Gyülekezeteinket mi tartjuk fenn!

GYÜLEKEZETEINKET mi tartjuk fenn!

Számos gyülekezetben jelentős bevételkiesést okoz a koronavírusjárvány miatti kijárási korlátozás. Miből élnek gyülekezeteink, és mit tehetünk saját közösségünkért krízishelyzetben?

„Az általunk ismert történelemben soha nem éltünk át a jelenlegi járványhelyzethez hasonló krízist. Kétféle gyülekezet van Magyarországon: az egyik rendelkezett tartalékokkal, a másik nem. Főként kis gyülekezeteket sodort nehéz helyzetbe a járvány, hiszen ők eddig is hónapról hónapra próbáltak fennmaradni” – számolt be érdeklődésünkre Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese. Ez az oka annak, hogy egyházmegyéje a működési költségeire kapott egyházkerületi források egy részét átcsoportosította a válság kezelésére. „Idén több gyülekezetnek küldött az egyházmegyénk pénzügyi támogatást, mert nem tudták lelkészeik havi fizetését biztosítani.” A közegyházi bevételek azonban csak arra elegendők, hogy a közösen viselt terheken túl a gyülekezetek fennmaradását segítsék. Segíteni azonban csak ott lehet,

ahol van önerővel rendelkező közösségi élet. Hogy válik ezt lehetővé? – az alábbiakban ezt részletezzük.

Miből gazdálkodnak a gyülekezetek?

Míg némely gyülekezetek anyagi értelemben lélegeztetőgépre kerültek, máshol megdöbbentően nagylelkű adományok érkeztek már a tavaszi kijárási korlátozás ideje alatt is – árulta el az esperes. „Nagy a szórás, nem lehet sztereotipizálni, hogy a nagyvárosban többet adnak – ez a hívek szívén múlik, nem is mindig az anyagi lehetőségeiken.” Gyülekezeteink tehát önfenntartók, vagyis abból gazdálkodhatnak, amit a hívek összeadnak. Működési költségeikre két bevételi forrásuk van: az önkéntes egyházfenntartói járulék és a perselypénz. Ezért lényeges, hogy amikor valamilyen oknál fogva nem tudunk személyesen részt venni az istentiszteleten vagy elmenni a lelkészi hivatalba, az egyházfenntartói járulékot és a perselypénzt át is utalhatjuk a gyülekezetünk bankszámlaszámára, akár e-bankon keresztül. Ebben akár segíthetünk is azoknak, akik nem használják vagy nem ismerik ezt a lehetőséget.

Az önkéntes egyházfenntartói járulék

Miért gondolják úgy sokan, hogy az állam tartja fenn a gyülekezeteket? Miből gazdálkodik az egyház, és mire költi bevételeit? Mit ér az egyszázalékunk? Kapcsolódó cikkünket Miből él az egyház? címmel a Parókia portálon olvashatják.

Templomi istentiszteletre és gyülekezeti lelkialkalmakra járhat bárki, aki nem fizet egyházfenntartói járulékot. A választói névjegyzékbe azonban csak azok a felnőtt gyülekezeti tagok kerülnek be – és választhatnak presbitereket, illetve lehetnek maguk is választhatók –, akik egyházfenntartói járulékot fizetnek, ezzel is kifejezve a gyülekezet iránti elkötelezettségüket. Ez az elkötelezettség jogosítja fel őket arra, hogy a gyülekezetről szóló döntésekben részt vegyenek. Felnőtt gyülekezeti tagnak az számít, aki konfirmált, ám egyes helyeken fenntartói járulékot csak 18 éven felüliek fizetnek, máshol a fiatalabbak mérsékeltebb összeggel járulhatnak hozzá a gyülekezet önfenntartásához. Ennek mértéke és gyakorisága eltérő. Sok helyen évente egyszer fizetik a hívek, nagyobb, élénkebb missziós tevékenységet folytató és több lelkészt is alkalmazó gyülekezetekben akár havonta. Van, ahol a presbitérium ajánl egy bizonyos összeget, amelynek csak az adakozókedv szab határt. Élő gyülekezetekben nem veszett ki a tized felajánlásának hagyománya sem. A Zsinat ajánlása szerint a havi fizetésünknek legalább 1 %-át havonta a gyülekezetünknek adhatjuk – ez a minimumot jelenti, bár ez sem kötelező. Segítséget jelent saját közösségünknek, ha valóban havonta küldjük ezt az összeget, és nem egy összegben fizetjük be év végén – úgy nehezebb is erre a kiadásra elszánnunk magunkat. „Régen mindenki számára érthető és magától értetődő volt az egyházközség anyagi életének számontartása. Legalább két generáció nőtt föl azonban, amelyik már nem így szocializálódott. Természetesnek veszik, hogy ott áll a templom, lakik itt egy lelkipásztor, van lelkészi hivatal, fűtött gyülekezeti ház, szól a harang, hiszen befizetjük a számláinkat…” – sorolja Takaró András. „Egyháztagként hozzájárulok a működés költségeihez, és részesülök a szolgálat áldásaiból – ezért van az egyházfenntartói járulék. Ez alapvetően jó dolog, ha szívből születik, mert gondoskodó odafigyelést jelent: kifejezi, hogy nekem ez számít. Ezért pedig mi, lelkészek köszönettel tartozunk.” Az önkéntes egyházfenntartói járulék befizetésére senki sem kötelezhető, de ha akarjuk, akár visszamenőleg is önként odaadhatjuk, ha korábban nem fizettük be. Amikor templomi esküvő megbeszélése vagy haláleset miatt fordulnak a lelkészhez a magukat reformátusnak vallók, a legtöbb lelkipásztor ezt missziós lehetőségnek látja, amin keresztül bevonhatja a családot a gyülekezet lelki közösségébe. Vagyis, részesülhetnek az egyházi szolgálatból akkor is, ha akár ők, akár az elhunyt korábban nem vették ki a részüket a közös teherviselésből, amely nem mellesleg lehetővé teszi a feléjük való szolgálatot is.

Mi az a stóla?

Fontos leszögezni, hogy a járulék befizetésével nem közvetlenül a lelkészünket támogatjuk, hiszen a befizetett összeg a gyülekezeti pénztárba kerül. Van azonban egy sajátos lelkészi illetmény, a stólapénz, amely olyan lelkészi szolgálatért adható, amelyek a mindennapokban plusz feladatokkal, időráfordítással járnak a lelkésznek – fogalmazott az esperes. Ilyen az esküvői és a temetési szolgálat. A stóla a lelkipásztor javadalma, amelynek 15%-át a Lelkészi Nyugdíjintézetnek nyugdíjjárulékként továbbítja a gyülekezet. Temetési és esküvői szolgálatok kérésekor megjelenhetnek plusz költségek is: például a templom takarításáé vagy a kántor felkéréséé. A keresztelés és az úrvacsora kiszolgáltatása szentség, ezért ezekért nem fogadnak el stólát a lelkészek.

A perselyadomány

A gyülekezetek másik fő bevételi forrása a perselyadomány, amely titkos, névtelen adomány. A presbiterek számolják össze, és helyezik el a pénztárban az istentisztelet után. A koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás idejére az egyházkerületek vezetői azt tanácsolják a híveknek, hogy hétről hétre tegyék félre a perselybe szánt összeget, és egy összegben helyezzék el templomuk perselyébe a kijárási korlátozás feloldása után. A perselyadomány az istentisztelet része: felajánlás Isten munkájára, amelyet embereken keresztül végez. Egyben a gyülekezet gazdálkodásának egyik alappillére, ebből biztosítják a lelkész fizetését és állják a rezsiköltséget. Régebben szokás volt az is, hogy a hívek Isten iránti hálájukat azzal fejezték ki, hogy anyagi javaikból az Ő szolgálataira tettek felajánlásokat. Ma ez az ünnepekkor az úrasztalára elhelyezett hálaáldozati boríték átadásával vagy az Isten dicsőségére tett felajánlásban fejeződik ki. „Ez utóbbi kezd kikopni a gyülekezetek életéből. Régen, ha valakinek nagy öröme volt, vagy imádkozott, és Isten megsegítette, meggyógyult, megosztotta ezt az örömét, és hozott ilyen felajánlást. Ha meghalt valakije, emlékharangot kért vagy örökölt valamit, akkor ez magától értetődő lelki mozdulat volt” – idézte fel Takaró András. Mindkét adomány – a boríték és az Isten dicsőségére tett felajánlás is – perselyes adománynak számít, és a gyülekezeti kasszába kerül.

Mire költenek a gyülekezetek?

A lelkészek és a gyülekezeti munkatársak bérét és a rezsit a már említett két bevételi forrásból fizetik a gyülekezetek: az önkéntes egyházfenntartói járulékból és a perselypénzből. Nagy gyülekezetekben szükség van több lelkészre is – számukról, beosztásukról, feladataikról és bérezésükről a presbitérium dönt. A fizetett munkatársak közé tartozhat még az egyházfi, a könyvelő, az orgonista-kántor, a diakónus, a takarító és a hivatalvezető. A hittanoktatók bérét állami normatívából fedezik az iskolák, csakúgy, mint a többi pedagógusét, noha előbbiek díjazása gyakran nem éri el utóbbiakét. A presbiterek és más szolgálattevők nem kapnak fizetést. A gyülekezet tehát állásfenntartó, ezért is fizeti a lelkészek utáni nyugdíjjárulékot a református nyugdíjintézetnek. A presbiterek többéves, évtizedes rálátással számolják ki az előttük álló év költségvetését, amelyet egyensúlyban tarthat időnként egy-egy örökség vagy nagyobb adomány. Az, hogy a gyülekezetekben költségvetésszerűen kell gazdálkodni, azt is jelenti, hogy a lelkész megállapított bérénél sem többet, sem kevesebbet nem adhatnak az adott évben. A költségvetés tíz százalékát meghaladó eltérést a presbitériumnak újra meg kell tárgyalnia, és fel kell terjesztenie egyházmegyei jóváhagyásra, ez azonban ritkán fordul elő. Az egyházközségek a hívek adományaiból fizetik a templom, a parókia és a gyülekezeti ház teljes rezsiköltségét, az összes gyülekezeti épület biztosítását, a karbantartási munkákat, valamint a lelkészi hivatal működési költségeit. Valamennyi lelkipásztor lakhatásáról gondoskodnia kell a gyülekezetnek. A misszióra is a gyülekezet adományaiból fordítanak, így a táborokra, csendesnapokra, konferenciákra, testvérgyülekezeti találkozókra. A rászorulókat is támogatják, van, ahol erre a célra külön diakóniai perselyt különítenek el. A koronavírus-járvány miatt sokan elveszítet-

ték munkájukat, ezért vannak gyülekezetek, ahol kifejezetten az ő átmeneti megsegítésükre gyűjtenek célzott perselyadományt. Tudunk olyan nagyvárosi gyülekezetről, amely a járvány idején felajánlotta segítségét egy kisebb, vidéki gyülekezetnek anyagi nehézségei enyhítésére. Nem ritka az sem, hogy valamilyen célra gyűjt a gyülekezet: ki akarja festetni a gyülekezeti házat, harangot akar öntetni vagy támogatni szeretne egy külmissziói munkatársat – ezekre céladományt ajánlhatnak fel a hívek. Ezeket arra is kell felhasználni, amire gyűjtötték őket. Ha egy gyülekezet iskolafenntartó, az iskola működését nagyrészt a gyermeklétszám alapján megállapított állami normatívából biztosítják, mivel az iskola közfeladatot lát el. Ezt egészíti ki a gyülekezet, a közegyház és a szülők részéről érkező támogatás, illetve felajánlás, valamint a pályázati források. Állami vagy önkormányzati támogatást kizárólag építkezésekre, felújításokra vagy táborokra, kulturális rendezvényekre kaphatnak gyülekezetek – szintén akkor, ha pályáznak. Erről minden részletre kiterjedően el is kell számolniuk. További bevételi forrásként szokták számontartani az egyházi fenntartású temetőt, ám az sok esetben inkább többletráfordítást jelent a gyülekezet számára.

Szolidaritás

Bevételeinek felhasználásakor az egyház a szolidaritás jegyében gondol azokra az ügyekre és közösségekre is, amelyeknek nagyobb, akár sürgős szükségük van a közösségi háló megtartó erejére, így anyagi forrásokat mozgósít máshová is. A gyülekezetek ugyan önfenntartók, de olyan horderejű munkát, mint például a bibliakiadás, egyikük sem tud vállalni, ezért is jöttek létre a Magyar Bibliatársulathoz hasonló szervezetek. Az egyházmegyék minden évben egyszer gyülekezeteik perselyadományát a bibliatársulatnak adják. Egy másik perselyadományt egy Magyarország területén épülő vagy felújítás alatt álló református templom javára adnak tovább. Ezen kívül tehetnek további felajánlásokat is. A Délpesti Református Egyházmegye gyülekezetei például egy vasárnapi perselyadományt olyan kis gyülekezetnek ajánlanak föl saját megyéjükben, amelyik a lét és nemlét határán egyensúlyoz – tudtuk meg Takaró András esperestől. Ezen kívül minden évben történhet olyan rendkívüli esemény – katasztrófa –, amelyre a református egyház valamennyi gyülekezete felajánlja egy vasárnapi perselypénzét.

Miből élünk voltaképpen?

Mindebből körvonalazódik, hogy az anyagi kérdések lelki és szemléletbeli kérdések is, amelyek tükrözik a gyülekezeti kapcsolódásunk mélységét, és megfordítva: a gyülekezetünk kapcsolódását hozzánk. Tudjuk-e, miért tart el a gyülekezet egy vagy több lelkipásztort? Magunkénak érezzük-e a közösséget, vagy a kötődésünk inkább arról szól, hogy református szertartásban szeretnénk részesülni életünk fordulópontjain? Lelki vezetőként végzünk-e az élet minden területére kiterjedő missziót, segítjük-e az igehallgatókat például abban, hogy érett felnőttségre jutva anyagi felelősséget vállaljanak azért, ami érték? Ha hisszük, hogy a gyülekezetünk Isten munkájába kapcsolódott be, akkor a gyülekezetre bízhatjuk adományainkat, hogy jól sáfárkodjon vele, és arra fordítsa, amire a legszükségesebbnek ítéli meg annak vezetése. Támogathatunk, persze, emellett sok más civil kezdeményezést is, de ha lelki közösséget élünk meg Krisztus egyházával, anyagi odaszánásaink sorában első helyre kerülhet saját gyülekezetünk támogatása. Ennek feltétele a hit mellett, amelyben osztozunk, a megfelelő kommunikáció és a bizalom, valamint a precíz és átlátható elszámolás. Gyülekezeti részről érdemes megmondani, mire kérünk, mekkora segítség az, ami már számít, és jó, ha az eredményt is meg tudjuk mutatni. Gyülekezeti tagként pedig számot vethetünk elköteleződésünkkel és felelősségünkkel, előre gondolkodva arról is, hogyan segítjük közösségünket, amikor a járvány újabb hulláma ér el bennünket. Persze, csak akkor, ha a miből élünk kérdésre nem elsősorban egy sok tényezőtől függő pénzösszeg kiszámításával, hanem szívből jövő válasszal tudunk felelni.

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás