Karakter Magazin 2020/2

Page 24

„Isten fölemelte a mutatóujját” Újabb szigorításokat vezetett be a kormány a koronavírus-járvány miatt november közepétől. A hatékony védekezés forgatókönyvéről és a várható jövőről Falus András immunológus professzorral beszélgettünk. December közepére a kórházak elérik teljesítőképességük határát, ezért csökkenteni kell az egészségügyre nehezedő terhet – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök 2020. november 3-án. Nyilatkozatát egy héttel később szigorú korlátozások követték – bár némely szakemberek szerint nem elég szigorúak. A tavaszihoz hasonló elővigyázatosságra a megbetegedések számának növekedésével ugyanis még inkább szükség van, csakúgy, mint a nagy számban végzett tesztelésre – erősítette meg lapunk-

24 • Karakter • parokia.hu

nak Falus András Széchenyi-díjas immunológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. A mi felelősségünk is A járvány terjedésének ebben a szakaszában minden kis lépés további láncreakciót indíthat el, mint ahogy minden kimaradó láncszem is életeket menthet. A helyzet súlyosságát érzékelteti, hogy a beazonosított betegek számát 15-tel kell megszoroznunk ahhoz, hogy reá-


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Karakter Magazin 2020/2 by Dunamelléki Sajtó - Issuu