Nemzeti Évfordulóink 2021

Page 22

A soproni népszavazás és a trianoni szerződés ratifikációja 1921. december 14–16.  | 1921. július 31.

Német-Ausztria parlamentje és államtanácsa

A tárgyalások abba az irányba mutattak, hogy

1918. októberben jelentette be igényét a nyugat-

az önállóságra ítélt és életképtelenségét hang-

magyarországi terület egy részére. Az osztrák kor-

súlyozó Ausztria létfeltételeit a nyugati magyar

mány azonban 1919 tavaszáig nem tett lépéseket

megyék átadásával javítsák, és kárpótolják az

annak érdekében, hogy a térség feletti uralmát

Anschluss tilalmáért cserébe. Az osztrák igénye-

biztosítsa, és a kérdéssel a békeszerződés első

ket alátámasztották a terület etnikai viszonyai is.

tervezete sem foglalkozott. A probléma a cseh-

A Legfelsőbb Tanács május 27–31. között ma-

szlovák korridor tervek kapcsán merült fel először.

gáévá tette Német-Nyugatmagyarország gon-

Ennek elvetését követően indult meg a terület

dolatát. Július 11‑én az angol, francia, amerikai

megszerzését célzó osztrák kampány. Az antant képviselői április közepén tudatták az osztrák kormánnyal, hogy kedvező békefeltételekre – többek között Nyugat-Magyarország felosztására is – számíthat, ha lemond a Németországgal való egyesülésről, azaz az Anschlussra vonatkozó terveiről.

December 14. és 16. között Sopronban és nyolc községben népszavazást bonyolí‑ tottak le, amely a teljes érintett területen 65,8%‑os, Sopron városában pedig 72,5%‑os magyar sikert hozott.

Az ügynek nyomatékot adott a magyar Tanácsköztársaság, mely az osztrák delegáció tárgyalási

és japán delegáció a terület átengedése mellett

stratégiáját és a párizsi tárgyalások menetét is

szavazott, az olaszok pedig ellene. Az átadásra ki-

befolyásolta.

jelölt megyék véglegesnek szánt határait a július

A nyugat-magyarorországi ügy 1919. május

20‑án átadott dokumentumba foglalták bele. Az

8‑án bukkant fel ismét a Külügyminiszterek Ta-

osztrák békedelegáció népszavazást kért, igaz,

nácsában, május 12‑én pedig a Tízek Tanácsá-

a bizottsági javaslathoz képest jóval nagyobb te-

ban, ahol Wilson elnök tett javaslatot az Auszt-

rületre. Ezt végül elvetették, és szeptember 10‑én

ria és Magyarország közötti határ pontosítására.

Saint-Germain-en-Laye kastélyában a Bécs által

Nemzeti évfordulóink 2021


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Nemzeti Évfordulóink 2021 by petofikulturalisugynokseg - Issuu