Ferenc József jóváhagyja a Műegyetem új szervezeti szabályzatát 1871. július 10.
A 19. század elején fellendülő hazai ipari fejlődés
hozását. Erről szóló törvényjavaslatát 1870. április
olyan szakemberigényt támasztott, amelyet a ki-
7‑én terjesztette a képviselőház elé, amelyet az
zárólag földmérő és vízépítő mérnököket képző
országgyűlés elfogadott. 1871. július 10‑én Ferenc
Mérnöki Intézet (1782) már nem tudott kielégíteni.
József is jóváhagyta a Királyi József Műegyetem
Szükségessé vált a magyar műszaki felsőoktatás
új szervezeti szabályzatát. Ezzel a világon az első
átalakítása, az önálló magyar műegyetem létre-
olyan műszaki felsőoktatási intézmény lett, amely
hozása. Az egyre növekvő hallgatói létszám újabb
nevében az egyetem szót viselte. Az 1871/72‑es tanévet 448 hallgatóval nyitották meg.
Az új szervezeti szabályzatot az országgyűlés elfogadta, Ferenc József jóváhagyta, ezzel a világon az első olyan műszaki felsőoktatási intézmény lett, amely nevében az egyetem szót viselte.
Az új szabályzat szerint az intézmény élén az Egyetemi Tanács által választott és a kultuszminiszter által megerősített rektor állt. A Műegyetem első rektorává az addigi igazgatót, Sztoczek József mérnököt választották meg. Az eredetileg tervezett öt szakosztályból (karból) ekkor csak az egye-
épületeket igényelt, a gazdaságfejlődés pedig
temes, a mérnöki és a gépészmérnöki kezdte meg
a technikai oktatás differenciálódását vonta maga
működését (az építészi és vegyész szakosztály
után. Ugyanakkor a Mérnöki Intézet megszünte-
hely‑ és tanerőhiány miatt csak az 1873/74‑es tan-
tése után, 1856-ban alapított Joseph Polytechni
évben tudott megalakulni). A szakosztályok élén
cum – bár felsőfokú képzést nyújtott, 1860-tól pedig
a szintén választott és a minisztérium által meg-
a Műegyetem elnevezést is használta – továbbra
erősített dékánok álltak. Az egyetemes szakosztály
sem adhatott ki mérnöki oklevelet. Fordulópontot
első dékánja id. Szily Kálmán, a mérnökié Kruspér
jelentett a kiegyezés, amikor az új kormány val-
István, a gépészmérnökié Bielek Miksa volt.
lás‑ és közoktatásügyi minisztere Eötvös József
A szabályzatban előírt tanulmányi rend sze-
lett, aki régóta pártolta a műszaki egyetem létre-
rint a középiskolai érettségivel felvett hallgatók az
Nemzeti évfordulóink 2021