Katolikus papból református lelkész

Egy hivatását szerető, ám egyháza tanításaiban megingó katolikus pap és egy nyakas kálvinista családból származó nő egymásra és Istenre találásának története.

Valóságos csoda, hogy itt ülünk a ménteleki református parókián, Ritter Nándor lelkésszel, feleségével, Ritter Idával és három gyermekükkel, Bálinttal, Csanáddal és Johannával. Egyikük viccesen meg is jegyzi: a cölibátus az életére tört. Hogy hogy is volt ez pontosan, azt meséli el Ritter Ida nemrégiben megjelent könyve, amelynél aligha találunk komplexebb műfajút a könyvesboltok mai kínálatában: egyszerre önéletrajzi mű, teológiai értekezés és életvezetési kalauz – ez utóbbi nem is áll messze a párkapcsolati mediátorként és életvezetési tanácsadóként is tevékenykedő szerzőtől, aki ezúttal elsősorban lelkészfeleségként reflektál az elmúlt 25 évre. Igen, emberöltőnyi idő igazolja választásukat, innen viszszatekintve pedig már el lehet beszélni az alig elbeszélhetőt: egy katolikus pap és egy nyakas kálvinista családból származó lány szerelmét, az utat a cölibátus megkérdőjelezésétől a papi pálya elhagyásáig, majd az Istennel való kapcsolatuk komolyra fordulását és az újbóli lelkészi elhívást, végül pedig közös életük értékmozaikjait. Mielőtt belevágnak történetükbe, leszögezik: nem

katolikusellenesek, és nem szeretnék mások hitét sem rombolni. Épp ellenkezőleg: élettörténetük megosztásával Isten gondviselő szeretetéről tesznek tanúbizonyságot.

Dallas helyett fagytemplom

A rendszerváltás után az emberek élénk érdeklődést mutattak a hit kérdései iránt, vágytak rá, hogy többet halljanak Istenről – veszi fel a fonalat Ritter Nándor. Inspiráló közegbe – Európa legnagyobb egyházközségébe – érkezett ő maga is, akkor még fiatal katolikus papként. A nagyvárosi nagytemplomot fagytemplomnak is nevezték, mert méreteiből adódóan kétezer ember is helyet foglalhatott benne. „Mégis, amikor Nándi prédikált a diákmiséken, kevésnek bizonyult az ülőhelyek száma, az emberek még a padok mellet is álltak. Hihetetlen megszólító ereje volt” – fűzi hozzá felesége, Ida. Ő maga tizennyolc évesen kereste fel a felnőtt hittancsoportot, amely péntekenként egy időben volt az akkor népszerű sorozattal, a Dallasszal. Mégis annyian jelentkeztek, hogy kétfelé kellett bontani az ifjúsági csoportot. Ida hamar beépült a közösségbe, szervezőtehetsége révén aktív tagja lett a társaságnak. A húszas évei második felében járó katolikus pappal barátokként, munkatársakként tekintettek egymásra, Ida szigorú neveltetése és Nándor elköteleződése a papi pálya iránt nem is engedett meg többet. Idának udvarlója is akadt egyik ifistársa személyében. Csakhogy szilárdnak hitt világuk már régen repedezett.

„Akkor mi most a könnyebbik utat választjuk?”

A fiatal pap hatodik éve állt szolgálatban, amikor komoly kétségei támadtak a cölibátust illetően. Már a teológián is megfogalmazódtak benne kérdések, de most már azt is látta, az évek során mennyire elmagányosodnak a papok. „Akkoriban indultak újra a szerzetesrendek, de sajnos sokan visszaléptek, mert érezték, hogy a cölibátus olyan döntés, amelyet egy életre vállalni nem könynyű. A szemináriumon mi még heten kezdtük meg a tanulmányainkat, de én voltam az egyedüli, akit pappá szenteltek. Bennem akkor az evangélium szava élt: ha értem elhagyod, százannyit kapsz.” A papi szemináriumban kéthetente laikusképzés is folyt. „Ilyenkor szerették, ha mi, kispapok nem vagyunk ott, hiszen egy ilyen képzésre már akkor is a lányok jelentkeztek többen. Úgyhogy mi hétvégenként gyülekezeteket látogattunk, hittanórákat, bibliaórákat tartottunk. Az öreg papok megrökönyödve kérdezték: ti Bibliát adtok az emberek kezébe? Ez valami szektás dolog? Nem is lettek püspökök a tanárainkból.” Tanulmányai alatt egyszer sem kapott megnyugtató választ arra a kérdésre, hogy mi indokolja a cölibátust, a papi nőtlenséget. „Azt mondták, könnyebb úgy szolgálni, hogy nem sír a gyerek, meg nem panaszkodik otthon az asszony. Mi pedig csak néztünk egymásra, és azt kérdeztük: ezek szerint mi a könnyebbik utat választjuk, ha nem lesz családunk?” De ő még ekkor is elkönyvelte magában: Isten országáért és az evangélium ügyéért vállalja az egyedüllétet – vallotta meg. „A nálam fiatalabbakra a gyermekeimként, a nálam idősebb egyháztagokra pedig szüleimént, nagyszüleimként tekintettem.” A probléma akkor jelentkezett, amikor papként ráébredt, hogy elkerülhetetlen az elmagányosodás. „Nyaralni is úgy voltam, hogy a szabadságom idején táborozni mentem a gyerekekkel vagy a családokkal. Aki táboroztatott már valaha, az tudja, hogy ez nem éppen a pihenésről szól, kőkemény felelősség. Ebben elfárad az ember. Próbáltam az imaéletembe többet fektetni, de valami tagadhatatlanul hiányzott.” Az is megfordult a fejében, hogy az üres plébániára árva gyerekeket is maga köré gyűjthetne. „Ezt viszont nagyon önzőnek éreztem volna. Kilencéves voltam, amikor elveszítettem az édesanyámat. Pontosan tudom, hogy egy gyereknek szüksége van apára és anyára is, ezért ez mindig csak álom maradt.”

Ida szerelmes, csak másba

Ida már fiatalon vágyott arra, hogy feleség és édesanya lehessen, számára az otthonteremtés mindig is meghatározó volt. Éppen ezért nem értette, miért nem tudja jó szívvel fogadni akkori udvarlója házassági terveit. Miért tör ki rajta szó szerint a pánik, ami miatt orvoshoz is kellett fordulnia, és a mindig aktív lánynak miért esik nehezére a tanulás, a társasági lét? Egyre többet jutottak eszébe fiatal papja szavai, aki már korábban is megfogalmazta, hogy nem jó, ha mély lelki kapcsolat alakult ki közöttük, mert ilyen beszélgetésekből születik a szerelem. Ida számára tabu volt beleszeretni egy papba, közeledni hozzá – talán ezért eshetett meg, hogy azt is csak sokára ismerte fel: már rég őt szereti. „Megfogalmaztam neki egy levelet, amelyben leírtam, hogy vagyok, és gyötrődések között, de rákérdeztem ezekre az utalásokra is. Nándi a válaszában mintegy önmagát is győzködve tagadta, hogy ő szerelmes lenne belém, de volt egy mondata, amely éppen erről árulkodott, leleplezte őt: egy őszinte barátság többet ér, mint egy beteljesületlen szerelem. Mégsem foglalkoztam ezzel többet, le akartam zárni a kérdést, és le is zártam. Ahogy a párkapcsolatomat is: felismertem, hogy nem mehetek feleségül ahhoz a fiúhoz, akivel kapcsolatban nincs teljes békességem.”

Szeretetre tanítunk – család nélkül Nándor sem így tervezte. „Kézzellábbal tiltakoztam az ellen, hogy szerelmes legyek. Én az Istenbe vagyok

szerelmes, és nagyon szeretem, amit csinálok – hajtogattam magamnak. Végül a paptársaimhoz fordultam segítségért.” Nehéz szívvel beszél erről, azt mondja, nem az a célja, hogy önmagát igazolja, vagy hogy mások hitét rombolja. „Volt, aki azt tanácsolta, hogy igyunk, más azt mondta, kapcsold be a rádiót, utazz, és olyan is, akihez megbeszélt időpontra elautóztam, és még csak ki sem jött a kapuba sem, úgy üzente meg, hogy fáradt és nem tud most beszélgetni. Végül olyan is akadt, aki azt mondta: ha tejet akarsz inni, nem kell hozzá megvenned a tehenet is. Az, hogy nem kaptam meggyőző, érdemi segítséget, elgondolkodtatott arról, hogy végül is miért is küzdök.” Nem csak a cölibátus helyessége foglalkoztatta önmagában – tette hozzá. „Mindig az volt a kérdésem, hogy mitől lesz hiteles a szolgálatom, az életem. Azt láttam, hogy ez a fajta életvitel nem teszi hitelessé a papi szolgálatot. Szeretetre tanítunk – család nélkül. Holott a Biblia szerint az legyen püspök, aki előbb a saját családjában bizonyított, ezzel nyerte el a hitelét, hogy egy nagyobb közösséget rábízzanak. Ezen a ponton szöget ütött a fejembe, hogy mi van, ha a kérdésemre Ida a válasz. Megértettem, hogy döntenem kell.”

„Isten útja, hogy legyen családom”

Ida nem tudott Nándor vívódásairól, és a levélváltásuk után úgy döntött, nem is megy a plébánia közelébe, tiszteletben tartja a hivatását. A férfi kereste fel őt néhány héttel később. Megvallotta, hogy szerelmes a lányba, és szeretné, ha jobban megismernék egymást, és együtt gondolkodnának tovább arról, lehetne-e közös jövőjük. Így valahányszor Pesten járt, ahol Ida tanult, találkoztak. Baráti találkozóikon külön-külön élt bennük a remény, hogy talán egyszer majd szabad utat engedhetnek érzéseiknek. Kérdésemre, hogy akkor is otthagyta volna-e a papi hivatását, ha Ida nem viszonozza az érzéseit, azt mondta: előbb-utóbb igen. Nem tudta, hogy a lány hozzámenne-e feleségül, de a cölibátusról, és az egyház rendjét elfogadva azzal együtt a papi hivatásról is lemondott. Döntését egy mise közben jelentette be az egyik kis gyülekezetben, ahová addigra áthelyezték a történtek miatt. A jelenlévők biztosították szeretetükről, támogatásukról, bár volt, aki szomorúan kérdezte meg: nem nősülhetne meg és maradhatna egyszerre a papjuk is? Bár sokan próbálták lebeszélni erről, Nándor másképp vélekedett. „Úgy éreztem, az Isten útja, hogy legyen családom. Csak az fájt, hogy ezt katolikus papként nem tehetem meg.” Eközben Ida is harcolt magában. Egyszer emlékezetes álomképet látott: Nándor és ő a nagyvárosban sétálnak, háttérben a katolikus templommal, két nagyobb gyermek és egy karon ülő társaságában – és valóban, később két fiuk és egy kislányuk született. Ekkor azonban még csak álom volt mindez. Szerelmesen,

önmagával, neveltetésével is hadakozva mondta ki Istennek: legyen meg a te akaratod. Mire Nándor döntést hozott, már Idában is megérett a gondolat, hogy ha nem lenne a cölibátus, szívesen lenne a férfi felesége. De ilyesmire sosem jutott volna eszébe kérni őt, az „alternatív” megoldások pedig szóba sem jöhettek. Miután Nándor letette a reverendát, és becsukta maga mögött a plébánia ajtaját, együtt utaztak a fővárosba, ahol Ida tanult, hogy közösen folytassák útjukat. A férfi nevelőotthonban dolgozott, és Ida kollégiumában lakott. Nem tartották helyesnek – még ha nem volt is ott, akkor másra lehetőségük –, hogy már a házasságkötésük előtt együtt éltek. Elköteleződésük egymás iránt, és elhatározásuk, hogy szövetséget kötnek Isten előtt, azonban mindvégig szilárd maradt.

„Ez ellen tiltakoztam?”

Hozzátartozóik nehezen emésztették meg a házasságkötésüket és fiuk pályaelhagyását is. „A férjem családja hithű katolikus család, az édesapja úgy élte meg a döntésünket, hogy azzal az üdvösségünket kockáztatjuk” – fogalmaz Ida. „Apósomban sokáig ott dacolt, hogy mit kellene gondolnia az alapján, hogy látja az áldást az életünkön, és mi lenne a helyes katolikus hite szerint. Meg tudtuk érteni. Több mint húsz éve tartó házasságunkat és a gyermekeinket látva, és azt, hogy mennyire szeret minket a gyülekezet, tavaly nyáron mégis zokogásban tört ki: ez ellen tiltakoztam? Őt is meglepte, hogy Isten képes volt ezt kiformálni benne.”

Személyes reformáció

Nándor és Ida azért mertek a nehézségek ellenére is rálépni a járatlan útra, mert hitték, hogy Istentől való a következő lépés. Életük minden pontján az Ő akaratát keresték. Nem tervezhették meg előre azt sem, hogy végül a református egyházban lelnek otthonra. Csakhogy miután megkezdték közös életüket, Ida szüleihez csatlakozva református istentiszteletekre kezdtek járni. Ida ekkoriban erősödött meg a hitben, Nándor pedig ismét találkozott a reformáció tanításaival. „Beszélgetéseim egykori pannonhalmi református diáktársammal, a katolikus papi szeminárium bibliaközpontúsága és a katonaságnál eltöltött évek sok mindent átértékeltek bennem. Marcaliban több református lelkésszel voltam együtt katona, óriási hitvitákat folytattunk. Nagy hatással voltak rám ezek a beszélgetések, de akkor még túlzott önbizalomnak tűnt, hogy valaki tudja, hogy ő megváltottként a mennyországba megy. Később aztán megértettem, hogy a reformáció öt alaptanítása – egyedül a Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből, egyedül Krisztus és egyedül Istené a dicsőség – a Biblia helyes értelmezése. Idával együtt konfirmáltunk.”

Katolikus papból református lelkész

A nevelőotthonban végzett munka és egyáltalán a civil élet felismertette vele, hogy az embereknek nemcsak keretekre és hagyományokra, de élő kapcsolatra is szükségük van Istennel – állítja. Sokan bátorították, felnőttek és a gyerekek is, hogy ismét lépjen lelkészi pályára – mert azt láttak benne: lelkipásztort. Így történt, hogy száz év óta először ismét katolikus papból lett valaki református lelkész. Ehhez Nándornak különbözeti vizsgát is elég lett volna tennie, mégis éveket kellett járnia református teológiára, és még utána sem kapott lelkészi állást. Valószínűleg nem nézték jó szemmel, hogy a valamikori katolikus pap, akit sokan szerettek, a másik felekezet lelkészeként álljon vissza a szolgálatba, főleg nem ugyanott. Sok nehézségen kellett keresztülmenniük ezután is, Ida teljes történetüket megírta nemrégiben kiadott könyvében. Mindezt azért tette, mert hisz abban, hogy az őszinteség, az áttetszőség nyomában áldás fakad, és nem utolsósorban szeretett volna bizonyságot tenni arról, Isten hogyan vezette őket eddigi útjukon. „Az evangélium megreformált minket, ezért tudtunk itt maradni a pofonok ellenére is. Bár van, aki ma is örökbefogadott gyermekekként tekint ránk az egyházban, mégis teljes jogú gyermekek vagyunk Isten családjában, ezért beszélhetünk őszintén a jóról és a rosszról is. Az életünk középpontjában Krisztus van.”

Jel és bátorítás

Méntelekre hét évvel ezelőtt kerültek, a kis gyülekezet lélekszáma azóta megtízszereződött. Nándor tizenöt éves református lelkészi szolgálata alatt hirdette az Igét idősek otthonában, hajléktalanok között, most pedig börtönlelkészként is szolgál. De ez már nem ugyanaz az egyszemélyes misszió, mint amit katolikus papként végzett. Idával ketten bár tűz és víz – intették is őket, akik egy emberöltővel ezelőtt le akarták beszélni a házasságról –, mára közös életük példázza: ők ketten kiegészítik egymást. De nemcsak a hitvestársak, hanem a gyerekek is szolgálnak a református közösségben, mindenki a maga ajándékai szerint, számukra ez a természetes. Családjuk egysége jel és bátorítás mások számára is. Mindezt, persze, könnyű mondani. Ida épp ezért dolgozta ki azt a modellt, amely az életüket – ahogy ő fogalmaz – boldogéletté teszi, így, egybeírva. De hiszi, hogy másokét is – ezért fogott hozzá a munkához. Huszonegy értékmozaikot különített el, ezekről ír művében, amelyet eddig olvasói a Biblia igazságait a mindennapokban megélni segítő kézikönyvként tartanak számon és ajándékoznak tovább. Az önvizsgálat és az Istennek való engedelmesség szabad utat készít az áldásnak – vallja a lelkészfeleség. „Vissza kell térnünk az evangéliumi alapokhoz. A világnak az élő Krisztusra van szüksége.” Lelkész férje hozzáteszi: „Fordítva ülünk a lovon, ha megyünk a magunk által kiválasztott cél felé, és azt várjuk, hogy Isten áldja meg azt. Isten azt a törekvést, vágyat áldja meg, ami neki kedves. Mi kerestük Isten akaratát az életünk minden pontján, és megtapasztaltuk, amit ígért: közeledjetek hozzám, és én közeledni fogok hozzátok. Ha őszintén keressük Istent, vágyjuk Őt, akkor meg fogja mutatni magát.” Ritter Ida Nagyobb Ő. Katolikus papból lett református lelkipásztor feleségének vallomása + Értékmozaik. Út a boldogélethez című könyve kapható a budapesti Bibliás Könyvesboltban (Ráday utca 3.), de a ritterida.hu és az ertekmozaik.hu weboldalon keresztül is megrendelhetik. Ahogy a járványügyi helyzet lehetővé teszi, Ritterék előre egyeztetett időpontban szívesen tesznek eleget könyvbemutatóra, bizonyságtételre szóló meghívásoknak.

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, A Fehér Vera

olvastuK – ajánljuK

ÚJ KöNYVEK A KíNÁLATBAN

hol van isten a Koronavírus

(Harmat Kiadó, szerző: John C. Lennox) A szenvedő világnak dedikálja művét John C. Lennox, az oxfordi egyetem nyugalmazott matematikaprofesszora. Vérbeli apologétaként a koronavírusjárvány létfontosságú kérdésére igyekszik választ adni: Hol van Isten a koronavírus idején? E kérdésfelvetés arra is választ adhat: hol vagyunk mi, keresztyének, akik most lehetőségeink szerint tehetnénk másokért, a nem hívőkért is. Ez az alázat és az áldozatos szeretet próbája számunkra. Isten szeretetre hív, Lennox könyve pedig felelős gondolkodásra és tevékeny életre. Most, amikor átmenetként szeretnénk tekinteni tükröt tartó és mély igazságokat felfedő helyzetünkre, beláthatjuk: a földi élet maga is átmenet. Lennox szerint a járvány a megbomlott természeti rend következménye, noha elterjedésében szerepe van az ember természettel szembeni erkölcsileg vitatható hozzáállásának is. Könyvét azoknak ajánljuk, akik nem szeretik a leegyszerűsítő válaszokat, mégis szeretnének valamilyen választ kapni. Hiánypótló azok számára, akik egy-egy tragédia elszenvedőiként nem is érhetik be ennél kevesebbel. Legvégül pedig azoknak ajánljuk, akik készek arra, hogy egy igaz válaszhoz igazítsák az életüket. Akárkik lapozzuk is fel ezt a művet, a kérdés nekünk szegeződik: vajon benne tudunk-e lenni a történetben, el tudjuk-e viselni az azzal járó feszültséget és át tudjuk-e adni magunkat a feloldásnak? Az életről gondolkodva tudunk-e egy mérhetetlenül nagyobbra, az örök és fájdalommentes, romlatlan élet perspektívájára váltani? Mindez nem olcsó vigasz. De az nem is lenne igazi válasz.

tánCon innen és túl

Holló András kerekesszékes tánctanárral beszélget Sz. Kiss Mária (Harmat Kiadó) Holló Andrást a legtöbben csak úgy ismerik: a kerekesszékes tánctanár. Mindig sportos, mozgékony, társasági ember volt, saját örömére és a családjáért is sokat dolgozott. Lassan már tizenhárom éve annak, hogy egy reggel súlyos motorbalesetet szenvedett. Mozdulni sem bírt, de abban a pillanatban hálás volt, hogy egyáltalán életben van. Ahogy megpillantotta a tükörképét a dísztárcsában, megszületett benne a fohász: „Istenem, innentől mindent csak teveled!” Korábban is hívő embernek tartotta magát, de Istent igazán csak ettől a naptól fogva tette az első helyre – erről, valamint hosszú és izgalmas lelki útjáról a Táncon innen és túl című interjúkötetben vallott. Hogyan birkózott meg az életvidám, társaságkedvelő tánctanár azzal, hogy szegycsonttól lefelé teljesen lebénult? Miként formálta át a gondolkodását és emberi kapcsolatait mindaz, amin keresztülment? Sz. Kiss Mária érzékeny és lényegre törő kérdései igazi táncba hívást jelentettek, András pedig köntörfalazás nélkül reagált. Őszintén vall a megbocsátásról és arról is, milyen küzdelmekkel jár egy mozgássérültté vált ember élete. Mesél arról, hogyan szakadt rá mindez, mit veszített, és miként emelték ki a depresszióból Isten és a hozzá közel álló emberek. A lendületes sorok miatt csak úgy falnánk az oldalakat, ha nem állítana meg egy-egy kiérlelt gondolat, egy sokat megélt ember életének gyümölcsei.

iDején?

CyBerCsaPDa

Hogyan változtatja meg az online tér az emberi viselkedést? (Harmat Kiadó, szerző: Mary Aiken) Kiberrománc, kibergyermek- és -tinédzserkor, darkweb – fogalmak, amelyek húsz évvel ezelőtt ismeretlenek voltak, mára azonban a legégetőbb társadalmi, pedagógiai, jogi és pszichológiai problémák forrásaivá váltak. A kibertér olyan veszélyeket rejt, amelynek legnagyobb kárvallottjai a gyerekek és a fiatalok lettek. Ma az internetes zaklatás, gyűlöletbeszéd, félreinformálás néz farkasszemet a kiberbiztonsággal és a kibervédelemmel – ez utóbbi az adatokat, előbbi az embert próbálja védeni. Ugyanakkor nem szabad fekete-fehéren látnunk az online világot. Ahogy minden korban, úgy ma is egyensúlyt kell találnunk mind a hétköznapi, mind a tudományos életben. Ezt az egyensúlyt hivatott megtalálni Mary Aiken amerikai törvényszéki kiberpszichológus Cybercsapda– Hogyan változtatja meg az online tér az emberi viselkedést? című könyve. A szerző – noha alapvetően a kibertér veszélyeit taglalja – mindvégig hangsúlyozza, hogy az internet nem egyenlő a technológiával, és az új eszközök áldásait az egész emberiség tapasztalja, nem érdemes tehát technológiaellenessé válnunk. Aiken hétköznapi történeteket használt fel a tudományos, szakmai tartalom átadásához. Művén érezhető a szerző mély fájdalma a kárvallott gyermekek miatt, akik, bár beleszülettek az online világba, nem kapnak megfelelő útmutatást annak használatára. A kibertér kihívásaival azonban nemcsak nekik és a szülőknek, pedagógusoknak kellene tisztában lenniük, hanem mindenkinek – ebben segíthet nekünk ez a könyv.

a BölCsesség KezDete

(Kálvin Kiadó, szerző: Lovas András) Sokan vágynak sikerre, gazdagságra, a problémák azonnali megoldására, de ki vágyik Isten bölcsességére? Elérhető ez a bölcsesség, vagy csak a „kiváltságosok” férhetnek hozzá? Lovas András református lelkipásztor, egyházkerületi missziói referens nemrég megjelent könyvében a bibliai bölcsességről ír a Példabeszédek könyve alapján. A bölcsesség kezdete az ószövetségi könyvről szóló igehirdetések szerkesztett változata, az igehirdetések a gazdagréti református gyülekezetben hangzottak el 2013-ban. A lelkipásztort, mint írja, nemcsak a Szentlélek, hanem Timothy Keller New York-i lelkész Példabeszédek könyvéről szóló igehirdetései is inspirálták, ez legerősebben a tematikus megközelítésben jelenik meg. Tim Keller meglátásai, az egy témához tartozó bölcs mondások összegyűjtése, szerkesztése rendkívül gazdagítóan hatott Lovas Andrásra, aki gyönyörűségét lelte az egyes prédikációk megírásában. Művében mélyrehatóan foglalkozik a Példabeszédek könyve által érintett témákkal, kifejti, kié lehet a bölcsesség, kit nevez a Biblia bolondnak, és melyek a legfontosabb különbségek bölcs és bolond között. Egyik legbátorítóbb felismerése, hogy az isteni bölcsesség nyilvános, bárki számára elérhető: értünk kiált, hogy őt megismerve békességünk legyen, gyógyuljunk régi sebeinkből és megtanuljuk „a különbségtétel művészetét”. A bölcsesség kezdete a helyes, Istennek tetsző életre hív, amelyben jó döntéseket hozva megváltozik gondolkodásunk, jellemünk, megismerjük önmagunkat és a bibliai bölcsességet az ószövetségi kijelentés és az evangélium fényében.

lónyay imataKaró

(Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium) A Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium kiadványa a 2020 tavaszi távolléti oktatás idején született imádságokból, jegyzetekből, közösségi megmozdulások emlékeiből válogat. Mit is olvashatunk ki ezekből a féltő gonddal óvott, hittanfüzetbe írt imádságokból? Azt biztosan, hogy a diákok társadalmunk igazi arca. Ők azok, akik a legtisztábban és a legőszintébben adnak hangot ki nem mondott érzéseinknek. Félelem, aggodalom, közbenjárás szeretteikért és iskolatársaikért, de egész társadalmunkért is, az apró dolgokra való érzékenység, gyász, hála és felszabadulás szólal meg imádságaikban. Amit lényeglátóan megfogalmaznak, a legtöbbet mondja el közös valóságunkról. A valóságban pedig mindig van valami szerethető, mert ott van benne az ember. Erre éppen ők a bizonyíték: bölcsességükben és szeretetükben tükröződik a mi törékenységünk és méltóságunk is, mert Isten az ő szemeiken át tekint ránk, felnőtt gyermekeire. Nem véletlen, hogy egy gyermek imádsága a felnőtteket is térdre kényszeríti. Ez a könyv bizonyíték és lenyomat: mindaz, amit megőriz, túlmutat a gyorsan változó formákon. Valami, amit érdemes nemcsak a papírra, de a szívünkbe is vésni, amiből erőt meríthetünk az előttünk álló időszakban is. Ez a próbatétel pedig bizonyosan kincset rejt: annak lehetőségét, hogy valóban a mindennapjaink részévé váljanak az örökkévaló értékek, és mi is az örökkévalóhoz tartozhassunk. A könyv a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban szerezhető be.

KözeleDjeteK!

(Kálvin Kiadó, szerzők: Szőke Attila Szilárd és Szőke Etelka) Párkapcsolati válságaink mögött gyakran kötődési problémáink állnak. Hogyan gyógyulhatunk meg régi sebeinkből, és milyen segítséget adhatunk másoknak? Szőke Attila Szilárd és Szőke Etelka Közeledjetek! című könyvében a házastársi kapcsolaton belüli biztonságos érzelmi kötődés, az egymáshoz és Istenhez való közelség kerül a középpontba. A kötet a református lelkészházaspár sokéves házasság- és családgondozásának gyümölcse, amelyben saját tapasztalataikat tudományos igényességgel, keresztyén, biblikus szemlélettel adják át. A könyv gyakorlati tanácsokat ad azoknak, akik lelkipásztorként szeretnének házaskört vezetni gyülekezetükben, de azoknak is releváns segítséget nyújthat, akik egyénileg szeretnének elmélyülni a témában. Minden fejezet végén spirituális reflexiót találhatunk, mert ez, mint kiderült, komoly hiányossága a hasonló tematikájú szakkönyveknek. A koncepció szerint a házaskörön részt vevők páronként vásárolnak egy-egy példányt, majd az egyes fejezeteket otthon feldolgozzák, hogy aztán a csoportfoglalkozásokon már csak a könyv által írt kérdésekről beszélgessenek. A kötet a való életből vett példákkal, kiforrott teológiai és tudományos szemlélettel, Istenre mutató, biblikus megközelítéssel szeretne segítséget adni keresztyén és más meggyőződésű házaspároknak és házaspárköröknek. „Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” – olvassuk Jakab levelében. A Közeledjetek! erre az apostoli felszólításra rímel, hogy a házastársi kapcsolatok vonatkozásában is igazzá válhasson.