A kizökkent idő áldásai „Nem szeretném elveszíteni a szeretet gyönyörűséges gesztusait, amelyekkel megtiszteltük egymást ezekben a nehéz időkben.” Balogh Judit történész reflexiói arra, milyen áldásokat és tanulságokat rejthet a karanténidőszak. A koronavírus-járvány szakaszokban érkezett el hozzám. Történész vagyok, szeretek minden hírt nagyobb kontextusba helyezni, összekötni múlt és jelen szálait. Emellett örökölten hipochonder, aki könnyen és gyorsan bepánikol. Ezért mindig is utáltam a baráti körünk egyik tagjának visszatérő mondatait arról, hogy előbb-utóbb jönnie kell egy világjárványnak. Ha ez nem lenne elég, akkor álljon itt még az is, hogy egyetemistaként Camus A pestisét olvasva rettegni kezdtem a patkányoktól, amelyek a regényben a kórt terjesztik. 2006-ban már megérintett a jeges rémület a madárinfluenza-járvány idején, amikor egy konferencia miatt Erdélybe utazva Brassó környékén szkafanderes fertőtlenítő emberek állítot-
ták meg az autót és fújtak le mindent. Addig csak a számomra ellenszenves katasztrófafilmekben láttam ilyesmit. Amikor 2019 decemberében először lehetett olvasni a kínai járványról, talán hihetetlen, de már felmerült bennem a világjárvány lehetősége. Ez a rossz érzés csak nőtt januárban, aztán igyekeztem ezt a negativitást elzárni magamtól, kissé komikusnak találva a saját félelmemet. Február végére, az olaszországi történéseket látva-hallva mindez megváltozott. Furcsa, kizökkent időbe kerültem, átkattant bennem valami, majd pedig megkezdődött a karantén. Nem volt tudható, mit hoz ez az új helyzet. Történészként egyszerre rémlettek fel bennem a múlt legborzalmasabb forgatókönyvei, és az is, hogy az embe-
Karakter • parokia.hu • 33
