitott a Mecsek lábánál, hogy a lelki épülésre éhesek valóban nyitott ajtóra találjanak!

Dezső Attila Képek: Ruprech Judit

NEM A PUSZTÁBA KIÁLTOTT Az Ormánság fáradhatatlan szívű kutatója, aki egész életében népe boldogulását tartotta szem előtt.

Portré Kákicsi Kiss Gézáról, akinek egykori lakhelyén emlékház és ifjúsági szállás nyílik.

Kiss Géza (1891–1947) ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi problémáinak – különös tekintettel az ún. egykézésnek – a feltárására szánta. Munkája az egyházi és irodalmi disputákon túl azonban kevés visszhangot váltott ki, tettekre pedig csekély mértékben sarkallta a felelős döntéshozókat. Ennek ellenére szűkebb hazájának egyik legismertebb kutatójaként hivatkozik rá az utókor: írásai nagy forrásértékkel bírnak nem csak szakmabeliek, hanem minden, népéért és hazájáért felelősséget vállaló ember számára is.

Az egyke vagy egykézés nem az Ormánságban kezdődött és nem csupán a múlt század első évtizedeinek hányattatásai sarkallták egy gyermek vállalására a területen élő családokat, de Kiss Géza volt az első, aki tudományos igényességgel, időt és energiát nem kímélve kutatta annak okait és tárta eredményeit az ország nyilvánossága elé, prófétai módon kongatva a nemzethalált, a „belső Trianont” zengő vészharangot. A baranyai Kákics leghíresebb szülötte mindenesként vette vállára a falu ügyeit és féltőn szerette családját, a megfeszített munka és a folyamatos gyötrődés azonban korán kikezdte egészségét – 56 évesen hagyta itt feleségét, három fiatal gyermekét és szeretett otthonát.

Iskoláit Kunszentmiklóson és Pápán végezte, tanárnak készült – leginkább a lélektan, a mese és a játék szerepe, valamint az irodalom érdekelte –, apai nyomásra mégis a teológia hallgatója lett. Két szemesztert töltött a lipcsei egyetemen, záróvizsgái letétele után a Budapest-Kálvin téri gyülekezet segédlelkésze lett. A tanári pályát szem előtt tartva a fővárosban bölcsészeti tanulmányokat folytat, ez idő alatt éles hangú írásokban kritizálta a nagyvárosi elidegenedést és a „csődött mondott” emberi gondolatokat. Lánya, Achs Károlyné Kiss Gizella úgy véli, édesapja ekkorra már kiforrott világnézettel rendelkezett, melynek próbája akkor érkezett el, amikor Kiss Géza szüleit a parókia elhagyására kötelezték Kákicson, amen�nyiben családtagjuk – fiuk – nem vállalja a lelkészséget.

„Ha eredményt akarsz elérni, olyanra vállalkozz, ami lehetetlen!” – vallotta Kiss Géza, ezért 1915 novemberében hazatért, hogy Kákicson hirdesse Isten Igéjét.

Nővére árvái mellett idős szüleiről is gondoskodnia kellett – édesanyja 1917-ben, édesapja 1922-ben hunyt el –, a falut megnyomorították az első világháborús hadikölcsönök és rekvirálások (a vagyontárgyak hatósági lefoglalása). A közeget jól jellemzi Kiss Gézának egy, az érkezése után mindössze öt hónappal keltezett levele, ahol Kákicsról úgy ír, mint ahol „…egy sereg ambíciónak a szárnyát szinte nap-nap után kénytelen legalább is megnyirbálni.”

A térség társadalmi problémáit már 1916-ben született Rajzok című írásában felfestette a magyar néprajzkutatás térképére, majd egyre gyakrabban értekezett az egykés családok jellemzőiről és a jelenség kiváltó okairól. „Tégy egy népet szegénnyé, súlyos gondokkal küszködővé és lealjasítottad azt a népet” – írta egy helyen. A döntéshozókat a birtokrendszer megváltoztatására, a nevelés gyökeres átformálására szólította fel – ez utóbbin a maga módján próbál segíteni: a kákicsi lelkészlak lett a helyszíne az ifjúsági és felnőttképzéseknek.

Karakter • parokia.hu • 27

A világháború lezárása után csöndesebb időszak következett az életében, ekkoriban ismerkedik meg a Vajszlón tanító Kodolányi Jánossal és jó barátságot ápolt a csányoszrói lelkész Csikesz Sándorral, a debreceni teológia későbbi rektorával. Kodolányi így jellemezte a kákicsi parókiát: „… igazi nyomortanya. Horpadt zsúptető, meztelen, vakolatuk hullott falak, ajtó- meg ablakszárnyak, amelyeken besüvölt az őszi szél, s kioltja a gyertyát.” A rozoga épületben azonban élénk szellemi munka folyt, hiszen Kiss Géza tovább foglalkozott a gyermeklélektan kérdéseivel: pszichológiai kötetet (A gyermek lelkivilága) és lírai mesegyűjteményt (Sugárka) adott ki.

Mi az egykézés?

Egynél több gyermek születésének a megakadályozása, hogy a család vagyonát ne kelljen felaprózni, szétosztani. A magyar paraszti társadalomban már a 19. század közepén elkezdődött a tudatos születésszabályozás, amely igen gyorsan az egyetlen utóddal rendelkező család társadalmilag is elfogadott formájához vezetett. Az egyik legnevezetesebb egykés terület a Dél-Dunántúl volt (Somogy, Tolna és Baranya megye, utóbbi esetében különösen az Ormánság). A földtulajdon megnövekedett értéke, a munkaszervezeti formák és módok változása, az öröklési rend megszilárdulása, az igényesebb élet utáni vágy, valamint a paraszti rétegek új, a vagyon nagysága szerinti újraértékelése mind az egykerendszer kialakulását támogatták.

Az egykerendszer megszilárdulása után megvetették, lenézték azokat a családokat, ahol egynél több gyermek született. Az egykés társadalomra jellemző, hogy mivel a nők is mint egyetlen utódok az egész vagyon örökösei lettek, egyenrangúvá váltak, sőt gyakran az asszonyi vezetés érvényesült családon belül. Az egykézés különösen az ormánsági falvakban együtt járt a munkaerőhiányból fakadó, nagymértékű bevándorlással. reti népét, olyannyira ostorozza azért, hogy ősi babonák megszállottja és kenyerét a könnyen előállítható, ám az egészségre ártalmas Noa-borra cserélte. Bírálja az egyházat is a kis gyülekezetek „anyagi túlterheltsége” és a „lélektelen intézményesítés” miatt.

Kiss Géza életében átmeneti nyugalmat hozott családalapítása – 1928ban vette feleségül Patay Gizellát, akivel három gyermekük született: Gizella, Géza és Ágnes –, de gyötrődése miatt időről időre eljátszott a gondolattal, hogy otthagyja Kákicsot:

„Lelkileg nem bírom már ezt a nyomorult, lealjasodott lelkű népet” – írta Csikesz Sándornak 1934-ben.

Lánya felidézte, hogy ilyenkor mégis mindig a maradás mellett döntött: „Ki törődik ezzel a néppel, ha én is itt hagyom?” – mondta.

Aggódása gyakran vegyült a népi örökség kutatásában érzett örömével – ez utóbbinak lett az eredménye 1937-ben megjelent nagy hatású tájmonográfiája, az Ormányság. A kötet tartalmazott egy terjedelmes szójegyzéket is, melyet Kiss Géza élete utolsó műveként szótárrá bővített néhány évvel később.

Az Ormánság néprajzi örökségét már Kákicsra érkezése után elkezdte gyűjteni, összefoglaló tanulmánya 1927ben jelent meg Ormányság címmel.

Szokásokat, történeteket, népdalokat, tárgyakat, szavakat örökített meg benne, de érezte, az egykeprobléma miatt mindez lassan a múlt ködébe vész. Egyházi lapokban vízionálja Magyarország öngyilkosságát, tetemre hívja azokat, akiknek tenniük kellene valamit, miközben részletes statisztikákat és számításokat közöl a helyzetről és annak lehetséges megoldásairól. Amennyire féltőn szeKákicsi Kiss Géza presbiterek körében, 1920.

28 • Karakter • parokia.hu

Az Ormányságra a debreceni egyetem is felfigyelt, és arra kérte Kiss Gézát, hogy adja be művét doktori disszertációként – 1938. május 21-én avatták bölcsészdoktorrá. Mialatt szótárán dolgozik, szinte minden évben hónapokat tölt kórházban egyre súlyosbodó betegsége miatt. A második világháború alatt a kákicsi parókia német és orosz katonák, szerb partizánok és horvát menekültek, munkaszolgálatos parasztemberek otthonává vált, a lelkész az utolsó szem búzáig maga élelmezte az ott lakókat. Az Illyés Gyula vezetésével 1946-ban megalakult Magyar Népi Művelődési Intézet tanítóképzőt alapított Csányoszrón, ahová Kiss Gézát is meghívták tanárnak –, de megromlott egészségi állapota miatt nem vállalta el az állást.

Három kiskorú gyermeke miatt a nyugdíjazásra nem gondolhatott, ezért utolsó lélegzetéig dolgozott.

1946 karácsonyán még elvégezte a kákicsi szolgálatokat, februárban azonban újból ágynak esett, 1947. április 28-án, a pécsi kórházban adta vissza életét Teremtőjének. Haláláig meggyőződése volt, amit a közéletet ideig-óráig felforgató, ám érdemi lépéseket kiváltani nem tudó munkája kapcsán írt ormánsági népéről: „Hittem a jövőjében. Ráztam egy életen át a tespedt álomból: ébredjetek!

Hiába üvöltöttem.”

Erőfeszítései azonban nem voltak hiábavalóak: felbecsülhetetlen értékű néprajzi kincset hagyott az utókorra, szavai pedig időről időre figyelmeztetést jelentettek az „öngyilkos nemzet öngyilkos fiai” számára. Kiss Géza a kákicsi református temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007-ben védetté nyilvánította.

A kákicsi lelkészlak ma emlékházként funkcionál. Emlékét őrzi a sellyei Kiss Géza Ormánysági Múzeum és Skanzen és a Kiss Géza MagyarHorvát Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskola.

Dezső Attila Források: Achs Károlyné: Illyés Gyula levele Kiss Gézának (In: Jelenkor, 1977/11) Achs Károlyné: Kiss Géza 1891–1947 (In: Ethnografia, 1982) Kiss Géza: A lélek harangja – válogatott írások (1984) Magyar Néprajzi Lexikon A Pesti Napló, a Protestáns Szemle és a Theológiai Szemle számai A cikk megszületésében való közreműködésért köszönet a Kiss Gézaemlékkiállítás kurátorainak, Kurucz Rékának, Máté Gábornak és Pulszter Zsuzsannának.

Emlékház és ifjúsági szállás nyílik Kákicson Kiss Géza (1891–1947) és az Ormánság néprajzi és szellemi örökségének megismertetése céljából az egyházkerület felújíttatta a kákicsi templomot és a hozzá tartozó parókiát. Az egykori lelkészlak épületében kialakított emlékszobában a Kiss Géza Ormánysága című állandó kiállításon mutatják be az érdeklődőknek a néprajzkutató lelkipásztor életét és korát.

A valamikori csűr épületét ifjúsági szállássá alakították: egy fiú- és egy lányszoba 9-9 ággyal, csoportkísérő-szoba, konyha és vizesblokkok kaptak helyet benne. Az emlékházban a gyülekezeti terem mellett két csoportszoba, vizesblokkok és egy kisebb konyha állnak rendelkezésre.

Itt 12 pótágy is elhelyezhető, így a létesítmény akár harminc fős ifjúsági csoport és két kísérő fogadására is alkalmas. A kirándulók kerékpártúrákra is vállalkozhatnak az Ős-Dráva Nemzeti Parkban.

Az emlékházat és ifjúsági szállást 2024. június 8-án adják át, így a szálláshelyet már a nyári időszakban is birtokba vehetik az ifjúsági és gyülekezeti csoportok.

Szállást foglalni a fenntartó Sellyei Református Egyházközség kapcsolattartójánál, Patakné Máthé Anikónál lehet a +36 30 349 73 28-as telefonszámon vagy a sellyeirefegyhazszallasok@gmail.com e-mail címen lehet.

A Kákicsi Ifjúsági Ház címe: 7958 Kákics, Petőfi Sándor utca 25.

Karakter • parokia.hu • 29

DUNAMELLÉKEN TÖRTÉNT A LELKIPÁSZTORI HIVATÁSTÓL AZ ÉLŐ IGÉIG

ÉLŐ ÉS HATÓ

Közel ezren vettek részt az anyaországi és felvidéki református lelkipásztorok találkozóján a budapesti Groupama Arénában, amely egyszerre volt a 2023-as lelkipásztori hivatás évének záróprogramja és a 2024-es élő Ige évének nyitánya. „A szüntelen reformáció az Isten akaratába helyezett cselekvés. Ez a krisztusi egyház valósága. Ez a mi valóságunk? Ebben akarsz élni? Átérzed ennek a csodáját?”

– kérdezte az egybegyűlteket Hajdú Zoltán Levente, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója. Balog Zoltán dunamelléki püspök igei üzenetében kifejtette: nincs nagyobb kiszolgáltatottság, mint az élő Igét kapni munkaeszköznek, aki élő Személy: Jézus Krisztus, és sose lesz a birtokunk, mindig meg kell küzdeni érte. Az esemény gerincét bizonyságtételek adták, emellett a résztvevők a hét csoportbeszélgetés egyikébe is bekapcsolódhattak. A záró istentiszteleten Géresi Róbert felvidéki püspök kifejtette: az élő Ige akkor is velünk van, ha megtorpanunk az úton.

EGYÜTT, EGYSÉGBEN

Wébel Zsoltot, a Mohács–Kölkedi Református Társegyházközség lelkipásztorát választották 2023 decemberében a Baranyai Református Egyházmegye élére a három évvel ezelőtti sikertelen szavazást követően. Az új esperest 2024. január 13-án Mohácson iktatták be hivatalába, az eseményen Balog Zoltán dunamelléki püspök igehirdetésében úgy fogalmazott: Krisztus válaszai az emberi kérdésekre mindig túlmutatnak az adott közösségen, időn és helyen. Az Ő megoldásai a misszióra koncentrálnak, az egyház gyarapodását helyezik a középpontba. Az ünnepi istentisztelet utáni közgyűlésen döntöttek az egyházmegye új tisztségviselőiről is. A Parókia portálnak adott interjújában Wébel Zsolt kifejtette: esperesként nem hivatalnok, hanem lelkivezető szeretne lenni, és együtt szeretne tenni az egyházmegyéért azokkal is, akik korábban nem rá szavaztak. Elmondása szerint erősítené a gyülekezetközpontú szemléletet, a lelkészek és főgondnokok együttműködését és a lelkészcsaládok pásztorolását.

A SOKSZÍNŰSÉGBEN IS EGY AZ UTUNK

Kovács Gergely pesthidegkúti lelkipásztort választották meg 2024 februárjában a Budapest-Déli Református Egyházmegye új esperesévé, miután Illés Dávid huszonkét év budai szolgálat és tizenöt évnyi esperesség után távozott gyülekezete és a Budapest-Déli Református Egyházmegye éléről. A korábbi esperes lemondását azzal indokolta, hogy elfáradt, emiatt szolgálatát nem tudta már a korábbi lendülettel és odaadással végezni. Kovács Gergely budapest-déli esperesi beiktatására 2024. április 21-én került sor a Nagyvárad Téri Református Gyülekezet templomában. Az új esperes a Parókia portálnak adott interjújában arról beszélt, hogy erősítené a lelkipásztorokra való személyes odafigyelést, beleértve a beosztott lelkésztársakat is. Nemcsak egyházmegyéjén belül törekszik a csapatmunkára, hanem a BudapestÉszaki egyházmegyével is együttműködne. Ennek a közös gondolkodásnak az első fontos állomása volt a 2024. április 12-i Nagy-Budapest missziói konferencia.

30 • Karakter • parokia.hu

A LEGSZEBB AJÁNDÉK

A csabdi református templomkert kajszibarackfával és szőlőtővel, a gyülekezet beiktatott lelkipásztorral, Szabó Zoltán Levente csabdi lelkész pedig immáron hivatalosan is rábízott testvéri közösséggel lett gazdagabb 2023. november 17-én.

A Csabdi Református Missziói Egyházközség és meghívott vendégei ugyanis a lelkész beiktatása előtt ültetéssel kezdték az ünneplést, hozzájárulva ezzel egy régi álom megvalósulásához. Az ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök szolgált igehirdetéssel. „A viharnak nemcsak oka van, de célja is. Ha nem értjük, mi történik velünk, elsődlegesen ne az okokat keressük, hanem a célját!

Akkor megértjük, hogy nincs olyan helyzet az életünkben, amelyből Isten nem tudna olyasmit kihozni, hogy közelebb kerüljünk Hozzá és egymáshoz” – fogalmazott. Szabó Zoltán Leventét Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperes iktatta be. Szabó Zoltán Levente kiemelte: amit ezen a napon kapott, annál nincs szebb ajándék.

A LELKIPÁSZTOR MINT ÚTKÉSZÍTŐ

Harangszó hívogatott a kisoroszi református templom falai közé Sándor Balázs lelkipásztor beiktatására 2023. november 25-én. Az ünnepi istentiszteleten igehirdetéssel szolgált Balog Zoltán dunamelléki püspök. „A Biblia akkor lesz Isten Igéjévé, ha Isten Lelke által megszólít bennünket. Isten Igéjének fényében kell néznünk az életünket” – fogalmazott. „Útkészítőkre van szükség ahhoz, hogy megérkezzen hozzánk Isten élő Igéje, élő üzenete. Azért adunk hálát ma, hogy vannak útkészítők. A lelkipásztorok, de nem csak ők vagy a presbiterek azok, hanem minden keresztény hívő ember: aki Krisztushoz tartozó, az tanítvány és egyben útkészítő.”

Az igehirdetést követően Nyilas Zoltán északpesti esperes iktatta be lelkipásztori tisztségébe Sándor Balázst, aki a köszöntésekre adott válaszában kiemelte: jó együtt lenni a gyülekezettel, Isten jelenlétében, mert a jónak egyetlen objektív mércéje van a hívő keresztyén számára: maga az élő Isten.

EGYEK VAGYUNK

Horváth Ádámot, a Nagykovácsi Református Gyülekezet nemrégiben megválasztott fiatal lelkipásztorát advent első vasárnapján iktatták be. A 2023. december 3-ai ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök igehirdetésében arra emlékeztetett, hogy addig lesz egyház, református egyház, addig lesznek keresztyének és keresztyének, amíg Isten népe az Igéből él. „Hitünk az az ajándék, amely bennünket egy közösséggé tud tenni. Egyek vagyunk és részt adunk magunkból a másik embernek” – mondta a püspök. Horváth Ádámot Kovács Gergely budapest-déli esperes iktatta be, akkor még egyházmegyei lelkészi főjegyzőként. A beiktatott lelkipásztor az Ige szavával válaszolt a köszöntésekre: „Egyek vagyunk.” Kifejtette: hála tölti el a szívét, ahonnan Isten szeretete kiszorítja a félelmet. Nem csak ahhoz kell ugyanis bátorság, hogy kiálljunk, hanem a háttérben, csendben végzett munkához is, amit ránk bízott az Úr. „Éljünk az Úr szeretetéből, józanságából és erejéből!”

Karakter • parokia.hu • 31

MEGTANULNI AZ ALÁZAT CSELEKEDETEIT

Egyévnyi gyülekezeti lelkészi szolgálatot követően Schwancer Pál lett a szentmártonkátai reformátusok lelkésze. A 2024. március 2-ai beiktató istentiszteleten Balog Zoltán, dunamelléki püspök a lábmosás történetével készítette a lelkészt és a gyülekezetet a közös útra. „Mi mindannyian csak azért lehetünk itt, mert van bűnbocsánat, mert Jézus Krisztus nemcsak a lábunkat, hanem az életünket is megmosta. Erre alapul a közösségünk Szentmártonkátán és a református egyházban” – fogalmazott a püspök, arra hívva a Délpesti Református Egyházmegye lelkészi közösségét, hogy segítsenek egymásnak abban, hogy megtanulják az alázat cselekedeteit. A beiktatás szolgálatát Takaró András délpesti esperes végezte. A beiktatott lelkipásztor hálaadással tekintett vissza a történetére és annak minden résztvevőjére, de főként arra az Istenre, aki őt elhívta és a sorsát akkor is kézben tartotta, amikor kétségesnek tűnt az elhívás valódisága a sorra bezáruló ajtók miatt.

A TŰZRAKÓK FELELŐSSÉGE

„Az oltáron levő tüzet azonban tartsák égve: nem szabad kialudnia!” – hangzott 2024. március 10-én a napi ószövetségi Ige Mózes harmadik könyvének 6. fejezete alapján a Kálvin téri református templomban, Szabó Ferenc megválasztott lelkipásztor beiktatásán. A tűzrakásnak, a tűz táplálásának és megőrzésének motívuma átszőtte az ünnepi istentiszteletet. „Nem mi gyújtjuk meg a tüzet, de a mi dolgunk, hogy ne hagyjuk kialudni. Ha direkt út nem vezet a másik emberhez, Jézuson keresztül akkor is el lehet jutni hozzá” – hangzott el Balog Zoltán dunamelléki püspök ünnepi prédikációjában. Szabó Ferencet Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese iktatta be, aki arról beszélt: Isten mindig adott tűzrakókat a Kálvin tér számára, hogy a gyülekezet életben maradjon, de ehhez kellettek, akik gondoskodtak a fáról. A beiktatott lelkipásztor kiemelte: mindenkinek és mindenhol ugyanazt a megfeszített Krisztust kell hirdetni.

A DICSŐSÉG JELEINEK MUNKÁSA

Virágvasárnap, 2024. március 24-én iktatták be Arany-Michels Richárdot, a Dunavecsei Református Egyházközség lelkipásztorát. Balog Zoltán dunamelléki püspök igehirdetésében kifejtette: a dicsőség keresése gyakori kísértés a lelkészi szolgálatban, ilyenkor pedig fontos tudatosítani, hogy az élet, az egyház és a gyülekezet nem velünk kezdődött, és bízunk benne, hogy nem is velünk fog végződni. „A dicsőség jele lehet például egy Krisztus szeretetétől mosolygó arc vagy az egyenes, tiszta beszéd” – mondta a püspök. A beiktatás szolgálatát Bán Béla bács-kiskunsági esperes végezte. A beiktatott lelkipásztor hálát adott azért, hogy az elmúlt egy évben gyülekezeti összefogással megújult a parókia, a gyülekezeti termet tavaly nyáron kezdték el felújítani, a régi parókia is renoválás előtt áll, és folyamatosan újulnak meg az egyházközség által fenntartott iskola terei is. „Az a feladatunk, hogy ezeket az épületeket megtöltsük örömmel, imádsággal és lelkekkel” – fogalmazott.

32 • Karakter • parokia.hu

AHOL ÉLŐ KÖVEKBŐL ÉPÍTKEZNEK

Száztíz éves templomuk korszerűsítését, új gyülekezeti termük kialakítását és közösségi helyiségük megújítását ünnepelték az orgoványi és jakabszállási reformátusok 2023. november 5-én. „Kétezer év távlatából is hisszük, hogy az életünkben minden azért történik, hogy minél több evangéliumi találkozás legyen. Ezáltal szembesülhetünk azzal, amit Isten mondani akar nekünk, hogy eljusson hozzánk az Ő örömüzenete: szerető kegyelméről, miszerint ebben a világban nem vagyunk egyedül. Isten megtartó, megváltó, szabadító és megerősítő kegyelme által el lehet engedni, amit elrontottunk; újat lehet kezdeni” – hangzott el Balog Zoltán dunamelléki püspök igehirdetésében. Utasi Péter presbiter, a kivitelező vállalat ügyvezetője elmondta: Isten kirendelte az építőanyagokat, a szakembereket, a műszaki megoldásokat és az anyagiakat, a továbbiakban azonban egy még fontosabb építkezés vár rájuk, amelyben mindannyian építőmunkások: Isten országának építése.

EGY VÁROSRÉSZ SZÍVÉBŐL AZ EMBEREK SZÍVÉBE

Az elmúlt nyolc év alatt háromszor váltott istentiszteleti helyszínt a Kecskeméti Református Egyházközség Széchenyivárosi Közössége, a közelgő negyedikről pedig úgy vélik, azzal nem a célhoz érkeznek, hanem a rajtvonalhoz állnak. A saját templom építése régi vágya volt a széchenyivárosi reformátusoknak, a kapcsolódó terveket még 2022 januárjában mutatták be. Az energiaárak megnövekedése miatt a beruházás ugyan tolódott, a lelki építkezés azonban kiterjedtebb, mint korábban bármikor. 2023 októberétől a Széchenyi István Közösségi Ház a gyülekezetrész ideiglenes otthona, annak a teleknek a tőszomszédságában, ahol a gyülekezeti otthon felépül majd. Idén tavasszal a templom kivitelezési tervét kezdik megalkotni, majd az engedélyeztetési folyamatok után az építkezés is elindulhat. A leendő épület multifunkciós lesz, azaz az istentiszteleti tér mellett külön termek fogják segíteni a rétegalkalmakat és a hétközi szolgálatot.

IMÁDSÁG HÁZA – LESZ

Régóta fennálló kegyességi igényre válaszol a református egyház a Galyatetőn kialakításra kerülő lelki központtal. Az egyházkerület elnökségének megbízásából állt föl az a szakmai csapat, akinek feladata, hogy a létrejövő Imádság Háza irányelveit tisztázza, a működés lelki alapjait, elvi és tartalmi kereteit kidolgozza.

Tagjai Fekete Márton lelkipásztor, lelkiségi szakember, az Imádság Házának leendő vezetője; Katona Viktor lelkipásztor; Kovács Endre teológus; Hélisz Katalin lelkiségi szakember; Szabóné dr. László Lilla lelkipásztor, egyetemi adjunktus; Szabó György építész; Kelemen Ildikó, a DMRE Konferencia-központ igazgatója és Hajdú Bálint Kadosa, a DMRE Missziói Támogató Szolgálat vezetője. Az építkezés a jelenlegi épület felújításával kezdődik, amelyben helyet kap egy kápolna is. A második ütemben főzőkonyhával és a kiszolgáló személyzet lakásaival bővülne a ház, a harmadik ütemben valósulna meg a szobák számának növelése.

Karakter • parokia.hu • 33

AMI HÁLÁRA INDÍT

Hálaadó istentiszteletre gyűltek össze a tassi reformátusok és vendégeik 2024. április 7-én. Az ünnepen nemcsak felújított gyülekezeti termükért és annak megújult épületéért adhattak hálát, de megemlékeztek az elmúlt bő hét év minden felújításáról is. „Amikor adunk, abból adunk vissza valamit, amit az Úristentől kaptunk. Megtartott életünk az, ami hálára indít minket. Mindig van miért hálát adnia a keresztyén embernek, és ezek az erős falak arra indítanak, hogy átgondoljuk, pontosan mi mindenért” – hangzott el Balog Zoltán dunamelléki püspök igehirdetésében. Dobos Bence tassi református lelkipásztor elmondta, hogy az elmúlt bő hét évben tizenhárom pályázaton vettek részt, ezek közül két beruházást nem ünnepeltek meg korábban: a templom részleges felújítását, valamint a gyülekezeti teremnek és épületének a felújítását, mely egyben a téli istentiszteletek helyszíne is. A lelkész köszönetet mondott mindazoknak, akiknek a munkájából mindez megvalósulhatott.

LÓNYAY 30

A Lónyay Utcai Református Gimnázium életében különös jelentőséggel bír az idei tanév, mivel 1993 szeptemberében, vagyis 30 évvel ezelőtt indulhatott újra az iskola, melyet 1952-ben – kilenc évvel azután, hogy a Kinizsi utcában elkészült az új épülete – államosítottak. A gimnázium mostani tanéve a „Lónyay 30” jegyében telik, számos esemény, verseny, színes program szövi át a mindennapokat. A programsorozat tavaly ősszel ünnepi istentiszteletben csúcsosodott ki. 2023. október 27-én a Kinizsi utcai épület Dísztermében Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese, a Lónyay fenntartó egyházmegyéjének képviselője szolgált igehirdetéssel, aki több mint 25 éve felelős odaadással foglalkozik a gimnázium ügyeivel. Az ünnepi istentiszteletre számos volt diák, munkatárs, az iskolával szoros kapcsolatban álló személy érkezett, akik valamilyen módon az elmúlt harminc év során kötődtek az intézményhez.

GYARAPODNAK TESTBEN ÉS LÉLEKBEN

Új tornacsarnokot avattak a szentmártonkátai Székely József Református Általános Iskolában. A sportlétesítmény zöldmezős beruházásként épült a település önkormányzatától kapott telken. A tornacsarnok iskolai célra készült, a küzdőtéren foci-, kézilabda-, kosárlabda- és röplabdameccseket játszhatnak a gyerekek. Az épületben öltözők, orvosi szoba, tanári szoba és raktár is helyet kapott. Az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet által támogatott építkezés 2020 októberében kezdődött. „Az új tornacsarnok Isten ajándéka, áldása, Isten adta növekedés. Volt, aki plántálta a gondolatot, voltak, akik hordozták azt, dolgoztak és áldoztak érte, tettek a növekedésért. Minden embereknek szóló köszönetünk után, hálaadásunk és dicsőítésünk Istennek szóljon!” – fogalmazott igehirdetésében Takaró András délpesti esperes november 17-én, a tornacsarnok avatásán.

34 • Karakter • parokia.hu

TEST- ÉS LÉLEKNEVELÉS A BAÁR–MADASBAN

Felavatták a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium új, többfunkciós tornacsarnokát. Az 1400 m²-es épületben röplabda, kosárlabda és kézilabda multifunkciós sportpálya, 700 fős lelátó, öltözők, vizesblokkok és kiszolgáló helyiségek kaptak helyet. A terem ketté választható, így egyszerre két osztály is tarthatja itt óráit. Az ünnepségek mellett a hitéleti alkalmakat is itt fogják tartani. „Test- és léleknevelés helye lesz a csarnok” – mondta az átadón Székely Tamás iskolalelkész. Tombor László igazgató felidézte, hogy apró lépésekben újították fel az intézmény különböző tereit. Balog Zoltán dunamelléki püspök az új, mobil szószéken lévő szimbólumokra hívta fel a diákok figyelmét. „Egy csillagot láthatunk a kereszt közepén. A csillag feladata, hogy elvezessen minket valahová. A miénk a kereszthez vezet bennünket, ahol találkozhatunk az élet gazdagságával és azzal, hogy az életünk akkor igazán teljes, ha felfelé mutat.”

ERŐS GYÖKERŰ PÁLMAFÁK

Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola a kecskeméti református templomban 2024. április 14-én vasárnap – a jubileumi tanév csúcspontjaként, egy nappal az intézmény öregdiákjainak találkozója után. Az istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök hirdetett Igét. „Aki Isten szeretetében gyökerezik, annak erősek a kötelékei. És ha Istenbe kapaszkodunk, akkor gyümölcsöt fogunk teremni” – fogalmazott. Tóth Attila igazgató hálát adott azért, hogy a hit, a kitartás és az elkötelezettség jellemezte és jellemzi az intézményt. „Harminc év alatt az iskola számos sikert ért el, sok diákot segített abban, hogy felfedezze képességeit és elérje a céljait. Iskolánk jelmondata, a ‘Teher alatt nő a pálma’ arra emlékeztet bennünket, hogy az életünk során tapasztalt nehézségek, kihívások és tervek valójában lehetőségeket és erőt jelentenek számunkra a növekedéshez és a fejlődéshez” – hangzott el az igazgatói köszöntőben.

IMÁDSÁG ÉS KEGYESSÉG

Immáron a nyolcadik Lelki éhség konferenciára került sor 2023. november 23-án a budapesti Ráday Házban. A Spiritualitás és misszió az egyházban elnevezésű egyetemi továbbképzés és szakmai műhely rendezvénye a református kegyességi gyakorlataink közül az imádkozást helyezte a fókuszba. Szabóné dr. László Lilla református lelkész és egyetemi adjunktus előadásában az imádságról mint kapcsolatról beszélt. Balogh Tamás gödöllői református lelkipásztor a belső szoba után tágas térre invitálta a résztvevőket az imádság különböző formáinak ismertetésével. Mit jelentett régen a református kegyesség, mit jelent ma, és melyek lehetnek megújulásának az útjai? – ezek voltak a kérdései annak a kerekasztalbeszélgetésnek, amelyen Siba Balázs református lelkipásztor, tanszékvezető egyetemi tanár (KRE-HTK Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék) beszélgetőtársai Balogh Judit történész, valamint Nagy Henrietta és Molnár Ambrus református lelkipásztorok voltak.

Karakter • parokia.hu • 35

ÉRTED IS. ÉRTED IS?

Alakíthatók-e a fiatalok bibliaolvasási szokásai, és melyek lehetnek a leghatékonyabb eszközök a kezünkben? – Lelkészek, hittanoktatók, vallástanárok keresték közösen a választ február 19-én a Szentírás Szövetség és a Magyar Bibliatársulat közös konferenciáján a budapesti Ráday Házban. A bevezető igei gondolatokat BozsokiSólyom Pál, a Károli Gáspár Református Egyetem ötödéves hallgatója tolmácsolta, aki szerint a fiatalokat minden érdekli, hiszen válaszokat keresnek. Ugyanez a gondolat csengett vissza Ablonczy Áron, a Zsinati Ifjúsági Iroda és az Ifjúságépítők vezetőjének előadásából, szerinte a fiatalok folyamatosan próbálják értelmezni a világot. Szűcs Sándor teológus, generációkutató több sokkoló kutatási eredményre mutatott rá előadásában. A konferencián bemutatták az Egyesített Bibliaolvasót, a Túlélőkészletet a Biblia olvasásához című könyvet és az ut-on.hu weboldalt. A rendezvényt a „Fülöppé válás” módszertanáról szóló kerekasztal-beszélgetése zárta.

AZ UTOLSÓ SZŐLŐSZEMEK

Hogyan lehet az átokból áldás? – ez a kérdés hozta össze 2024. január 20-án a Ráday Házba a dunamelléki kis gyülekezetek lelkészeit, presbitereit. Az alkalmon Bereczky Ildikó nyugalmazott lelkipásztor kiemelte: a krízis nem a vég, hanem lehetőség a megtérésre. Balog Zoltán dunamelléki püspök szerint az első feladat az állapotfelmérés. Ez nem megy a bizalom újjáépítése nélkül, de társak nélkül sem, ezért a jövő a társulásé. A Szigetvár környéki Református Gondozó Egyházközség lelkipásztorai, Bárdos-Blatt Szabolcs és Bárdos-Blatt Boglárka arról beszéltek, mit jelent gondozó gyülekezetnek lenni. Balássy András a Budapest-Törökőri Református Egyházközség helyzetét ismertette, Rácz József tolnai esperes pedig egyházmegyéje helyzetét. Száday László egyházkerületi számvevő a 2022. évi kanonika vizitációs jelentés adatairól beszélt. „A gyülekezetek akkor maradnak életben, ha elég energiát fektetünk beléjük” – emelte ki zárásképpen Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperes.

ÉBREDJ!

Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott Káposztásmegyeren a főváros és az agglomeráció megújulását célzó Nagy-Budapesti Missziói Konferencián 2024. április 12-én. Hajdú Bálint Kadosa, a rendezvényt szervező Missziói Támogató Szolgálat vezetője legfontosabb célkitűzésként a „szív” lángra lobbantását jelölte meg. Balog Zoltán dunamelléki püspök nyitó áhítatában arról beszélt, mit jelent a láthatóság a szolgálatban. Duráczky Bálint szociológus felvázolta a fővárosban és vonzáskörzetében lévő gyülekezetek helyzetét a megváltozó társadalmi környezet és a meggyengülő tradíciók tükrében. Kerekasztal-beszélgetésekre is sor került Harmathy András szentendrei, Horváth Dániel tököli, Sóskúti Zoltán rákoskeresztúri lelkész és Lovas András lelkipásztor, egyházkerületi missziói referens vezetésével.

Zárásként Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyző kiemelte: meghatározott idő után lesz az Isten országában elvetett mag életté, ezért fontos, hogy kivárjuk, és megadjuk rá az időt.

36 • Karakter • parokia.hu

IGÉBŐL ÉLŐ GYÜLEKEZET Erdőkertesen az evangéliumi megújulásból szolgálat fakadt, a szolgálatból növekedés, a növekedés pedig utat nyitott az önállósodás felé: misszióiból anyaegyházközség alakult.

Növekedésben Dobóné Tóth Eszter főgondnok a kezdetek óta tagja az erdőkertesi presbitériumnak. Számára az önállósodás lépcsőfokai közül az volt a legjelentősebb, hogy saját lelkészük, majd saját templomuk lett – osztotta meg velünk ott jártunkkor. „Isten segítségét kértük és meg is kaptuk. Minden lépésünknek megvolt a maga alapigéje, ezért még az önálló anyaegyházközségi státusznál is fontosabb számunkra, hogy Isten üzenetét hallgató nép lehetünk.”

Fontos állomás volt az is, amikor már akkorára nőtt az erdőkertesi gyülekezet, hogy 2019-ben missziói egyházközséggé válhatott – erről már Gergely Ferenc Barnabás erdőkertesi lelkipásztor beszélt kérdésünkre.

„Az alkalmainkra elsősorban azok kezdtek el járni, akik az átlagosnál nyitottabbak az evangéliumra, vagy éppen összetört az életük és gyógyulást találtak Krisztusban” – mondta. A lelkipásztor számára azonban sosem a létszámnövekedés, a templomépítés vagy a státuszváltás volt a cél, hanem az, hogy Isten Igéje érintse meg mindannyiukat. Minden más ennek a hozadékaként adatott meg. Meglátása szerint a gyülekezet fejlődésében mindig is a gyerekek játszottak elsődleges szerepet.

Amikor feleségével megkezdték itteni szolgálatukat és látták, hogy a gyermek-istentiszteletek megtartásában segítségre szorulnak, rögtön nyolcan jelentkeztek erre a szolgálatra. Nyári táborból is egyre több lett, ez a szolgálatuk lett a fejlődés egyik motorja.

Karakter • parokia.hu • 37

Szuhay Zsófia, a gyülekezet egyik legrégebbi tagja elmesélte, hogy Erdőkertesen annak idején előbb volt vasárnaponként gyermek-istentisztelet, mint felnőtt, és a legelső ilyen alkalmakat ő tarthatta. A házi csoportok egyike is nála indult, a táboroztatásokban oroszlánrészt vállalt, igyekezett minden gyülekezeti munkából kivenni a részét. „Még nem volt kertesi gyülekezet, amikor mi már imádkoztunk azért, hogy lehessen saját templomunk. Mindig kapunk egy-egy igeszakaszt, amelybe belekapaszkodhatunk.”

Ujvári László presbiteri jegyző is vállal gyerekszolgálatot, ő három évtizede csatlakozott a közösséghez, és az óvoda szerepét hangsúlyozza a növekedésben. Ugyan nem minden óvodás szüleiből lesznek hívő reformátusok, de több család az óvodának köszönhetően lett része a közösségnek.

Ujlaki Józsefné Edit 2001 óta jár a gyülekezetbe, 2006-ban konfirmált, azóta diakóniai szolgálatokban vesz részt. Kiemelte, hogy a koronavírus-járványnak köszönhetik digitális

38 • Karakter • parokia.hu

jelenlétüket. Pénzt és energiát fektettek abba, hogy megvalósulhasson a rendszeres közvetítés. Előfordult, hogy egyszerre hetvenen követték élőben az istentiszteletet, köztük olyanok, akik egészségügyi állapotuk miatt nem tudnak templomba járni.

Jelenleg körülbelül 160 a rendszeresen templomba járók száma. Az istentiszteletet külön szobából követhetik a kisgyermekes anyukák, a gyerekek pedig három csoportra osztva vehetnek részt gyermek-istentiszteleten, mindegyikben két felnőtt szolgáló

van. Összesen harmincan végzik ezt a szolgálatot öthetes bontásban.

Ez persze csak egy példa a többféle csoportfoglalkozás és rétegalkalom közül. A választói névjegyzékben nagyjából 180-an szerepelnek – csak azok kerülhetnek bele, akik konfirmáltak, járnak a gyülekezet alkalmaira és részt vesznek az anyagi terhek hordozásában.„A teljes önállósághoz az is hozzátartozik, hogy a gyülekezet anyagilag is önfenntartóvá válik. Nálunk ez szépen alakult, az erdőkertesiek két lelkészt tartanak

fenn, olykor még másokat is segítenek anyagilag.

Mindig jelen volt a gyülekezet gondolkodásában, hogy amit Istentől kaptunk, abból másoknak is adjunk, ha megtehetjük” – ezt már Gergelyné Molnár Lívia beosztott lelkész osztotta meg velünk.

Hogyan használ Isten?

A gyülekezet valóban napról napra az Igéből él. A lelkészházaspár kifejtette: elsődleges céljuk, hogy mindenki, aki megjelenik közösségükben, ismerje meg az evangéliumot és jusson hitre, ezután csatlakozzon valamelyik csoporthoz. A hit fejlődésének emellett fontos lépcsőfoka a szolgálat vállalása: így szolgáló és misszionáló gyülekezetként is megerősödhetnek. Fontosnak tartják azt is, hogy a hívek ne csak vasárnapi keresztyének legyenek, hanem a hétköznapi életben is keressék, hogyan lehetnek Isten munkatársai.

A gyülekezetben mindig fontos volt a személyes istenkapcsolat, és már az első presbitérium is túlnyomórészt bibliaolvasó emberekből állt.

A testület úgy alakította maga körül a közösséget, mint a kovász a tésztát.

A megtéréseket bizonyságtételek követték, a bizonyságtevők és a szolgálók példaadóvá váltak, az emberek pedig elkezdtek vágyni rá, hogy ők is átélhessék mindezt.

Az erdőkertesiek emellett nemcsak tanítani, de tanulni is szeretnek: szívesen vesznek át máshonnan kegyességi mintákat.

Az igehirdetések vonzereje abban is rejlik, hogy a prédikáció mindenkihez szól: ugyanúgy megérti az iskolázatlan és a művelt ember, mert nem

elvontan, hanem életszerűen szól hozzájuk. Arra is van lehetőség, hogy a gyülekezeti tagok aktívan részt vegyenek az istentiszteleti liturgia lebonyolításában: 2016-ban honosították meg a liturgusi szolgálatot, hogy ne csak a lelkész olvashasson Igét vagy vezethesse a közös imádságot. Emellett gitáros kísérettel éneklik az istentisztelet második énekét, időnként pedig ifjúsági istentiszteletet tartanak az Uriel Zenekar énekvezetésével.

A gyülekezet egyszerre családias és befogadó. „Az fogja meg a hozzánk érkezőt, hogy itt szeretik egymást az emberek, és szeretettel fogadják őt is. Elfogadjuk a másikat és nem akarjuk azonnal reformátussá tenni.

Ujlaki Józsefné Edit elmondta: nagy hangsúlyt fektetnek a tanítványozásra, amelynek köszönhetően egyre többet tudhatnak meg a hívek Istenről. Miközben csoportvezetőként tanítja a többieket, ő is sokat tanul. „Erősebb lett a hitem, sokkal több mindent bírok, és még örömtelibb a szolgálatom” – fogalmazta meg ennek áldásait.

Karakter • parokia.hu • 39

ték, hogy minden vasárnap kapjanak egy-egy jó szót, hogy rendszeresen odafigyeljenek rájuk és imádkozzanak értük vagy velük. Így válhat nemcsak a templom, de a gyülekezet is a valódi találkozások színhelyévé.

Az első lépés, hogy Krisztushoz hívjuk őt, és ha már Krisztusban van, akkor következő lépésként eszközzé lehet Krisztus kezében” – fogalmazott Ujlaki Józsefné Edit.

Drága idő Az erdőkertesi gyülekezet szeretne nyitni mások felé, ezt a célt szolgálják a családok átmeneti otthonába tett látogatásaik és a tavaly indult Kuckó nevű szolgálatuk is: iskolás gyerekekkel beszélgetnek, társasoznak, és ha kell, leckét írnak és tanulnak velük.

Böjte Horváth István presbiter szerint nem arra kell nézni, hányan vannak az istentiszteleten vagy más alkalmon. „A fő: tenni a dolgunkat, és az Úr megadja majd mindazt, amiről úgy gondolja, hogy az jó.”

Saját élete is erről tanúskodott: amikor alkoholproblémái miatt egyedüli résztvevőként jelent meg a Kékkereszt alkalmain, nem értette, miért áldozzák ketten is drága idejüket őrá, bűnösre, és csak utólag ismerte fel, hogy a feleslegesnek tűnő erőfeszítésekből is fakadhat áldás. Mára már ő is megértette az evangéliumot, konfirmált, csatlakozott a gyülekezet egyik csoportjához, és tavaly presbiterré választották.

Jelenlegi útkeresésük kapcsán elmondta: nemrég részt vett egy presbiteri továbbképzésen Mátraházán,

40 • Karakter • parokia.hu

ahol arra döbbent rá, hogy nincsenek univerzális módszerek, minden presbitériumnak magának kell megkeresnie az útját. „Én arra fektetnék még nagyobb hangsúlyt, hogy ne csak istentiszteleteken találkozzon a gyülekezeti közösség egésze. Jó, hogy havonta egyszer közösen ebédelünk istentisztelet után.”

Gyülekezetként elérték azt a méretet, amikor már nem ismer mindenki mindenkit, hanem energiát kell befektetni az újonnan érkezők megismerésébe és felkarolásába, ennek megszervezése pedig a presbitérium feladata. Azoknak a kezét sem szabad elengedni, akik már eddig is igényel-

Az erdőkertesi reformátusok hos�szú ideig Veresegyházra jártak istentiszteletre, 2002 és 2019 között pedig a Váchartyáni Református Gyülekezet szórványgyülekezetének számítottak.

Templomuk tizenkét éven át épült, 2016-ban szentelték fel. A gyülekezet 2013-ban óvodát alapított, a Szőlőfürt Református Óvoda új épületét 2022-ben adták át.

Erdőkerteshez öt falu tartozik szórványként. Feleségével, Gergelyné Molnár Líviával 2005-ben kezdték el itteni lelkészi szolgálatukat.

Akkor még két gyermekükkel költöztek Gyöngyösről Váchartyánba, 2019 óta laknak Erdőkertesen.

Jelenleg öt gyermekük van.

Lívia beosztott lelkészként szolgál vezető lelkész férje mellett, a szervezői és háttérfeladatok mellett a gyerekek között végzett szolgálatokat igyekszik összefogni.

Barna Bálint Képek: Füle Tamás

VALÓDI VÁLASZOKAT KÍNÁLNI Ahhoz, hogy megértessük a református hitet másokkal, előbb nekünk kell másokat kérdezni, megérteni. Mikola Borbála egyetemi lelkésszel arról beszélgettünk, hogyan lehet kapcsolódni a nem vallásos fiatalok mindennapi valóságához. „Tudnunk kell Jézusról úgy beszélni, hogy az mások számára érthető és kívánatos legyen, hogy az megindítsa a fantáziájukat. Arra kell törekednünk, hogy azok az emberek, akik a falainkon kívül vannak, olyasmit halljanak tőlünk, ami elgondolkodtató, ami vágyakozást kelt bennük, amelynek a nyomán elkezdenek keresni” – vallja Mikola Borbála református lelkipásztor, teológus, a Károli Gáspár Református Egyetem lelkésze. Többek között arról kérdeztük őt, hogyan tudja összekapcsolni szakterületét, a kulturális apologetikát jelenlegi egyetemi lelkészi szolgálatával, valamint arról, hogyan tud az egyetemistákhoz úgy kapcsolódni, hogy lássák: a keresztény hit az ő valóságukról is szól.

Az emberek hétköznapi valósága Az apológia az ókori világban bíróság előtti védőbeszédet jelentett, az apologetika ma a hitvédelemről szól.

Gyökerei Péter és Pál apostolig vezethetőek vissza: ésszel felfogható érveket sorakoztatnak fel a keresztény hit mellett olyanok számára, akik távol vannak attól.

Például arról, hogy élt-e Jézus, feltámadhatott-e, vagy megbízható forrás-e a Biblia. Mikola Borbála szakterülete, a kulturális apologetika azonban másfajta megközelítést használ, és a kortárs kulturális kontextus felől közelít. „A kulturális csatornáinkon keresztül áramló üzenetek értékrendje kihívást jelent a kereszténység számára. Legtöbbjük arról szól, hogy autonóm lény vagy,

Karakter • parokia.hu • 41

a szabadság a legfőbb érték, valósítsd meg önmagad. Reklámokban, dalokban, filmekben és a közösségi médiában is találkozunk ezzel. A kulturális apologetika nem bonyolult fejtegetésekkel, hanem közérthető formában szeretné megvédeni a hitet ettől a hatástól” – magyarázta Mikola Borbála. „Jó úgy beszélgetni az emberekkel, hogy miközben én teljesen önazonosan beszélek a hitemről, az nem tűnik egyházias nyelvezetnek és gondolatkörnek.

Kell, hogy ízét vegyék a keresztény közösségnek.

Ezért Francis Schaeffer apologéta például megnyitotta az otthonát, ahova bárki, kereső jöhetett, és velük laktak e berek akár hetekig is. Ebből a kezdeményezésből nőtt ki mára a L’Abri (Menedék) nevű közösségi házak hálózata. Ha valaki nekünk szegez egy kérdést a kereszténységről, sokszor azt gondoljuk, hogy kiselőadást kell tartanunk az evangéliumról. Schaeffer könyveiből azonban azt tanultam, hogy nem szükséges azonnal és hosszasan válaszolni. Először kérdeznem kell, hogy valóban megértsem a másikat. Érezze azt, hogy valaki meghallja és őszintén beszélhet! Mindannyian vágyunk olyan beszélgetésre, ahol a személyiségünk megcsillan, amihez valódi énünk kapcsolódik. Ez utóbbit nekem is meg kellett tanulnom.”

A legszebb tanítás Mikola Borbála szerint hidat kell képeznünk a bibliai világ és a jelenünk között oly módon, hogy Isten örök üzenetét a mai ember nyelvére lefordítjuk. „Engem az foglalkoztat, hogy mi van a kultúránkban, mit harsog a gondolkodásunkat formálva. Hogy milyen érzetekre és gondolatokra cserélik le a korábbi korok keresztény válaszait. Ma már

42 • Karakter • parokia.hu

nem kezdhetjük ott a beszélgetést, hogy Jézus meghalt érted vagy Isten szeret, más kapcsolódási pontokat kell találni. Keresem, hogyan lehet a ma emberét megszólítani, feltörni a talajt.”

A magukat ateistának valló embereket, akik nagyon vastag falat építettek fel Istennel szemben, gyakran úgy sikerült megérintenie az igehirdetéseivel, hogy nem a bibliai levezetéssel indította prédikációját, hanem azzal, hogy a kultúra hogyan vélekedik a témáról, és az emberi vágyakozás hogyan működik. Ezután tért rá arra, milyen biblikus válasza van minderre a kereszténységnek – meséli.

senki nem vallja, és egy külföldi professzorom magyarázta el nekem, hogy miért a Szentháromság a leggyönyörűbb tanítása a kereszténységnek: ez teszi lehetővé azt, hogy Isten szeretet legyen. A szeretethez ugyanis viszony kell. Ha Isten egyetlen és egyedüli, akkor magányos.

De a Szentháromság Isten öröktől fogva szeretetkapcsolatban van, és bennünket a maga képére teremtett.

Ezért van érzékenységünk a szeretetre, ezért azok a legdrágább és a legsebzettebb pillanatok az életünkben, amelyekbe bekapcsolódott a szeretet. Mindezek a Szentháromságból következnek, és ez az, ami Jézusban megtestesült.”

„Akik hosszú időn keresztül komoly védelmi rendszert építettek ki maguknak a kereszténységgel szemben, elkezdtek arra vágyni, hogy bárcsak igazam lenne.

Reflexiókból tanulva Mikola Borbála második éve szolgál egyetemi lelkészként, egyházismeretet tanít félévente nagyjából kétszáz bölcsészhallgatónak. „Szeretek tanítani, szeretem a hallgatókat. Ez az egyetlen olyan egyházi témájú tantárgy az egyetemen, amely kartól függetlenül minden hallgató számára kötelező, aki a Károlin szeretne diplomát kapni. Párhuzamosan többen is tanítjuk, tehát nem mindenki hozzám jár. Én az előadáson arra törekszem, hogy a hallgatók kérdezzenek, fejtsék ki a véleményüket, beszélgessenek velem és egymással.

Minden órán három-négy kérdést járunk körbe. Dolgozniuk kell, mégis nagyjából ötven-hetven százalékuk bejár az órára” – mesélte szolgálatáról.

A hallgatók például olyan típusú feladatokat kapnak tőle, hogy látogassanak meg egy református istentiszteletet és számoljanak be róla; vagy őszinte kérdéseikkel interjúvoljanak meg egy református lelkészt; de olyan is előfordul, hogy egy-egy feladott könyvre vagy az órai anyagra kell reflektálniuk. „Sok visszajelzést kapok, hogy mi foglalkoztatja őket, vagy mi volt, ami elgondolkodtatta őket. Ha megtapsolják az előadást,

Ez mélyen elgondolkodtatott, mert ezek szerint létezik járható útvonal, amellyel meg lehet kerülni az Istennel szembeni ellenállást.”

Korábban a külső-kelenföldi gyülekezetben szolgált: a konfirmációs előkészítőkre a felnőttek sok esetben úgy jöttek el hozzá, hogy semmilyen felekezeti múltjuk nem volt.

Ezt figyelembe véve megpróbált messzebbről indulni, és hihetőbb, elképzelhetőbb módon megmutatni számukra a kereszténységet. „Abból indulok ki, hogy a világ mit gondol, és onnan próbálom elvezetni őket odáig, hogy nem rossz az, amit a kereszténység mond, sőt, az igazán szép, abban gyönyörködhet az ember.”

A szépségre példaként a Szentháromságot emelte ki. „Ez keresztény specifikum, rajtunk kívül

akkor sejtem, hogy valami fontosat sikerült átadnom. Tanulok a reflexióikból.” Óráin az elsődleges panasz a kereszténységgel szemben egyrészt az, hogy ráerőszakolják a világnézetüket másokra, másrészt az, hogy képmutatók. Pont ezért szeretne hallgatóinak olyan közeget teremteni, ahol megvitathatják ezeket a kérdéseket. „Nem kell, hogy azt vallják, amit én vallok. Elmondhatják az érveiket, hogy mit miért gondolnak úgy, és beszélgessünk róla. Látványosan meghökkentek például azon, amikor elmondtam, hogy a kereszténység szerint az ember életcélja, hogy helyreálljon a szeretetkapcsolatunk Istennel.

Új volt számukra a gondolat, hogy a kereszténység a kapcsolatról szól.”

Világnézetek sokszínűsége Bár kihívás azokkal értelmes beszélgetést folytatni a kereszténységről, akiket az nem érdekel, vagy akik falakkal vették körül magukat, az egyetemi lelkészt motiválja, hogy a fiataloknak még formálódóban van a személyiségük, a világnézetük. Megfelelő impulzusok esetén a pontatlan és hamis képüket is átértékelhetik. „Tévképzeteik félreértéseken és felületes információkon alapulnak. Egy olyan Istenben, amilyet ők látnak bele a kereszténységbe, én sem tudnék hinni, ilyen alapokon nem lennék keresztyén” – magyarázta. „Nekem az a dolgom, hogy bemutassam, miért és hogyan lehet mégis keresztény valaki a 21. században.

Nem elég tantételeket mondanom, fel kell mutatnom a kereszténység élhetőségét és örömteli voltát is.” Óráin jelen van a másik véglet is: akik református gimnáziumból hittanérettségivel érkeznek. Sőt, lel-

kipásztor is van köztük. „Az egyetem tökéletesen leképezi a társadalmunkat, és a hallgatói sokszínűség miatt nekem is differenciálnom kell.

A református hittételekből magasan kvalifikáltak kapcsán arra törekszem, hogy tágítsam a nézőpontjukat, stabilizáljam a hitüket és szellemi muníciókkal vértezzem fel őket.

Ha megértik, hogy a Szentháromság miért gyönyörű, akkor nem fogják szégyellni, hogy keresztények, hanem azt mondhatják, hogy ez a legjobb dolog, ami történhet. Rá is szorulnak a bátorításra.”

Figyelembe kell vennie azt is, hogy más felekezetek és vallások hívei is ülnek az óráin. „Meggyőződéseink nagyon mély gyökerűek és érzelmileg kötődünk hozzájuk, ezért olykor akaratlanul is feldúlom őket. Ezt észre kell vennem és mérlegelnem, hogy meddig tart az én feladatom.

Nem reformátussá akarom konvertálni őket, hanem megértetni a református álláspontot. Ha őszintén keresi valaki az igazságot, akkor nem kell félnem, mert nem én fogom meggyőzni, hanem Isten Lelke, de addig el kell jutni. Ezekről nehéz indulatok nélkül beszélni, mert az emberek általában nem kíváncsiak a másik ember valóságára. Nekem célom, hogy kölcsönösen megértsük egymást. Ehhez gyakran kérdeznem kell.”

Odafigyelni az igényekre Amennyire energiája engedi, próbál részt venni az egyetemi lelkészség közös munkájában is, az oktatók jelzéseit igyekszik továbbítani szolgálótársai felé: például, ha a hallgatók kezdenek elmagányosodni, beszűkülni, akkor abból ki kell mozdítaniuk őket. „Nagyon szívesen megyek például kirándulni, ahol hallgatók, oktatók együtt vannak, mert ott négy-öt óra alatt automatikusan előkerülnek a személyesebb témák.

Kellő mennyiségű izzadság után már

el tudunk kezdeni beszélgetni még a vallásról is” – fejtette ki.

Mostanság mocorog benne a vágy, hogy szerepet vállaljon a reformátusság erősebb online jelenlétében is. „Szükség lenne olyan podcastvagy videócsatornára, ahol református egyházi választ találnak kérdéseikre azok, akik ott keresik Istent.

Ezeken a felületeken jelenleg a református tartalmak igen nehezen lelhetők fel és sokszor bennfentes tartalmat kínálnak. Pedig lenne igény arra, hogy közérthető és valódi válaszokat kínáljunk az Istent keresők számára. Nem tudom, nekem lesz-e ebben szerepem, de szívesen segítenék benne. Azért kell hűséggel beletenni a jelenbe a szívem szerinti legtöbbet, mert Isten építeni fog arra, ami most történik. És ezalatt rengeteget tanulhatok.”

Mikola Borbála Kecskeméten érettségizett, Budapesten végezte el a lelkészképzést. Kelenföldön, majd Külső-Kelenföldön volt gyülekezeti szolgálatban, diplomát szerzett az ELTE ógörög szakán és coachingból.

2011 és 2013 között St. Louisban a Covenant Theological Seminary-n tanult apologetikát (ThM), 2023ig pedig ugyanott doktori iskola keretében kulturális apologetikát.

Jelenleg egyetemi lelkész, rendszeresen részt vesz ifivezetők képzésében, emellett alkalmanként előad lelkésztovábbképzésen és teológushallgatók között. „Mindig szívügyemnek tekintettem a hitbeli alapozást, a gyülekezetbe vallási háttér nélkül érkezők, fiatalok és idősebbek beilleszkedését, és azt, hogy a kérdéseik és hitbeli kétségeik választ és támogatást kapjanak” – fogalmaz magáról a Károli Egyetemi Lelkészség honlapján.

Barna Bálint Kép: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 43

EVANGÉLIUM A FODRÁSZSZÉKBEN Ahol generációk öröme és fájdalma sűrűsödik össze egyetlen helyen, ott elkerülhetetlen a bizonyságtétel Krisztusról – vallja Bekő-Dudás Mónika fodrász.

A Cegléd-Felszegi Református Egyházközség presbitere ollóval és hajnyíró géppel a kezében is Isten országát akarja építeni, munkáját végezve pedig nem csak alkot, hanem maga is épülni tud. „Most akkor tényleg levágjam a hajad?” – kérdezi Mónika hüledezve, amikor lelkesen leülök fodrászszékébe. Interjúalanyunk egészen eddig a pillanatig azt hitte, hogy a szalon csak körítés lesz, illetve készül néhány beállított fotó. Pedig örömmel bízom rá a frizurámat, azzal a reménnyel, hogy hajvágás közben megtudhatok tőle egyet s mást a szakma rejtelmeiről és arról, hogyan fonódik össze az az Istenhez fűződő kapcsolatával. „Testnevelés-tagozatos iskolásként fogalmam sem volt arról, mivel szeretnék foglalkozni, édesanyám

44 • Karakter • parokia.hu

kezdett a fodrászat felé terelgetni, aki akkor pedikűrösként dolgozott a ceglédi KTSZ-ben (Kisipari Termelőszövetkezet – a szerk.)” – meséli Mónika.. „Már tanuló koromban versenyekre jártam, majd a fodrász KTSZ-ben kezdtem el dolgozni, azóta pedig el nem tudom képzelni az életemet enélkül.”

Az akkori fodrászüzletek többsége egyszerre több vendéget fogadott, a sok „csacsogás, locsogás” és a zúgó-búgó gépek miatt nehéz volt bensőséges kapcsolatot kialakítani az emberekkel. Mónika azonban mindig ez utóbbira

vágyott, 1993-ban pedig megnyitotta első saját szalonját a városközpontban – úgy véli, hogy Isten már ekkor elültette a szándékot a szívében, hogy a betérők lelki támasza legyen. Arra, hogy mi a fodrászszék titka, rövid és egyszerű választ ad: „Az embereknek olyasvalakire van szükségük, akiben megbízhatnak, akiről tudják, ha valamit elmondanak neki, azt nem adja tovább. Másfelől ehhez a fodrász is kell, hiszen a vendégek könnyebben megnyílnak, ha én is őszintén mesélek az életemről.

Persze vannak határok, de ezt érezni szoktuk.”

A fodrász úgy véli, hogy a kapcsolat oda-vissza alapon működik: számtalanszor átélte már, hogy a nehézségét megosztotta egy vendégével, aki felvidította vagy hasznos tanáccsal látta el. Az elmúlt harminc évben Mónika rengeteg történetet hallott, barátként tekint az ügyfeleire, együtt éli meg velük a boldog és szomorú időszakokat. „A legtöbben a családjukban történteket mesélik el nekem. Annyira jó közösen örülni, amikor valakinek gyereke vagy unokája születik, diplomát szerez vagy éppen meggyógyul egy betegségből. Nemrég Kecskeméten műtötték az egyik vendégemet, az anyósától mindig tudtam, hogy épp hogy van, együtt aggódtam vele az életéért.

Amikor a vendégem felépült és elő-

ször eljött hozzám, annyit kérdeztem tőle: Ugye, megölelhetlek?”

Az évek során azonban a gyás�szal is meg kellett küzdenie. „Négy vendégemet kísértem végig a daganatos betegséggel való harcában. Előfordult, hogy együtt sírtunk.

Vagy amikor kezemben maradt egyikük haja…”

A személyes kapcsolódás miatt az idősek halála is megviseli Mónikát. „Tanulóként heti kétszer jártam ki a szociális otthonba hajat vágni és borotválni. Volt egy bácsi, akihez szenteste napjának délelőttjén mentem el, hogy az ünnepre előkészítsem, és a kezeim között halt meg. Nehezen tudtam ezt feldolgozni és azóta sem könnyű. Mintha a saját nagyszüleimtől vennék búcsút.

Vannak olyan idős vendégeim, akikhez már én megyek autóval vagy biciklivel. Ezt diktálja a lelkiismeretem.”

hasznára válni bármilyen feladatban, számára a presbiteri szolgálat lényege a lelkipásztor tehermentesítése a mindennapi feladatok alól.

Hitéről azonban nemcsak a gyülekezetben, hanem munkavégzés közben is igyekszik bizonyságot tenni.

Mónika szerint a beszélgetés is egyfajta szolgálat, de néha egyértelműen meg kell fogalmaznia, hogy „milyen alapra építi a házát”. „Érzem, hogy mikor kell az Igéről beszélgetni és mikor kell a vendég hitét erősíteni. Előfordult már, hogy valaki megkért, hozzak neki Bibliaolvasó kalauzt. Sok nem hívő vendégem is van, akik gyakran kérdezik, hogyan tudok hinni olyasvalakiben, akit nem láthatunk és nem érinthetünk? Erre válaszul előveszem a Bibliámat, benne egy megsárgult cetlivel, amely számomra örökké a Gondviselés jele lesz.”

Mónika tősgyökeres ceglédiként a felszegi gyülekezetben keresztelkedett, konfirmált és itt is házasodott össze férjével – jövőre pedig harmadik presbiteri ciklusát kezdi meg. „A családunk ehhez a közösséghez kötődik, gyakorlatilag itt nőttem fel. Amikor idősebb lettem, szívesen segítettem a templom körül, majd elvállaltam az egyházfiságot is.”

A fodrász igyekszik gyülekezete Mónika elmeséli, hogy kevéssel gyermekei születése után elvált, egyedül kellett nevelnie őket, anyagilag olykor nehezen boldogulva. Amikor 1993-ban megnyitotta első fodrászüzletét, saját és szülei megtakarított pénzét is a vállalkozásba fektette, a hónap végén pedig már annyi sem maradt, hogy kenyeret és tejet vegyen. „Amikor azon gondolkodtunk anyukámmal, hogy kitől kellene kölcsönkérni, meghallottuk a postás csengőjét. Kimentem és azt mondta,

Karakter • parokia.hu • 45

csináljunk valami más frizurát.

Ilyenkor elengedem a fantáziámat és kedvemre alkothatok, az pedig külön öröm, amikor a vendégemnek tetszik az elkészült hajköltemény.

Bár én csináltam meg a két kezemmel, tudom, hogy ez Isten munkája, és neki adok hálát érte.”

A hálaadásban rejlik a válasz arra is, hogy a folyamatos munka és szolgálat mellett Mónika maga hogyan tud épülni. „Nem vágyom vagyonra, nagy értékű tárgyakra, igyekszem az élet minden apróságában megtalálni a szépet és a jót. Legyen az egy gyönyörű fa vagy néhány kedves szó – és mindez semmibe sem kerül.” Az elmúlt évtizedekben ezzel a lelkülettel igyekezett nevelni fiát és lányát – utóbb már unokáit is.

Megelégedettséggel tölti el, hogy ma mindannyiuk élete jó irányba halad. hogy hozott 500 forintot, melyet a Héra Alapítvány küld a gyermeküket egyedül nevelőknek. Édesanyám azt hitte, gyászjelentést kaptunk, hiszen csak a síró arcomat látta és a cetlit a kezemben. Mi ez, ha nem Isten munkájának a bizonyítéka?”

A fodrász szerint története hatására még a leginkább kétkedők is elgondolkodnak. „Nagy dolog, ha már ennyit elérek azzal, hogy elmesélem” – teszi hozzá.

Mónika életének fontos része a magyar népi hagyományok éltetése – nem pedig őrzése, hiszen „őrizni a jószágot kell”, mondja –, második férjével és gyermekeivel rendszeres résztvevői ilyen táboroknak, fesztiváloknak itthon és határon túl. Szerinte mindannyiunk feladata, hogy őseink életének különféle elemeit megmutassuk a fiatalabb generációknak, legyen szó viseletekről, szokásokról, ételekről vagy használati tárgyakról – utóbbiakból számtalan díszíti az

46 • Karakter • parokia.hu

ő otthonukat is. Hivatása és a népi kultúra összefonódásáról szalonja és háza udvarán egy gyönyörű kovácsoltvas cégér, egy kézi hajvágó és régi ollók tanúskodnak.

A fodrász úgy véli, minden, amit a szalonban tesz, az Úrtól ered: „Jó érzés, amikor a vendégemet meg tudom győzni arról, hogy most

Beszélgetésünk végére nemcsak új frizurával lettem gazdagabb, hanem egy friss bizonysággal is arról, hogy ami máshol a pletyka és az élcelődés helye, Mónika esetében kapu az evangélium továbbadásához.

Dezső Attila Képek: Füle Tamás

PALÁST ÉS EGYENRUHA Akár idegenekben is másodpercek alatt ébreszt bizalmat Pallagi Andrea, aki kettős hivatásban, rendőrként és egyetemi lelkészként éli a mindennapjait. Ő mindig jó zsaru. Úgy érzi, ha levenné a tekintetét Jézusról, ráborulna a világ. Szerinte a látható egyháznak lehetősége és kötelessége képviselni az erkölcsi pluszt, amit Jézus Krisztus ránk bízott. A vagány lelkészt a bántalmazás nehéz kérdéseiről is kérdeztük.

Alapjaiban dönti meg a rendőri sztereotípiákat, ahogy te létezel.

Sokan mondják, hogy a lelkészit is. (Nevet.)

Mennyit teszel az erőnlétedért?

A rendőrségnél évente van fizikai és egészségügyi felmérő, ez ösztönöz, de a sportolást elsősorban magamért csinálom. Sport közben egyedüllétre vágyom, legtöbbször a futást vagy az úszást választom. A futás nekem az imádság ideje is, arra használom, hogy a lelkem utolérje

magát; mi is történt aznap, mikor reagáltam rosszul, hogyan lehetne másként.

Nem hiszem, hogy van még valaki, aki teljes értékű lelkészi szolgálatot és teljes értékű civil foglalkozást egyszerre folytat.

Amikor hit nélkül voltam rendőr, elviselhetetlennek tűntek a terhek, amelyekkel nap mint nap szembe kellett néznem, mint a halál vagy a családon belüli erőszak.

Amikor csak a lelkészi szolgálatot végeztem, éreztem,

Karakter • parokia.hu • 47

hogy nem tudok eléggé közel lenni a problémákhoz. Megrázó emberek otthonába menni házkutatásra.

Kihallgatásnál is belelátunk családok életébe, emberi kapcsolatokba.

Amikor lefoglaljuk a számítógépeket, informatikai eszközöket, átvizsgálás közben nem mindennapi dolgokkal szembesülünk. Sokszor önmaga mélységeit sem ismeri az ember, nemhogy a másikét, de Isten mindent tud.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 20 százalékra tehető azon felnőtt nők, és 5-10 százalékra azoknak a férfiaknak az aránya, akiket gyermekkorukban szexuálisan molesztáltak.

Egy 2011-es kutatás szerint a megkérdezett diákok 17 százaléka élt át gyermekkori szexuális bántalmazást, a 2020-as magyarországi bűnügyi statisztikák pedig a 0-13 éves gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények közt a harmadik leggyakoribbként nevezik meg a szexuális erőszakot.

Forrás: KSH Statisztikai Szemle, 2017, 95/8-9.

A kettős hivatásban az életem két pillére a helyén van, pedig az emberi életek legnehezebb részét látom sokszor, de itt van számomra az egyház megtartó közege és Isten jelenléte.

Sokszor kérdés az a rendőri munka során, hogy ha van Isten, akkor miért enged megtörténni szörnyű dolgokat.

Naponta olvasva az Igét, és kapcsolatot ápolva Istennel rögtön látszik, hogy nem az Ő akarata, hogy tragédiák történjenek, hanem hangsúlyos az ember felelőssége. Nem lehet Istent felelőssé tenni azért, ami az emberek hatásköre.

Amikor egy rabbinak szegezték a kérdést, hogyan hihet valaki Istenben a holokauszt után, Ő visszakérdezett: hogyan hihet bárki az emberben a holokauszt után? Te hogy találod meg

48 • Karakter • parokia.hu

a stabilitásodat, hogy mindez ne érintsen meg? Én civilként, hívőként szeretném kizárni, hogy gyerekeket bármilyen módon bánthatnak.

Bánthatnak, és bántanak is. Olyan nincs, hogy ez engem nem érint meg, pont ez a valóságkeresés vonz a rendőri világban: kilépni az egyház védőburkából oda, ahova Krisztus küldött, olyan emberek közé, akik nem érzik át a tetteik következményét. Hogy ezt el tudjam hordozni, Istenbe kapaszkodom. Sokszor csak kérdezni tudok Jézustól: mi a szerepem? Mit csináljak? Van, amikor másodpercek alatt zajlik le ez a kommunikáció Istennel. Ez közvetlen kapcsolatot igényel vele, ami csodálatos, másrészt tudom, hogy ha leveszem a tekintetemet Jézusról, akkor rám borul a világ.

Amikor én először szembesültem abúzussal olyan gyereknél, akit ismertem, nem tudtam feldolgozni.

A kihallgatások során én a gyerekre koncentrálok. Arra, hogyan tudok mellé állni ebben a helyzetben.

Visszacsinálni nem tudom, ami vele történt, de úgy tudok megnyilvánulni rendőrként, nyomozóként, hogy az számára a lehető legkisebb trauma és a lehető legnagyobb segítség legyen.

Amikor a lelkészi identitásommal visszakerültem a rendőrséghez, ügyelnem kellett, hogy a kihallgatásaim ne lelkigondozások legyenek.

A lelkigondozásban a segítséget kérő hozza a témát, én csak mellette vagyok – de rendőrként ki kell derítenem az igazságot és rövid időm van, hogy bizalmi helyzetet teremtsek a gyerekkel, akit kihallgatok.

Fel kell építenem számára újra a világot, hogy el merje mondani a szégyenét és a fájdalmát, amit felnőttek okoztak neki. A szavaim semmit nem érnek, ha a gyerek nem érzi, hogy tényleg segíteni akarok, és rá figyelek. Isten segítségével megláthatom a másik embert a trauma mögött, ez

a legtöbb, amit tehetek keresztényként, emberként.

Közel tíz évet tanítottál Miskolcon a Lévay József Református Gimnáziumban. Most pedig itt ülünk a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A fiatalok frissen tartanak, az őket körülvevő világ is folyamatos változásban van. Amikor például a Lévayban olyasvalaki kérdezett a pihenőnapra vonatkozó parancsolatról, akinek a szülei több műszakban dolgoztak, megértettem, hogy nem kezelhetem ezt a kérdést olyan egyszerűen, hogy az a vasárnap és kész. Úgy kell átadnom a tanítás lényegét, ahogy az a diáknak életszerű.

A Lévayban sokan mondták neked, hogy túl rendőrös vagy lelkésznek, te pedig úgy fogalmaztál: figyelned kell arra, hogy a kihallgatás ne lelkigondozás legyen.

A lelkigondozói helyzet kulcsa ugyanaz, mint a kihallgatásé: engem nagyon érdekel a másik ember.

A kihallgatás ridegnek tűnik, téged mégsem tudlak elképzelni rideg kihallgatónak.

Igen, de ez veszélyes, mert nem vesznek komolyan, hogyha nagyon kedves vagyok. Szoktunk viccelni, hogy ki a jó zsaru meg ki a rossz zsaru, és én mindig a jó zsaru vagyok. Ez már így marad. Isten perspektívájából kell látnom a helyzetet. Annak a gyereknek, akit abuzáltak, tönkrement az élete.

Lelkészként látom, hogy Istennek lehetséges a helyreállítás. Ez az evangélium. Fel tudom mutatni a gyereknek, hogy nincs vége az életnek, hanem ezzel a nehézséggel, meg a kérdéseivel együtt neki feladata és küldetése van, nem véletlenül van ezen a világon.

Neki, akivel megtörtént az abúzus vagy más tragédia, neki is joga és lehetősége van megküzdeni egy teljes és boldog életért. Volt olyan sértett, akivel sokat beszélgettem,

mielőtt eldöntötte, hogy vallomást tesz. Pedig sértett tanúként jogosult lett volna megtagadni a vallomástételt. Elmondtam, milyen lehetőségei vannak, mi vár rá, kiterítettem a kártyákat, hogy tudjon dönteni. Ő végül elmondta a saját történetét, hogy mit tett vele a bántalmazó éveken keresztül. Gyógyult is azzal, hogy végigkísérte a büntetőeljárást.

Minden bírósági tárgyaláson jelen volt, egészen addig, ameddig ítélet nem született.

Akkor fellélegzett: most kezdődik az élet. Végigélni vele ezt a folyamatot, látni, hogy valaki elindul a gyógyulás útján és fel tud állni, megújul az élete – nincs ennél nagyobb öröm.

Viszont akit bántás ér, sokszor önmagát kezdi hibáztatni.

A gyerekekre ez halmozottan igaz.

Első lépésként megértetjük a gyerekkel, hogy ami történt, az nem az ő hibája. A felnőttnek kell tudni, hogy mit szabad és mit nem.

De ez a felszabadítás nem gombnyomásra működik.

A bizalom kiépítése a lényeg, és a gyermektől függ, ez mennyi idő.

Megosztom vele, ami rá vár, a kihallgatás, a nőgyógyászati vizsgálat.

Odafigyelek a szükségleteire, hogy éhes-e, szomjas-e, mert a kihallgatás fárasztó.

A bántalmazás tényét nem könnyű felvállalni – egyházi környezetben sem.

Fontos, hogy kiálljunk egymásért.

Engem nem az háborít fel egyházon belül, ha egy lelkésznő vagy egy gyülekezeti tag kap egy határsértő e-mailt, hanem ha a vezetők tudomást szereznek erről és nem reagálnak. Sokszor én magam is csak felháborodni tudok, ami legfeljebb abban segítség, hogy a bántott fél megélje a saját haragját.

A legtöbb határsértés ember és ember közt zajlik, és nem ütközik talán egyik törvénykönyv egyetlen passzusába sem. A látható egyháznak viszont lehetősége és kötelessége is képviselni azt az erkölcsi pluszt, amit Jézus Krisztus bízott ránk. Ebbe nem férnek bele a maszatolások.

Az viszont élesen különválik, hogy mi az, amivel büntetőjogi szempontból tudunk valamit kezdeni. Ha valamit erkölcsileg helytelenítek, még nem jelenti azt, hogy büntetőjogi szempontból is törvénybe tudom ütköztetni. Van, ami egyszerűen nem a mi hatáskörünk, hanem a gyámhatóságé vagy a családsegítőé.

A Közszolgálati Egyetemen az istenképekről beszélgetve a hallgatókkal kiderült számomra, hogy néhány diáknak az egyház felé tört meg

a bizalma. Ezt ugyanolyan feladat helyreállítani, mint egy kiszolgáltatott helyzetben lévő felé újjáépíteni a bizalom hídját.

2018-tól álltam bele ebbe a szolgálatba, ahol az a célkitűzés, hogy olyan fiatalok végezzenek az egyetemen, akik hitben és mentálisan is erősek, és tudják szolgálni a hazájukat és az egyházukat is reménység szerint.

A Közszolgálati Egyetemen végzettek várományosai annak, hogy vezetők legyenek. Ahol igazán összeér a rendőri és a lelkészi hivatásom, az például a „Biblia mint a büntető törvénykönyv példatára” című óra.

Van, amikor ütközik a két szerepkör?

Elsődleges munkahelyem a rendőrség, ahol a vezetőim mindenben támogatnak, de a lelkészi szolgálatomat a rendőri munkámhoz kell igazítanom. Nem tudok jelen lenni például a napi eligazítás idejében más helyen.

Volt egy álmod a rendőri lelkészségről.

Nem tudom, hogy mikor hívja elő a lehetőséget Isten. Nem tudom, hogy részese leszek-e majd, de az biztos, hogy én vagyok az első, aki egyszerre viselhetett palástot és egyenruhát.

Ez mérföldkő.

Parti Judit Képek: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 49

EGYEDÜL? Hogyan tudjuk építeni egymást, ha az eltérő családi státuszunkhoz eltérő életvitel és egészen más problémák társulnak? Mit tehet a gyülekezet az egyedülállókért?

Ennek jártunk utána.

A KSH adatai szerint a nyolcvanas évektől kezdve drasztikusan nőtt az egyedülállók száma a férfiak és a nők körében egyaránt – a harminc és negyven évesek között hatszorosára emelkedett. Ez is jelzi, milyen nagy szükség lenne a keresztyének közötti tapintatra az egyedülállóság kérdésében is. Hogyan tudjuk építeni egymást, ha az eltérő családi státuszunkhoz eltérő életvitel és egészen más problémák társulnak? Harminc és negyven év közti egyedülálló hölgyeket kértem arra, hogy beszéljenek a nehézségeikről, az előítéletek terhéről, az élő és megújuló reményről. Kapaszkodót nyújtva azoknak, akik nem jártak még az ő cipőjükben, hogy a kényszeredett társalgásoktól megszabadulva valódivá erősödhessenek a gyülekezeten belül megélt kapcsolatok. Mert a hiányaik és fájdalmaik valósak. Egyikük sem úgy fest, mintha egy Jane Austen-regényből lépett volna ki, bár rájuk is igaz, hogy intelligens és erkölcsileg erős nők, jelentős önis-

50 • Karakter • parokia.hu

merettel és kitűnő humorral. És ezúton adom tovább a jó hírt: normális életük van. Rita, Lídia és Dorka mindannyian gyülekezetben és hitben nőttek fel, jó mintákkal, erős elkötelezettségi készséggel és képességgel.

Nem ide indultam „Amikor volt barátom, éreztem, hogy úgy kezelnek, mint egy normális hívő lányt. Ez szöget ütött a fejembe, mert ebből az következett, hogy egészen addig, ha kimondatlanul is, de

a saját keresztyén közegemben nem tartottak normálisnak. És ez sokkal fájóbb volt, mint a társtalanság” – kezdi a vallomását Rita, harmincas évei derekán járó, keresztyén nagycsaládban felnőtt hölgy.

„Mindig azt hittem, az lesz az én utam, amit a szüleimtől láttam, akik ketten harcolták végig az életüket, együtt hordozták a szolgálatuk terheit. Mindketten itt vannak bennem, de az én történetem eddig nélkülözi a páros számot. Huszonévesen még kívülről figyeltem ’azokat a karrierista nőket’, akiknek harmincas éveiket taposva nem volt családjuk – és felébredtem egy reggel, hogy te jó ég, bár egyáltalán nem vágytam csapattag lenni, de egy vagyok közülük. Nem vagyok karrierista, nem én döntöttem így, és nem ide indultam, mégis bekerültem az újabb képzésre adod a fejed, ahelyett, hogy férjhez mennél skatulyába.” „Amikor a gyülekezeti testvér azzal bátorít, hogy jó nekem, fejlődhetek a hitben és sokkal több időm van Istenre, akkor azon gondolkodom, aki így beszél, vajon volt-e valaha egyedül?!” – mondja Lídia, a negyvenet éppen betöltött stabil és összeszedett hölgy, akit mégis megviselnek a kéretlen és sokszor bénító tanácsok, amelyeket épp a gyülekezeti közegben kap. Aki egyedül van, nem csak Istennel marad egyedül, hanem a villanyszereléssel, a cipekedéssel és a falfúrással is. Még a legtalpraesettebb hölgynek is valamivel több időre van szüksége az egészen hétköznapi, de férfiasabb teendők menedzseléséhez.

Gyülekezeteinkben pedig szintén nagy kedvvel tes�szük a szolgálatok terheit az egyedülállókra, hiszen ők úgyis ráérnek.

A gyülekezeti hétvégéken, heteken is főként szolgálóként számítunk rájuk, pedig a nyaralás kérdésének megoldása sem triviális abban az életszakaszban, amikor javarészt elfogynak az egyedülálló barátnők, akikkel sokáig szervezni, tervezni lehetett.

„Dóri, neked csak akarnod kellene!”

– ez a mondat a mai napig értelmezhetetlen a számomra, pedig sokszor hallottam. ’Hogyan lehetséges, hogy még egyedül vagy? Abban a gyülekezetben sincs senki?’ – Nem akarom tudni, mit gondolnak, akik ezt kimondják. Hogy nem akarom eléggé? Hogy nem hiszek eléggé?” – teszi fel a kérdést a harmincas évei elején járó Dóra.

szóba elegyedve valakivel kiderül a másikról, hogy nincs házastársa és nincsenek gyermekei.

A társtaláló bizonyságtételek közt sok azt sugallja, hogy ha nem is kizárólag az elszánásról van szó, de mégis van egy keresztyén „to do” lista, melyen ha becsületesen végigmegy az ember lánya, a végén ott várja az esküvői torta, hozzáillő vőlegénnyel az Úr asztalánál. A valóság azonban sosem ilyen leegyszerűsítő.

’Nem lehet, hogy túl válogatós vagy?’ kérdés teljesen letaglózott évekig.

Lassan értettem csak meg, hogy ez nem kizárólag rólam szól, hanem a kérdező saját életéről” – vallja Rita.

Aki kérdez, annak előbb-utóbb szembe kell néznie a saját válaszaival és az esetlegesen okozott fájdalommal is. Persze ehhez látnia kell, hogy fájdalmat okozott.

„Ki vétkezett? Ez vagy a szülei?”

János evangéliumának kilencedik fejezetében a vakon született gyermek történetében látjuk, ahogy Isten országának várományosai kedvvel csinálnak teológiai kérdést valakinek a hiányából. Nem újkeletű emberi reakció, hogy felelőst keresünk egy-egy helyzetben. Ahogy a bibliai korban szégyen volt a meddőség, most is megfagy a beszélgetés hívő emberek között is, ha ismeretlenül

„Amikor kimondatlanul is azt tükrözi vissza a keresztyén közösség, hogy ahol tartok, az az én hibám, az nem esik jól. Az lehet ennek a gondolkodásnak a mélyén, hogy ha már megoldást nem tudunk, legalább felelőst találjunk. Például a

Rita így birkózik meg ezekkel a nehéz helyzetekkel: „Ha egy beszélgetésben túl tudok lépni azon, hogy gyomorszájon vágtak, az önmagában kegyelem. Lehet, hogy befelé nyelem a könnyeimet, de képes vagyok vis�szakérdezni: Neked ez miért fontos?

A válasszal talán közelebb kerülhetünk egymáshoz.”

Karakter • parokia.hu • 51

Ritának nagyon fontos az imádságban való kapcsolódás, csak ne legyen tolakodó. „Én sem megyek oda senkihez a gyülekezetben, hogy a prosztataműtétjéért imádkozom, így számomra is határátlépés, ha valaki kegyességi forma mögé bújva emlékeztet a státuszomra. Hálás vagyok, ha imádkozik értem valaki, de tegye ezt a belső szobájában” – kéri Rita.

Az empátiára való készség a legfontosabb. „Édesapám nem mondja ki, de biztos vagyok benne, hogy fáj neki, hogy a lánya egyedül van. A kultúrában, amiben él, az, hogy még nem mentem férjhez, azért szégyen, mert azt jelenti számára, hogy rossz apa volt” – mondja Rita. „Az édesapám értelemszerűen arra vágyik, hogy biztonságban legyek. A testvéreim mellett már van egy-egy férfi, ezért kívánja apám nekem is, hogy találjak társat, mert látja annak a terhét, hogy egy triviális példával élve azt a tíz liter vizet állandóan én viszem fel a negyedikre egyedül” – osztja meg Dóri.

Férj, lakás, autó, gyerekek „Ha egy közegben azt élem meg, hogy elakadt az életem, oda nem szívesen megyek. Mert ha nem tudom felmutatni a harmincasok körében dívó családi minimumot, akkor nem beszélgetnek velem tovább. Pedig az én életem is sokat változott és fejlődött az elmúlt tíz évben, csak nem ezen a téren” – jegyzi meg Rita.

Minden hölgy beszámolt arról, hogy nem csak a keresztyén jótanácsok tudnak bénítóak lenni: a munkahelyi környezet kimondott-kimondatlan elvárásai, az osztálytalálkozókon vagy a tágabb baráti társaságban megrekedő beszélgetések és a szélesebb családi közegben megfogalmazódó kérdések mind teherként nehezednek az egyedülállókra.

52 • Karakter • parokia.hu

A tapintat nem keresztyén, hanem emberi erény, az őszinteség jegyében mégis éppen a gyülekezetben feledkezünk meg róla a legkönnyebben. „Szeretném, ha a beszélgetőtársam meghagyná nekem azt a szabadságot, hogy én magam hozzam fel a társtalanság kérdését, ha beszélni szeretnék róla” – mondja Lídia. „Aki ezt a helyzetet nem ismeri belülről, kéretlenül is képes elkezdeni egy olyan lelkigondozói beszélgetést, amire végképp nem vágyom.”

Gyülekezeti közege saját bevallása szerint egyébként nagyon figyelmes. A baráti köre csak házasokból áll, mégis tudnak rá időt szakítani. „Amikor nagyon rosszul voltam lelkileg, akkor hirtelen megjelentek nálam a családos barátnőim és velem maradtak éjszakára is, mert a férjeik vállalták a gyerekeiket erre az időre. A szeretetnyelvem a minőségi idő, az ilyen gesztusokban igazán érzem a megbecsülésüket” – fogalmaz.

Dóra arra vágyik, hogy a családos gyülekezeti tagok érzékeltessék vele, hogy számít, akár úgy is, hogy meghívják a „problémáikba”. „Nemrég komatálaztam a húgomnak és ebben megnyilvánulhatott a gondoskodás iránti vágyam. Őszintén szólva örülnék, ha mondjuk egy nagycsaládos édesanya megkérdezné, hogy ráérek-e segíteni neki a nagytakarításban.”

Számolva a testtel Az igehirdetések kiemelt célcsoportjává gyakran válnak a házasok.

Ezzel kapcsolatban egyik hölgynek sincsenek negatív érzései. Építőnek és egyfajta felkészítésnek látják ezeket a prédikációkat akkor is, ha ebben pillanatnyilag nem érintettek.

Interjúalanyaim a tisztaság kérdését mindannyian komolyan veszik, számukra ez hitük megvallásának része. Amikor az intimitás hiányának a kihívásairól kérdeztem őket, mindannyian az ölelést, a közelséget fogalmazták meg hiányként, nem a szexualitást. „Isten fia testet öltött.

Keresztyén tanításunkban egyébként sokszor megkerüljük a testet.

Nekem felnőttként kellett kapcsolódást találnom ahhoz, hogy vannak vágyaim és ezekkel hogyan bánjak, azzal együtt, hogy nem élem ki őket.

Fiatalként erről nem hallottam tanítást azon túl, hogy mit ne csináljak” – nevesíti Rita a református szexuális nevelés hiányának felnőtt korra vetülő árnyékait. „Isten nem mondja azt, mint sok keresztény, hogy ne foglalkozz vele. Az életemet úgy tekintem, mint egy doboz vízfestéket, amiben a munka az egyik szín, a barátok a másik, és van egy, amit úgy nevezünk, hogy nemiség. Ott van a palettámon, bár ezt az egy színt nem használom fel. De attól én még teljes életet élek. Csak a Szentlélek tudja megértetni ezt velem: és akkor már nem kiabálom világgá a belső feszültséget, hogy értse már meg az Úristentől kezdve a nagyanyámig mindenki, hogy nekem az a sárga

akkor is hiányzik, ha mindenki azt mondja, hogy ettől még szép, amit festettem. Mert a hiány tagadhatatlan és valódi. Az a belső bizonyosság belül születik a Szentlélek által, hogy a sárga szín nélkül is tökéletes a festmény” – foglalja össze a testiség kihívásaival szemben kapott békességét Rita.

Gyümölcsöző élet „Máskor már haragudtam volna Istenre, hogy meddig engedi még, hogy futkosson a szívem?! Nem tudom, milyen érzés lehetett Sámuelnek végignézni Isai hét fiát, miközben belül mindig hallotta Isten válaszát: nem ő az. Ehhez a békességhez, amiben most vagyok, a művészbejárón keresztül vitt be Isten” – teszi hozzá Rita, amikor arról számol be, hogy szokatlan örömöt él meg a szolgálataiban és az ezekre való készülésben az utóbbi időben.

Pedig eredetileg társért, konkrét sze-

mélyért kezdett imaláncba az elmúlt időszakban, de Isten válaszát az életének más területének kivirágzásában tapasztalta meg.

Dóra azon gondolkodott, hogy mit hagy majd maga után örökségként.

Ekkor az fogalmazódott meg benne: azt szeretné, ha a lelki kincsekről emlékeznének rá. Ahogyan jelen volt mások életében, ahogy számítani lehetett rá, ahogy hordozott helyzeteket. „A harmincadik születésnapomra kaptam a testvéreimtől egy könyvet, benne rengeteg vis�szajelzéssel az ismerőseimtől arról, hogy mi az, amit értékelnek bennem.

Ez sokat jelentett. Mert amellett, hogy a Biblia nem tesz különbséget családi állapotok közt, sőt, mindkét státuszt értékesnek tartja, egyedülállóként sokkal kevesebb visszajelzést kapok az életemre a hétköznapokban, mint az, akit megdicsér a férje, vagy akinek megköszönik a

vacsorát” – osztja meg Dóra, aki épp a beszélgetésünk előtti napokban találkozott olyan hölgyekkel, akik az egész életüket lelki szolgálatban töltötték és hatvan fölött találtak társra. „Megerősített a puszta jelenlétük is – vallja –, mert bármelyik kegyességi szubkultúrához tartozva az egészséges hit megnyilvánulása, ha sem büntetésnek, sem érdemnek nem látom azt, ami az enyém, legyek bár férjezett vagy társra váró.”

Az érintettek szerint egészségesen kapcsolódni az egyedülálló hölgyekhez lehet értük mondott imádsággal, valódi kíváncsisággal, nyitott otthonnal és kedves visszacsatolással is. Szabad nekik bókolni. Nem azért, mert enélkül sóvárog a lelkük, hanem mert ez visszajelzése annak, hogy Isten dicsőségére élnek.

Parti Judit Képek: Füle Tamás, Vargosz

Megtartó közeg egyedülállóknak A Gazdagréti Református Gyülekezet egyedülállóknak létrehozott imacsoportjáról Thoma Anita lelkipásztort kérdeztük. „Hölgyek kérésére indítottuk el a Rebeka imacsoportot. Nekem erre a kérésre azért is dobbant rá a szívem, mert jó ideje láttam, hogy milyen fontos és értékes építői a gyülekezetnek az egyedülállók, miközben elfeledkeztünk arról, hogy a személyes lelkészi törődés helyét megteremtsük a számukra. Lelkészként az volt a tapasztalatunk, hogy a férfiak körében kevésbé megosztóak a problémák. Leültünk tehát a hölgyekkel a parókián, kitaláltuk az imacsoport kereteit, Rebeka nevét választották a pátriárkák történetéből merítve, mert vágynak rá, hogy Istentől kapott társuk legyen. Havonta találkozunk ezekkel a huszonhat és hatvan év közötti nőkkel.

Itt ki lehet mondani, hogy nehéz ott állni a fiatalabb testvérek esküvőjén, és hogy nem könnyű örülni XY várandósságának. Lehetősége van a hölgyeknek kimondani és megélni a hiányaikat és a fájdalmaikat is. Megtisztel a befogadásuk és a bizalmuk, lelkipásztorként feladatom, hogy közvetítsem a reménység üzenetét. Sokan már az indulásnál kimondták, lehet, hogy éppen nekik nem lesz majd társuk. Hiú reményt senkiben nem táplálunk. Az a célunk, hogy Isten élő szavát hallgassuk közösen, mert ez az, ami meg fog tartani minden helyzetben. Akkor is, ha valaki egyedül marad.

Isten valamilyen választ adni fog, a szeretetét, elfogadását adja, és reményt ad minden helyzetben. De ezzel a tudással még nem lehet megspórolni a hit személyes harcait, nem szeretnék a nehéz kérdésekre leegyszerűsítő választ adni. Viszont úgy ismerem Istent, hogy ha valaki közel engedi magához, annak vigasztalást ad – a fájdalom csak így tud megszelídülni. A gyülekezeti közösség számára pedig azzal, hogy elindulhatott a Rebeka imacsoport, egyszerűen jobban kezdtek látszani az egyedülállók. Érthetővé vált, miért fontos, hogy legyen áhítat szenteste is, és megtartsuk mindazokat az alkalmakat, ahol az is megélheti a közösséget, akinek nincs társa. Akiket észreveszünk közösségként, azokkal nemcsak empatikusabbak leszünk, hanem könnyebben állunk melléjük gyülekezetként is. Nem csak a gyászolókért, a pedagógusokért, a vizsgázókért imádkozunk, hanem hordozzuk az egyedülállókat közösségként. Nem szabad alábecsülni ennek az erejét, a közösség imádsága meghatározza a gyülekezeti légkört.”

Karakter • parokia.hu • 53

áprilisi jelöltje

SOSINCS KÉSŐ AZ IGENHEZ Az első szerelem perzselő, tavaszi tüze akkor is gyönyörű, ha hatvanéves kor fölött érkezik. Nehezen vettem rá az interjúra. Magai Margit nem szereti, ha túl sok minden szól róla, ahogy azt sem szeretné, ha a története irigységet vagy szomorúságot váltana ki bárkiből is.

Kivel készítettem interjút? A Makkai Sándor-díjas pedagógussal? Vagy a Fasori Református Gyülekezet kevésszámú női presbitereinek egyikével, a hűséges diakónussal vagy a kórházpedagógussal és katechétával, aki több mint húsz évig vitte az evangéliumot a beteg gyerekek közé a Bethesda Gyermekkórházba?

Bár mindez igaz rá, én most mégis azzal a Magai Margittal beszélgettem, akiből a női minőség összes bája, kedvessége, gondoskodása sugárzik és a huncutság ott táncol a szemében. Mint a tizenéves lányok, szinte

54 • Karakter • parokia.hu

úgy viháncolunk a kávéházi tonettasztal mellett, csillogó szemmel rácsodálkozva arra, hogy milyen páratlan szépségű, amikor élete indiánnyarán valaki újra virágba borul.

Azt hiszem ilyen, amikor a szerető Isten meglepetést szerez. Bár nem köti az orrunkra előre a stratégiáját.

Margit hatvanas éveinek közepén is túl volt, amikor először mondta ki a boldogító igent. Maratonfutó férje, Nagy László kedvéért még futni is hajlandó volt elkezdeni. „Azt tudtam, hogy sportol, és nemcsak nagyon fontos számára a futás, hanem egyértelműen jót is tesz neki. Mégis

nehezen tudtam elképzelni, hogy én, aki életemben nem futottam, mert már harminc méter után alig kapok levegőt, az atlétikai stadion megnyitója előtti közönségfutásra felhúzom azt a kecses futócipőt, amit a férjemtől kaptam. De megtörtént, és beneveztem vele együtt. Száz métert kért tőlem, én pedig azt mondtam: Laci, ha te futsz velem, akkor végigcsinálom. Ő, a maratonfutó felvette a tempómat, mellettem futott és biztatott: na, még egy kicsit és végig dicsérte, milyen szépen futok. Vele futni tényleg csoda. Ma is kint van a rajtszámunk a szobánkban.”

A jelen megértéséhez mindig szükségünk van a múlt tükörcserepeire is. Margit élő hitű lelkészcsaládba született a Dunántúlon nehéz években, két gyermek közül az első és egyetlen lányként. A sokszor mostoha körülmények ellenére is idilli gyermekkorra emlékszik. Kamaszos lázadása már Kaposvárott jelentkezett, Isten éppen egy „békepap” szolgálatán keresztül tette élővé számára az evangéliumot: „Megbocsáttattak a te bűneid!”

Családja, beágyazottsága miatt nem kevés hátratétellel szembesült, ezekről nem keserűséggel, hanem azzal a természetességgel beszél, mint aki valóban Isten kezéből fogadja el életútjának minden gödrét és kanyarát. „Utólag még világosabban látja az ember, hogy ha Isten vezetése alatt él, akkor nem kell félnie attól, hogy lemarad valamiről. Igaz, hogy levelezőn, de végül elvégezhettem magyar–könyvtár szakon a főiskolát, sőt később taníthattam is gyermekirodalmat leendő óvó- és tanítónőknek. Azzal, hogy négy éven keresztül ápolhattam élete végén a nagynénémet, Isten előkészített arra a munkára, amit a Bethesda Gyermekkórházban bízott rám pedagógus– hittanoktatóként, beteg gyermekeket és szüleiket támo-

gatva. Negyvenéves voltam, amikor Kaposvárról Budapestre költöztem, otthagyva az addigra biztonságos életkereteimet, egzisztenciámat. Ez valódi vízre lépés volt, de Isten kedvességéhez hozzátartozik, hogy mint minden nagy döntésemet, ezt is megerősítette az Igével.”

A negyvenedik életévben feladni az addigi biztos körülményeket, stabilitást valóban bátor lépésnek tűnik.

Arra voltam kíváncsi, hogy ez idő alatt a párkapcsolati kérdésében mi történt. „Nem a párkeresés töltötte ki az életemet, bár gondoltam rá természetesen és meg-megérintettek érzelmileg férfiak, voltak plátói szerelmeim is, de kölcsönösségen alapuló kapcsolat nem bontakozott az életemben, bár vágytam rá, ha nem is mindenek felett. De nem tolakodtam. Volt, aki feleségül kért, bennem viszont nem ébredt szerelem, így nemet mondtam. Nem jártam soha senkivel. Harmincévesen tettem fel először élesen a kérdést Istennek, hogy leszek-e valaha valakinek a felesége?! Akkor azt az Igét kaptam válaszul a Habakuk könyvéből: Ha késik is, várd türelemmel… (Habakuk könyve 2. rész 3. vers) Amikor hatvanéves lettem, mégis leszámoltam belül azzal, hogy az életemnek ezen a területén még változni fog valami. Azt gondoltam, korábban félreértettem Istent.

Eközben a munkámban és a szolgálatomban is, ami ekkor már a Fasori Református Gyülekezethez kötött, gyerekekkel voltam körülvéve.

Egyszer bekerült egy állami gondozott kisfiú a Bethesdába, nagyon elhanyagolt állapotban. Minden gyerekhez úgy fordultam addig is, amíg a kórházban volt, mintha a sajátom lenne, de ennek a gyermeknek a sorsa nagyon szíven talált. Miután kikerült a kórházból, és visszavitték az intézetbe, engedélyt kértem arra, hogy látogathassam – így hat éven keresztül kicsit saját gyerekként tekintettem rá. Később örökbe fogadták, és ez véget vetett a találkozásainknak is. Örültem neki, mégis nekem olyan volt, mintha elvesztettem volna a gyermekemet, bár szabadidőmben mindig volt gyermek, akivel foglalkozhattam, akinek adhattam a szeretetemből, gondoskodásomból. Utólag belegondolva, amellett a munka mellett, amit a Bethesdában végeztem, nem fért volna az életembe család.

Miután nyugdíjba vonultam, háromfelé osztották a munkakörömet.

Azért voltam lelki mélypontokon is a munkával, szolgálattal teljes és egyébként örömteli években is. Amikor elvesztettem a szüleimet, a barátnőm pedig elköltözött Budapestről, az akkor is nehéz volt, ha eszembe sem jutott lázadni Isten

Karakter • parokia.hu • 55

ellen. Azt gondoltam, hogy az élet is ajándék, a szolgálat is ajándék és minden ember ajándék, akiket kapunk az utunkon magunk mellé hosszabb vagy rövidebb ideig.”

Tudjátok, hogy mesél a szerelemről az, aki hatvannégy évet várt rá? Úgy, hogy belepirul – nekem pedig kön�nyes lesz a szemem. „Miután elértem a hatvanadik évet, azt a lélektani határt, miután már nem számítottam az életemben ilyen fordulatra, valami mégis felébresztette a nőiességemet.

A Református Zenei Fesztiválon mellém ült egy őszes úriember, akivel ugyan soha többet nem találkoztunk, de ez a gesztus és a beszélgetés ráébresztett, hogy lehet még rám nőként nézni, s talán Isten mégsem zárta le a párkapcsolat kérdését.

A nyári gyülekezeti csendeshéten pedig mellém ült Laci. Aztán másnap is. Tudtam róla, hogy egyedülálló, mégis azt gondoltam, hogy megszokásból ülhet mellém. Helyet változtattam, és akkor is mellém ült, onnantól fogva minden alkalommal.

Amikor a kávézáshoz is társul szegődött, pedig ő nem is kávézik, már egyértelmű volt, hogy mi valójában ismerkedni kezdtünk. A hét végeztével Budapest helyett én Fonyódra mentem, de Laci minden este felhívott, majd felajánlotta a segítségét, hogy hazaszállít a cuccaimmal együtt.

Amikor megérkezett értem, azt kérte, hogy imádkozzunk. Ez volt az első alkalom, hogy kettesben álltunk Isten elé. Ez fordulópont volt a kapcsolatunkban; megéreztük, hogy jelen van köztünk Isten. Ez annyit jelentett akkor a számomra, hogy indulhatunk tovább, nem kell félnünk sem egymástól, sem a kapcsolattól.

Szerelmes már voltam életem során annak előtte is, de ő volt az első, aki megfoghatta a kezem, átölelhette

56 • Karakter • parokia.hu

a derekamat. Csoda egy érzés volt, most is belepirulok. A nyár elmúlt, az ősz is, és mi mindennap találkoztunk. Látszott, hogy a hétköznapokban emberi szempontok szerint is járható út a kapcsolatunk.

December 5-én a Ligetben egy padon mondta ki Laci, hogy szeretne feleségül venni. Úgy álltam fel arról a padról, mint aki részeg. Az aznap reggeli Igében ugyanis Isten megismételte a bő harminc évvel korábbi ígéretét: Ha késik is, várd türelemmel…”

Mindig megrendítő, amikor Isten megmutatja magát az ígéretei beteljesedésében. Magai Margit és Nagy László házasságkötését 2021. április 23-án a 92. zsoltár verseivel áldották meg: „Az Úr házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain. Öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám Ő, akiben nincs álnokság!”

Azóta együtt járják, futják az útjukat, együtt hordozzák a terheiket.

Margit megtette élete első lépéseit futva, László újra megtanult gitározni Margit kedvéért, hogy támogathassa a gyermekmunkában. „Amikor éppen ki akartam szállni a gyermekszolgálatból, mert úgy éreztem, hogy a mos-

tani gyerekekhez már nincs erőm, akkor Laci újra elkezdett gitározni, s játszik a gyerekekkel a vasárnapi iskolában, és ha ott van, nekem már nem kell fegyelmeznem.

A legnagyobb ajándék, hogy annyit nevetek, mint eddig sosem. Saját gyöngeségeinken is tudunk kacagni.

Hároméves házasságunk Isten meglepetés ajándéka a számunkra. Mint a hab a tortán életünk végén. Ma reggel azt mondta nekem Laci, hogy idős korára kapta meg Istentől a koronát.

Nekem pedig ő a királyom, Nagy László király, akire érdemes volt várni.”

Parti Judit Képek: Füle Tamás

Munkatársunk, Parti Judit – eredetileg a Parókia portálon megjelent – írása a Média a Családért díj 2024. áprilisi jelöltje. A szakmai zsűri azt az újságírót ismeri el, aki a család témában értékközpontú, a családot erősítő, szakmailag igényes, problémamegoldó anyagot hoz nyilvánosságra, és ezzel sok olvasót elgondolkodtat.

A zsűritagok pontozással választják ki a hónap győztes jelöltjét. Év végén a 12 jelölt közül a zsűri szakmai értékelése dönt a győztesről.

OLVASTUK – AJÁNLJUK ÚJ KÖNYVEK A KÍNÁLATBAN

BIBLIAI KISOKOS

Mai kérdések a Szentírás titkairól (Móra Könyvkiadó, szerző: Miklya Luzsányi Mónika) A Bibliai Kisokos százhúsz oldalon keresztül magyarázza a Biblia világának valódi kontextusát a mai gyerekek számára érthető és befogadható módon. Hét nagy témakörben veti fel a fiatalok kérdéseit, kapcsolódva a földrajzi környezethez, a Biblia népeihez, városaihoz, a korabeli mesterségekhez, a lakáskörülményekhez, a családhoz és annak ünnepeihez, valamint a tanuláshoz. Sokrétűen, gyerekek számára is izgalmas, mégis informatív és igényes módon nyúl hozzá egyes témákhoz. Nemes Anita kitűnő illusztrációin keresztül pontosabb tudásunk lehet többek közt a Bibliában használt pénzérmékről, a hossz- és űrmértékekről. A Kisokos nem eltávolít, hanem a lehető legközelebb visz a Biblia szövegéhez, ebben segítséget ad az utolsó két oldalon feltüntetett kétszázhetven igehely, amelyekre hivatkozva a magyarázatok megszülettek.

AKIT KERESNEK: JESUA

(Móra Könyvkiadó, szerző: Nógrádi Gábor) Nógrádi Gábor oktatás és köznevelés kategóriában 2022-ben Prima Díjat kapott író legújabb, egészen pontosan az ötvenedik ifjúsági regénye Jézus kamaszkoráról, küldetéstudatra ébredéséről szóló fikció. Főként azért nevezhető annak, mert a Biblia nem beszél ezekről az évekről – az író egyéni találkozása Jézussal azonban a regény olvasása közben megsejthető. A regény Jesuát kapcsolatainak szűrőjén keresztül mutatja meg: fiú, báty, unokatestvér, tanítvány, a hívők közösségének a tagja, a zsidó nép fia – és minden láttatott viszonyulásában felelősségteljes, és minden kapcsolódásának kettős alapja az emberszeretet és az Ige. Akárki találkozik Jesuával a regényben – és hitünk szerint a való életben is –, biztosan nem fog tudni átlépni rajta, nyomot hagy benne. Jesua küldetésre ébredésének története is egy ilyen pont az olvasó számára: belenézni Jesua szemébe, beleszédülni az Írásba a legmélyebb, életváltoztató találkozás reményében. Az illusztráció nélküli 143 oldalas regény esélyt ad arra is, hogy felnőttként feltegyük magunknak a kérdést: segítjük vagy gátoljuk kamaszainkat abban, hogy megtalálják a saját útjukat?

Ahogy Jesua fogalmaz: „Csak az Örökkévaló tudja pontosan, kik vagyunk, és mivé lehetünk…” A regényben Jesuát keresik. A hétköznapokban mi lehetünk azok, akik érdekek és anyagi előnyök reménye nélkül hagyjuk magunkat általa megtalálni.

Karakter • parokia.hu • 57

FORDÍTVA MONDOM

Lélektől lélekig (Dunamelléki Református Egyházkerület, szerző: Bogárdi Szabó István) Lélektől lélekig – ez a címe a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsora egyik állandó rovatának, amelyben Bogárdi Szabó István volt dunamelléki püspök és korábbi zsinati lelkészi elnök megosztja aktuális gondolatait a hallgatósággal, hol az ünnepekhez, hol a mindennapokhoz, hol az aktualitásokhoz kapcsolódóan, de mindig a Szentírásban leírtakból kiindulva. Fordítva mondom – ez pedig annak a könyvnek a címe, amely a műsorban elhangzottak leírt és szerkesztett változatából állt össze: Bogárdi Szabó István elmúlt tizenöt évének egyik gyümölcse.

A könyvet lánya, Bogárdi Szabó Eszter illusztrálta, Korzenszky Richárd bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság korábbi perjele írt hozzá előszót, megjelenését pedig a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatta. Három részből épül fel: egyik része egy teljes egyházi év ünnepkörét írja le, a másik igei tanításokat, a harmadik pedig társadalmi reflexiókat tartalmaz. A kötet címe nem azt jelenti, hogy a szerző a dolgok fonákjáról beszél benne, sokkal inkább annak a reményében született, hogy mindaz, ami belekerült, valójában mindennek a színe egy fonák világban.

A könyvet 2023. december 8-án mutatták be a budapesti Ráday Házban, ahol nemcsak háborúról és békéről esett szó, hanem a Lélek rendjéről is.

A szerző ott kifejtette: az ember nem tud a maga rendelt helyére kerülni, amíg kificamodott életet él, a másikat okolja, a másik fölé akar kerekedni.

KÖVEKBŐL FIAK

Igehirdetések (Dunamelléki Református Egyházkerület, szerző: Szűcs Ferenc) Mi sem bizonyítja jobban, mekkora szellemi és lelki örökséget hagyott ránk Szűcs Ferenc (1942–2020) református lelkipásztor, teológiai tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem volt rektora, mint az, hogy erről a szellemi örökségről nemcsak volt tanítványai, kollégái, ismerősei, szerettei tanúskodnak, és nemcsak élete során megjelent írásai, hanem halála óta megjelent kötetei is. E posztumusz művek annak köszönhetők, hogy voltak, akik felkarolták gazdag hagyatékának gondozását és feldolgozását. Ki kell emelnünk közülük Bán Béla bács-kiskunsági református esperest, Bereczky Ildikó nyugalmazott református lelkészt, Békési Sándor református teológust és Marjovszky Tibor nyugalmazott teológiai tanárt, akik a Szűcs család tagjaival és másokkal együtt azon dolgoztak, hogy se az írott hagyaték, se a szellemi és lelki örökség ne vesszen feledésbe. A nemrég megjelent Kövekből fiak című prédikációs kötet – amely harmadik a posztumusz kötetek sorában, második a posztumusz prédikációs kötetek sorában és negyedik a prédikációs kötetek sorában – Szűcs Ferenc életének utolsó húsz évében elmondott igehirdetéseit tartalmazza. Bizonyos szempontból tehát a 2022ben megjelent Szabadság és megkötöttség című kiadvány folytatásának is tekinthető, de a benne található igehirdetések önmagukban, tetszőleges sorrendben is olvashatók.

58 • Karakter • parokia.hu

AZ IGAZSÁGHOZ RAGASZKODVA Lehet-e palástban mérni egy szolgálat korszakait? Karsay Eszter, az első budapesti református nő lelkész gazdag életútjának kilométerköveit három palást jelzi.

Avatatlan szemlélő számára ez csak egy ház. Egyedül talán a kerületben kirívó kertje beszél arról: nagyobb van itt. A Gyulai Pál utca 9. szám alatti társasház, amely előtt állok, éppen 76 éve ad otthont az itteni református gyülekezetnek. A sarkon beforduló csinos, kosztümös hölgyön sem látszik, hogy mire tette fel az életét.

Női palástjog, igazságosság és méltóság az egyházban, ökogyülekezet a betondzsungelben – néhány terület a nemrégiben nyugdíjba vonult Karsay Eszter szívügyei közül. Érdemes volt küzdeni ezekért? Fölösleges feltenni a kérdést. A nyereség az utódoké.

Karakter • parokia.hu • 59

Első palást: az örökség Már gyerekként a gyülekezeti életről sztorizott. Hogy képzeljük ezt el? Ősnaivitás vagy tisztaság lehetett bennem gyerekként. Lelkesen meséltem az iskolában, hogy szeretetvendégség volt vagy vasárnapi iskola, a többiek pedig tátott szájjal hallgatták, mert ők matinén voltak vasárnap. Fontosnak tartottam felvilágosítani az osztálytársaimat, ha a történelemtanár butaságokat beszélt a keresztelésről.

Nagy dumás, élénk gyerek voltam.

Megragadt bennem egy gyermekkori fényképe: lófarkas, fodros szoknyás kislány hatalmas labdával. Milyen volt az a református nőkép, ami ez elé a kislány elé tárult? Édesanyámat gyönyörűnek láttam, aki néha lakkozta a körmeit egészen finoman, olykor a száját is rúzsozta, alig észrevehetően, mindig mellétéve, hogy mit fog szólni a Katona néni… Anyám szolid, nőies és mélyen hívő nő volt, akinek a legszembetűnőbb vonása az empátiája volt.

Azt szívtam magamba, ahogy odafigyelt másokra, meleg szeretettel meghallgatta az elesetteket, a kétségbeesetteket. Sok vele egykorú nő is lelki anyjaként tekintett rá.

Más típusú papné volt a keresztanyám, nagy hangú, nagy szájú, nagyon szép nő.

60 • Karakter • parokia.hu

Felszabadított arra, hogy lehet nagyokat nevetni annak ellenére, hogy valaki református.

A pályaválasztás mégis küzdelmes volt, mert soha nem láttam élő nő lelkészt, bár hallottam Boross Gézánéról és egy Farkas Eszter nevű lelkész nevét olvastam a Reformátusok Lapjában. Az édesapám palástját próbálgattam a vállamra venni nyolc vagy tíz évesen, hogy érezzem a lelkészi hivatás súlyát.

Hogyan érzékelte a külső elhívást?

Mert ellenszél, az volt.

Volt bőven, persze. A kamaszkori elbizonytalanodás nálam nagyon erősen jelentkezett. Leromlott a jó tanulmányi eredményem, megkérdőjeleztem azt is, hogy tudok-e egyáltalán tanulni. Mindenképpen valami segítő foglalkozást szerettem volna választani, az orvosi, a lelkészi, esetleg a pszichológusi pálya jöhetett szóba, de végletekig küzdöttem azért, hogy megértsem, mit akar velem az Úristen.

Annyira belelovaltam magam, hogy sírva könyörögtem jelért Istennek, de nem kaptam semmit, amit a bibliai történetek alapján elképzeltem.

Végül pótfelvételivel jelentkeztem, hamarabb nem mertem megpróbálni. Emberi közvetítés nélkül érzések és belső vívódások közt született

döntés volt ez.

Miért volt Önben segíteni akarás?

Kicsi koromtól kezdve anyám azt mondta rólam, hogy védőügyvéd leszek, mert bárkit ért kritika a jelenlétemben, mindjárt azt javasoltam, hogy nézzük meg az esetet más oldalról is! Védelmére keltem annak, aki nehéz helyzetben volt, akit bíráltak, kritizáltak.

Egy másik példa: miért van az, hogy ha az ’56-os forradalom eseményeit említik, könnyekig megrendülök, annyira átélem? Pedig hároméves voltam, lent játszottunk a pincében…

Tudat alatt mégis sok mindent hordozhattam magamban. Kántortanító nagyapámról hallottam, hogy annyira együttérző volt, hogy kezességet vállalt egy falubeli emberért, így veszett el minden vagyona.

Hallhattam gyerekként sok történetet a kitelepítésről, más emberi küzdelmekről, amelyeken keresztül a bőröm alá szivárgott: az embereknek segíteni kell.

Kétféle örökség ötvöződik Eszterben: az apai igeszeretet és az anyai lelkigondozás. Szerzett kántori minősítést is – látszólag az Isten is papnénak teremtette. Miért kezdett el mégis a nők palástjogáért harcolni?

Papnéi ambícióim nem voltak.

Kitűnően diplomáztam, a szenvedők lelkigondozásáról írtam a szakdolgozatomat, amin aztán később tovább dolgoztam, s talán ötödik gyermekként máshogy láttam a papné szerepét. Elsősorban nem férjhez szerettem volna menni, hanem lelkész szerettem volna lenni, továbbvinni az édesapám hivatását. Fel is bontottam az eljegyzésemet az első vőlegényemmel.

Kicsit talán édesanyámat is meg akartam valósítani és ő büszke is volt az önállóságomra. Későn mentem férjhez, nem születtek gyerekeim – valóban a lelkészi identitásom lett a meghatározó az életemben.

De miért volt fontos a palást? Lelki munkát palást nélkül is lehet végezni.

Lehet. Úgy is kezdtük, hogy nem volt rajtunk palást. Teológusként az akkori divat szerinti szoknyában álltam az Úr asztalánál és észrevettem, hogy az első sorban ülő férfi méregeti a lábaimat. Abban a pillanatban világos volt számomra, hogy ezért kell a palást. Ha az ige hangzik, ne a lábamat nézzék!

Másfelől azért, mert nő vagyok, nem voltam teljes értékű lelkész – ebben volt hiúsági kérdés is, egészen biztos.

Hirdethettem az Igét, elvihettem az úrvacsorát a házakhoz vagy a kórházba – de a gyülekezetben nem szolgáltathattam ki. A hagyomány és talán a hatalomféltés is nagyobb szerepet játszott ebben a megkövesedésben a teológiai érveknél. Nehéz fizikai munkát ugyanis végezhettek a nők, hogyha azt történetesen nagymosásnak nevezték, de volt esperes, aki meg akarta óvni a nőket attól a „nehéz szolgálattól”, hogy télen a hidegben, nyáron a hőségben, palástban menjenek a temetőbe. Ez idő tájt ugyanannyi temetésre kimentem télen-nyáron, mint a férfiak, mert én voltam a hivatalos kántor mindenhol, ahol beosztott lelkészként szolgáltam. A férfiak és nők státusza egyszerűen igazságtalan volt az egyházban.

A második palást: nőként önálló szolgálatban A Gyulai Pál utcai gyülekezetben döccenő nélkül vette át a stafétát?

Amikor ide megválasztottak, akkor egyetlen férfi volt a gyülekezetben, aki nem tudta elfogadni, hogy nő lelkész lesz Farkas József utódja és elment. Majd egy év múlva visszajött, mert meghalt az édesanyja és azt kérte, én temessem el.

Amellett, hogy megértően kell ezeket a jelenségeket fogadni, leginkább kérdezni érdemes. Lehet, hogy valaki azért nem tudja elfogadni a

nők vezető vagy igehirdető szerepét, mert volt esetleg egy szigorú, kemény édesanyja, vagy éppen ellenkezőleg, egy túlságosan bizonytalan anyakép miatt van meggyőződve arról, hogy egy nő nem is tudhat beszélni a Krisztus ügyéről.

Ha visszamegyünk a húsvéti történetekhez láthatjuk, hogy a feltámadás örömhírét Jézus Krisztus a nőkre bízta. Mi viszont ezt egyházként felülbírálnánk: Jézus ne használjon női igehirdetőket, csak férfiakat. Engedetlenség, ha nem fogadjuk el az igehirdetésben társul a másik nemet.

Eszter számára is hosszú út volt, míg nőként megtalálta a lelkészi identitását. Meg lehet mutatni ennek az állomásait?

Elsőrenden érett ember akartam lenni, hogy Isten használni tudjon.

A lelkészi hivatásomban az elején nem volt olyan fontos, hogy nő vagyok, bár gondolkodtam párválasztásban, házasságban (vőlegényem volt), de azt hiszem, hogy ugyanennyire bizonyítani is akartam.

A visszaigazolás már-már komikusra sikeredett, mert háromszor is felszenteltek a lelkészi szolgálatra.

Először 1982-ben, amikor a gyülekezeti szolgálatban álló nők megkapták a palástot, hogy tudjanak karácsonykor úrvacsorát osztani.

Akkor az édesapám egyik palástját viseltem, azért is, mert váratlanul ért a távirat – egyébként ma is abban a palástban temetek.

1984-ben volt Kecskeméten a második felszentelés, amikor palástot és áldást kaptak az egyházkerület női lelkészei, de még mindig nem voltunk választhatók, tehát egyenjogúak a férfiakkal. Ez 1986-ban változott meg, az akkor végzett férfi lelkészekkel együtt a Kálvin téren újra rám tették a palástot és újra megáldottak.

A második palástomat már a gyülekezeti beiktatásomra készíttettük 1987-ben. Ezt pusztán azért nevez-

ték női palástnak, mert rövidebb lett, mint az édesapámé volt. Talán ez is egy állomása volt a negyven éves közös vándorlásomnak a Gyulai Pál utcai gyülekezettel, ahol Farkas József nem csak támogatta, hanem értékelte is a szolgálatomat.

Három lelkész tett Eszter életére rendkívüli hatást, az édesapja, majd Gyökössy Endre és Farkas József – valamiképpen mindhármuk örökségét tovább is vitte. Mi a magyarázata, hogy Farkas József éppen önt szemelte ki utódjául?

Hallott engem prédikálni, ráadásul áldozócsütörtökön, ami talán az egyház legnehezebben megragadható ünnepe. Később több konferencián találkoztunk, és fölvetette, hogy örülne, ha az utódja lennék. Annyira megtisztelő volt, hogy nem kérdeztem meg, miért éppen rám gondolt.

Tudni kell, hogy a „nagy pap”, a híres prédikátor mindig ott volt, amikor szolgáltam, bibliaórát tartottam, és amikor temetni mentem, eljött nekem kántorkodni.

Néha vitáztunk is, de jótékonyan hatottunk egymásra. Minden mentor fontos állomás a szolgálati úton és megtisztelő volt Gyökössy Endre és Farkas József támogatása egyaránt.

De nem kivétel akartam lenni az egyházban.

Azt szerettem volna, ha minden nő, aki elhívást kap és elvégzi a teológiát, lelkész lehessen és esélyeket kapjon.

Sokáig egyetlen nő voltam az egyházmegyében. A körleveleket Karsay Eszternek írták, és „nagytiszteletű lelkész úr” volt a megszólítás.

Az érzés, hogy egyedül vagyok, nagyjából az egész pályámon végigkísért.

Voltak lelkésznők, akik nem is akartak önállóak lenni, ezzel semmi gond nincs, nem vagyunk egyformák.

Karakter • parokia.hu • 61

Viszont nem volt köztünk egység és valószínűleg ez nagyobb hiba volt.

Eszter első házassága csődbe jutott, s ezen a mélyponton a gyülekezet támogatása sokat jelentett Önnek.

Hogyan tapasztalta meg?

Nagyon finom háttértámogatás volt ez. Az Úristen abban az időben engem ugyancsak erősen tartott, akkor kezdtem a szupervízori képzést a Károli egyetemen, erre is szükségem volt a túléléshez.

A gyülekezet támogatása akkor volt a legerősebb, amikor be kellett jelentenem a presbitériumnak, hogy tönkrement a házasságunk, a férjem elköltözött.

Ez a jelenet a mai napig megindító számomra is (elérzékenyül), akkor többen elsírták magukat a nő presbiterek közül. A gondnok, aki nem volt épp közvetlen ember, odajött és megölelt, azt mondta: „mi annál jobban szeretjük Esztert, erről többet nem beszélünk.” A többiek is sorban megszorították a kezemet, így biztosítottak az együttérzésükről.

Hozzátartozik, hogy a volt férjem levelet írt a presbitériumnak arról, hogy egyoldalúan lépett ki.

Tényleg nem hallottam senkitől bántó megjegyzést, viszont néhány nő összedobott nekem egy kis összeget, hogy menjek el nyaralni.

Rettenetesen lefogytam, munkába öltem az energiáimat. Látható volt a küzdelmem, ahogy visszanézek az akkori írásaimra, igehirdetéseimre.

Nem akartam elmenekülni a tények elől, hanem dolgozni akartam velük és hasznosítani a fájdalmas tapasztalatot, hogy megértőbb legyek azokkal, akik elváltak.

Egész pályámon foglalkoztatott a női szerep, bár most már többnyire csak az esküvő előtti jegyes-beszélgetésekben jön elő ez a kérdés.

Talán az első házasságomban is épp abból adódott konfliktus, hogy nem vettük komolyan, hogy másként gon-

62 • Karakter • parokia.hu

dolkozunk, nem tettük fel magunknak a kérdést, hogy helyesen éljük-e meg a női és a férfi szerepeinket.

Meglepően jobban működik ez a természetes szerep és identitás a második házasságomban. Hosszú egyedüllét után a volt vőlegényemmel ugyanis újra találkoztunk és összeházasodtunk.

A harmadik palást: lelkésznek lenni nem szerep Több mint húsz éve minden héten lehet találkozni a szövegeivel a Reformátusok Lapjában. Hogyan kezdett el írni?

A Reformátusok Lapjához annak idején még személyesen kellett bevinni az írásokat, és néhányszor rám volt bízva Farkas József szövege. Amikor ő meghalt, kértek, hogy folytassam a rovatát. Először név nélkül írtam, mert Farkas József is így dolgozott.

Mária szüzessége kapcsán megjelent gondolataim nagyon megosztóak voltak, azt követően írásaim a saját nevem alatt jelentek meg.

Próbálom megérteni azokat, akik félnek néhány bibliai Igétől, vagy félnek másként megközelíteni. Én hiszem, hogy igaz a mondás: a Bibliát vagy szó szerint vesszük, vagy komolyan.

Ha komolyan vesszük, akkor nem a szavakba akadunk bele.

Visszatekintve a nagyon gazdag életpályájára, melyik terület vált Önnek fontossá a női szerep megélésén, a lelkigondozáson túl?

A környezetvédelem is bekúszott az életembe. Annak ellenére, hogy belvárosi lány voltam, tudatosan elkezdtem foglalkozni a teremtett világ megőrzésével, de a legfontosabb mindvégig a lelkigondozás maradt. Ez az a szerep, amiben gyakran megszólítanak emberek, akkor is, ha nem tudják, hogy lelkész vagyok. Ha csak a boltban fordul hozzám valaki, akkor is odafigyelek,

mert fontos nekem az ember. Ez a lelkigondozói attitűd lett a legerősebb a személyiségemben és az igehirdetéseimben is.

Ha jól értem, akkor sosincs letéve a palást.

Nincs, mert számomra az, hogy lelkész vagyok, nem szerep, amit magamra öltök. Vasárnap délelőtt veszem föl a palástom, de én a strandon fürdőruhában is szívesen beszélgetek az Isten dolgairól.

Célom, hogy bármilyen helyzetben megszólítható legyek lelkészként és viszont: az írásaim a kívülállóknak is mondjanak valamit.

Az első palástja az édesapjáé volt, a második a sajátja, lett harmadik is?

A harmadik palástomat a presbitériumtól kaptam, habkönnyű, vékony, nagyon hálás vagyok érte, ezt hordom a legszívesebben.

A jéghegy csúcsát láttam csak, de azt megértettem, hogy Karsay Eszter elsősorban lelkipásztor. Nem önmagáért, hanem másokért.

Parti Judit Képek: Füle Tamás, reformatus.hu

MINDEN GYERMEK AJÁNDÉK Egyre több az állami gondozott gyerek, nevelőszülő pedig jóval kevesebb, utóbbiak közül sokan nyugdíjazás előtt állnak. Református családoknál kerestük a választ arra, hogy mit jelent ma nevelőszülőnek lenni, miért van szükség arra, hogy még többen felismerjék magukban ezirányú érzékenységüket – és milyen többletet jelent az Istenbe vetett hit ezen az úton.

Viktória és Attila 1992 óta nevelőszülők, ma már nyugdíjasként végzik ezt a feladatot. Korábban kereskedelemmel foglalkoztak, a házaspár női tagja saját virágüzletét hagyta ott. Szeretett volna olyasmivel foglalkozni, ami mellett több időt tud otthon tölteni. Mosolyogva meséli, hogy az egyik 0–24 órás munkát cserélte le a másikra, de ma sem tenne másként. A nevelőszülői tanfolyamot nyolc évvel idősebb férjével együtt végezték el, aki az üzleti szféra után a közéletben és az egyházban tevékenykedett. Viktória időközben diplomás szociális munkás lett, és hosszú ideig egy budapesti idősott-

hont vezetett – az utóbbi években azonban kizárólag a családjában elhelyezett gyerekekre koncentrált, a Református Szeretetszolgálat fenntartásában működő Nyugat-Magyarországi Gyermekvédelmi Központ közreműködésével.

Magasságok és mélységek „A sógornőm nevelőszülőként dolgozott a kilencvenes évek elején, megtetszett amit csinál, így belevágtunk” – emlékszik vissza a kezdetekre, majd felidézi, hogy motivációja talán korábbi élményekhez köthető.

Karakter • parokia.hu • 63

„A családunk barátainak köszönhetően sokat jártam nagyothallók számára létrehozott intézményekben, barátkoztam az ottani gyerekekkel, szép emlékeket őrzök ezekből az időkből.” Viktória férjével tizenhárom gyermeket neveltek fel az elmúlt harminc év alatt, többségükben 9-10 év körüli fiatalok kerültek hozzájuk, akik több nevelőotthont, vagy családot megjártak már. „Egy testvérpár oda-vissza járkált a mi családunk, a saját családjuk és a krízisotthon között – egyszer a kétéves kisfiút egy HÉV-állomáson találták meg a sínek között, mert az édesanyja elfeledkezett róla. És voltak olyan fiatalok is, akik rendszeresen loptak tőlünk vagy másoktól, amiért felelősséget kellett vállalnunk” – osztja meg Viktória a nehézségeket is. Egy alkalommal egy nyolchónapos csecsemő került hozzájuk a mindössze 13 éves édesanyjával együtt. A kisfiú a lány negyvenéves nevelőapjától származott, akinek ráadásul kapcsolattartást kellett biztosítani a gyermekéhez. Persze ő inkább a lányhoz akart jönni. Később köddé vált, ahogyan a fiatal anyuka is, mert a saját életét szerette volna élni. A fiú ma már 17 éves, értelmileg sérült, speciális iskolába jár, nevelőszülei nem tudják, képes lesz-e valaha önálló életre. Mellette még egy fiatal hölgy van a családban – lassan 26 éve – aki szintén enyhe értel-

mi fogyatékkal él. A szülők életkora miatt ők az utolsó nevelt gyerekeik. „Kamaszként vagy még később derül csak ki, hogy amire tanítottuk őket, azt valóban magukévá tették-e. A saját gyermekeimnek sem tudok mindent átadni, amit szeretnék” – mondja Attila. Amíg felesége életformának, ő szeretetszolgálatnak tartja a nevelőszülőséget. „Ha ehhez nem lenne hitem, ha nem munkálnám az Istentől kapott szeretetet, ezt nem lehetne csinálni.”

Boldogan idézi fel azokat a pillanatokat, amikor egy boltban roma gyermekek kiabáltak utánuk, hogy „Apa, Anya!” Volt, hogy tőlük kikerült fiatalok gyerekei Papának és Mamának szólították őket. Egy gyerek 18 éves kora után maga kérte, hogy felvehesse nevelőapja keresztnevét, és többen tartottak már eljegyzéseket, esküvőket náluk. Az identitás kényes téma volt. „Nem voltak roma barátaink vagy ismerőseink, akikkel erről beszélhettünk volna” – mondja Viktória. „Próbáltuk elmondani a gyereknek, hogy milyen származású, de ’romává válni’ egyikük sem akart, talán az elhagyottság kapcsolódott össze a származásukkal a fejükben.”

A házaspárnak három saját gyermeke van, volt, hogy egy időben egyszerre

nyolc gyermekről kellett gondoskodniuk a sajátjaikkal együtt. Ez néha okozott konfliktusokat, de a gyerekek összességében békében, testvérként nőttek fel egymás mellett. A nyarakat együtt töltötték egy Duna-parti családi üdülőben, úszással, játékkal.

Magyarországon kétezer nevelőszülő hiányzik a rendszerből, Miskolcon külön kórházi osztályt kellett létrehozni az otthagyott csecsemők számára, mert nincs hol elhelyezni őket. „Örökbefogadó szülő is volna rengeteg, százával várnak arra, hogy gyermekük legyen” – jegyzi meg Viktória.

Az évek során egyetlen gyermeket sem fogadtak örökbe tőlük, aki családjukból kikerült, 18 éves kora után önként intett búcsút nekik.

Viktóriának intézményvezetőként jóval magasabb volt a javadalmazása, mint most. Nem a pénzért lettek nevelőszülők. Férje hangsúlyozza: ez Istennek tetsző szolgálat, amelyben sokat jelent nekik a nevelőszülői tanácsadó törődése. Örökbefogadás helyett nevelőszülőség A nevelőszülőség spektrumának másik végén helyezkedik el a negyvenes éveiben járó Róza és Dávid – alig négy hónapja, hogy első nevelt gyermekeiket kihelyezték hozzájuk.

A testvérpár családjában a masszív érzelmi megrázkódtatásokat folyamatos verések kísérték. Szeptember óta biztonságban nevelkedhetnek.

A házaspárnak két saját, gimnazista lánya van, de több gyermeket akartak. Ez egészségügyi okok miatt nem válhatott valóra. „A keresztyén közösségben, ahol megismerkedtünk, sokan döntöttek a nevelőszülőség mellett, így ez szimpatikusabbá vált az örökbefogadásnál. Meg akartuk nyitni a családunkat olyanok előtt, akik nem tudják megélni ezt a közösséget a vér szerinti családjukkal. Erre kaptunk

64 • Karakter • parokia.hu

elhívást” – meséli a könyvrestaurátorként dolgozó Róza, aki a gyerekek érkezése óta fizetés nélküli szabadságon van, hogy minden idejét az anyaságnak szentelje. A lányaik alig várták, hogy a tetőtérbe költözzenek, hogy a kistestvérek minél hamarabb megérkezzenek.

Gyerekek, akik nem ismerik az okostelefont „Délután telefonáltak, hogy helyzet van, este már kopogtatott a gyámhatóság a kisfiúval és a kislán�nyal. Piszkosak és éhesek voltak.

Kedvesen és érdeklődve fordultak felénk. Tetszett nekik a zuhany, megvacsoráztunk, majd ágyba kerültek. Átaludták az éjszakát.”

Róza szerint másfél hónapra volt szükségük ahhoz, hogy felengedjenek. Elevenebbé váltak, de a házaspár jól tudta, hogy a viselkedésbeli anomáliák nagy része a korábbi megrázkódtatásoknak köszönhető.

„Ennek ellenére jó volt látni, hogy Isten minden gyermeket érdeklődőnek teremtett. Ezek a gyerekek mesét nem néztek és nem olvastak, annál jobban érdekelték őket a természet szépségei, a lehulló falevelek színének vagy az őszi fényeknek a változása, a havas táj” – meséli, hálát adva, hogy az okostelefon, a számítógép, de még a tévé is ismeretlen volt a gyerekek számára, melyek negatív hatásaival így nem kell most megküzdeniük. „Megajándékozottak vagyunk” A testvérpárt egyelőre egyetlen alkalommal látogatta meg alkoholproblémákkal küzdő édesanyjuk, azóta leginkább a keresztnevén hivatkoznak rá, Róza és Dávid viszont már sokszor Anya és Apa számukra.

Lassan összecsiszolódnak, a kicsik negatív érzéseiket is egyre gyakrabban öntik szavakba az ösztönös odacsapás helyett, amit otthon láttak, mint konfliktuskezelési eszközt.

Már érkezésük után két héttel a helyi óvodába kezdtek járni, beszoktatásuk problémamentesen zajlott. „Testvérként erős kapocs van közöttük. Ez óriási segítség, mindenben számíthatnak egymásra” – veszi át a szót az orvosként dolgozó Dávid.

Róza tisztában van azzal, hogy már most nehéz lenne az elszakadás,

de tudja, a nevelőszülőség mindig átmeneti állapot. „A legjobban annak örülnék, ha az édesanyjuk tenne azért, hogy hazavihesse őket. A kislánya érte imádkozik esténként, hogy meggyógyuljon. Izgalmasabb és okosabb Istenre hagyatkozni abban, hogy kit és mennyi időre enged hozzánk” – mondja. „Megajándékozottak vagyunk általuk, hiszen minden gyermek és minden élet ajándék.

Tanulnak, fejlődnek és jó látni, ahogyan a mi lányaink foglalkoznak velük amellett, hogy persze, ők már a jövőjük tudatos tervezésével vannak elfoglalva.”

Férje, Dávid számára a nevelőszülőség közösségvállalás, hiszen ismeretlenek előtt nyitották meg otthonukat. „Mások az ajándékok, mások a kihívások, de végül is ugyanúgy éljük az életünket, mint ha a sajátjaink lennének, nem?” – fordul mosolyogva feleségéhez.

Róza és Dávid szemét az Istennel töltött idő nyitotta fel arra, hogy a nevelőszülőség számukra az út. „Sokan vagyunk alkalmasak arra, hogy családot gondozzunk és a gyerekekről gondoskodjunk.” Dávid a szülőség és a nevelőszülőség egy másik dimenziójára is felhívja a figyelmet. „A pár tagjai között kell,

Karakter • parokia.hu • 65

hogy igazi közösség legyen. Minden gyermek lelki jóléte a szülei kapcsolatának a lenyomata. Jó lenne a gyülekezeti közösségeinkben is jobban odafigyelni házaspárjaink lelki egészségére.”

Mindketten úgy vélik, a kényelem és a jómód még azokat is leépíti, akikben lenne hajlandóság nevelt gyermekek vállalására. Egy-két generációval ezelőtt ugyanis nem volt kérdés, hogy a rokonságban, a szomszédságban vagy a környéken árván maradt gyerekeket befogadják. „Ma úgy állnak hozzá a legtöbben, hogy van gyermekvédelmi rendszer, amely majd gondoskodik róluk. Az időseknél ugyanez a helyzet, sokszor fel sem merül, hogy valaki magához költöztesse őket.”

Református gyermekvédelem A Dávidnál és Rózánál nevelkedő testvérpár jó helyzetben van, ám a legtöbb helyen nincs lehetőség arra, hogy minden vér szerinti családból kiemelt testvér ugyanahhoz a nevelőszülőhöz kerüljön. „Kihívás, hogy három testvér együtt maradjon, hiszen egy családnál sincsen ennyi üres férőhely” – mondja Miklósi Erzsébet, a Nyugat-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ vezetője.

Szerinte a nevelőszülőség presztízsének nem tesznek jót a napvilágra kerülő tragikus és szomorú történetek. „Általánosításokkal, vádaskodásokkal találkoznak a nevelőszülők,

hogy csak a pénz miatt végzik ezt a munkát, holott rengetegen elhívásból, szívvel-lélekkel teszik.” A nevelőszülőség valóban kiutat jelenthet a munkanélküliségből, a központ vezetője szerint azonban ezzel semmi baj nincs, amíg mindent megtesznek a gyerekért. „Annyi szakember látogatja a családot, hogy hamar kitűnne, hogy a gyerek nem részesül megfelelő ellátásban.”

A Református Szeretetszolgálat két gyermekvédelmi központjához több mint ezer nevelőszülős család tartozik, melyekben háromezer gyermek nevelkedik. Miklósi Erzsébet azt mondja, az általa vezetett középmagyarországi és nyugati megyékben legalább 150 nevelőszülőre lenne szükség jelenleg. Ami így is csak töredéke annak, amennyit az összes gyermekvédelmi központot fenntartó szervezet be tudna fogadni, hiszen országszerte több mint hatezer kiskorú él gyermek- vagy lakásotthonban.

A református gyermekvédelmi központok fenntartásában 17 lakásotthon működik – ezek családias környezetben, lakóházakban biztosítanak védelmet a befogadottak számára. Egy lakásotthonban 12 gondozott gyermek vagy fiatal felnőtt helyezhető el. A szakember szerint minden gyereknek jár az esély, hogy családpótló családba kerüljön, életkorától függően. „A lakásotthonainkban szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel, míg egy nevelőszülőnek

nem feltétlenül van felkészültsége, képzettsége egy dühroham, pszichiátriai probléma vagy veszteségből fakadó dühkitörés kezeléséhez” – mondja, hozzátéve, hogy a szeretet és az elfogadás olyankor is ellensúlyozza a képzettség hiányát.

A szakember hozzáteszi: örülnek, hogy a nevelőszülők a gyerekek számára a hitben rejlő értékeket átadják. „A gyülekezet a legtöbb esetben támogató közösségként áll a nevelőszülők mögött. A gyermekvédelmi gyám és a szülők beleegyezésével a gyerekeket meg is keresztelhetik a szülők és konfirmálhatnak is, melyre gyakran van példa. Ebben hatalmas erő rejlik.”

A központvezető az elöregedő nevelőszülői korfában látja az intézmény legnagyobb kihívását. „Nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy a nevelőszülők utánpótlását biztosítsuk.”

Dezső Attila Képek: Füle Tamás, Freepik, Unsplash

Ki lehet nevelőszülő?

Minden 24. életévét betöltött, büntetlen előéletű felnőtt magyar állampolgár, aki elvégezte a nevelőszülői alaptanfolyamot, mely döntés-előkészítő tréningből és nevelőszülői képzésből áll.

A szükséges tudás megszerzését segíti egy 240 órás képzés, melyet később kell elvégezni.

Kötelező pszichológiai vizsgálatokon részt venni, erkölcsi bizonyítványt benyújtani és orvosi igazolás is szükséges. A lakhatási feltételek: megfelelő környezet, gyermekenként hat négyzetméternyi tér, egy szobában legfeljebb négyen helyezhetők el. A nevelőszülő legalább 18, legfeljebb 50 évvel lehet idősebb a nevelt gyermeknél, és legfeljebb öt, sajátjaival együtt hat gyermeket nevelhet.

Ha a nevelőszülőnek házastársa van, annak beleegyezése és alkalmassága is szükséges a neveléshez.

66 • Karakter • parokia.hu

CSODÁK A HITBEN Szabó Judit lelkipásztorról, a Zsibriki Drogterápiás Intézet vezetőjéről szolgálatában és magánéletében is visszatükröződik a hiteles keresztyéni lét, amely vonzza a missziós lehetőségeket. A drogszakma megalakulásáról, a kisgyermekes lelkésznők mindennapjairól és az élő hit erejéről beszélgettünk vele pécsi otthonában.

Szabó Judit nem kifejezetten hívő családban nevelkedett – árulja el. „Szüleim vallásosak voltak, de nem jártak templomba, csak ünnepekkor.” Édesanyja vegyésztechnikus volt, édesapja geofizikus mérnök. „Jó humorú édesapám végtelen türelemmel és szeretettel bírt” – emlékszik vissza. „Öcsémmel a gyerekkorunk olyan volt, mint egy véget nem érő kalandpark. Apámék extrém dolgokat találtak ki minimális pénzből. A Duna-parton vadkempingeztünk, a tengerparton sátoroztunk. Érzelmi biztonságban voltunk, fesztelenség jellemezte a családunkat.

Nem voltak merev szabályok, mindent elmagyaráztak a szüleink.”

A kis Juditot a keresztanyja íratta be konfirmációi előkészítőre. „Akkor még a kommunizmusban éltünk.

Nem tartottuk ugyan titokban, de csak ezeken az alkalmakon és otthon beszéltünk a hitről, ami kincset ért.

Templomba tizenhét éves koromban kezdtem járni, amikor már önállóbb voltam. Bekopogtam a PécsBelvárosi gyülekezet ifiórájára. Pár hete vettem részt az alkalmakon, amikor kiköltözött az akkori lelkipásztor, Szénási János a kertvárosba, és ment vele az ifi is.”

Ekkor kezdett megalakulni Pécs második gyülekezete. „Részt vettem mindenben. Klassz időszak volt. Hatással volt rám az akkori baranyai lelkészek világlátása, hite, az ifjúsághoz való viszonyuk. Fesztelenséget éreztem, mint otthon, és amit máshol felnőttektől ritkán tapasztaltam: megkérdezték, mit gondolunk társadalmi kérdésekről, és komolyan vették a véleményünket.”

Juditot a szülei jogi pályára szánták, így meglepetést jelentett, amikor a gimnázium utolsó évében azzal állt elő: a református teológiára megy. „A szüleim fogták a fejüket. Akkoriban, ’89-90-ben, az egész világ meg-

Karakter • parokia.hu • 67

változott. Új zenék jöttek, megjelent az alternatív irányzat zenében, öltözködésben, kulturális, művészeti érdeklődésben. Szombat esténként táncolni jártam a Pollack Főiskolára, vasárnap reggel már a templomban ültem. „Az akkori baranyai lelkészeké válogatott társaság volt, legtöbbjük nagyon jó képességű budapesti lelkész, akit azért küldtek ide, mert a rendszerrel nem akart együttműködni. Itt szabadok lehettek. Viccesen csak azt kérdezgették, ha éppen valamilyen határt feszegettek: miért, mit csinálnak velünk, leküldenek Baranyába?”

Szabó Judit nem az a tipikus, csendes, visszafogott hívő lány volt. „A hajamat tupírozva hordtam, mellé vörös rúzst és bőrdzsekit viseltem.

Botrányos volt a megjelenésem” – mondja nevetve. Az elhatározása, hogy a teológiára megy, azonban sziklaszilárd volt. „Felvettek Budapestre, mindenki csodálkozására. Életem egyik legnagyobb csalódása volt, mert nem az fogadott, amit Baranyában tapasztaltam.

Végül Judit is megtalálta a teológián azt a társaságot, akikkel együtt tudtak gondolkodni. Jó érzéssel emlékszik ezekre az évekre, annak ellenére, hogy egy félévre eltanácsolták: egy istentiszteleten nem az alkalomnak megfelelő öltözékben jelent meg. „Nagyon leszidtak. Utána összeértek kicsit a dolgok. Bizonyos órákra sokan nem jártak be, új volt a dékán, példát akart statuálni.” Hiába volt minden jegye jó, három professzor nem írta alá az indexét. „Nagy pofon volt ez, de végül Szénási János munkát adott a Pécs-Kertvárosi gyülekezetben arra a fél évre.”

Hitből épült rehabilitáció Hidason akkoriban volt lelkész Erdős Eszter és Victor István, akik már elkezdték a munkát a szerhasználó fiatalok között. „Rájuk érvényes

68 • Karakter • parokia.hu

volt a közvetlenség, lazaság, ami az akkori baranyai lelkészeket jellemezte. Engem ez elvarázsolt, felszabadító volt mellettük lenni.”

Már a teológia ötödik évében is szolgált velük. „Amikor mentem haza stoppal, beugrottam hozzájuk. Volt, hogy Eszter épp akkor indult bibliaórát tartani Zsibrikre, én is mentem vele.” Segédlelkészi évét már a zsibriki intézetben töltötte, a hidasi szolgálati házból járt ki. Egy évig Erdős Eszter mellett dolgozott, míg meg nem született a vezető lelkész harmadik gyermeke. „Rengeteget tanultam Esztertől: szemléletet, hozzáállást az intézményhez, a munkához. Az volt rám a legnagyobb hatással, ahogyan ő gondolkodott a mis�szióról. Mindent átgondolt, megmért azon a mérlegen, hogy hitbelileg, emberileg mennyire állja meg a helyét. Minden képzésre elküldött, semmit nem tartott meg magának.

Sokáig abból éltem, amit tőle tanultam.”

Mint mondja, embert próbáló időszak volt, amikor huszonöt évesen az intézet élére került. Akkor még hidasi presbiterek dolgoztak ott. „Akkoriban indult ez az egész szociális szakma.

Eszter a tiszta életű presbitereket vonta be a rehabilitációs munkába.

Ez az egész attól működött, hogy

hiteles életük volt, és nap mint nap együtt dolgoztak, főztek, ettek, beszélgettek a szerhasználókkal egy tiszta környezetben, ami önmagában gyógyító volt.” Később sorra jöttek a törvények, képzések, ahogy fejlődött és alakult az addiktológiai ellátás.

Szabó Judit szerényen jegyzi meg, hogy csak tették a dolgukat, miközben egy új szakma született. „És közben persze születtek a gyerekek is” – mondja, mintha mi sem lenne egyszerűbb: csecsemőt nevelni és közben rehabilitációs intézetet vezetni. „Más világ volt. Amikor az első két gyermekem megszületett, nem járt alanyi jogon gyes. Akkor a lelkésznők mind dolgoztak a csecsemők mellett. A két nagy fiam gyakorlatilag Zsibriken nőtt fel.” „Egyszer a csecsemőt beszíjaztam a kisbuszba, és a hóesésben elindultunk a szerpentinen keresztül Zsibrikre. Mai fejjel már nem tennék ilyet, de akkor nem volt sok választás: gyakran megesett, hogy a bibliaórán háttal ültem tizennyolc férfinak, szoptattam a gyermekemet, miközben magyaráztam a szentírási történetet.” Sokszor az intézetben józanodók vigyáztak a fiaira. „Vittem ki magammal a tizenkét órás műszakokra a csecsemőt.

Mindig volt olyan fiú, akinek volt

gyermeke, és tudott pelenkázni. Neki aznap az volt a feladata, hogy vigyáz Marcira, és három óránként hozza nekem etetni. Sokszor úgy hozták, hogy Judit, éhes, már nem tudom megnyugtatni.” Mindezt teljes természetességgel, vidámsággal meséli. Máshogy nem is ment volna: a férje reggeltől estig Pécsen dolgozott, meg kellett oldani a helyzetet. „Mindig volt kint járóka Zsibriken, a stábgyűlések a nappalimban voltak, a megbeszélések pedig a konyhámban. És ez így volt jó.”

A kétezres évek elején Fényes Endre lelkipásztor, aki a lelkésznő jó barátja volt még a teológiáról, az intézetben kezdett dolgozni. „Egy szolgálati ház két különálló lakásában, közös udvarban éltünk: Endre a feleségével és a három gyermekével, és a mi családunk. Így éltünk tíz évig. Közben az öt gyerekből kilenc lett. Diófára másztak, közös nagy pizzázások voltak. A nem helyiek meg is kérdezték: ez az óvoda?” – meséli nevetve a lelkipásztor.

Tíz éve dolgozott az addiktológiában, amikor minisztériumi oklevelet kapott. „Ez a szakma megerősítésének szólhatott, pedig ma is küzdünk a körülményekkel: még a kukásautó sem jön ki odáig, néha nincs áram.

De legalább már van internet, kút, szennyvízelvezetés. Sok jó munkatársam volt és van ma is. Nélkülük nem ment volna.” Időközben Bonyhádon nappali ellátást hoztak létre, beindult a prevenciós program és a támogatott lakhatás is. „Az Úristen elsődlegesen lelkésznek hívott el.

Nagy segítség volt tőle, hogy megmutatta, melyik az a közeg, amelyben Őt igazán képviselni tudom.

A hit nekem azt jelenti: nem mehetek el szótlanul az olyan igazságtalanságok, ferdítések, jogtalanságok mellett, amelyek a hétköznapokban érik az embereket. Főleg azokat, akik nem tudják megvédeni magukat.

Ugyanakkor nem tudok mindig mindenkin segíteni. Látnom kell, hogy valakiben van belső motiváció az élete megváltoztatásához – én ebbe tudok beleállni.”

Imahadjárat az életért Miközben a rehabilitáció és a szolgálat egyre gazdagodott, családi életében voltak megpróbáltatások, amelyekre nemcsak lelkészként, hanem hitben járó emberként, anyaként is választ kellett találni. Megélte azt a félelmet, hogy elveszítheti az egyik vagy a másik gyermekét. A betegségekben, aggódásokban kiforrott az Isten gondviseléséhez való ragaszkodás. Sokat imádkoztak szűkebb

családi és baráti körben, és az is előfordult, hogy ezekbe az imákba akár ötvenen is bekapcsolódtak, ilyenkor telefonon, sms-ben tartották a kapcsolatot az értük imádkozókkal. „Sokan voltak ezekben az időkben mellettünk hitben és gondoskodásban is. A Refiből hoztak levest, hogy együnk valami meleget, mert mi a férjemmel folyamatosan ott voltunk az intenzíven a fiunk mellett.

Az emberek adták tovább az imakéréseinket az ismerőseiknek. Barátaink jöttek, és az ágya felett imádkoztunk a fiamért.”

Számtalan áldást élete legnehezebb időszakában tapasztalt meg. „Az Úristen nem a baj elől, hanem a bajban menedék. Mostanában, a háborús hírek hallatán is sokan mondják, hogy bezzeg, elaludt az Úristen! Ahogyan a jó és a gonosz hangsúlyosan megjelenik a történelemben, úgy a lelkészek életében is jobban kirajzolódik, mint másokéban. Mi ezt mind megéltük.

Bár a férjem elvérzett ebben a küzdelemben” – teszi hozzá – ma már könnyedén – Szabó Judit, hiszen férje akkor végül elhagyta a családot. „Az Úristen mindenből kihozott, és mindenen átvezetett. Csodákat élek meg a hitben személyesen és a misszióban is, naponta.”

Komorné Csernáth Erzsébet Képek: Ruprech Judit

Karakter • parokia.hu • 69

LÓHÁTON A „TEMPLOMBAN” Már kisgyermekként is mindig csodálattal néztem a lovakat. Isten egyik legtökéletesebb teremtményei: erő, kitartás, akarat, alázat egyesül bennük. Annyi minden jellemzi őket, ami belőlünk, emberekből sokszor hiányzik!

Tizenkét évesen kezdtem el lovagolni, azóta is tanulom a lovaglást, a lovakat és általuk önmagamat. Négylábú társammal, Dundival tizenkét éve alkotunk egy csapatot.

Ez idő alatt rengeteg erdőt és mezőt bejártunk, kalandokban volt részünk: eltévedtünk, kutyafalka elől menekültünk, eláztunk, szarvasokkal vágtáztunk. És amikor költöztünk, átutazta velünk az országot.

Sok mindent el kellett engednünk, sok mindenről le kellett mondanunk, amikor bő másfél évvel ezelőtt az ország egyik végéből a másikba költöztünk. Több háziállatunktól elköszöntünk, akik addig velünk éltek a parókia

70 • Karakter • parokia.hu

udvarán. Gyötrődtem és imádkoztam akkoriban, és amikor kimondtam a férjemnek, hogy a lovamról nem tudok lemondani: jönnie kell velünk, felötlött bennem egy gondolat. Lehetséges, hogy ez az a ragaszkodás, ami elfordít Istentől? Ami nem neki tetsző? Amiről az ének is beszél: „Vedd el tőlem mindenem, ami gátol Feléd!” Rágódtam ezen, de ma már hiszem, hogy mindaz, amit kaptam, és kapok a mai napig egy-egy lovas élménnyel, építi a hitemet. Ahogyan hangzik az ének második versszaka: „Add meg nekem mindenem, ami segít Feléd!”

A lovaglás nekem nem csak sportot, hobbit, kikapcsolódást jelent.

Talán a legmélyebb Isten-kapcsolatot élem meg, amikor kimegyek a természetbe négylábú társam hátán.

Bármilyen rossz hangulatban vagyok is addig, ott a szépet látom, és hálát érzek. Amikor csak a paták halk dobogása, a madarak éneke, és időnként a lovam prüszkölése hallatszik, akkor a csend és a béke kinyitja a világot. Azt a világot, amelyet nap mint nap meg kellene tapasztalnunk: Isten csodálatosnak teremtett világát. A legkisebb csodáktól a legnagyobbakig: az úton szaladgáló mezei egerektől, a faágon megülő hókristályokon megcsillanó napfényen át a hatalmasan magasodó hegyekig. Amikor a hegyormot vörösre festi a lenyugvó nap fénye, vagy épp feketén gomolygó viharfelhők ölelik körbe a csúcsot: csak csodálni tudom az Úr teremtett kincseit.

A domboldalakon felkaptatva és visszanézve a tájra, miközben tüdőmet mintha fizikailag is tisztítaná a friss levegő, mindig azt érzem: minden rendben van. Egyszer egy szintén lovas kollégám fogalmazta meg: „amikor a mezőn vágtázok, szinte érzem, ahogy a menetszél kisöpör a fejemből mindent, ami nem oda való.” A lovaglás tisztít, elcsendesít, és arra irányítja a figyelmet, amire kell.

Sokáig nem mertem kimondani, amit ma már egyre többször megteszek: sehol máshol nem érzem közelebb magam a Teremtőhöz, mint az Isten kék ege alatt, lóháton, a természetben. Egy négyszáz kilós állaton, akinek nem lenne muszáj, mégis együttműködik velem, együtt rezdülünk: érezzük egymás félelmét, feszültségét, nyugalmát. Körülvesz bennünket a teremtett természet, amely mindig újat és mindig mást mutat: a tavasz sokat ígérő bimbó-

zását, a nyár buja zöldjét, az ősz csodálatos színkavalkádját, a tél fagyos, hólepte titokzatosságát vagy épp sáros, latyakos szürkeségét. Lóhátról mind gyönyörű. Még a legszürkébb, legködösebb időben is kivirágzik az ember lelke, ha lóra ül. Rajta keresztül tanít az Isten.

Jó néhány évvel és három gyermekkel ezelőtt nyaranta Erdélybe jártam lovastúrákra. Az egyik ilyen alkalommal épp a Gyergyói-havasok rengetegében lépdeltünk lovainkkal: a hatalmas fenyők olyan sűrűn fogtak körbe bennünket, hogy eltakarták az eget, leveleik zúgtak a viharos széltől, az ég megállás nélkül dörgött felettünk. Ekkor éreztem igazán testben és lélekben, hogy mennyire kicsi és jelentéktelen vagyok ebben a világban: bármi megtörténhetett volna ott. De az Úr azt is megmutatta, hogy Ő számontart és a tenyerén hord, a javamat akarja. Olyan sok mindent ad a Teremtő egy-egy lovaglás során: felejteni segít, gondolatot ébreszt, érezni és látni tanít.

Amióta nem élhet velünk egy udvarban Dundi, egy hatalmas tanyán lakik ridegtartásban. Hatalmas legelő, zöld fű, szabadság. Gyönyörű dolog a lótartás így is. A tél – főleg a latyakos – persze nem a legszebb része: ilyenkor gyakran úgy vezetem ki a karámból, hogy a sár páncélt képez rajta. Hosszú idő, amíg levakarom róla a megkeményedett sarat, de ez segít egymásra hangolódni. Ilyenkor érnek össze a világaink. Az én rohanóm, ahonnan beesem hozzá, és az ő nyugodt, csendes, szénázással töltött világa. A minap fogalmaztam meg magamban, hogy ez a sárvakarás

egyfajta meditáció. Elcsendesedés, ráhangolódás. Mindennek van jó oldala, csak meg kell azt látni. Az Úr erre is tanít a lovamon keresztül. És megszámlálhatatlan áldást ad: bejárhattam a Gyergyói-, a Kelemen-, és a Görgényi-havasokat, láthattam az esztenákon élő pásztorok életét, hallhattam éjszaka sátorból a farkasok üvöltését, jártam olyan hegyi úttalan utakon, ahol a világháború óta nem jártak. Láthatom a csodát, ahogyan változik a táj napról napra, hétről hétre, átélhetem a vágta semmihez sem fogható szabadságát. Áldásként élem meg azokat a lovasokat, akiket mellém ad az Úr.

Amikor új helyre költöztünk, egy olyan bajtársra találtam, akivel nemcsak a lovak szeretetében, hanem hitben is egy húron pendülünk. Így igazi lelki élmény egy-egy tereplovaglás, melynek során gyakran dúdolgatom annak a bizonyos dalnak a dallamát, és jut eszembe az utolsó versszaka: „Én Uram, én Istenem, fogadd el az életem, hadd legyen egészen a Tiéd!”

Mert nem láttam még szebb templomot annál, amelyet az Úr minden egyes alkalommal újrafest és átrendez, amikor kimegyek a természetbe, a teremtett ég alá, lovagolni.

Komorné Csernáth Erzsébet Képek: Komorné Csernáth Erzsébet, Kovács Attila

Karakter • parokia.hu • 71