A média és mi Nem bízunk a médiában, mégsem tudunk meglenni nélküle – a járványhelyzet tükrében megláthattuk a médiához fűződő ellentmondásos viszonyunkat. Egyáltalán, mit várhatunk a médiától, és mit nem? És hogyan lehetnénk mi magunk egyszerre szabadabb és felelősségteljesebb médiafogyasztók? Miközben elévülhetetlen szerepe volt a világsajtónak és a magyar médiának abban, hogy idejében értesüljünk a járvány következményeiről, talán Ön is azok között van, akik egy idő után azt mondták: nem akarok több félelemkeltő cikket olvasni a témában, vagy még egy számadatot hallani a megbetegedésekről. Talán a járvány gazdasági következményeit a saját bőrén érezve kétségbe vonja azt is, szükséges volt-e ennyire drasztikus lépésekhez folyamodni annak visszaszorításában. Természetes, ha elbizonytalanodunk a média hitelességében, a kormány szándékában, a szakemberek hozzáértésében, sőt, még a saját ítélőképességünkben is. A mindennapjainkat kísérő médiának nagy része van abban, milyen utat járunk be a bizalomban és a bizalmatlanságban, a szorongásban és a tagadásban. De vajon hogy működik a média, és mi jellemzi a mi viszonyunkat hozzá? Pandémia – infodémia Egy olyan súlyos téttel bíró élethelyzetben, mint egy világméretű járvány, a legalapvetőbb kérdés, hogy melyik hírforrásnak hihetünk az értesülések, híresztelések és a valódi történések sodró áradatában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) infodémiának keresztelte el a szelektálatlan információözönt, ami azt jelenti, hiteles és kétes forrásból egyaránt kapunk híreket és álhíreket. Túlmediatizált, -informált és technicizált világunkban ilyenkor tanácstalanságunkban már-már csodaszerként oldja szorongásainkat a személyesség. Nincsenek arról adataim, hogy vajon hány lelkész vagy gyülekezeti szolgáló közösség vállalta magára, hogy nemcsak a bevásárlásban segít a látókörébe kerülőknek
66 • Karakter • parokia.hu
a veszélyhelyzet idején, de az eligazodásban is kapaszkodókat nyújt: egyfajta hírszűrőként funkcionál, lelki értelemben pedig nagyobb narratívába helyezi az eseményeket és pásztorol. Mégis úgy sejtem, a legtöbben így járhattak el, mindkét dimenzióban gyakorolva az önzetlen és áldozatos szeretetet és felelősségvállalást. Véleménybuborékban élünk De hogy lehetséges, hogy nemcsak az álhírek közvetítenek torz képet a valóságról, hanem az igaz állítások is? Véleménybuboréknak nevezik, amikor csak a miénkkel közel azonos vélekedések jutnak el hozzánk, akár azért, mert csak egyféle sajtótermékből tájékozódunk, akár azért, mert azokat az ismerőseinket követjük a Facebookon, akiknek a politikai nézeteivel egyetértünk vagy értékrendjével azonosulni tudunk. Így a gyakran a hírfogyasztásunk elsődleges szűrőjeként funkcionáló közösségi oldalakon egy platformra kerül a gagyi és a tudományos, az álhír és a politikai propaganda, a magyarázat nélküli adathalmaz és az önérdek nélküli, vagy éppen valamilyen célnak eleve alárendelt értelmezés, a tény és a vélemény. Azaz, csupán az is torzíthat a valóságérzékelésünkön, ha valamilyen valóságdarabka önmagában marad, mert csupán abból próbálunk következtetni a nagy egészre. Közismert személyekből gyakran akaratlanul is véleményvezérek válnak – akár hozzájuk, akár ismerőseinkhez kapcsolódunk, megélhetjük az összetartozásnak azt az édes élményét, hogy többen ugyanazt gondoljuk a világról általában vagy épp aktuálisan. Ha pedig a valóságról alkotott képünket többen is igazolják, az erősí-
