KARAKTER Magazin 2022/2

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

Hazaérkezés a Ráday Házba

2022. DECEMBER

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

TARTALOM 04

Hazaérkezés Beszámolónk a Ráday-napokról

07

A felkészülés helye Belül is megújult a Ráday Kollégium

Tatóta és a Sárkány Áprily Lajos és Jékely Zoltán kapcsolata

40

Olvastuk – ajánljuk Új könyvek a kínálatban

11

„Hitünket kérdések formálják” Lelkészi szerepek és dilemmák Ablonczy Tamás szemével

43

Kapcsolat, ami gyógyít Van szabadulás a szexuális zaklatás szégyenéből

14

Hitből épült dolgok Visszatekintés Varga Lászlóval

46

Minden válság egy állomás Szalai Zsolttal a gazdasági válságról beszélgettünk

18

Szabad teret hagyni másoknak Kun Máriával beszélgettünk

49

Dunamelléken történt Szolgálat, gyümölcsök, növekedés

59

Arcunk, hangunk, szívünk Gondolatok a misszióról

61

Vitorlás zarándokúton Wlasitsch Tamás útja és küldetése

65

Kép keretben Portré Dunszt Istvánróll

70

Önfelfedezés a vadonban Hegymászás keresztény szemmel

74

Meghajló vonalak Demencia a családban

22

2 • Karakter • parokia.hu

36

Még kreatívabb hittanoktatás Ha a gyereket érdekli, a szülőt is fogja

25

Szűcs Ferenc emlékezete Aki mindannyiunknak példát adott

29

A lelkek doktora Fónyad Dezső élete

33

Aki szívén viselte az elesettek sorsát Bodoky Richárdra emlékezünk

Az adventi időbe lépve különös hangsúlyt kap az a Krisztusvárás, mely a hívő ember életében nem külső pontokhoz kötött magatartás, hanem egész életünk irányát meghatározó készenlét. A minket körülvevő világ zűrzavara nem akadályoz, sőt inkább segít nekünk ebben. A bajban készebbek vagyunk különbséget tenni a lényeges és a lényegtelen, az életünkben létfontosságú és a kevésbé szükséges dolgok között. Ehhez a különbségtételhez, fontossági sorrendhez éppen a Krisztusra figyelés adja meg a kulcsot. Ezen múlik, hogy milyen választ adunk arra a bajra, amit a Biblia a ránk váró hét szűk esztendőnek nevez.

Adjunk lelki választ! Adjunk hálát a mögöttünk hagyott hét bő esztendőért! Hálát azért, hogy volt gyarapodás, és az ebből gyűjtött erőt használhatjuk akkor, amikor kevesebb van.

Szükséges a bűnbánat is ott, ahol az Istenünk jóságából kapott javakkal nem jól gazdálkodtunk, s nem arra használtuk, amire kaptuk.

A hiány idején is meríthetünk erőt, derűt, bölcsességet Isten ajándékaiból. Példa előttünk Pál apostol: „Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt.”

(Fil 4,12) Ez nem egyszerűen valami népi bölcsesség, hiszen az apostol így folytatja: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13) Egyházi közösség tagjaiként nem adhatunk a nehézségek idején csupán egyéni, egoista válaszokat. Közösségre van szükség az áldozathozatalban és a továbblépésben is. Mit akar Isten, hogy cselekedjünk együtt?

Nem feledkezhetünk meg azokról sem, akiknek eddig is kevesebb jutott a gyarapodásból, s ezután még több jut a nélkülözésből. Annyi mindig lesz nekünk, amiből őket segíthetjük. S elvárhatjuk azt is, hogy akiknek az elmúlt években több jutott, azok többel vegyenek részt a terhek közös viselésében.

Októberben adhattunk hálát a tűzeset után újjáépült Ráday Házért. Milyen jó volt együtt ünnepelni az egész Egyházkerület közösségével! Újra együtt lehetünk ott azokkal, akikkel összetartozunk. A Ráday régi szárnyának visszaállított timpanonjára felkerült egy új, örök érvényű felirat: „Egyedül Istené a dicsőség”. Ha ennek jegyében éljük saját életünket, s így látjuk a másokét is, akkor lesz jobb, igazabb mindannyiunk élete.

Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

Hazaérkezés a Ráday Házba

2022. DECEMBER

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

Felelős kiadó Balog Zoltán Dunamelléki Református Egyházkerület ph@raday28.hu

Újságírók Jakus Ágnes jakus.agnes@raday28.hu Barna Bálint barna.balint@raday28.hu

Szerkesztőségvezető Füle Tamás fule.tamas@raday28.hu

Parókia Sajtószolgálat 1092 Budapest, Ráday u. 28.

www.parokia.hu

Karakter • parokia.hu • 3

HAZAÉRKEZÉS Testvérekkel, vendégekkel és érdeklődőkkel közösségben, háromnapos rendezvénnyel ünnepeltük meg az újjászületett Ráday Ház átadását.

A Dunamelléki Református Egyházkerület 2022. szeptember 29. csütörtök és október 1. szombat között háromnapos programsorozattal ünnepelte a budapesti Ráday Ház átadását.

A Ráday-napok elnevezésű rendezvény keretein belül első nap konferenciával emlékeztek meg Dr. Szűcs Ferenc (1942–2020) református lelkipásztorról, teológiai tanárról, a Károli Gáspár Református Egyetem volt rektoráról.

Másnap rendhagyó nyílt napon ismerkedhettek meg a fiatalok a megújult épületegyüttessel és a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Karával, har-

madik nap pedig az ünnepi istentiszteletet és az ünnepi menetet követően hivatalosan is átadták az újjászületett Ráday Házat, amelyben szeretetvendégség és programok gazdag kínálata fogadta a dunamelléki gyülekezetek képviselőit.

Ifjúság, kapcsok, kötelékek „Azért hívtunk ide titeket, hogy olyan embereket lássatok, akik arra készülnek, hogy egész életükben Istennek szolgáljanak” – mondta köszöntőjében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a pénteki

A budapesti Ráday Ház épületegyüttese ad otthont a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának, a Ráday Felsőoktatási Diákotthonnak, a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának és a Ráday Gyűjteménynek, valamint a Parókia portál szerkesztőségének is.

4 • Karakter • parokia.hu

Isten szereti, ahogyan megalkotta az embert. A tárlat december 17-ig ingyenesen látogatható a Ráday utca 28. alatt működő Bibliamúzeumban. Balog Zoltán püspök a kiállítás megnyitóján arról beszélt: engedjük a Lelket, hogy összekapcsoljon mindazzal, amivel Isten megajándékozott bennünket. Megfogalmazása szerint ehhez szükséges az a kötőanyag, ami összeköt bennünket, amellyel kapcsolódhatunk Krisztushoz.

ifjúsági napon. Az aznap reggeli istentiszteleten Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyző tartott igehirdetést, Veres Sándor dunamelléki főgondnok pedig az épület történetéről, megújulásáról beszélt az egyházkerület intézményeiből érkezett református középiskolásoknak.

A nap folyamán a diákok megismerkedhettek a hitéleti képzéssel, a teológushallgatók életével, a megújult Ráday Házzal és a Dunamelléki Református Egyházkerület működésével is.

A lelkünk vajon épült-e?

Az átadóünnepség hálaadó istentisztelettel kezdődött október 1-jén, szombaton délelőtt a Kálvin téri templomban. Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök igehirdetésében felidézte a tűzeset utáni napokat, amikor egymásnak sem merték feltenni a kérdést, hogy miből építik újjá a kollégiumot. Nem sokkal ezután Orbán Viktor miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a kormány segítséget nyújt, és más egyetemek rektorai, testvéregyházak is felajánlották segítségüket a szállás nélkül maradt diákoknak. A következő hétre pedig, amikor a diákok számba vehették, mi mindenük pusztult el, már annyi adomány érkezett szerte a világból, hogy az többszörösen pótolta az elveszett tárgyakat.

A Hittudományi Karon tizenkét interaktív állomáson lehetett pecséteket gyűjteni. A játékos, alkalmanként vicces kvízekhez a tanszékek a fiatalok okostelefonjait is segítségül hívták. A kvízfeladatok eredményei jól megmutatták, milyen gazdag háttértudással érkeztek a tanulók az eseményre. A diákok találkozhattak a Károli Egyetem egyetemi lelkészségével és az 1RE budapesti Egyetemi Misszióval, bepillantást nyertek a Bibliamúzeum és a Ráday Könyvtár kincseibe. A program lebonyolítását az egyetem hallgatói segítették: útbaigazítottak, bemutatták a megújult épületet, a tantárgyakat, tanszékeket, ezáltal az intézmény még családiasabbá, otthonosabbá vált a látogatók előtt.

Az idei Ráday-napokon nyílt meg a Ráday Házban működő Bibliamúzeum „Kapcsok és kötelékek által (Kol 2,19)” című időszaki kiállítása is. A huszadik századi magyar festők képei azt az őskapcsolatot mutatják be, ahogy

Balog Zoltán püspök beszédében kiemelte: Isten kegyelmének köszönhetően sok minden épült az elmúlt években az egyházban, de fel kell tenni a kérdést, hogy a lelkünk is épült-e. „Ha valóban lelki választ akarunk adni, akkor a nélkülözésben sem felejtjük el a hálát.

Karakter • parokia.hu • 5

A hálát azért, hogy volt gyarapodás, és hogy az abból gyűjtött erőt használhatjuk akkor, amikor kevesebb van” – fogalmazott az egyházi vezető. „A közösségek erejükhöz mérten vállaljanak részt a terhek hordozásában, akinek több jutott, az pedig vállaljon többet a közösségért!” – kérte. Végül felszólította a híveket, hogy együtt keressék Isten akaratát.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédében kifejtette: ami a Ráday Kollégiumban történt, az a nemzet javára vált „Református lelkészek nemzedékei indultak el innen, szolgálták becsülettel Magyarországot,vitték magukkal hitüket, tudásukat, önérzetüket és magyar mivoltukat, elfogadták a nehéz próbatételt,és Isten csodát tett általuk”–fogalmazott.

Az istentisztelet után éneklő ünnepi menet vonult át a Ráday Házhoz. Az épület megnyitását jelképező nemzeti színű szalagot Novák Katalin köztársasági elnök, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, dunamelléki jogtanácsos, Balog Zoltán püspök és Veres Sándor főgondnok vágta át.

A szeretetvendégséget követően az érdeklődők bejárhatták a dunamelléki püspöki székházat, a Ráday Gyűjteményt, a Hittudományi Kart és a Ráday Felsőoktatási Diákotthont is magában foglaló épületegyüttest.

Az újonnan kialakított kápolnában biblia-, ige- és énekmaratont tartottak, és a látogatók épületbejáráson is részt vehettek Veres Sándor főgondnok és Somogyi Péter főjegyző vezetésével.

Énekszó és terített asztal Az ünnepélyes átadást követően szeretetvendégséget tartottak az újjáépített Ráday Felsőoktatási Diákotthon új bejárata előtt, a Markusovszky téren. A több száz fős ünneplő gyülekezetet a dunamelléki egyházkerülethez tartozó egyházmegyék látták vendégül. A saját tájegységükre jellemző, bográcsban főtt ételekből a járókelőknek is jutott.

Az érdeklődők megtekinthették a Bibliamúzeum állandó és időszaki kiállításait, és részt vehettek Bácskay András asszírológus tárlatvezetésén is.

A süteményes asztalnál Novák Katalin köztársasági elnök a nagymamája receptje alapján készült stanglival kínálta az ünneplő gyülekezetet.

Délután pedig „Teológia mindenkinek” címmel tartottak előadásokat a Hittudományi Kar oktatói a Kutatók éjszakája programsorozatához csatlakozva. A Ráday Ház ezentúl nyitva áll nemcsak az egyházkerület, de az egész egyház közössége, valamint a keresztyén üzenet iránt érdeklődő látogatók előtt régi-új helyén, a budapesti Ráday utca 28. szám alatt. Összeállította: Barna Bálint Képek: Bazánth Ivola, Hurta Hajnalka, Füle Tamás

6 • Karakter • parokia.hu

A FELKÉSZÜLÉS HELYE A dunamelléki lelkészképzés helyszínét és a hozzá tartozó diákotthont is magába foglaló Ráday Háznak nemcsak a falai újultak meg, de a közösségi élet is új lendületet vehet benne: az együttlakásnak és a teológiai évek ideális eltöltésének is új irányt szabtak.

Három és fél évvel a tragikus tűzeset után ismét megnyitotta kapuit az újjáépült Ráday Felsőoktatási Diákotthon, és a budapesti református teológia is visszaköltözhetett az azzal szomszédos, felújított épületszárnyba a Ráday utca 28. szám alá. A tanári kar és a diákok is fellélegezhettek: ezzel véget ért az az átmeneti időszak, amíg különvált a képzési helyszín és a diákoknak otthont adó kollégiumok élete – ha nem épp otthonról ingáztak a hallgatók.

Az, hogy ismét egy épületben élnek és tanulnak a hitéleti szakos egyetemisták, újra összekovácsolhatja a számos

krízist megélt közösséget. A Dunamelléki Református Egyházkerület fenntartásában működő diákotthonban a teológusok számára kötelező a bentlakás, míg a vallástanárjelöltek választhatnak, hogy bent laknak vagy bejárnak az órákra. A kilencvenhat kollégistából ahogy korábban, úgy most sem mindenki a Hittudományi Kar hallgatója, huszonöten a Károli egyetem másik karán, vagy másik egyetemen tanulnak. Újdonság, hogy ettől az évtől házaspárok is bent lakhatnak a kollégiumban, és egy akadálymentes szobát is kialakítottak.

Karakter • parokia.hu • 7

Az új épületben újra lefektették az együttélés legfontosabb pilléreit – számolt be érdeklődésünkre Szabóné László Lilla református lelkész, teológiai oktató, a Ráday Felsőoktatási Diákotthon új vezetője. „A diákotthon először is Krisztus-központú, hiszen egyfajta tanítványi kapcsolatban élnek és tanulnak az itt lakók, Krisztusra és egymásra figyelve. Másrészt diákközpontú, támogató közeget szeretnénk teremteni, hiszen ismerjük és tiszteljük azokat a korosztályi adottságokat, szükségleteket és kihívásokat, amelyekkel ide érkeznek a hallgatók – ezekben az években függetlenednek otthonról, itt tanulják meg az önellátást, a hétköznapi élet minden olyan sajátosságát, amelyet az egyetemi kurzusok nem érintenek.

Harmadrészt, egyházközpontú szemléletben élünk itt együtt. A teológusévek nem csupán az Isten-ismeret elmélyítéséről szólnak, hiszen a teológia és majd a gyülekezeti szolgálat is az egyházhoz kapcsolódik, a református felekezet és a dunamelléki egyházkerület szellemiségén, vízióján, tradícióján és új hajtásain tájékozódunk. Ezt a párbeszédet élénkítheti, hogy a Püspöki Hivatal, a teológia és a diákotthon egy épületben kapott helyet.”

Az együttélés számos területén megújulást hozhat a kollégium megújult nevelési koncepciója – tette hozzá. Újdonság, hogy szilenciumi rendet vezettek be: reggelente egy félórás idősávban a diákotthon területén csendet

tartanak. Ha valakinek van igénye, egyéni csendességét az újonnan kialakított kápolnában közösségben, vezetett módon is gyakorolhatja. „Az egyéni csendesség nem kötelező, de ha valaki nem éli, akkor sem veheti el ezt a lehetőséget a másiktól. A vizsgaidőszakokban pedig ugyanúgy fontos, hogy bizonyos terekben tartsuk a csendet.” Újdonság az is, hogy a diákotthon minden emeletén létesültek tanulószobák, és szorgalmazzák tanulópárok szerveződését is. Szeretnék kialakítani a segítségkérés kultúráját is a diákotthon falain belül – hangsúlyozta. „Olyan közösség kívánunk lenni, akik egyrészt figyelünk egymásra, másrészt pedig megkeressük a módját annak, hogy ha valaki valamiben elakadt, megfelelő segítséget kapjon. Reméljük, hogy egy idő után természetessé válik, hogy egyikünk sem tökéletes.”

Ezzel együtt törekedni fognak arra, hogy a diákok minden területen fejlődjenek egyetemi éveik során. Életviteli tanácsadással is segítik majd a kollégistákat, a témák között van a hatékony idő- és pénzbeosztás, a gazdaságos főzés és vásárlás, valamint a környezetkímélő takarítás is.

Ezekről a kéthetente összehívott otthonórákon esik majd szó, ahol a különböző területeken járatos meghívott vendégek mutatnak be a mindennapokban nélkülözhetetlen módszereket, amelyeket a fiatalok már nem feltétlenül hoznak magukkal otthonról. A diákotthon vezetője szerint már ez is ízelítőt ad a lelkészi pályára készülőknek abból, hogy az egyházban élőktől sokat tanulhatnak: van, amihez mások jobban értenek.

A kollégistákat felnőtt embereknek tekintik, akik megválaszthatták, az épület melyik részén szeretnének lakni, és most először a szinteket is koedukálttá tették. „Korábban ebben a diákotthonban volt egy fiúszint, egy lányszint és egy vegyes szint. Miután leégett az épület, a diákok kikerültek más kollégiumokba, ahol már nem különültek el nemek szerint az egyes szintek, akár még a szobák sem. Nálunk természetesen ez nem így van. Csak fiú- és csak lányszobák vannak, de a folyosókon belül lakhatnak lányok és fiúk is, hiszen minden szobához saját fürdőszo-

8 • Karakter • parokia.hu

ba tartozik, így ebből nem adódhat kellemetlenség. Ezt a diákok kérték, és ami miatt megadhatjuk a bizalmat ennek, az az, hogy az egyházban nők és férfiak szoros közelségben dolgoznak együtt, ezért jó, ha gyakoroljuk, hogyan tudjuk tiszteletben tartani a nemiségünk határait.

Ezekben az években fonódnak szerelmek is, és a keresztyén diákok jó, ha megtanulhatják tisztelni, hogy Isten a szexualitást a házasságba adta.”

Mindez arra a közös célra is rávilágít, hogy az egyházi szolgálatra készülő diákokat kísérő lelkészek és egyetemi oktatók már a teológusévekben szeretnének olyan közeget létrehozni, ahol meg lehet beszélni mindent ahelyett, hogy párhuzamos valóságot hoznának létre – tette hozzá a diákotthon vezetője.

Az önállóságra és a felelősségvállalásra nevel az is, hogy a bentlakó hallgatók szolgálócsoportokat alakíthattak, és ők maguk dönthetnek arról is, miként szeretnének lakóközösségük, de akár más szükségben lévők felé is szolgálni az adott tanévben. A többi közt missziói, diakóniai, az egészséges életmódot segítő, közéleti és médiaszolgálat is alakult. Minden csoport választ magának egy vezetőt, akinek a felügyelete alatt önszerveződő és önképző módon felelnek egy-egy területért. Ezzel abban is szeretnék megerősíteni a diákokat, hogy jól működtetni egy közösséget nem egyemberes feladat. „Az egyházban még mindig sokakban él az a felfogás, hogy a lelkész kapja a fizetést, ezért ő csinál mindent.

Miközben a gyülekezetek szolgáló csoportokkal tudnak működni. Ezt itt gyakorolhatják a diákok, ezért sem lenne jó, ha felülről megkapnák, hogy pontról pontra mi a feladatuk, ehelyett kreatív módon dolgozhatják ki saját terveiket. Főleg, hogy épp most szeretnének leválni a szülői tekintélyről is, kialakítva a maguk működését.” Úgy látja a diákotthon közösségét, mint akik egy nagy asztal köré telepedtek le, ahol Krisztus ül az asztalfőn. „Mindannyiunknak van feladata és felelősségi köre, de ő lát minket vendégül, és miatta vagyunk itt” – összegezte a diákotthonnal kapcsolatos vízióját.

Az együttélés új koncepciója a hallgatókkal együttműködve bontakozik ki, de a diákotthon vezetése szorosan együttműködik az egyházkerület által a teológiára kirendelt spirituálisokkal is. Hosszú ideje Bölcsföldi András egyedül látta el ezt a feladatot, 2020 legvégén azonban csatlakozott hozzá egyetemi lelkészként Káposztásné Horváth Tünde református lelkész is, aki az idei tanévtől kibővült megbízással látja el a szolgálatát.

A spirituálisok így a közösségszervezésen túl a hitéleti szakos diákok lelki támogatására is nagyobb hangsúlyt fektethetnek. Mivel rendszeresen jelentkeznek nők is teológiára, az egyházkerület jónak látta, ha nőre bízza ezt a feladatot. „Az a célunk, hogy a női lelkészek is bátran, hivatásukban megerősítve tudjanak szolgálni az egyházunkban, és hogy azon áldás legyen” – számolt be az új spirituális.

Közös szolgálatukról elmondta: egyéni lelkigondozói beszélgetésekkel segítik az egyházi pályára készülő fiatalokat. Káposztásné Horváth Tünde az első évfolyamosok számára havonta tematikus beszélgetéseket is meghirdet, hogy a fiatalok a hivatásukra, az egyházi szolgálatukra és a diákotthoni közösségükhöz való viszonyukra védett és támogató légkörben reflektálhassanak. „Szeretnénk, ha nemcsak akkor fordulnának hozzánk, ha baj van, és egyfajta szakmai hátteret is szeretnénk biztosítani a lelkészi pályára készülőknek, legyen szó a kollégiumi bibliaóra

Karakter • parokia.hu • 9

igen népszerű személyes mentori beszélgetéseket, a teológia közösségének az ereje leginkább a diák-diák kapcsolatokban van. Az elmúlt évek krízishelyzeteiben a diákmentorok jelentették a legnagyobb támaszt a hitéleti szakos hallgatóknak. A tanárok mentorképzéssel segítik ezt a szolgálatot, de megnyílni leginkább a hasonló korú és élethelyzetű diákoknak tudnak a fiatalok.

megtartásáról vagy a reggeli imaközösség vezetéséről.”

Elsődleges feladatának azt tartja, hogy támogassa annak a kultúrának a kiépülését, hogy a teológusok tudjanak egymásra barátként és szakmai szövetségesként tekinteni. Ezek a kapcsolatok ugyanis erőforrásokká válhatnak a későbbi szolgálat idején. Ugyanez igaz a teológusok és a nem hitéleti szakos diákotthonlakók kapcsolatára is, amelynek később lelkészként, presbiterként, szolgálattevőként is hasznát vehetik. A leendő vallástanárokra is szeretnének odafigyelni, hiszen ők is egyházi pályára készülnek – hangsúlyozta a spirituális. A kétheti otthonórákon ezért mostantól nemcsak a „világi szakos” diákotthon-lakók, hanem a teológusok és a vallástanárjelöltek is

részt vesznek.

Azt, hogy a diákévek ne csak az akadémiai tudás megszerzéséről, hanem az egyházi szolgálatban fontos készségek elsajátításáról is szóljanak, a teológiai oktatók is fontosnak tartják. Siba Balázs dékánhelyettes évek óta kötetlen beszélgetésekre hívja össze a tanári kart, hogy meglátásaik és ötleteik megosztása gazdagíthassa a teológusképzést. A kollégium és a teológia újranyitásával a lelkesedés az oktatókban is megnőtt. „A visszaköltözés a közösség megújításában is fontos lépés lehet. Pizzasütő nap, filmklub, közös éneklés és sok más inspiráló ötlet elkezdett megvalósulni a kollégák között a hallgatókkal való kapcsolat színesítésére” – számolt be.

Bár a tanárok is kezdeményeznek a hallgatók körében

10 • Karakter • parokia.hu

Az együttlakással spontán találkozások is könnyebben kialakulhatnak – erről Friderikusz Márton ötödéves teológushallgató, a Hallgatói Önkormányzat elnöke beszélt megkeresésünkre. „Ezzel az erős háttérrel, amit a teológiai oktatás, a megélt lelkiélet és a jó testvéri közösség ad, jó érzés beleállni egyre komolyabb szolgálatokba, a megszerzett tapasztalatainkat pedig visszaforgatni és

megosztani egymással.”

A diákvezető nem hallgatja el azt sem, hogy az elmúlt évek a teológusokat is megviselték. „Vannak még be nem forrt sebek, többen kicsit bele is fáradtunk a folytonos helyzetváltozásba, alkalmazkodásba. De a több éves száműzetésből most végre megérkeztünk, biztonságban érezzük magunkat, idővel pedig újra az otthonunknak nevezhetjük ezt a helyet. Izgatottan, imádságos lelkülettel várjuk az áldásokat, amelyek el vannak készítve a mostani és az elkövetkező teológusgenerációk számára, tudva, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét.”

Jakus Ágnes Képek: Bölcsföldi András, Füle Tamás

„HITÜNKET KÉRDÉSEK FORMÁLJÁK” Inspirálta a családi minta, a teológián tanultak, a mentorai, de rá kellett találnia saját hangjára is.

Ablonczy Tamás budahegyvidéki beosztott lelkipásztorral eddigi pályájáról, szerepfelfogásáról, dilemmáiról beszélgettünk.

Ablonczy Tamás budahegyvidéki beosztott lelkipásztor a gyönyörűen felújított, kibővített és tavaly átadott Böszörményi úti templomban fogadott minket.

A közösségi helyeket végigjárva szembetűnő volt, hogy a Budapest-Budahegyvidéki Református Egyházközség már birtokba vette és élettel töltötte meg azokat.

Mindez arról tanúskodik, hogy a gyülekezetben nemcsak fizikai, de lelki építkezés is zajlik, amelyben Ablonczy Tamás körülbelül tíz éve vesz részt a gyülekezetet vezető lelkipásztor, Bogárdi Szabó István volt dunamelléki püspök és volt zsinati lelkészi elnök mellett.

A házas, háromgyermekes Tamásról kevesen tudják, hogy beosztott lelkészi hivatása mellett matematikusként is dolgozik – ez az érdeklődés is gyerekkora óta kíséri életét. Bár lelkészi pályája nem mondható minden szempontból tipikusnak, de neki is szembesülnie kellett azokkal a kérdésekkel és próbatételekkel, amelyekkel szinte minden lelkésznek az ő korosztályából.

Személyes története – másoké mellett – talán éppen ezért segíthet megérteni a magyar református lelkészi életpálya lehetőségeit és dilemmáit, reményeit és kihívásait, áldásait és nehézségeit.

Karakter • parokia.hu • 11

Döntések és inspirációk „Nagypapám és édesapám is lelkész, édesapám testvérei közül többen is lelkészek, egyrészről tehát lehetne magától értetődőnek is venni az utamat. Gyülekezeti közösségben nőttem föl, családommal aktív részese voltam a kispest-rózsatéri gyülekezetnek. Számomra máig életem egyik alapvető eleme, hogy gyülekezeti közösséghez tartozom, és csupa olyan ember vesz körül, akik a hitüket komolyan veszik és megélik. Másrészt mégsem teljesen magától értetődő, hogy lelkész lettem, hiszen öten vagyunk testvérek, és nem mindegyik testvérem lett lelkész. Én például iskoláskoromban reálérdeklődésűnek számítottam, és eleinte műszaki pályára készültem” – mesélte Tamás.

A Bibliát olvasva azonban egyre többször érezte azt, hogy lelkészi pályára hívja őt az Úr. „Az érettségihez közeledve sok olyan igeszakaszt olvastam, ami személyesen megszólított, és ezek győztek meg arról, hogy teológiára jelentkezzek.

Bár felvettek a Műszaki Egyetemre is, oda végül nem jártam, mert úgy döntöttem, engedek az elhívásnak, és lelkész leszek.” Így kezdte meg teológiai tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Ez a választás persze nem jelentett szakítást természettudományos érdeklődésével. Az továbbra is meghatározta gondolkodását, és csak látszólag tartott más irányba, mint a pásztori elhívás. Édesapja lelkészi szerepfelfogása volt az a pozitív példa, amely számára alapként szolgált, ez a teológián azután számos más mintával gazdagodott. „A tanulmányaim során rengeteg lelkészt és gyülekezetet ismertem meg, akik másfajta megközelítést képviseltek az általam ismertekhez képest. Ez kitágította a látóteremet és egyúttal rengeteg

12 • Karakter • parokia.hu

új lehetőséget is kínált. A családi minta persze továbbra is meghatározó maradt számomra, hiszen máig rendkívül büszke vagyok édesapám gyülekezeti szolgálatára.” A teológia igen inspiráló közeg volt számára, ahol nemcsak új lelkészi mintákat kapott későbbi szolgálatához, de tudományos ismeretekkel, emberi kapcsolatokkal, élményekkel és felismerésekkel is gazdagodott. „Szerintem mindenkiben vannak a hitével kapcsolatban kérdések. Van, amit bibliaolvasáskor meg tudunk magyarázni magunknak, és van, amit nem. Tulajdonképpen imponált számomra, hogy voltak olyan teológusok, tudós lelkészek, akik mintha mindenre tudták volna a választ.

Akkoriban titokban azt reméltem, hogy a teológián majd én is megtanulom mindenre a választ, és akkor engem sem lehet majd zavarba hozni semmivel. Nem tanultam meg mindenre a választ, nem lettem minden hitbeli tudás birtokosa, de a korábbi, talán kissé naivnak nevezhető bibliaértelmezésemhez képest mélyebb rétegeit is megismerhettem az Igének. Ettől vált igazán izgalmassá a teológia tudománya.”

Mentorok és testvérek A teológián nemcsak a tanultak, de tanárai is mély benyomást tettek rá. „Rendkívül tiszteltem Szűcs Ferencet szerteágazó teológiai tudásáért, és ahogyan ezt a tudást saját látásmódjává tette. Lenyűgözött Karasszon István elmélyült, nemzetközi szinten is elismert szaktudása.

Kaszó Gyulával bármiről tudtam beszélgetni, nem volt számára tabukérdés. Literáty Zoltánnal a mai napig szoros a kapcsolatom. Kodácsy Tamásnál írtam a szakdolgozatomat, és alkalomszerűen még most is megkeresem olyan teológiai kérdésekkel, amelyek zavarba hoznak, amelyekre nem tudok válaszolni” – sorolta.

Gazdagítónak élte meg Bölcsföldi András spirituális kreativitását is. „Rengeteg helyre utazhattunk vele, ahol a megszokotthoz képest más közegeket ismerhettünk meg, és mutatkozhattunk be mi magunk is.

Emellett számomra nagyon izgalmas, kreatív lehetőségek is megnyíltak ezeken az utakon: szervezhettünk programokat, megjelenhettünk saját sátorral fesztiválokon.

Nemcsak Magyarországon voltam többfelé, de Németországban is, és Kenyába is eljutottam. Rengeteg mindent tanultam Bölcsföldi Andrástól, amit a mai napig használok. Ha ő körülnézne az itteni közösségi terekben, látna ismerős tárgyakat, de ezeknél sokkal fontosabb az a szemlélet, amire tanított.”

A hallgatói közösségről elmondta, hogy elsősorban az évfolyamon belül épültek ki baráti kapcsolatok. „Sokat közülük ma is tartok.

Nem tudunk gyakran találkozni, de igen őszinte és közvetlen a viszonyunk. Tudom, hogy bennük bízhatok. Nem mellesleg a feleségem is az évfolyamtársaim közül került ki.”

Az ő idejében nem volt kötelező bent lakni a kollégiumban, így budapestiként nem is volt kollégista, de két tanóra között előfordult, hogy bekopogott valamelyik évfolyamtársa szobájába. Jónak tartja, hogy ezt meg lehetett tenni, és sok jó emléke fűződik ezekhez a látogatásokhoz.

Ugyanakkor a közösségi élet szempontjából ő nem érezte központi jelentőségűnek a bentlakást.

Tamással a hatodévről is beszélgettünk, arról a gyakorlati időszakról, amikor a teológusok gyülekezetben szerezhetnek szakmai tapasztalatokat. „Ennek az időszaknak az igazi tétje szerintem az, hogy a hatodéves valódi szoros munkakapcsolatba kerül-e a gyülekezet vezetésével, vagy pedig csak a lelkész tehermentesítésére használják fel a jelenlétét.

Akkor látok benne nagy lehetőséget, ha a gyülekezet lelkésze és a hatodéves kölcsönösen inspirálják egymást és rendszeresen reflektálnak egymásra. Egy ügyes lelkipásztor nagyon sokat tud adni a kérdéseivel, és azzal, ha bevonja a hatodévest a lelkészi munka mindennapjaiba.”

Rátalálni a saját hangra Még hatodévét töltötte Kunszentmiklóson Pintér Gyula lelkipásztor vezetése mellett, amikor nem várt lehetőség nyílt meg előtte. „Felhívott a BudapestBudahegyvidéki Református Egyházközség akkori beosztott lelkésze, hogy ő továbbáll, ezért mást keresnek a helyére, és az ötletelés során az én nevem is felmerült. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, és vártam, hogy megkeressenek, de nem történt semmi. Végül én hívtam fel Bogárdi Szabó István püspök urat, akivel azután le is ültünk beszélgetni erről. Így lettem mellette beosztott lelkész. Eleinte úgy éreztem, hogy a gyülekezeti életben már minden működik, ezért eltartott egy ideig, amíg felismertem, mi az, amit még hozzá tudnék tenni.”

Kezdetben nagyon rutintalan volt, és csak fokozatosan talált rá saját hangjára. „Megtanultam az egyetemen, hogyan kell felkészülni egy vasárnapi prédikációra, mégis évekbe telt számomra, amíg az nem egy tisztességes iparosmunka volt, hanem arról tudtam beszélni, amit meg is éltem az Igéből.

Mostanra már kialakult a saját stílusom, amelyben föl lehet fedezni teológiai látásom sajátosságait is.

Azt érzem, hogy Budahegyvidéken elvárása a gyülekezetnek, hogy igényes, felkészült legyen az igehirdető, nem lehet blöffölni. Ez eleinte kicsit nyomasztott is, de még inkább ösztönzőleg hatott, nem engedett elkényelmesedni.”

A teológiai felkészültség mellett másik lényeges pillére szolgálatának, hogy tudja hitben vezetni a rábízott közösséget. „Püspök úr irányt és keretet ad a gyülekezet vezetésének istentiszteleti tanításaival. Én a hétközbeni gyülekezeti közösséget, kapcsolatokat építem, például kisközösségi alkalmak szervezésével. A személyes pásztorolást, a közösség mindennapi életében való részvételt látom a magam számára hangsúlyos területnek. Ez nem a lelkészi feladatok rangsorolása a részemről, hiszen számomra mindegyik fontos, hanem szerepfelfogás: ebben a felállásban ez a munkamegosztás a működőképes. Minden lelkész más és más személyiség, és ezt érdemes is figyelembe venni.”

Boldogok a sátorkészítők?

Teológushallgatóként még azt gondolta, a lelkészi elhívás egyenértékű azzal, hogy a lelkészi munkából is kell megélni. Ma már árnyaltabban vélekedik erről. „A gyülekezetek általában jobban szeretnék, ha lelkészük csak velük foglalkozna. A valóság viszont az, hogy sok lelkész máshol is dolgozik. Legtöbbször persze egyházi mellékállásuk van, például rengeteg hittanórát tartanak, vagy intézményt vezetnek, hogy el tudják tartani a családjukat. Én annak idején hamar beláttam, hogy számomra ez nem

járható út, mert ezekben nem vagyok ügyes. Ráébredtem, hogy matematikával viszont szívesen foglalkoznék, ezért végeztem matematika szakot az ELTE-n a lelkészi szolgálat mellett.”

Azért dolgozik másodállásban matematikusként, hogy lelkészként is szolgálhasson. „Érték számomra, hogy lelkész vagyok, hogy emberekkel foglalkozhatok, de kell mellette civil állás is ahhoz, hogy megéljünk. Nem panasz ez, Pál apostol is volt pár évig sátorkészítő. A későbbiekben szeretnék kevesebbet dolgozni matematikusként, de ez is boldoggá tesz, és szívem szerint nem adnám föl teljesen.

Remélem, hogy nem is kényszerülök arra, hogy fel kelljen adnom. Nem tudom, hivatásaim kapcsán milyen dilemmák várnak rám a jövőben, de egy biztos: szeretem ezt a gyülekezetet, szeretek itt szolgálni, és a családomnak is a szívéhez nőtt ez a közösség.”

Tamás nem tudja és nem is szeretné szétválasztani magában a lelkészt és a matematikust. „Olykor én is felteszem magamnak a kérdést, hogy az Ige és a természettudomány hogyan viszonyulnak egymáshoz. Amit ebből le tudok szűrni, abból épülök. Nagyon fontosnak tartom, hogy őszinte legyek önmagamhoz, amikor a Bibliát olvasom. A teológián egyszer azt tanították nekem, hogy amikor prédikációra készülünk, akkor először problémásítanunk kell az alapigét. Át kell gondolnunk, hogy mi az, amit nem értünk belőle, mi az, ami zavaró számunkra, és mi az, ami elsőre mintha ellentmondana más igeszakaszoknak. Közösségünk tagjaiban ugyanis hasonló kérdések merülhetnek fel. Hitünket kérdések formálják.”

Barna Bálint Képek: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 13

HITBŐL ÉPÜLT DOLGOK Varga László lelkészt régóta ismerik határozott kiállásáról, elszántságáról.

Politikusként fontosabb volt számára az őszinteség, mint a frakciófegyelem. Hogyan erősítette meg a gyülekezeteket, a templomokat, amelyekben szolgált? És megakadt-e a prédikációban, amikor a szószékről meglátta jövendőbeli feleségét? Nyolcvanhat évesen hogy látja, mit tenne másként? A Dunamelléki Református Egyházkerület korábbi püspökhelyettesével beszélgettünk.

Több helyen volt segédlelkész. Egy interjúban mondta korábban, hogy javasolná a mai teológusoknak, hogy több helyen próbálják ki magukat, mielőtt egy helyen hosszabb időt eltöltenek. Milyen tapasztalatokat szerzett?

Minden szolgálati helyemen tanultam valami fontosat.

Fóton exmisszusként – azaz még teológusként – voltam

14 • Karakter • parokia.hu

segédlelkész. Ott láttam először, amint a lelkész áldozati vasárnapot hirdet. A felajánlott adományokat borítékokban a kijelölt vasárnapon helyezték az úrasztalára a gyülekezeti tagok. A gyűjtésnek ez a módszere aztán a legtöbb szolgálati helyemen jól működött, például Seregélyesen is, ahol a szőlőhegyi templomban szin-

te le akart szakadni a mennyezet amikor megérkeztem. Ennek a felújítására hirdettem áldozati vasárnapot, néhány hónap alatt felújítottuk, mehettem a következő szolgálati helyemre. Ezekben az években Monoron, Izsákon, Kunszentmiklóson, Kecskeméten is szolgáltam, mint segédlelkész.

Amikor Tiszakécskére kerültem lelkésznek, azt ígértem, hogy egy év alatt helyrehozzuk a templom csonka tornyát. A templom 1944-ben több találatot kapott, a torony rádőlt az iskola épületére. 1966. január elsején hirdettem meg, hogy pünkösdkor áldozati vasárnap lesz. Hozták az emberek a borítékokat, és amikor a presbiterekkel összeszámoltuk a pénzt, többen sírtak. 126 ezer forint adomány érkezett, további 60-70 ezer forintnyi adományt cetliken vállalásként ígértek a gyülekezeti tagok, a költség 80 százaléka azonnal összejött. Mindig azt képviseltem, hogy ha már a költségek 20-30 százaléka megvan, el kell kezdeni a beruházást, mert az Úr Isten látja az akaratot, és segít a többi pénz előteremtésében. Ezért mondom, hogy sokszor hitből épültek a dolgaink. Nehezen találtunk kivitelezőt és építőanyagot, végül fa helyett kisvasútsínekből épült a torony váza, emiatt magasabb a torony, mint az eredeti. Bádogot nem lehetett kapni, a mérnök vett horganyzott bádogcsatornát, a munkásai kiegyengették, azzal fedték be.

Csak ezután kértem a presbitériumot, hogy a parókián bent fürdőszoba és mosdó lehessen.

Napjainkban a gyülekezetek sok helyen áldozati vasárnap helyett uniós vagy kormányzati forrásokra támaszkodnak. Ön szerint mi változott?

Amikor parlamenti képviselő voltam elhatároztuk, hogy az egyházak támogatását rendbe tesszük, beállítunk egy rendszeres támogatást is. Én ezt nagy döntésnek tartottam, örül-

tem. Egy magas beosztásban dolgozó, református egyházi vezető akkor azt mondta nekem: „Figyeld meg, amint állami támogatásra számíthatnak a gyülekezetek, nem a saját áldozatukra, lefele fog haladni az egyház.” Úgy látom, igaza lett. Most, mondhatni, rászakadt a Nemzeti Bank az egyházra.

Talán már maga alá is temetett bennünket. Ettől még óriási dolog, amit a kormány tesz az egyházakért, hogy még az üres templomok felújítását is támogatták Baranyában – ez szerintem nemzeti értékmentés.

Huszonnégy évig volt főjegyző, vagyis valaki helyettese. Három ciklusban espereshelyettesként, egy ciklusban püspökhelyettesként dolgozott. Őszintén, nem szeretett volna valahol első számú vezető, például püspök vagy esperes lenni?

Püspök nem. Esperes lettem volna.

Egyszer Szamosközi István, aztán Tóth Károly püspök kétszer is kifejezte a szándékát, hogy szeretnék, ha én lennék majd a Bács-Kiskunsági esperes. De mindhárom ciklusban azzal fogadtak, hogy „ott, ahol ezt eldöntik, azt mondták, hogy nem te leszel az esperes.” Sosem mondták ki, de egyértelműen az Állami Egyházügyi Hivatalra (ÁEH) utaltak.

Nem érezte úgy akkor, hogy mindig második?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem ezt, persze, hogy éreztem. Viszont a legtöbb ember, akik mellett főjegyző voltam, nem érzékeltette velem, számítottak a munkámra, a tanácsaimra, az ötleteimre.

A főjegyzőket korábban a presbitériumok választották. A legutóbbi tisztújítás óta a főjegyzőkről az egyházmegyei, illetve az egyházkerületi közgyűlés dönt az elnökségek javaslata alapján. Mit gondol erről, akit négyszer főjegyzőnek választottak?

Ezt nem tartom jónak. Szerintem ez egyértelműen a zsinat-presbiteriá-

nus elvvel ellenkező változás. Nincs olyan legitimitása annak, akit a közgyűlés tagjai választanak az esperes vagy püspök javaslatára, mint akit a presbiterek titkos szavazáson választottak meg.

Mit tart a püspökhelyettesi időszakának legfontosabb döntésének, ügyének?

A kárpótlások rendezését. Kész volt az állam részéről a lista, hogy melyik gyülekezet mikor kapja meg a következő években a kárpótlást az egykori iskolájuk vagy más ingatlanjuk után.

Javaslatomra az egyházkerület felvette a teljes összeget banki hitelben, így az igénylő gyülekezeteknek azonnal kifizettük a kárpótlás összegét, ők nyilatkoztak arról, hogy a kárpótlás rendezését az állammal szemben az egyházkerületre bízzák. A gyülekezetek 90 százaléka élt a lehetőséggel, vagyis azonnal pénzt kaptak, és nem kellett egyesével egyeztetniük az állammal. Az egyházkerületnek mindez azért volt jó, mert az évek múlásával a kárpótlás mértéke valamivel emelkedett ingatlanonként. Így végül 120 millió forintot kapott pluszban az egyházkerület, amely fedezte a banki kamatok költségét, és a maradék pénzből fel tudtuk újítani az egyházkerület székházában működő internátust.

Ezután főigazgatója volt a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának és Konferenciaközpontjának, ahol később, 2019-ben tragikus tűzeset történt. Újjáépítették a diákotthont és felújították az egész épületet. Hogyan éli meg mindezt?

A tűz óta egyszer voltam csak ott, megviselt. Béreltem akkor egy kis lakást a Rádayban, a tűz a fürdőszobát és a konyhát kiégette, de a személyes holmijaim megmaradtak.

Most azok a részek is felújításra kerülnek, amelyeket mi anno nem tudtunk megújítani.

Karakter • parokia.hu • 15

Főigazgatói-főjegyzői időszaka egyik fontos döntésének tartja, hogy beengedtek a szabad szobákba a teológusok mellé világiakat. Miért tartotta fontosnak, hogy a teológusok olyanokkal éljenek egy közösségben, akik nem lelkészek lesznek?

Ismeretségek, barátságok szövődtek, sok kapcsolat a kollégium falain túl évek, évtizedek után is megmaradt.

Hiánypótló lehetőség. A külsősök bentlakási lehetősége már az 1930as évek végén megvolt. A határon túliak jellemzően féláron lakhattak, sőt közülük többen ingyen laktak bent, így segítettük őket.

Beszéljünk a politikáról! Parlamenti képviselő volt, de kevésbé közismert, hogy már az 1980-as években városi tanácstag volt – lelkészként – Kecskeméten. Hogyan fordulhatott ez elő?

A szocializmus alatt minden testületben ki volt adva, hogy hány férfinak, hány nőnek, hány munkásnak, hány értelmiséginek kell lenni. A városi tanácsokban jellemző volt, hogy egyházi személyeknek is kellett lenni, Kádárék ezzel szemléltették, hogy lám, vallásszabadság van. Ön volt az emberarcú egyházi képviselő a tanácstagok szemében?

Tényleg így volt, de ez óriási dolog volt az egyháznak is. Ha az egyháznak valamire szüksége volt, én mehettem az osztályvezetőkhöz vagy akár a tanácselnökhöz a kérésemmel.

Számos dolgot tudtam így intézni: az Emmaus-ház építéséhez például egy telekkisajátítást. Tanyát vettünk, ahol aztán felépítettük az ifjúsági központot. Akkoriban az egyház nem

16 • Karakter • parokia.hu

vehetett csak úgy akármit.

Volt, hogy a tanácsnak volt szüksége az egyház segítségére. Kodály Zoltán születésének 100. évfordulójára Kecskeméten harangjátékot akartak indítani. Nyugat-Németországból lehetett csak megrendelni, az egyházkerületen keresztül segítettem szerezni a kecskeméti tanácsnak százezer nyugatnémet márkát 1983ban. A tanácselnök annyira hálás volt, hogy karácsonykor a főtéren református dicséretek szólalhattak meg a harangjátékból.

A rendszerváltás után megválasztott képviselőként is dolgozott a városházán.

Sőt, három hétig polgármester voltam Kecskeméten, miután a képviselők által választott Bányai Endre nyolc nap után lemondott. A taxisblokád idején Kecskeméten is volt útlezárás, többen, képviselők kértük a polgármestert, hogy menjen, beszéljen a taxisokkal, fuvarozókkal. Egy óra után feldúltan jött vissza a hivatalba, hogy ő erre nem alkalmas. Úgy emlékszem, a rangidősnek kellett volna helyettesíteni, az MDF frakciónkban volt nálam idősebb tag, de ő ódzkodott attól, hogy a pulpitusra kiüljön, beszéljen. Én voltam a második a sorban.

Nem szerette volna, hogy polgármesterré válasszák a képviselőtársai?

Ha nem lelkész lettem volna, engem választanak, de nekem a lelkipásztori hivatás többet jelentett annál, hogy feladjam a palástom a polgármesterségért.

De 2010-től egy cikluson át volt parlamenti képviselő a KDNP frakciójában.

Volt, hogy a lelkiismeretével szemben kellett szavaznia a parlamentben?

Nem, de három olyan eset volt, amikor nem értettem egyet azzal, ahogyan a frakció előzetesen döntött, és én a szavazás időpontjában inkább kimentem az ülésteremből és ittam

egy kávét. A konkrét témákra már sajnos nem emlékszem.

Két kecskeméti szocialista politikus 2014-ben azzal vádolta meg, hogy ügynök, vagyis besúgó volt az előző rendszerben. Feljelentette őket rágalmazás miatt. Mi lett az ügy vége?

A bíróság kimondta: engem figyeltek meg, tehát nem én tettem jelentést, hanem rólam tettek jelentéseket. Az iratokat magam is kikértem az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából. Az ügy a Kúriáig ment, végül 800 ezer forint kártérítést kellett fizetniük rágalmazás miatt azoknak, akik Kecskeméten a Kossuth szobor előtt hangosbemondóval vádoltak meg, hogy ügynök voltam.

Haragszik rájuk?

Nem, azóta is beszélünk.

Bocsánatot kértek?

Nem, egyszer sem. Pedig az első bírósági tárgyaláson azt mondtam, ha elnézést kérnek és a sajtón keresztül lehozzák, hogy tévedtek, elállok a pertől. Nem voltak rá hajlandók, ők vitték el az ügyet a Kúriáig.

A közelmúltban volt a hatvanadik házassági évfordulójuk. Mit jelent Önnek a felesége? Ő a másik felem, kiegészített vele az

Úr Isten engem. Ő sokkal közvetlenebb az emberekkel, mint én. Sokszor segített ki, mert én nehezen beszélgetek csak úgy, ha nincs különösebb oka. A feleségem ebben sokkal ügyesebb nálam.

Hogyan ismerkedtek meg?

Isten útjai kiszámíthatatlanok.

Hat hónapra Izsákra rendeltek ki segédlelkésznek, biztos azért, hogy megtaláljam a leendő feleségem.

Mondhatni, romantikus történet a miénk: a szószékről, prédikáció közben vettem őt észre. Én szeretek a gyülekezeti tagok szemébe nézni igehirdetés közben, így látom, figyelnek-e. Pásztáztam a sorokat, megakadt a szemem a harmadik sorban egy kék szempáron. Mondtam is magamban, de helyes! A prédikációval nem akadtam meg, hála Istennek. Ahogy befejeztem, lejöttem a szószékről, beültem a mózesszékbe, és megkérdeztem Sanyi bácsit, a lelkésztársam, hogy ki ez a kékszemű, barnahajú lány. Cséplő Ilonának hívják – mondta.

Egy pillantásból hogyan lett hatvan év?

Szokás volt, hogy valamelyik presbiter meghív ebédelni vasárnaponta.

Pár hét múlva húsvétkor épp ez a család hívott, délutánra visszahívtak társasjátékozni. Így kezdődött, aztán október elsejével áthelyeztek

Kunszentmiklósra. Mielőtt eljöttem, tisztáztuk, hogy ez több kedves ismeretségnél, barátságnál. Visszajártam Izsákra. A következő év februárjában megvolt az eljegyzés, július végén az esküvő. Így lett az izsáki hat hónapból hatvan év.

Van négy gyermekük. Hány unokájuk van?

Az igazság az, hogy öt gyermekünk volt. A feleségem első terhessége ikerterhesség volt. Ez csak szülés közben derült ki, még nem volt ultrahang. Hetedik hónapban beindult a szülés, megszületett Ilonka másfél kilósan, akkor lett furcsa az orvosnak, mert legalább három kilósra tippelte a magzatot. Így derült ki, hogy ketten vannak. Katika, mire megérkezett, életképtelen volt, hat órát élt csupán.

Ilonkának inkubátorra lett volna szüksége, de akkor Kecskeméten még nem volt, Budapesten és Szegeden foglaltak voltak, Pécsen lett volna, de azt mondták, nem bírná ki az utat. Az orvos azt mondta, imádkozzak és próbáljak kapcsolatok útján inkubátort szerezni. Nem értettem, ha nincs hely, mégis mire gondol. A lelkészi hivatalban asztalomra dőlve imádkoztam, felnéztem, felhívtam a rádiót. Akkoriban gyakran kértek így az emberek egymástól gyógyszereket, de a hölgy, aki felvette a telefont, azt mondta, értsem meg, ezt nem mondhatja be. Csüggedten, gyalog

indultam vissza a kórházba, rohantak felém, hogy telefon jött, vihetjük Ilonkát. Kiderült, hogy akivel a rádiónál beszéltem, telefonált az illetékes minisztériumba, ahonnan egy befolyásos elvtárs szólt a SchöpfMerei Kórháznak, hogy fogadjanak egy kecskeméti csecsemőt. Igaz, amikor a mentővel megérkeztünk, egy nővér még kiabált, hogy hova hozzuk.

Ilonka lányunk két hónapig volt a pesti kórházban. Két és fél kilósan vihettük haza.

Hogy tudták feldolgozni ezt a csodát és ezt a tragédiát?

Katika elvesztése nagyon nehéz volt. Végigzokogtam a temetését.

Segítenem kellett az élő gyermekemet, ez kötötte le az idegeimet. Ez a csoda és tragédia viszont megerősítette a házasságunkat.

Hány unokájuk van? Dédunoka?

Tizenegy unokánk van. Dédunoka még nincs, szeptemberben volt a legidősebb unokánk, Kata esküvője.

Várjuk a dédunokákat.

Nehéz elképzelni, hogy Varga László tétlen, csak pihen. Dolgozik valamin?

Egy életműkönyvön. Fekete Zsuzsa újságíró készített velem néhány éve interjúkat, ez lesz a könyv alapja. Ötven példányban jelenik meg, magánkiadásban. Nem nekem fontos ez, hanem az utánam következőknek, például a gyerekeimnek, unokáimnak. Ők kérték.

Van bármi, amit megbánt az életében?

A tetteim, döntéseim nem bántam meg, de többször kellett volna higgadtnak maradnom, időnként nem azonnal kimondani, amit gondolok. De vallom, hogy „az Úr Istennek nagy tetteivel” jártam.

(Zsolt. 71,16 – Károli) Hegedűs Márk Képek: Füle Tamás, Kalocsai Richárd

Karakter • parokia.hu • 17

SZABAD TERET HAGYNI MÁSOKNAK Sokra hivatott lelkész, családanya, tudós és oktató, aki nagy hangsúlyt helyez az emberi kapcsolatokra. Megoldáscentrikus gondolkodása, rugalmassága ott rejlik nyugalmat árasztó mosolya mögött. Portrébeszélgetés a nemrég nyugdíjba vonult Kun Máriával.

Szűk három évtizedig tartó korszak zárult le, amikor idén nyáron az üllői református gyülekezet vezető lelkipásztor asszonya nyugdíjba vonult, és az ünnepi istentiszteleten – a Délpesti Református Egyházmegyében nem megszokott módon – a lelkész jelképesen visszaadta a beiktatáskor átvett templomkulcsot és gyülekezeti pecsétet.

Hosszú volt az út, amelyen Kun Mária a nagykunsági Kunmadarasról indulva Baranyán, Hollandián és BácsKiskun megyén át végül eljutott a főváros szomszédságában található Üllőre.

18 • Karakter • parokia.hu

A vasárnap délutáni kibocsátó istentisztelet után találkoztunk. Sok-sok dobozt láttam a gyülekezeti teremben és a parókián, a tárgyak, amelyek hosszú évekig nyugalomban voltak, most gyors összepakolásra vártak. Nem egyszerű feladat több mint ötezer könyvet összerendezni, márpedig Kun Mária könyvtára legalább ennyi kötetből áll. A lelkész asszony mégis a tőle megszokott mosollyal és nyugalommal fogadott, a költözés okozta idegeskedés legkisebb jelét sem mutatva.

Az első és az utolsó Először a „friss élményről” kérdeztem, arról, hogyan élte meg utolsó hivatalos szolgálati napját Üllőn.

Első szava a meghatódottság volt, és mint kiderült, délelőtt férjével, Marjovszky Tiborral közösen szolgáltak az istentiszteleten, ahol Mária három gyermeket is megkeresztelt. Gyönyörű fejezetzárás ez, és a választott igeszakasz pontosan ugyanaz volt, mint a legelső, Üllőn tartott istentiszteletkor.

A keretek hangsúlyosak az életében, a kibocsátó istentiszteleten szóba került a legelső üllői presbiteri gyűléskor felolvasott ige a 37. zsoltárból: „Vigyázz, hogy feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé.”

A titokzatos lépcső „Kicsiként megtanultam, a templomban csöndben kell figyelni a lelkész bácsit, aki az istentisztelet alatt kis időre eltűnik, amíg felsétál a szószékhez vezető lépcsőn. Úgy képzeltem, hogy amikor ezen a lépcsőn halad, Istennel találkozik, és utána elmondja nekünk, mit mondott neki a Teremtő. Később, közvetlenül a konfirmációm előtt engem kértek meg a szószék feldíszítésére. Bevallom, csalódtam, amikor először mentem fel azon a bizonyos lépcsőn, felnyílt a titok, amiről fantáziáltam. Ekkor értettem meg, hogy amit nem látunk, annak is rendezettnek és Istennek tetszőnek kell lenni – ez a gondolat az istenképem alakulásában is meghatározó volt.”

„Nem tartottam magam kiemelkedő hitvallónak, de sohasem ijesztett meg, ha szankcionálni akartak a hitem miatt. Őszinteségre neveltek minket, ez a pályaválasztáskor különösen is fontossá vált. Szóba került a Zeneakadémia, dolgoztam hanglemezboltban és csontgyűjteménytárosként is. Ekkor már rendszeres bibliaolvasó voltam, később egy ifjúsági konferencián fogalmaztam meg, micsoda ajándék, hogy bibliai nevet kaptam. Mária, a Mester itt van és hív téged – olvastam az evangéliumi mondatot. Megdöbbentett ez, nem tudtam, honnan ismer a Mester, és mit szeretne tőlem. Végül egy régészeti ásatáson mondtam ki először: tudom, hogy Istennek más terve van az életemmel.”

Kun Mária szívesen emlékezett vis�sza gyermekkorára, a kunmadarasi évekre, amelyek a becsületes élet táptalajául szolgáltak. Nem lelkészcsaládból származik, édesapja vízműkezelő, édesanyja boltvezető volt, a család a nagyobb ünnepekkor ment el a helyi református templomba.

Nem gondolta fiatalként, hogy teológiára jelentkezzen. Ahogy a titokzatos lépcsőt, úgy személyes jövőjét is másként képzelte el. Önmagát „konok kunnak” tartja, de amikor megértette, Isten más útra hívja, engedett neki.

Egyik első bátor hitvallása az volt, amikor az általános iskolában felvállalta, hogy konfirmációs felkészítőre jár: büntetésképpen azzal fenyegették meg, hogy magatartásjegye nem lehet jobb közepesnél. Az iskola végül nem szankcionálta őt.

Fontossági sorrend Nem hőkölt vissza attól, hogy nőként jelentkezzen a teológiára. Mint mesélte, egyesek finoman arra próbálták rávezetni, hogy háttérfeladatokat vállaljon és ne legyen gyülekezetvezető. Irodai, gyors- és gépíró munkát is javasoltak, de tudta, egészen más területre kapta küldetését.

Egy nőnek, mint mondta, nemcsak a lelkészi szolgálatban, hanem más területeken is háromszor annyit kell teljesítenie, hogy észrevegyék, ez a munkájához való hozzáállását is meghatározta.

„A házunktól nem messze lakott egy lány, aki először hívott el gyermekórára, vele a mai napig tartom a kapcsolatot. Édesanyja mély hitű asszonyként értem is gyakran imádkozott, az ő példája által értettem meg, mennyire fontos a másokért mondott közbenjáró imádság.”

Ez a közbenjárás személyes hitének és elhívásának is áldott hátteret adott. Konfirmandus korában egy előadás során Elizeus szerepét osztották rá, a hitéhez hű prófétáét, aki sok csodát élt át.

Mindig titokzatos, Isten hogyan választja ki a szolgáit, Kun Mária meg is osztott egy meghatározó gyermekkori élményt ezzel kapcsolatban.

Sokkal inkább kapcsolatápolásra hivatott, ez akkor is igaz, ha nem mindig ő a kezdeményező fél. „Nem véletlenül hívnak Máriának és nem Mártának. Szeretek csendben figyelni, akkor szólok, amikor úgy érzem, muszáj, magamról is ritkán beszélek.

Sokkal inkább arra a kapcsolatra hívom fel a figyelmet, ami meghatározza, ki vagyok. A fontossági sorrendben Isten és az ember előbbre kell, hogy kerüljön, mint a papír, a fizikai környezet; nem szeretem a rendetlenséget, de tudnom kell, mi az elsődleges.”

Karakter • parokia.hu • 19

Ezek a mondatai is nyugalmat sugároztak, ahogy az is, mikor elmondta, szeret teret hagyni másoknak. Szabad akaratról beszélt, Isten embert terelgető és nem elnyomó attitűdjéről, arról, hogy engedőnek kell lennünk Istennel szemben, és ez minta lehet emberi kapcsolatainkban is.

Falvakban, Nyugaton, a Duna mellett Fontos tanulási tér volt ebben a nyolcvanas évekbeli Baranya, amely lelkészi szolgálatának kezdeti időszakát jelentette. Férjével, Tiborral közösen ingáztak az apró falvak között, közben lehetőség nyílt hollandiai ösztöndíjra is, amellyel mindketten éltek, bár nem egyidőben.

Míg férje Diósviszlón és környékén látta el a lelkészi feladatokat, Mária Harkányban helyettesített, valamint Bisse–Garé–Turony–Csarnótán szolgált. „Itt tanultunk meg alkalmazkodni az adott helyhez, körülményekhez, ehhez nélkülözhetetlen volt a rugalmasság, mint képesség.

Nyitott, tisztelettudó emberekkel találkoztunk, akik közül kevesen voltak rendszeres templomba járók, de ez nem vette el a kedvünket a szolgálattól. A hidasi szolgálati éveket külön is kiemelném. Hidason az oda betelepült bukovinai székelyek bizalmára és szeretetére ma is szívesen emlékszünk, ők a bizalom és

az előzékenység terén mindig egy lépéssel előttünk jártak.”

A hollandiai Kampen tudományos pályájának elindulásában volt meghatározó. Mint mesélte, az ott tapasztalt kutatói alaposság, a nagyon kötött napi rutin és a barátságos kommunikáció későbbi oktatói munkásságára is mély hatást gyakorolt.

Fontosnak tartja, hogy amit oktat, arról átélt élményként is beszámolhasson, erre a lelkészi szolgálat hitelességi alapjaként is tekint. A tudományos pálya, mint mondta, „csak úgy jött”, adódott a lehetőség és megragadta azt.

Baranya és Hollandia után néhány évre Bajára kerültek, ahol férjét választották a gyülekezet vezetőjének, Mária ekkor Gara–Vaskút– Csátalján szolgált. Különleges időszak volt ez, amelyben két gyermekáldást is átéltek. Tibor ekkor már rendszeresen járt fel tanítani a budapesti teológiára, ahol választás elé állították: vagy oktat, vagy gyülekezetet vezet. Ekkor merült fel, hogy földrajzilag közelebbi helyet keressenek a fővároshoz, a meghívás Üllőről érkezett 1993-ban. Férje az egyetemi tanítást, Mária a gyülekezeti lelkészséget és a tanítást választotta.

20 • Karakter • parokia.hu

Egészen más terepen Mint mesélte, a Pest megyei település egészen más terepet jelentett, mint amivel addigi szolgálata során találkozott. Mikor a legnagyobb kihívásról kérdeztem, a feszültségek kezelését mondta, a kapcsolati küzdelmeket, amelyek végül megerősítették hivatástudatát. Nem keményedett meg a szíve, mint mondta, megőrizte megoldáscentrikus habitusát.

Nagyon sok gyümölcsét tapasztalta szerteágazó szolgálatának, a „kosárból” épp az emberi kapcsolatokat emelte ki. „Az őszinte beszélgetések – például a lelkigondozás, a jegyesoktatás, a felnőtt konfirmáció vagy az ifióra során – valódi gyümölcsök. Akik bizalommal fordultak hozzám, tudták, még a férjemmel sem osztom meg a bizalmas beszélgetéseket. Nyitott voltam, törekedtem és ma is törekszem arra, hogy nyitott maradjak.”

Meghatározó építkezések is zajlottak, 1995-ben modern, többszintes parókia épült. Ez akkor messze nem volt természetes, de sem Mária, sem az akkori presbitérium nem riadt vissza a lehetetlennek tűnő feladattól. Közben arról is beszélt, állandó megújulásra van szükségük. „Bibliai ígéretet is kaptam, íme, újjáteszek mindent. A templom többször is

megújult, ahogy a ravatalozó is, vis�szakaptuk a lelkészi hivatalnak és a gyülekezeti teremnek otthont adó, egykori raktárépületet. De nemcsak épületeinkben, hanem hitünkben is meg kell újulnunk, nekem is van még mit tanulnom, hiába tettem le hivatalosan a lelkészi szolgálatot, van még tennivaló. Van, aki csak a szépre és a jóra emlékszik az elmúlt harminc évből, akkor is, ha sok-sok hitbeli és kapcsolati küzdelmet kellett felvállalnunk.”

Az üllői évek alatt bontakozott ki oktatói-tudományos munkája. 1998ban avatták doktorrá, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem teológiai kara egy évvel később hívta meg először csak egy évre, Mária végül 23 éven keresztül oktatott az egyetem falai között. 2011-től tanított Nagykőrösön, a Károli Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán mint főiskolai docens. Nyitottságát egé-

szen a fiatalkori régészeti ásatásokig vezeti vissza, és mikor arról kérdeztem, honnan volt ennyi ereje a sok-sok területen való helytálláshoz, csak annyit mondott: ez nem kérdés, mindig minden feladatához kapott elegendő erőt és talentumot Istentől.

Ahogy azt elmesélte, a Szentírást is az istenkép, a történelmi háttér, az emberi kapcsolatok és kommunikáció változásainak, a nevelés fontosságának tükrében kutatta és oktatta.

Megelégedett szolgálóként A nyári kibocsátó istentiszteleten a legnagyobb természetességgel ölelte meg a gyermeket, a kamaszt, a lelkész és oktató társat, a gyülekezet és a város vezetőit. Az egyházmegyében is hosszú ideig vállalt tisztséget, nem véletlen, hogy a népes lelkészi kar mintegy fele részt vett az ünnepségen. Bizalmas, kollegiális viszonyt ápolt velük. Mint mondta,

hálás, hogy a Délpesti Református Egyházmegye tagja lehetett. Az üllőiek közül sokan valódi veszteségként élték meg távozását, szolgálatát a város több ízben is elismerte.

A templomi úrasztala roskadozott a sok-sok ajándéktól, amelyeket változatos életútjának mementóiként vihet tovább új lakóhelyére, Balatonfűzfőre. Megelégedett szolgálóként néz nyugdíjas évei elé, idejét nemcsak a költözés, hanem három unokája is leköti. „Sosem akartam idősebb vagy fiatalabb lenni, ahogy mindig örültem annak a helyszínnek is, ahol éppen éltem és szolgáltam.

Nem jellemző rám, hogy megijedek a feladatoktól, ahogy az sem, hogy ne találnék magamnak feladatot. Ismét ideje van a megújulásnak, az átrendezésnek, most ezzel a kihívással nézhetek szembe.”

Somogyi Csaba

Karakter • parokia.hu • 21

MÉG KREATÍVABB HITTANOKTATÁS A hittanoktatásban alkalmazható kreatív módszereket próbálhattak ki a Délpesti Református Egyházmegye katechetikai konferenciájának résztvevői. A hittanoktatók szerint a jó szemléltetőeszköz nélkülözhetetlen összetevője a jó hittanórának, de korántsem az egyetlen.

A hittanoktatók szakmai képzésére hirdetett pályázatot a Református Pedagógiai Intézet (RPI) 2022-ben, a hittanoktatás évében. A szakmai napok résztvevői különféle témakörök közül választhattak, hallhattak például a megragadó bibliai történetmondásról, az óvodai hittanoktatás módszertanáról, a gyermekek istenképéről, az imádságra nevelésről és elsajátíthattak kreatív módszereket is.

Erre volt kíváncsi a Délpesti Református Egyházmegye hittanoktatói közössége is, amely ősszel Szigethalmon tartotta katechetikai konferenciáját. Hatvan lelkész és gyermekmunkás vett részt a képzési napon, amelynek

22 • Karakter • parokia.hu

a helyi református gyülekezet adott otthont. Bár az egyházmegyében nem ez volt az első alkalom, amikor a szolgálattevők közös műhelymunkában vettek részt, most először kaphattak lelkészek, hittanoktatók és gyermekmunkások közös képzést – számolt be Kalicz Gizella szigethalmi lelkipásztor. „Minél több lehetőség van az ötlettárunkban, annál hatékonyabban ki tudjuk választani, mit alkalmazunk attól függően, hogy mit szeretnénk a diákokban fejleszteni.

Legyen egy hittanóra kreatív, élményekkel teli, mert akkor

figyel a diák, akkor aktív! Ha pedig a gyerek jól érzi magát a hittanórán, könnyebben elhívja a szüleit is a templomba. A munkánk így nemcsak a hittanra járó gyerekekre, hanem családjukra is kihat, akik esélyt kaphatnak, hogy beépüljenek a közösségeinkbe” – fogalmazott érdeklődésünkre Szabó Réka, a délpesti egyházmegye katechetikai előadója. „A hittanoktatás híd kell, hogy legyen: híd a gyerek, a családja és a gyülekezet között. Ezért nem pusztán óraadás, hanem lelki jelenlét. A hittanoktató munkája magvetés, ő maga is magvető, Isten munkatársa. A hitoktatás a reménység munkája” – fogalmazott igei köszöntőjében Takaró András délpesti esperes. Mint mondta, a közös munkát szeretnék regionális munkaközösségekben tovább folytatni.

A képzési nap előadója, Zimányi Noémi, az RPI munkatársa három bőrönddel érkezett a hittanoktatásban szolgálatot tevők közé. Ötleteket hozott magával, olyan eszközöket, amelyeket szemügyre vehettek és le is fényképezhettek a képzés résztvevői. „Jó volt hallani arról, hogy egy borotvahab, egy tasak gomb vagy az ételfesték miként válhat jó baráttá a hittanórán, és hogyan lehet vele emlékezetesen példázatot, történetet mesélni” – osztotta meg velünk Szabó Réka. A résztvevők kis csoportokban folytatták a munkát: egy-egy borítékban kapott eszköz hittanórai felhasználására adtak példát, majd együtt imádkoztak, játszottak, énekeltek. A szünetek sem voltak hiábavalók: ismerkedéssel, beszélgetéssel telt a szabadidő.

Maguk a résztvevők így jeleztek vis�sza a képzési napról, saját szolgálatuk örömeiről és kihívásairól: „Harminc éve foglalkozom hittanoktatással és mindig jól jön egy kis frissítés, új ötlet, módszer, szemléltetőeszköz. Noémi rengeteg ötlettel gazdagított minket, ami óriási hasznunkra fog válni a hitoktatásban.

Az idő előrehaladtával a gyermekek figyelmét egyre nehezebb lekötni.

Sok inger éri őket. A hagyományos tanítási módszerek révén sok gyermeknél nem ér célba Isten üzenete.

Ezért fontos, hogy szemléltessünk nekik minél többször, többféleképpen.

Hihetetlen, hogy milyen jó segédeszköz tud lenni például egy 100 cm-es csuklós famérce, azaz colostok például a kapernaumi béna meggyógyításának elmondásához! Hasznos volt a sok kézműves ötlet is, hiszen ezeket a gyerekek hazavihetik magukkal az óra végén, hogy ne felejtsék el, milyen üzenetet kaptak Istentől. Később, ha ránéznek az alkotásukra otthon, az emlékeztetni fogja rá őket, ami a legfőbb célunk.” (Keményné Váradi Erzsébet hittanoktató, Dunaharaszti) „Évek óta fáradozunk azért, hogy a hittanosokat és családjaikat be tudjuk hívni a gyülekezetbe is. Négy éve minden szeptemberben, a hittanos évnyitó istentiszteletet megelőző napon grillezést szervezünk

ezzel a címmel: A közösség ajándéka.

Nincs semmilyen program, csak leülünk egy terített asztal mellé a hittanos családokkal és beszélgetünk.

Idén több mint kétszázan lehettünk közösségben. Vannak olyanok, akik a kerti partin lépik át először a templom küszöbét, így másnap a hittanos évnyitóra már nem idegenként jönnek.

Fontos a hiteles jelenlét: hittanoktatóként nem magamat képviselem, hanem felmutatom és megismertetem Isten lényegét, tanítását, szeretetét. Kivonva a gyerekeket a terhekkel teli világból, bevezetve őket Isten valóságába és közelségébe. Ezért fontos, hogy a hittanóra lelkialkalom legyen és ne csupán ismeretátadás. Nem felejtem el azt a kislányt, akit ’csak úgy’ beírattak hittanórára, mondván, jó helyen lesz, hiszen ez is hozzátartozik az általános műveltséghez. Pár év elteltével kérlelni kezdte szüleit, kereszteltessék meg őt. Gyülekezeti lelkészünk azonban azt ajánlotta a szülőknek, hogy mielőtt megkereszteltetik gyermeküket, ismerjék meg ők is azt az Istent, akit kislányuk követni szeretne.

Eljártak a Keresztkérdések sorozatra, hitre jutottak és felnőttként konfirmáltak. Most a dicsőítő zenekar szolgálói. Dicsőség legyen az Úrnak!

Az egész a hittanórán kezdődött, ott érintődött meg a kislány. Ez és Istennek hála más hasonló törté-

Karakter • parokia.hu • 23

netek megerősítenek abban, hogy érdemes végezni ezt a szolgálatot!

(Morváné Cserna Anett hittanoktató, Szigetszentmiklós-Újváros) „A korábbi fakultatív iskolai hittanoktatásban elenyésző magatartási-fegyelmezési problémák ugrásszerű megnövekedtek a kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatásban. Az utóbbi évtizedben megjelent digitális eszközök negatív hatással vannak a gyerekekre.

Tizenöt évvel ezelőtt hetente több rajzot kaptam ajándékba a hittanos gyermekektől, mint az utóbbi öt-hat évben egy tanév alatt. A mobiltelefonos TikTok applikáció tömegméretű használata miatt sokkal rövidebb ideig tudnak figyelni a felső tagozatosok. A hittanoktatóból jövő szeretetre ugyanakkor állandó az igény és a vevőkészség – a mi dolgunk az is, hogy elmondjuk a gyerekeknek, ki ennek a szeretetnek a forrása. A mennyek országának üzenete, ténye rendkívül izgalomba hozza őket. Óvodás és alsós korban még reális valóság Isten, Jézus Krisztus személyének valósága és tekintélye. Felsős korban építők a bibliai történelmi tények, ekkor jelenik meg több gyermeknél az igény a lelkigondozásra, a személyes beszélgetésekre, a családokban levő feszültségek, problémák is gyakran ilyenkor kerülnek felszínre. Az a visszatérő igény a gyerekek részéről, hogy az iskolai órákon men-

24 • Karakter • parokia.hu

jünk ki az udvarra és ott tartsuk meg a hit- és erkölcstanórákat, jelzi, hogy a mai iskolai óraszámok megterhelők számukra. Többségük nagyon fogékony a kézműves dolgokra. Sajnos a negyvenöt perces hit- és erkölcstanóra sok esetben kevés erre, ezért is hiánypótlók azok a gyülekezeti alkalmak, ahol a bibliai történet mellett sport- és játékfoglalkozás, kézműves, illetve barkácsfoglalkozás zajlik.

Jómagam többféle továbbképzésen és konferencián részt vettem már a korábbi években, de számomra, aki önkormányzati és a KLIK vezetése alá tartozó intézményekben dolgozom, sokkal inkább hasznomra volt a mostani gyakorlatias és szemléletes továbbképzési nap. A kapott képeket, prezentációkat megosztom a gyülekezetem gyermekmissziós szolgálatot végző stábjával is.” (Csider Krisztián hittanoktató, Gyál) „Az MRE Oktatási Szolgálatának délpesti ügyintézőjeként az a feladatom, hogy az Oktatási Szolgálat és a hittanoktatók között kapocsként, összekötőként működjem, segítsem az információáramlást.

Legfőképpen adminisztrációs segítséget adunk, de igyekszünk szakmai segítséget is nyújtani, ha szükséges.

A hittanoktatókkal általában telefonon, illetve levelezőrendszeren keresztül vagyunk kapcsolatban.

Ezért nagyon jó volt személyesen is találkozni közülük azokkal, akikkel eddig még nem találkoztam.

A képzésen lelkes hittanoktató-csapat jött össze, sokszínűség és ötletgazdagság jellemezte a napot, megtudhattuk például, hogyan lehet egyszerűen, olcsó, maradék anyagokat felhasználva a lehető leggazdaságosab-

ban csodálatos dolgokat elkészíteni, és azokkal gazdagítani a hittanórákat.

Nem csak technikákat kaptunk, hanem egyfajta szemléletet, illetve szemléletváltást is.” (Kozákné Kovácsová Ilona hittanoktató, Szolnok, délpesti katechetikai ügyintéző, a képen balra) Képek: Fülöp László

SZŰCS FERENC EMLÉKEZETE Egykori tanítványok, kollégák, pályatársak, barátok idézték fel a tudós lelkipásztor emlékét, aki mindenkinek példát adott az Istenben való bizakodás derűjéből.

Dr. Szűcs Ferenc (1942–2020) református lelkipásztor, teológiai tanár és a Károli Gáspár Református Egyetem volt rektora emlékének szentelt konferenciával kezdődött a Ráday Ház megnyitását ünneplő Ráday-napok programkínálata 2022. szeptember 29-én, csütörtökön.

A megemlékezés apropóján arról beszélgettünk Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspökkel és zsinati lelkészi elnökkel, ki is volt Szűcs Ferenc, és milyen lelki és szellemi örökséget hagyott hátra barátainak, kollégáinak, tanítványainak és az utókornak.

Tanító, kolléga, barát Bogárdi Szabó István másodéves teológusként találkozott először Szűcs Ferenccel. „Felettünk járó diáktársunk, Nagy Péter néhai budafoki lelkipásztor, aki sógora volt Szűcs Ferencnek, meghívott többünket, hogy menjünk ki Pomázra, mert az ottani fiatal lelkipásztortól érdemes rendszeres teológiát tanulni. Így találkoztunk Szűcs Ferenccel és családjával. Másfél-két éven át kéthetente, sőt, valamikor hetente jártunk hozzá. Feladatokat is kaptunk tőle: el kellett olvasnunk az általa kijelölt

Karakter • parokia.hu • 25

vasárnapi szolgálatra. Emlékszem, egyik igehirdetésem után, amely a tékozló fiúról szólt, levette a polcról nagyapámnak, Szabó Imrének a prédikációs kötetét, A tékozló fiú útját, letette az asztalra, és azt mondta, hogy addig nem jöhetek ki ebédelni, amíg azt el nem olvasom. Csapnivaló volt a prédikációm, és ő így tanított meg engem arra, hogy a szószéken nem lehet blöffölni. Örökké hálás leszek neki ezért.”

anyagokat, de teszteket, esszéket is íratott velünk. A bemagolást később felváltotta a közösen gondolkodás, a kérdezés, a dialógus. Nagyon hamar potenciális kollégákként tekintett ránk” – idézte fel a volt tanítvány.

Az órák a parókián folytak, így a hallgatók félig-meddig belecsöppentek a lelkészcsalád életébe is.

Megismerték Szűcs Ferenc feleségét, Zsuzsa asszonyt, és az iskolából hazaérkező gyerekeket. „Szűcs professzor úr zárkózott, szemérmes ember volt.

Mindig annyit mutatott meg magából, amennyi szükséges volt. Ezzel egyébként szépen meg is tanított bennünket a lelkészi élet egyik legnehezebb részére: hogy mit jelent parókián élni, mit jelent közösségben élni, mit jelent az, hogy mindig nyitva van az ajtó. Abban az időben jöttekmentek az emberek, hiszen, ahogy mondani szokás, a parókia fala üvegből van. Függöny azért nem árt az üvegfalra, mert a lelkészt látni kell, de mást nem feltétlenül.”

Szabó István negyedéves volt, amikor Szűcs Ferenc óraadó és spirituális lett a budapesti teológián. „Engem ott már nem tanított, de a kapcsolatunk tovább mélyült. Amikor ösztöndíjat kapott Amerikába, ötödévesként helyettesíthettem Pomázon, de visszatérése után is felkért egy-két

26 • Karakter • parokia.hu

A tanulmányok befejeztével sokáig levelezésre korlátozódott a kapcsolatuk, de később Szűcs Ferenc lett Szabó István doktori témavezetője. „Megelőlegezte azt a bizalmat, hogy tanítótársak leszünk, és

ezt a bizalmat mindvégig megőrizte.

Meghívott a tanszékére óraadónak, innentől szinte mindennaposak lettek a találkozásaink. Amikor később megválasztottak püspöknek, a felesége, Zsuzsa áthívott egy kávéra a lakásukra, és ott mindketten értésemre adták, hogy mindig szívesen látott vendég vagyok, és ha elunom a hivatal zajongását, nyűgét, náluk mindig megpihenhetek. Jó barátságba jöttünk egymással, a legkisebb gyermeküknek a feleségem és én lettünk a keresztszülei.”

A legfontosabb örökség Szűcs Ferenc rendszeres teológusként dogmatikát és etikát oktatott, ezekben a tárgykörökben született

a legtöbb publikációja, de rendkívül tájékozott volt a biblikateológiában, továbbá érdekelte a misszió és a katechetika is. Hosszú ideig az egyházkerület katechetikai előadója volt, vagyis rálátása volt a hitoktatásra. „Mindig izgatta a gyülekezetépítés, rendkívül mély és bölcs igehirdetéseiből sokat lehetett tanulni. Óráinak az volt az egyik titka, hogy tanítványainak megelőlegezte azt a bizalmat, hogy egyrészt lelkésztársak lesznek, másrészt együtt gondolkodó társak, mert a dogmatika mégsem megtanulhatatlan tudomány” – emlékezett vissza rá Bogárdi Szabó István. „Hosszú ideig alkotó tagja volt a THÉMA Egyesületnek, ahová rendszeresen meghívtuk őt előadni, együtt gondolkodni. Ki is fejezte, hogy megtisztelve érzi magát, hogy együtt lehetünk, mi meg annál inkább, hiszen rendkívül bölcs és okos meglátásai voltak számunkra. Érdekelte a Historia Domus, tehát a gyülekezetei történetét ugyanúgy fölkutatta, mint az egyháztörténetet, és amíg be nem állt az ökumenikus tél, addig az ökumenikus munkában is részt vett. Számos írása, publikációja, könyve, tanulmánya maradt ránk, amelyeket érdemes újra és újra elővenni, meríteni belőle. Fontos azonban megemlékezni arról, hogy a teológia különböző ágai mellett a világunk kérdései is foglalkoztatták.”

Betegsége miatt hagyta abba a tanítást néhány évvel a halála előtt, egykori tanítványai azonban megőrzik szellemi örökségét. „Sokat beszélt a józanság erényéről, ő maga is józan ember volt, nem félt a kérdésektől, nem félt a kérdéseket mérlegre tenni. Rendkívüli alapossága mellett is röviden és tömören rá tudott mutatni a lényegre. Tőle tanultuk meg, hogy csak jó kérdésekre lehet jó választ adni, rossz kérdésre legfeljebb véletlenségből. Kérdezni is tanított bennünket. A hit bátorságával

mérlegelt mindent, és sosem láttuk igazán kétségbeesni. Példát adott az Istenben való bizakodás derűjéből, és talán ez az egyik legfontosabb öröksége számunkra, amelyet a szívünkre helyezett.”

A koronavírus-járvány miatt korábban nem volt lehetőség tágabb körben és életművéhez méltó módon megemlékezni Szűcs Ferencről, ezért merült fel az az ötlet, hogy a Rádaynapok keretein belül lenne érdemes konferenciát szentelni emlékének. „Kötődött ehhez az épületegyütteshez, itt végezte tanítói szolgálatát, itt élt családjával, ezért is gondoltunk arra, hogy a konferenciát a megépült Ráday Ház átadásához kapcsoljuk” – magyarázta a döntést a korábbi dunamelléki püspök. Hozzátette: ha valaki kézbe veszi és elolvassa majd a konferencián bemutatott prédikációs kötetet, abból maga is láthatja, hogy Szűcs professzor korának egyik legkitűnőbb igehirdetője volt. „Ót és újat!”

– ezzel a címmel rendezték meg a Szűcs Ferenc emlékkonferen-

ciát a Ráday-napok első napján.

Balog Zoltán dunamelléki püspök, zsinati lelkészi elnök áhítatában kifejtette: Szűcs Ferenc igehirdetőből lett tanító, és professzorként is mindig személyesen megszólító lelki üzenete volt előadásának. „Számára a gyülekezet, az egyházi lét nem egyszerűen közeg volt, hanem közösség.” Több mint fél évszázadot átívelő szolgálata egy-

séges maradt az első szószéktől az utolsóig. Ennek a szolgálatnak a terei az idő előrehaladtával bővültek, a lényeg viszont nem változott: Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétel maradt. „Az óra és újra felhatalmazott tanítóknak gyümölcstermő élete van, erre tanít Szűcs Ferenc példája.”

Juhász Tamás kolozsvári teológiaprofesszor pályatársként mutatta be Szűcs Ferenc pályáját.

Előadását a közös emlékek felidézése tette személyes hangvételűvé. Nyilas Zoltán északpesti esperes Szűcs Ferencről mint pomázi lelkipásztorról emlékezett meg. „Jelenlétével is formálta életünket” – fogalmazott az esperes. Előadásában rámutatott: Szűcs professzor szolgálata során a tálentum kérdéseire keresett válaszokat, az igényesség és a teljesség elvét tekintve mércének.

Szűcs Ferenc lánya, Szűcs-Ittzés Zsuzsanna fuvolaművész és zeneterapeuta Szűcs Ferenc unokáival közösen Wolfgang Amadeus Mozart, Pierre Max Dubois és Carl Maria von Weber darabjaiból adott elő részleteket.

Karakter • parokia.hu • 27

A konferencián Békési Sándor teológus két új Szűcs-kötetet is bemutatott, mindkettő a Károli Gáspár Református Egyetem gondozásában, a L’Harmattan Könyvkiadónál jelent meg.

Ezek közül az első a professzor doktori disszertációja, Az imago Dei értelmezése a barthi és a Barth utáni teológiában, amely Bogárdi Szabó István szakmai lektorálásában, László Emőke szerkesztői közreműködésével jelent meg. A Szabadság és megkötöttség című könyv pedig Szűcs 1965-től írt igehirdetéseinek gyűjtését tartalmazza, és két oldalát kézzel írt jegyzetei illusztrálják. A

28 • Karakter • parokia.hu

kötetet Bereczky Ildikó szerkesztette, és a prédikátor legidősebb fia, Szűcs Tamás írt hozzá glosszát.

A konferencia végén Szűcs Ferenc legidősebb fia, Szűcs Tamás mondott köszönetet a megemlékezőknek és a szervezőknek, külön kiemelve Bereczky Ildikót és Bán Bélát, akiknek köszönhetően megjelenhetett a prédikációs gyűjtemény. „Családunk számára fontos hiányt pótol ez a mai alkalom” – mondta Szűcs Tamás.

„Édesapám temetése a járvány korlátozásai között igen szűk körben zajlott, megfosztva minket attól, hogy rátekintsünk a rokonok, barátok, ismerősök, tanítványok alkotta tömegre, azaz arra a közösségre, amely mintegy összegzése lehetett volna életének. Hálás vagyok azért, hogy ezt most méltó módon pótolhattuk be.”

Barna Bálint Képek: Füle Tamás

A LELKEK DOKTORA „Nagyon szoros apa-lánya kapcsolat volt a miénk, a testvéreimmel együtt bármit nyugodtan kérdezhettünk édesapánktól” – emlékszik vissza Glasz Endréné Fónyad Ágnes édesapjára, dr. Fónyad Dezső egykori monori református lelkipásztorra, a Soli Deo Gloria Diákszövetség néhai főtitkárára, a református diákmozgalom meghatározó alakjára, számos ember megmentőjére. „Gyermekkorunkban nemcsak édesanyánk, hanem édesapánk is sokszor mesélt nekünk esténként. Benedek Elek népmeséinek teljes sorozatát hallhattuk az előadásában, de olyan komoly írók műveit is megismertette velünk, mint például Dosztojevszkij” – idézi fel Glasz Endréné Fónyad Ágnes, aki ezeket az együtt töltött órákat most is nagyon szívhez szólónak, lelket és jellemet nemesítőnek találja. Ágnes néni nosztalgikus hangulatban idézi fel azt is, ahogyan édesapja hosszú éveken át sikeresen öltözött Mikulásnak, miközben az aprónép nem is sejtette, kit rejt a jelmez.

Nagyon gondos és odafigyelő lelkületű édesapa volt, sohasem tévesztett minket szem elől, miközben óriási hittel és aktivitással vett részt a Soli Deo Gloria (SDG) mozgalomban és az aktuális egyházpolitikai, valamint közéleti kérdésekben” – fejti ki Fónyad Ágnes.

Kitörölhetetlen számára, hogy gyermek- és serdülőkorában szinte minden nyarat a balatonszárszói SDG konferenciatelepen töltött szüleivel, akik ott szolgáltak. „Ez segített megérteni édesapám diákmozgalomban betöltött komoly szerepét: hogy élete egyik fontos feladatának tekintette a gyengék és elesettek védelmét. Például kezdeményezésére indult e célból gyűjtés valamikor a beteg és szegény diákok gyógyulására szolgáló üdülő

Karakter • parokia.hu • 29

a menet végén poroszkáló gyermekekkel együtt, megmentve ezzel a várost a szovjet pusztítástól. Hiába volt azonban dr. Fónyad Dezső egész életében békepárti, 1945-ös népbírósági pere, amelyben igaztalanul nyilasnak bélyegezték, testileg és lelkileg is megviselte őt és családját.

Gyermekei hamar felnőttek, hiszen olyan feladatok hárultak a családfő távollétében a nagyobbakra, mint például a kistestvérük gondozása és különböző házimunkák ellátása. felépítésére Mátrafüreden. Majd ennek eladása után épült meg Mátraházán a ma is működő Református Üdülő.”

Egykori monori otthonukat úgy festi elénk, mint egy állandóan nyitott parókiát, ahol minden látogató – akikből akadt szép számmal – otthon érezte magát. „Egy igazi lelki klinika volt, ahol egyfajta lelki atyaként mindenki számára rendelkezésre állt, időpontok és megkötések nélkül a tanácsaival, a bölcsességével és a szeretetével.”

Monor szíve Fónyad Dezső a monori élet egyik kulcsembereként mindig segített, mindenben lehetett rá számítani, legyen szó akár a község utcáinak leaszfaltozásáról, menekülők bújtatásáról vagy éppen a készülő monori gettó felállításának megakadályoztatásáról.

Fónyad Ágnes ez utóbbival kapcsolatban beszél édesapja küzdelméről – amiben bátor segítőtársai is voltak. Ennek eredményeképpen a monori zsidóságot kijelölt házakban gyűjtötték össze, ám a jól jött átmeneti időnyereség után a gettót sajnos felállították. Fónyad Dezső az utolsó percig, akit csak tudott, beírt az áttértek anyakönyvébe. „Ezek kapcsán aztán az illetékes helyről többször is saját magára és családjára vonatkozó figyelmeztető fenyegetést kapott, de ez nem

30 • Karakter • parokia.hu

tántoríthatta el attól, hogy hite és meggyőződése szerint cselekedjen” – magyarázza lánya.

A Monorra bevonuló orosz katonákat is saját békemenettel fogadta, fehér zászlóval, kenyérrel és borral,

Új élet Ágnes néni szerint édesapjuk valósággal összetört, nehezen dolgozta fel, hogy a per után egy új, szárnya vesztett élet kezdődött számára.

El kellett fogadni, hogy bár fiatalkora óta tevékenyen vetette bele

nénk érni egy nemzettel kapcsolatban, akkor azt az ifjúság kezébe kell helyezni. Hozzáértőként, egyenrangú félként kezelte őket, akiket pozitív szerepvállalásra nevelt” – foglalja össze Fónyad Ágnes, miért is lehetett olyan népszerű édesapja az ifjúság körében. Hozzáteszi: a fiatalokkal való jó kapcsolat természetes volt az édesapja részéről, fontosnak tartotta, hogy őszintén és nyíltan beszélgethessen az ifjúsággal mindenről.

magát egyházi és közéleti szolgálatokba, a pályafutása kettétört, és noha 1946-ban felmentették a hamis vádak alapján tartott népbírósági tárgyaláson, olyan mellőzöttség lett a sorsa, ami ritkaságszámba ment.

„Az egyetlen gyógyírt azt jelentette számára, hogy széles baráti köre nem felejtkezett el róla. A monori gyülekezeti munkában, a színes helyi kulturális élet szervezésében talált vigaszt,

ahogyan ő fogalmazott: az övéi között.”

A mellőzöttség éveiben is sikerült olyan, sokfunkciójú református közeget teremtenie maga körül, amelynek gyakran voltak vendégei a kor illusztris alakjai Németh Lászlótól, a népi íróktól, az SDG-seken át Veres Péter politikusig, továbbá számos neves kortársáig. A monoriak szeretetének és nagyrabecsülésének jeleként, amikor már lehetett, utcát neveztek el róla a településen.

Híresen jó viszonya a fiatalokhoz ebben a megváltozott egyházi környezetben is megmaradt, a fiatalok előtt továbbra is hiteles példaként tudott állni. „Idejekorán felismerte a fiatalokban rejlő erőt és értéket.

Tudta, hogy ha valamit el szeret-

„Édesapánk mindent hitből tett, és ebből a hitből valamennyi gyermeke és unokája megőrzött a maga módján valamit. Számunkra ő a mai napig igazodási pont, abszolút példa. Egy-egy szituációban sokszor a fülemben csengenek édesapa szavai, gondolatban tudom, hogy mit mondana, hogyan reagálna az adott helyzetben.” Beszélgetésünk végén azt is megtudom Ágnes nénitől, hogy Fónyad Dezső középiskolai tanulmányai után orvos és lelkész is szeretett volna lenni, azonban a hatgyermekes kereskedő család anyagi helyzete miatt nem iratkozhatott be a borsos árú orvosi képzésre, így lett végül az emberi lélek fekete palástos doktora és számos nehéz sorsú üldözött megmentője.

Szoták Orsolya Képek: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 31

Kép: Duomo di Verona - Füle Tamás

„AZ IGE TESTTÉ LETT, KÖZÖTTÜNK LAKOTT, ÉS LÁTTUK AZ Ő DICSŐSÉGÉT, MINT AZ ATYA EGYSZÜLÖTTJÉNEK DICSŐSÉGÉT, TELVE KEGYELEMMEL ÉS IGAZSÁGGAL.”

32 • Karakter • parokia.hu

JÁNOS EVANGÉLIUMA 1. FEJEZET, 14. VERS

AKI SZÍVÉN VISELTE AZ ELESETTEK SORSÁT „Életem egyik legszebb emléke, amikor 1956 nyarán édesapám oldalán a kedvenc sárga ruhámban jelenhettem meg Galyatetőn az Egyházak Ökumenikus Tanácsának összejövetelén. Az arcára volt írva, hogy mennyire büszke rám” – idézi fel Csanády Andrásné Bodoky Ágnes. Édesapja, Bodoky vagy ahogy sokan ismerik: Biberauer Richárd, a Filadelfia Diakonissza Intézet és a Bethesda kórház egykori vezetője volt.

Kettejük kapcsolatáról és családjukról kérdeztük.

A Biberauer család „Ahhoz, hogy megértsük édesapám élettörténetét, az egész Biberauer-családét ismernünk kell” – vágunk bele a Biberauerek történetébe, amely egészen az 1848–49es forradalom és szabadságharc koráig vezet vissza.

Bodoky Ágnes ükapja, Michael Biberauer, kőszegi posztósok tehetséges gyermeke evangélikus lelkészként temette el Haynau osztrák

tábornagyot, a magyar szabadságharc hírhedt megtorlóját.

Halotti prédikációja kemény hangvételű volt, amelyben arról szólt, hogy Isten ítélőszéke előtt egyszer mindenkinek meg kell állnia. A lelkész félelmei ellenére gyülekezete mégis megépíthette Grazban Ausztria ma is legnagyobb evangélikus templomát.

Karakter • parokia.hu • 33

Fia, Theodor Biberauer, az Osztrák– Magyar Monarchia sokat foglalkoztatott vasúti mérnöke volt, aki a Pestre kerülő és így talajt vesztett fiatalok számára mesterlegényegyletet szervezett. Együttműködve a Skót Misszióval, több társával életre hívta a Pestre kerülő magyar, német, svájci és más közösséget kereső letelepedők számára a mai Hold utcai református gyülekezet ősét. Ez a közösség, a Hold utcai németajkú gyülekezet többek között a Bethesda kórház egyik alapítója. Német és magyar nyelvtudása miatt fiát, Biberauer Richárdot, aki vidéki hitoktató lelkészként élte az életét, később felkérték a Bethesda vezetésére.

Az első magyar diakonisszaintézmény, a Filadelfia szövetség megalapításához Biberauer Richárd Svájcba

34 • Karakter • parokia.hu

utazott, hogy megfelelő szakmai tudással és felkészültséggel rendelkezzen a diakonisszák munkájáról és életviteléről. A berni diakonis�szaházban ismerkedett meg későbbi feleségével, Vischer Mártával, a diakonisszák egyik ottani tanítójával. Ők ketten alapították meg 1903 áldozócsütörtökén a Filadelfia Diakonissza Szövetséget, az első magyar diakonissza-anyaházat. „Édesapám, ifj. Biberauer – később Bodoky – Richárd a diakonisszák kérésére családi örökségként folytatta a Filadelfia-intézmények, így a Bethesda kórház, az árvaházak és a diakonisszaotthon vezetését is.

Legfontosabb munkájának Az anyaházi diakónia az egyházban című dis�szertációját tartom, amelyben világosan megfogalmazza a diakónia teológiai értelmezését is” – emeli ki

Bodoky Ágnes. Apja 1949-ben a négy diakonisszaintézet vezetőségével egyeztetve megalkotja az új diakonisszaszabályzatot a Magyarországi Református Egyház diakonisszamunkájának rendjéről. 1951-ben az intézmények felszámolásakor immár magyarosított Bodoky Richárd néven feleségével kellett megszerveznie és elősegítenie a diakonisszák civil életének kialakítását, később az államhatalom végül a kapcsolattartást is megtiltotta számukra az egykori szolgálattevőkkel.

A családfő és a család „Édesapánk intelligens, művelt és széles látókörű ember volt. Nagyon sokat köszönhetünk neki mi, a gyermekei és az unokái is, akikkel sok időt töltött együtt. Shakespeare-től kezdve számos klasszikust az ő előadásában és tolmácsolásában tanulhattunk meg” – emlékszik vissza Ági néni. Miután 1956-os szerepvállalása miatt Bodoky Richárdot 1959-ben állományon kívüli segédlelkésszé fokozták le, a nagy és kis család feje és központi figurája maradt, a legidősebb családtagként mindenki elismerte óriási tudását és értékítéletét. „Édesapámnál ez hitbeli bizonyosság és tisztesség kérdése volt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy nem az aktuális előnyök és látszatsikerek szabják meg, hogy mi a helyes, hanem a Biblia tanítása arról, hogyan

kell emberséges embernek, valóban hívő embernek maradni.”

Magától értetődő volt az is, hogy sebész öccsével együtt 1940-ben Bodokyra magyarosította a nevét.

Ezzel is ellenállásukat szerették volna kifejezni a náci uralom előrenyomulásával szemben, holott a korabeli tendencia éppen a nevek politikailag előnyös németesítése volt. „Így voltaképpen én vagyok az utolsó Biberauer, mert fiatalabb testvéreim már Bodokyként látták meg a napvilágot” – mondja derülten Ági néni.

1942-ben a Filadelfia Alapítvány felajánlotta noszvaji ingatlanát a Jó Pásztor Bizottságnak árva zsidó gyerekek számára. „Szüleink 1944. december 13-án a Vöröskereszt utolsó gyermekvonatával svájci rokonainkhoz küldtek nővéremmel, Mártával és az akkor hároméves öcsémmel, Tamással együtt. 1944ben született kis húgom, Andrea itthon maradt – legkisebb testvérem, Orsolya csak sokkal később született.

Miközben ők itthon számos légiriadó alatt a Bethesda betegeivel és a házban bújtatott zsidókkal együtt imádkozva vészelték át ezeket az órákat az alagsorokban és pincékben, mi nyugodtan tanulhattunk és élhettünk Baselben. Édesapánk a későbbi időkben itthon sem

érzékeltette velünk a külső nyomást, otthon alig foglalkoztunk az amúgy bőségesen tapasztalható nehézségekkel.”

Bodoky Richárdnak az írás sokat segített az igazságtalan mellőzések elviselésében, bár nehéz volt ezeket feldolgoznia – emlékszik vissza lánya.

Ezekben az években született meg nagysikerű regénye, a Livingstone (1966), amely a korszellem miatt azonban csak egyetlen kiadást érhetett meg. Barátai segítségével fordításokat vállalt, majd hozzálátott, hogy feldolgozza a család történetét, ami rendkívül inspirálta őt. „Az írás volt az ő menedéke, hiszen mégiscsak református egyházi újságíróként kezdte pályafutását” – magyarázza lánya. Ezekben a nehéz években a családfő örömmel vett részt felesége, Zombory Ágnes, eredetileg matematika–fizika szakos tanár munkájában, aki nehezen, de bekerülhetett a Zenegimnáziumba tanítani.

Megismerte a tanárokat és diákokat, akik szerették és tisztelték őt, ahogy szűkebb és tágabb környezetében mindenki.

Hit és családszeretet „A Papa, ahogyan mi neveztük, nagyon melegszívű édesapa volt, aki nem nagyon szólt bele, hogyan alakítjuk az életünket. Egyetlen dolgot kért csupán: ha lehet, természet-

tudományi pályát válasszunk, mert ideológiai területen nem fogunk boldogulni. És ebben is igaza lett, egyikünk sem bánta meg döntését” – meséli Bodoky Ágnes. Majd elérzékenyülve hozzáteszi: „a szüleim soha semmiben nem marasztaltak el, még akkor sem, ha nyilvánvalóan hibáztam. Minden gondomat meg tudtam velük osztani, mert megértettek, és amiben csak tudtak, mindig segítettek. Hiteles példa volt az életük számunkra.” „Már a nagyapám is annak biztos tudatában élt és munkálkodott, hogy áldás van a családon. Ezt édesapánk már gyermekként alaposan belénk ültette, ahogyan én is továbbadtam a gyerekeimnek és az unokáimnak” – fogalmazza meg a legfontosabb családi örökséget. „Édesapám hite erősített abban mindig engem, hogy az Úristen nem külön-külön látja az életünk visszásságait és szépségeit, ahogyan azt éppen a mi fénytörésünk mutatja, hanem egyben, hiszen ő már azelőtt szeretett és kiválasztott minket, mint ahogyan mi azt elgondolhattuk” – hangsúlyozza Bodoky Ágnes. Így fogadta el a család minden korszakban az Isten által kijelölt életutat, amelyet ma is toleranciával és szeretettel próbálnak megélni.

A hit mellett a másik fontos örökség a mindenek feletti családszeretet, a ragaszkodás a gyerekekhez és a családhoz. „Ezért is fogadták a szüleim a családba 1947-ben az egyik, árvaházukban megismert, szívükhöz nőtt, szorgalmas és ragaszkodó gyermeket, nővéremet, Ágit, akit meg akartak menteni az állami gondozottak sorsától. Bodoky Richárd valamennyi gyermeke örökölte azt a szándékot, hogy részt vehessen az egyház munkájában. Nem is történhetett volna másképp, hiszen erre szocializálódtunk sok generáció folyamán.”

Szoták Orsolya Képek: Füle Tamás; Bodoky-Biberauer családi gyűjtemény

Karakter • parokia.hu • 35

TATÓKA ÉS A SÁRKÁNY Adott két férfi. Az egyikük visszafogott, tartózkodó és puritán, egyszem, féltett gyermek. A másik felszabadult, életélvező, jó humorú, bohém művészfigura, nagycsaládban nő fel. Mindketten ismert költők, műfordítók. Apa és fia. Áprily Lajos és Jékely Zoltán. Történetükről, örökségükről Péterfy Sarolt irodalomtörténésszel, Áprily Lajos dédunokájával, Jékely Zoltán unokájával beszélgettünk. „Amikor a nagyapám, Jékely Zoltán délutánonként megérkezett hozzánk, rendszeresen kilopkodtam zsebéből a díszzsebkendőket, amiket aztán nekem is adott.

Mindeközben édesanyám felragyogott, hiszen rajongó szeretetviszony fűzte őket egymáshoz” – idézi fel Péterfy Sarolt irodalomtörténész. Emlékeiben jóságos mesei hősként él nagyapja és dédapja is, akikről édesanyja gyakran beszélt neki, csakúgy, ahogyan ő is továbbadja ezeket a történeteket a gyerekeinek. Generációk nőnek bele a

36 • Karakter • parokia.hu

család történetébe, erdélyi múltjába, így a felmenők régi, kedves ismerősei a negyedik és az ötödik nemzedéknek is. „Ők is tudják, hogy édesanyámék mint unokái, Tatókának szólították Áprilyt, és együtt kirándultak vele, ő pedig nekik olvasta fel először a verseit. Olyan szerves természetesség és folytonosság ez, ami alapvetően határozza meg a mai napig is a családunk életét és identitását” – vallja Péterfy Sarolt.

Apa-fia különbözőségek „Áprily – született Jékely – Lajos erdélyi szászok egyedüli, féltett gyermeke volt, aki első életévét német anyanyelvű közegben töltötte, a szüleivel is németül beszélt. Majd az erdélyi szászság legfontosabb városából, Brassóból egy pici erdélyi faluba, Parajdra került, ott tanult meg magyarul és vált magyar költővé” – vág bele az irodalomtörténész családja történetébe. Később, a kolozsvári diákévei alatt Áprily már német nyelvórákat adott, hogy támogatni tudja idős szüleit. Költőként is nagyon későn és szemérmesen indult, harminc éves koráig csak az asztalfióknak írt, majd álnéven küldte be első verseit. „Járt a székelyudvarhelyi kollégiumba egy felsőbb éves diák, akit csodált a dédapám, mert szép termetű, atletikus fiatalember volt, aki sportversenyeket nyert, és egyfajta ideálként maradt meg

benne. Áprily volt a vezetékneve.”

Az ő ihletésére lett Jékelyből Áprily, igaz, ő maga félénk, visszahúzódó személyiség volt, ezt dédunokája találóan írja le az alábbi történettel: „Nagy vágya volt egyetemistaként kijutni Párizsba, ahol elhatározta, hogy felkeresi a városban tartózkodó Adyt. Ki is nyomozta a szállodája címét, ám végül nem mert bemenni hozzá és soha nem találkoztak.

Megtorpant a lehetőség kapujában.”

Fia, Jékely Zoltán ezzel szemben sokkal életélvezőbb, jó humorú, felszabadult ember volt, nagy baráti társasággal. Úgy is nőtt fel, hogy mindennapos vendégek voltak házukban az erdélyi irodalmi élet legnagyobb alakjai. Számára természetes volt, hogy a kezdetektől megmutatta verseit a hozzájuk betérőknek. „Szent György napján született, ami az egész életét meghatározta, költészetében

pedig egy egész metaforarendszert épített arra, hogy újra és újra le kell győznie a sárkányt, míg végül Szentgyörgypusztán kötött ki, ahol apja telket vásárolt. Nagyon szerette ezeket a misztikus jeleket keresni és értelmezni” – festi le nagyapja személyiségét Péterfy Sarolt.

Karakter • parokia.hu • 37

„Kettejük levelezése egyedülálló: nemcsak érdekes családi és kordokumentum, hanem két autonóm költő eszmecseréje is, akik történetesen apa és fia.” A levelekben megjelenik az idősödő szüleiért aggódó fiatal Jékely gondoskodó szeretete, tanácsai, ugyanakkor számít szülei véleményére, jóváhagyására is a benne felmerülő kérdésekkel kapcsolatban. Édesapjával kölcsönösen beszámoltak egymásnak alkotói válságokról, a világháború alatt például központi kérdésük: lehet-e, kell-e írni, alkotni. „Erről is mást gondoltak. Míg Áprily keveset ír ebben az időszakban, és úgy érzi, a szűkszavúság, a tömörség az egyetlen forma, amivel reflektálni lehet a borzalmakra, addig Jékely sokkal termékenyebb: többet ír és újságíróként is nagyon aktív abban a pár évben” – fejti ki az irodalomtörténész.

Apa-fia hasonlóságok Azt is megtudjuk Péterfy Sarolttól, hogy Áprily Lajos és Jékely Zoltán

38 • Karakter • parokia.hu

különbözőségeik mellett számos dologban hasonlítottak egymásra: mindketten szigorú munkarend szerint dolgoztak. Megvolt, hogy mely napszakban írtak, fordítottak, nagy munkabírásúak voltak. Apát és fiát összekötötte a természet szeretete is: Áprily nagy kiránduló volt, tanárként is szeretett diákjainak és munkatársainak túrákat szervezni. Verseiben pedig botanikai pontossággal jelennek meg a növények és az állatok nevei. Fia szenvedélyes horgász volt, már gyerekként is ez jelentette számára a legfontosabb kikapcsolódást, feltöltődést. Jelentősek horgászversei, amelyekben hangsúlyos a meditatív együttlét, az elmélyülés a természetben. Alkatilag Áprily Lajos és Jékely Zoltán is nosztalgikus, elégikus személyiség volt, emberként és lírikusként is. Éppen ezért mindkettejük költészetére jellemző egyfajta visszavágyódás a múltba és Erdélybe.

Bár Áprilyt szászként evangélikusnak keresztelték, amikor eljegyezte Schéfer Idát, egy régi kolozsvá-

ri református család sarját, áttért a református vallásra és hitgyakorló református lett. Időskorában Szentgyörgypusztáról gyalog járt át a dunabogdányi református templomba, nyugdíjaztatásáig pedig a budapesti Baár–Madas Református Leánynevelő Intézet igazgatója volt.

Fiával együtt mindketten a protestáns hagyományokat őrző, arra támaszkodó, hitüket mélyen, de egyéni módon megélő költők voltak, akik-

nek nincs klasszikus értelemben vett istenes, vallásos költészetük, de teljes költészetüket és életüket áthatja a kapcsolat a transzcendenssel, az e világon túlival.

Transzilván identitás Áprily életének legfontosabb alapértéke a humanizmusa, emberszeretete volt. Ez vezérelte akkor is, amikor szeretett iskolájában nem volt hajlandó olcsó kompromisszumot kötni és végrehajtani a zsidótörvényeket, inkább korai nyugdíjaztatását kérte.

Visegrád-Szentgyörgypusztán telepedett le és ott élt haláláig, ahova ma az unokái, dédunokái, ükunokái térnek haza. „Áprily anyanyelve a mások elfogadásának kérdés nélküli természetessége volt, a más kultúrák tisztelete, amely az erdélyiségben kapott táptalajt.

Erdélyi szászként magyarok és románok között élve, tökéletesen beszélve a németet, a magyart és a románt, a világ legtermészetesebb dolga volt számára a különböző nemzetek és vallási felekezetek együttélése, hitt az ember csodájában és az emberségesség mindenekelőtti voltában” – hangsúlyozza Péterfy Sarolt, aki szerint az erdélyiség legcsodálatosabb tulajdonsága éppen ez a természetes olvasztótégely, a többszörös identitás, amely évszázadokon keresztül létezhetett, míg a politika nem gerjesztett mesterségesen indulatokat. Felmenői számára egyértelmű volt a különbség az aktuális politikai kurzus és egy adott nép kulturális teljesítménye között. „Az, hogy milyen magas színvonalú a román költészet, vitán felül állt.

Az idegen nyelvekben való jártasságuk is hozzájárult

széleslátókörűségükhöz. Egész életükben tanultak idegen nyelveket, fordítottak oroszból, olaszból, angolból, franciából és románból” – magyarázza.

A humanista tanár Véleménye szerint ezért is lehetett Áprily páratlan tanáregyéniség, aki legalább annyira tartotta magát tanárnak, mint költőnek – önmeghatározásában a két hivatás egyenrangú szerepet töltött be. A fiatalokat nemcsak tanította, hanem formálta, nevelte, szeretettel figyelte az érésüket, előmenetelüket. „Soha nem szidott, soha nem fenyített sem testileg, sem szavakkal; a személyiségével nevelt, azzal, hogy őszintén érdeklődött, hogy minden egyes diákját név szerint ismerte és személyes kapcsolatot ápolt velük.

Egyetlen mai pedagógiai módszer sem tud ezzel versenyre kelni” – összegzi Péterfy Sarolt.

Jelen lévő múlt Arra a kérdésre, hogy mit tart legfőbb családi örökségüknek, egyszerűen csak azt feleli: mindent. „Dédapám és nagyapám szellemi és tárgyi öröksége olyan szerves része az életünknek, hogy nem is lehet elkülöníteni egymástól, mi örökség és mi nem az. Örökség a bútoraim egyrésze, a családi képeim a falon, a nyaraló, ahol az időm jelentős részét töltöm, ahogyan annak idején az elődeim is. Ezek persze csak tárgyak, mégis fontos kisugárzásuk van a hétköznapjaimra. Irodalomtörténészként pedig nap mint nap az irodalmi hagyatékuk feldolgozásával foglalkozom. Nekem ők a mindennapjaim alapjai, szinte mindenben hatnak rám és a családomra. Olyan szellemi, erkölcsi és morális mércét jelentenek számunkra, amelyhez saját életünkben is szeretnénk igazodni.”

Szoták Orsolya Képek: Füle Tamás, családi archívum

Karakter • parokia.hu • 39

OLVASTUK – AJÁNLJUK ÚJ KÖNYVEK A KÍNÁLATBAN

ALAP|ANYAG

Óravázlatok a Tízparancsolathoz 14-18 éveseknek (Ifjúságépítők Alapítvány) A Tízparancsolat helyes értelmezése komoly kihívás a fiatalok számára. Hittanórákon, konfirmáció előkészítőkön és ifiken is szeretnek mélyebben foglalkozni vele, de fontos, hogy az ősi szövegeket is mindig új módokon, aktuálisan közelítsük meg, és ehhez kevés segédanyag áll rendelkezésre. Ezt a hiányosságot ismerte fel az Ifjúságépítők, és alkotta meg Alap|anyag nevű óravázlat-gyűjteményét, amely bőséges felkészülési és kreatív módszertani segítséget ad a Tízparancsolat 14-18 éves fiatalokkal történő feldolgozásához.

A nyomtatott kiadvány számos tudásanyagot, beszélgetést mélyítő kérdést, játékötletet, élménypedagógiai elemet tartalmaz. Ezek szabadon és kreatívan kombinálhatóak egymással, és rövid felkészüléssel kiválóan használhatóak mind hitoktatói, mind gyülekezeti alkalmakon. A használatukhoz sok instrukciót ad maga a kiadvány is, amely nagyon szépen végigvezeti az olvasót azon, hogyan érdemes használni a kötetet, valamint tisztázza, hogy mit érdemes neki saját tudásából hozzárakni. Emellett digitális anyagok is tartoznak hozzá. Ezek olyan audiovizuális tartalmak és online cikkek, amelyek nemcsak azt segítik, hogy az ifivezetők át tudjanak adni minden szükséges információt, hanem azt is, hogy a Tízparancsolat ne csupán betartandó törvény legyen a fiatalok számára, hanem életük meghatározó alapja.

AHOVÁ A FÉNY VETÜLT

(Harmat Kiadó, szerző: Philip Yancey) Philip Yancey amerikai újságíró nagy sikerű könyveinek sorába méltán kerülhet be a magyarul idén megjelent Ahová a fény vetült című önéletrajzi írása: egy kiábrándult, kételkedő ember útja a kereszténységig. „Az Egyesült Államokban sokan elfordulnak az egyháztól, pontosabban az egyház miatt elfordulnak Istentől. Vagy azért, mert unalmasnak találják az egyházat, vagy olyannak, ami nem érinti őket, vagy az általában hallható egyházkritikák miatt. Én ráadásul olyan egyházban nőttem fel, amely sokkal szélsőségesebb nézeteket vallott, mint általában azoké, akikkel beszélgetek. A célom tehát az, hogy megértessem ezekkel az emberekkel: meg lehet ítélni az egyházat, de ne ez alapján ítéljék meg Istent, próbálják valahogy a kettőt szétválasztani.

Ezt úgy próbálom elérni, hogy azt mondom: igazuk van, az egyháznak vannak hibái – hadd mondjam el az én történetemet! Az én gyülekezetemet valószínűleg még több okod lenne elhagyni, mint a sajátodat, de ez nem elég ok arra, hogy kihagyd a világmindenség Istenével való kapcsolat lehetőségét” – mesélt a Parókia portálnak könyve születési körülményeiről a szerző, aki, bár az egyházban nőtt fel, elmondása szerint nem a neveltetése során tapasztalta meg a kegyelmet. „Amikor elkezdtem írni, rájöttem, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek téves elképzelései voltak a hitről, ezért közvetlenül az ilyen emberekhez akartam szólni, őket akartam megtalálni.”

40 • Karakter • parokia.hu

A KERESZTÉNYSÉG TÖRTÉNETI ATLASZA

(Kálvin Kiadó, szerkesztő: Alec Ryrie) Ez a hiánypótló atlasz az ókortól napjainkig követi végig a kereszténység történetét több mint száz színes térkép és illusztráció, valamint ábrák, grafikonok és szöveges összefoglalók segítségével. A kötet szerkesztője, Alec Ryrie, népszerű anglikán egyháztörténeti oktató, főbb kutatási területe a reformáció és a protestantizmus. „Ahogy Ryrie a témákat feldolgozza, abban sosem érezhető felekezeti elfogultság. Művei objektívek és nyelvezetük érthető.

Ez az album nem pusztán egy szép kivitelű könyv, hanem a tartalma miatt hiánypótló alkotás is” – fogalmazott a könyvbemutatón Lányi Gábor egyháztörténész, a kötet lektora. Az atlasz azzal is érzékelteti a kereszténység sokszínűségét, hogy olyan témákat és helyszíneket is bemutat, amelyek kevésbé kapnak figyelmet, például a Kelet-Afrikában vagy Dél-Arábiában élő kereszténységet, az orosz szerzetességet, Észak-Amerika sokszínű kereszténységét, vagy a rabszolgaság és a kereszténység összekapcsolódását.

A könyv markáns része a modernkori keresztény missziók ismertetése.

Figyelemre méltó az is, ahogyan a keresztény felekezetek terjedésének globális változásait mutatja be. Az atlasz magyar kiadása ökumenikus összefogással készült, hiszen a református Kálvin Kiadó vállalta a kötet kiadását, a katolikus Szent István Társulat pedig a terjesztését. A közös munka gyümölcseként elképzelhető, hogy készül majd hasonló kötet a magyar egyháztörténetről is.

SZPÉSZ ÚJ VILÁG

(Hungarovox Bt., szerző: Széplaki György) Új, immár ötödik kötetével lepte meg olvasóközönségét a budapest-fasori református gyülekezet tagja, Széplaki György, az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara nyugalmazott docense. A mű elejétől a végéig életjel – arról, hogy szerzője hogyan látja a világot, hogyan él benne harmóniában a felmenőktől kapott értékrend, a múlt, jelen és jövő, de legfőképpen arról, mit végzett el benne Isten. Címe, a „Szpész új világ” Aldous Huxley „Szép új világ” című regényét juttatja eszünkbe. Széplaki Györgyöt is foglalkoztatta az, hogy a világjárvánnyal milyen világ köszönt ránk. A számítógépes nyelv angol szava, a space (kiejtve szpész) nem más, mint szünetjel, szóköz: „üresség”, ami két szó között van. A járványügyi korlátozásokkal, zárlattal szünetjel, „szpész” költözött a mi életünkbe is, de a szerző számára fontos volt, hogy ez az időszak se teljen el tétlenül. Hogy el ne tespedjen, rövid sétákat tett a közeli Városligetbe és vissza, megtanult tornászni, fekvőtámaszban eljutott nullától a negyvenig. A bezártság számvetésre késztette, ebből születtek az írások. „Engem is foglalkoztatott és foglalkoztat ma is, hogy jól használtam-e fel, amit ajándékképpen kaptam a Teremtőtől” – fogalmazott a könyvbemutatón, ahol elhangzott: Széplaki Györgyöt mindig is az ember érdekelte, az, hogy milyen személyiségek, milyen belső értékekkel rendelkeznek, s képesek-e ezeket az értékeket a legkülönfélébb helyzetekben is megőrizni, felmutatni.

Karakter • parokia.hu • 41

A KÖNYVEK

(Kálvin Kiadó) Ez a négykötetes bibliakiadás mind külsejében, mind felfogásban rendhagyó formában tárja elénk a Szentírás „nagy történetét”, a 2014-ben revideált új fordítást alapul véve. Követi ugyan a Biblia hagyományos felosztását, ám a szokásos fejezetbeosztások, versbeosztások, kereszthivatkozások, kiemelések, szakaszcímek helyett nagyobb, 20-40 oldalt felölelő fejezetekre tagolódik, mint egy regény, a kötetekhez készült bevezetésekből pedig az olvasó megtudhatja, milyen tematikával fog találkozni. A Könyvek a külalakjával is irodalmibb megközelítésre törekszik. Lente István grafikus szép és esztétikus borítókat tervezett a kötetekhez, amelyek szintén a nagyregények borítóit idézik. A hosszabb, folyamatosabb olvasmányélmény célja, hogy ezúttal ne a dogmatikai tartalom domináljon, hanem azt gondoljuk át, hogy mit olvastunk, és ez milyen hatást váltott ki belőlünk. Ezzel a kiadással kaput szeretnének nyitni azok előtt is, akik a hagyományos egyházi használatú bibliaolvasásban nem vesznek részt, viszont irodalmi, kulturális vagy spirituális forrásként tekintenek a Bibliára, és szeretnék jobban megismerni. Emellett a gyakorlott bibliaolvasóknak is új élményt adhat ez a fajta olvasás. Ha pedig többen együtt, közösségben olvassák ezeket a nagyobb fejezeteket, és olvasás után megbeszélik az átélteket, az gazdagító élménnyé lehet bárki számára. Egymás tapasztalatai, egymás tudása, egymás hite által minden olvasó tud épülni.

KITELEPÍTÉS

(Jelenkor Kiadó, szerző: Visky András) Visky András József Attila-díjas erdélyi magyar író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár, színházi teoretikus legújabb könyvében, a Kitelepítés című gulágregényben saját családjának történetéről ír. Az 1956-os forradalom után a szerző református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját pedig hét gyermekükkel együtt kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe, ennek hétköznapjait, a soknemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismerhetjük meg a regényből, amelynek középpontjában az anya áll, a gyermekei életéért küzdő fiatal osztrák nő. Az elbeszélés keretét a Biblia adja meg: az az egyetlen családi könyv, amely egy szerencsés véletlen folytán náluk maradt, és amelyből az anya naponként felolvas. „Nekünk ez a könyv az egyetlen otthonunk, mutatta fel Anyánk a Szentírást, mialatt az egyre erősebb szélzúgás betöltötte az egész barakkot és külön-külön mindannyiunk szívét, mellkasát, üreges csontjait” – olvashatjuk a műben, amely azonban nem fejeződik be a szabadulással, hiszen a szülőket és a hét gyermeket a román titkosszolgálat továbbra is szemmel tartja. A részletezett megpróbáltatások ellenére szerzője „boldog történetként” jellemzi a Kitelepítést. Ez a fajta boldogság-felfogás pedig – s ezt már mi tesszük hozzá – abból a hitvallásból fakadhatott, amely természetes magától értetődőséggel kíséri végig a család életét.

42 • Karakter • parokia.hu

KAPCSOLAT, AMI GYÓGYÍT Van szabadulás a szexuális zaklatás szégyenéből – üzeni a Ráháb zsoltára című könyv.

De hol van a gyógyulás Isten népében, és hogyan viszonyuljunk gyülekezetünkben a traumát átélt emberekhez? Teológiai és pszichológiai oldalról is kerestük a válaszokat.

Szexuális zaklatás. Sokkal többeket érintő téma ez, mint azt sejtenénk, mert a legtöbb eset kibeszéletlen marad – vagy azért, mert nem tudunk, vagy azért, mert nem merünk erről beszélni, esetleg félrenézünk, elhatárolódunk, eltávolítjuk magunktól. Áldozatként, elkövetőként, közvetetten érintettként és teljesen kívülállóként sem könnyű ezzel szembenézni, holott a feldolgozás elmaradása súlyos következményekkel jár. Olykor még külső segítséggel sincs elég erőnk a feldolgozáshoz, ha pedig nekünk kellene máson segíteni, eszköztelenek vagyunk.

Hol van ilyenkor a kiút és hogyan járható végig? – adódik a kérdés. A válasz ilyenkor is – mint minden más, látszólag kiút nélküli helyzetben – Istennél van.

Ráháb zsoltára Erről az evangéliumi szabadulásról tesz tanúbizonyságot a Harmat Kiadónál megjelent Ráháb zsoltára című könyv. A Füzesi Manuéla álnév alatt megjelent mű egy családon belüli szexuális zaklatások sorozatán átesett nő személyes hitvallása, aki hosszú utat tett meg a gyermekkori traumáktól a szégyentől való szabaduláson át a gyógyító kegyelem teljes befogadásáig. Útjának leírása nem mindig könnyű olvasmány, a könyv mégsem a borzalmakról vagy az önsajnálatról szól, hanem Isten jelenlétéről, amely a kezdetektől fogva végigkíséri a szerző életét. Gyógyulásának állomásai megmutatják, hogyan vezet minket Isten kegyelme a szabadulás felé, ha képessé válunk arra, hogy elfogadjuk vezetését.

Karakter • parokia.hu • 43

Mindannyiunkhoz szól, hogy emlékeztessen, mennyi minden várhat még ránk, ha ezt az utat választjuk. Éppen ezért e történet nemcsak azoknak adhat reményt, akik maguk is szexuális zaklatás áldozataivá váltak, hanem mindazoknak, akik Krisztussal, Krisztusban lépnének a gyógyulás útjára.

Az út első állomása a sebzettség állapota. A gyógyulás útjára lépés azzal kezdődik, hogy számba vesszük azokat a sebeket, amelyeket kaptunk vagy okoztunk, és hogy felismerjük: Isten ezekben a pillanatokban is velünk volt. Második állomás a szégyen.

Jézus megszólít és bátorít minket ebben is; és türelmesen vár ránk, amíg készen nem állunk arra, hogy kitárjuk neki szívünket. A harmadik állomás a szabadulás, amely néha akkor következik be, amikor már semmi remény nem látszik, és ott talál ránk, ahol az emberi erőfeszítések kudarcot vallanak. Manuéla támogató közegre talált új gyülekezetében, ahol képessé vált továbblépni a gyógyulás útján, majd végül új identitást kapott Krisztusban.

Ráháb zsoltára arra tanít minket, hogy nincs az a mélység, ahonnan ne lenne szabadulás Isten kegyelméből. Rámutat az elmélyült ima, a csendesség fontosságára, de nem akar biztos receptet kínálni, helyette a biztos reménység mellett tesz hitvallást. Címadó éneke a személyes vallomás, a szabadulás és a hálaadás zsoltára, amely múltat, jelent, jövőt vet egybe, és ezáltal lesz őszintévé és hitelessé.

44 • Karakter • parokia.hu

Traumáktól a hegekig Ez a történet azonban csak egy a sok közül, és nem mindegyik hasonló eset végződik ilyen reménytelien.

Mit lehet tenni azért, hogy jóval többen találjanak rá a gyógyulásnak erre az evangéliumi útjára, és hogyan biztosíthatnak a keresztyén közösségek hiteles és biztonságos kapcsolatokat a bántalmazottak számára?

Mi múlhat ilyenkor a lelkészen és a gyülekezeti tagokon? Mitől lesz gyógyító egy kapcsolat? Ezekre a kérdésekre kereste a választ teológiai és pszichológiai oldalról a Parókia portál által szervezett beszélgetés során Tapolyai Emőke klinikai- és

pasztorálpszichológus, szexológus, valamint Lovas András református lelkész. A moderátor Inhoff Mona református lelkész volt.

A trauma kizökkent minket mindabból, ami normális, és erőnkön felüli energiát vesz igénybe – fogalmazták meg a beszélgetés során, hogy pontosan mit is kellene trauma alatt értenünk. A traumák típusain belül a szexuális bántalmazás olyan tabutéma, amelyhez nagyon sok szégyen kötődik, és ez tovább nehezíti a traumatizált helyzetét. A gyógyulni vágyónak ezért első lépésként azt kell megfogalmaznia, hogy élni szeretne. „Ha az életigenlés még nem is megy, fontos, hogy tudjam kérni Isten segítségét abban, hogy újra képes legyek erre vágyni” – fogalmazott Tapolyai Emőke, aki szerint a fókuszváltás a kulcsa annak, hogy elinduljunk ezen az úton. “Néha csak annyit kell kérni Istentől, hogy kezdje el olvasztani a jeget.”

Teljes gyógyulás e földi életben nem lehetséges, de a lelki sebekből hegek lesznek. „A heg emlékeztet, megmutatja töröttségünket, hogy már nem az vagyok, aki voltam, de már nem fáj, ha hozzáérnek, vagy nem mindig és nem annyira, mint korábban” – magyarázta a pszichológus. Lovas András mindehhez hozzáfűzte: szerinte gyógyulásról akkor beszélhetünk, ha a seb már nem irányítja az életünket. A lelkipásztor szerint ehhez az evangélium erejének be kell törnie szívünk mély rétegeibe, hogy ott hozzon számunkra felszabadulást. Hozzátette: az ide vezető útnak az is kiindulópontja lehet, ha történeteket hallunk arról, hogyan gyógyította meg Isten a hozzánk hasonló helyzetben lévőket.

Gyógyító kapcsolattá válni De hol és milyen módon történik Istennek ez a munkája az evangélium által? Hol van a gyógyulás Isten népében? Ahol az evangélium testet ölt, ott sokkal több gyógyulásnak

kell lennie, mint amennyit általában közösségeinkben tapasztalunk.

De ha nincs ma a gyülekezeteinkben gyógyulás, miért nincs és hol van? Hol van az a küzdelem, az a vágyódás, hogy tapasztaljunk többet Isten erejéből? – kérdezte Lovas András, hozzátéve: úgy tapasztalta, hogy a keresztyénség általános hitbeli erőtlenségben van, ezért váltak aktuálissá ezek a kérdések ránk nézve is. Hogy mindezen változtassunk, ahhoz elsősorban az egyéneknek kell felismerniük és megtapasztalniuk Isten gyógyító munkáját. „A gyógyulás a kegyelem elfogadása, majd továbbadása” – fogalmazott.

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a gyógyuláshoz nem elég sajnálni az áldozatot, hanem fontos a bűnt bűnnek nevezni. Ez a gyógyító kegyelem egyik legfontosabb előfeltétele. Ugyanakkor arra is ügyelnünk kell, hogy még jószándékkal se törjünk be a bántalmazott legintimebb szobájába, mert

az újabb traumákat okozhat. „Nagyon drámai, amikor hívő emberek küldenek vissza bántalmazó kapcsolatba másokat. Néha ez valóságos életekbe kerül. Ezeket nekem, külső szemlélőnek is nehéz feldolgoznom” – mondta Tapolyai Emőke, aki szerint akkor, ha segíteni akarunk másokon, el kell viselnünk, hogy nincs mindenre válaszunk. „Bölcsesség és alázat kell ahhoz, hogy valaki belássa, nem ért ehhez. Késznek kell lennie elviselni a fájdalmat, és semmi mást nem adni, csak a hiteles jelenlétet.”

A legfontosabb ilyenkor leülni a másikkal a porba, és türelemmel végighallgatni a mondandóját, még akkor is, ha ez hosszú folyamat – javasolja a pszichológus. Aki kapcsolatban sérült, az kapcsolatban is gyógyulhat meg, ezért az a cél, hogy a gyógyulni vágyó a hozzánk való kapcsolódáson keresztül is Istenhez kerüljön közelebb. Ehhez az alázaton túl józanságra és Isten vezetésére is szükség van. „Ilyenkor ne az legyen bennem, hogy én majd elindítom a sérültet a gyógyulás felé! Ehelyett próbáljak meg egy őt tisztelő, biztonságos kapcsolattá válni. Azt kell kérnem Istentől, hogy én valóban ilyen kapcsolat lehessek az illető számára, és azt, hogy rajtam keresztül megérezhessen valamit Istenből!

Csak Jézus ruhájának a szegélye akarok lenni, amit elég megérinteni a gyógyuláshoz.”

Barna Bálint Képek: Füle Tamás

Tapolyai Emőke és Lovas András beszélgetéséről készült videónk teljes terjedelmében megtekinthető a Parókia portál YouTubecsatornáján:

Karakter • parokia.hu • 45

MINDEN VÁLSÁG EGY ÁLLOMÁS Járványok, háborúk, gazdasági válságok jönnek-mennek, ezért egyénileg és közösségileg is meg kell tanulnunk ennek a valóságában élni. Mit jelent mindez a Biblia nézőpontjából, és mi az, ami rajtunk múlik? Szalai Zsolttal beszélgettünk. „Ez a hetedik válság, amit megélek, amióta dolgozom, és látom, hogy bár minden válság más, kicsit minden válság ugyanolyan. A közvetlen kiváltó okok, tényezők térnek csak el” – mondta a jelenlegi gazdasági helyzetről Szalai Zsolt közgazdász, a Szentendrei Református Egyházközség főgondnoka, a KEVE Társaság elnöke, akit arról kérdeztünk, keresztyénként hogyan viszonyuljunk a válsághoz, és mit tehetünk ellene.

A szakember szerint sok oka van a elenlegi gazdasági válságnak. Kiemelkedik közülük a világjárvány és az ukrajnai háború: például az előbbi az ellátási láncban

46 • Karakter • parokia.hu

okozott jelentős elakadást, utóbbi az energiaárak elszabadulásához járult hozzá. De, ami a gyökere a válságoknak, az belőlünk, emberekből fakad: egyrészt korlátlanul szeretnénk növekedni, másrészt korlátlanul szeretnénk fogyasztani, harmadrészt bálványozzuk a pénzt.

Növekedés, fogyasztás, pénz Erről a három okról részletesebben is beszélt. „Látjuk a teremtett világon, hogy Isten gazdagnak teremtette ugyan, de nem végtelennek, vannak határok, és ez a gazdaságban is így van. Ezeket a határokat figyelembe

kellene vennünk. Mindaz, ami építi a világot, jó hatással van a társadalomra, az emberekre és a környezetre is, az elfogadható, de aminek rombolás az ára, az hosszútávon mindenre negatív hatással lesz” – fejtette ki.

A növekedésről elmondta: lehet a fejlődés motorjává, teremthet új munkahelyeket, hatékonyabbá teheti az életünket, de ha nincsenek korlátai és nem tudjuk, milyen árat fizetünk érte, akkor problémák forrásává válik.

Ha a növekedésnek csak a pénzügyi és gazdasági vonatkozásait vesszük figyelembe, akkor az emberi, társadalmi és környezeti tényezők elfelejtődnek, így nem gazdagabbá, hanem szegényebbé válunk általa.

A második emberi ok a túlfogyasztás jelensége. „A mai ember szeret korlátlanul fogyasztani. Ha megtetszik valami, azonnal megveszi. Nem gondolja át, hogy az adott dolog valóban fontos és szükséges-e számára. Panaszkodik, hogy kicsi a kukája, nem fér bele a szemét, de nem gondolja végig, hogy mit vásárol, és jogos-e, hogy hetente annyi szemete gyűlik össze.” A jelenlegi válság most rámutat fogyasztói szemléletünk korlátaira is.

A pénz sem önmagában probléma. „Keresztyén körökben gyakran tapasztalom, hogy félünk a pénztől, nem akarunk vele foglalkozni. Pedig Pál apostol szerint nem a pénz minden rossz gyökere, hanem a pénz szerelme. A pénz akkor válik bálványunkká, ha az életünkben Isten helyére kerül. A Biblia is azt mondja, hogy nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a mammonnak. Ne féljünk tehát a pénzzel foglalkozni, de ne váljon bálványunkká!”

rengeteg múlik. „Hívőként megéljük, hogy Isten mindenható, tehát elvileg hátra dőlhetnénk, a Biblia mégis elég egyértelműen kiemeli a felelősségünket. Körbe kell néznünk, hogy mire van ráhatásunk, mi az, ami rajtunk múlik. A nagy számok törvénye alapján minden tudatos gazdálkodás komoly spórolást eredményezhet” – magyarázta.

A megelégedettség persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek aszkéta életet kell élnie. Van, akit arra hív Isten, de nem mindenkit. A megelégedettség azt jelenti, hogy tudjuk, az adott körülmények között mennyi számunkra az elég, és ami felesleg, abból tartalékolunk a jövőnkre vagy megsegítünk vele másokat.

Mindehhez fontos a tudatosság.”

A Biblia segít abban, hogy felkészüljünk a válságra. Ennek az egyik alapvető lépése, hogy képezzünk tartalékokat, amikor van miből. „József története figyelmeztet arra, hogy a hét bő esztendőt hét szűk követi. Ha Egyiptom nem rakott volna félre tartalékokat, akkor nemcsak az egyiptomiak, de sokan mások is éhen haltak volna. Ez igaz ránk is: amikor bőségünk van, akkor azt ne éljük fel, hanem tartalékoljuk, mert mindig lesznek szűk esztendők.”

Második lépésként fontos megértenünk, hogy sáfárok vagyunk. „Nem mi vagyunk a tulajdonosai annak, ami felett rendelkezünk. Isten a tulajdonosa mindennek, és mi csak megbízottjai vagyunk. Ha így tekintünk az anyagi javakra, akkor az ezekkel kapcsolatos kérdések lelki kérdésekké válnak. Imádságban kell megértenünk, mi az Úr akarata, mit tegyünk a javainkkal, mivel és mennyit takarékoskodjunk, adakozzunk.”

A harmadik lépés a megelégedettség. „Nem születünk megelégedettnek, de jó hír az, hogy megtanulhatjuk.

A szakember szerint öt konkrét területre érdemes mindig figyelnünk: 1. Ha van pénzügyi tartalékunk, azzal hogyan gazdálkodunk.

2. Mik azok a kapcsolatok, amiket Isten ránk bízott, és ezek hogyan segíthetnek rajtunk.

3. Milyen fizikai állapotban, egészségben vagyunk, mennyi munkát bírunk el.

4. Mihez van tehetségünk, hogyan tudjuk ezeket kamatoztatni, és új dolgokat tanulni.

5. Istenkapcsolatunkból milyen lelki tőkét tudunk mozgósítani nehéz helyzetben.

Közösségben, közösségért tenni Gyülekezeti szinten is fontosak az anyagi és lelki tartalékok. Az előbbire példa, ha egy egyházközség több havi működési tartalékot rak félre takarékosságának köszönhetően. Az utóbbi pedig lehetővé teszi, hogy egymásra támaszkodjunk. „Közösségünk segíthet egyéni perspektívánk kitágításában is. Jól jön a testvéri segítség, ha mi magunk nem tudunk távolabbról

Az egyén felelőssége Bár fontos, hogy a kormány hogyan kezeli az adott gazdasági helyzetet, de Szalai Zsolt szerint az egyénen is

Karakter • parokia.hu • 47

A KEVE Társaság (Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága) idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját.

A szervezetet annak idején olyan keresztyén üzletemberek hívták életre, akik úgy érezték, gyülekezetükben nem kapnak választ arra, keresztyénként hogyan kell vállalkozni, üzletbe fogni. Csatlakoztak egy nemzetközi hálózathoz, amely kifejezetten keresztyén üzletembereket tanított arra, hogy mit mond a Biblia a pénz helyes kezeléséről, és arra is, hogyan lehet az üzlet az evangelizáció eszközévé.

A KEVE Társaság immáron három évtizede olyan eseményeket, alkalmakat, sorozatokat szervez Magyarországon, ahol vezetőket szólítanak meg a Biblia üzenetével. rátekinteni helyzetünkre, hogy átértékeljük a dolgokat” – mondta Szalai Zsolt.

Az Istennel és a gyülekezettel való kapcsolat az, ahonnan segítség érkezhet számunkra. „Hatalmas előnye a keresztyén életnek, hogy közösséghez tartozunk, nem vagyunk elszigetelve. Azt tapasztaljuk, hogy mindig van valaki, aki mellénk áll, segítséget nyújt, imádkozik a másikért. Ha tehát válságos helyzetben vagyunk, merjünk kérni Istentől és merjünk kérni a testvéreinktől is!

Nem szégyen elfogadni a segítséget.”

48 • Karakter • parokia.hu

Nekünk is segítenünk kell testvéreinket. „Javaink mércéjévé lehet, hogy amink van, mennyire tud áldássá válni mások életében. Ha például van autóm, segíthetek idős embereknek bevásárolni vagy eljutni a gyülekezetbe. Bármim lehet, ami a közösségnek is hasznot hoz.

Ha azonban olyan javam van, amely nem válik áldássá mások számára, és nem alapvető szükségleteimet elégíti ki, akkor kérdéses, hogy arra tényleg szükségem van-e.”

Akár a pénzünk is áldássá válhat mások számára. A Biblia radikális

üzenete: ha bajban vagy, adakozzál többet. „Aki szűken vet, az szűken is arat, aki bőven vet, az bőven is arat. Ez nem azt jelenti, hogy minél többet adok, annál többet fogok vis�szakapni, hanem azt, hogy amit jó szívvel adunk, azt Isten megsokszorozza. Válság idején se álljunk le az adakozással, akkor sem, ha nekünk is kevés jut, mert Isten ígérete, hogy az Őt követőkről gondoskodni fog.”

Járványok, háborúk, válságok továbbra is lesznek, Jézus ezt világosan kijelentette – hívta fel figyelmünket a szakember. „Keresztyénként meg kell értenünk, hogy ez az a valóság, amelyben élnünk kell, mert mindez az emberi bűn következménye.

Mindezeknek be kell következnie.

De Isten nem ad nagyobb terhet az övéinek, mint amennyit el tudnak viselni. Minden válság egy állomás, de nem a vég – az örökkévalóság ott van Krisztusban.”

Barna Bálint Képek: Fülöp László Illusztráció: Micheile Henderson

DUNAMELLÉKEN TÖRTÉNT SZOLGÁLAT, GYÜMÖLCSÖK, NÖVEKEDÉS

GYÜMÖLCSTERMŐ SZOLGÁLAT

Horváth Dánielt, a Tököli Református Missziói Egyházközség megválasztott lelkipásztorát április 30-án, szombaton iktatták be hivatalába. Az ünnepi istentiszteleten Takaró András délpesti esperes hirdetett igét és végezte a beiktatást. „Jézus példázatainak mindig a gyümölcs a kifutása: minden arra vezet, hogy gyümölcsöt teremjünk” – fogalmazott prédikációjában az esperes. „Végezd szelíd határozottsággal azt, amit a szőlősgazda rád bízott! Ha megmaradsz Krisztusban és ő benned, akkor nem marad el a gyümölcs.” Az alkalmon köszöntő beszédet mondott Illés Dávid budapest-déli esperes is. Horváth Dániel korábban három évig szolgált beosztott lelkészként a budai református gyülekezetben. Öt éve szolgál Tökölön, és a jövőben is folytatni szeretné munkáját, kiemelt figyelmet szentelve a gyülekezet megerősítésére, építésére.

LELKIPÁSZTOR A DUNAKANYAR KAPUJÁBAN

Egykori beosztott lelkészét, Kodácsy Tamást választotta meg vezetőjéül a dunakeszi református gyülekezet, a beiktatásra május 8-án került sor. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk” – jól ismert, református eleinknek évszázadok óta bátorítást adó mondata ez Pál apostolnak, aki tudta, az Istenbe vetett, kipróbált hit mindig túlmutat a jelenkor nehézségein – fogalmazott igehirdetésében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. „Akik tudják, hogy világi hatalmasságokban nem reménykedhetnek, ráállnak erre az alapra, és ez megtartja őket a háborúk, nyomorúságok idején” – mondta a püspök. A beiktatást Nyilas Zoltán északpesti esperes végezte. Kodácsy Tamás köszöntésekre adott válaszában elhangzott: a közösségnek nemcsak kőből épült, hanem lelki házát is tovább kell építenie.

HITTEL, HŰSÉGGEL A SZEMERETELEPIEKÉRT

Harminc év elteltével új lelkipásztort választottak a Budapest PestszentlőrincSzemeretelepi Református Egyházközség tagjai Komlósi Péter személyében.

Beiktatására május 15-én került sor. Az eseményen Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke igehirdetésében kiemelte: mindannyian engedetlenekké lettünk Istennel szemben, de ő megkönyörült az emberen, és ez a kegyelem az evangélium ellenségeire is kiáradhat. Úgy érdemes élni, hogy a körülöttünk élő emberek átéljék ezt a teljes szeretetet. Ha ez nem válik a mindennapi életünk szerves részévé, abból nem lesz hit; Isten szeretete személyes hitéletünk által válhat valósággá az itt élők számára. Komlósi Pétert Illés Dávid, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese iktatta be. „A legfőbb cél, hogy a szabadító evangéliumot hirdessük mindenkinek, ebben szeretnék helytállni és hűséges lenni” – fogalmazott a köszöntésekre adott válaszában az új lelkész.

Karakter • parokia.hu • 49

SZERETNI A RÁNKBÍZOTTAKAT

Jókedvű, családias hangulatban került sor május 21-én Pádár Zoltán református lelkipásztor újszászi beiktatására. Az ünnepi istentiszteleten Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese a gyülekezet szeretetének feladatát helyezte Pádár Zoltán szívére, a lelkésztársak köszöntéséből pedig az is kiderült, hogy az újszászi lelkipásztor szigorú megjelenése mögött vidám, jó humorú ember rejlik. Szeretetre, humorra és az ezekből fakadó lelkierőre szükség is volt Újszászon, hiszen nehéz időszakban vette át a gyülekezet vezetését, de közös erőfeszítéseiknek köszönhetően már elindultak a megújulás útján. Az új lelkipásztor beiktatása éppen ezért korszakhatár is az újszászi közösség számára, és annak ígérete, hogy Isten elhozza a gyümölcstermés idejét. „Hiszem, hogy Isten küldött ide azért, hogy közös munkával gyümölcsöt teremjünk, és gyümölcsünk megmaradjon” – vallotta a Parókia portálnak adott interjúban.

A LEGFONTOSABB KÜLDETÉS

Beiktatták Bálint László Áron lelkipásztort és a kívül-belül megújult templomért is hálát adtak a Pándi Református Egyházközségben május 28-án. Bálint László Áron 2018. augusztus 20. óta szolgál a Pándi Református Egyházközségben, 2019 októberében választotta meg őt a gyülekezet lelkipásztorának, de beiktatására a járványhelyzet és a templomfelújítási munkálatok miatt az idei év tavaszáig kellett várni. „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben – amint Pál apostol is biztatott. Jézust követve ez a legfontosabb küldetés” – hangzott el Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperesének ünnepi prédikációjában.

Az igehirdetés után Takaró András esperes beiktatta Bálint László Áront, aki a köszöntésekre adott válaszában Istennek adott hálát a családjáért, hitre jutásáért, a gyülekezetért. „Istennek terve van Pánddal, a gyülekezettel, országunkkal, egész életünkkel” – összegezte gondolatait.

ISTEN LELKE KÖZÖSSÉGTEREMTŐ ERŐ

Beiktatták Sáska Attila lelkipásztort és a templom fennállásának harmincadik évfordulójáért is hálát adtak a Délegyházi Református Missziói Egyházközségben június ötödikén. „Isten Lelkének legfontosabb tulajdonsága, hogy közösségteremtő erő. És nemcsak közösségteremtő, hanem közösséget gyarapító erő is” – hangzott el Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök prédikációjában. Sáska Attilát Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese iktatta be. Sáska Attila elődje, dr. Bóna Zoltán elmondta: a kerek harminc éve felszentelt templomot az alapoktól kezdve helybeli önkéntes férfiak építették, fáradtságot és időt nem sajnálva.

Az ünnepségen a frissen beiktatott lelkipásztor köszönetet mondott mindenkinek, aki bármilyen formában segített a gyülekezetnek az önállóság felé vezető úton. Olyan gyülekezetet örököltem, ahol megfogják az ásó nyelét, összefognak és szeretetben alkotnak – fogalmazott.

50 • Karakter • parokia.hu

ÖRÜLJ AZ ÖRÜLŐKKEL, SÍRJ A SÍRÓKKAL

Június 12-én iktatták be tisztségébe Kovács Tamás megválasztott őrszentmiklósi lelkipásztort Őrbottyánban. „A lelkipásztor küldetésében nagyobb és szebb dolog nem lehet, mint az, hogy tud örülni az örülőkkel, és sírni a sírókkal” – mondta ünnepi igehirdetésében Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök. A beiktatást Nyilas Zoltán északpesti esperes végezte. „Éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket” (Efézusi levél 5. rész, 2. vers) – köszöntötte frissen beiktatott utódját Szabó Gábor Ferenc 2021-ben nyugalmazott lelkipásztor, feladatot is adva egykori gyülekezetének: imádkozzanak az igehirdetőért. Kovács Tamás a köszöntésekre reagálva bizonyságot tett Isten személyes elhívásáról, vezetéséről, a hozzá való megtérésről és az Úr jóságáról. Köszönetet mondott az igékben is megnyilvánuló szeretetért, gyülekezete meghívásáért és kedvességéért.

Elmondta: érzi a rá háruló felelősséget, azt, hogy „a palástnak súlya van”.

MINDENKIRE SZÁMÍTHAT A SZOLGÁLATBAN

Zsolnai Gergőt 2022. szeptember 4-én iktatták be a Perőcsény–Vámosmikolai Református Társegyházközség élére, ahol 2018 decemberében kezdte meg szolgálatát. „Szinte bárkire számíthatok a szolgálatokban, nagyon segítőkészek nemcsak a presbiterek, de a gyülekezeti tagok is. Legyen szó akár a fűkaszálásról, akár arról, ha meg kellene látogatni azt, aki beteg vagy lelkileg nehéz időszakon megy keresztül.

Egyértelműen jelzik azt is, ha valamit nem tudnak vállalni, könnyen és jól tudunk kommunikálni egymással. Az, hogy idősebb, tapasztaltabb emberek vesznek körül, inkább megkönnyíti a beszélgetéseket és a megoldások keresését” – osztotta meg a Parókia portállal eddigi tapasztalatait a fiatal lelkipásztor, aki először inkognitóban járt a faluban, és nem sokkal később már a lelkészszentelésére jött küldöttség a gyülekezetből, amely lelkipásztorának meghívta. A beiktatás szolgálatát Nyilas Zoltán északpesti esperes végezte.

MINDANNYIUK GYÜLEKEZETE

Bottyánné Horváth Evelin lelkipásztor beiktatását ünnepelte 2022. szeptember 11-én a Baracskai Református Egyházközség. Az eseményen a Vértesaljai Református Egyházmegye esperese, Hajdú Szabolcs Koppány hirdetett igét és iktatta be a gyülekezet új lelkészét. „Nagyon nehéz szavakba önteni, mennyi hála és öröm van bennem, és mennyi rácsodálkozás arra, hogy Isten hogyan munkálkodott és munkálkodik továbbra is közöttünk” – foglalta össze érzéseit a Parókia portálnak Bottyánné Horváth Evelin. Baracskai lelkészként fontos tapasztalata volt, hogy a gyülekezetek kapcsán mindig folyamatokban érdemes gondolkozni. Látják az utat, amelyet eddig bejártak, és hatalmas erőforrás ez számukra akkor, amikor a jövőről gondolkoznak. „Amit nagyjából három éve elkezdtünk, az most kezd beérni. Nagyon sok váratlan kihívás volt ebben a három évben, ami megviselte a közösségünket, de Istennek hála új lehetőségek is nyíltak előttünk” – mesélte.

Karakter • parokia.hu • 51

KÉPVISELNI AZ IGAZSÁGOT

2022. szeptember 25-én beiktatták Molnár Ambrust, a Balassagyarmati Református Egyházközség lelkipásztorát. Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a balassagyarmati református templomban tartott igehirdetésében kifejtette: a legnemesebb hálaadás az, amikor valakinek a szolgálatáért lehet hálát adni – így az ünneplő gyülekezet lelkipásztoráért, aki továbbviszi családi örökségét, az evangélium hirdetését. A beiktatás szolgálatát Nyilas Zoltán északpesti esperes végezte. Molnár Ambrust édesanyja, Molnárné Tóth Erzsébet nyugdíjba vonulása után hívták meg teljes lelkészi állásba. Most húga, Molnár Melinda szolgál mellette beosztott lelkészként. A frissen beiktatott lelkipásztor teológiai nézőpontból értékelte az ünnepi alkalmat. Mint mondta, a lelkészbeiktatás Isten örökkévalóságáról szól, és arról az evangéliumról, amely ebbe az örökkévalóságba hív bennünket Krisztus munkája nyomán, és amely közösséget teremt.

ELÉG NEKED AZ ÉN KEGYELMEM

Beiktatták tisztségébe Gottfriedné Madai Éva megválasztott lelkipásztort Érden, október 2-án. Az ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke szolgált igehirdetéssel. „Az imádság lényege: közel kerülni ahhoz, Akivel egész életünkben dolgunk van; az imádság témája, a kérés csak másodlagos. Eljutunk ahhoz, amit Isten mond: Elég neked az én kegyelmem, annak az ajándéknak örülj, amit kaptál a szolgálatra, abból táplálkozz, és abból táplálj másokat, a gyülekezetet” – fogalmazott a püspök. Gottfriedné Madai Éva beiktatását Nyilas Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye esperese végezte.

A beiktatott lelkésznő az Érdi Református Egyházközség meghívására 2021 őszén költözött családjával együtt a városba, ahol önálló lelkészként szolgál. Az elhangzott köszöntésekre válaszul meghatottan adott hálát mindenekelőtt Istennek, aki „mint sas a fiókáit, hordozta őt mindeddig.”

EGYENEST A CÉL FELÉ FUTNI

Korábban beosztott lelkipásztorként érkezett Újpest-Belsővárosba, ma már az egész közösségért felel, és külső kihívások közepette kell lelki építkezésbe fognia.

Beiktatták Szabó Lászlót, a Budapest-Újpest-Belsővárosi Református Egyházközség megválasztott lelkipásztorát. Az október nyolcadikai alkalmon igehirdetéssel szolgált Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyző, a beiktatást Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese végezte. Az új lelkész a Parókia portál megkeresésére kifejtette: míg korábban beosztott lelkészként egyegy csoportért volt felelős, most a közösség egészéért. „Meggyőződésem, hogy szolgálatom a gyülekezet minden tagjára kiterjed, de a presbiterekre, az egyes csoportok vezetőire, szolgálóira való odafigyelés, pásztorolás lényegesen nagyobb hangsúlyt kell kapjon a munkámban.” Hittel vallja, hogy bár sok a tennivaló, de amire Isten hívja, ahhoz bölcsességet és erőt is ad Szentlelke által.

52 • Karakter • parokia.hu

HÁLAADÁS GYÚRÓN

Két éve várt ünnepi eseménynek adott otthont a Gyúrói Református Egyházközség temploma 2022. május 8-án délután: a gyülekezet közössége a meghívott vendégekkel együtt adott hálát a 2020 tavaszán elkészült új parókiáért.

A hálaadó istentiszteleten Hajdú Szabolcs Koppány, a Vértesaljai Református Egyházmegye esperese hirdette az Igét, majd Veres Sándor a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka köszöntötte az egybegyűlteket. Istennek csak a legjobbat – ez a gondolat vezérelte a gyülekezetet az építkezések során, a tervezés és a megvalósítás minden részletében, nem is szólva arról a több millió forintnyi hozzáadott értékről, melyet a gyülekezet tagjai és más támogatók biztosítottak anyagiakban, vagy éppen kétkezi munkájuk felajánlásában. Mindez Erdélyi Gábor presbiteri jegyző beszédéből derült ki, aki egyúttal a kivitelező cég ügyvezetője is volt. A hálaadó ünnepségen jelenlévő lelkészek mind Isten áldását kérték a gyülekezetre.

RENDELT IDŐKBEN DIÓSDON

Pünkösdhétfőn szentelték fel a diósdi reformátusok templomát. A járvány idején zajló templomépítés a gyülekezet gyarapodását eredményezte, a közösség ebben az áldásban fogadta a megjelent vendégeket az ünnepi istentiszteleten. „Áldott, aki az Úr nevében jön! Megáldunk titeket az Úr házából” – hangzott a 118. zsoltár a június 6-i alkalom kezdetén, a zsoltárt Nyilas Zoltán északpesti esperes olvasta fel, aki templomszentelő imát is mondott. Az igehirdetés szolgálatát Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök végezte az Efézusi levél 5. része, 15-17. versei alapján. A megnevezett helyen Pál apostol arra hívja fel a figyelmet, hogy Isten bölcsességet ad és időt rendel arra, hogy megértsük az ő akaratát. Az ünnepségen köszöntőt mondott Veres Sándor egyházkerületi főgondnok. A diósdi reformátusok megtapasztalták gyümölcseit annak a vándorlásnak, amely bár megpróbálta a közösséget, de egyértelmű növekedést és kiteljesedést hozott magával.

A MEGMARADÁS ZÁLOGA

Felszentelték a Szigetszentmiklós-Kossuth utcai Református Egyházközség gyülekezeti házát és hálát adtak a gyülekezet elmúlt négyszázötven évéért június 18-án, szombaton. A hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette Isten Igéjét. „A megmaradás ígérete 450 évvel ezelőtt és kétezer évvel ezelőtt sem volt más, mint ma: ha megmaradtok abban, amit hallottatok, akkor ti is megmaradtok a Krisztusban” – fogalmazott az egyházvezető. Az ünnepi istentisztelet nyilvános presbiteri gyűléssel folytatódott, melyet Takaró András délpesti esperes nyitott meg. Veres Sándor egyházkerületi főgondnok és Kassai Gyula, a lévai testvérgyülekezet lelkipásztora köszöntőt mondott, majd Szalkay László, a Szigetszentmiklós-Kossuth utcai egyházközség lelkipásztora számolt be az építkezésről.

Az új gyülekezeti házat Balog Zoltán püspök szentelte fel.

Szeptemberben pedig az új református óvoda épülete is megnyithatta kapuit.

Karakter • parokia.hu • 53

AZ IGAZI KIINDULÓPONT

Kettős hálaadó ünnepet tartottak a szentkirályi református hívek, amikor több mint két évtized után ismét püspöki látogatással egybekötve emlékezhettek meg éppen hetven éve önálló egyházközségükről, valamint hálát adhattak a százhúsz éve felszentelt, idén felújított templomukért szeptember 24-én. „Ha ismerjük, emlékezünk rá és nem felejtjük el Jézus Krisztus kegyelmét, akkor az igazi kiindulópont lehet a számunkra: a nehézségek közepette is megtapasztalhatjuk Isten gondviselő szeretetét, hálásan élhetünk a megpróbáltatásban is, és ezért hálából másokon is segíthetünk” – hangzott el Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke ünnepi igehirdetésében. A felújítási munkálatokat Darányi József főgondnok ismertette. Balázs Hajnalka szentkirályi lelkipásztor köszöntőjében elmondta: az elmúlt időszakban az egyházközség minden épülete megújulhatott, amit belső, lelki megújulás, gyümölcstermés, növekedés követhet a gyülekezet életében.

ÉBREDÉSRE VAN SZÜKSÉG CSEMŐBEN

Október 9-én adtak hálát a megújult csemői templomért. Az istentiszteleten igehirdetéssel Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese szolgált. Elmondta, hogy a harminc éve épült, most kívül-belül megújult templomot az Úristen nem véletlen adta a csemőieknek: azt meg kell tölteni élettel. „Megépültek a kövek, most meg is újulhatott a templom épülete kívül-belül. A külső építkezés után szükséges a belső, lelki építkezés is.” Kérte az Urat, faragja, csiszolja a csemőieket, hogy egymáshoz is illeszkedjenek, ráépülve az alapra, Jézus Krisztusra, így lehetnek élő építőkövei a gyülekezetnek, egyházunknak. Ócsai Tibor lelkész és Istvánfi Károly főgondnok köszönetet mondtak a kivitelezőknek, a műszaki ellenőrnek, és Ecsedi János építészmérnöknek, a gyülekezet presbiterének. Újjáépült a harangtorony, a külső nyílászárókat kicserélték, korszerűbb lett a templom nagytermének fűtése, megújult a külső homlokzat, két lépcsőfeljáró új burkolatot kapott.

NEMZEDÉKNYI IDŐ AZ IMAHÁZBAN

A református imaház huszonöt éves fennállásáért és az elmúlt évben megvalósult energetikai felújításáért adtak hálát október 30-án Táborfalván. A mintegy negyven férőhelyes épületet – amely az örkényi református templom mellett a gyülekezet másik szent hajléka – 1997-ben szentelték fel.

Az embereknek kimondhatatlanul nagy szüksége van arra a helyre, ahol Isten szentsége lakik, ahol békességben és szeretetben lehetnek együtt – hangzott el Takaró András délpesti esperes igehirdetésében. „Nagy ajándék, hogy ebben a szent hajlékban csendesedhetünk el, hogy idehozhatjuk kérdéseinket és válaszokat is kaphatunk rájuk. Templomok nélkül, lelki értelemben az egész világ összeomlik, jól tudta ezt maga Jézus is, akinek a templomba járás nem szokása, hanem életformája volt. Tudjuk, Isten nem lakik kézzel készített templomokban, de az Úr minden templomban, így a táborfalvi reformátusban is otthon van” – fogalmazott az esperes.

54 • Karakter • parokia.hu

ÍGÉRET A LELKI NÖVEKEDÉSRE

Átadták az Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvodát Érden augusztus 28-án. „Különös nevet kapott ez az óvoda, de mit jelent, hogy eget ígér, és hogyan is érhet fel az égig? Jézus Krisztus személyében ér össze az ég a földdel” – mondta igehirdetésében Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyző. „Minden, amit tudunk, azt a családi, óvodai, iskolai, gyülekezeti közösségtől kaptuk. A mi felelősségünk is, hogy a gyermekek felnövekedve milyen úton járnak, milyen döntéseket hoznak majd” – mondta köszöntőjében Veres Sándor dunamelléki főgondnok. Literáty Zoltán érdligeti lelkész a Parókia portálnak kifejtette: bár sok szülőnek lehetnek fenntartásai a keresztyénséggel kapcsolatban, mégis nagy bizalmat adnak egy keresztyén óvodának. Céljaik egyértelműen lelkiek és közösségben értelmezhetők. Vargáné Perjés Fabiola óvodavezető elmondta: szeretnének Krisztus jó illata lenni, ami elsősorban az itt dolgozók lelkületében, a Krisztusra mutató légkörében valósulhat meg

A LÁMPÁS ÚJ HÁZA

Új épületben, modern környezetben, hit- és értékalapú nevelési programmal várja Halászteleken a gyermekeket a Bocskai István Református Oktatási Központ Lámpás Református Óvodája és Minibölcsődéje. Az intézményben kialakult közösség tovább növekedhet, ahogy az óvodába járó gyermekek is gyarapodhatnak lélekben és hitben, ezek valódi okok az örömünneplésre – fogalmazott a szeptember másodikai átadó ünnepségen Jelényi László halászteleki lelkipásztor.

A 2006-ban létrejött óvoda a lámpásról kapta nevét, az eszközről, ami kicsi, de fontos tájékozódó pont – hívta fel figyelmünket prédikációjában Takaró András délpesti esperes, aki szerint áldás és lehetőség, hogy a szülők által rájuk bízott kicsiket lámpáslelkületű munkatársak szerethetik és nevelhetik. A beruházás részleteit Papp Kornél, a Bocskai István Református Oktatási Központ (BIROK) főigazgatója ismertette, aki köszönetet mondott a munkálatokért.

A SZERETET KISHARANGJAI

Örömmel és hálával ünnepelték a dunaharaszti reformátusok és meghívott vendégeik a Dunaharaszti Kisharang Református Óvoda épületének felavatását szeptember harmadikán. Az öröm és a hála hangjai az alkalom során nemcsak szavakban nyilvánultak meg, hanem a kisgyermekek harangjátékában is – de örömöt és hálát lehetett látni a dunaharaszti közösség megjelent tagjainak a szemében is, akik az elmúlt években sokat tettek azért, hogy ez a régi álmuk, a református óvoda megvalósulhasson. Fáradozásaiknak most beérett a gyümölcse, de az új óvoda új felelősséggel is jár majd számukra. Az ünnepségen Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök hirdetett igét. Az óvoda nevéhez kapcsolódóan elmondta: a „zengő érc” a harangra utal, amely szeretet nélkül mit sem ér. A Dunaharaszti Kisharang Református Óvodába járó gyerekek maguk is kisharangokként adhatják tovább ezt a szeretetet. Másnap, a vasárnapi istentiszteleten az óvoda munkatársaira kérték az Úr áldását.

Karakter • parokia.hu • 55

ÁLDÁSRA SZÜKSÉG VAN

Áldásban nemcsak jó, de szükséges is részesülnünk, e nélkül kiszárad az élet – hangzott el a kunszentmiklósi Áldás Református Óvoda ünnepélyes felavatásán szeptember 11-én. Az eseményen Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök igehirdetésében kifejtette: ha megtartjuk kincseinket, azok is megtartanak majd minket, nekünk azonban nemcsak helytállnunk kell, hanem elindulnunk is. Erre annál offenzívabb mód nem létezik, mint az, hogy minden dolgunk szeretetben menjen végbe. „Krisztus szeretete, az agapé a mércéje mindennek. Ez azt jelenti, hogy azt adom a másiknak, amire valóban a leginkább szüksége van. Ez pedig nem más, mint Isten szeretete” – mondta az egyházvezető. Az ünnepen Bán Béla bács-kiskunsági esperes mondott imát. Beszédet tartott Szőke Imre egyházközségi és egyházmegyei főgondnok, Pintér Gyula kunszentmiklósi lelkész és Csákai Lászlóné óvodavezető.

A püspöki áldás után sor került az épületen elhelyezett tábla leleplezésére is.

A LEGBÁTRABB DOLOG A VILÁGON

Átadták a Gyömrői Református Gyülekezet új óvodaépületét szeptember 10-én az óvoda udvarán tartott hálaadó istentisztelet részeként. Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke prédikációjában kiemelte, hogy Isten igéje tele van olyan történetekkel, ahol a szeretet az, amely legyőz minden negatív indulatot, ezért ez a legbátrabb dolog a világon. Az imádságot Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese vezette, és ő nyitotta meg a nyilvános presbiteri gyűlést. Beszédében Csűrös András gyömrői lelkész kifejtette, hogy a másik hét gyömrői óvodával szemben a református létesítmény valóságos hitvallási helyzetbe hozza az ide tartozó szülőket, dolgozókat. Elsősorban missziós céllal jött létre, jelezve a reformátusok meghatározó jelenlétét a városban. „Az intézmény szeretetből épült, és hirdeti a nagy Isten szeretetét; falait pedig sok-sok imádság hordta össze” – mondta az ünnepségen a lelkipásztor.

FELFELÉ TÖRŐ ÉLETFÁCSKA

Hálaadó ünnepségre gyűltek össze egyházkerületi és egyházmegyei vezetők, városi elöljárók, a református gyülekezet családjai és meghívott vendégei Gárdonyban, az Életfácska Református Óvoda új épületének udvarán, október 5-én.

Az elmúlt nyolc esztendőben történelmi jelentőségű felújítások és építkezések zajlottak, amelyek a Fejér megyei település történetében is kiemelkedő jelentőségűek. Az ünnepi alkalmon óvodájuk új épületéért, parókiájuk felújításáért, Biblia Parkjuk létrejöttéért és lelkipásztoruk beiktatásának tízéves jubileumáért is hálát adtak a gárdonyi reformátusok. Igét hirdetett Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök. „Isten akarata, hogy az Ő és egymás társai legyünk. A Teremtő közeledni szeretne hozzánk, kérdés, hogy megnyitjuk-e előtte az ajtókat. Aki igent mond Isten közeledésére, az együtt vacsorázhat vele” – fogalmazott a püspök. Az egyházközségben lezajlott építkezések történetét Karl Melinda lelkipásztor ismertette.

56 • Karakter • parokia.hu

APRÓ TANÍTVÁNYOK

Dabas régebbi református templomában gyűltek össze ünnepi istentiszteletre egyházi vezetők, meghívott lelkipásztorok, a helyi önkormányzat képviselői, a dabasi és inárcsi gyülekezet tagjai és családjai október 23-án, hogy a gyülekezet új óvodájáért adjanak hálát. Igehirdetésében Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök az Apró Tanítványok Református Óvoda névválasztásáról elmondta: azért is lehet ez jó döntés, hiszen az utánunk következő nemzedék tagjai Isten tanítványaivá válhatnak, akik a mennyei Atya kezébe tehetik le életüket. Az igehirdetés után Takaró András délpesti esperes imádságot mondott, amelyben áldást kért a helyi reformátusokra, a gyülekezet szolgálattevőire és az új óvodára.

Hantos Péter ócsai lelkipásztor, aki jelenleg a Dabas–Inárcs Református Társegyházközség helyettesítő lelkésze, köszöntötte az egybegyűlteket és részletesen is beszámolt az óvoda létrejöttéről, az épületről és az intézmény működéséről is.

SZÁRNYRA KELNEK, MINT A SASOK

Harminc éve került vissza újra a Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda a három ceglédi Református Egyházközség fenntartása és működtetése alá – az idei tanévnyitó ünnepi istentiszteleten nemcsak ezért adtak hálát, hanem az iskola B épületének felújításáért, energetikai korszerűsítéséért is.

Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese prédikációjában az iskola vezérigéjét emelte ki és magyarázta, kiegészítve azt az előtte lévő igeszakasszal: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézsaiás próféta könyve 40. fejezet, 29-31. versek). Az évnyitó után ünnepélyes szalagátvágás következett a B épület udvarán, melynek során az esperes adta át és áldotta meg a felújított iskolarészt.

MEGÚJULT A TEMPLOM ÉS AZ ISKOLA

Majosházán a megújult templomért és a református általános iskola korszerűsített épületeiért is hálát adtak 2022. augusztus 31-én. „Egy korszak lezárult, s egy új korszak kezdődhet” – hangzott el a Délpesti Református Egyházmegye esperese, Takaró András beszédében, aki végtelenül hálás volt mindazért, amiről azt gondolta, hogy emberileg nem oldódik meg, ám a Gondviselő Isten megoldotta. Az új tanévet Kégli Erzsébet intézményvezető nyitotta meg. Elmondta: idén 146 gyermek kezdi meg, illetve folytatja tanulmányait az intézményben. Hálát adnak az elért eredményekért, és áldást kérnek a folytatásra, tanítványaikra, az értékeik megőrzésére, a tervezett céljaik és feladataik megvalósítására. „A megszépült iskola és templom új köntösben várja a diákokat, hogy élettel töltsék be a tereket, Isten dicsőségére és mindannyiunk örömére” – fogalmazott az ünnepségen Beregszászi Marianne helyettes lelkipásztor.

Karakter • parokia.hu • 57

HÁLA A MADOCSAI ISKOLAUDVARÉRT

A Tolna megyei Madocsa reformátusai a helyi önkormányzat képviselőivel együtt adtak hálát általános iskolájuk udvarának teljes felújításáért. A felújítás során az egész udvarrendszert javították, gumipálya és komplett sportlétesítmény is létrejött futó- és labdarúgópálya kialakításával. Kijavították a csapadékelvezetést, kicserélték a felső burkolatot, de az öreg fákat megkímélték. Az udvar műfüvet és játszóeszközöket is kapott. A szeptember 24-i hálaadó istentiszteleten megjelenteket Nagy János madocsai lelkipásztor köszöntötte, az istentisztelet liturgiáját Rácz József Tolna megyei esperes vezette. Balog Zoltán dunamelléki püspök a második Korinthusi levél 8. részének 7. és 9. versei alapján mondta el igehirdetését. Az apostol az adakozásra, a szeretetszolgálatra és az áldozatvállalásra hívja fel a figyelmet, a püspök kifejtette, ezek fontos tartópillérei azoknak az ősi közösségeknek, mint amilyen a madocsai református gyülekezet is.

HARMINC ÉV EMLÉKEI

Harminc éves lett a Gödöllői Református Líceum Gimnázium, az ezt megünneplő jubileumi rendezvényre október 9-én került sor. A nyitó istentiszteleten Nyilas Zoltán északpesti esperes hirdetett igét a Gödöllői Református Templomban, ezt követően a Líceum épületében zajlottak a különféle programok.

Volt lelkészek és tanárok között zajló focimeccs, nosztalgiaórák a korábbi diákok számára, vetélkedők, fotószoba, táncház, vetítés, kiállítás. Bajusz Árpádné igazgató asszony a Parókia portálnak elmondta: a tavalyi évben újabb építkezésre nyertek el közel 3 milliárd forintnyi állami támogatást, így reményeik szerint jövő év márciusától újabb munkálatok indulhatnak el az épületen. „Szeretnénk nagyobb könyvtárat, szaktantermeket, és sok egyéb fejlesztés is szerepel a terveink között. A legfontosabb tervünk a jövőre nézve mégis az, hogy megőrizzük azt a lelkületet, amelyet a Líceum az indulásakor megalapozott: hogy szolgálatként éljük meg munkánkat” – fogalmazott.

BESZÉLŐ ÉGBOLT

Kevés helyen emlékezhetnek meg úgy a reformációról, ahogy az újpesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnáziumban október 25-én. Átadták ugyanis azt a festett kazettás mennyezetet, amelyen diákok és tanárok éveken át dolgoztak, hogy otthonosabbá tegyék a lakótelepi iskola belső tereit. A 719 mennyezetkazettán 150, zömmel középiskolás diák, de néhány általános iskolás gyermek és tanárok is dolgoztak. Három év alatt megfestették az aula, a két épületszárnyat összekötő folyosó és a díszterem mennyezetére elhelyezett kazettákat. Ezek kétféle méretben készültek: a gyerekek a kisebb kazettákat festették, amelyeken többnyire erdélyi és felvidéki templomok hagyományos festett tábláinak motívum-, szín- és formavilágát jelenítették meg. A nagyobb táblákon az üdvtörténet jelenetei láthatók. Az iskola reformációi istentiszteletén Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdetett igét, a kép és a szó viszonyát körüljárva.

58 • Karakter • parokia.hu

ARCUNK, HANGUNK, SZÍVÜNK Kiáltó szó vagyok-e a pusztában, vagy a zaj, amely elnyomja azt? Mekkora a felelősségem abban, milyen arca, hangja, szíve van az egyháznak?

Néhány gondolat és kérdésfeltevés a misszióról.

Gyakran sopánkodunk azon, hogy a keresztyénség hangja egyre halkabb társadalmunkban. Keressük a módját annak, hogy a Jézus által ránk bízott misszió megőrizze erejét, sőt, új erőre kapjon, de ettől csak még erőtlenebbnek tűnünk. Vannak ugyan ébredések közöttünk, példaértékű közösségek, emberek, de sokszor észre sem vesszük őket a nagy zajban. Valljuk be, mi magunk is sokszor erősítjük ezt a zajt, miközben arra várunk, hogy valakik végre változtassanak valamin, hogy minden jobban működjön. Mert működni elműködgetünk, kipipáljuk mindazt, ami elvárás, megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, majd széttárjuk a

kezünket, mondván, hogy mi csak ennyit tehetünk. Ujjal mutogatunk másokra, akik szerintünk többet tehetnének, de magunkat nem keressük a misszióban.

Pedig egyetlen kérdést kell feltennünk magunknak: hol van az én felelősségem a misszióban? Ezt a kérdést persze több részletre is bonthatnánk. Például: mit tükröz az én életem a keresztyénségről, hitemről, megváltottságomról? Mit tudok átadni, megfogalmazni, felmutatni Krisztusból úgy, hogy az valóban újjászületett énemből fakadjon, és ne csak felmondott frázisokból vagy

Karakter • parokia.hu • 59

üres kegyeskedésből álljon? Mitől lesz vonzó a példám mások számára?

Mitől lesz hiteles? Honnan tudhatom, mit és hogyan kellene tennem és mondanom ahhoz, hogy másokat a tanítványság útjára segítsek?

Egyáltalán: elég erős-e a hangom ahhoz, hogy másokhoz elérjen? Kiáltó szó vagyok-e a pusztában, vagy a zaj, amely elnyomja azt? Mekkora a felelősségem abban, milyen arca, hangja, szíve van az egyháznak?

Arcunk Annak idején a korai keresztyénség sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy olyasmit kínált követőinek, amelyet egyik akkori vallás sem: emberarcú Istent. Mert hiába voltak antropomorfok a mediterrán népek istenségei, hiába ruházták fel őket emberi hibákkal, vágyakkal, vonásokkal, mégis elkülönültek a közönséges halandóktól, elérhetetlenek voltak és szeszélyesek, akiknek ki vannak szolgáltatva az emberek, és csak néhány beavatottnak adatott meg, hogy ne a hierarchia legaljájáról tekintsen fel rájuk. Krisztus szakított a hierarchikus gondolkodással, és testvériséget kínált követőinek, szeszély helyett szeretetet, kiszolgáltatottság helyett kegyelmet. Osztozott nyomorúságunkban, fájdalmainkban, szenvedéseinkben, átvette terheinket. Emberré lett, hogy Isten gyermekei lehessünk.

Az egyház Krisztus teste. Krisztus a fő, ő ad arcot az egyháznak. Már, ha hagyjuk neki. Mert, valljuk be, hajlamosak vagyunk olyan arculatra törekedni, amely egyre kevésbé emlékeztet az Ő arcmására. Pedig a misszió csak akkor kaphat erőre, ha mások valóban Krisztus arcát látják, ha ránk néznek. Én vajon Krisztus-arcú egyházat kínálok a világnak? Mit jelent ma Krisztus-arcúvá lenni, és mennyiben jelent ez egyúttal emberarcúságot is? Képes vagyok Krisztus szemével nézni magamra és másokra? Ezeket a kérdéseket újra és újra fel kell ten-

60 • Karakter • parokia.hu

nem magamnak, ha azt szeretném, hogy Isten saját képmására formáljon át – és egyúttal Tőle kell kérnem ezt.

Amíg én nem hordozom magamon Megváltóm arcát, addig az a kép, amit sugárzok egyházamról, nem lesz se Krisztus-arcú, se emberarcú.

Hangunk Szeretnénk minél többeket megszólítani a misszió keretein belül, és sokat töprengünk azon, hogyan lehetne ezt a legeredményesebben megoldani.

Hogyan érdemes az emberekhez szólnunk? Mitől lesz tiszta és erős a hangunk? Hogyan juttatja el mások szívéig az evangéliumot? Keressünk egyetlen, közös hangnemet, vagy mindig ahhoz igazodjunk, akivel éppen beszélünk? Érthetőek-e azok a szavak, kifejezések, amelyeket használunk, vagy észre sem vesszük, hogy más nyelven beszélünk, mint világi honfitársaink? Hogyan kerülhetjük el, hogy zajjá legyünk, amely elnyomja a tiszta evangélium hangját? Tudjuk-e mikor kell hallgatnunk, mikor kell megszólalnunk, és őszinte-e a másokhoz fordulásunk? Képesek vagyunk-e a párbeszédre, vagy csak a saját hangunkra vagyunk kíváncsiak?

Lenyűgöző eleme az evangéliumoknak, ahogyan Jézus mindenkivel megtalálta a hangot a koldusoktól kezdve a főpapokig, a zsidóktól kezdve a rómaiakig, tanulatlanoktól az írástudókig. Nemcsak arra ad példát, hogyan kommunikáljunk a legkülönbözőbb emberekkel, de arra is felhívja a figyelmünket, hogy a Szentháromság Isten az egyedüli, akinek a hangja mindenki szívéhez elérhet. A misszió során tanítványai nem keresték a szavakat, nem töprengtek a retorikai fogásokon, nem a maguk tehetségére támaszkodtak, hanem hagyták, hogy a Szentlélek munkálkodjon bennük. Tudtak hallgatni, megszólalni, párbeszédet folytatni. Nem a saját hangjukat keresték, hanem Istenét közvetítették. Tegyük

fel magunknak a kérdést: én kinek a hangját erősítem fel? A magamét, más emberekét vagy Jézusét?

Szívünk Ha elvesztettem a fókuszt, eredménytelen lesz minden misszióra irányuló törekvésem. Bár ezért sokakat hibáztathatok, ha nem nézek szembe azzal, ami rabul ejti a szívemet, akkor nem látom a valódi okokat. „Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is” – figyelmeztet Máté evangéliuma 6. fejezetének 21. verse. A fókuszvesztés valódi oka, hogy egyre többen dédelgetünk hamis kincseket a szívünkben, sokszor észre sem véve, mennyire fontosak számunkra ezek. Bálványokat építünk célokból, eszközökből, részigazságokból, példaképekből, olykor még áldozati szerepekből is. Mindezt észre veszik rajtunk, akiket megszólítanánk a misszió keretein belül. Hiába mondjuk nekik, hogy az Ige áll a középpontban, ha nem ezt tükrözik cselekedeteink, ha nem erről tanúskodik életünk.

Vajon az én szívemet mi ejti foglyul?

Hol van az én kincsem? Mi az, amitől elveszítem a fókuszt? Mi az, amitől kiüresednek vagy hiteltelenné válnak erőfeszítéseim? Miben akadályozza mindez egyházam missziós szolgálatát? És miért mások hiteltelenítésével foglalkozom ahelyett, hogy a magam szemében venném észre a gerendát? Talán azért, mert nincs bennem elég szeretet? Olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom? Ezért építek bálványokat a szívembe? Ettől erőtlen hangom, ettől vesztettem el Krisztus-arcúságomat?

Szeretem-e az Urat, az én Istenemet teljes szívemből, teljes lelkemből és teljes elmémből? Szeretem-e felebarátomat, mint magamat?

Adj nekem, Uram, ébredést, hogy ezáltal egyházam ébredésének is eszközévé válhassak! Ámen.

Barna Bálint

VITORLÁS ZARÁNDOKÚTON Egyszerre fizikai és lelki utakra hív vitorlázni keresztyén férfiakat Wlasitsch Tamás, hogy közösségben éljék át mindazt, amit az ilyen utazások során megtapasztalhatnak Isten gyógyító és átformáló erejéről. „A vitorlázás szűk húszéves szerelem részemről” – kezdett bele történetébe Wlasitsch Tamás. „Korábban is érlelődött bennem a vágy eziránt, de jött egy trauma az életemben, és anyósom akkor megkérdezte, nem akarok-e vitorlázni tanulni, mert milyen jó lenne, ha a család együtt tudna tengerre szállni. Felajánlotta, hogy az árát is kifizeti. Mivel ötlete találkozott a vágyammal, így elkezdtem tanulni, és rájöttem, hogy a vitorlázás nem csak kipipálandó elem a bakancslistámon, hanem hatalmas szerelem, sőt, Isten szeretetnyelve. Én ugyanis gyógyulást éltem át ezen keresztül. Isten egyszerre gyógyított, nevelt, tanított.”

A Balatonon tette le a vizsgát, és már ott megtapasztalhatta a vitorlázás addig nem ismert oldalát. „Siófokról átvitorláztam Balatonfüredre, majd vissza. Nekem az olyan volt, mintha a tengeren kelnék át. Jöttek velem emberek, és a visszaúton már mély beszélgetés indult köztünk. Valahogy akkor érkeztünk meg mindannyian, és ettől boldogság töltött el.” Mára mind a Balaton, mind a tenger hatalmas szerelem lett számára, és mindkét helyen megtapasztalja Isten gyógyító kegyelmét. „Ahogy vitorlázás közben beszippant a természet, a hajók, a fények, a szél, hagyom, hogy titkos kapuk nyiljanak meg bennem Isten felé.”

Karakter • parokia.hu • 61

El kell rúgni a hajót Tamás szerint a vitorlázás azért is alkalmas a kapunyitásra Isten felé, mert ilyenkor megszűnünk játszmázni. „Ilyenkor minden kiderül, minden letisztul, nincs mit kimagyaráznunk.

Vagy ott vagy és tudod, mi a dolgod, vagy ha nem, akkor bajba kerülsz, de a hajód és a rádbízottak is. Ez tiszta ügy” – mondta. „Amikor elindulok vitorlázni, valahogy lelassulok és megtapasztalom Isten jelenlétét.

Ilyenkor nem érzem, hogy el lennék hagyatva vagy veszélyben lennék.

Ennek legékesebb példája az Atlantióceánon való átkelés volt 2016-ban.

Ezt az utat többedmagammal tettem

meg húsz nap alatt, hatezer kilométert vitorlázva. Készült is belőle egy nagyon szép film, amely a YouTubeon meg is tekinthető.”

A filmet levetítették többek között a Baár–Madas Református Gimnáziumban, a Károli Gáspár Református Egyetemen, és több keresztyén közösség előtt is. „Amikor beszámolót tartok a vetítésekhez kötődően, mindig fontosnak tartok kiemelni egy gondolatot, amely a gyógyulási folyamat alapfeltétele.

Amikor elindultunk Teneriféről, az a pillanat volt a legnehezebb, amikor a hajót el kellett rúgni a parttól, mert

Wlasitsch Tamás 1967-ben született, 32 éve házas, két felnőtt lánya van. A Testnevelési Főiskolán szerezte első diplomáját, de angol nyelvtanár végzettsége is van. Korábban 15 évig az autóiparban dolgozott, majd felesége családjának borászatához került. 2006-ban végezte el a Magyar Jacht Akadémia vitorlás képzését, azóta rendszeresen vezet hajóstúrákat baráti társaságoknak, de versenyszerűen is vitorlázik csapatával.

Az atlanti átkeléséről szóló kisfilm itt érhető el:

62 62 •• Karakter Karakter •• parokia.hu parokia.hu

azután már nincs visszaút. Nem tudtuk pontosan, mi vár ránk, csak azt sejtettük, hogy ez azért maraton, amit futni kell. Csodálatos volt megélni, ahogy Isten ebben is jelen volt. Ezért szoktam mondani az élet más területei kapcsán is, hogy el kell rúgnunk a hajót a parttól, ha valóban el akarunk indulni.”

Az Atlanti-átkelés során fantasztikus élményekben volt részük, rengeteg olyan állattal találkoztak, amelyekről korábban csak hallottak vagy olvastak. A madarak leszálltak a hajó fedélzetére, ott pihentek napokig, és a tányérjukból ettek. A legcsodálatosabb mégis az a belső folyamat volt, amelyen Tamás keresztülment, és amelynek köszönhetően ez az út fontos mérföldkövévé vált életének. „Isten azt mondta, hogy megadja nekem a bizalmat, ne féljek, csak lépjek bele és rúgjam el a hajót.

Már az is átformált engem, hogy ezt megtettem. Azóta is ebben a momentumban találom meg azt a formát és bátorítást, amelyekkel beleléphetek különböző ügyekbe. Ez a felismerés emlékkővé vált bennem.”

Imádság és szolgálat Gyerekkora óta szeret imádkozni, annak a biztos tudatában, hogy Isten szereti őt. „Az imádság mindig is megnyugvás volt számomra.

Amikor időt töltök Istennel, az számomra az élet esszenciája” – fogalmazta meg tapasztalatait Tamás. „Bibliaolvasáskor is előbb imádkozom és mindig a végére hagyom a bibliaolvasást, mert csak az ima után érkezem meg az Igéhez.

Ha előtte, zavart fejjel olvasom, akkor nem értek belőle semmit, de imádság után már igen. Az imádság ad mélységet a bibliaolvasásomnak, ilyenkor jutok el úgymond a bevezetéstől a tárgyalásig, majd a befejezéshez.

Az imádságaim valódi tétje az, hogy általa milyen mélységű kapcsolat születik meg Isten és énközöttem.”

A hétfői, szerdai és pénteki napját tudatosan úgy rendezte be, hogy egymásfél órát imádkozva Isten előtt tölthessen. „Nagyon szeretem ezeket az órákat. És ha néha valamiért alábbhagynám az imádságot, akkor mindig kapok valamilyen jelképes kis figyelmeztetést az Úrtól, hogy térjek észhez, ne térjek le az utamról.

Hálás vagyok Istennek, hogy maradt bennem gyermeki vágyakozás iránta, és azért is, hogy tudok még sírni előtte. Vitorlázáskor a vitorlázni szerető énem összekapcsolódik az imádkozni szerető énemmel, és ilyenkor érzem magamat valóban stabilnak. Ilyenkor a helyemen vagyok, ott, ahol lennem kell, és azt teszem, amit tennem kell.

Részemről ez is egyfajta szolgálat.”

de kissé kilógtam a gyülekezeti szolgálatvégzők közül. Azután nagyjából öt évvel ezelőtt Isten mintha azt üzente volna nekem, hogy tegyem le a hangszert, nem erre hív. És akkor le is tettem. Ráébredtem, hogy én a szolgálatok terén is a magam útját szeretem járni, a vitorlázásról pedig úgy érzem, hogy az enyém. Ebben otthon vagyok.”

Félelem helyett Valahányszor Tamás vitorlázni indul, felhatalmazást érez arra, hogy félelem nélkül vitorlázzon bármilyen közegben. „A TF-en azt tanították, hogy véges számú gyakorlatsort gyakorlunk be végtelen lehetőség esetére, ezért a többi a kreativitásunkra van bízva.

A vitorlázásnál azt kellett begyakorolnom, hogy mindig az Úrhoz kell imádkozni. Amikor benne vagy a viharban, ott nincs alternatívád, mert akkor cselekedni kell, nem tudsz gondolkozni. Vagy megoldod, vagy nem.

De ott vannak az emberben a fantomfélelmek is, amelyek képzelt vagy előrevetített fenyegetésekben öltenek testet. Azért kell az imát gyakorolni, hogy ezekkel is eredményesen küzdhessünk meg. Jól jön ez az élet más területein is” – vallja.

Szerinte ma minden azt sugallja, hogy félnünk kell, ezért is fontos, hogy félelmeinket Isten elé vigyük imáinkban, hogy Ő segítsen át rajtuk.

Ez nemcsak a fantomfélelmek ellen működik, hanem valós veszélyhelyzetben is. Került már olyan viharba, ahol a kontroll kikerült a keze alól, és ahol egy ponton túl azt érezte, hogy a kimenet már nem rajta múlik.

Ilyenkor az imádság egyúttal teljes önátadást is jelent, amely által a félelmeken is túljut. „Én akkor is imádkozom, amikor nincs szél. Akkor is, ha viharos. Mind a két esetben imádkozom. Ezt gyakoroltam be, és ez eddig mindig segített rajtam.

Nekem ez ma már nem puszta technika, hanem túllépett azon a szinten és ösztönös cselekvéssé vált.”

Az ebből fakadó felhatalmazás érzése nem azt jelenti, hogy Tamás keresné a halálközeli élményeket vagy hajszolná az izgalmakat. Sosem törekedett erre. „Sokan, akiket az adrenalin hajt, azért szeretnének eljönni velem, mert azt hiszik, hogy csak az izgalmakban vállalnak részt, a felelősségből nem. Ma a legtöbb ember nem akar döntéseket hozni, felelősséget vagy elköteleződést vállalni.

Pedig ez lenne a lényeg. Nincs annál erősebb felelősségvállalás, mint ami-

Korábban hagyományos egyházi szolgálatban is részt vett, például gitározott a gazdagréti református gyülekezetben. „Bár én magam is épültem a zenélés által és másokat is építettem, valahogy mégsem éreztem, hogy az a szolgálat az enyém lenne. Nem voltam komfortban vele.

Hálás voltam érte, hogy így is hozzátehettem a közösséghez a magamét,

Karakter • parokia.hu • 63

kor Istennek adod át a kontrollt. Az Őrá való hallgatás, figyelés az, ami a felkenetést adja nekünk vállalásainkhoz, ebben kell hűségesnek lenni, és ezáltal lesz áldás az életünkön. A vitorlázás jó nevelőeszköze ennek.”

Közösségben megérkezni Az átéltek bátorították fel arra olyan tíz évvel ezelőtt, hogy keresztyén férfiakat hívjon el vitorlázni. „Négyenöten elmegyünk az Adriára, és vitorlázás közben mély beszélgetések alakulnak ki közöttünk. Az emberek mindentől megszabadulnak, és az igazi énjüket mutatják. Hatalmas imádkozások, sírások, összeölelkezések és megtapasztalások történnek, amikor az Úr jelen van közöttünk.

Számomra ez egyfajta evangelizációs lehetőség. Nagyon sokan azt élik át az utazásban, amit én: hogy valahonnan elindulunk, valami történik, és a végén nem úgy érkezünk meg, ahogy elindultunk. Úgy érzem, hogy feladatom van ezen a területen, és jó úton járok, ha beleállok ebbe a szolgálatba.”

Balatoni hajója, a Zarándok már nevében is azt sugallja, hogy zarándokutakra hivatott. „Zarándok vagyok a tanulás és a megismerés útján, és küldetésem, hogy másokat is meginvitáljak erre a zarándoklatra.”

Ugyanakkor figyelnie kell arra, hogy csak olyanok utazzanak vele együtt, akik szintén keresők, és emellett vele és egymással is kompatibilisek. „Meg szoktam kérni másokat arra, hogy készüljenek lelki útravalóval. 2019ben például Bölcsföldi András lelkész, a budapesti teológia spirituálisa is eljött velünk az útra, és őt kértem fel igeolvasásra. Fantasztikusan jó volt, olyan, mint egy istentisztelet a víz közepén. A többiek számára sem egyszerű élmény volt csupán, hanem istentapasztalás.”

Tamás persze maga is rengeteget hozzátesz ezekhez a pillanatokhoz.

64 • Karakter • parokia.hu

„Sokat mesélek mindarról, amit átéltem, és mindarról, amin keresztülmentem, mert ettől leszek hiteles, és ezáltal nyílnak meg mások is. De általában van egy pont, amikor már megszűnök tudatos lenni, és csak áradnak belőlem a szavak, és akkor úgy érzem, mintha onnantól már nem is én beszélnék.” A lelki útravaló azonban önmagában még nem elég a közös „megérkezéshez”. Ehhez arra is szükség van, hogy mindenki hozzátegye a magáét az utazáshoz, és nemcsak lelki téren, de például a főzés, mosogatás, takarítás és egyéb feladatok elvégzésével. Így a felelősségvállalásban minden útitárs osztozik.

Reális célokért küzdve Családjával is szokott vitorlázni, de olyankor alapvetően csak az együttlét öröméért. „Örülünk egymásnak, nagyokat beszélgetünk, csodaszép dolgokat látunk, tapasztalunk, de ott igazából az egymással való kapcsolat a lényeg, tehát más a célja” – magyarázta Tamás. „A családom támogat engem, de ők nem vesznek tevékenyen részt a vitorlás projektjeimben.

A feleségem mindig elenged akár több napos programra is, én pedig

hálás vagyok érte és nem élek vis�sza ezzel. Próbálok példát mutatni a gyerekeimnek, hogy lássák: nem szabad irreális célokat kitűzni, de a reális célokért érdemes küzdenünk.

Azt szeretném, hogy tűzzenek ki saját célokat, harcoljanak érte, de ne csak saját erőből, hanem az Úrral.” Úgy látja, akkor lesz igazán a helyén, ha majd a vitorlázás és tanítása tölti be a mindennapjait. „Jelenleg még hobbi szinten űzöm ezt, de pár év múlva szeretnék majd ebből megélni.

Most is tartunk különböző tréningeket, de mélyebben foglalkoztat a versenyvitorlázás oktatása és a tengeren való biztonsági oktatás területe is. Már jövő tavasszal szeretnék saját iskolát nyitni, de még keresem az utamat, hogy Isten maga mire hív ebben. Ennek is ki kell forrnia magát, ahogyan bizonyos dolgoknak eddig is be kellett érnie. Ezt nem lehetett sürgetni, de lehet érte imádkozni.

Mindenesetre úgy érzem, hogy ezen a szolgálatomon áldás van, és Isten az, aki továbbküld ezen az úton.”

Barna Bálint Képek: Füle Tamás, Wlasitsch Tamás

KÉP KERETBEN Egy sokoldalú ember árnyalatokban gazdag, szerteágazó élete, amely csak a hit felől nézve áll össze egységes képpé. Dunszt Istvánnál jártunk. „Van némi érdekesség abban, hogy az ember egyszerre testnevelő tanár, röplabdaedző, képzőművész és karikaturista, emellett muzsikál és még sok más területen is otthonosan mozog” – ismerte el Dunszt István, amikor felkerestük őt és feleségét, Zsuzsát Tiszaalpáron. Nem mi voltunk az elsők, akiket megragadott a sokoldalú művész, sportember és pedagógus pályája, családjának fordulatos története, de csak nagyon kevesen egészítik ki ezt a képet azzal, hogyan formálta át Dunszt István szemléletét a református hit, amely (kép)keretként foglalja magába ezt a szerteágazó életutat.

Tiszaalpári házuk és a hozzá tartozó kert gyönyörűen tanúskodik lakói mindennapjainak szellemi és lelki gazdagságáról – annak ellenére, hogy csak nyugdíjba vonulásuk után költöztek ide Kecskemétről. „Amikor elkezdtünk gondolkodni azon, hogyan tovább a nyugdíj után, Zsuzsa több tanítványa is ajánlotta, hogy

itt keressünk eladó házat” – mesélte vendéglátónk. „Ez volt a harmadik ház, amibe belebotlottunk, és nagyon megtetszett. Ez a dimbes-dombos vidék és a Tisza holtága valódi kis édenkert. Csendes, békés és inspiráló. Isten jól tudta, hová vezet minket.”

Ideális hely ez rajzoláshoz, festéshez, zenéléshez. A szomszédok is szívesen hallgatják a furulyaszót vagy állnak modellt a művésznek, így a lelkes közönség is biztosított. Tiszaalpár nagy hátránya viszont, hogy igen elszeparálja őket a 30 kilométerre lévő Kecskeméttől, ahol szeretteik élnek. „Főleg Orsi lányunk és Levi unokánk szokott hiányozni nekünk. Persze, gyakran meglátogatjuk egymást, de azért mégiscsak távol élünk tőlük. A kecskeméti barátoktól is messze vagyunk, ami nem túl jó. De az itteni csendesség és meghittség olyasvalami, amire szükségünk volt zajos életünk után.”

Karakter • parokia.hu • 65

Az első ecsetvonások Dunszt Istvánnak már a születése is kalandos körülmények között zajlott.

Orvos édesapját 1945-ben Zomborba küldték, hogy kitelepített bukovinai székely családokat kísérjen Bonyhád környékéről a Dráva mentén Ausztria felé. Az útra vitte magával családját is. Nagykanizsa fölött, Pacsánál pihentek le, ott született meg István a katolikus plébánia konyhaasztalán. Két hét után indultak csak tovább, ekkor történt, hogy Türjénél két kozák elvitte az édesapát talpfákat pakolni. Másokkal együtt azután őt is bevagonírozták és deportálták.

Az orvosi táskáját évekkel később hazahozták családjának, így derült ki, hogy Romániában halt meg hastífusz következtében. „Elképesztő történet ez, amit annak ellenére klasszul meg tudnék rajzolni, hogy nem emlékszem rá” – mondta Dunszt István.

1951-ben a kecskeméti Kodály Iskolába íratták be, ahol elmondása szerint csodálatos dolgokat élt

66 • Karakter • parokia.hu

meg, Kodály Zoltánnal is találkozott. Zenét tanult, hegedült, később fuvolázott is. Hegedülni Tóth Endre esperes feleségétől, Erzsike nénitől tanult. „1952-54 között sokan csodálkoztak azon, hogy miért járunk templomba. Énekeltünk is ott, nagyrészt a kodályos gyerekek alkották a kórusunkat. De sosem lett bajunk emiatt.” Hetedikes korában került az Országos Nevelőotthonba, ahol átélte a serdülőkor minden szépségét, bosszúságát. A legnagyobb hatással mégis a Bonyhádról érkezett képzőművész házaspár, Palkó József és Maros-Tordai Anna volt rá. „Hosszú éveken át tanulhattam Jóska bácsitól.

Ott szedtem magamra mindazt, ami Istentől kapott készségem kibontakoztatásához kellett.”

Nemcsak a képzőművészetben mélyedhetett ott el, de a sportban is: szép sikereket ért el magas- és hármasugró atlétaként. Bár ekkor még nem tudta, ez új lehetőségeket nyitott meg számára. Gimnazista

korában olasz nyelvet is tanult, ami szintén nagy szerelemnek bizonyult életében. A Katona József Gimnáziumban régi kodályos osztálytársaival tanulhatott együtt, és mikor leérettségizett, Palkó József tanácsára a Képzőművészeti Főiskola grafika szakára jelentkezett. Nem vették fel. „Akkor rettentően szomorú voltam emiatt. Bátyám, Frici, aki a Testnevelési Főiskolára, azaz a TF-re járt, azt mondta, menjek inkább én is a TF-re, majd ő felkészít a felvételire. Rendkívül szuggesztív volt, ezért belementem. Isten útjai ilyenek: csak utólag értettem meg, hogy Ő akarta így.” Átformálódás Miközben bátyja röplabdaedzéseire járt, a kecskeméti Aranyhomok Szállodában dolgozott londinerként. Erőfeszítéseit siker koronázta, és fel is vették a TF-re. „Aki nem volt akkoriban a TF-en, az nem tudja, milyen csodálatos légköre volt. Nagyon szerettünk ott tanulni,

összes röplabdás pólóját megterveztem már, emellett például a TF újságába is rajzoltam. Formálódásomban mindegyik tálentumomnak jutott valamilyen szerep.”

nagyszerű emberek tanítottak.

Négy év alatt teljesen átformálódott a testi-lelki életem, és közben megismertem Zsuzsát is” – mesélte vendéglátónk. „Államvizsga után, mielőtt indultam volna a buszhoz, hogy hazamenjek, felkerestem a lánykoleszban, hogy elbúcsúzzunk.

Mondtam neki, hogy hazamegyek.

Visszakérdezett, hogy akkor vele most mi lesz. Ránéztem, és ezt feleltem: hát várjál, elveszlek feleségül, jó? Ezzel, azt hiszem, nagyjából el is dőlt a kérdés. Persze, megvártuk, míg ő is végzett a TF-en.”

Ezután volt gimnáziumában kezdett el testnevelést tanítani. „Nemesszegi Lajosné Szentkirályi Márta igazgató tudta, hogy van néptáncos műveltségem is, ezért rám bízta a néptánc szakkört. Ez eléggé váratlanul ért, de belementem, és felkészültem az első pár órára. Mindegyik diák jobban táncolt, mint én, már a harmadik alkalmon elfogyott a tudományom, ezért azt javasoltam nekik, próbálkozzunk meg a röplabdával. A tánc így kiszorult onnan. Karácsony tájékán Márta néni behívott, hogy számoljak be a néptáncszakkörről. Mondtam neki, hogy röplabdaedzés lett belőle, de már a téli középiskolás kupát is megnyertük. Azt mondta, ez mind nagyon szép, de nem ezt kérte tőlem.

Érdekes módon mégis megbocsátotta nekem. Gondolom, megértette.”

1973-ban röplabdaedzői jövője érdekében bátyja javaslatára átment a Közgazdasági Szakközépiskolába, ahová nagyjából ötszáz lány járt. „Belőlük lett az NB I-es csapat. Lettek szponzoraink is, úgyhogy elindulhatott a röplabdaedzői karrierem. Életem egyik legsikeresebb szakasza volt, az NB I elérése után már utánpótlás edzőket gyűjtöttem magam mellé. A kecskeméti női röplabda följutott a magyar Extraligába, ott bronzérmesek lettünk, válogatott játékosaink voltak, és máshonnét is jöttek hozzánk játékosok. Nem lettem tehát profi képzőművész, de a rajzolást sem hagytam el: az ország

Egy sem volt véletlen Sokáig maga sem tudta, mi az a keret, amelyben tálentumai és életének eseményei egységes képpé állnak össze, erre csak utólag döbbent rá. „Ma már látom, hogy amikor a Képzőművészeti Főiskolán néztük a felvettek listáját, és az én nevem nem volt közöttük, Jézus ott állt mellettem félrehajtott fejjel, szelíden mosolyogva, tudván, hogy életpályámon ennek ellenére is jut szerep a rajztudásomnak. Mellettem állt, amikor a TF-re felvételiztem, és akkor is, amikor eldöntöttem, hogy az a lány, aki akkor még csak a szerelmem tárgya volt, a feleségem lesz.

Kitartó, csodálatos társa és támasza lett életemnek. Jézusnak köszönhetjük, hogy gyermekünk és unokánk is van” – vallja. Hosszú úton jutott el idáig, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években eltávolodott Istentől. Életét alapjaiban változtatta meg, amikor a Kecskeméti Református Gimnázium tanára lett. „1990-ben odalépett hozzám Jézus, és dr. Sárközi István igazgató úr képében azt kérdezte: szeretnél-e az újrainduló református gimnázium

Karakter • parokia.hu • 67

tanára lenni? Most is beleborzongtam az emlékbe. Már akkor éreztem, mekkora megtiszteltetés ez. Olyan világba csöppentem bele, amelynek gyönyörűségére nem találok szavakat. Akkor ismerkedtem meg mélyebben a Szentírással, és a mai napig bibliaolvasó ember vagyok. Beléptek az életembe a mátraházi téli táborok a sástói korcsolyázásokkal, a nyári vándortáborok a gitározásokkal, igeolvasásokkal, imaközösségekkel. A Szentlélek átitatott mindent: mikor elmentünk edzőmeccset játszani, az öltözőben is imádkoztunk.”

Idővel bekerült a kecskeméti presbitériumba és a Grádics Kórusba is – utóbbiba még most is minden héten egyszer feljár énekelni.

2011-ben a Kecskeméti Református Gimnáziumból ment nyugdíjba.

Akkor odaállt az Úr asztalához, és beszédet mondott, amelyben így fogalmazott: „Leteszem a lantot,

68 • Karakter • parokia.hu

szeptembertől már nem tartok órákat. Ez az életem egyik igen fontos fordulópontja. Sok fordulópontja volt az életemnek; volt, ami örömteli volt, volt szomorú is, de mindkettő törvényszerű. Most már látom, egy sem volt véletlen. És tudom miért. »Emlékezz vissza az egész útra, melyen vezetett Istened, az Úr [...]

Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált«” – idézte Mózes ötödik könyve 8. részének 2. és 3. versét. Ez az igeszakasz azóta is meghatározó számára.

Gazdag árnyalatok Pedagógusként sem kellett levetkőznie művészi vénáját: élete során

rajzolt újságot, meghívót, tablót, plakátot, portrét, karikatúrákat, de még bűnügyi hírekhez is készített rajzokat. Kecskeméti Sándor keramikus hatására próbálta ki az olajfestést.

Azóta már eladott bajai házukban, ahol annak idején sokat nyaraltak, rengeteg képet festett olajjal a VénDunáról. Templomokat ábrázoló alkotásai közül több is Mátraházára került. Miközben végigvezetett minket otthonukban, könyvillusztrációi közül is bemutatott párat. Láttunk képet, amely barlangkutató múltjáról tanúskodott – már meg sem lepődtünk, hogy ilyen is volt az életében.

Minden régi fotó, minden rajz, minden grafika egy-egy árnyalat sokszínű életükben, és mindegyikhez rengeteg történet fűződik.

István mindig igyekezett megosztani ezt a gazdagságot másokkal.

Diákjait sokfelé elvitte, még a szívének oly kedves Olaszországba is, ahová edzőként és magánemberként is sokat járt. Bár kevesükkel tartja a személyes kapcsolatot, egykori tanítványai ma is szeretettel gondolnak vissza rá. „Rettenetes nagy megtiszteltetés, ha a szülő rám bízza a gyerekét. Nagyszerű ajándék tanárnak lenni, mert a tanár akkor lesz igazán boldog, ha tanítványa sikert ér el.

Nem kell mindig nagy sikernek lennie, elég, ha tényleg fejlődik a diák.

Engem mindig olyan tanítók, tanárok, oktatók vettek körül, akikre az ember felnézett. Olyan tanáregyéniségek, akik egyrészt mindent alaposan megszerveztek, másrészt képesek voltak spontán módon közelíteni a gyerekek felé” – fejtette ki.

a kreativitás iránti igényt” – mondta. Úgy véli, nemcsak az oktatásban, de egyházunkban is hasznos lenne, ha a lelkészek felismernék ezeknek a készségeknek a pedagógiai hasznát. „A konfirmációs alkalmakat és bibliaórákat könnyű úgy megtartani, hogy azok elműködjenek valahogy.

De a mi feladatunk reformátusként, hogy közelebb hozzuk a fiatalokhoz az Isten dolgait. Ehhez például egy élményekben gazdag tábornál jobb alkalmat nem tudok elképzelni.”

félelem, a Bibliához fordul, amelyben a könyvjelző mindig ott van a 30. zsoltárnál, hogy emlékeztesse arra az igeszakaszra, amely keretbe foglalja életét: „Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.” Dunszt István vallja, hogy Isten ajándékaiba nem csak a jót, de a rosszat is bele kell érteni, mert akkor is tanít minket, ha látszólag „sanyargat és éheztet”, vagy úgy fegyelmez, mint apa a fiát. Ő ezekből tanult és megerősödött.

Egységes képpé áll össze Bár elmondása szerint megkapott minden díjat, amit lehetett, számára mégis az a legnagyobb elismerés, ha műveiből kiállítást rendeznek, mert ezek többet mesélnek el életének gazdagságáról, mint bármilyen kitüntetés. „Ahogy öregszik az ember, egyre inkább emlékeiből és történeteiből él. Mindig ezekről mesélünk egymásnak és másoknak is. Jó élmény mindezt átbeszélni” – mondta. „Tonnányi fényképalbumunk van, ezeket szoktuk nézegetni, és ilyenkor egységes képpé áll össze bennem az az út, amelyet megtettünk, és amelyen Isten vezetett végig minket. Örökké hálával tartozom neki ezért.”

„Boldoggá tesz, ha kibontakoztathatom sokoldalúságomat, de annak is örülni kell, ha próba elé vagyunk állítva. A sport is erről szól: ahhoz, hogy az ember magasugrásban fejlődjön pár centit, rettenetes terheket kell viselnie. Sokszor mondja ilyenkor a sportoló, hogy nincs kedve edzésre menni, mást csinálna inkább, de utána ebből ki kell jönni, és tovább kell lépni. Én minden áldott nap hálát adok, amiért Isten megengedte, hogy egy-két tálentumommal látványos eredményeket érjek el, de mindezt arra használom, hogy motiváljam magamat, és jobban meg tudjak küzdeni a problémákkal. Ez visz előre.”

Az öregséggel járó testi-lelki bajokra enyhet jelent, ha alkothat és zenélhet, ha pedig elhatalmasodna rajta a

Barna Bálint Képek: Füle Tamás

Dunszt István is azok közé tartozik, akik szerint három fontos tantárgy létezik: rajz, ének-zene és testnevelés. Ezek varázsolják gazdaggá, színessé az életet. „Sajnálom, hogy az előbbi kettő nem kap akkora hangsúlyt, mint a mindennapi testnevelés.

Hiánycikknek látom az iskolákban a művészet, a szépség, az alkotás,

Karakter • parokia.hu • 69

ÖNFELFEDEZÉS A VADONBAN Gyerekkorom óta vonzanak a hegyek, a természet és az ismeretlen vidékek felfedezése iránti vágy. A hegyekre mindig úgy tekintettem, mint azokra a helyekre, ahol az ég tényleg közelebb van a földhöz: olyan spirituális térre, ahol az ember közelebb kerülhet Istenhez.

Emlékszem, kisgyerekkoromban egy ausztriai családi nyaraláson találkoztam először magas hegyekkel. Teljesen lenyűgöztek a szédítő magasságú sziklapiramisok.

Azóta is, amikor magas hegyek látványa tárul elém, ugyanaz a gyermekkori csodálat fog el, mint annak idején.

Később, egyetemi éveim alatt a gyülekezetem ifijében alakult keménykötésűbb természetjáró fiúk társaságának tagja lettem. Az évek során hagyománnyá vált, hogy február végén többnapos, sátrazós gyalogtúrát tettünk

70 • Karakter • parokia.hu

a Kárpátok valamelyik hegységének gerincén. AlacsonyTátra, Radnai-havasok, Szárkő-hegység, Páring-hegység – hogy csak néhányat említsek a sorozatból.

Mit is jelentett ez a hegymászás? Elindul egy csapat büszke fiatal férfi, felszerelkezve és tettre készen, tele bizsergető izgalommal, hogy bebizonyítsák önmaguknak és ismerőseiknek, hogy mennyire merészek, erősek és kitartóak. Fizikai és lelki erőnlétük határait feszegetve, újabb

és újabb magasságokat hódítanak meg, közben sokszor halált megvető bátorsággal küzdenek a hideggel, a metsző széllel, a tájékozódás nehézségeivel, míg végül elnyerik méltó jutalmukat, feljutva a legmagasabb csúcsra, meghódítják a hegyet, ezzel beteljesül regényes kalandvágyuk.

Van benne igazság, de ez a leírás igencsak naiv, idealista. Szép is lenne, ha ilyen egyszerű volna! A valóság sokkal küzdelmesebb egy-egy ilyen túrán: a váratlan akadályok, a természet adta közvetlen, éles hatások és veszélyek megtapasztalása a létezés elemibb, ösztönösebb fokára képes taszítani az embert. Az évek alatt az öntelt, fölényeskedő hozzáállásunkból bizony sokat „faragtak” a hegyek, a „fenti lét” kemény körülményei tiszteletadásra sarkalltak.

De mégis mi indít el egy ilyen útra?

Miért tesszük ki magunkat újra és újra szélsőséges körülményeknek?

A bizonyítási vágy mellett minket

elsősorban az ismeretlen helyek felfedezése iránti kalandvágy, a jó társaság öröme és a hegyek szépségének szeretete vonzott. De talán nincs is pontos válasz. Amikor azonban vis�szatértünk a hegyekből, mindig azt éreztük, hogy az ott együtt töltött idő és a közösen átélt különleges élmények alatt jobban megismertük egymást, önmagunkat és azt, akihez tartozunk.

Amikor a sok időt igénylő szervezést, tervezést követően, nehéz hátizsákkal a hátunkon neki kellett indulni az előttünk tornyosuló magaslatoknak, kapaszkodni, szó szerint leküzdeni a magasságot, akkor persze nem magasztos gondolatok jártak a fejünkben. A hegymászó egy ilyen úton teljesen ki van szolgáltatva a természetnek, csak saját ismereteire, tapasztalataira támaszkodhat, valamint fent a hegyen csak azokra az eszközökre és élelmekre számíthat, amelyeket magával visz, ezért két-

szer meg kell gondolni, mi kerüljön a zsákba. Ilyen körülmények között egy-egy nem várt helyzet leleményességre is tanított bennünket.

Kezdetben igazi szertartás volt az indulás előtt a táska pakolása; annak végiggondolása, mi az, amire tényleg szükségünk lesz, elengedhetetlen az utunk során, és mi lehet az, amit csak felesleges teherként cipelnénk végig.

A saját dolgainkon kívül ugyanakkor kinek-kinek magára kellett vállalnia valamit a közösen használt eszközökből – a sátorból, hócövekből, gázfőzőből. A közös terheink együttes cipelése, annak tudata, hogy kinél milyen közös holmi van és azzal milyen egyéni feladatot kell elvégeznie önmaga és a csapat érdekében, szoros együttműködésre és csapatmunkára nevelt.

A hegymászó útja a kiindulási ponttól a csúcs felé gyakran egyre nehezebb. Egyre mélyebb a hó, meredekebbek a hegyoldalak.

Karakter • parokia.hu • 71

A gerincre vezető, hófödte, járatlan ösvény szinte folyamatos keresése sokszor rendszeres program egy ilyen túrán, még akkor is, ha folyamatosan nézzük helyzetünket a navigációs eszközön. Előfordult, hogy a rendelkezésre álló technikánk sem tudott mindig tökéletesen működni, minden helyzetben megtartani. Ezek a hibák alázatra indítják az embert: annak belátására, hogy minden felkészültség ellenére nem vagyunk mindenhatók. Annak a felismerése, hogy minden igyekezet ellenére rossz irányba tartunk, pedig csak néhány fokkal térünk el az ösvény eredeti irányától, és nem néztük folyamatosan a GPS-t – állandó éberségre, és esetleg korábbi döntésünk felülbírálására késztetett. Egyáltalán mi lehet a helyes irány? Végigmenni az előre eltervezett, kijelölt ösvényen, vagy egy-egy adódó alkalommal levágni, kicsit lecsalni az utat, megkönnyítve helyzetünket? Sajnos többször előfordult velünk, hogy egy ilyen elágazáshoz érve nagy vita ala-

kult ki csapatunk tagjai között. Volt, hogy a rövidített útszakaszon olyan nem várt akadályokba, sziklás vagy lavinaveszélyesnek ítélt hegyoldalba ütköztünk, hogy vissza kellett térni a kijelölt ösvényre. Visszafordulni és elismerni azt a tényt, hogy tévedtünk, hogy még sincs lehetőség rövidíteni, keserű felismerés, de szükséges volt ahhoz, hogy a kitűzött célunkat elérjük.

Felfelé, az útkereséssel sok idő telhet el, de a hegygerincre érve az utat jelző póznák már mutatják a gerincen vezető ösvény irányát. A póznák közötti távolság általában nagyobb annál, mint hogy rendkívül rossz látási viszonyok között is látható legyen a következő útjelző.

Ködös, szeles időben, a mögöttünk álló oszlopot már alig-alig látva, de a következő irányjelző helyét még nem ismerve kell egy ilyen helyzetben haladni, lépésről lépésre, bele az ismeretlenbe. Sajnos minden elővigyázatosságunk ellenére többször

Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?

Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.

Zsoltárok könyve 121. rész, 1-2. vers

72 • Karakter • parokia.hu

előfordult, hogy a csapat kettészakadt, vagy leszakadt egy-egy ember a csapatról, elvesztettük egymást szem elől a ködben, csak társaink elhaló hangjait, kiáltásait hallottuk a süvítő, jeges szélben. Amikor minden fehér, az ember elveszti a térérzékelését, szó szerint vakon halad. Bár a hegygerincen télen vannak kiváló időjárási viszonyokat nyújtó, örömteli napok is, a szürke napokon a köd mellett gyakori a jeges, metsző szél, amely hordja a tűéles havat is. Az ilyen zord körülmények teljesen kiszolgáltatottá teszik a hegymászót. Időről időre rá kellett döbbennünk, hogy a természet elemi erői erősebbek, mint mi vagyunk, és hiába a kis szuper csapatunk, sokszor nem tudunk megküzdeni még közösen sem az elénk tornyosuló akadályokkal. A különböző nem várt helyzetekben saját fizikai határaink és maradék lelkierőnk felmérése, valamint felmerülő félelmeink és kétségeink legyőzése állandó önismereti feladatokat adtak utunk során.

A csúcs meghódítása napos, tiszta időben vagy zord tejködben; két külön világ. Míg az előbbihez a felszabadultság, a győzelem érzése és elégedettség társul, utóbbinál a kötelességtudat hajtotta, kilátástalannak tűnő küzdelmeket a cél elérésének rövidke öröme koronázza. Mégis, egy ilyen ínséges helyzetben annak tudatában lenni és megtapasztalni azt, hogy egymás és a körülöttünk

tomboló természet Teremtője által megtartatunk, biztonságban vagyunk, még a legtombolóbb viharban is viszonylagos lelki nyugalmat adott.

A védtelenség és a sebezhetőség általam addig nem ismert szintjeinek megismerése, az engem körülvevő teremtett világ szépségének, ugyanakkor szélsőségességének megtapasztalása újra és újra átértelmezte létezésemhez fűződő addigi viszonyomat. Ott, akkor minden leegyszerűsödik, letisztul, kiélesedik. A külső körülményeim által kialakult teljes kiszolgáltatottságom megélése, jelentéktelenségem megtapasztalása mély alázatra tanított, ugyanakkor igazi szabadságot adott. Szabadságot adott arra, hogy saját határaimat elérve lehetőségem legyen valódi önmagam lenni, ebben a helyzetben ezt a valódi – még nem ismert – énemet úgy felfedezni, ahogy addig arra nem volt alkalmam. Szabadságot adott továbbá arra, hogy önmagam megismerésén keresztül közelebb kerülhessek Istenhez. Lehetőséget

adott, hogy őszintébb legyek önmagamhoz, hogy ne játsszam meg magam a társaim előtt, hogy képes legyek feladni önzőségeimet, megtagadni önmagamat, hogy teljesen átadhassam magam Istennek. Hogy a szükségben tudjak lemondani, más nézőpontból szemlélni önmagamat és kiszolgáltatott helyzetemet. Hogy tudatában legyek annak, hogy mindenkori szorongatott helyzetemből való megmenekülésem feltétele: Isten biztonságot adó jelenléte az életemben. Hogy ne nélküle járjam a hegyek és életem ösvényeit.

Bár kerülhet viharba az életem, de van kihez kiáltanom. Neki van hatalma a természet erői felett és minden földi hatalom felett! Ő nem őriz meg a viharoktól, de megtart minden viharban, ha bizalommal fordulok hozzá. Hálás vagyok, hogy Istentől a hegymászáson keresztül életre szóló tanításokat kaphattam.

Kép és szöveg: Labancz Domonkos

Karakter • parokia.hu • 73

MEGHAJLÓ VONALAK Amikor családunkban egy rokonomnál a demencia első jelei mutatkoztak, legtöbbször csak mosolyogtunk, hogy a papa szenilis lett. Elfelejt közelmúltban történt dolgokat, és századjára meséli el ugyanazt a katonatörténetet. De idővel tovább kuszálódtak a szálak az elméjében, és a valóság keveredni kezdett képzelt világával.

Távolról nézem idős rokonaim sziluettjét. Olyanok, mint az ősszel meghajlott növények. Amikor segítek a vasárnapi ebéd elkészítésénél, közelebbről szemlélve újabb görbületeket fedezek fel. Gyulladt ízületektől felfújt kézfejet, görnyedésben megpúposodott hátat, duzzadt térdeket és bokákat. A valaha szikár és egyenes testük meghajlott, a fiatalabb években cipelt terhek mostanra törték meg testüket. Természetes, hogy nekem, a fiatalabbnak kell odaállni és segíteni. A kiszolgáltatottságuk ugyanakkor nem jogosít fel engem arra, hogy infantilizáljam szeretteimet, és ezt nem is teszem. A hideg futkos a hátamon, mikor azt hallom, hogy nyájaskodó hangon így beszélnek egy idős emberrel: „Jöjjön Marika néni, majd most jól megmossuk a kis kacsóját.”

Isten igéje nem ilyen stílusban beszél az idősekről, a Biblia egészen másként írja le az öregekhez való helyes viszonyulást. „Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik.” (Péld. 16:31) Az időskor ajándék, az ősz korona tiszteletet érdemel. Manapság elképesztő iramot diktálva élünk, sok idős ember a nyugdíj mel-

74 • Karakter • parokia.hu

lett még munkát vállal, kitéve magukat a munkahelyi stressznek, és hozzánk hasonlóan holtfáradtan várják a hétvégét. Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy alig negyven évvel ezelőtt az akkori nagymamák szinte egész életüket otthon, háztartásbeliként élték le, ami nem volt könnyebb élet, de talán lassabb és nyugodtabb a mostaninál. Amikor a nagyi nem képes már ötfogásos ebédet főzni és mellette a három unokára vigyázni, ne legyünk túl szigorúak.

Idővel a test megfáradását a kézügyesség elvesztése is követi. Pontosan emlékszem arra a napra, mikor utoljára kértem meg idős rokonomat, hogy segítsen egy ház körüli munkában. Csupán négy lécet kellett elfűrészelni, de nekem nem voltak meg hozzá a szükséges eszközeim.

Közel három órát töltöttük a műhelyben, mert az egyenesre megrajzolt sávokat valahogy nem tudta követni a fűrész a kézben. Egyre jobban meghajlottak a vonalak, a negyedik lécnél már csak erős ráspolyozással lehetett használhatóvá tenni a fadarabot. Kínos volt mindkettőnknek, és sok néma perc után tudta csak a papa szavakba

önteni nekem csalódottságát, hogy ezermesterként leszerepelt előttem.

Többé nem kértem meg ilyen munkálatokra, mert nem akartam fájdalmat okozni neki. Csak olyan egyszerű dolgokban kértem segítséget, amelyekről biztosan tudtam, hogy még el tudja végezni. Nagyon nehéz lehet egy idős embernek feldolgozni azt, hogy a korábban még rutinból, könnyedén végzett feladatok komoly kihívásokká válnak, és semmi sem sikerül úgy, ahogyan szeretné.

Az alkalmatlanná válásról a Biblia sem feledkezik meg, és tanácsolja, hogy idővel a stafétát át kell adni a fiataloknak. Nemcsak azért, mert hanyatlik a test, de azért is, mert hanyatlik az elme is. Bölcs útmutatásként azt írja, hogy az idős nemzedéktől át kell venni a családi ügyekben való döntési jogot, mert egy idős ember ítélőképessége már nem megbízható. „Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektől elveszi a tanácsot.” (Jób 12:20) Talán ez a legnagyobb kihívás egy családban: szeretetteljesen, de mégis határozottan átvenni az irányítást. Úgy elvenni a vezetői szerepet, hogy közben ne sérüljön az idős ember. Ha valaki istenfélő életet élt, akkor talán maga is belátja, hogy ez a természetes menete az életnek, és maga Isten is ezt rendelte el. De többszörösen nehéz feladat ez, ha idős rokonunk

nem követi az ige tanácsait, életét nem rendelte alá soha Istennek, és makacsul ragaszkodik a korábban betöltött szerepéhez. A Biblia viszont erre az esetre sem mond mást, mint azt, hogy a fiatalnak kell átvenni az irányító szerepet a család érdekében.

A fenti kihívásoknál azonban van még egy ennél is nagyobb megpróbáltatás. Amikor nemcsak a test hajlik meg az idő terhe alatt, nem csupán a kézügyesség kopik meg, hanem a korábban tiszta és egyenes gondolatok is elhajlanak. Amikor családunkban egy rokonomnál a demencia első jelei mutatkoztak, legtöbbször csak mosolyogtunk, hogy a papa szenilis lett. Elfelejt közelmúltban történt dolgokat, és századjára meséli el ugyanazt a katonatörténetet. De idővel tovább kuszálódtak a szálak az elméjében, és a valóság keveredni kezdett képzelt világával. Szinte minden demenciában szenvedő idősnek kialakul valamilyen kényszerképzete: meglopják, lehallgatják, megfigyelik, üldözik. Ezek a képzeletbeli dolgok olyan erősen és valóságosan élnek a fejükben, hogy ha megpróbáljuk meggyőzni őket az ellenkezőjéről, a hitetlenkedésünkből csak azt érzik ki, hogy bolondnak nézzük őket. A papa eltűnt csavarhúzóját is egészen biztosan a szomszédok lopták el, hogy aztán egy éjszaka visszalopják, mikor rájöttek arra, hogy a papa észrevette a bűntényt. Végtelen türelem-

re és megértésre van szükség, hogy a szeretetteljes közeg megmaradjon a családban ilyen körülmények között is. Az állapot súlyosbodásával a vádak is egyre erősebbek lesznek.

Végül mindig a szeretteik ellen fordulnak a demenciában szenvedők, de ez az arrogáns viselkedés nem szabad, hogy megtévesszen minket: ez nem gonoszság, ez vergődés. Persze nagyon nehéz követni az 1 Korinthus 16:14 parancsát, hogy „minden dolgotok szeretetben menjen végbe”, amikor a papa azzal vádolja a zokogó mamát, hogy biztosan mérget kever az ebédjébe. Mégis ez az egyetlen megtartó út.

A demenciában szenvedő idősek érzelmileg kiszolgáltatottak. Lassan hullik darabokra a világ körülöttük, amit lehetetlenség higgadtan és nyugodtan feldolgozni. Ezen az érzelmileg nagyon megterhelő úton, ahol támogatnom kell idős rokonaimat, sokat segített Az apa című film, ami érzékletesen mutatja be, milyen lehet demensként a hétköznapi élet.

A demens apa szemszögéből látjuk az apránként széthulló életét.

Megértésre és könyörületességre tanít ez a mű. Az ige egyértelműen kifejezi, hogy az idősek tisztelete része az igazi istentiszteletnek is.

Nekünk pedig ezt a példát, parancsot kell követnünk, és minden erőnkkel azon kell fáradozni, hogy könnyebbé tegyük nemcsak demenciában szenvedő rokonaink hétköznapjait, de a környezetükben élő családtagjaiknak is támaszt nyújtsunk. Mindez nem fog menni, csak alázattal és sok imával. Bármennyire is összekuszálódnak az érzelmek, meggörbülnek a tiszta gondolatok, a Biblia egyenesen és világosan beszél: „Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orcáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr.”

(3Mózes 19:32) Adamik Mónika

Karakter • parokia.hu • 75